Megpróbáltatások

A Titkok Kamrája feltárult, a fiatalok pedig automatikusan léptek egyet hátra. Lex volt az első, aki közelebb lépett és belebámult az elé táruló sötét lyukba. Egyáltalán nem lehetett látni az alját.

- Szerintetek milyen mély lehet? – kérdezte.

- Passzolok, inkább megnézem – mondta Hermész, majd egy laza mozdulattal lecsúszott a csúszdán.

- Ez a gyerek totál hülye – hüledezett Gideon, majd gyorsan utána iramodott.

- Bagoly mondja verébnek – bosszankodott Lily és ő is követte, majd Juliet, Eileen és végül Lex. Mindig is utálta a szűk és sötét helyeket. Mire leért, a többiek pálcájának fényétől már egészen világos lett.

- Juliet. Hermész ti bújjatok el a köpeny alá – utasította őket Lily.

- Miért mi? – méltatlankodott a fiú.

- Ne vegyétek magatokra, de Jul a leggyengébb és Hermész, neked helyén van az eszed, ha kutyaszorítóba kerülünk, te ki tudsz minket húzni – mondta a vörös hajú lány. Úgy tűnt ez a válasz kielégíti őket, így csöndesen tovább indultak. Fokozottan figyeltek mindenre, és kissé leszakadva közlekedtek egymás mellett. Már jó ideje haladtak, amikor Gideon megtorpant.

- Ti is hallottátok ezt? – kérdezte. Mindenki más követte a példáját és fülelni kezdtek. Indultak volna tovább, de ekkor valami a barlang mennyezetéről lenyúlva elkapta Gideon vállát és szabályosan felrántotta a fiút. A srác ordított, mire a többiek vaktában kezdtek el lövöldözni. A végeredmény az lett, hogy egy óriási döglött pók zuhant le a földre, mellé pedig egy reszkető Gideon érkezett. Lily azonnal odarohant és vizsgálgatni kezdte. Gideon bal karjából és lábából ömlött a vér.

- Merlin segíts… - nyögött föl a lány.

- Ez a dög megmart… - nyüszítette a fiú fájdalmak közepette. Alexei a hajába túrt, halvány lila gőze sem volt, hogy most mit kéne csinálnia. Végül a józan esze döntött.

- Tovább kell mennünk. Lily, maradj itt Gideonnal, kösd be a sebét, aztán próbáld meg visszajuttatni a kastélyba – mondta.

- Nem! Szükséged van rám! Ti még kicsik vagytok, nem mehettek nélkülünk – hisztizte.

- Oké, akkor ki maradjon itt Gideonnal? Ki olyan erős, hogy időben gyógyítóhoz juttassa? Senki, egyedül te vagy rá képes – mutatott rá a szomorú tényre.

- Basszus – dühöngött a lány, majd iskolai blúzából kezdett letépni egy-egy csíkot, hogy beköthesse a fiú sérüléseit. Lex és a többiek nem teketóriáztak, tovább indultak.

- Lex, hozd vissza apát, kérlek – mondta a lány elhaló hangon, de nem fordult meg. Tudta, ha megteszi, azzal csak ront a helyzeten. Lex bólintott és tovább indultak. Épp hogy kijutottak a barlang azon szakaszából, ahol a pók volt, Hermész ismét mozgást vélt felfedezni. Hisztérikusan kezdett el lövöldözni, mire a barlang amúgy is ingatag sziklafala megadta magát és hangos robajjal zúdult alá, egyenesen a négy fiatalra. Lex még éppen időben rántotta el a mellette álló Eileent, ám Hermész és Juliet nem voltak ilyen szerencsések. Juliet lába beszorult egy jókora szikla alá, míg Hermész ájultan hevert egy kisebb kupacnyi kő alatt, mellette pedig kettétört pálcája hevert.

- He… Hermész – köhögte a lány a körülötte keringő porfelhő miatt. A fiú azonban nem felelt. Lex odakúszott hozzájuk, és megpróbálta észhez téríteni barátját, de még a stimula sem volt hatással rá.

- Ugye nem halt meg? – kérdezte szipogva Juliet.

- Nem, még él, de teljesen bekómált… - állapította meg Lex. Közben Eileen megpróbálta kiszabadítani Jul lábát, de nem járt sikerrel.

