|
Baba a háznál
(Előre szólok, hogy csak a haját vegyétek figyelembe a képen! XD)
Perselus majdnem egy órát ült a székben, de nem engedték neki, hogy megnézze magát. Mikor végeztek és megfordult, látta a döbbenetet anyja és Hermione arcán.
- Hűha! – nyögte a lány.
- Hát ez… erre szavak sincsenek – dünnyögte a nő.
- Miért? Annyira rossz lett? – ijedt meg és gyorsan visszafordult a tükörhöz, hogy végre láthassa az eredményt. A hatás mindent elsöprő volt. Még ő maga is tátott szájjal meredt a tükörbe, nem tudta elhinni, hogy ez ő lenne.
 - Te jóságos ég! – hüledezett, miközben óvatosan hozzáért hajához.
- Egyszerű fazon, nem kell sokat szenvedned vele, csak megmosod, megszárítod, egy kicsit oldalra fésülöd és kész is – mondta az egyik nő.
- És ez tényleg így is fog maradni? – kérdezte kissé szkeptikusan Perselus.
- Ebben biztos lehetsz – mondta. Eileen örömmel fizette ki a pénzt, majd útnak indultak, hogy találkozzanak Albusszal az Abszol úton egy kis süteményezésre.
Menet közben mindenki megbámulta őket. Hermione kezdte magát zavarban érezni, mintha két hírességgel sétálna. Alig várta, hogy elérjék a Foltozott Üstöt és átlépjenek az Abszol útra. Csakhogy ez sem hozta meg a várt megkönnyebbülést. Ahogy beértek a forgalmas utcába, még többen kezdték el őket figyelni. Perselust jóformán nem lehetett felismerni, Eileen pedig már évek óta nem járt erra és valószínűleg még sohasem nézett ki ennyire jól, mint most. Hermione fekete ruhájában eléggé gyászosnak tűnt, de hát kénytelen volt ezt viselni a bámészkodók kedvéért.
- Mi a francért bámul mindenki? – kérdezte Perselus suttogva.
- Szerintem nem tudják, hogy kik vagytok – jegyezte meg a lány.
- Jaj te lány, mit tettél velem? Biztosan mindenki megbotránkozik majd rajtam – sápítozott a nő. Hermione kiszúrt két férfit az egyik üzlet előtt, akik az élénk eszmecserét elfeledve leplezetlen csodálattal adóztak a boszorkánynak.
- Én inkább azt mondanám, hogy rádkattantak – kuncogta.
Eileen igyekezett a tőle telhető legmagabiztosabban viselkedni. A két férfi mellé érve azok tisztelettudóan meghajoltak előtte, mire ő csak odabiccentett egyet. Perselus bosszankodva figyelte a jelenetet.
- Ez annyira égő! - sápítozott.
- Ugyan már! Nem tagadhatod meg édesanyádtól, hogy egy kicsit jól érezze magát – emlékeztette a lány. Piton az anyjára pillantott, akiről szinte sugárzott a jókedv és az elégedettség. Ettől meglágyult kissé a szíve. Ahogy elértek a megbeszélt cukrászdához, helyet foglaltak a tornácon. Már javában az étlapot nézegették, amikor megjelent az igazgató.
- Elnézést a késésért, de kétszer is elmentem mellettetek. Bevallom, nem ismertem rátok – kezdte az idős mágus.
- Ugye milyen csinos lett Eileen? – kérdezte Hermione szemöldökét húzogatva. A nő pironkodva próbálta elhallgattatni.
- Neee, Hermione ilyesmit nem illik kérdezni!
- Hagyd csak kedves, igaza van. Gyönyörű vagy, szinte sugárzol. Én mondom, ha negyven évvel fiatalabb lennék… - sóhajtott fel, majd Perselus halk morgása visszarántotta a földre. Hermione persze jót kuncogott a jeleneten. Ettek néhány süteményt, és kibeszélték az őket bámulókat. Mikor már a harmadik varázsló ment oda köszönni Albusnak, és mutatkozott be Eileennek, Pitonnak kezdett elege lenni.
