Célok az életemben

Perselus még mindig alig hitte el azt, ami pár perccel azelőtt történt. Még hogy Black és Potter az ő házában?

- Albus, maga teljesen megőrült – jelentette ki, amint stabil talajt érzett a lába alatt.

- Ugyan, édes fiam, miért mondasz ilyeneket?

- Azok ott maximum Hermione barátai és nem az enyémek – sziszegte.

- Ó, ezek szerint Lily sem a barátod? – kontrázott rá Hermione.

- Nem, vagyis de! Tudod, hogy értettem! Egy egész hétvégét kibírni velük? – kezdett el pánikolni.

- Nem lesztek egyedül, Eileen itt lesz és majd én is benézek. Mindazonáltal jó ötletnek tartom, hogy egy kicsit ismerkedj a többiekkel. Ki tudja, ha másra nem is, talán arra jó lesz ez a hétvége, hogy ne utáljátok tovább egymást – bizonygatta az igazgató.

- Ez akkor is hajmeresztő – tiltakozott.

- Hajmeresztő vagy sem, már megígértem, és én nem szegem meg a szavam. Azt tanácsolom, hogy készülj fel, talán Hermione tud ebben segíteni egy kicsit – kacsintott a lányra az igazgató.

- Ne kérj tőlem lehetetlent ! – hárított a lány, mire az öreg kuncogni kezdett.

- Csak próbáljátok meg – nógatta őket. Hermione vállat vont, ő nagyon örült annak, hogy barátai egy kicsit nála lehetnek, a fiúk meg, hát a szükséges rossz ugye. Mondjuk Remusnak és Franknek nagyon örült. Egyetlen bánata Sirius volt, de ugye nincs öröm üröm nélkül.

- Rendben, de ha a kis nyaralás végére hulla hegyeket talál itt, nem vállalok felelősséget! – sziszegte Piton, majd besietett a házba. Eileen is tartott a hétvégétől, főleg, hogy ennyi fiú és lány lesz egy fedél alatt, de az igazgató biztosította róla, hogy semmi gond nem lesz velük.

Perselus úgy két napig messziről elkerülte Hermionét, hogy még csak véletlenül se kelljen az elkövetkezendő hétvégéről beszélniük. A lány ráhagyta a másikra, ez volt az új taktikája. Nem erőltet semmit, majd ha a fiú elérkezettnek érzi a dolgot, akkor felkeresi. Ha pedig nem, akkor csak magára vethet.

Már szerda este volt, de Perselus még mindig nem hozta szóba a hétvégét. Későre járt, így Hermione elment lezuhanyozni. Nem bajlódott pizsamája előkészítésével, csak egy törölközőbe csavarva sétált be a szobájába. Körül sem nézett, csak odasétált a szekrényéhez és kutatni kezdett benne. Közben valami ismeretlen dal dudorászott. Észre sem vette, hogy az íróasztalánál ül valaki.

Perselus, amint a lány belépett, teljesen ledermedt. Nem gondolta, hogy azon csak egy törölköző lesz. Kikerekedett szemmel figyelte, hogy miként sétál automatikusan a szekrényhez, majd vesz ki belőle valamit. A következő pillanatban viszont felé fordult. Mindketten teljesen elvörösödtek.

- Maga meg mit keres itt? – bukott ki a lányból, de sokkal inkább ijedtnek tűnt, mint dühösnek.

- Én csak… én… beszélni akartam a hétvégéről – dadogta Piton.

- Ó. Hát egy kicsit késő van már hozzá – suttogta a lány.

- Én tudom, de… már két napja beszélni akarod erről, csak valahogy… - nem találta a szavakat.

- Nem volt rá készen? – mondta a lány.

- Valahogy úgy. De már megállapodtunk egyszer, hogy tegeződünk nem? - emlékeztette a másik.

- Igen, csak ez… most egy kicsit fura volt.

- Hát igen. Talán fel… fel kéne öltöznöd – mondta Perselus, majd tüntetőleg kivonult az ajtó elé és becsukta azt.

Hermione gyorsan magára kapkodta pizsamáját és már hívta is vissza a másikat.

- Jöhetsz – szólt ki csöndesen.

Perselus vett egy mély levegőt. Szíve még mindig szaporán vert.

- Jó – azzal visszasétált előző helyére.

Hermione törökülésben ült az ágyon és várta a másik kérdéseit.

