Nyaralás

Alexei alig várta, hogy végre elérkezzen a várva várt nyaralás napja. Az utolsó napokban már egy perc nyugta sem volt, és bármennyire is szerette volna, az óra mutatója egyre lassabban vánszorgott. Mikor végül elérkezett a nagy nap, megkönnyebbülten baktatott le az emeletről a konyhába.

- Felébredtél? – kérdezte Harry fiától, akinek az arcáról nem lehetett letörölni a vigyort.

- Nem is aludtam – válaszolta Lex.

- Az nem jó, a zsupszkulcstól fel fog kavarodni a gyomrod – oktatta ki Ginny.

- Egy kis hányás nem fog zavarni, ha végre kijuthatok a házból – dünnyögte a srác. Harry felsóhajtott, teljesen megértette fiát, hiszen annak idején ő is valami hasonlót érzett.

Lex igyekezett gyorsan megreggelizni, de Lily még így is simán lekörözte, pedig nővére még később is jött le, mint ő.

- Merlinre, gyomorrontást fogtok kapni - sápítozott Ginny.

- Nem baj – legyintett Lily, majd eliramodott a szobája felé. Harry ugyan örült, hogy gyerekei végre kikapcsolódhatnak, de félt is. Féltette őket, Lexet a támadásoktól, Lilyt pedig Gideontól. Ginnynek sikerült őt meggyőznie, hogy a fiú is mehessen a nyaralásra, mondván legalább még egy figyelő szem fogja vizslatni fiukat, ő pedig belement. Most viszont már bánta. Apai túlbuzgóságában előző este leült elbeszélgetni a lányával, mire az kijelentette, hogy még jó ideig nem szándékozik lefeküdni senkivel, sem Gideonnal, se senki mással, és kitart a döntése mellett. Apja megkönnyebbült, de azért mégis ott mocorgott benne a hírhedt apai ösztön, miszerint apró darabokra kéne tépnie lánya udvarlóját.

A Kings Cross zsupszkulcs állomásán igyekeztek nem feltűnést kelteni. Lily és Lex még álcázták is magukat, nem beszélve Gideonról, akire szinte rá sem lehetett ismerni. Harry amilyen gyorsan csak lehetett, búcsút vett gyerekeitől, majd Ginny bekísérte őket a zsupszkulcsig. Lex még intett párat apjának, majd elindultak Japán felé.

Ginnynek nem lett igaza, egyik gyerek sem hányta el magát, a többi utas legnagyobb megkönnyebbülésére. Ron és Ayame már várták őket, és szélesre tárt karokkal fogadták a vendégeket.

Az elkövetkező hetek csodálatosan teltek. Ayame megmutatta a városuk körüli vidéket, voltak Tokyóban, és ellátogattak Japán egyetlen olyan falujába is, amelyben csakis varázslók laknak. Ayaménak még azt is sikerült elintéznie, hogy bemehessenek A Maho Iskola épületébe, ami a Roxfort Japán megfelelője volt. Az épület már kívülről is szemet gyönyörködtető volt, nem beszélve a belsejéről. Lex tátott szájjal sétált végig a folyosókon.

Fantasztikusnak talált mindent. Ahogy így elbambulva sétálgatott – immár a kertben –, hirtelen beleütközött valakibe és mind a ketten hangos csattanással huppantak a földre.

- Aú – nyögte egy vékonyka hang. Lex odakapta a tekintetét és egy lányt pillantott meg.

- Jaj, nagyon sajnálom, nem néztem az orrom elé, bocsánat – hadarta, és kezet nyújtott a lánynak, mire az kissé tétován, de elfogadta.

- Semmi… vész – mondta kissé szaggatottan.

- Ezek szerint tudsz angolul? – lepődött meg Lex.

- Nem valami jól – húzta el a száját a lány, mire hirtelen megjelent egy fiú mögöttük.

- Biztos te vagy Alexei – köszönt rá az említett.

- Igen, ezek szerint te már ismersz. Apropó, nálatok nem nyári szünet van? – kérdezett rá érdeklődve.