- Nem megy, és lebegtetni sem lehet, különben még több kő zúdul rájuk – jelentette be kétségbeesetten. Alexei már nagyon bánta, hogy belement, barátai is tartsanak vele. Ha tudta volna… Ekkor szembesült vele, hogy mekkora barom volt. Hiszen tudta, csak nem akart szembenézni vele. Esélyük sem volt. A varázsló direkt csapdákat állított. Hiszen, ha egyedül jön, akkor már eleve jó, ha idő előtt meghal, ha pedig többen jönnek, a társaság eléggé megfogyatkozik.

- Hülyék voltunk – állapította meg hangosan is.

- Ez nem újdonság, én megmondtam – sziszegte Eileen.

- Ne most, kérlek. Eileen, te maradj itt és vigyázz rájuk – kezdte, de a lány leállította.

- Szó sem lehet róla! Egyedül mennél oda?!

- Nem akarom, hogy neked is bajod essen, Hermész amúgy is kidőlt és Jul sem tud védekezni, ha valami szőrös dög erre téved – vitatkozott Lex.

- Nekem is lehet beleszólásom? – kérdezte Juliet.

- Lehet…

- Akkor pofa be és húzzatok a fenébe. Azt hiszitek, hogy én vagyok itt a legbénább, pedig fogalmatok sincs róla, hogy mire vagyok képes. Mindig elkönyveltek a kis esetlen, béna Julietnek, aki igazából semmihez sem ért! Eddig eltűrtem, mert a barátaim vagytok, de most már rohadtul elegem van… - kiabálta magából kikelve a lány. Lex és Eileen döbbenten néztek a vöröslő arcú lányra, aki abban a pillanatban jobban hasonlított édesanyjára mint eddig bármikor. A hirtelen beállt csöndet fuldokló nevetés törte meg.

- Heh… hehe… ez jó volt. Köhm… Nem gondoltam volna, hogy így felhúzzátok Julietet – mondta Hermész.

- Merlinnek hála, hogy magadhoz tértél – hálálkodott Lex.

- Én jól vagyok, de ti mi a frászért kuksoltok itt a sötétben? Nem gyújtana valaki pálcát? – Mindenki megmerevedett. Eileen szája remegni kezdett, ahogy a kezében tartott világító pálca is. Tanácstalanul nézett Alexeire, aki hasonlóan sokkos állapotban volt. Végül a könnyes szemű Juliet szólalt meg elsőnek.

- Nem… Nem gyújthatunk fényt, nehogy idevonzza a pókokat – hazudta.

- Á, már értem…

- Lex, Eileen, nektek kell tovább menni, Hermész itt marad velem, és vigyáz rám – jelentette be a lány.

- Megsérültél? – ült föl hirtelen a srác, mire iszonyatos görcs állt a fejébe.

- Be… Beszorult a lábam.

- Hol a pálcám? Majd kiszabadítalak – mondta a fiú és kezével kutatni kezdett a pálcája után, de csak annak darabkáit találta meg. – Fenébe, ez összetört.

- Az enyém még jó… majd használjuk azt – szipogta a lány, és közben kezével intett a már némán zokogó Eileennek, hogy induljanak.

- Vigyázzatok magatokra – mondta Lex, majd elkezdte elrángatni Eileent. A lány engedelmeskedett, de már mindkét kezét a szájára tapasztotta, nehogy egy hang is elhagyja ajkait.

Mikor kellő távolságba értek, Lex megállt és Eileen kezébe nyomott valamit.

- Ez meg… - kérdezte a lány, de a fiú egy szó nélkül ráterítette a köpenyt.

- Hiszen a Halál ereklyéiben? – kérdezte.

- Az csak egy mese – akadékoskodott.

- És ha nem az? Mi van, ha ez a láthatatlanná tevő köpeny, ami kicselezi a halált? – kérdezte eltűnődve a fiú.

- Ostobaság, de ha úgy is lenne, akkor inkább neked kéne viselned.