- Nos?

- Mi nos? – értetlenkedett Piton.

- Mit szeretnél tudni?

- Jaj, igen. Őszintén szólva, én még nem voltam ilyen „buliban”, nem tudom, hogy mire számítsak. Mármint láttam ehhez hasonlót a mardekárosaim körében, de azért az mégis más volt.

- Miért, ők mit csináltak? – kíváncsiskodott a lány.

- Fogalmazzunk úgy, hogy alkohol és nők híján nem voltak – húzta el a száját. Hermione álla a padlón koppant.

- Na jó, ezt inkább nem akarom tudni. Amúgy erről ne is álmodozz! Én már nagyjából elkészítettem egy amolyan menetrendet – hajolt oda az éjjeliszekrényéhez, aminek fiókjából előhúzott egy pergament. Perselus szeme majd kiesett a helyéről, mivel eléggé jó belátása volt Hermione melleire. Magában azért rimánkodott, hogy még időben elhagyhassa a szobát, mielőtt lebukik.

- Itt is van. Tízre van megbeszélve, mondjuk, hogy olyan fél tizenegyre már be is rendezkednek. Én arra gondoltam, hogy ha rossz idő van, akkor idebent aludnánk. Mármint nálam a lányok és nálad… a fiúk – nézett bocsánatkérőn a másikra.

- Azt már nem, a szobám tabu! – jelentette ki Piton.

- Jó, ebben az esetben a szemköztiben fognak aludni, bár így Siriust ismerve jó néhány védelmi bűbájt kell emelnünk a szobám köré – tűnődött el a lány.

Perselus erre azonnal ráharapott.

- Na nem! Még hogy egy emeleten ennyi kamasszal?! Szó sem lehet róla! – rázta meg a fejét.

- Akkor vagy nálad alszanak, vagy te is feljössz hozzájuk – ajánlotta a lány. Perselus rágódott rajta egy darabig, de végül belement. Hermione pontosan ezt akarta elérni.

- És a többi? Gondolom nem csak aludni fogunk – sürgette.

- Ha jó idő lesz, akkor odakint sátrazunk. Már beszéltem az igazgatóval és szerzett nekünk két sátrat. Egy kis tábortüzes sütögetés este, lehet rémtörténeteket mesélni, meg ilyesmi, a lényeg, hogy beszélgetni kell. Aztán lehet a parton sétálni, fürdeni, napozni, sőt beszereztettem egy röplabdát is. Tudom, hogy mugli játék, de szerintem egészen jó.

- Hát ez azért így eléggé sűrű – dünnyögte Perselus.

- Azt hiszed? Szerintem még kevés is lesz – legyintett a boszorkány.

- Na és, hogy viselkedjek? – bukott ki belőle a kérdés.

- Mint általában. Na jó… ne legyél annyira ellenséges és ne kapd föl mindenen a vizet. Próbálj meg uralkodni magadon. Biztos, hogy Sirius megpróbál kikezdeni veled, de ne adj neki rá okot. Azzal szereled le a legkönnyebben, ha figyelmen kívül hagyod őt – magyarázta a lány.

- Oké, és Potter? – kérdezett rá.

- Vele szerintem annyi baj nem lesz. Mostanra tudja magát modorizálni, csak ne sértegesd és ő is békén fog hagyni, ennyi.

- És a többiek?

- A lányokkal nem lesz baj, bár eleinte tuti távolságtartóak lesznek, de nem is kell puszipajtásnak lennetek. Frank alapjában véve rendes srác, már amennyire megismertem. Érettebb felfogású a többieknél, ő inkább villámhárító lesz szerintem. Ami pedig Lilyt illeti, ne várd, hogy rögtön az első pillanatban a nyakadba vesse magát és könnyek közepette bocsásson meg neked. Annál büszkébb, sok tekintetben olyan, mint Harry volt, makacs és  büszke, de jószívű, így előbb vagy utóbb, de megbocsájt majd neked – magyarázta.

Perselus döbbenten hallgatta, amiket a lány mond. Neki évek, sőt évtizedek alatt sem sikerült ilyesmike rájönnie, de itt van ez a lány, és szinte csak pár napi, vagy heti ismeretség után már komplett személyiségrajzot készít egy emberről.

- Döbbenetes vagy… Honnan tudod, hogy kivel hogyan viselkedjek? – faggatózott.