- Mielőtt a szemével falná fel, közlöm, hogy az anyám – sziszegte Piton.
A varázsló kissé zavarba jött, majd sürgős teendőkre hivatkozva kereket oldott.
- Nahát Perselus, ez nem volt túl szép dolog – dünnyögte az igazgató.
- De, ha a nyála már az asztalra csöpögött! – háborgott.
- Ez akkor is szemét húzás volt. Édesanyádnak joga van ismerkedni… - morogta Hermione. Eileen ellenben nem mondott semmit, csak csöndben lehajtotta a fejét. Hermione gyanakodva nézett rá. – Eileen, a fiad nem a férjed, nyugodtan mondhatsz neki ellent vagy megmondhatod a véleményed. Állj végre a sarkadra! – bíztatta.
A boszorkány tétován fiára nézett, aki teljesen ledöbbent az előbb hallottaktól. Valóban félne tőle az anyja? Merlinre, ő ezt sohasem akarta.
- Perselus… már felnőtt vagyok, és magam is… el tudom dönteni, hogy kivel szeretnék megismerkedni. Nem áll ugyan szándékomban senkivel sem megismerkedni, de nem zárkózom el a dolog elől. Értsd meg, apád mellett az élet… nem is volt az igazi élet, csak szenvedés, mintha a saját poklom éltem volna át nap mint nap. Megbűnhődtem érte ezerszeresen, mert hozzámentem, és azért is, mert nem volt bátorságom elmenekülni veled. Én csak szeretnék nyugodt és boldog életet. Albusnak és Hermionénak igaza van. Egy napon neked is saját családod lesz, én pedig magamra maradok. Nem szeretek egyedül lenni, arról mindig csak ő jut az eszembe. Ez nem azt jelenti, hogy az első adandó alkalommal belevetem magam valaki karjaiba, sőt valószínű még évekig senki felé sem nézek, de… egyszer majd, talán egyszer jó lenne, ha nem lennék egyedül – fejezte be már majdnem sírva. Perselus nem tudta, hogy édesanyja ennyire rosszul érzi magát. Bűntudata volt a dolog miatt.
- Sajnálom… azt választasz, akit csak szeretnél és akkor, amikor szeretnéd. Csak azt ígérd meg, hogy előtte olvashatok a fejében, hogy komolyan gondolkozik e rólad vagy sem – mondta a fiú.
Eileen bőszen bólogatott, miközben egy zsebkendővel igyekezett felitatni könnyeit. Hermione vigasztalón a vállára hajtotta fejét, mire a nő elmosolyodott és átölelte a lányt. Perselus is megtette volna, de ugyebár a nyílt utcán voltak, és egy fiú nem ölelgeti az anyját mindenki előtt. Miután a kedélyek kissé lecsillapodtak, visszatértek a házba. Hermione elkezdett pakolni, mindent átrendezni, még a saját szobáját is kitakarította, majd újra átrendezte. Piton egy idő után – mikor a lány már legalább három órája eltűnt szeme elől – megkereste. Döbbenten állt meg a lány ajtaja előtt, amiben még mindig hatalmas volt a felfordulás.
- Azt hittem rendet raksz, nem pedig szétpakolsz – mondta. Hermione idegesen rápillantott, most egyáltalán nem volt szüksége a másik csúfolódására.
- Kérlek, hagyj most békén – mondta visszafogott hangon.
- Rendben, ahogy akarod, de ha segítség kell, akkor csak szólj – mondta, majd visszatért édesanyjához.
Hermione igyekezett úrrá lenni a káoszon és átlátni a dolgokat. Már este volt, mire nagyjából végzett. Fáradtan huppant le a konyhában, ahol legnagyobb meglepetésére egy ismeretlen manó fogadta.
- Billy, szolgálatára kisasszonyom, mit tehetek önért? – kérdezte.
- Te vagy az, akit Albus bácsi küldött segíteni? – kérdezte.
- Igen, Billy az – bólogatott a manó.
- Na és hogy álltok?
- Nagyon is jól, nekem szinte semmit sem kell csinálnom – jelent meg mosolyogva Eileen.
