|
Magyarázatok
Piton érdeklődve ment közelebb az ágyhoz. Ahogy meglátta az ismerős, de igencsak elgyötört arcot hirtelen elsápadt.
- Granger… - suttogta meglepetten. Az említett résnyire szűkült szemekkel nézett rá, de láthatóan nem ismerte föl. Azonban a mögötte lévő Albust annál inkább. Halál sápadt lett és reszketve ült föl.
- Meghaltunk… mind meghaltunk… - motyogta maga elé és hirtelen kitört belőle a zokogás. Albus közben kiküldte a javasasszonyt mondván ez csak hármójukra tartozik.
- Elnézést kisasszony, de megmondaná, hogy kicsoda ön? – kérdezte tőle.
Hermione ijedten kapta föl a fejét.
- Hermione Jane Granger… de hiszen, ismer engem igazgató úr! – hitetlenkedett a lány.
- Majd csak fogom ismerni. Azt hiszem ön is valamiféle időparadoxonba keveredett, mint Perselus – mondta az öreg. Hermione szeme kikerekedett és a tőle alig fél méterre ácsorgó fiúra meredt.
- Maga? – nyögte ki rekedten.
- Igen Ms Granger, én vagyok, de ne kérdezze, hogy hogyan, mert halványlila gőzöm sincs – morogta a férfi.
- De maga halott volt, és öreg, és… - mikor észhez kapott, hogy miket is hord össze már bánta, hogy kimondta.
- Még negyven se voltam mikor meghaltam, Granger! – förmedt rá a lányra.
- Ó, elnézést maga… Maga áruló – morogta a lány. Annyira dühös volt, hogy nem találta a szavakat.
- Ms Granger, úgy hiszem Perselus szerepéről nem igazán tudott mindent, így ne ítélkezzen, kérem.
- Azt tudja, hogy halálfaló volt? Hogy elárulta a Rendet? Hogy megölte magát? – sorolta a lány kissé undorodva.
- Igen, láttam Persleus emlékeiben. Mindent tudok arról az életéről.
- Nagyszerű… - morogta a lány.
- Ms Granger, mi történt? Hogy került ide? – faggatózott az öreg. Piton jobbnak látta, ha inkább nem kérdez semmit.
- Én… Mi… Ott voltunk a Szellemszálláson, mikor Piton professzort megmarta Nagini, aztán előbújtunk és ő odaadta Harrynek az emlékeit. Visszatértünk a kastélyba, Harry megnézte az emlékeket, majd egyszerűen megadta magát. Odament… odament Voldemorthoz és hagyta hogy az a féreg megölje! Kitört a pánik, mindenki menekült, sokan meghaltak… Fred, Mr. Weasley, Luna, Neville… Ginny őrjöngve rohant Voldemortnak mikor meglátta, hogy Harry halott. Ron… próbálta megállítani őt, de… mind a ketten meghaltak. Még Tonks és Remus is… Merlinre, hiszen a kisbabájuk alig pár hónapos… - szörnyülködött.
Piton feszülten hallgatott. Ha ez igaz, akkor tényleg változtatniuk kell a jövőn.
- Az utolsó amire emlékszem, hogy Voldemort valamilyen átokkal romba döntötte a Roxfortot a bent lévőknek esélyük sem volt. Én azt hiszem… elájultam. Azt kívántam, hogy bárcsak semmissé tehetném ezt az egészet – suttogta végül.
- Albus, elképzelhető, hogy Ms Granger kívánsága közre játszott abban, hogy most itt van? Lehet, hogy valamilyen rejtett képessége lenne? – tűnődött el a bájitalmester.
- Nem tudom, viszont akkor sem magyarázza meg, hogy Te miért vagy itt és legfőképpen életben – hozakodott elő vele az igazgató.
Hermione ezt hallva megdermedt.
- Lehet, hogy… én voltam? Mármint történtek velem furcsaságok, de… nem ilyen hatalmas idővisszalépéssel. – Dumbledore érdeklődve hallgatta.
- Meséljen, gyermekem.
- Ötödévben a Minisztériumban csaptunk össze Voldemorttal és… amikor az idő termében voltunk minden időnyerő összetört. Én alaposan összekaszaboltam magam a törött órákkal, mire kikeveredtem onnan… Nem tudom… ennek így van valami értelme? – fordult most a másik kettő felé.
