|
Az új élet kezdete
Harry szorosan Perselus mögött lépkedve haladt a folyosókon. Semmi pénzért nem maradt volna le a férfitól. A bájitalmester közben azon gondolkozott, hogy az élete milyen hirtelen fordult fel gyökerestül. Még mindig nem tudta fölfogni, hogy belőle „apa” lett. Bár a fiú igazából tudja, hogy ez az egész az ő érdekében van, de Piton úgy vélte, hogy ettől a gyerek még inkább ragaszkodni fog hozzá. Valahogy nem akarta ezt. Talán félt is tőle…
Mire leértek az alagsorba sikerült ismét összpontosítania és csapongó gondolatai elkezdtek lenyugodni. Megállt az egyik festmény előtt, Harry pedig belesétált a hátába.
- Bocsánat… - nyögte a fiúcska, akin tisztán lehetett látni mennyire zavarban van.
- Ez itt az én lakosztályom bejárata… - Harry pislogott párat.
- De hát itt nincs is ajtó… - állapította meg.
Piton elhúzta a száját és felsóhajtott.
- Igen, ajtó az nincs, de van helyette egy megbűvölt festmény, ami jelszóval működik.
- És mi a jelszó? – kíváncsiskodott a fiú.
- A jelszó… - Perselus most volt igazán bajban. Hiszen senki nem tudta a jelszavát rajta kívül. Ami pedig különösen nagy gondot okozott maga a szó volt. Végül erőt vett magán és kimondta: - Lily…
Harry nagyokat pislogva nézett rá. Piton nem tudta, hogy a gyereknek leesett-e már a dolog, hogy a jelszó a saját anyja neve. Valahogy nem volt arra felkészülve, hogy Lilyről meséljen neki.
- Furcsa, az anyukámat is Lilynek hívták. – Pitonnak kezdett az agyára menni a magázódás és az állandó perselusozás. Mikor a jelszót kimondta az ajtó megjelent és ők besétáltak.
A helyiség eléggé puritán módon volt berendezve. Nem igazán volt barátságos, bár így is mérföldekkel jobb volt, mint az a szoba, ahol a fiú eddig lakott. A Lilyvel kapcsolatos megjegyzést inkább elengedte a füle mellett. Nem akart önként felsétálni a vérpadra.
- Ez itt a nappali… - mutatott körbe a férfi. Innen négy ajtó nyílt. – A két szemközti ajtó közül a jobb oldali az én szobám, a bal pedig a fürdőszoba ajtaja. Ez a kettő itt baloldalon a magánlaborom és a… te szobád. – Harry hatalmas szemekkel nézett abba az irányba.
- Az én szobám? – tátotta el a száját. Piton nem értette, hogy ezen miért akadt fönn a gyerek.
- Igen, a tiéd… bár igazán nem értem, hogy miért lepődtél meg ennyire… - Harry kissé elpirult, és lehajtotta a fejét. Piton érezte, hogy itt van valami a háttérben. Türelmesen várt, nem akarta faggatni a gyereket.
- Én… nekem még nem volt saját szobám… - suttogta a fiúcska.
- Hát akkor hol laktál, amíg a rokonaidnál éltél? – kérdezett rá Perselus.
Harry vett egy nagy levegőt és tétován a férfire nézett.
- A gardróbban… - Piton felhorkantott.
- Hogy hol?! – Harry kissé összerezzent erre a hangnemre, ezért a férfi ismét megkérdezte. – Fejtsd ki bővebben, kérlek. Hol laktál régen?
- A lépcső… alatt, a gardróbban… - suttogta a fiúcska, mintha valami szörnyűséges bűnt követett volna el.
Perselus idegesen a hajába túrt. Egyre jobban megfogalmazódott benne, hogy felkeresi Lily nővérét és porig átkozza az egész családját.
- Értem… és mondd csak, volt, hogy megbüntettek? Esetleg megvertek? – tért gyorsan a tárgyra.
Harry kicsit szipogni kezdett. Nem szívesen emlékezett vissza erre, és kezdett félni Pitontól. Rettegett, hogy a férfi most azt hiszi róla, ő valami nagyon rossz gyerek és majd vissza fogja vinni az árvaházba. Nem mondott inkább semmit, csak bólintott egyet.
Piton nem akarta tovább kínozni őt. Tétován megsimogatta a fiúcska fejét, majd lassan a szobaajtó felé kezdte el tolni.
