Mi történt?

A Roxfort gyengélkedőjén még mindig nagy volt a nyüzsgés. Egy igencsak frusztrált Hermione, és egy amúgy is túlterhelt Draco próbált meg minden tőle telhetőt megtenni a sérültekért. Csakhogy semmi sem ment olyan egyszerűen. Eleve idegesek voltak, és egyre fáradtabbak is. A Roxfort előtt tolongó újságírók tömege pedig csak még jobban rontott a dolgon. Hermione fáradtan roskadt le az egyik betegágy szélére.

- Pihenj egy kicsit – ajánlotta Draco.

- Még nem lehet… - suttogta a nő szomorúan.

- Megértem az érzéseid, de ha mind a ketten kidőlünk, akkor nagy bajban leszünk. - Eközben az egyik betegágyon valaki ébredezett. Szemeit még nem nyitotta ki, és csak a tudata széléről fogott föl valamennyit a körülötte zajló eseményekből. Hallotta a két gyógyítót, amint visszafogottan beszélgetnek. Próbálta felidézni az eseményeket. Mi történt? Hol vagyok? Miért fáj mindenem ennyire?

- Igazad van, de akkor sem megy… Tudsz valamit a temetésről? – bukott ki a kérdés a nőből. Erre a beteg gondolatmenete megtorpant, és csak ez az egy szó dübörgött elméjében. Temetés? Kit temetnek? Valaki meghalt?

- Úgy tudom csak a szűk család lesz jelen. A minisztérium eleget tett a kérésnek és védelmet nyújtott nekik a kíváncsiskodó újságírók elől – magyarázta a férfi. Család, újságírók, temetés? Mégis mi történt? És vele mi történt? Minden olyan zavaros volt, még azon is elgondolkozott, hogy igazából ő kicsoda.

- Egy temetés nem leányálom, én már csak tudom – suttogta Hermione. Ez pedig végleg betette a kaput az ágyon fekvőnél. Valaki meghalt, meghaltak… mind meghaltak! Nem… ne…

- NEM! – üvöltötte, viszont ezt már mindenki más is hallotta. Draco és Hermione gyorsan odasiettek hozzá, és megpróbálták lefogni a vergődő fiút.

- Alexe, nyugodj meg biztonságban vagy – mondta Hermione, ám semmit sem ért el vele.

- Meghaltak… Mindenki meghalt! – kiabálta továbbra is Lex, és még jobban vergődött. Érezte, ahogy mellkasa egyre nehezebbé válik, és már-már alig kap levegőt.

- Pánikroham? – kérdezte Draco tanácstalanul.

- Úgy tűnik, de nem kaphat bájitalt – jelentette ki Hermione. Alexei arca egyre sápadtabb lett, és egyre gyorsabban kapkodta a levegőt.

- Alexei, nyugodj meg, minden rendben van – próbálkozott Draco, de semmit sem ért el vele. A fiú közben már ülő helyzetbe tornázta magát, és a két felnőtt hiába próbálta meg visszanyomni, nem jártak sikerrel. Ekkor jelent meg az ágy végében egy bekötött fejű, pizsamát viselő lány, aki döbbenten nézett a fiúra. Alexei szeme kikerekedett, és riadtan húzódott hátrébb, mintha csak szellemet látna.

- Ne gyere közelebb! – suttogta rémülten.

- Lex, Eileen vagyok – kezdte, de a fiú heves reakciója miatt inkább abbahagyta.

- Te halott vagy, mindenki halott! – hadarta. Úgy tűnt teljesen megbolondult. Eileen összevonta a szemöldökét, majd egyenesen odasétált a fiú mellé és leült az ágyra. Draco ellenezte a dolgot, mert féltette a lányt, de úgy tűnt, hogy tudja mit csinál.

- Már hogy lennék halott? Hülyegyerek! Akkor itt állnék előtted és csinálnék ilyet? – fakadt ki a lány, majd megragadta a fiútarkóját és magához rántotta. Lex szemei kistányér nagyságúra tágultak, ahogy ajka a lányéhoz ért.