- Amennyiben tudja, hogy kell egy időnyerőt használni elképzelhető – pedzegette Piton.
- Hát… Ami azt illeti, tudom. Harmadikban McGalagony professzortól és az igazgató úrtól kaptam egyet, hogy a párhuzamos órákra is be tudjak járni. – Piton felhorkant. Nem is az okostojás mindig mindent tudó Granger lenne, ha nem akarná plusz órákért visszaforgatni még az időt is.
- Nos, csak elméletben… amennyiben nagyobb mennyiségben került a szervezetébe az időnyerőkben használatos bájitalból, akkor elképzelhető, hogy képes időutazásra, de azt is csak korlátoltan…
- Korlátoltan? – szólt közbe Piton.
- Igen, nem képes visszamenni az alapítókig, vagy több tucat embert visszavinni órákkal azelőttre.
- De, valahogy én is itt vagyok! – tiltakozott Perselus.
- Én… mikor meghalt, Harryék ott akarták hagyni, de én nem tudtam. Lecsuktam a szemét és… azzal búcsúztam öntől, hogy… azt kívántam bárcsak kijavíthatna mindent… - suttogta zavartan. Nem akarta elmondani, hogy adott egy puszit a halott bájitaltantanára homlokára.
- Így már érthető lenne. Most már csak az a kérdés, hogy még mindig tud-e előreugrani az időben – mondta az igazgató.
Hermione tétován fölkelt. Bár még mindene fájt, de megfeszítette izmait és erősen koncentrált, azonban nem történt semmi.
- Nem megy…
- Ne aggódjon, ez több ok miatt is lehet. A legalapvetőbb az lenne, hogy már nincs meg magában a kellő bájital, a másik, hogy túl fáradt a képessége irányításához – magyarázta az igazgató. Hermione fáradtan rogyott le az ágy szélére.
- Most mi lesz? Egyáltalán hol vagyunk? Mennyire kerültem vissza a múltban? – fordult most Pitonhoz. Az egykori bájitaltan tanára némileg megértette, hogy min megy át a másik így felelt.
- Most vagyok ötödéves Granger és éppen a bájitaltan vizsgámról jöttem magához. – A lány ezt hallva ledermedt.
- Merlinre, akkor még… meg sem születtünk… Te jóságos ég! Mi lesz, ha én megszületek és akkor még itt leszek?! Az időnyerő legfontosabb feltétele, hogy nem lehetek ugyanazon a helyen legalábbis nem fedezhetnek föl – pánikolta a lány.
- Emiatt ráérünk később aggódni. Gyanítom Hagrid hamarosan elterjeszti, hogy talált valakit a Roxfort környékén. Egyelőre magának is azt tudom mondani, mint Perselusnak. Próbáljon meg beilleszkedni és folytassa ott az életét, ahol abbahagyta. – Hermione felhorkantott.
- Nagyszerű, akkor hetedéves leszek… bár kissé túlkoros leszek, de nem baj – legyintett. Piton megköszörülte a torkát és szólni akart, de Albus megelőzte.
- Ms Granger úgy vélem, hogy ön jelen… formájában nem lehet idősebb Perselusnál – Hermione amilyen gyorsan csak lehetett felpattant és keresett egy tükröt. A fürdő felől egy kisebb sikítást hallottak.
- Hogy a fene essen Merlinbe! – üvöltözte a lány.
- Granger, modorizálja magát! – szólt rá Perselus, de a hangja nem volt valami meggyőző.
- Na, maga csak fogja be, jelenleg még így is én vagyok az idősebb! – fintorodott el a lány. Piton feje pedig elkezdett vörösödni a dühtől.
- Azt hiszem, a legjobb az lenne, ha Ms Grangernek kitalálnánk egy alibit – kezdett bele az öreg.
- Még nem vagyok nagykorú, így gondolom valahol el fog helyezni, igazam van? – tért a lényegre.
- Igen. Mivel elég kockázatos a helyzet ezért talán a legjobb az lenne, ha a rokonomként mutatnám be – ajánlotta föl. Hermione szinte könnyekig meghatódott.
- Én… nem is tudom, hogy mit mondjak. Köszönöm… - szipogta. Piton csak a szemét forgatta és gúnyos pofákat vágott.
- Akkor mostantól kezdve ön Hermione Dumbledore, egy távoli unokahúgom Amerikából, aki sajnos elárvult, így hozzám, mint utolsó rokonához került. Most ötödéves és pont a vizsgákra érkezett meg…
- De ma már volt egy vizsga – ijedt meg a lány.