- Trixy nem ilyen boldog, kisasszony – panaszkodott az idős manó.
- Trixy, tudom, hogy te is megteszel mindent, de értsd meg, hogy már idős vagy, és nem szeretnénk, ha megbetegednél vagy megsérülnél – mondta neki Eileen.
- Asszonyom nagyon kedves Trixyvel, és igaza van. Trixynek már nem sok hasznát veszik. Trixynek lassan lejár az ideje. Új, fiatal manót kell hozni a házhoz – szipogta.
Hermione és Eileen bűntudatosan néztek egymásra.
- Talán igazad van Trixy. Majd megbeszéljük Albusszal, hogy kell neked egy segítség, valaki, aki megcsinálja helyetted a nehezebb dolgokat. – A manó tovább szipogott.
- Legyen úgy asszonyom, legyen úgy – zokogta, csakhogy Eileen még nem fejezte be.
- Én arra gondoltam, hogy vehetnénk egy fiatal manót, segítenél kiválasztani, és te taníthatnád őt. Megmondanád neki, hogy mit hogyan csináljon. Ő lehetne a tanítványod. – A manó hirtelen abbahagyta a zokogást és hatalmas szemekkel nézett a két boszorkányra.
- Trixynek saját tanítványa lenne? Trixy úgy taníthatná őt, ahogyan szeretné? – kérdezte lelkesen.
- Igen, ez jó ötlet, de persze meg kell ígérned, hogy nem bünteted meg őt túl keményen – kötötte ki Hermione.
- Trixy megígéri!
- Billy, esetleg tudsz egy olyan helyet, ahol fiatal manókat lehet vásárolni? – fordult a manóhoz a lány.
Billy elgondolkozott, majd így szólt:
- Van sok hely. Vannak jó és rossz helyek. Billy rossz helyről származik, nagyon fiatal volt mikor eladták. Egy gonosz boszorkány akarta megvenni Billyt, de az Igazgató úr több pénzt ígért és Billy megmenekült. Billy nagyon hálás érte még most is – mesélte a manó meghatottan.
- Tehát vannak helyek, ahol túl fiatalon adják el a manókat? – döbbent meg Hermione.
- Vannak, mindig is voltak, kisasszonyom. Trixy fiatalkorában is voltak. A manótenyésztőket csak a pénz érdekli, amit egy manó után kapnak. Nem tanítják rendesen a házimanókat, elválasztják a kicsiket az anyjuktól, így túl fiatalok, túl ügyetlenek lesznek. Nem jó megoldás ez – csóválta a fejét.
- De hiszen ez borzalmas! – háborgott Hermione.
- Az aranyvérű családokban, főleg, akiknek nagyobb kastélya van, több manót vesznek, így a manóik egymás közt létesítenek kapcsolatot, majd szülnek kicsiket. Így általában már nem igazán vesznek új manót, hiszen ott az utánpótlás kéznél – magyarázta Eileen.
- Na és a Roxfortban, milyen manók vannak? – puhatolózott Hermione.
- Sok manó, nagyon sok. Már lassan kétszáz lesz. Van idős, mint Trixy és fiatalabb, mint Billy. Billynek már van saját… családja. Az igazgató úr megengedte Billynek és a párjának, hogy legyen kisbabájuk – mesélte áhítatosan a manó.
- Ennek nagyon örülök – mosolyodott el a lány.
- Azt hiszem, holnap elmehetnénk vásárolni – ajánlotta fel Eileen.
- Asszonyom olyan kedves – szipogta a manó.
- Ne sírj, most menj, pihend ki magad holnapra. Billy megcsinál mindent, és ha szükséged van valamire, csak szólj neki – utasította Eileen.
- Billy mindent megtesz – bólogatott a manó.
- Trixy nagyon hálás, Trixy köszöni – hálálkodott a manó. Még akkor is hallották, amikor már a saját kis szobája felé tartott.
Másnap Eileen és Hermione, Dumbledore társaságában felkerestek néhány házimanó árust. Sokan már messziről üdvözölték az igazgatót.
