Zűrzavaros mindennapok
Hermione ledőlt egy kicsit, míg Dumbledore és ő nem indultak el vásárolni, de igazából nem tudott pihenni. Barátai és a csata képei minduntalan visszakúsztak a gondolatai közé. Hermione halálosan unta magát a négy fal között, de kimenni még annyira sem volt kedve. Csalódott James Potterben és Siriusban. Nem ilyennek hitte őket. Harry ugyan mondta, hogy elég durvák voltak és állandóan Pitont szívatták, de ő azt hitte, ez csak amolyan civódás volt. Most viszont rá kellett döbbennie, hogy James egy nagyszájú, beképzelt ficsúr, és Sirius pedig egy érzéketlen tapló. Szinte alapjaiban rengett meg a világa. Már kezdte érteni, hogy Harry miért volt kibukva annyira, mikor ezekre rájött. Eldöntötte, hogy Siriust, mármint Blacket úgy kezeli, mint egy idegent és jó stabilan elkülöníti az emlékeiben élő Siriustól. A kettőnek semmi köze nem volt egymáshoz. Ahogy ezen elmélkedett kopogtattak az ajtaján.
- Nyitva – szólt ki a lány, mire megjelent Albus. - Á, mehetünk? – pattant föl. Mielőbb szeretett volna egy pálcát szerezni, hogy ne érezze magát ennyire kiszolgáltatottnak.
- Persze, megyünk és beszerzünk néhány ruhadarabot és pár holmit, amire szükséged lehet – mondta az öreg.
- Köszönöm – hálálkodott ismét a lány.
Ahogy egymás mellett végigsétáltak a folyosón mindenki megbámulta őket. Keresték a hasonlóságot az igazgató és az „unokahúga” között. Többnyire mindenki arra a véleményre jutott, hogy biztos azért nem hasonlítanak, mert elég távoli rokonok. Mire elérték a nagykaput már szinte minden ablakból diákok lógtak.
- Ez idegesítő… - sóhajtott fel a lány.
- Csak nyugodj meg, hamar túlesnek rajta, és az iskola is alig egy hétig tart még – vigasztalta az öreg. Lassan elérték a hoppanálási pontot, így Hermione belekarolt az igazgatóba és egy pukkanással eltűntek.
Az Abszol úton bukkantak elő, persze ott is mindenki őket nézte. Már jócskán híre ment a dolognak, hogy Albus Dumbledore elárvult unokahúga a Roxfort újdonsült diákja lesz. Elsőnek bementek a talárszabászatba, amit – Hermione meglepetésére –, nem Madam Malkin vezetett, hanem egy idősebb boszorkány.
- Á, Madam, örvendek a találkozásnak – üdvözölte szívélyesen az igazgató a majdnem vele egykorú boszorkányt.
- Á, Albus! Micsoda öröm, miben segíthetek? – faggatózott az idős hölgy.
- Ő itt Hermione az unokahúgom, sajnos elvesztette a családját, így mostantól én gondoskodom róla. Néhány ruhadarabot szeretnék venni a számára, illetve az iskolához szükséges egyen talárt, és talán egy garnitúra ruhát is még a vizsgákra. – Az idős nő sápítozott egy darabig, kifejezte legmélyebb részvétét a lány felé, majd nekilátott sürgölődni körülötte. Idős korát meghazudtolva ugrált körülötte, és méregette Hermionét, hogy még ő is meglepődött. Mikor végeztek, Hermione tétován az igazgatóra nézett.
- Esetleg nézhetnék néhány ruhát? – kérdezte az igazgatót.
- Persze gyermekem, válassz csak ami kell, de ha lehet ne csak feketét. Tudom, hogy gyászolsz, de az a szín túl sötét egy ilyen fiatal lányhoz – mondta az öreg, majd rákacsintott a lányra.
Hermione elmosolyodott és már indult volna körbenézni, mikor az idős hölgy elkiáltotta magát.
- Ms Malkin! Segítsen a kis hölgynek a válogatásban! – Erre egy fiatal nő, alig idősebb, mint Hermione, sietősen odaszaladt a lányhoz és elkezdte terelgetni őt.
- Mire gondoltál? Póló, pulóver blúz? – érdeklődött.