- Sajnos a tiltásom ellenére fölfedező útra indult a Rengetegbe és szerencséjére élve kikeveredett onnan. Eddig a gyászra való tekintettel nem szóltam a jelenlétéről senkinek, de a holnapi vizsgán részt vesz.
- Mi lesz holnap?
- Mágiatörténet – sóhajtott föl Piton. Hermione kissé elhúzta a száját.
- A bájitaltant pedig a héten valamelyik nap bepótolhatja. Apropó még ma el kéne mennünk vásárolni az Abszol útra… elvégre kéne néhány ruha és egy varázspálca sem ártana.
- De nekem nincs pénzem… - akadékoskodott a lány.
- Azt hiszem, ha már ennyi gondot okoztam önnek és a barátainak a jövőben, akkor jobb, ha legalább ezzel jóváteszem a hibámat.
- Köszönöm szépen, de lenne még valami… nem tegezhetne, elvégre így senki se hiszi majd el, hogy a rokonom – magyarázta a lány. Az öreg fölnevetett és bólintott.
- Igazad van… így a helyes. A Griffendélbe kerülsz, ha nem bánod – folytatta az öreg. Piton ismét morogva karba fonta a kezét.
- Nagyszerű…
- Valami gond van? – fordult oda Hermione.
- Csodálatos, a Tekergők kiegészülnek egy tudálékos libával – mondta színpadiasan. Hermione szája tátva maradt döbbenetében és első felindulásból teljes erejével rátaposott Piton lábára. A fiú jajveszékelve ugrálta végig a szobát. Albus csak kuncogva nézte a jelenetet.
- Te nyavalyás kis… - sziszegte, de a lány villámló tekintete megakadályozta a folytatásban.
- Mi? Sárvérű? – kérdezte fenyegetőn.
- Apropó… Hermione, te mostantól félvér vagy. Ó és lenne itt még valami…
- Micsoda? – kérdezte a lány.
- Ne avatkozzatok bele fölöslegesen a jövő alakulásába – pedzegette Albus. Piton ismét felhorkantott, Hermione pedig kérdőn nézett rá.
- Mármint?
- Ne zúzzatok szét barátságokat és ne válasszatok szét párokat, hacsak nem tudjátok az illetőről, hogy később amúgy sem lenne senkije…
- Én nem fiúzni jöttem ide – tiltakozott a lány.
- Én azt tudom, de…
Piton megköszörülte a torkát.
- Mi van a… halottakkal? – kérdezte kissé feszülten.
- Úgy tudom, hogy Lily és a többiek majd csak pár év múlva kerülnek veszélybe, addig még kiötlünk valamit – felelte az igazgató. Pitonnak úgy tűnt ez nem lesz elég, de nem akart előhozakodni a témával. Hermione kikerekedett szemekkel nézett rá, és mint aki megvilágosodott felkiáltott.
- Eileen! – Piton odakapta a fejét, hiszen meglepte a másik által kimondott név.
- Igen, Ms Granger? – kérdezett rá Albus.
- Uram, Mrs. Piton… ha jól tudom a nyáron fog meghalni – tétován Pitonra nézett, aki inkább lehajtotta a fejét.
- Oh… Sajnálom Perselus, de… - kezdte az öreg, mire Hermione tekintetében olyan tűz lobbant, amit még talán soha senki nem látott.
- Most fejezze be! Nem szégyelli magát?! Legalább ennyivel tartozik a professzornak, amiért éveken át kémkedett magának! Rendszeresen átkozták a földig, folyamatosan kínozták és olyan dolgokat kellett tennie a maga parancsára, amitől minden jóérzésű ember hányna. Erre most simán a képébe vágná, hogy bocs, de nem mentheted meg az anyád… - fakadt ki a lány. Albus kissé megdöbbent, hiszen vele nem szoktak így beszélni, de be kellett látnia, hogy tényleg igazságtalan lenne, ha pont az egyetlen embertől fosztaná meg Persleust, aki talán még jobb emberré teheti. Piton csak csöndben hallgatott, már úgy is tudta, hogy semmin sem változtathat bárhogy is kiabál vagy tiltakozik.
- Perselus… mit gondolsz, édesanyád mennyire megbízható? – fordult oda a fiúhoz, aki óriásira kerekedett szemekkel nézett rá.