- Egy nyári kurzuson veszünk részt, de mondhatjuk nyári tábornak is. Nálunk tizennyolc éves kor alatt nem varázsolhat senki, itt viszont lehet. A diákok be vannak osztva egész nyárra, hogy ki mikor és mennyit lehet az iskolában, vagy inkább mennyit kell itt lennie.

- Értem! Szóval tanulmányi eredménytől is függ a dolog – esett le Lexnek.

- Pontosan, de most menjünk, az igazgató és Ayame már várnak – mondta a srác.

- Oké. Viszont te nem tűnsz olyannak, aki rászorulna egy nyári „táborra” – állapította meg Lex.

- Mert nem diák vagyok – válaszolta mosolyogva a srác. Alexei pislogva nézett rá majd a mögöttük kullogó lányra.

- Ő a Természetmágia tanárunk, Asuma sensei – mondta suttogva a lány. Alexei ki nem nézte volna a másikból, hogy tanár. Azt hitte, hogy vele egyidős.

- Ez komoly? Mármint, hány éves vagy? Vagyis hány éves? – zavarodott össze. A másik erre elmosolyodott.

- Huszonnégy, én is ide jártam, de az egyetemet Londonban végeztem el. Aztán mázlim volt, és sikerült ide visszatérnem – mesélte.

- Ó, hát ez jó – vigyorodott el Lex.

- Már akinek… - dohogta a lány csöndesen mögöttük. Persze az elöl haladók ezt tisztán hallották.

- Miért érzem úgy, hogy köztetek nem csak tanár diák viszony van? – kérdezett rá a fiú.

- Sakura a kishúgom – válaszolta Asuma.

- Fú, ha engem a nővérem tanítana, kicsinálnám magam – borzongott meg. Aztán tényleg kitörte a frász, amikor Lily a vállára tette a kezét, jelezve, hogy ott van.

- Vigyázz, mert még eljöhet az a nap – sziszegte a lány.

- Merlin mentsen meg tőled… vagyis tőle, mármint a naptól – nyögte a fiú, majd menekülni próbált, de Gideon grabancon fogta.

- Ne menekülj, vállald a tetteid következményeit – oktatta ki.

- Hé, neked nem vigyáznod kéne rám? Erre hagyod, hogy a nővérem kinyírjon? – háborgott Lex. Közben megérkezett Ron és Ayame, valamint egy idős férfi, aki valószínűleg az igazgató volt.

- Nagy örömömre szolgál, hogy ellátogattatok az iskolánkba, annak pedig külön örülök, hogy az itt tanuló diákjainkkal, illetve pedagógusainkkal is találkoztatok – kezdte az öreg.

- Számunkra megtiszteltetés itt lenni – hajolt meg Lex. Lily csak a szemét forgatta. Irigyelte öccse alkalmazkodó képességét, ahogy egyik pillanatról a másikra tudott átváltani lazaságból seggnyalásba.

- Ha esetleg van kedvetek, akkor nézzetek be az egyik nyári óránkra. Asuma sensei biztos megengedi, igazam van? – somolygott rá az öreg a férfira.

- Persze. Akkor kövessetek, lassan kezdünk – mutatta az utat.

Lily, Lex és Gideon kíváncsian követték a férfit. Az óra nem egy tanteremben volt, hanem egy kis tavacska partján. A diákok ott ültek a földön és élénken beszélgettek. Amikor meglátták az új jövevényeket, azonnal pusmogni kezdtek.

- Elég lesz gyerekek. Ők itt a vendégeink, Angliából érkeztek ide néhány hétre, és szeretnék megnézni, hogyan zajlik nálunk egy tanítási óra. Remélem mindenki a legjobb oldalát nyújtja – mosolygott rá a gyerekekre. Azok persze bőszen bólogatni kezdtek. Alexeiék helyet foglaltak a hátsó sorban.

- Az új „diákok” kedvéért nagyjából felvázolnám a tárgy lényegét. A természetmágia lényege, ami a nevében is benne van, a természetben rejtőző mágiát hasznosítja. Minden elemnek, megvan a maga bizonyos mágia frekvenciája, és ha a varázsló, avagy boszorkány tudja ezt a bizonyos frekvenciát érzékelni, akkor irányítani is tudja a természet erőit. Mik is ezek az erők? – kérdezett rá, mire az egyik fiú jelentkezett.