Hermione szájtátva figyelte a jelenetet, de nem ő volt az egyetlen. A szobában lévő összes ember döbbenten és lélegzet visszafojtva figyelt. Beletelt pár percbe, de Alexei légzése lassan normalizálódott. Eileen viszont csak akkor engedte el a másikat, amikor a fiú is viszonozta a csókot. Ebből tudta, hogy most már rendben lesz. Lex kissé ködös tekintettel nézett ismét a lány szemébe.

- Szóval hullának tűnök? – kérdezte újra.

- Nem, de valakit temetnek… – kezdte a fiú.

- Igen, Zambinit – helyeselt a szomszédos ágyról valaki, akit a paraván miatt nem láthatott eddig. Alexei odakapta a fejét, és szinte lezuhant az ágyról, csakhogy megbizonyosodhasson a sejtéséről. Magát nem kímélve tolta arrébb a paravánt, és nézett farkasszemet egy zöld szempárral. Harry meggyötört és sebekkel tarkított arca mégis nyugalmat és boldogságot tükrözött.

- Ap… Apa – nyögte Lex, majd térdre rogyott a férfi ágya mellett és zokogni kezdett. Harrynek nem igazán volt ereje, csak annyi, hogy óvatosan megsimogassa fia fejét, jelezve, hogy nincs semmi baj.

- Kelj föl, még nem vagy jól – nógatta a gyereket. Lex a szemeit törölgetve támolygott vissza az ágyához Draco segítségével. A jelen lévők is hangot adtak a véleményüknek a történésekre.

- Ne picsogj már, milyen férfi vagy te? – viccelődött Gideon.

- Te csak maradj csöndben, nekem úgy rémlik, te is hullattál néhány könnycseppet! – korholta Lily.

- De az azért volt, mert iszonyatos fájdalmam volt! Nem mellesleg még vagy egy hónapig feküdnöm kell, mi lesz így a karrieremmel? – sopánkodott Gideon.

- Kellett neked ugrálnod édes fiam, most el kell viselned a dolgot – dorgálta meg Ginny.

Lex megmosolyogta a jelenetet, minden annyira tökéletesnek tűnt a történtek ellenére is. A Gideon melletti ágyon Juliet feküdt, mindkét lába egészen a combja tövéig be volt kötözve.

- Jul, hogy vagy? – kérdezte.

- Oda se neki. Pár nap és újra szaladok… - hazudta a lány, mire az apja kijavította.

- Úgy érted, amint a csontjaid újra kinőnek és újra megtanultál járni, utána futhatsz – mondta Remus.

- Sajnálom, ez is miattam van – szégyenkezett Lex.

- Hé! Te rángattál minket a kamrába? Nem. Kényszerítettél rá? Megzsaroltál? Nem. Akkor meg fejezd be az önmarcangolást. Különben is elég rosszul festesz – jegyezte meg Hermész a plafont bámulva.

Alexei érdeklődve nézte a fiút, nem tudta eldönteni, hogy mi a helyzet vele.

- Hermész, te… - kezdte, de a másik leintette.

- Ettől még ugyan úgy jóképű maradok, és legalább nem foghatják rám, hogy más lányok után nézelődök – viccelt, bár hangja egyáltalán nem tűnt vidámnak, Lex ismerte annyira, hogy tudja, barátja igenis bánkódik a dolog miatt.

- Sajnálom… - mondta újra.

Hermész úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. Az apja viszont rögtön reagált.

- Ne sajnálkozz, magának kereste a bajt, az pedig végképp nem fog neki ártani, ha pár hónapig nem fog látni – legyintett a férfi.

- Hogy? Akkor nem vakult meg teljesen? – lepődött meg Lex.

- Nem. Szerencsére. Az ütéstől egy vérrög képződött az agyában, ami nyomja a látóidegeket. Sajnos sem bájitallal, sem pedig varázslattal nem lehet eltávolítani, így meg kell várnunk, míg felszívódik. Jobbik esetben már egy hónap múlva látni fog, rosszabbikban úgy három hónap. Addig pedig kap egy csinos botot, és remélhetőleg te segítesz neki tájékozódni – mondta a férfi.

Alexei szívéről hatalmas kő esett le. Annyira megkönnyebbült, hogy minden más ki is ment a fejéből. Fáradtan dőlt hanyatt az ágyon, és csukta le a szemeit. Egy szempillantás alatt el is aludt.