- Tudod, eleve nem sok embertípus van. Legalábbis ez az én elvem. Ha pontosan be akarom határozni őket, akkor mínusz egytől plusz egyig terjedően. Vegyük például Susannt, csendes, szerény, érdeklődő, kissé visszahúzódó, akárcsak Remus. Alice harsány, életvidám, és mindig pörög, akárcsak James. Franket mondanám a nullának, ő a legkiegyensúlyozottabb, mondhatni az állandóság. Sirius akaratos, hisztis, de ugyanakkor, akiket szeret, azoknak jót akar, így túlbuzgó is. Lily kedves, de makacs, mint már említettem, az ő személyisége kissé ingadozó, pont mint Harryé, aki mindig kereste a helyét a világban. Kissé talán tanácstalan, de igyekszik mindennek és mindenkinek megfelelni. – Perselus érdeklődve hallgatta.

- Na és én? – bukott ki belőle.

Hermione halványan elmosolyodott.

- Te eléggé bonyolult vagy, még nekem is. Magányos vagy, de félsz az egyedülléttől, pontosabban attól, hogy egyedül maradsz és nem lesz senkid, így inkább megelőzve az eshetőséget eleve kerülsz mindenkit. Igyekszel bizonyítani és mindig a tökéletességre törekedsz, aggódsz másokért, de nem tudod kellően kifejezni magad, ezért sokan félreértenek és gorombaságként fogják föl, ha mondasz nekik valamit. A durva maszk mögött te is csak egy ugyan olyan ember vagy, mint mindenki más. Fáj, ha megbántanak, vérzel, ha megsérülsz, te is csak egy vagy közülünk, se több se kevesebb – fejezte be a lány.

Perselus úgy érezte magát, mint egy kisgyerek az anyja előtt, mint akibe beleláttak, akiről tudják, hogy rosszat tett, de mégsem szidják meg érte. Kényelmetlenül kezdett el fészkelődni. Nem tudta, hogy mit kéne mondania. Annyira hihetetlen volt a számára, hogy Albuson és az anyján kívül más is ennyire kiismerte őt. Talán még Lily sem volt ennyire tisztában azzal, hogy milyen is ő valójában.

Hermione várt egy kicsit, hogy ne hozza még inkább zavarba a másikat, mert az már így is ordított Pitonról, hogy milyen kínosan érzi magát. Aztán magához intett egy listát és átnyújtotta.

- Ez mi? – értetlenkedett Perselus.

- Egy lista az új életedről. Az igazgató már egy ideje nyaggat vele, hogy gondoljam át, mit szeretnék és így tovább. Gondoltam készítek egy kérdőívet magamnak és kitöltöm, aztán, ha akarod te is kitöltheted… - mondta a lány.

- És utána mutassam meg? – hitetlenkedett.

- Akár, de nem kötelező. Minden esetre az enyémet csak akkor mutatom meg, ha már megcsináltad a tiédet, és nem kötelező megnézni – mosolygott r a lány.

- Jó. Azt hiszem nekem már ennyi elég volt a szociális elme tágításból. Holnapra megcsinálom - mondta Piton.

- Nem kell sietni, ez nem házi dolgozat. Csak önmegnyugtatása és áttekintés, na meg megmutathatod Eileennek és Albusnak is, ha gondolod.

- Még megfontolom. Most megyek. Öm… Köszönöm a beszélgetést. Jó éjt – köszönt el, majd kisietett az ajtón.

Hermione szélesen elmosolyodott. Valahogy úgy érezte, hogy ismét egy lépéssel közelebb került a másikhoz és talán ez által ehhez a világhoz is. Már volt némi reménye rá, ha mindennek vége lesz, akkor talán ő sem tűnik el a semmiben. Hanyatt dőlt az ágyán és becsukta a szemét. Igyekezett elképzelni, hogy milyen lesz a következő éve az iskolában, hogy milyen lesz a későbbi élete. Egy homályos álomkép kezdett kialakulni lelki szemei előtt, de mielőtt a kép kiélesedhetett volna, őt már mélyen magába rántotta az álmok örvénylő mélysége.

***

Perselus leült az íróasztala mögé, és olvasni kezdte a kérdőívet. Még mindig zavarban volt amiatt, amit Hermione mondott neki. Talán még maga Albus sem látott soha a lelkébe, és ettől kissé megijedt. Hogy gondolatait valamennyire rendezni tudja, nekiállt átolvasni a kérdéseket.