- Ha elmondom neki, hogy mennyire fontos az ügy, akkor hallgat róla és segít is, ha kell. A Rendnek mindig jól jön a plusz segítség… Édesanyám nagyon ügyes bájitalfőző… - hadarta. Hermione még sohasem látta ennyire felélénkülve a másikat. Albus mérlegelt, és döntött.
- Rendben, akkor a nyári szünetben te és Hermione győzzétek meg az átállásról, és akkor majd a továbbiakra is kitérünk – egyezett bele. Hermione örömében majdnem Piton nyakába ugrott. Perselus sem tudta megállni, hogy ne mosolyodjon el.
- Köszönöm Albus – hálálkodott Piton.
- Hermionénak igaza van… ennyivel minimum tartozom neked. Most viszont én megyek, de ha lehetne Hermionét „vezesd körbe” mivel este bemutatom az új griffendéles diákot nem kéne még egyedül csatangolnia – mosolygott a lányra.
- Rendben.
- Ó, és délután háromkor elmegyünk vásárolni – szólt még vissza a lánynak majd eltűnt.
- Legalább valakit sikerült megmentenem – suttogta halványan mosolyogva a lány.
- Már két embert mentett meg – csúszott ki Piton száján.
- Igen, de a barátaim halottak…
- Téves, még meg sem születtek – javította ki Piton.
Hermione szomorúan bólintott. Kissé magányosnak érezte magát, de így, hogy Piton itt volt mintha nem vesztett volna el mindent a régi életéből.
- Akkor hozza egy kicsit rendbe magát és sétáljunk egyet a látszat kedvéért – folytatta végül Piton.
Hermione bólintott, majd besétált a fürdőbe, hogy egy kicsit rendbe szedje magát. Piton addig leült az egyik fotelba és úgy várt a lányra. Nem tetszett neki túlzottan hogy pesztrálnia kell, de az adósa volt… Duplán is.
Hermione pálca nélkül kissé nehezen boldogult, de megoldotta a dolgokat. A ruhája viszont egy erős tisztításra és némi átalakításra szorult. Amint összeszedte a bátorságát előmerészkedett.
- Piton professzor… megtenné, hogy küld rám egy tisztító bűbájt? – kérte a másikat. Piton szó nélkül fölemelte a pálcáját és megtisztította a sáros ruhadarabokat, majd kissé kritikusan nézett végig a farmernadrágot és toppot viselő lányon.
- Ez így nem lesz jó… - morogta, majd nekilátott lehámozni magáról a talárját teljes döbbenetbe taszítva ezzel Hermionét.
- Maga meg, miért vetkőzik? – nyögte a lány ijedten. Piton önelégült vigyorral a képén tett egy lépést a lány felé.
- Vajon miért? – nézett rá kihívóan. Hermione majdnem szívbajt kapott és kapásból hátrált egy métert.
- Csak szívózik velem… ugye? – nyögte a lány.
- Na ná! – vágta rá Piton gúnyos képpel. Közben levette a pulóverét és a lány felé nyújtotta. – Először is, most még nincs így ki a lányok… felsőteste, másodszor pedig, maga most gyászol – azzal a farmert is feketére változtatta a cipővel egyetemben. A pulóvere eleve fekete volt, csak eltűntette róla a mardekáros jelvényt és kicsit összezsugorította. Most már egészen tűrhetően nézett ki.
- Oh… ez igaz. Akkor talán menjünk… - mondta a lány sürgetőn. Mielőbb ki akart kerülni a szobából, vagy inkább abból a kényelmetlen szituációból, hogy édes kettesben legyen Pitonnal. Elindultak a folyosón át, és már az első sarkon belebotlottak néhány diákba, akik érdeklődve nézték az ismeretlen lányt.
- Tehát… Erre van az SVK terem – mutatta Piton miközben elhaladtak két hollóhátas diák mellett.
- És a mágiatörténet terem? – fordult oda a másikhoz mintha életében először járna itt.
- Az két emelettel lejjebb van, de megmutatom… - Elindultak az említett terem felé. Közben Piton mindenféle fölösleges dologról beszélt, az ide-oda mozgó lépcsőkről, a trükkös lépcsőfokokról, a szellemekről és így tovább. Minden olyasmiről, amiről az elsőseknek is beszélt a múltban. A Nagyterem felé vették az irányt, de Hermione az ajtóban megtorpant.