- Hát, igazából mindenből kéne. Szinte semmit sem hoztam magammal… - mondta elkedvetlenedve a Hermione.
- Jaj szegény! Hogyan haltak meg? – faggatózott az eladó. Hermione kissé zavarban volt, de gyorsan feltalálta magát.
- Anya mugli volt, apa pedig varázsló… Szerettek utazgatni és az autójuk az utolsó úton balesetet szenvedett, ők pedig… - hazudta. Most az egyszer hálás volt Harry nagynénjééknek, elvégre a mese részben róluk szólt.
- Biztos nagyon borzalmas lehet most neked, és még én is itt piszkállak… - sápítozott a nő.
- Semmi gond. De, te amúgy nem szabónő vagy? – kérdezte a másiktól. Tudta, hogy később Malkiné lesz a bolt, csak azt nem tudta, hogy miként.
- De igen… A Madam gyakornoka vagyok, ellesem a fortélyait és közben gyűjtöm a pénzt, hogy később én is nyithassak egy kis boltot – vallotta be mosolyogva.
- Ez jó, biztos sikerül majd – mosolyodott el Hermione is.
Elkezdtek válogatni a ruhák között, végül Hermione vett pár pólót és inget, egy kardigánt, egy pulóvert, két cipőt, és néhány fehérneműt – bár ezek jóval szolidabbak voltak, mint amihez ő hozzá volt szokva –, és persze egy nadrágot és egy szoknyát is.
- Azt hiszem, minden megvan – sóhajtott föl Hermione.
A kiválasztott ruhákat odavitték a pulthoz. Albus érdeklődve nézte, hogy miket vásárolt a lány.
- Ennél azért valamivel többre számítottam – dünnyögte az öreg. Hermione elpirulva nézett rá, ő inkább egy mugli üzletben szeretett volna körbenézni, de eldöntötte, hogy ezt majd később közli az igazgatóval is.
- Ennyi elég lesz – bizonygatta.
- Hát jó, az egyenruhát a Roxfortba postázzák, Madam. Köszönjük a segítséget, Ms Malkin – köszönt el az öreg.
- Viszontlátásra Madam, viszlát kisasszony – köszönt el Hermione is, majd kiléptek az utcára. A könyvesboltban vettek jó néhány könyvet, hogy Hermione ne unatkozzon. Vettek néhány ív pergament, tintát és pennát, hogy Hermione tudjon majd levelezni a nyáron Lilyvel.
- Dumbledore professzor, lehetne egy kérdésem? – fordult az idős mágushoz miközben visszafelé tartottak a Roxfortba.
- Persze, mi lenne az? – érdeklődött az öreg.
- Hát… mivel mostantól a maga gyámsága alatt vagyok, hol fogok élni a nyáron?
Ez a kérdés már jó ideje foglalkoztatta. Az evidens volt, hogy amíg iskola van addig a Roxfortban lesz, de a szünidőt vajon hol fogja tölteni?
Úgy tűnt, hogy az igazgatót nem érte váratlanul a kérdés. Már biztos tudta a megoldást, csak szokásához híven várt a megfelelő alkalomra, hogy előhozakodjon vele.
- Nos, én a nyáron általában itt vagyok a Roxfortban, de van néhány házam, ahova beköltözhetnénk…
- Az egyik a Godric Hollowi háza ugye? – kérdezte suttogva a lány.
- Igen, de honnan tudod? – lepődött meg az öreg.
- Oda bújtatta el Harryéket… de én már csak a romokat láttam tizenhat évvel később. Borzalmas látvány volt.
Valahogy nem volt kedve abba a házba költözni. Őszintén szólva, minden porcikája hevesen tiltakozott ellene.
- Nos, akkor talán a legmegfelelőbb a Dumbledore birtok lenne – tanácsolta Albus. Hermione csak futólag hallott a birtokról, jóformán semmit sem tudott róla, csak annyit, hogy ez az igazgató családi öröksége.
- És hol van a birtok?
- New Castle-ben, a tengerparttól pár méterre. A birtokhoz tartozik egy kisebb partszakasz is – mesélte mosolyogva az öreg.
- De jó! Biztos gyönyörű lehet – ábrándozott Hermione.