Célok az életemben

Név:

Ez már csak evidens volt, bár a másik esetében ugyebár ez némiképpen gondot jelentett.

Születési hely, idő:

Karrier

Iskolák:

Perselus már itt elakadt. Ő annak idején csak a Roxfortot végezte el, na meg a bájitalmesteri kurzust, de szeretett volna egyetemre menni és továbbtanulni, ami meghiúsult. Sokan a szakmában azért nem fogadták el, mert nem volt egyetemi végzettsége.

Végzettség:

Ezen nem igazán akart változtatni, bár a tanításhoz nem nagyon fűlött a foga. Viszont továbbra is bájitalmesterként akart tevékenykedni. Elmerengett ugyan, hogy gyógyító legyen, de ezt inkább elhessegette. Az a sok hisztériás beteg ember, valahogy nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek.

Állás:

Na, ez volt az, amit végképp nem tudott. Mivel itt makulátlan volt a hírneve, már ha neki van olyan, így bárhol kaphatna állást, persze a végzettségéhez mérten. Biztos volt benne, hogy ha nincs más lehetőség, akkor maximum az igazgató visszaveszi a Roxfortba.

Hosszú távú tervek:

Ez ismételten meglepte, honnan tudhatná, hogy mi élete célja, már, ami a munkát illeti. Természetesen bájitalokat felfedezni. Ekkor beugrott neki Remus, és már tudta mit akar elérni, hogy miért fog küzdeni. Elégedetten elvigyorodott és tovább olvasott.

Magánélet

Otthon:

Hát lényegében ez neki mindegy volt. Csak egy kényelmes kis ház, ahol van alagsor, amiben kialakíthatja a laborját, az anyja meg kedvére kertészkedhetne.

Női/férfi ideál:

Hirtelen köpni, nyelni nem tudott. Ő sohasem nézegette a nőket úgy. Lily elvesztésével úgymond immunissá vált a szebbik nemre nézve. Persze, ha hívta a szükség, akkor megoldotta egy-két jobb és megbízható nőszeméllyel a kis gondját, majd kifizette őket és kész. Sohasem időzött náluk, csakis a megkönnyebbülés miatt kereste fel őket. Nem alakított ki velük kapcsolatot, csakis használta őket. Így, hogy jobban belegondolt eléggé borzalmas életet élt.

Ezen még alaposabban el kellett gondolkodnia, inkább tovább olvasott.

Család:

Itt azonban, mintha elvágták volna gondolatait. Család? Hiszen neki az anyján kívül nincs senkije, és nem is volt soha. Hirtelen a fejébe furakodott, hogy mit mondana erre a másik. „ Az a múltad, a jövőd most másként alakul, szinte bármit megtehetsz…”.

Igazat kellett adnia Hermionénak. Az anyja álma mindig is az volt, hogy legyenek unokái. Ő sohasem gondolt arra, hogy gyereke legyen, nem is akart. Bár néha, amikor Draco még kicsi volt és vigyázott rá, élvezte a gyerek kitüntető figyelmét, amivel megajándékozta. Igen, talán akkor egy kicsit bánta, hogy az élet ezen örömétől is megfosztották őt.

Miután átrágta magát a kérdéseken, nagy nehezen ő is ágyba jutott. Azt hitte, hogy a nehezén már túl van, beszélgetés, kioktatás és még eleget is tett az ilyen idióta kérésnek. Így hát nyugodtan hajtotta álomra a fejét.

Másnap kora reggel Albus hangjára ébredtek. A férfi vígan hahotázva beszélgetett Eileennel a konyhában. Hermione laposakat pislogva igyekezett le a lépcsőn, míg Perselus még félig alva botlott bele a fordulóban.

- Hümpf… - morogta.

- Neked is – ásította a lány, majd tovább haladtak.

Albus rájuk nézett és szélesen elvigyorodott.

- Ilyen korán? Még csak fél hét van – dünnyögte.

- Azt hiszem a Mikulás nevetése felébresztett – morogta Perselus összeszedve magát.

Eileen rosszallóan nézett fiára, de azt nem zavarta a dolog.

- Hogy álltok a hétvégével?

- Egészen jól, bár lenne itt valami… - kezdett bele Hermione.