- Föld, tűz, víz, levegő.

- Pontosan ez a négy alapelem, de vannak még mások is… - mutatott rá most egy lányra.

- Villámok, a fém és a fák… - mondta kissé határozatlanul a lány.

- Nagyon jó. Azt tudni kell, hogy minden mágushoz tartozik egy természeti elem, van olyan, akihez több is, bár ez eléggé ritka. Sajnos manapság ezen mágiaág használata kihaló félben van. A mágusok már csak a pálcáikra hagyatkoznak, és éppen ezért vannak gondban, ha elveszítik azt – mutatott rá a problémára.

- Na és mi van a pálca nélküli varázslással? – kérdezett rá hirtelen Lex, mire mindenki felé fordult.

- Jó kérdés. A pálca nélküli varázslás majdnem ugyan az, mint a természetmágia elemeinek uralása, csak itt nem egy konkrét elemet tudsz befolyásolni, hanem a saját mágiaáramlásodat tudod kiterjeszteni – magyarázta. Lex értőn bólintott, ilyen formában még senkitől sem hallotta a dolog magyarázatát.

- Már értem, köszönöm.

- Esetleg te tudsz pálca nélkül varázsolni? – kíváncsiskodott az egyik diák.

Lex kissé elpirult, majd tompán bólintott.

- Akkor mutasd meg nekünk, a diákjaim még nem láttak ilyesmit, ez egy jó lecke lesz nekik – sürgette Asuma, Lexet. Alexei lassan állt föl, pálcáját pedig Lily kezébe adta, hogy vigyázzon rá.

- És mit csináljak? – kérdezte a fiú.

- Hívd oda a pálcádat!

- Lebegtess valamit!

- Dermessz meg valakit! – jöttek az ötletek. Alexei csak pislogott, majd kezét kinyújtotta Lily felé, mire a lány emelkedni kezdett.

- Áááá… Lex, fejezd be, ez rossz vicc – nyávogott a lány, mire mindenki nevetni kezdett. Végül óvatosan visszaejtette nővérét a földre.

- Hű, ez nagyon király. Ezt, hogy lehet megtanulni – lelkendezett az egyik lány.

- Köszönjük Alexei, most visszaülhetsz. A pálca nélküli varázslást sajnos nem lehet megtanulni. Ez genetikailag öröklődik, ha a családodban volt előzőleg olyan, aki tudott pálca nélkül varázsolni, akkor bizonyos mértékben, ha gyakorolsz, akkor esetleg te is képes lehetsz rá, de van, hogy ez a képesség generációkon át szunnyad, és már teljesen meg is feledkeztek róla, mikor hirtelen előbukkan.

- Mint a metamorf mágia – állapította meg Gideon.

- Igen. Azt sem lehet tanulni, csakis öröklődéssel adható tovább – válaszolta a tanár.

- Azért jó lehet, ha valaki ennyire különleges – ábrándozott el egy lány.

- Ne hidd – bukott ki Lexből, mire mindenki felé fordult.

- De miért? – értetlenkedtek.

- Lehet, hogy az elején jó, de mikor már a századik embernek kell megmutatnod, hogy mit tudsz, és lépten-nyomon azt várják el tőled, hogy teljesíts, akkor eléggé frusztráló tud lenni – mondta kissé bosszankodva. Néhányan bocsánatkérőn néztek rá, elvégre alig pár perce ők is pontosan ezt csinálták vele.

Az óra további részében rengeteg érdekes dolgot tudtak meg, mikor pedig a tanítás befejeződött, a fiatalok elvegyültek a diákok között. A japán lányok folyamatosan Lily hajában gyönyörködtek, míg a fiúk Alexeit és Gideont faggatták az angol lányokról.

- Na és milyen, ha angol lány a barátnőd? – kérdezet az egyik srác Gideont.

- Miért? Az milyen, ha egy japán lány a barátnőd? – kérdezett vissza viccelődve a srác, mire többen felnevettek.