Késő éjszaka volt, amikor újra felébredt. Torka iszonyatosan ki volt száradva, így elkezdte keresni a szomját oltó vizet. Az éjjeliszekrényen ott is volt a kancsó, benne pedig a megváltó folyadék. Miután öntött magának egyet és belekortyolt, szabályosan megkönnyebbült.

- Nekem is öntenél? – kérdezte Harry rekedten. Lex azonnal cselekedett, egy másik pohárba is öntött, majd óvatosan itatni kezdte apját.

- Hogy vagy? – kérdezte.

- Voltam már rosszabbul is.

- A kamrában, azt hittem meghaltál... Megmentetted az életem – suttogta maga elé Lex.

- Megmentettem a gyermekem életét – mondta Harry mosolyogva, majd megsimogatta a fiú arcát.

- Nem értem… Hogy maradtam életben? És Zambini hogyan halt meg? – kíváncsiskodott.

- Én sem tudom biztosan, csak amit a többiek elmondtak. Gombold ki a pizsama felsőd – utasította Harry.

Lex engedelmeskedett, és meglátta a szíve fölött éktelenkedő sebhelyet.

- Ez… Olyan, mint a tiéd? – kérdezte döbbenten.

- Nagyon úgy fest. Ezek szerint az önfeláldozásom ugyan úgy megvédett téged, mint ahogy engem annak idején az anyámé. Azt hiszem szerencsések vagyunk – mosolyodott el Harry.

- Igazad lehet. Viszont akkor, Zambinit én öltem meg? – esett le a fiúnak.

- Nem, saját magával végzett, az ő átka visszapattant rólad, te nem tehetsz róla. Az aurorok is tudják ezt, ezért nem indul eljárás, megnyugodhatsz.

- De akkor is, rossz érzés, egy ember mégis miattam halt meg – húzta el a szája szélét.

- Ehhez nehéz hozzászokni, én már jó párszor átéltem. Idővel jobb lesz – nyugtatgatta.

Az ajtóban hirtelen megjelent Perselus, aki bosszankodva figyelte a kis diskurzust.

- Potter! Elmúlt már a takarodó! – dörrent rájuk, mire mind a ketten kissé behúzták a nyakukat.

Perselus elégedetten figyelte a kiváltott hatást.

- Ez a gyengélkedő, nem pedig a folyosó, sem a körlet – akadékoskodott Harry.

- Tudom, de mások is vannak itt rajtatok kívül, akik szeretnének pihenni – mutatott a többi ágyra. Való igaz, a többiek ott aludtak tőlük alig két méterre.

- Oké, befogjuk és alszunk – egyezett bele Harry.

Lex még kisompolygott a mosdóba, majd sietősen visszabújt az ágyába. Perselus végig ott tornyosult fölötte, amitől a fiút kezdte kitörni a frász.

- Uram, végig itt fog állni? – kérdezte immár a takaró alól.

- Én mindenhol ott vagyok, és mindent látok, tehát ajánlom, hogy tízszer gondold meg mit csinálsz, mikor, hogyan és kivel. Ezt veheted fenyegetésnek! – sziszegte, majd sarkon fordult és lobogó talárral elsietett.

Harry és Lex kikerekedett szemekkel meredtek egymásra.

- Ez mi volt? – kérdezte megnyikkanva Lex.

- Azt hiszem most juttatta a tudtodra, hogy ha csak egy ujjal is a lányához érsz, akkor halott ember vagy – mondta Harry kissé elmosolyodva. Lex talán még inkább zavarba jött. Gyorsan vissza is feküdt a takaró alá.

- Aha… na de aludjunk – vágta rá, majd elfordult apjától. Harry somolyogva nézte fia hátát, de nem firtatta tovább a dolgot, inkább ő is nyugovóra tért.

Hermione már kora reggel benézett a gyengélkedőre, hogy megnézze a betegeket. Lánya még akkor ébredezett, ellenben Lex szemei már régen kipattantak.

- Jó reggelt – köszönt a nő.

- Szia, anya – ásította Eileen.

- Jó reggelt, asszonyom – köszönt vissza a fiú is. Harry csak ekkor ébredt föl.

- Hümpf… - morogta, majd inkább fejére húzta a takarót. Hermione jót mosolygott a jeleneten.

- Hogy aludtatok? – érdeklődött.