- Miről lenne szó? – érdeklődött Albus.

- Hát… vásárolni kéne – kezdte a lány és közben Perselusra nézett. Az a félig megrágott pirítóssal úgy nézett ki, mint egy éhező hörcsög.

- He? – nyögött föl.

- Eddig nem akartam mondani, de jó lenne, ha vennénk neked is néhány új cuccot, mármint ruhákat – kezdte a lány félénken.

- Mé’ mi a baj ve’ük? – kérdezte tele szájjal, majd felállt és körbefordult pizsamájában. Az már igencsak bokalengető volt, ahogy az összes többi holmija, nem beszélve arról, hogy mióta itt voltak, Perselus gőzerővel elkezdett edzeni, hogy valami emberséges kinézete legyen, és ne egy demetorra hasonlítson leginkább. Plusz a sok étel és a kiegyensúlyozott környezet is ugrásszerűn növekedésre sarkallta.

- Édes fiam, Hermionénak igaza van, talán nem ártana egy új ruhatár. Legalább a többiek emiatt nem gúnyolódhatnának – pedzegette Albus.

Eileen gondterhelten nézett rájuk.

- Ez mind szép és jó, de Perselusnak és nekem nincs annyi pénzünk, hogy egy új ruhatárat vásároljunk – szabadkozott.

- Ezen ne aggodalmaskodj. Perselus legalább annyira fontos nekem, mint Hermione, és mivel én vagyok Hermione törvényes gyámja, így legalább ugyan azt meg akarom adni a fiadnak is, amit ő megkap. Sokkal tartozom neki, és egy ruhatár nem elegendő ahhoz, hogy ezt mind megháláljam.

- Na ne! Nem fogadok el alamizsnát – ellenkezett Perselus.

- Fiam, ne vitatkozz velem! Amúgy sem tudsz mit tenni… Tudom, hogy ha vigyázok magamra még évtizedekig elélhetek, de már nem vagyok fiatal, nincs gyerekem, se unokám. Azért is jöttem, hogy ezt közöljem veletek. Te és Hermione lesztek az örököseim – jelentette ki, mire Hermione kezéből kiesett a bögre és hangosan csapódott a padlónak. Eileen a szája elé kapta a kezét, Perselus pedig hitetlenkedve nézett rá.

- Ezt nem teheti… – lehelte alig hallhatóan.

- Így döntöttem, és ezt nem másítom meg. Van jó néhány ingatlanom, ez itt, van egy Roxmortsban, egy lakásom Londonban és egy másik házam Godric’s Hollow-ban, ezeket is ti öröklitek. Ezen felül, van még… - sorolta, de Eileen leintette.

- Professzor úr, kérem, ne tegye – rázta a fejét.

Albus melegen rámosolygott az asszonyra.

- Kérlek, ne akadályozzatok meg ebben…

- Igazgató úr, még sok minden változhat. Ki tudja, talán még magára talál a szerelem. Elvégre James Potter szülei is majdnem ennyi idősek voltak amikor… tudja – próbálkozott Hermione. Perselus ennél idiótább helyzetben még nem érezte magát.

- Hermione, kétlem, hogy velem ez megtörténne, mindazon által nagyon figyelmes vagy. Tudod te, hogy hány éves vagyok? – kérdezte.

Hermione tanácstalanul nézett Pitonra, de az vállat vont.

- Gyerekek, az igazgató úr 1881-ben született – mondta Eileen.

Hermione szája tátva maradt és Perselus sem maradt le sokkal mögötte.

- Hát ez… nem mondtalak volna többnek úgy… ötvenötnél – jegyezte meg a lány.

- Ez nagyon hízelgő, így a kilencvenötödik derekén – kuncogta el magát az öreg.

- Igazgató úr, kérem, ne tegye ezt – kérlelte most már Perselus is.

- Nézd fiam. Ugye te is tisztában vagy vele, hogy a mágusjog alapján, ha egy boszorkánynak vagy varázslónak halála után nincs, vagy nem találják meg az örököseit, akkor minden ingóságát elkobozza a minisztérium, hogy saját belátása szerint kezeljék azt. Én nem tudnám elviselni, hogy minisztériumi bérenc lakjon az otthonaim egyikében, vagy, hogy a vagyonom, a családom öröksége, mind egy minisztériumi alkalmazott zsebében kössön ki. Netalán még rossz célokra is használják. Bennetek megbízom, ismerlek titeket, nálatok jó helyen lesz, és talán egy kicsit tudok segíteni az újrakezdésben is. Három házam van és egy lakásom, választhattok, hogy melyikőtöké melyik legyen. Így, ha Perselus saját családot alapít, Eileennek is lesz hová mennie.