- Az, csodálatos a napfelkelte – dünnyögte az öreg.
Lassan visszaértek a kastélyba és Hermione csomagjait már felküldték a hálótermébe. A lány kicsit sajnálta, hogy nem lakhat egyedül, de végül is csak pár napot kellett eltöltenie a lányokkal. Na meg persze az sem elhanyagolható tény, hogy Alice, Lily és Susann sokkal jobb fejek, mint a régi hálótársai.
A nagyterembe érve megkereste Lilyt és leült mellé. A lányok rögtön faggatni kezdték, hogy miket vettek. Hermione elmesélte, de a lányok nem igazán örültek, és túl kevésnek tartották, amiket vásároltak.
- Őszintén szólva, jobban szeretem a mugli ruhákat – vallotta be.
- Oké, akkor, ha szünet lesz, elmegyünk Londonba és vásárolunk egy nagyot – ajánlotta föl Lily.
- De jó! Én is! – lelkendezett Alice. Hermione most olyan élettelinek látta ezt a fiatal lányt. Össze sem volt hasonlítható azzal a megtört nővel, akit a kórházban látott néhány éve.
- Már alig várom – mosolyodott el.
- Miről diskurálnak a hölgyek? Csak nem nekünk akarnak tetszeni? – kérdezte vigyorogva Sirius.
Hermione felsóhajtott, és megpróbált tudomást sem venni Siriusról.
- Sirius, hagyd már abba, nem látod, hogy nem kellesz neki? – mordult rá Alice.
- Alice, nem hozzád szóltam! – vágott vissza Sirius, de a Franktől jövő ütés a tarkójára észhez térítette.
- Black, még egy ilyen és kiskanállal kaparnak össze az asztal alól! – mordult rá Longbottom. Hermione akaratlanul is elnevette magát. Annyira különbözött Frank és Neville. Mégis volt bennük valami közös. Talán a lovagiasságuk a nők felé.
- Jól van már… Komolyan, itt szegény ember már meg se szólalhat… - morogta Sirius sértetten. Csakhogy a dolog nem maradt annyiban, mert James folytatta.
- Herm, milyen pasik jönnek be neked? – faggatózott.
- Har… Potter, ha még egyszer Hermnek szólítasz garantálom, hogy ne lehessen gyereked! – mordult rá Hermione. Lily csak hangosan fölnevetett.
- Hajrá, azzal csak jót tennél a világnak! – szólt közbe a vörös hajú lány. Hermionénak azért volt némi kifogása a dolog ellen, de jelen állás szerint valahogy nem tetszett neki a gondolat hogy James legyen Harry apja.
- Jól van, érzékeny kisasszony. Tehát, pasik? – fortyant föl a srác, de nem hagyta magát. Hermionénak furcsa volt a helyzet, elvégre tőle nem szoktak ilyeneket kérdezni. A barátai sem faggatóztak. Ron… volt az egyetlen, akit szeretett, vagy legalábbis kedvelt, de sohasem jutottak tovább egyetlen csóknál. Azt is az utolsó csatában váltották mielőtt Ron…
- Nem tudom… - vont vállat.
- Tuti a kigyúrt kviddiccs játékosok jönnek be neki – kacsintott rá Sirius.
Hermione kezdett belefáradni.
- Egyszer mondom el, Black. Nem szeretem a kviddiccset, csak a barátaimra való tekintettel néztem a játékukat semmi több. Jártam… már kviddics játékossal, de ez nem jelenti azt, hogy a kigyúrt és izomagyú pasikra bukom. Számomra többet nyom a latba, ha a srácnak van esze és normálisan el lehet vele beszélgetni, inkább mint egy olyan, akinek csak azon jár az esze, hogy miként dönthetne meg – hadarta egyre dühösebben.