- Szerintem nem ostobaság. Apa mesélte, hogy a köpeny az ő nagyapjáé volt, aki számos harcban vett részt és mindig megúszta, mert nála volt a köpeny. Végül átadta a fiának, Jamesnek. Ő is sok mindent megúszott, aztán kölcsönadta a köpenyt Dumbledore-nak, majd meghalt. Az öreg visszajuttatta a köpenyt apámnak, aki ki tudja mennyi csatában vett részt, és még mindig él… Remélem. Végül a köpeny a nővéremhez került, majd hozzám.

- Ha ez igaz is, előzőleg Hermészen és Julieten volt, és nézd meg hogy jártak! – akadékoskodott a lány.

- Túlélték – jelentette ki a fiú ellentmondást nem tűrőn, és ez valahogy elégnek is bizonyult. Eileen nem kötözködött tovább, csak összehúzta magán a köpenyt és tovább indultak. Lassan elérték a következő ajtót, amin kígyó fejek voltak.

- Most hogyan tovább? – kérdezte a lány.

- Próbáljuk meg ugyan úgy – ajánlotta a srác, majd ismét párszaszóul kezdett beszélni. Erre a kígyó fejek elkezdtek mozogni és lassan visszahúzódni.

- Lex, ne csinálj hülyeséget, jó? – kérlelte a lány. Alexei elmosolyodott, nem gondolta volna, hogy a másik esetleg félti őt.

- Nem áll szándékomban, és addig nincs baj, ameddig te jól vagy – vallotta be, magát is meglepve.

- Alexei… - kezdte volna a lány, de a fiú belé fojtotta a szót. Viszonozta az orvtámadást, amit pár órával korábban kapott, de ez a csók most más volt. Eileen nem sokáig tétovázott, hamar viszonozta. Valahogy mind a ketten helyesnek érezték, egyikük sem bizonytalanodott el. Mikor szétváltak Lex mosolygott, míg Eileen kissé elnyílt szájjal pislogott rá.

- Ha ezt túléljük, eljönnél velem egy randira? – kérdezte a fiú. Eileen nem tudott válaszolni, egyszerűen bólintott. Az ajtó zárja hangosan kattant, visszazökkentve őket a valóságba, Lex védelmezőn maga mögé vonta az immár tökéletesen láthatatlan lányt, kivonta pálcáját és elindult befelé. Minden lépésénél egy-egy fáklya lobbant föl, lassan bevilágítva az egész csarnokot.

A helyiség pontosan olyan volt, mint amilyennek a hallott elbeszélések leírták. Sötét, rideg, nyirkos, tökéletes hely egy kígyónak. Ekkor pillantotta meg a baziliszkusz csontvázát, mire nagyot nyelt. Némiként túlzónak érezte a Harryről szóló történeteket. A kígyóról is azt hitte, hogy csak nagyot mondanak, de be kellett látnia, hogy a történet alapja nagyon is valós.

Eileen hasonlóan elhűlve nézte az állat tetemét. El sem tudta hinni, hogy azok a mesék, amikkel annak idején édesanyja traktálta, mind igazak. Megborzongott, ha eszébe jutott, hogy anyját miként dermesztette meg a szörnyeteg, és hogy csak egy hajszál választotta el attól, hogy meghaljon.

Minden egyes lépésüknél hangosan loccsant a padlót borító víz, visszatükrözve a hangot. Lex már ott állt a kígyó csontváza előtt, de nem tudta, hogy merre tovább. Nem akarta megkérdezni a lányt nehogy Zambini a közelben legyen, és így leleplezze barátját. Alaposan körbenézett, de egyetlen másik helyiséget sem látott.

- Kamu lenne? – tűnődött el félhangosan, mire valahonnan a hátuk mögül felcsendült Zambini őrült nevetése.

- Kamu?! Azt nem hiszem! Örülök, hogy újra találkozhatunk kedves Alexei – hajolt meg gúnyosan a férfi.

- Bocs, ha nem érzek hasonló örömöt, de jelenleg hánynom kéne tőled – morogta a srác.

- Hol a jó modor?

- Elvesztettem, amikor az apám eltűnt – sziszegte.

- Tényleg, csak a megnyugtatásodra… Apuci jól van – dünnyögte.

- Hol van? Látni akarom! – sziszegte a fiú.