- Szerintem minden lány egyforma. Sokat nyavalyognak, hisztisek, követelőznek, és ha nem ugráltathatnak kényük-kedvük szerint, akkor fel is út, le is út – dünnyögte Alexei.

- Ezek szerint már volt barátnőd – állapította meg valaki.

- Volt, de semmi komoly – hárított Lex.

- Tudjátok, Alexei eléggé népszerű… lenne, ha hagyná magát. Az iskolában minden harmadik lány vele akar járni, de ő egyiket sem veszi komolyan – mesélte Gideon.

- És te ezt honnan tudod? – fakadt ki az érintett.

- Tudod van egy jó besúgóm, a nővéred – vigyorogta a fiú.

Alexei felsóhajtott, és igyekezett beletörődni, hogy a magánélete egyenlő a nullával.

- Na és a japán lányok tetszenek? – jött a kérdés Sakurától, ami mindenkit megdöbbentett. Lex pislogott párat, mert ki nem nézte volna az eddig illedelmes és megszeppent lányból, hogy lazán kivág egy ilyen kérdést.

- Hát… igazából még nem nagyon figyeltem meg őket, de tetszenek. Mármint ugyan úgy, mint a többi lány.

- Akkor akár japán feleséget is elfogadnál? – jött egy másik lány a kérdéssel, Lex pedig kezdte magát úgy érezni, mint marha a vágóhídon.

- Ejnye lányok, nem szégyellitek magatokat? Hát így kell bemutatkozni? – szidta le őket Asuma sensei.

- Sajnáljuk – kértek bocsánatot. Alexei kifejezetten örült a férfi megjelenésének, és annak, hogy leléphetnek onnan. Persze néhányan nem engedték el anélkül, hogy meg ne adta volna a levelezési címét, mondván, hogy tartsák a kapcsolatot, és legalább így az angolt is gyakorolják.

Késő este volt mire hazaértek, és Lex szinte azonnal bedőlt az ágyba. Álmában a nagyszülei birtokán volt, annál a kis pataknál, amit még az első ottlétekor fedeztek föl testvéreivel. Csakhogy most ők nem voltak ott. Körbenézett, de nem látott senkit. Lassan sötétedni kezdett és ő útnak indult. Aztán hirtelen törékeny karok fonódtak köré és megállásra késztették. Lex megállt, a szíve szaporán vert. Nem a félelemtől, még csak nem is a meglepettségtől, sokkal inkább a találkozás örömétől. Furcsa borzongás futott végig az egész testén, amitől akaratlanul is lehunyta a szemét. Érezte, ahogy a szorítás gyengül, és az őt fogva tartó test óvatosan elé kerül, majd felemelkedve lassan csókot lehel a szájára.

Alexei lába alól hirtelen eltűnt a talaj, és zuhanni kezdett, bele abba a furcsa bizsergető boldogságba, ami a gyomrából indul ki és árad szét egész testében. Nem bírta tovább, látnia kellett, hogy ki váltja ki belőle ezeket a furcsa érzéseket. Abban biztos volt, hogy ismeri az illetőt, de még mindig nem tudott rájönni, hogy ki lehet ő. Mintha agyára furcsa köd ereszkedett volna le. Ahogy a szeme kinyílt, megpillantotta a hosszú fekete hajzuhatagot és azt a szempárt, amivel már olyan sokszor nézett farkasszemet. Mielőtt rendesen felfoghatta volna, hogy kivel is áll szemben, hirtelen felébredt. Az ágyában ült, és zilálva szedte a levegőt. Gideon békésen szuszogott a szemközti ágyon.

Lex nem akarta felébreszteni, így óvatosan kisurrant a fürdőbe, hogy megmossa arcát.

A tükör előtt állt, maga sem tudta, hogy meddig, és a lány kilétén gondolkozott. Az érzés, amit a csók váltott ki, még mindig hangosan dübörögtette a vérét a testében. Tudta, hogy ismeri, biztosra vette, de mégsem tudott rájönni, hogy ki lehetett. Bosszúsan mosta meg az arcát egy kis hideg vízzel, majd visszatért a szobába és megpróbált tovább aludni.

