Veszély közeleg

Alexei és Hermész a békákkal kötött - az ismételt -, bensőséges ismerkedés után erősen visszafogta magát. Jobbnak látták, ha meghúzzák magukat, mivel minden egyes alkalommal egyre több és több béka került a boncasztalra. Hermione meg is fenyegette őket, hogy következő alkalommal, már kénytelen lesz valami egészen más – gusztustalanabb – büntetőformához folyamodni, mivel féltette a helyi békapopulációt a tömeges kihalástól.

Lassan három hete voltak az iskolában, de a fiúk által kötött fogadás, semerre sem haladt.

- Haver, ez így igazságtalan. Ha nem is beszélsz Eileennel, akkor esély sincs rá, hogy kiakadjon rád! – dohogta a szőke srác.

- De ez nekem csak jó, nem? – vigyorodott el Lex.

- Ez csalás – sziszegte Hermész. Lexnek be kellett látnia, hogy ezzel tényleg nem ér el semmit, így nagy nehezen rászánta magát, hogy egy kicsivel többet kommunikáljon a másikkal.

Eileen eleinte gyanakodva nézte a fiú bátortalan barátkozási kísérletét, ám néhány kezdetleges próbálkozás után úgy vélte, nagy baja nem származhat belőle.

Újabb napok teltek el, és Lex kezdte úgy érezni, ha nem beszél egy felnőttel a benne kavargó furcsa érzésekről, akkor hamarosan felrobban. Előző este már írt egy levelet az anyjának, hogy Harryről érdeklődjön. A bagoly igencsak megkésve érkezett meg. Már a reggeliző asztalnál ültek, amikor a madár huhogva landolt a fiú előtt. Az éppen ügyeletes auror szélsebesen elvette a levelet és gyorsan leellenőrizte azt.

- Elolvasni azért, remélem nem fogja – morogta Alexei, akinek kezdett nagyon elege lenni.

- Fokozott figyelmesség – vont vállat a fiatal auror, majd átadta a levelet. Lex azonnal olvasni kezdte.

Kedves Alexei!

Sajnos édesapád még egy ideig nem lesz elérhető. Eredetileg ma kellett volna hazajönnie, de még nem végzett a kinti teendőivel, így sajnos még maradnia kellett. Nem tudom, hogy mikor jön haza. Lehet, hogy már holnap, de az is lehet, hogy csak hetek múlva. Ha bármi van, amiben segíthetek, csak szólj.

Apropó, Harry kérte, hogy még egy auror figyeljen rátok fejenként, elvileg a nap folyamán kaptok még egy testőrt. Tudom, hogy bosszantó, de kérlek, bírd ki, a te érdekedben. Szeretlek kisfiam, ahogy apád is, ezt ne felejtsd el. Kérlek, legyél jó, ne csinálj zűrt, és ne próbáld meg kicselezni az őreidet, abból még nagy baj lehet. Nagyon szeretlek és hiányzol.

Ölel, Anya.

Ui: Semmit se vegyél át személyesen, engedd meg, hogy az aurorok ellenőrizzék elsőnek, ebbe az is beletartozik, hogy jogukban áll elolvasni a leveleidet. Remélem megérted.

Lex mikor befejezte, értetlenül meredt a pergamenre. Hermész a feje mellett gyorsan átfutotta az üzenetet, majd elhúzott szájszéllel meg is jegyezte.

- Nulla magánélet?

- Még annyi se, már a levelezésemet is elolvassák – morogta a fiú. Tekintete a tanári asztal felé tévedt, ahol valami furcsára lett figyelmes. Mindenki komoran üldögélt, nem beszélgettek, nem nevettek, és mind az igazgató, mind Hermione nagyon feszültnek tűnt.

- Eileen – szólt oda a lánynak.

- Igen?

- A szüleid veszekedtek? Olyan a hangulat, mintha meghalt volna valaki – jegyezte meg Lex. Eileen érdeklődve fordította oda tekintetét, majd elkomorult az arca.

- Tény, hogy valami baj van. Anya elég szörnyen fest, és apám is öregedett vagy tíz évet – kezdett el suttogni.