- Először is, itt és most én diktálok. Te megszegted az egyezséget, nem csak egy, hanem egyenesen öt másik személyt hoztál magaddal! – Lex nagyot nyelt. – Ejnye, azt hitted nem tudom? Már a lejárónál is érzékelő bűbájokat telepítettem. Azt is tudom, hogy a drágalátos „sógorod” mostanra igencsak rossz bőrben van. Remélhetőleg a kis kedvese sem szenved túl sokáig. Ó, hogy azt hittétek csak egy pók van? Tudod, hogy mondják, ahol egyet látsz, ott van vagy száz… - nevetett fel.

- Te mocskos szemétláda! – kiáltott rá Lex.

- Nana, csak ne olyan hevesen. Két ember mínuszban vagy. Jön a másik kettő. Milyen szomorú lesz, hogy senki sem fog rátalálni a barátaidra, de legalább együtt halnak meg, hát nem romantikus? – kérdezte gunyorosan.

Eileen már szabályosan reszketett a köpeny alatt.

- Fejezd be és mond meg, hogy hol az apám! – üvöltötte Lex.

- Mindjárt, ne sürgess. Ha jól számoltam maradt még egy. És ha nem tévedek, most ő is itt van. Ugyan nem látom, de biztosra veszem, hogy valahol körülötted van. Talán pont melletted áll? Ugyan kislány, bújj elő, esélyed sincs ellenem – vigyorogta Zambini. Eileen ijedtében lépett egyet hátra, mire az alatta lévő víztócsa fodrozódni kezdett. Csak ennyi kellett a férfinak, azonnal küldött rá egy hátráltató ártást, mire a lány szabályosan belecsapódott a szemközti falba, majd ájultan csúszott le a padlóig.

Lex mindenről megfeledkezve rohant oda hozzá.

- Eileen! Eileen! – kiabálta, miközben odaszaladt. A lány tarkója csurom vér volt, keze ernyedten hevert a teste mellett, szájából, füléből és orrából is vér csordogált.

- Milyen kár, pedig mutatós egy darab volt, annak ellenére, hogy az anyja egy sárvérű, az apja meg egy mocskos áruló – tűnődött el a férfi.

Alexei keze ökölbe szorult, hirtelen perdült meg és kezdett el átkokat szórni válogatás nélkül a másikra. Zambinit váratlanul érte a támadás, de volt egy aduásza.

- Én... a helyedben nem tenném. Ki tudja, kit találsz el… - kezdte, mire Lex megmerevedett. Hirtelen a semmiből egy férfi alakja kezdett körvonalazódni. Lex azonnal felismerte az apját. Harry nem volt magánál, teste ezer sebből vérzett, és volt köztük egészen friss is, amit valószínű Alexei egyik átka okozhatott. A fiú térdre rogyott, nem harcolt tovább. Ahogy Harry teste a földön landolt, úgy érezte mindennek vége. Lassan szinte úszva közelítette meg. Reszkető kézzel nyúlt felé, hogy megnézze, apja életben van e még. Annyira ideges volt, hogy meg sem tudta állapítani. De biztos volt, hogy ha életben van is, akkor már nem sokáig. Elkésett, elbukott, minden miatta volt.

Emlékei közt felsejlett az első találkozás a Weasley boltban. Hogy mennyire félt Harrytől, és mégis mennyire jól esett, hogy normális emberként beszélt vele. Amikor simán felvállalta, hogy a fia, holott nem volt más, csak egy selejtes szörnyeteg, selejtes hagyatéka.

Eszébe jutott az első együtt töltött hétvége, a nyaralások, az ünnepek. Az első igazi karácsonya, együtt az apjával, a szüleivel. Hogy az élete mennyire más lett, lett értelme élnie. Most pedig mindennek vége volt. A nővére lehet már halott, a barátai úgy szintén, a szerelme? Igen, elmondhatta, hogy Eileen a szerelme volt, és mennyire hülye volt, hogy erre csak most jött rá. Mennyi időt tölthettek volna együtt. Annyit hibázott. Nem játszotta le Siriusszal a beígért sakkmeccset, nem segített az anyjának, amikor ő megkérte, ellentmondott a nővérének, mikor hallgatnia kellett volna rá, veszekedett a barátaival, holott össze kellett volna fognia velük, és így tovább. Annyi hiba, annyi kijavítani való várt volna még rá, de már nem volt rá esélye.

- Nem harcolsz? Nem védekezel? – kérdezte Zambini.