- Ja, persze…
- Ne ja perszézz itt nekem, mert akkorát lekeverek, hogy az asztal adja a másikat! Utálom a beképzelt és egomán pasikat, akik azt hiszik, hogy Merlin adta joguk megfektetni az összes csajt, csak mert valakik azt állítják, hogy ők jó pasik! És ne húzd ki magad Black! Te messze nem vagy egy Adonisz, még csak a lába nyomát se csókolhatnád meg… Van egy rossz hírem, csúnya vénember lesz belőled, nagy szakállal meg bajusszal, óriási táskákkal a szemed alatt, amiket az alkoholizmustól fogsz beszerezni és idő előtt impotenssé válsz, mert már fiatalon különféle bájitalokhoz nyúlsz, és tudod mi lesz a legszebb? – Itt már mindenki feszülten figyelt. – Hogy mikor végre komolyan gondolnád a kapcsolatod egy nővel, addigra már senki sem fog benned megbízni és egymagad maradsz a lakásodban, míg el nem jön érted a nagy büdös halál – fejezte be mosolyogva, majd fölállt és kivonult a teremből. Szinte minden lány tapsviharban tört ki. Már régen szerettek volna beolvasni Siriusnak, de eddig senkinek nem volt elég bátorsága. Black megsemmisülten meredt maga elé, mint akit sokkoltak.
- Azt hiszem, nem kedvel – nyögte ki. James erre vállon veregette, de vidáman nevetett.
- Az nem kifejezés, ez a hajó már elment.
Közben a Mardekár asztalánál Regulus is elégedetten nevetett fel. Imádta, ha a bátyját szívatják.
- Ez a kiscsaj tud valamit! – bökte oldalba a mellette ülő Pitont.
- Blacket imádja oltogatni, azt látom – morogta mint akit nem érdekeli a dolog.
- Komolyan, egyre szimpatikusabb a lány annak ellenére, hogy csak félvér – jegyezte meg Rabastan.
Piton megköszörülte a torkát jelezve, hogy ő is jelen van.
- Tudod, hogy milyen – csitította Pitont, Alec. Tudták, hogy Rabastannak csakis az aranyvér számít, viszont az hogy Hermione így is kezdte kivívni az érdeklődését, bajt jelentett.
Hermione fölsétált a hálótermekbe. Lily még a vacsora elején megmondta neki a jelszót, így nem kellett odakint ácsorognia. Bent minden olyan volt, mint mikor utoljára látta a klubhelyiséget. Vörös-arany drapéria függönyök, puha, kényelmes kanapé és fotelek, a fal mentén sorakozó könyvek, az óriási üvegablakok. Mintha még mindig ugyanott lenne. Fájó szívvel indult el a régi szobája felé. Az ajtó elé érve azonban megdöbbent, az új szobája ugyan az volt, mint a régi. Sírni akart, de nem tehette, mivel nem volt egyedül. Susann a szobában volt és bőszen tanult a másnapi vizsgára.
- Szia – köszönt rá a feketehajú lány.
- Helló, melyik lesz az ágyam? – kérdezte a lánytól.
- Lilyé mellett – mutatott a szemközti ágyra, ami a legközelebb esett az ajtóhoz.
- Köszi – mondta kicsit elmosolyodva, majd lehuppant a helyére. Furcsa érzés kerítette hatalmába, hiszen most pánikolnia kéne, hogy holnap vizsgázik. és ő még nem tanult rá semmit, de nyugodt volt. Elvégre egyszer már levizsgázott, nagy baj nem lehet belőle.
- Te nem nézed át az anyagot? – nézett rá Susann.
- Igazából nincsenek meg a könyveim – vallotta be Hermione. Susann lenyúlt az ágy mellé és a másik kezébe adott egy nagyon is mugli spirálfüzetnek kinéző valamit.
- A jegyzeteim, vagy inkább a tételek, ha így jobban tetszik. Nyugodtan nézd át, én már csak a könyveket olvasgatom – mondta mosolyogva. Hermione hálásan nézett rá. Legalább leköti magát és nem gondolkodik ostobaságokon.
- Köszönöm.
- Nincs mit – mondta a feketehajú lány majd visszafordult a könyveihez. Hermione eldöntötte, hogy kiderít néhány dolgot erről a lányról, mert nagyon is kiváltotta a szimpátiáját. Ránézésre nem úgy tűnt, mintha túlzottan társasági lény lenne. Hosszú, fekete haját két fonatba fogta, orrán pedig egy hatalmas kerek szemüveg biggyeszkedett. Néha rápillantott Hermionéra azokkal a furcsa tengerkék szemeivel. Hermionénak olyan érzése volt, mintha már találkozott volna a lánnyal, de a neve alapján nem volt neki ismerős.