- Mi a gond? – fordult meg Piton mikor a lány eltűnt mellőle.
- Félek – vallotta be. Perselus már egy elmés visszavágáson gondolkozott, mikor meghallotta az olyannyira gyűlölt hangot.
- Nézzétek már, Pipogyusznak csaja van! – gúnyolódott James.
Hermione döbbenten nézett a fiúra, aki ugyan hasonlított Harryre, de jellemben mintha Draco Malfoyt látta volna maga előtt.
- James, ne csináld már… ő az én csajom lesz – vigyorodott el Sirius és alaposabban végigmustrálta Hermionét.
A lány döbbenten nézett a körülötte köröző fiúra. El sem tudta hinni, hogy az a Sirius, akit ő ismert és ez a beképzelt és arrogáns suttyó egy és ugyan az.
- Fiúk, hagyjátok már abba! – kérlelte őket Remus, legalább is Hermione biztos volt, hogy a szőkés hajú fiú Remus lesz, hiszen most is ott volt egy kis sebhely az arcán. Ezért hálásan nézett rá, amiért a védelmére kelt. Legalább ő olyan, mint amilyennek ismerte. Aztán meglátta a háttérben Petert és elöntötte az indulat. Legszívesebben agyon átkozta volna a fiút, de Piton óvatosan a vállára tette a kezét.
- Na mi van, megkukultál? – folytatta James gúnyolódva, mire megjelent mellette Lily és lazán a fiú bordái közé könyökölt.
- Pofa alapállásba Potter, senki sem kíváncsi a fröcsögésedre – mordult rá a fiúra. James mintha száznyolcvan fokos fordulaton ment volna át.
- Lily… Szia… mondd csak, akkor a vizsgák után eljössz velem randizni, ugye? – kérdezte a lánytól, akit szemmel láthatólag nagyon idegesített.
- Soha napján Potter! Amúgy, szia, Lily Evans vagyok a Griffendél prefektusa… ha a híresztelés nem csal te vagy az erdőszéli lány – mondta.
Hermione kissé elmosolyodott.
- Igen… nem bírtam magammal, pedig… Albus bácsi mondta, hogy ne menjek az erdőbe – mondta kissé zavartan. Piton magában gúnyolódott egy sort.
- Albus bácsi? – nyögte Sirius értetlenül.
- Black, az általad kritizált és mustrált hölgy nem más, mint Hermione Dumbledore, az igazgató unokahúga, aki mostantól ide fog járni… - közölte Piton fölényesen. Sirius úgy tűnt mintha hirtelen sokkal érdekesebb dolgot talált volna és James is inkább meghunyászkodott. Piton egyenesen élvezte a helyzetet.
- Ó, hát örülök. Perselus az idegenvezetőd? – fordult most a fiú felé Lily.
- Igen… nagyon rendes, mindent megmutatott – mondta ismét mosolyogva.
- Na és miért pont a vizsgákra jöttél az iskolába? – faggatózott Remus. Hát igen, túlságosan is éleslátású volt mindig. Semmi sem kerülheti el a figyelmét.
- A szüleim… meghaltak, nemrég… és Albus bácsi az egyetlen rokonom, bár nem nagyon tartottuk a kapcsolatot – hazudta. Így legalább azt a részét megspórolják, hogy mennyi nyarat töltöttek együtt.
- Jaj, te szegény, részvétem – ölelgette meg őt Lily. Hermione akaratlanul is elejtett néhány könnycseppet a barátai miatt, így még hitelesebb volt a jelenet. Piton csak ámulva figyelte, hogy a másik miként alkalmazkodik.
- Öhm, azt hiszem most, hogy Lily itt van, nála hagylak… úgy is egy házba fogtok járni – mondta Piton, majd távozni készült. Hermione kihasználva az alkalmat még a másik után szólt.
- Perselus, köszönöm! – Piton csak intett neki majd odasétált az asztalukhoz ahol azonnal elkezdték őt faggatni.
Lily és Hermione csatlakoztak Alice-hez a Griffendél asztalánál. Mivel az ebédnek már vége volt így csak néhány szendviccsel érhette be, de ez is több volt a semminél. Közben már Sirius és James is odasündörögtek a közelébe és elkezdtek faggatózni.
- Herm… mondd csak, most jársz valakivel? – kérdezte Sirius, mire Alice térden rúgta.