- Jól – mondta a lánya. Lex csak bólintott, esze ágában sem volt bevallani az igazat. Már csak az hiányzott volna neki, hogy mindenki erről beszéljen az ismerősei közül. Hermione azonban várakozott a válaszra, így kénytelen volt kitalálni valami mást, amivel elterelheti a boszorkány figyelmét.

- Mrs Piton, elmesélné, hogy hogyan kerültünk ide vissza? – bukott ki belőle a kérdés.

Eileen szintén érdeklődve fordult anyja felé. Eddig neki se nagyon mondtak el semmit szülei.

- Hát legyen. A robbanás, amitől beomlott a barlang olyan méretű volt, hogy még idebent is lehetett érezni. Dobby nagyon megijedt, így azonnal Perselushoz sietett. Persze később meg is büntette magát érte, bár igyekeztünk megfékezni, de ez most mellékes. Szóval megjelent és szólt az igazgatónak, hogy ti lementetek a Titkok kamrájába, hogy megmentsétek Harryt, de bajban vagytok. A férjem azonnal riasztott néhány embert és azonnal elindultunk. Én, ő, Lupin professzor és a felesége, valamint Draco és még néhány auror, akik később csatlakoztak hozzánk.

Lementünk a kamrába, és először Lilyéket találtuk meg. Theodor eléggé rosszul festett, csak pár perce volt hátra az ellenbájital nélkül. Gyorsan kellett cselekednünk, így szükség törvényt bont egy bezoárral kellett ideiglenesen kezelésbe vennünk, majd felküldtük őt és Lilyt az egyik aurorral. Hozzátenném, hogy Lily akkora sokkot kapott, ami már magában is veszélyes lehet. Viszont egyáltalán nem csodálkozom rajta. Körülöttük vagy ötven póktetem volt, és mindet ő intézte el – mesélte a nő. Lex nagyot nyelt.

- Basszus, nem kellett volna otthagyni őket – kezdett el sajnálkozni.

- A lényeg, hogy rendben vannak. Theodor is hamarosan felépül és újra taníthat, illetve tanulhat. Na de hol is tartottam? – tűnődött el hirtelen.

- Lilyék biztonságban voltak… - segítette ki lánya.

- Ó, igen! Közben Remusék elkezdték lebontani a törmelék falat. Beletelt így is legalább tíz percbe, mire sikerült rajta átjutnunk. Aztán megtaláltuk Julietet és Hermészt. Mondanom se kell, hogy Draco és Remus is halálra rémült. Dora egyenesen elájult, pedig ez rá egyáltalán nem jellemző. Juliet már alig volt magánál, és Hermész is eléggé kiborult, amikor rájött, hogy igazából nem sötét van, hanem megvakult. Draco nagyjából rendbe tette őket, aztán Dora és egy másik auror felhozták őket, hogy rendesen el legyenek látva.

- Ez is miattam volt – húzta el a száját Lex.

- Mi lenne, ha nem mardosna az önvád? Igen, hülyeséget csináltál, erről ennyit, de minden rendben van, feleslegesen stresszeled magad – mordult föl Harry a takaró alól. Fia érdeklődve fordult felé, míg Hermione csak cicegett néhányat.

- Cö… bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű? Harry James Potter, tudtommal te vagy a világ legbűnbánóbb varázslója, még azt is a lelkedre veszed, ha valaki megfázik, pedig nem is miattad esik az eső – nógatta a boszorkány. Harry inkább visszafogta magát, pedig tudott volna néhány eléggé cifra mondatot intézni a másikhoz.

- Akkor Hermészék már biztonságban voltak, és utána? – faggatta Lex.

- Ezután továbbmentünk és elértünk a csarnokba. Mondanom se kell, hogy én is majdnem elájultam. Ott feküdtetek a padlón, körülöttetek óriási vértócsa, Eileen a fal tövében, szintén tiszta véresen. Borzalmas látvány volt, még most is összeszorul a szívem, ha belegondolok – borzongott meg a nő.

- De jól vagyunk – bizonygatta a lány.

- Ajánlom is, viszont ha innen kikerültök, év végéig büntetőmunkán vagytok! – fenyegette meg őket Hermione. A két fiatal felsóhajtott, nem is reménykedtek benne, hogy megúszhatják a dolgot.