Az ottlétük utolsó napjai hasonlóan teltek, városnézés, vásárlás, ismerkedés, és így tovább. Alexei végül odáig jutott, hogy már várta, mikor mehet végre haza. Éjjelente szinte alig aludt valamit. A kísérteties lány minden éjszaka belopta magát az álmaiba. Végül eldöntötte, hogy amint hazaér beszél apjával, hogy szerezzen neki valamilyen bájitalt, mert ez így nem mehet tovább.

Eljött a búcsúzás időpontja, Ron alaposan megölelgette a fiatalokat, mondván az őszi szünetben amúgy is találkoznak, mivel az esküvőt otthon tartják meg. Gideon fokozott figyelemmel terelgette Alexeit a zsupszkulcsig, és egészen a megérkezésig le sem vette róla a kezét.

Harry aggódva várta, hogy gyerekei megérkezzenek. Aggodalmának fő oka, pedig Zambini volt. A férfi ugyanis nem túl burkoltan megfenyegette őt a minisztériumban, hogy már nem sokáig játszhatja a kis családjával a tökéletes apa szerepét. Ezután Harry kapott maga mellé egy „testőrt”, valamint Ginny is szabadságot vett ki. A nő ellenkezett, de nem akarták kísérteni a sorsot.

Harry minden aggodalmát belevitte gyermekei ölelésébe.

- Merlinre, hála az égnek, hogy itt vagytok – sóhajtott föl.

- Apa, megfojtasz…

- Apa, ez halál ciki – morogta Lex is.

- Nem érdekel. A fő, hogy itthon vagytok, most pedig menjünk haza, gyere te is Gideon – utasította a srácot.

Mikor hazaértek, Harry mindent elmesélt a gyerekeinek. Megkérte Gideont is, hogy ha csak lehet, ne menjen sehova feleslegesen, nehogy baja essen. A fiú engedelmeskedett, sőt, Ginny kérésének eleget téve beköltözött Mollyékhoz az Odúba.

Az otthon töltött utolsó pár napra a fenyegetettség alaposan rányomta a bélyegét. Mindenki érezte, hogy valami nincs rendben, hogy Blaisi most bizony nem viccelt. Harry kezdett túlságosan is paranoid lenni, így megkérte Perselust, hogy gyerekeinek ne a Roxfort Expresszel kelljen visszatérni az iskolába. Persze az igazgató gondolkodás nélkül belement. Megértette Potter érzéseit, elvégre neki is volt két gyermeke.

A búcsúzás most is fájdalmas volt, sőt, Alexei nem tudta megmondani, hogy miért, de nagyon rossz érzése volt. Nem akarta otthagyni szüleit.

- Te is érzed? – kérdezte tőle Harry, mire a fiú bólintott.

- Igen, valami nincs rendben – mondta a fiú.

- A veszély miatt én most pár hétig nem leszek elérhető. Párizsban leszek egy konferencián, így csak anyáddal vagy a nagyszüleiddel tudsz majd kommunikálni, ha baj van. Ígérd meg, hogy vigyázol magadra – aggodalmaskodott Harry.

- Ezt kérned sem kell – mosolyodott el Lex. Harry erre szorosan átölelte. Alexei most nem ellenkezett, viszonozta az ölelést, majd belépett a kandallóba és eltűnt a zöld lángok között.

Az iskolakezdés teljesen normálisan zajlott. Elsősök jöttek-mentek, Gideon megjelent, mint gyakornok, Lily pedig igencsak szenvedett, hogy most nem mehet oda a kedveséhez. Persze ezt főleg Eileen és Juliet nyakába zúdította.

A két lány úgy egy hétig tűrte a dolgot, majd kifakadtak.

- Lily! Elég! Nem tudsz másról beszélni, csakis Gideonról? – fortyant föl Eileen.

- Mi? Ja… Bocs, egy kicsit azt hiszem elragadtattam magam – sóhajtott fel a lány.

- Nyugodtan beszélj róla, csak ne állandóan, és ne ennyit – sopánkodott Juliet.

- Igazatok lehet. Na de akkor tereljétek el a figyelmem – kérlelte őket.

A két lány ekkor elkezdett neki beszélni a nyári szünetről, a pasikról és mindenről, ami az eszükbe jutott.