Úgy egy óra múlva nyílt az ajtó és megjelent Lily. Hozott néhány szendvicset és egy kis innivalót a lányoknak.
- Gondoltam jól jön az energia – mondta mosolyogva.
- Te egy angyal vagy! – lelkendezett Hermione.
- Azok után, ahogy padlóra küldted Black egóját, ez a legkisebb – magyarázta a vöröshajú lány.
- Black? – kapta föl a fejét Susann.
- Igen, Hermione úgy beolvasott neki, hogy még most is sokkos állapotban ül a kanapén, és Potter kezd aggódni érte – vigyorogta Lily.
- Csoda, hogy James képes aggódni valakiért – sóhajtozott Susann. Hermione oldalát kezdte furdalni a kíváncsiság.
- Ezt miért mondod? – kérdezett rá. Susann kissé kelletlenül pillantott föl a könyvéből.
- James Potter, az a beképzelt hólyag az unokabátyám. Sajnos elég közeli… Az anyám és az ő édesanyja testvérek. Ja, és ha már itt tartunk, félig Black is vagyok… Mázlimra, Sirius a legtávolabbi ághoz tartozik. Állítólag, valamikor az dédapáink voltak testvérek, meg ugye mindkettőnk anyja Black – magyarázta unottan.
- Hű. Hát erre nem számítottam – vallotta be meglepetten. Ami viszont aggodalommal töltötte el, hogy a lányról biztosan hallott volna. A legrosszabbtól tartott.
- Ó Hermione, Perselus kért, hogy szóljak a nagyterem előtt vár. Állítólag az igazgató üzent vele és csak személyesen adhatja át – szólalt meg hirtelen Lily. Hermione gyorsan felpattant és egy gyors köszönöm után elviharzott. Fél szemmel még látta, amint Sirius furcsán
megsemmisülten néz utána, de nem nagyon izgatta.
Olyan gyorsan szedte a lábait, ahogy csak tudta. Igyekezett minél gyorsabban leérni. A végére már szaladt. Mire leért a lépcső aljára, már teljesen kifulladt. Piton ott várta az egyik ablakban ülve és éppen olvasott.
- Ó, csak nem tanul? – döbbent meg a lány.
- Na végre, azt hittem sohasem ér ide! – sóhajtott föl Piton.
- Lily mondta, hogy üzenete van az igazgatótól.
- Igazából én akartam beszélni magával – mondta a másik suttogva, majd egy hangszigetelőt is húzott maguk köré.
- Gond van? – kérdezte riadtan a lány.
- Ahogy vesszük. Fogja vissza magát Granger, különben bajban lesz – morogta a fiú.
- De hát miért? Mert Siriusnak beolvastam? Maximum végre békén hagy – tiltakozott a lány.
- Az a gond, hogy ezzel magára vonja mindenki figyelmét. Már a mardekárosok is szemet vetettek magára, ami elég veszélyes lehet. Ha a Nagyúr tudomást szerez arról, hogy maga nem csak okos, de leleményes és rátermett is, akkor könnyen előtte találhatja magát egy választási lehetőséggel – szidta össze a lányt. Hermione azt se tudta mit mondjon.
- De, hát én sárvérű vagyok!
- Ne használja ezt a szót, és most már egyébként sem az, hanem félvér, ahogy én és a Nagyúr is, ha nem felejtette volna el! – morogta dühösen Perselus.
Hermione kezdett megijedni. Az egyetlen pozitív dolog ebben a világban az volt, hogy még nem volt olyan vészes a Voldemort általi fenyegetettség.
- Merlinre… - nyögött fel. Piton ezt csak figyelmeztetésnek szánta, nem akarta a frászt hozni a másikra.
- Azért még nincs ekkora baj, de vigyázzon, csak ésszel! Ha be akar olvasni Blacknek, akkor tegye azt a klubhelyiségben, bár az sem a legjobb, elvégre Féregfark mindig ott van.
- Igaza van, és köszönöm. Ostobán viselkedtem, csak annyira feldühített! Ő nem ilyen volt! – hadarta a lány.