- De, ez túl sok! – tiltakozott a nő.

- Kérlek titeket – nézett rájuk az öreg. Hermione már majdnem elsírta magát. Még sohasem látta ennyire megtörtnek az öreget. Perselus azonban igen. Ő már látta ezt a világvége fájdalmú, könyörgő tekintetet, és nagyon nem szerette. Megadón lehajtotta a fejét.

- Rendben – suttogta alig hallhatón.

Albus, mint akit kicseréltek felpattant és vidáman mosolygott.

- Akkor öltözzetek, vásárolni megyünk!

- Én nem akarok – tiltakozott Perselus.

- Hát rendben, nekem így is jó, akkor nélküled vesszük meg a ruháidat, és ismered az ízlésem – fordult körbe a világoskék csillagos talárjában.

Perselust még a hideg is kirázta.

- Én is vele leszek. Mondtam már, hogy a piros a kedvenc színem? – emelgette meg a szemöldökét Hermione.

- Jó, csak ne kínozzatok tovább! Viszont előre kikötöm, semmi harsány szín, vagy feltűnő holmi – jelentette ki.

- Nagyszerű, akkor talán induljunk is, Eileen, te is készülődj – noszogatta a varázsló.

- Hogy? Én?

- Igen, ha már bevásárlunk, akkor csináljuk alaposan – lelkendezett Hermione.

Eileen kissé elpirult, de nem tudott ellenállni a kísértésnek, így hamarosan mind útra készen álltak.

Elsőnek az Abszol útra mentek. Perselus kitalálta, hogy akkor már az iskolakezdésre is nyugodtan bevásárolhatnának néhány dolgot. Betértek a talárszabászatba, majd a könyvesboltba is. Már fejenként legalább két szatyorral büszkélkedhettek, mire összezsugorították őket. Ezután Albus ruhája feltűnősége miatt inkább úgy döntött a mugli boltokba inkább nem kísérné el a többieket.

Perselus azt a részt ki nem állhatta, amikor neki kellett felpróbálnia egymás után a ruhákat, de azt be kellett vallania, hogy az anyja arcán ülő mosolyért mindez megérte. Főleg, amikor Hermione csinosabbnál, csinosabb ruhákat aggatott a boszorkányra. Láthatóan a lány is oda-vissza volt a lehetőségtől, hogy életnagyságú babával játszhat, Eileen pedig készségesen felvett mindent, amit elé tettek, vagyis inkább ráaggattak.

- Szerintem ezt is próbáld föl! – nyomta be a próbafülkébe a lány az újabb ruhaösszeállítást. Eileen rápillantott, majd gyorsan vissza is adta.

- Erre rá nem veszel! – tiltakozott.

Perselus is megnézte a ruhát, ám valahogy nem tudta elképzelni azt az anyján.

- Anyának igaza van, ilyeneket csak független és magabiztos nők viselnek – sóhajtott Piton. Hermione gonoszul elvigyorodott, főleg, amikor Eileen elkezdett kifelé kapálózni, hogy visszaszerezze a ruhát. Hálásan rákacsintott Perselusra, aki küldött felé egy féloldalas mosolyt.

Beletelt jó néhány percbe, mire a nő sikeresen felöltözött, ám ki sem akart jönni a próbafülkéből.

- Anya, ne csináld már, biztos jól áll, Hermione ért az ilyesmihez! – nógatta a nőt, mire az előmerészkedett.

Perselus szájtátva nézett édesanyjára, egyszerűen nem akart hinni a szemének. Hermione vidáman ugrándozott a nő körül, aki még mindig zavarban volt.

- Édes Merlin, ha ebben meglátnak, akkor minden férfi a tenyeredből fog enni, és olyat választasz, amilyet akarsz, és ha ráuntál dobhatod könyörtelenül! – vihogta a lány.

Eileen erre kissé elmosolyodott. Valóban, máshogy nézett ki és másként is érezte magát, határozottabban, jobban.

- Azért nem kell bepasiznod – kezdte Perselus.