- Ha már pasiknál tartunk, az öcséd tök furcsa – nyögte be Eileen.

- Lex nem furcsább, mint szokott – értetlenkedett a vörös hajú lány.

- Oké, de most akkor is fura.

- Én nem vettem észre rajta semmit – vont vállat Juliet.

- Olyan más lett, nem tudnám megmondani, de nem kötözködik, mintha most normálisan viselkedne – merengett el Eileen.

- Talán csak felnőtt – vont vállat Juliet.

- Az öcsém mindig is felnőttként viselkedett, ha nem vetted volna észre. Maximum Eileennel nem kötözködik.

- Hát ez az! Pedig azt hittem, hogy ha visszajövünk a suliba, akkor le sem száll rólam, de semmi – tárta szét a karját a lány.

- A semmit úgy érted, hogy hozzád se szól semmi, vagy csak nem bunkózik?  – taglalta Jul.

- Hozzám szól, sőt… „beszélgettünk is”, és nem kötözködik, nem piszkálódik, nincsenek megjegyzései, nem gúnyol, nem cukkol – sorolta.

Lily felvonta szemöldökét és úgy nézett a lányra.

- Hát… ez két dolgot jelenthet. Mármint, ha egy srác eddig piszkált, de most nem piszkál, akkor az:

A, beléd volt zúgva és a piszkálódással leplezte, most pedig már nem szeret, így nincs mit lepleznie, vagy

B, eddig csak szimplán hülye volt, és alapból kötözködött, most viszont rájött, hogy többet jelentesz számára mint utálatának kedvenc céltábláját – pedzegette Lily.

Eileen szeme kikerekedett. Egy percig néma csönd volt, még a légy zümmögését is hallani lehetett, majd elsőnek Piton szólalt meg.

- Kizárt, hogy szerelmes legyen belém – jelentette ki.

- Most miért? Lehet, hogy Lilynek igaza van és szeret téged! Elvégre tavaly is kaptál tőle egy karkötőt, pedig akkor még jobban fasírtban is voltatok.

- Ez igaz, de…

- És folyamatosan leveleztetek, ne tagadd, nem egyszer láttam a baglyot, ami a levelet hozta neki – jelentette ki Lily.

- Ez is igaz, de…

- És totál kiakadt, amikor nem jöttél haza a téli szünetben – toldotta meg Lily.

- Tényleg? – lepődött meg Eileen.

- Igen. Addig jó volt a kedve, de amikor megtudta, hogy nem jössz, totál átment depresszióba.

- Ez igaz, Hermész is mondta, hogy Lex már alig várta a szünetet, hogy találkozzatok és egy jót veszekedhessen veled. Ez pedig számomra azt jelenti, hogy igenis fontos vagy neki.

- Lehet, hogy fontos vagyok, de maximum úgy, mint egy barát, csak még azt sem ismerné be magának, hogy a barátjának tart – dünnyögte Eileen.

- Akkor teszteld le – ajánlotta Lily.

- Mégis hogy?

- Ha egy hónapig nem húz föl agyilag és nem kötözködik, akkor hívd el randira – ajánlotta Lily.

Eileen a füle tövéig elvörösödött.

- Te megőrültél?!

- Nem, de gondolj csak bele. Ha kiröhög vagy hárít, akkor csak barátként tekint rád, így tudhatod meg a legkönnyebben.

- Talán, de mi van, ha belemegy? – rémült meg Eileen.

- Akkor az már csak rajtad múlik – kacsintott rá Juliet.

Eileen talán még életében nem volt ennyire tanácstalan. Elvégre mi van, ha a többieknek igaza lesz, és Lex szereti őt? Ez talán még nem is lenne akkora baj, de ő elmondta neki a legféltettebb és legszégyenteljesebb titkát. Pont neki?!

- Édes Merlin, adj erőt! – fohászkodott magában. Először azt gondolta, hogy örülne a dolognak, aztán pedig azt, hogy Merlin mentse meg tőle. Végül álláspontjai naponta, sőt óránként változtak, persze Lex viselkedéséhez mérten.