- Sajnálom Granger, de ő mindig is ilyen volt, maximum az évek múlásával letört az egója, de attól még mindig ugyanaz maradt.
- Jut eszembe, Susann… Róla nem hallottam a világunkban. Mi történt vele? – kérdezett rá gyorsan.
Piton kissé elsápadt és mintha zavarba jött volna.
- Ez nem a legjobb emlékem, Granger – suttogta. Hermione érezte, hogy most valami nagyon rossz jön.
- Azért tudni akarom, és ha lehetséges megakadályozom – szögezte le ellentmondást nem tűrően.
- Tudja, a Nagyúr egy időben azon kísérletezett, hogy úgymond „tovább adja” a génjeit. Persze ehhez csakis aranyvérű nőket használt fel, akiken a teherbe ejtés után kísérletezett. Susann volt az első… Mivel a négy legősibb aranyvérű család közül kettővel is rokonságban áll, valamint nem tartozik a követői közé, tökéletes alany volt. Én… Én magam vittem a Nagyúr elé. Ez volt a beavatási ceremóniám… Susann túl gyenge volt fizikailag, de az utolsó erejéig ellenállt. Mikor aztán sikerült teherbe ejtenie, Susann az első adandó alkalommal megölte magát… - fejezte be a történetet. Hermione megsemmisülten nézett egykori bájitaltan tanára fiatal arcába. Tudta, vagy legalábbis sejtette, hogy a másik szörnyű dolgokat vitt véghez, de ez most sokkolta. Bár igaz, ő csak elvitte a lányt Voldemortnak, de ezzel a halálát okozta, és előtte még rengeteget is szenvedett.
- De, ez most nem fog megtörténni! Maga nem lesz halálfaló, és Susann is biztonságban lesz. Ha kell, én magam vigyázok rá – mondta elszántan a lány.
- Én inkább magát félteném, Granger. Ne keltsen feltűnést, mert a végén talán a két alternatívából három lesz, és abból nem lesz kivezető út. Vagy követi őt és él, ellenáll és meghal, vagy fogolyként maga is a kísérleti egerei között végzi, ami talán rosszabb a halálnál – morogta.
Hermionét hányinger kerülgette. Már eleget hallott, elege volt ebből az egész rohadt világból, Voldemortból és a háborújából. Üvölteni akart, teli tüdőből üvölteni. Mire észhez kapott, hogy a kényszer már nem csak kényszer többé, hanem hangot is ad a fájdalmának, késő volt. Minden elkeseredettségét beleadta a sikításba, és várta a megkönnyebbülést, de az nem jött. Az ordítása egy idő után zokogássá enyészett, és ő a földre csuklott.
Piton rémülten nézte, ahogy az érzelmek teljesen eluralkodnak a lányon, és az ordítani és sikítani kezd, mintha ezzel megszabadulhatna mindentől. Tudta, hogy részben miatta van ilyen állapotban a máik, de nem tudott mit csinálni és nem is akart. Félt. Életében először nagyon is félt bármit is tenni. Szégyenkezett, bűntudata volt egy olyan vétség miatt, amit a múltban követett el, de itt a jelenben és a jövőben nem fog. Mégis úgy érezte, hogy a lelkére ólomsúly nehezedik és minden légvétel egyre nehezebb, ahogy Hermione heves zokogásba kezd. A lány minden csepp könnyével úgy érezte valami fojtogatja, a végén már alig kapott levegőt és ő is a földre csúszott. Zilált, szinte már reszketett. Nem értette mi történik vele. Remegve nyújtotta ki a kezét Hermione felé, hogy megérintse a vállát. A lány rápillantott és könnyfüggönyön át meglátta, hogy a másikkal valami nagyon nincs rendben. Hirtelen minden kiszállt a fejéből és megpróbált lehiggadni. A félig ájult Piton hóna alá nyúlt és megpróbálta fölegyenesíteni, de nem jött össze. Mázlijára Dumbledore éppen arra járt – vagyis végig tudta, hogy mi történik – és gyorsan a gyengélkedőre varázsolta mindkettőjüket.
Piton már nyugodtabban vette a levegőt valamivel, de nem tért magához.
- Mi történt? – kérdezte az igazgató a lányt.