- Á, Mr. Dumbledore, micsoda öröm! – fogadta őket egy pocakos férfi.
- Mr. Watson, hogy szolgál a kedves felesége egészsége? – érdeklődött az igazgató.
- Nagyon jól, képzelje, jön a második baba, micsoda öröm – mesélte boldogan.
- Hadd gratuláljak hozzá. Hermione, ő itt az egyik fő ellátója a Roxfortnak, Mr. Watson, ő itt az unokahúgom, és a család egyik barátja Mrs. Piton – mutatta be a boszorkányokat.
- Kézcsókom, hölgyeim – hajolt meg a férfi illedelmesen. Hermione ahogy körbenézett, a boltban jó sok manót látott, akik mind valamit dolgoztak. Viszont elégedettnek és boldognak tűntek. Ráadásul mindegyik tiszta kötényt viselt, nem valami mocskos rongyot, mint amiket megszokott.
- Mr. Watson, adjon tanácsot kérem. Tudja a családomtól rám maradt a házimanónk, Trixy – mutatta be az idős manót. A manó illedelmesen felet hajtott, többre már nem igazán futotta neki.
- Édes Merlin, mégis mennyi idős? – hüledezett az eladó.
- Már több mint százharminc, uram. Trixi már egy ideje nem számolja – vallotta be.
- Hihetetlen, talán a legidősebb manó, aki valaha is létezett. Bizonyára nagyon jó sorod lehetett – mosolygott a manóra.
- Igen, a Dumbledore család mindig is jó volt a házimanókhoz, de Trixy már öreg. Kisasszonyom és asszonyom úgy gondolták, Trixynek segítség kell. Azt mondták, Trixy kaphat egy tanítványt – mesélte kissé reszelős hangon.
- Á, már értem. Szeretnének egy fiatal manót, akit maga Trixy taníthat be, ugye? – kérdezte somolyogva.
- Igen. Tudom, hogy az ön manói mind jól képzettek, de nekünk most egy olyan manó kellene, akit Trixy taníthat, aki fölött anyáskodhat egy kicsit, ugye érti? – mondta Albus.
- Értem, és miben segíthetek még?
- Volt régebben az Abszol úton egy árus, biztosan emlékszik rá. Ha jól emlékszem Mr. Grey, akitől sok manót mentettem meg annak idején. Csakhogy őt sehol sem találom – mesélte az igazgató.
- Így igaz. Az a kontár Merlinnek hála már nem árul többé. Három éve elvitte valami kórság, varázsnyavalya. Én mindig mondtam neki, hogy a sok gonoszság egyszer visszaüt, de nem hallgatott a jó szóra. Már így is eljárás folyt ellene, mert sok házimanója elpusztult nem sokkal a megvétel után.
- Mi lett a manóival? – érdeklődött Hermione.
- Néhányat sikerült megmentenem, másokat a Minisztérium elkobzott, de még így is maradt néhány a családjában. A fia, az a megátalkodott Sam, ugyan olyan gazember, mint az apja. Csakis a galleon érdekli, azzal pedig nem törődik, hogy milyen manókat ad el. Igaz, ők már nem betegek, de ugyan olyan fiatalok és alultápláltak, szinte csak a mágia tartja össze őket – mesélte felháborodva.
- Na és hol találjuk őt?
- A híd túloldalán, a harmadik sikátor jobbra. Ha elértek oda, csak menjenek a szag után, valami borzalmas – morogta a férfi.
Albus megköszönte az útbaigazítást és már indultak is tovább. Mr. Watsonnak tökéletesen igaza volt, a helyhez közelítve irdatlan bűz csapta meg az orrukat. Hermione elfintorodott, és Eileen is kissé rosszul érezte magát. A kapuhoz érve az igazgató becsöngetett. Kisvártatva egy alacsony, kopaszodó és igencsak bizarr kinézetű férfival találták szembe magukat.
- Mit akarnak? – dörrent rájuk.
- Manót vásárolnánk – mondta az igazgató.
A férfi végignézett rajtuk, majd így szólt.
- Pénzük van-e?