- Ne félj, nem leszek olyan idióta, hogy a házhoz hozzak még egy vadállatot – nyugtatta meg.

- Igen, de gondolj rá, hogy lesz, amikor Perselus sem fog annyit ráérni, , és te sem akarsz egyedül lenni, ugye? Mármint… Azért csak jó, ha van valakid – motyogta Hermione.

- Miattam ne aggódjatok.

- Minden esetre… Nagyon jól áll anya – mosolyodott el Perselus.

A nő arca felragyogott, nagyobb dicséret nem is kellett neki.

- Komolyan?

- Bizony, és éppen ezért ebben kell továbbsétálnod velünk – jelentette ki ellentmondást nem tűrőn Hermione. Vettek még néhány holmit, majd tovább indultak. Igencsak nagy feltűnést keltettek. Az eladók sorra testvéreknek nézték őket, mire Eileen közölte, hogy a fiával és a barátnőjével jött vásárolni. Ezen az eladók tátott szájjal elcsodálkoztak. Perselus elégedetten figyelte, hogy anyja önbizalma miként építi magát újra, minden egyes dicsérő szóval. Igazat kellett adnia Hermionénak, az anyjának tényleg szüksége volt már erre.

- De jó lenne bemenni egy fodrászatba! – sóhajtott fel Hermione a haját tanulmányozva.

- Bemenjünk? – kérdezte Eileen meglátva a szemközti oldalon egy szalont. Hermione Pitonra nézett és szépen rebegtetni kezdte a szempilláit. Perselus mit sem tehetett, két nő ellen esélye sem volt. Sietősen átmentek, és már javában az új frizurákat tervezgették.

- Talán le kéne vágatnom rövidre – tűnődött el Hermione.

- Milyen rövidre? – kérdezte a boszorkány.

- Totál fiúsra – vágta rá a lány.

Perselus nem bírta tovább.

- Normális vagy? Egy nőnek legyen szép hosszú haja és kész – morogta.

Eileen vetett egy sokatmondó pillantást fiára, majd így szólt:

- Igazad van, egy lánynak szép hosszú haj kell, de a tiéd, az valami borzalmas – mondta. Perselust ugyan nem érte váratlanul a kijelentés, de hogy a saját anyja kritizálja, az már szinte fájt.

- Na kösz, milyen anya vagy te? – háborgott.

- Olyan, aki törődik a kisfiával. Na, irány a székbe és a lányok, majd rút kiskacsából hattyúvá varázsolnak – dünnyögte.

Perselus durcásam, karba tett kézzel ült le a székbe, mire két nő azonnal forgolódni kezdett körülötte. Össze-vissza tapogatták a fejét, amitől már kezdett elege lenni.

- Talán, csak egy kis fazonigazítás – mondta az egyik.

- Az nem jó, most nézz rá a hajára, ha csak igazítasz, mire felkel holnap reggel, már lőheti is – mondta a másik.

- Túl vékonyszálú a haja és nincs tartása – nyafogta a másik.

- Ez igaz, de talán egy rövidebb haj jó lenne. Mit szólnál egy amerikai stílushoz? – kérdezte a nő.

- Hogy mi? Szó se lehet róla! – tiltakozott.

- Fiam, ne legyél már ilyen makacs, ha nem áll jól, úgyis visszanő – célzott rá, hogy egy varázslattal helyre tudják hozni a bajt.

Perselus végül megadta magát és hagyta, hogy a két nő nekiálljon ügyködni rajta.

<<      >>

Súgó 2 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2013.06.24. 08:57 noncsi5555 Szia, nagyon tetszett. Kíváncsi vagyok, hogy milyen frizurája lesz Perselusnak, ill. hogy a többiek mit fognak szólni hozzá. Továbbá az is érdekel, hogy miként fog Perselus kijönni a fiúkkal, és hogy Sirius miket fog csinálni Hermionéval. Várom a folytatást.

2013.06.15. 17:01 Vardo Köszike, érdemes volt várni rá. Kiváncsi vagyok, hogy mit ügyködik össze a két nő Perseluson . :. Remélem Sirius megint kap néhány "kedvességet" Hermionétól, és végre lejjebb megy az egója. Válasz: Köszi. Örülök, hogy tetszett. Imádom Siriust, de ebben a ficben szegényt nagyon osztom, és ez még semmi se volt :D.