A fiú nem felelt, mire a férfi egy Cruciatusszal jutalmazta. Lex felordított, de nem is annyira a fizikai fájdalomtól, sokkal inkább a lelkében dúló kínoktól szenvedett. Végig apja megtört testét figyelte.

- Sajnálom, apa… - kezdte, és megindultak a könnyei.

Zambini undorodva figyelte.

- Te nem Potter gyereke vagy, hanem a Nagyúré! – üvöltötte magából kikelve.

- Én Potter vagyok… - suttogta alig hallhatóan a fiú.

- Valóban? Akkor hát úgy kell végezned, akár egy Potternek, vérbe fagyva, kínok közt vergődve – mondta elégedetten a férfi.

Lex már nem hallotta, nem akart mást, csakhogy végre elhagyhassa ezt a földi poklot. Egyedül azt bánta, hogy annyi embert belerángatott, hogy annyi embernek kellett szenvednie miatta. Valahol a távolban érzékelte, hogy Zambini ráemeli pálcáját és kimond rá egy késátkot. Ismerte az átkot, tudott volna védekezni, de már nem volt több ereje. Ahogy várta a becsapódást és a fájdalmat, az valahogy mégsem érkezett meg. Hirtelen kapta föl tekintetét, és meglátta az elé tornyosuló testet.

- Ez lehetetlen – sziszegte Zambini.

- Hagyd… békén… a fiamat… - nyögte Harry, majd végleg a földre rogyott. Lex ijedten kezdte el rázogatni apját. A férfi mellkasából ömlött a vér, lassan, de biztosan beterítve a környező padlót.

- Apa… kérlek, ne… APA! – sírta. Azonban válasz már nem érkezett. Harry Potter csak ennyit tudott tenni fiáért, megmentette az életét.

- Milyen szánalmas… - sóhajtott fel Zambini. – Ahelyett, hogy magát mentette volna, egy olyan emberért áldozta fel az életét, aki amúgy sem akar élni. Értelmetlen halál – tűnődött el.

- Ez nem igaz… - sziszegte Lex. Keze lassan pálcája köré fonódott, és felegyenesedett. Szemében olyan tűz égett, amit eddig még senki sem láthatott. Olyan heves támadásba kezdett, hogy a férfi alig tudott védekezni. Minden egyes támadással egyre hátrébb szorult. Lex már azt hitte, hogy győzhet, és talán sikerül jóvátennie azt, hogy annyian szenvedtek miatta, de tévedett. Nem számolt azzal, hogy a hetek óta szedett nyugtató bájitaltól ugyan tudott aludni, de mágiája nem regenerálódott rendesen, így az egyre csak fogyatkozott, és támadásai erősségén is érezhető volt.

Zambini ezt látva felbuzdult és újult erővel kezdett támadni. Míg végül egy jól irányzott Stuporral kiütötte Lex kezéből a pálcát, ami messzire gurult a véres padlón. Egy újabb ártástól a fiú a padlón kötött ki, nem messze apja testétől. Zambini elégedetten tornyosult fölé.

- Azt hiszem itt az ideje, hogy kövesd a drágalátos apádat… Bármelyiket is nevezed annak. Itt most már csakis én vagyok Mardekár örököse… senki más.

- Sok… a duma – lihegte Lex, majd felrepedt szája mosolyra húzódott. Már nem félt, elégedetten várta a megváltó halált.

- Ostoba kölyök, nem így akartam veled végezni, de te sem érdemelsz mást. Avada Kedavra! A pálca zölden villant, bevilágítva az egész helyiséget. Ahogy a zöld fény eltűnt, síri csönd áradt szét a csarnokban. Aztán egy élettelen test terült el a vértől vörösre festett padlón, és nem moccant soha többé.

<<      >>

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2012.11.03. 17:26 hojumo Szia! Köszi a frisset! Te is tudod, hol kell abbahagyni! :D Kiváncsi leszek, hogy értetted a következő mondatot: "Itt most már csakis én vagyok Mardekár örököse… senki más." Remélem minél előbb folytatod! Üdv Emily Piton Válasz: Hét igen, szeretem kínozni a jónépet. :) A Mardekár örököse pedig egy egomán, magamutogató, megalomán őrült képzelgése, semmi több :)