- Természetesen igen – fintorodott el Eileen.
- Jöjjenek – intette maga után őket. Ahogy beértek egy leginkább raktárnak nevezett épületrészbe Hermione rémülten nézett körbe. Közel húsz házimanó volt a helyiségben és rettegve néztek a megjelenő férfira. Az egyik kicsi éppen a férfi előtt szaladt át, mire az hatalmasat rúgott belé. Hermione már ugrásra készen állt, de az igazgató visszatartotta.
- Takarodj az utamból te kis féreg! – üvöltött a kicsire, mire az egyik aprócska manógyerek elé állt, hogy a férfi ne tudjon egy újabbat rúgni a másik kicsibe.
- Uram, ő nem cinált szemmit – selypítette a kicsi manó.
A férfi felemelte pálcáját, hogy alaposan ellássa a baját, de Albus megfogta a karját.
- Esetleg foglalkozhatna velünk, később is ráér megbüntetni, mi viszont sietünk – dörrent rá. Hermione elmélázva figyelte a kicsi manó hatalmas tengerkék szemeit. Ismerős volt neki valahonnan, de nem tudta honnan.
- Mennyit kér érte – mutatott rá.
A férfi a manóra nézett, majd a lányra.
- Őt már lefoglalták. Mr. Malfoy busás összeget fizetett érte – mondta. Hermione pedig már tisztában volt vele, hogy ki is a manó valójában.
- Albus bácsi… ő kell, nem hagyhatjuk itt. Malfoy szörnyen fog vele bánni – suttogta a boszorkány.
- Mennyit fizetett önnek Mr. Malfoy? – kérdezte Albus.
- Harminc galleont – vigyorodott el az árus.
- Hogy mi? De hát az túl sok egy manóért! – kiáltotta el magát Eileen.
- Csakhogy ez a manó kivételesen engedelmes lesz és ügyes, asszonyom – válaszolta a férfi. Trixy közelebb lépett hozzájuk.
- Tűnj innen te vénség! – mordult rá Mr. Grey.
- A házimanóm választja ki, hogy melyik manót vigyük el, Mr. Grey. Ő fogja betanítani, így az ő felelőssége lesz majd. Kérem, had vessen rá egy pillantást – kérte csevegve az igazgató. A férfi hátrébb húzódott, hogy teret engedjen Trixynek. A manó odalépett és elkezdte vizsgálgatni a kicsit. Körbeforgatta, megnézte a szemeit, a fogát – bár még nem sok volt neki – és a mágia szintjét is.
- Egészséges kis manó, és ügyesnek néz ki – dünnyögte.
- Hallotta Mr. Grey, mennyit kér érte? – kérdezte újra Albus.
- Sajnálom, de már kifizették.
- Adok érte harmincöt galleont és be sem kell tanítania, mondja csak, nem lenne ez jó üzlet? – A férfi elmerengett a dolgon, majd körbenézett. Hirtelen felkapott az egyik pokrócról egy aprócska csomagot. A manók közül egy sem mozdult meg ijedtében. A kis csomag mocorogni kezdett.
- Adjon negyvenet és grátiszként megkapja ezt. Az anyja úgy is megdöglött, nem tudnék vele mit kezdeni. Nőstény, ha túléli a kis hímmel akár szaporodhatnak is – vigyorodott el a férfi. Hermione gyomra felfordult. Fel nem tudta fogni, hogy képes valaki így beszélni érző lényekről, pláne, ha azok ilyen védtelenek. Albus felsóhajtott és vetett egy pillantást Hermionéra, majd Trixyre. A manó értette a célzást, odalépett a férfi elé és kinyújtotta kezét, hogy megnézze a kisbabát. Mikor a kezébe fogta, mintha valami különös vibrálás keletkezett körülötte. Az igazgató ezt látva rábólintott.
- Legyen. Negyven galleon, és viszem őket. Apropó, a Roxfortba is kellene még néhány házimanó… - kezdett bele.
- Természetesen, mennyire gondolt? Ha többet visz, jutányos áron adom őket – hajolt szinte a földig.