- Sirius Black, te egy akkora érzelmi nyomorék vagy amekkorát még nem hordott a hátán a föld. Szerencsétlen új itt, senkit se ismer, meghaltak a szülei, biztos teljesen kikészült és te azonnal letámadod! – dorgálta meg Lily.
- Fogd be vöröske, nem téged kérdeztelek! - sziszegte a Black fiú.
- Sirius, elég! – szólt rá parancsolón James, és mintegy varázsütésre Sirius nyugton maradt. Hermione nem tudta megállni, hogy ne gúnyolódjon.
- Ó, tehát te vagy a falkavezér… ha egy börtönben lennétek Black a szukád is lehetne – mosolygott gonoszul. Lily hangosan felnevetett és a közelben ülők is sorra követték. Az elmés megjegyzés még a mardekárosok asztalához is eljutott és Piton majdnem megfulladt a sütőtöklevében. Alec mentette ki szorult helyzetéből.
- Csúcs a kiscsaj – mondta neki a fiú.
- Hát nem fél Blacktől az biztos – mondta Perselus.
- És nem is néz ki csúnyán – jegyezte meg Rabastan, aki velük szembe ült, de most ő is hátrafordult, hogy végigmérje a lányt.
- Ha te mondod…
- Ugyan már Perselus, ne mond nekem, hogy nem jön be a csaj. Jól néz ki és nem szimpatizál az idióta kvartettel… - vigyorogta Rabastan.
- Hagyd már, neki csak a vörösök jönnek be – gúnyolódott Alec. Piton már el is felejtette, hogy mennyit piszkálták ezzel.
Közben Albus úgy döntött előrébb hozza a bejelentést így szólásra emelkedett.
- Egy kis figyelmet kérnék! Szeretném mindenkinek bemutatni iskolánk legújabb tanulóját, az unokahúgomat, Hermione Dumbledore-t. Kérek mindenkit, hogy segítsen az ifjú hölgynek a beilleszkedésben. Bár családi tragédia miatt jött ide, de bízom benne, hogy csempésznek némi boldogságot szomorú napjaiba. Tapsoljuk meg a Griffendél új diákját! – azzal mindenki, aki a teremben volt megtapsolta a lányt.
Hermione elmosolyodott, de mintha a szívét facsarták volna ki. Ez nem az Ő háza, nem az ő ideje és nem az ő barátai. Neki nem itt kéne lennie. Tudta, hogy a barátai „jól vannak” elvégre még meg sem születtek, tehát majd élnek amint világra jönnek, de… mégis úgy érezte, hogy ott és akkor mindent elvesztett. Sírni akart, mindentől távol. Pár perc után elnézést kért Lilyéktől és elindult a szobájába.
Piton észlelve, hogy valami nincs rendben felállt és utána ment. Persze Black ismét beszólt neki, mivel ő szintén elindult a lány után.
- Hova ilyen sietősen Pipogyusz?
- Nem mintha közöd lenne hozzá Black, de Hermione után – morogta Piton idegesen.
- Tudtam, hogy ráhajtasz a csajra. Akkor nekem is simán lehet – akadékoskodott a fiú.
- Te tényleg ennyire hülye vagy? Még csak most érkezett… - hazudta. – El fog tévedni és engem büntetnek meg érte, mert rám bízták – hadarta. Sirius mintha kissé elbizonytalanodott volna. Ahogy a sarkon befordulnak halk sírásra lettek figyelmesek.
Hermione ott ült a fal tövében, a térdeire hajtotta fejét és úgy zokogott. Sirius felszisszent, ő nem tudta mit kezdjen egy síró lánnyal így behúzta a vészféket.
- Na mi van, beijedtél? – kérdezte gúnyosan Piton.
- Menj csak, nem veszem el a melód – válaszolta Black, de azért a közelben maradt.
Piton kelletlenül odasétált a lányhoz, majd leguggolt elé és óvatosan megérintette a vállát. Hermione rázkódó vállai megmerevedtek, majd vörös szemeivel Pitonra pillantott és újra sírni kezdett.
- Most… most mit tegyek? Nekem nem itt kéne lennem… ez nem az én helyem… Hiányoznak a barátaim, Ron és Harry… a szüleim… Most mihez kezdjek itt? – szipogta alig hallhatóan. Piton előhalászott egy zsebkendőt és a lánynak adta.