- Gondolod, hogy valami zűr van köztük? – kérdezte Hermész.

- Azt nem hiszem, a többi tanár is furcsa – mondta a lány, majd az asztal felé mutatott. Neville ahogy észrevette a három kutató fiatal tekintetét, hirtelen kiejtette kezéből a villát. Lex arca is elfelhősödött, egyre rosszabb érzése támadt.

- Valami biztos, hogy történt – mondta, majd gondolva egyet hirtelen felpattant és elindult a szobája felé. Az auror a sarkában loholt. Még a szobába is követte őt.

- Nem unalmas, hogy engem követ? – kérdezte Lex feszülten.

- Ez a feladatom, de ha tudni akarod, nem egy nagy élmény…

- Akkor adj nekem egy kis teret, ígérem, ki sem mozdulok a szobából, és ha jönne egy bagoly, akkor szólok neked – esküdözött a srác.

- Hát nem is tudom… – tétovázott az auror.

- Hé, anyám most kért meg, hogy ne csináljak zűrt, és nem is fogok. Egész nap idebent fogok kuksolni, mert tanulnom kell. Komolyan itt akar rostokolni fölöttem? Akkor talán segíthetne a számmisztika házimban – vigyorodott el Lex.

Az aurornak több se kellett, úgy döntött a nappali még eléggé közel van, így magára hagyta a srácot. Csakhamar megérkezett Hermész is, és ő is nekilátott a tanulásnak.

Ami viszont még furcsább volt, hogy a délelőtt folyamán megjelent Hermione, hogy leellenőrizze őket. Ekkor már Eileen is a fiúk társaságában tanult, nem kis meglepetést okozva ezzel édesanyjának.

- Eileen, mit keresel te a fiúk szobájában?

- Tanulok? – kérdezte a lány, majd látva, hogy anyja mindjárt elbőgi magát, kissé visszább vett a hangerőből.

- Jó… Én csak, megnézek mindenkit – kezdte a nő, de látszott, hogy eléggé szét van csúszva.

- Anya, baj van? Talán veszekedtetek apával? – kérdezett rá a lány. Lex fél füllel hallgatózott.

- Hogy? Hát… olyasmi, vagyis, nem egészen. Ez eléggé bonyolult… - habogott a nő, majd amilyen gyorsan csak lehetett kihátrált a helyiségből.

- Most már tuti, hogy gáz van. Anyám nem szokott így viselkedni – pattant föl a lány.

Lex vett egy mély levegőt, hogy valamennyire tisztán tudjon gondolkodni.

- Valami baj van, és van egy olyan érzésem, hogy köze van hozzám.

- Gondolod, hogy Zambini van a dolog mögött? Lehet, hogy megpróbált megint elrabolni, csak mi nem tudunk róla? – tűnődött el Hermész.

- Lehet, bár azt hiszem, arról azért csak tudnák.

- És mi van, ha valaki mást akart elrabolni a családtagjaid közül? – bukott ki a kérdés Eileenből.

Lex szeme kikerekedett, és csak remélni merte, hogy az, amitől tart nem lehet valóságos.

- Apám nem jött haza Franciaországból, és anya azt mondta nem tudja mikor tér vissza – suttogta alig hallhatóan.

- Ez még nem bizonyít semmit –legyintett Hermész.

- Nem, de apám ilyen időkben nem marad tovább távol a szükségesnél – hadakozott a fiú.

- Gondolod, hogy baj van vele, csak direkt nem szólnak neked, nehogy hülyeséget csinálj? – kérdezte a lány.

Lex tompán bólintott, bár nagyon remélte, hogy téved.

- Valahogy meg kéne tudni – pattant föl a szőke fiú.

- Mégis hogy? Menjek oda anyámhoz, hogy hé anya, mit tudsz Harry bácsiról? Ugye nem rabolták el? Vagy netalán megsérült? – kezdte a lány.

- Ilyet még csak ne is mondj – borzongott meg Alexei.

Ezután már bármennyire is próbálkoztak, nem haladtak semmit a tanulással. Eljött a dél, és megérkezett a másik auror is, aztán persze megkezdődött a pusmogás kettejük között. Lex feje majd szétrobbant az idegtől. Tudta, hogy azok tudnak valamit, amit ő nem, de nyíltan nem akart rákérdezni. Végül még az étvágya is elment, így elindult vissza a szobája felé. Menet közben összefutott Lilyvel és Juliettel.