- Nem tudom… Én, mi beszélgettünk. Mondott valamit, amin kiborultam, úgy éreztem, hogy mindennek vége, és hogy jobb lenne, ha mindennek vége lenne… Ilyen pocsékul még sohasem éreztem magam… aztán, mikor megéreztem a kezét már a földön feküdt, félig ájultan… - hadarta.
- Ez furcsa… - dünnyögte a javasasszony.
- Mi olyan furcsa? – fordult a nő felé az igazgató.
- Olyan, mintha Mr. Piton szervezete kimerült volna… Mintha súlyos mágiaelszíváson esett volna át… Dementor támadások után láttam ilyesmit.
- De rendben jön? – kérdezte reménykedve a lány.
- Igen, folyamatosan javul, és holnap mehet vizsgázni is… De ez furcsa! Olyan rohamosan javul az állapota, hogy pár perc és szinte ugyan olyan lesz, mint az előtt … - értetlenkedett a nő.
- Poppy, megtenné, hogy magunkra hagy? – Az asszony bólintott és kiment. Hermione rémülten nézett az igazgatóra.
- Azt hiszem, a te érzelmi állapotod valahogy kapcsolatban van Perselus életerejével. Talán azzal válthattad ki a rosszullétét, hogy úgy érezted mindennek vége, hogy bárcsak meg sem történt volna ez az egész… Úgy vélem, hogy ez lehet a kulcsa az esetnek – találgatott az öreg.
Piton rekedten szólalt meg.
- Nagyszerű, tehát ha Granger rosszul érzi magát, akkor én meghalok? – kérdezte kissé morogva.
- Ez azért erős kifejezés, nem hiszem, hogy Hermione szándékosan ártani akarna neked – dünnyögte Albus. Piton kétkedőn nézett a lányra, aki elvörösödve és szégyenkezve nézte a padlót.
- Granger, megnyugodhat, nem leszek halálfaló, és nem viszem Susannt a Nagyúr elé, ahogy mást sem…
- Köszönöm…
- De, Ms Blacknek a hetedév után el kell tűnnie… - kezdte Albus.
- A fenébe is öreg! Nem kívánhatja, hogy hagyjam meghalni azokat, akiken tudok segíteni! – fakadt ki Piton.
- Nem is kívánom, pusztán arra céloztam, hogy amíg az ügyet meg nem oldjuk véglegesen, azokat a személyeket likvidálnunk kell, akikre Voldemort felfigyel, vagy felfigyelhet… Mondjuk elküldjük őket egy titkos helyre, amiről csak én tudok – ajánlotta Albus.
- Ez megoldható? – fordult oda hozzá Hermione.
- Azt hiszem igen… de most mind a ketten térjenek vissza a hálókörletükbe. Holnap vizsga vár önökre.
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
. Remélem, hogy legalább egyszer pofont is kap, mint ahogy Draco kapott a filmben. 
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Előre bosátanám, hogy a fejezeted megint csak lenyűgöző volt! Nagy gratula.! Nem semmi fordulat ez a végén, h. Piton életereje Hermione hangulatától függ, asszem nem teszi zsebre a lány amit ezért még kapni fog néha, és igen, lenyűgöző volt, ahogy beolvasott Blacknek, az nagyon bejött nálam is, bár sztem sértené Piton büszkeségét, ha megint egy lány próbálná megvédeni, főleg, h túlélte ő már a Nagyurat is... Nem tehetek róla de nekem a gyengepontom a ficcekben mindíg az, ha Perselus néha kicsit törődésre és gyámolításra szorulna, még ha tagadja is veszettül - hiába, én is az erős, kemény és rendíthatetlen Piton profért vagyok oda - és végre akad valaki, aki hajlandó mindezt megadni neki. Remélem a végére nem csak hermione de Albus is beáll ezek közé!
Hajrá, eddig szuper a történet menete!
Örülök, hogy tetszett neked ez a fejezet is. Próbálom úgy alakítani az eseményeket, hogy az mindenkinek (de legalább a többségnek) tetszen. Aztán úgy is kiderül majd, ha valamit nagyon elrontok. Minden esetre Perselus nálam sohasem jár rosszul XD szóval sejthető, hogy kit emelek piedesztára ebbena történetben is. :D