- Nézd meg a szobád, ha nem tetszik valami, akkor meg lehet változtatni. – Harry bólintott és besétáltak. A kisfiú szája tátva maradt, ez a szoba volt a legcsodálatosabb, amit valaha látott. Piton áldotta az eszét, hogy megkérte Dumbledore-t nézze meg, hogy megfelel-e a gyerek számára. Mert ez nem az ő keze munkája volt. A bútorok igen, de színek már nem, és így tényleg sokkal barátságosabban festett a helyiség.
- Hűha… - suttogta Harry. Alig tért magához a döbbenetéből. Két óriási szekrénye is volt, és egy hatalmas könyvespolca. Bár azon még nem sok minden volt, mégis nagyon tetszett neki. Azon felül egy óriási ablak helyezkedett el az egyik falon. Ez volt a következő dolog, amit megemlített.
- Bácsi, hogy kerül ide egy ablak? Ezek szerint nem a föld alatt vagyunk? – Piton elvigyorodott.
- Harry szokj hozzá, hogy itt a lehetetlen is lehetséges. Az egy megbűvölt ablak. Az iskola udvarának képét mutatja, pontosabban a kinti kép tökéletes mását. Ha esik az eső, vagy süt a nap, akkor is hitelesen azt mutatja, mi történik odakint. - Harry sietősen az ablakhoz rohant. Amit ott látott a tó volt, benne az óriási polippal.
- Nagyon tetszik! Köszönöm szépen! Ez gyönyörű! Nekem még sohasem… soha… - kezdett el makogni a fiú. Perselus eldöntötte erről sürgősen le fogja szoktatni.
- Nem kell hálálkodnod, ez volt a dolgom. Most, hogy én vigyázok rád, egy olyan otthont kell kialakítani a számodra, ami megfelel neked…
- Tényleg köszönöm szépen! – mosolyodott el a fiú, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve átölelte Perselust. A férfi ledermedt, és ügyetlenül megsimogatta a gyerek hátát. Igazából halálra rémült. Az utolsó ember, aki ilyen nyíltan kifejezte az érzéseit felé már halott volt.
- Nincs mit… de gyere, megmutatom a fürdőt és az én hálómat is. A labor viszont tilos a számodra! Oda sohasem szabad bemenned, megértetted? – Harry már majdnem megkérdezte, hogy „miért nem”, mikor Piton folytatta. – Ott nagyon veszélyes bájitalok vannak, ha véletlenül valami rád ömlik, könnyen bajod eshet, megbetegedhetsz, megolvaszthatja a csontjaidat és még rengeteg csúnya dolog történhet veled… - Harry nagyot nyelt. Eldöntötte, hogy őt semmivel nem lehet oda bevonszolni ezek után. Továbbmentek megnézni Piton szobáját. Az teljesen zöld volt, és bár Harry akkor még nem tudta ez mit jelent valahogy hidegnek találta ezt a sok zöldet. A fürdőszoba egyszerű volt, sima fehér csempe és a hozzá tartozó berendezés. Harrynek a saját szobája tetszett a legjobban. Olyan boldog volt, mint még soha eddig.
Perselus bevitte a szobába a fiú csomagját és elkezdtek kipakolni. Előkerült a leamortizált plüssmackó és a férfi nem bírta megállni, hogy rá ne kérdezzen.
- Miért tartottad meg ezt a medvét? Hiszen már teljesen elszakadt… - értetlenkedett, ahogy egyik fülénél fogva előbányászta a játékot. Harry ijedten kapta ki a kezéből és hátrált két lépést, mint aki arra vár, hogy megpofozzák. Piton döbbenten nézett rá. – Nyugodj meg, nem veszem el, csak megkérdeztem…
- Sajnálom… - mondta alig hallhatóan a kisfiú. – A macit még az anyukám adta… ez volt az egyetlen, amit nem vettek el tőlem… de Dudly sokszor ellopta és össze-vissza verte, és még az árvaházban is letépték a szemét… - mesélte szomorúan. Perselus felsóhajtott majd kinyújtotta a kezét és várt.
- Ha szeretnéd, hogy rendbe hozzam, akkor add ide… Holnapra semmi baja nem lesz. – Harry tétovázva ugyan, de átadta egyetlen kincsét. Próbált megbízni a férfiban. Elvégre miért is hazudna neki?
Perselus elővette azt a pár ruhát és betette a szekrénybe. Majd mikor végzett odafordult a fiúhoz és leültette az ágyra.