- Szia, nem eszel?

- Nem – morogta a srác a nővérének.

- Neked meg mi bajod? Ja, a másik őr? – kérdezte a lány kissé halkabban.

Lex észrevétlenül emelt egy hangszigetelőt maguk köré.

- Lily, te tudsz valamit apáról?

- Apáról? – lepődött meg a lány.

- Igen, anya azt írta, hogy még nem ért haza és nem tudja mikor fog megérkezni. Azt mondta ne keressem, majd szól, ha hazaért. A tanárok közül mindenki sík ideg, megduplázták az őrséget, ráadásul anya vagy háromszor fejtette ki, hogy viselkedjek, és ne csináljak semmi zűrt. Nem furcsa ez neked? – kérdezte. Lily összevonta szemöldökét, valóban volt abban valami hátborzongató, amit a fiú mondott.

- Ó, ne… - nyögött föl Juliet, mire a két Potter felé fordult.

- Mi van?!

- Tudsz valamit? – sürgette Lily.

- Nem biztos, de két napja anyához indultam az irodába, viszont volt bent nála valaki. Anya sírt, én pedig később rájöttem, hogy apa is ott volt nála, így azt hittem összevesztek. Aztán mondtak valami olyat, hogy nem lesz baj, ő Voldemortot is túlélte… - fejezte be suttogva.

Alexei kissé megingott, a felismerés elemi erővel zúdult rá. El akart szaladni, de nem tudta hova mehetne.

- Édes Merlin, gondolod, hogy apának baja esett? – sápadt el Lily.

- Nem tudom, remélem, hogy nem.

- Nem lehetne kideríteni valahogy? – kérdezte Jul.

- Ha odaállok egy felnőtt elé, hogy mit tudsz az apámról, azonnal lebukok, és esélyem sem lesz rá, hogy megkeressem őt – hadakozott Lex.

- Te normális vagy? Mégis hol akarod megkeresni? Te még csak egy gyerek vagy! – szidta össze a nővére. Közben a két auror, és a Lilyt kísérő másik kettő is közeledett feléjük.

- Egyezzünk meg abban, hogy még beszélünk, ha megtudunk valamit, akkor értesítjük egymást.

- Jó.

- Oké, és Lex… Ha bármit megtudsz, ne csinálj hülyeséget, előbb szólj nekünk, megértetted? – figyelmeztette a lány.

- Ugyan miért… - kezdett bele Lex.

- Csak gondolj bele, kire utazik Zambini, kit akar elkapni? Téged, apánál jobb csalit, pedig keresve sem találhat – mondta a lány.

Alexei sajnos egyet értett nővérével. Gyorsan eltávolította a hangszigetelő bűbájt, nehogy az aurorok fölfigyeljenek rá.

- Akkor szólj, ha segítség kell a számmisztikához, és vacsora után megbeszéljük – mondta a lány.

- Oké, és kösz – válaszolta a srác, majd tovább indult. Közben Eileen és Hermész is beérték, azonban egy szót sem tudtak kiszedni a fiúból egészen addig, amíg be nem jutottak a fiúk hálótermébe. A két auror ugyan furcsállta, hogy a lány is velük tart, de nem álltak le kötözködni, lévén már délelőtt is együtt tanultak.

- Nos?

- Azt hiszem igazam lesz. Juliet hallott valamit két napja a szüleitől – kezdte Lex.

- Mégis mit? „nem lesz baj, ő Voldemortot is túlélte” és Mrs. Lupin sírt – jelentette be a sötét hajú srác.

- Lehet, hogy komolyan megsérült? – találgatott Eileen.

- Arról már tudnánk. Ilyen vérszívó újságírók mellett csoda lenne, ha nem derült volna már ki. Ráadásul ennek két napja. Ki tudja mikor történhetett… - okoskodott Hermész. Azonban ezzel nem segített. Lex ismét szédülni kezdett és az ágyára rogyott. Arcát a tenyerébe temette, majd hajába túrt és próbált mélyeket lélegezni. Érezte, hogy a nyáron tapasztalt pánikroham vészesen közeledik, és ő nem tehet ellene semmit. Egyre jobban zilált, alig kapott levegőt.