Hermione szívesen belerúgott volna párat.
- Úgy látom főleg anyák és kicsinyeik vannak, de nekem felnőtt manók kellenének – tűnődött el.
- Sajnos ezek még nem elválaszthatóak – mutatott körbe.
- Egy kicsi nem ér annyit, mint egy nagy – szólalt meg hirtelen Eileen. A férfi bosszúsan nézett rá.
- Valóban, de jó üzlet lehet, ha a kicsik felnőnek. Állapodjunk meg. Egyet fizet, kettőt kap akció, csak magának…
- Ötven galleon az egész társaságért, azt hiszem jutányos ár – mosolyodott el Albus.
A férfi gondterhelten nézett körbe, végül rábólintott.
- Legyen – mondta, mire az igazgató átnyújtotta neki a kilencven galleont.
- Ti mostantól a Roxfort boszorkány és Varázslóképző Szakiskola házimanói vagytok. Menjetek a Roxfortba és keressétek meg Paxot a főmanót, ő majd elirányít titeket – utasította őket az igazgató.
A manók megfogva kicsinyeiket egy pukkanás keretében már el is tűntek. Hermione kézen fogta a kicsi manót és elindultak kifelé. Trixy végig a karjában fogta a kisbabát úgy hoppanáltak vissza a házhoz. Perselus és Billy meglepetten látta a közeledőket.
- Úgy látom jobban ment, mint hittétek – jegyezte meg a férfi.
- Az a mocskos gazember, hogy a ragya törjön ki rajta! – sziszegte Hermione.
- Lehúzta Albust kilencven galleonnal… - dohogta Eileen.
- De a manók biztonságban vannak – jegyezte meg az igazgató.
- Billy, kérlek segíts Trixynek megfürdetni, megetetni és ellátni a kicsiket – utasította Hermione.
- Igen, kisasszony.
- Albus, nem lehetne tenni valamit? – kérdezte Eileen.
- Ó, már meg is tettem. A körülményeket látva már értesítettem a Manókereskedelmi Alosztályt. Néhány auror most éri el Mr. Grey házát, és azt hiszen jó néhány évtizedig az Azkaban vendégszeretetét fogja élvezni. Bár a manókat nem veszik emberszámba, de még nálunk is vannak bizonyos jogok és kötelességek a manótenyésztéssel kapcsolatban, amiket az úr alaposan megszegett – taglalta a mágus.
Hermione boldogan átölelte, most egy kicsit úgy érezte, mintha a régi igazgatóját kapta volna vissza.
- Jó, csak jusson is börtönbe, mocskos alak. Láttad mit csinált szegény kicsivel? Egyszerűen belerúgott. Erre már szavak sincsenek – dühöngött Eileen.
- Ez igaz. Nos, nekem lassan mennem kell. Holnap tízkor itt leszek a barátaitokkal. Addig is, a viszont látásra – köszönt el, majd kisétált az ajtón.
Eileen és Hermione elsietett a manók után, hogy megnézzék miként boldogulnak. Trixy éppen készült megfürdetni a kisbabát.
- Merlinre, milyen pici – sóhajtott fel Eileen.
- Honnan tudod, hogy kell vele bánni? – faggatózott Hermione.
- Trixynek nem volt saját utóda, de gondozta Albus gazdámat, Aberforth gazdámat és Ariana kisasszonyomat is gyermekként. Egy mágus baba majdnem ugyan olyan, mint egy házimanó baba – mesélte a manó. Billy éppen a másik manót készült megfürdetni egy dézsában. Hermione érdeklődve fordult oda hozzá.
- Neked van már neved? - kérdezte tőle. A manócska kikerekedett szemekkel nézett rá, de nem felelt, mire Billy leszidta.
- Ha a kisasszony kérdez, te válaszolsz – utasította.
- Anyukám Dobbynak szójított – nyögte ki.
Perselus erre odakapta a fejét és összenézett Hermionéval.
- Dobby. Ez a név tökéletesen illik hozzád, nagy és ügyes manó lesz belőled, akire minden más manó büszke lehet majd – dicsérte meg és beállt segíteni a fürdetésben.