- Most pedig elmondom a szabályokat. Nagyon figyelj arra, amit mondok… - Harry bólintott. – Először is: soha senkinek nem árulhatod el, hogy ki is vagy igazából, mert akkor veszélybe kerülsz te is és én is. Másodszor: a lakosztályt nem hagyhatod el engedély nélkül. Ameddig tart a nyári szünet odakint szabadon mászkálhatsz, de ha megkezdődik az iskola, akkor már vigyáznod kell magadra, viszont erre majd akkor visszatérünk. Harmadik: betartod a szabályokat, nem keveredsz bajba, és nem hazudsz nekem! Negyedik: a labort messziről elkerülöd, azt már kifejtettem, hogy miért… Az utolsó pedig… ha bármi bajod van, nem értesz valamit, segítségre van szükséged, akkor nekem szólsz, érted? – Harry bólintott. Aztán Pitonnak eszébe jutott valami.
- Még valami, ne magázz, tegezz, elvégre az emberek azt hiszik, hogy a fiam vagy. Nem kérem, hogy szólíts „apának”, hacsaknem te magad nem akarsz így hívni. Addig megfelel a Perselus. – Harry ismét bólintott. Piton felpattant és magára hagyta a gyereket. Harry tétován állt föl és nézett alaposabban körbe a helyiségben.
Perselus olyan feszült volt, mint még soha. Elindult a bárszekrény felé, majd mikor keze az üveghez ért, megtorpant. Morogva hagyta ott, hiszen ő már nem folyamodhat efféle idegcsillapításhoz. Besietett a fürdőszobába, és hideg vízzel megmosta az arcát. A tükörképére meredve állt egy darabig.
Tanácstalan volt, nem tudta miként kéne viselkednie a gyerekkel. Már megszokta, hogy a diákok félnek tőle, és ez így volt rendjén. De ez a kisfiú minden ok nélkül rezzent össze olyan dolgok miatt, amikről nem ő tehet. Mikor végre összeszedte magát, visszasétált Harry szobájába. A fiú éppen a szekrényeit nézegette, vagyis jóformán eltűnt bennük. Piton arcára akaratlanul egy mosoly húzódott. Az egész elég nevetségesnek hatott.
- Mit keresel? – kérdezett rá, mire Harry meglepetten csukta be az ajtót.
- Semmit… - vágta rá.
- Tudom, hogy még elég üres, de amint rendbe hoztuk a karod elmegyünk vásárolni. – Harry pislogott párat.
- Vásárolni? Micsodát? – kérdezett rá, miközben odasétált a kisasztalhoz és leült mellé. Perselus úgy vélte talán le kéne ülnie a pamlagra.
- Nem micsodát, hanem mit. Nos, úgy vélem egy teljes ruhatár nem ártana, és sok egyéb azon kívül… - Harry pislogott párat.
- Mi van egy teljes ruhatárban? – kíváncsiskodott a fiú.
Perselus azt hitte menten lefordul ültéből.
- Először is alsónemű, zokni, nadrág, póló, ing, pulóver, cipő, kabát és talár… ó, és pizsama. Azon kívül, nem ártana neked venni pár ágyneműhuzatot és törölközőt… Ha ezekkel megvagyunk, keresünk neked néhány könyvet, amiből később tanulhatsz majd olvasni. A többit pedig majd meglátjuk…
Harry meg sem tudott szólalni. Piton annyi mindent mondott, és ezt mind ő fogja megkapni. El sem tudta hinni.
- Ez nagyon sok holmi… - nyögött föl a kisfiú.
- Persze, hogy soknak tűnik, mikor semmid sincs – morogta a férfi.
- Mikor megyünk vásárolni, Perselus bá… - kezdett bele, de inkább elhallgatott.
- Látom izgatott vagy. Akkor most fölmegyünk a gyengélkedőre. Kérünk a javasasszonytól egy csontforrasztót, és ha minden igaz, holnap már mehetünk is az Abszol útra.
- Már holnap? Holnapra meggyógyulok? Ilyen gyorsan?! – álmélkodott a fiú.
- Igen, ilyen gyorsan. Viszont most induljunk… - Harry fölpattant és előreszaladt az ajtóhoz. Piton csak szemforgatva ment utána. Már most úgy érezte magát, mintha hetek óta nem pihent volna. Mi lesz vele így?
Kinyitotta az ajtót és elindultak fölfelé. Harry most már hagyott egy kis távolságot maguk közt. Pontosabban előreszaladt, de a biztonság kedvéért mindig megállt és bevárta a férfit. Perselus hagyta, hogy a gyerek kicsit próbálgassa a korlátait. Mikor végre elértek a gyengélkedőhöz, Piton figyelmeztette Harryt.