- Majd megszokod – mondta neki, de Nem igazán tudta, hogy miként vigasztaljon egy lányt.
- Ennél jobbat nem tudtál volna kitalálni? – förmedt rá a lány, de egy kicsit elmosolyodott.
- Sajnálom, de nekem erre telik. Most gyere, elkísérlek a szobádba. Pár óra és az igazgatóval úgy is mentek vásárolni, addig meg pihenj le – tanácsolta.
Hermione fölállt, majd körbenézett. Meglátta Siriust aki kíváncsian meredt rájuk.
- Jól van Black elmúlt a veszély. Már nem sírja tele a talárod – vetette oda gúnyosan Piton.
- Micsoda megkönnyebbülés… persze megvigasztaltalak volna, ha nincs más. Nyugodtan sírhatsz a vállamon meg ilyenek… - jópofizott a fiú. Hermionét kisebb undor fogta el.
- Jesszusom Black, fogd már be! Még egy ekkora kretén, nagyképű egomán kis nyalizó gépet nem hordott a hátán a föld! – förmedt rá. A végén már a fiú mellkasát bökdöste a mutatóujjával. Sirius annyira meglepődött, hogy sürgős dologra hivatkozva elsietett. Piton elégedetten nézett a menekülő Sirius után.
- Tudja Ms Granger, most egy álmomat váltotta valóra – mondta a lánynak.
- Hogyan?
- Black, amint kosarat kap és zavarában elmenekül egy nő elől! – vigyorogta vidáman. Hermione is mosolyogni kezdett. Volt abban valami, amit Piton mondott. Tényleg vicces volt.
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
! Várom a folytatást!
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Kedves Dóra, sajnos rég nem jártam erre fele, szóval képzelheted örömömet, mikor feltévedve egy új ficcet találtam az új év kezdetén. lelkemnek pont jókor jött ez a kis szívet gyönyörködtető kikapcsolódás, hisz korábban csak a levelek susogásából hallottam, hogy új munkába kezdtél. örülök, hogy semmiféle nehézség se szeghette kedvedet és nem kedvetlenedtél el az írástól. A történet nagyon jól kezdődik, én szeretem ezt a kicsit atyaiasan viselkedő, bűntudattól se idegenkedő albust, főleg ha végre Pitont veszi kicsit szárnyai alá, hjaj, remélem a Tekergők is megérzik majd a történelem kerekének fordulását - nem bírom őket, egyiket se -, főleg hogy Hermióne is itt van a fene nagy igazságérzetével, és hát Perselusnak se lesz könnyű dolga az uti, ha két ilyen nő között rekedt, csak negogy aztán a padlón kössön ki! És a változatosság kedvéért most inkább úgy fogalmazok, azé legyen kedvenc professzorunk szíve, aki jobban kiérdemli őt!
Jaj, engedj meg egy kukacoskodó kérdésfélét is a végére, amolyat, amivel mindíg őrületbe kergetem az írókat: logikailag nekem nem állt össze, hogy hermióne egy pillanatban árulónak titulálja pitont, aztán meg védelmébe veszi, pedig Dumbledore csak annyit mondott, hogy hallott már mindent és látta Piton emlékeit. Na igen, de át is verhette volna az öreget, megint. Hermione nem kért magyarázatot emlékeim szerint, és késöbbiekben meg olyan volt a benyomásom, mintha ő is látta volna azokat a bizonyos emlékeket, amiket harry kapott. A zavar persze nem kizárt, hogy az én alvástól megvont agyamban rejlik, de hogyis volt ez? ÜDV MZ! ÉS BUÉK!!!!
Köszönöm szépen, hogy írtál. Örülök, hogy egy kis meglepetést tudtam neked okozni ezzel. Van még néhány elkezdett fic a gépemen félkész avgy negyedkész állapotban. Mindig ahhoz írogatok, amelyikhez éppen eszembe jut valami.
A kukacoskodásod pedig nyugodtan jöhet. Igen, Hermione elsőnek valóban árulózza Pitont, csakhogy nem kis kavarodás van a fejében. Látta az emlékeket, ismeri őket az utolsó emlékfoszlányig. A kezdeti ellenségeskedés betudható egy átmeneti elmebajnak, ami a hirtelen felébredés után uralkodott el a lányon. A többit meg ugye nem kell magyaráznom. XD
Még egyszer köszi, hogy írtál. :)