- Lex, nyugi, ne pánikolj – könyörgött neki Hermész, azonban ez nem segített.

- Ezt nem értitek… Úgy érzem, hogy mindjárt meghalok… ez… borzalmas – nyöszörögte a srác.

Hermész már indult, hogy szól az auroroknak, mikor Eileen felpattant és Alexei elé lépett. Megragadta a fiú arcát, és hirtelen megcsókolta. Lex agyából hirtelen minden kiszállt, még a szemét is nyitva felejtette. Olyan hirtelen érte a támadás, hogy reagálni sem tudott a csókra. Eltelt néhány másodperc, mire Eileen úgy ítélte meg, hogy ennyi talán elég lesz. Lex ugyan még mindig zihált, de a lány ezt is megoldotta. Átölelte az ágyon ülő fiút és a mellkasához húzta. Alexei ösztönösen ölelte át, és fúrta fejét a lány mellkasához. Hermész igyekezett úgy tenni, mintha ott sem lenne. Mikor aztán Alexei teljesen lenyugodott, Eileen megköszörülte a torkát.

- Öhm… Lex, ugye tudod, hogy ez csak egy baráti sokkterápia volt, és bár ilyet tettem érted, azért már kezd egy kissé kellemetlen lenni, hogy a fejed a melleim közt van. Bár kétségtelen, hogy biztos nagyon kényelmes lehet, de nekem egy kissé kezd ciki lenni, főleg a hátunk mögött álló és kajánul vigyorgó szőke perverz alak miatt – fejezte be a lány egyetlen szuszra. Alexei gyorsan eltávolodott tőle, ám arca igencsak vörös volt.

- Öm… kösz. Hatásos volt – krákogta alig hallhatóan.

- Engem is lehetne valami ilyennel kezelni – sápítozott Hermész.

- Hülyeség ellen nincs orvosság – sóhajtott fel a lány. Lex ezen elmosolyodott. Ez tipikusan olyan beszólás volt, amit Eileen használt. Már magában ez többet ért, mintha hatan kezdik el nyugtatgatni.

A délután további részében azt találgatták, hogy vajon hol rejtőzhet Zambini.

Már indultak volna, amikor egy bagoly röppent be az ablakon. Az aurorok riasztó bűbájt tettek az ablakra, így gyorsan besiettek, hogy ellenőrizzék a levelet.

- Ki írt? - kérdezte Lex.

- A nagyapja – mondta az idősebb férfi, majd átnyújtotta a levelet. Lex gyorsan átolvasta, és úgy döntött válaszol is rá. Semmitmondó sablon levél volt. Az aurorok így nem is zavarták őket tovább. Mikor Lex elküldte a levelet, mentek volna vacsorázni, de hirtelen egy levél tűnt elő a semmiből és egyenesen Lex ágyán landolt.

A fiatalok döbbenten néztek egymásra, és várták, hogy az ajtó kinyílik, de semmi. Az aurorok ezek szerint nem érzékelték a küldeményt. Lex indult, hogy elolvassa, de Eileen megállította. Gyorsan megvizsgálták a levelet, majd sebesen kibontották. Alexei azonnal elsápadt.

Alexei.

Nálam van az apád. Ha nem akarod, hogy kínok közt haljon meg a te hibádból, akkor éjfélkor gyere a Titkok Kamrájába. Ha ezt bárkinek is elmondod, azt nagyon megbánod! Ajánlom, hogy ne késs! Apuci már nem húzza sokáig.

B.Z.

Hermész épphogy el tudta olvasni, amikor a levél hirtelen elhamvadt. Tanácstalanul néztek egymásra.

- Most mi legyen? – kérdezte a szőke.

- Mégis mi lenne? Megmentem apámat – jelentette ki Lex.

- Te nem vagy százas! Ez csapda, ki fog nyírni, és nem csak téged… apádat is – akadékoskodott a lány.