- Vigyázz, az igazgató úron kívül senki sem tudja az igazat. – Harry bólintott, azzal besétáltak a gyengélkedőre, ahol a Madame meglepetten nézett rájuk.
- Á, Perselus mi járatban, és ki ez a fiúcska? – lepődött meg a nő.
- Madame, ő itt a fiam Harry Perselus Piton. Ne kérdezze, hosszú történet… Azért jöttünk, hogy meggyógyítsa a karját. - A javasasszony azonnal elkezdte megvizsgálni a fiút.
- Spirális törés, de mi ez a barbár kötés rajta? – érdeklődött.
Perselusnak kezdett elege lenni, és ha belegondolt, hogy még hányszor kell ezt előadnia… Azonban mázlija volt, mert Harry intézkedett.
- Tetszik tudni leestem egy fáról, és az árvaházban dolgozó nevelő elvitt, hogy begipszeljék… - magyarázta a fiú.
- Árvaház? Ó, te szentséges Merlin. Mégis, hogy kerültél Te árvaházba, ha van egy apád? – zavarodott össze a nő, közben elkezdte levenni a fiú gipszét.
- Hát… nem tudtam, hogy van apukám. Anya meghalt mikor megszülettem és árvaházba kerültem. – A javasasszony gyilkos pillantásokat lövellt Piton felé.
- Ne nézzen így rám! Egészen pár nappal ezelőttig én sem tudtam róla. Egy véletlen folytán botlottunk egymásba, mikor Harry leesett a fáról én pedig visszavittem az árvaházba. Az intézet vezetőjével beszélgettem, mikor kiderült kicsoda Harry édesanyja, én pedig számolni kezdtem és… kiderült, hogy az én fiam. Nem volt mit tenni, nem hagyhattam ott… - hadarta Piton.
- Akkor most bizonyára nagyon boldog, hogy már nincs egyedül, igaz, Perselus? – Piton szívesen rávágta volna, hogy ő nem akart senkit ebben a büdös életben, de tekintettel kellett lennie a fiúra… vagyis az álcára.
- Igen, bár bevallom nekem még elég furcsa ez a helyzet… - Miközben beszélgettek a javasasszony odanyomta Harry kezébe a gyógyfőzetet.
Harry beleszagolt, majd fintorogva távolabb húzódott.
- Fúj… - nyögött föl, mire Perselus odakapta a fejét.
- Tudom, hogy rossz ízű és a szaga sem kellemes, de hidd el segíteni fog – Harry bólintott, majd megpróbálta olyan gyorsan meginni a fiola tartalmát, amilyen gyorsan csak lehetett. Persze a végén köhögött párat és fintorgott.
- Most már rendbe jössz. Azt javaslom, maradj itt a gyengélkedőn míg… - kezdett bele a nő, de Piton félbeszakította.
- Harry nem marad itt! Visszajön a szobájába, majd én figyelek rá…
- De ez nem szabályos Perselus!
- Nem érdekel, a fiam nem fogja az első éjszakáját a gyengélkedőn tölteni – morogta a férfi, majd magához húzta Harryt és elindultak. A fiúcska még hátrafordult és odakiáltott a nőnek.
- Köszönöm szépen!
- Nincs mit kis drágám, ha gond van, csak szóljatok!
Perselus és Harry csöndesen haladtak végig a folyosókon. Piton egyenesen élvezte, hogy végre csönd van, és nem kell mindenféle ostoba kérdésekre válaszolnia. Harry minden útba eső festményt és páncélt alaposan megvizsgált, ám amikor az alagsori lépcsőhöz értek megtorpant. Kérdőn nézett hátra, mivel a férfi nem arrafelé vette az irányt.
- Bá… Perselus! Hova mész? – érdeklődött kíváncsian. Piton ekkor kapcsolt, hogy a gyerek bizonyára nem tudja, lassan ebédidő van.
- Megyünk és megebédelünk, gyere. – Harry odaszaladt, és a férfi mellett besétált a Nagyterembe.
Dumbledore, Hagrid és McGalagony már ott ültek a lekicsinyített asztalnál. Elsőként a vadőr vette őket észre.
- Nocsak Piton professzor, jól lát a szemem? Csak nem egy gyerek van magával…? - lepődött meg a félóriás.
- A szemével nincs semmi baj. Ő itt Harry… a fiam – magyarázta.