- Kisasszony, Billy megcsinálja, ne koszolja össze a kezét – kérte őt.
- Semmi baj, Billy, ez csak egy kis kosz, vízzel és szappannal lejön – mosolygott rájuk a lány. Perselus elmélázva nézte a jelenetet, ahogy Hermione alaposan megmosdatja a kicsi manót. Mintha mindig is ezt csinálta volna. Fogalma sem volt, hogy szorult belé ennyi megértés és szelídség, tolerancia és könyörület. Hogyan képes valaki ennyi szeretetet és bizalmat adni mások felé, akár felé, akár csak egy manó felé, minden viszonzás nélkül? Pedig annyi szörnyűségen ment át, megannyi borzalmat látott, kínzást és halált, de mégis megmaradt benne a jó. Ő mindezek ellenére is képes volt jónak maradni, amire ő nem. Bűntudata támadt, amiért csak ott áll keresztbefont karral. Hirtelen felkapott egy tiszta törölközőt és a már tisztára mosdatott manóbabáért nyúlt. Trixy kissé félve adta oda.
- Úrfi, kérem, tartsa jól, még nagyon kicsi, csak pár hetes – recsegte.
- Nyugodj meg, tudom, hogyan kell tartani egy babát – mondta, majd kivitte a konyhába és feltette az asztal tetejére. Mindenki köré gyűlt és értetlenül nézték őt. Most Hermionén volt a sor, hogy elcsodálkozzon. Legnagyobb döbbenetére Perselus bepelenkázta a kismanót, majd egy puha törölközőt alakított át ruhácskává.
- Hol tanultál meg pelenkázni? – bukott ki belőle.
- Dracót sokszor kellett… - válaszolta mosolyogva, ahogy a kicsi megfogta az ujját.
- Mármint Malfoyt? – lepődött meg újra Hermione.
- Igen, ő volt a keresztfiam.
- Akkor, már értem, hogy miért futott mindig hozzád – mosolyodott el a lány.
- Kissé elkényeztették. A maradék kis tartás, ami volt benne az én érdemem. Az apja nem sokat csinált, csak az ostoba eszmével tömte a fejét, az anyja meg… csak a látszat, a partik és a népszerűsége érdekelte, bár szerette őt, ezt biztosan tudom. Egyedül ő az, amit egy kicsit sajnálok, semmi több – fejezte be, majd visszaadta a kicsit Trixynek.
- Dobby, a babának mi a neve? – szólalt meg Trixy.
- Neki ninc neve – rázta meg a fejét.
- Ő most már a te babád Trixy, neked kell elnevezned – mosolygott rá Eileen.
A manó könnyekig meghatódott. Belenézett a hatalmas gesztenyebarna szemekbe és így szólt.
- Mimy.
- De édes név, tökéletesen illik rá! Szia Mimy, te édes kis csöppség – kezdett el gügyögni Hermione. Peselus erre megforgatta a szemeit.
- Ezért ennyire retardáltak a gyerekek eleinte. Ha úgy beszélnek hozzájuk, mintha valami idióta kisállatok lennének, persze hogy alig tanulnak meg beszélni – dohogta.
Hermione kissé sértetten hátat fordított nekik és otthagyta a kis társaságot.
- Az úrfi nagyon gonosz tud lenni – szidta össze Trixy, mire Dobby szeme felcsillant.
- Köszönöm a felvilágosítást, olyat mondj, amit még nem tudok – sóhajtott fel Piton, majd eliramodott a lány után.
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Te jóságos ég! – hüledezett, miközben óvatosan hozzáért hajához.
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Ez egy tündéri fejezet volt.
Bearamyozta a napom. Nagyon tetszett, ahogy Dobbyt kivontad a Malfoyok kegyetlenkedéséből.
, persze nem szabad elfelejtkezni Rémusról sem, és természetesen a hozzá tartozó társaságról sem. Nagyon várom a következő fejezetet, kiváncsi vagyok a látogatás okozta zűrökre is.
De az sem volt utolsó, ahogy Eileen helyretette Perselust.