- Nagyobb baj az, hogy hogyan jutok majd ki innen. Az őrök nem engednek ki, és már ismerik az összes trükköm – bosszankodott Lex.

- Ezen ráérünk később agyalni, most menjünk, már Lilyék is várnak – sürgette Hermész. Némán indultak útnak, de Lex keze egész végig remegett. Vacsoránál egy falatot sem tudott enni.

Vacsora után megvárta nővérét és elindultak a könyvtár felé. Hermész, Juliet, Eileen, sőt még Gideon is velük tartott.

- Gideon, rázd le az őröket, fontos lenne – kérte meg Eileen.

A fiú azonnal cselekedet és a négy őrt elküldte vacsorázni, mondván majd ő felügyel a fiatalokra. Azok nem is kötözködtek, elvégre mindenki megbízott a Nott fiúban.

- Megtudtatok valamit? – sürgette Lily.

- Mégis miről? – értetlenkedett Gideon.

- Kaptam egy levelet. Apám Zambininél van. Éjfélre a Titkok Kamrájában kell lennem, vagy apa meghal – mondta szárazon Lex. Lily ha nem ült volna, most le kellett volna ülnie. Gideon gyorsan átölelte a lányt, nehogy elájuljon.

- Szólni kell az auroroknak – kezdte Gideon.

- Nem! Akkor apa meghal. Nekem kell mennem. Segítsetek – könyörgött Lex.

- Mégis hogyan? – értetlenkedett Juliet.

- Először is, ki kell ütni az őröket, hogy ki tudjunk surranni…

- Állj! – állította meg Lex Hermészt.

- Mi az?

- Csak én megyek.

- Nem, mind megyünk, én legalábbis tuti – jelentette ki a szőkeség.

- Én is – vágta rá gondolkodás nélkül Juliet.

- Én sem hagyom ki, elvégre az apámról és az öcsémről van szó – mondta Lily.

- Valakinek vigyáznia is kell rátok – sóhajtott föl Gideon. Hirtelen mindenki Eileenre nézett.

- Bár szerintem felelőtlenség, de menjünk – egyezett bele ő is.

Ezután elkezdték kidolgozni a hadműveletet.

- Gideon szerezz nekünk altató bájitalt – utasította Eileen.

- Meglesz.

- Juliet, téged imádnak a manók, kérd meg Dobby-t, hogy feltűnés nélkül vigyen be minket a harmadik emeleti lány mosdóba – mondta Lily.

- Én szerzek sütit, amibe bele lehet tenni a bájitalt – vállalta Hermész.

- Én hozom apám köpenyét, ketten minimum elférnek alatta, így lesznek hátvédeink – mondta Lily.

- A térkép nálam van, ki tudjuk kerülni az őrséget – mondta Lex.

- Nagyszerű, akkor mindenki tudja a feladatát. Tizenegykor a lány mosdóban. – Mindenki rábólintott, majd elindultak a saját dolgukra. Az aurorok éppen visszaértek, így el tudták kísérni megfigyeltjeiket a szállásukra.

Az órák csiga lassúsággal teltek. A bájitalos sütemények is megérkeztek. Fél tizenegy volt, amikor az őrök végre hajlandóak voltak elaludni. Ezután Dobby kicsempészte a gyerekeket egyenesen a mosdóba. Már majdnem tizenegy volt, mire Gideon is odaért.

- Biztosak vagyunk ebben? – kérdezte a srác.

- Igen. De ha valaki akar visszafordulhat, ez az én harcom – mondta Lex.

- Nem csak a tiéd – kötözködött Lily.

- Oké, ezen nem veszünk össze.

- Dobby, nyitva hagyjuk a lejárót, ha negyed egyig nem jelentkezik egyikünk sem, akkor értesítsd a szüleimet – kérte Eileen.

- Úgy lesz, Eileen kisasszony – bólogatott a manó.

- Akkor hát, indulhatunk? – kérdezte Lex, mire mindenki bólintott. Megköszörülte a torkát és párszaszóul beszélt tovább. - Tárulj fel! – A lejáró nyikorogva engedelmeskedett a parancsának. Lassan ismét feltárult a Titkok Kamrájának lejárata.

<<      >>

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.