- Inkább folytasd – sürgette Eileen.

- De sietős, talán randevúd lesz? – jött a gúnyos megjegyzés az ajtóból, ahol Tony állt. Eileen szeme felcsillant, hiszen már olyan régen látta bátyját. A fiú odasietett és alaposan megölelgette őt, majd anyját is.

- Kisfiam, mikor érkeztél? – kérdezte a nő.

- Nemrég. Sajnos nem tudtam előbb jönni, még fel kellett venni a tárgyaimat az egyetemen, de kaptam néhány napos eltávot, viszont hétvégén már indulok is vissza NewYorkba.

- Olyan hamar? – kérdezte húga.

- Bocsi, ez van, de meghallgatnám a sztori végét.

- Rendben. Tehát mindenkire a frász jött, közben észrevettük Blaise-t. A többiek pálcát rántottak és körbevették, hátha magához tér. Közben mi elkezdtünk vizsgálgatni titeket. Perselus Eileenhez ment, Draco Harryt vizsgálta, én pedig téged – mondta Alexeinek.

- És rájöttek, hogy élünk, és mindenki megnyugodott – sóhajtott föl Lex.

- Nem éppen. Harry halottnak tűnt, alig voltak életjelei, ahogy neked is. Eileen súlyos állapotban volt, de nem volt életveszélyben, Merlinnek legyen hála. Már elkezdtem bőgni, amikor te megmozdítottad a kezed. Draco gyorsan ellátott és már rohantak is veled fölfelé. Harry viszont ott maradt, és nem csak átvitt értelemben. Két auror maradt ott a testekkel, ők vették észre, hogy Harry szeme mozog a szemhéja alatt. Képzelheted a pánikot, ami rájuk törté. Kezük-lábuk törve rohantak vele a gyengélkedőre. Kész káosz volt itt. Addigra már a Mungóból is ideértek a gyógyítók és elkezdtek küzdeni az életetekért.

- De túléltük – morogta Harry immár előbújva a takaró alól.

- Igen, csak hogy nem értjük, hogyan – vallotta be Hermione. Mindenki értetlenül nézett a másikra, majd Lex felé pillantottak.

- Mi történt? – bukott ki a kérdés Tonyból.

- Én nem tudom… Az a szemét ki akart nyírni egy késátokkal, mondván nem érdemlem meg a halálos átkot. Aztán apa hirtelen felugrott, pontosabban elém és őt találta el. Ezután összeesett, azt hittem meghalt. Harcoltam egy darabig, de aztán már nem volt erőm, se elszántságom. Ezután annyira emlékszem, hogy elindul felém a zöld fény, és utána teljes képszakadás – fejezte be. Hermione ezt hallva bőszen bólogatott, majd odalépett a fiúhoz és elkezdte kigombolni a pizsama felsőjét. Lex zavarában teljesen elvörösödött.

- Na de ez… - nyögte.

- Maradj nyugton, meg akarok nézni valamit. – Azzal széthúzta a felsőt, és levett egy vékonyka kötést a fiú mellkasáról.

Harry szíve összeszorult a látványra, ahogy fia szíve fölött meglátta – a sajátjához kísértetiesen hasonlító – villám alakú sebhelyet.

- Ez… ez az? – döbbent meg. Eileen se bírta ki, és közelebb ment, hogy lássa amit a többiek is.

- Valószínűleg ugyan az mentette meg, ami téged annak idején. A szeretet és az önfeláldozás, amit édesanyádtól kaptál, te pedig apádtól – szipogta Hermione. Alexei torka elszorult. Ennél ékesebb bizonyíték nem is kellett volna, hogy Harry tényleg szereti őt. A férfi elégedetten mosolygott fiára, aki már közel állt a bőgéshez. Eileen tekintettel a kínos helyzetre inkább arrébb tessékelte bátyját, hogy kettesben beszélgessenek. Nem akarta, hogy Alexei még rosszabbul érezze magát.

Miután a nagy rejtély nagyjából tisztázódott, már senki és semmi nem zavarta őket a további gyógyulásban. A hét vége felé már csak Harry maradt a gyengélkedőn, de végül nagy könyörgések árán őt is hazaengedték. Alexeire viszont még várt egy nagy feladat, szembe kellett néznie diáktársaival.

<<      >>

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.