Harry kissé megilletődve előre lépett, de a szája tátva maradt a hatalmas férfi láttán.
- Hű, de nagy a bácsi… - nyögött föl, mire Hagrid öblös hangján felnevetett.
- Bizonyára azért, mert félóriás vagyok… - Harry megerősítésért Pitonhoz fordult, mire az biccentett egyet.
Ezután Minerva vette szemügyre a fiút.
- Nem is tudtam, hogy van egy fiad, Perselus… - Piton kezdett kifogyni a béketűréséből.
- Már pedig van, és már eléggé unom, hogy mindenkinek el kell magyaráznom az életem történetét. Ha lenne olyan kedves McGalagony professzor és nem kívánná tőlem, hogy kivesézze eddigi életem minden egyes pillanatát, hálásan megköszönném.
Minerva kissé sértetten fordult oda a fiúcskához. Összeszűkült szemekkel nézte a gyereket, és mikor tekintete találkozott a zöld szempárral megdöbbent. Ismerte ezt a szempárt. Döbbenettel vegyes riadalommal kapta oda a fejét Dumbledore-ra.
- Albus ő… - ám az idős varázsló tekintetével csöndre intette.
- Igen Minerva kedves, ő egy igazán aranyos kisfiú, és örülhetünk neki, hogy Perselusszal egymásra találtak. Ami pedig a délutáni sakk partinkat illeti, ebéd után várom az irodámban…
- Minerva értette a célzást. Egy olyan dologra jött rá, ami nem való avatatlan füleknek.
- Hát hogyne… Akkor üdvözöllek a kastélyban Harry… jut eszembe mi a teljes neved? – A fiúcska elmosolyodott, majd ránézett Pitonra.
- Harry Perselus Piton, mint az apukám neve… - Minerva megfeszült és alig tudta visszafogni magát, hogy ne kezdjen el ott rögtön kiabálni.
- Harry elég a fecsegésből, ülj le és egyél – adta ki a parancsot Perselus, majd ő is helyet foglalt.
Harry azt sem tudta, hogy milyen ételt vegyen el. Még sohasem látott ennyi mindent egyszerre, pedig a nyári étkezések negyed olyan pompásak sem voltak, mint a tanév alattiak. A fiú kissé esetlenül látott neki az evésnek, hiszen karja még mindig fel volt kötve, de ez nem zavarta. Mikor a főétellel is végeztek, Harry egyenesen ült a széken. Minerva csodálkozott, hogy a fiú még nem látott neki a desszertnek.
- Mi a baj, nem szereted a süteményt? – érdeklődött, de a fiúcska félénken Perselusra nézett.
- Szabad? – kérdezett rá, amitől Pitonnak fölszaladt a szemöldöke.
- Miért ne lenne szabad? Rendesen ebédeltél, és nem vagy büntetésben, ha szeretnél süteményt enni, egyél csak…
Harry elmosolyodott és vett egy szeletet a citromtortából. McGalagonyt nem hagyta nyugodni az előbbi jelenet.
- Mondd csak Harry, milyen sűrűn szoktál édességet enni? – A kisfiú lenyelte a falatot és úgy válaszolt.
- Nem sokszor… az árvaházban nem volt sütemény, és ami volt a nagyok mindig megették… Minerva megkövülten fordult oda Albus felé.
- Harryre Perselus talált rá egy árvaházban… - zárta rövidre a magyarázatot Albus. Az igazgatóhelyettes zaklatottan állt fel az asztaltól, majd elnézést kérve elhagyta a Nagytermet.
- Mi baja a néninek? – kíváncsiskodott Harry.
- Semmi különös, biztosan elrontotta a gyomrát, de majd jobban lesz – magyarázta az öreg.
A délután folyamán Harry áttanulmányozta az egész lakrészt és Perselus megengedte neki, hogy Hagrid kíséretében megnézze a tavat.
A kisfiú teljesen odavolt a hatalmas férfiért. Hagrid mesélt neki azokról a furcsa állatokról, amik az erdőben élnek.
- Ezért Tiltott Rengeteg a neve… Sok veszélyes jószág lakik ott, veszélyes odamenni. Te is kerüld el jó messzire – magyarázta a félóriás.
- Értem, akkor nem megyek oda – vágta rá a fiú.
- No, de ideje visszamenned az apádhoz mielőtt keresni kezd. Visszatalálsz egyedül vagy bekísérjelek? – Harry felpattant a kidőlt fatörzsről.