A klubhelyiség nappalijában ültek és éppen a bájitaltan leckéjüket írták, amikor az ablakon beröppent egy bagoly egyenesen a fiú karjára.

- Szia, levelet hoztál? – kérdezte a fiú, majd az éppen ügyeletes auror gyorsan megvizsgálta a levelet és átnyújtotta a fiúnak. Lex már hozzászokott, hogy szinte állandóan kísérgetik mindenhova.

- Kitől jött? – kérdezte Hermész, miközben beleharapott egy almába.

- Sakura küldte – vont vállat és olvasni kezdte. Legalább háromszor át kellett futnia, mire rendesen felfogta, hogy mi is áll benne. Hermész kíváncsian fölé hajolt, és beleolvasott a levélbe, majd füttyentett egyet.

- Az igen! Rendesen rád hajtott a csaj – vigyorodott el és gyengének nem nevezhető módon oldalba vágta Lexet. Alexei felnyögött és bosszúsan nézett a tőlük két méterre ücsörgő aurorra.

- Ilyenkor nem kéne megvédenie? – kérdezte, mire az csak vállat vont.

- Én rendes vagyok, csak agyon verlek, de nem rabollak el és nem nyírlak ki – vigyorogta Hermész.

- Fogd már be! – tolta el magától a szőkeséget, majd tovább bogarászta a levelet.

Eileen összeszűkült szemekkel nézte a jelenetet. Néhányszor szóba került már ez a Sakura nevű lány, akivel Japánban ismerkedtek meg, de nem gondolta volna, hogy ennyire komoly, hogy még levelezzenek is.

- Hiányzol a szerelmednek? –kérdezte csevegő hangon, de így is kiérződött belőle a bosszúság.

- Azt hiszem, bár még eléggé töri az angolt. Azt írta, hogy ha minden jól megy a második félévet itt fogja tölteni az iskolában – mondta Alexei teljesen közömbös arckifejezéssel.

- Na, idejön a csajod, akkor most boldog lehetsz – vigyorogta Hermész.

- Mi? Hé! Teljesen félreérted, ő és én nem járunk – ellenkezett Lex.

- Nem kell szégyenlősködni – kezdte újból piszkálni Lexet a szőke.

- De, ha egyszer nem járunk – bosszankodott az érintett.

- Érdekes, nem jártok, de mégis több ezer kilométeres távolságból is leveleztek – dünnyögte a lány.

- Na, ezt pont tőled nem vártam volna! Te is több ezer kilométerre voltál, és veled is leveleztem – sértődött meg Lex, majd felpattant, hogy otthagyja őket.

Hermész kapva kapott az alkalmon.

- Ti leveleztetek? – bukott ki belőle a kérdés.

- Igen, két hetente… - mondta Eileen kissé visszafogottabban.

Hermész ismét füttyentett egyet.

- Ezt nem hittem volna. Szóval azért voltál annyira kibukva, mert nem láthattad a kis szerelm… - kezdte Hermész, de Alexei hirtelen rávetette magát és igyekezett megfojtani őt egy díszpárnával. A „verekedésre” több diák is fölfigyelt és felváltva drukkoltak hol a szőkének, hol pedig a feketének. A bunyónak végül Hermione vetett véget, aki eléggé szúrós szemmel nézett a jelen lévő idősebb aurorra, jelezve, hogy talán szét kellett volna választania őket.

- Te és te az irodámba, most! – utasította őket, mire a két srác megadón követte őt. Persze út közben végig lökdösődtek. - Befelé – mutatott az ajtóra. A két érintett néma csöndben foglalta el az immár megszokott helyét a tanári asztallal szemben. Hermione odalebegtetett eléjük egy jókora kondér békát és két kést.

- Tudjátok a feladatot – mondta, majd folytatta a dolgozatok javítását.

Hermész és Lex az elmúlt évben legalább ezer békát belezett ki a büntetőmunkák során. Hermione eleinte csak a lelkükre akart beszélni, végül belátta, hogy csakis ez a büntetésforma ér el náluk valamit. Egy ilyen után átlagban egy hétig csöndben vannak.

Így aztán a két srác egészen este hétig könyékig turkált a békabelsőségekben. 

<<      >>

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.