- Tudom merre kell menni. Akkor később találkozunk, szia Hagrid! – köszönt el és elkezdett a kastély felé szaladni.
Perselus amint Harry elment Hagriddal belerogyott a foteljébe és elkezdte a szokásos önsajnálati tréningjét.
- Mit vétettem? Miért pont velem kellett ennek megtörténnie… - kérdezgette magától. Persze belegondolva még egészen jól járt. A gyerek bár James Potteré, eddig nem sokban hasonlította az apjára, bár ki tudja, ami késik, nem múlik. Ahogy ezen gondolkozott, minduntalan eszébe jutott Lily.
Legalább másfél óra telt el és az óra elütötte az ötöt mire Perselus észhez tért annyira, hogy elkészítsen másnapra egy bevásárló listát. Éppen végzett, mikor legnagyobb meglepetésére az ajtó kinyílt és Harry lépett be rajta.
- Ennyi volt a levegőzés? – kérdezett rá.
- Hagridnak dolga volt és nekem is fáj már a karom – vallotta be a fiú.
- Akkor sipirc a szobádba, és pihenj le még egy kicsit, aztán fölmegyünk vacsorázni. – Harry bólintott majd besietett szobájába. Perselus felsóhajtott, nem értette magát. Még a saját háza diákjaival sem viselkedett így, erre itt van ez a fiú, az ősi ellensége gyereke, aki biztosan a Griffendélbe kerül majd egy napon… Ez a gyerek teljesen megváltoztatja őt.
Jócskán elmúlt hat óra mire a férfi rászánta magát, hogy fölmenjenek vacsorázni. Harry kissé fáradtan sétált mellette. Perselus gyanakodott rá, hogy ez bizonyára a csontforrasztó hatása lehet. Harry szótlanul fogyasztotta el vacsoráját.
Minerva úgy döntött ezt az étkezést inkább kihagyja, Hagrid pedig még mindig a rengeteget járta. Albus érdeklődve figyelte a fiút.
- Fáradtnak látszol, Harry. - A fiúcska bólintott.
- Minden olyan nehéz… - motyogta az orra alatt. Perselus erre fogta és kezét a gyerek homlokára tette.
- Neked lázad van. Szólhattál volna, hogy nem érzed jól magad – szidta össze.
- De jól vagyok, csak olyan gyenge vagyok… - akadékoskodott a fiú.
Perselus ezt betudta annak, hogy az árvaházban és a rokonainál biztosan nem nézték jó szemmel, ha egy kicsit is gyengének mutatja magát.
- Most azonnal visszamegyünk a szobába és lepihensz. – Harry csak gyengén bólintott. Perselus fölállt és elindult, de mikor látta, hogy a fiú eléggé labilisan jár, odasietett és fölkapta. Harry önkéntelenül is átkarolta a nyakát és fejét a férfi vállára tette. Piton ismét meglepődött ettől a bizalmas megnyilvánulástól. Már csak azért sem fordult vissza az igazgató felé, hogy ne kelljen látnia azt a mindentudó vigyort a vénség képén.
A lakrészébe érve azonnal lefektette Harryt. Küldött rá egy tisztító bűbájt, úgy vélte a fürdés most még kibír egy napot. Átöltöztette a gyereket, majd betakarta. Persze ezután már nem tudta mit kéne tennie. Annyit tudott, hogy a gyerekek szeretik, ha mesélnek nekik, de ez újabb problémákat jelentett. Először is, ő nem volt olyan mesélős alkat, másodszor nem is igazán tudott meséket.
- Harry… most jobb lesz, ha megpróbálsz aludni.
- Rendben… - suttogta a fiúcska.
Perselus szeme kikerekedett.
- Csak így egyszerűen rendben? – Harry nem értette, hogy mi baja lehet a másiknak.
- Persze…
- Nem is követelsz mesét?! – értetlenkedett a férfi.
Harry pislogott párat, majd szája lefelé görbült.
- Nekem senki sem mesélt még mesét… - vallotta be.
Így már értette a dolgot a férfi. Hiszen Harry nem követelhet egy olyan dolgot, amiben sohasem volt része.
- Majd… néha mesélek neked, de most egyetlen könyv sincs nálam, ami neked való lenne… - Harry kissé elmosolyodott.
- Jó.
- Most pedig aludj, majd később még benézek rád. Igyekezz meggyógyulni, hogy holnap mehessünk bevásárolni. – Harry már csak tompán érzékelte az ajtó csukódását, majd elaludt.
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Minerva kiakadt egy kicsit, de majd megbékél, gondolom!