|
Egy átlagos nap
- Hé, Lex! Na ki jött látogatóba? A te legjobb haverod… - kiabálta, de választ nem kapott. Nem teketóriázott tovább, egyszerűen benyitott a szobába. A látvány viszont halálra rémítette.
- Alexei! – ordította, majd odarohant a földön fekvő fiúhoz.
Lex a földön feküdt összegömbölyödve és szabályosan rázkódott. Teddy halálra vált arccal próbálta meg ülő helyzetbe tornázni a másikat. A kiabálásra Lily és Heléna is megjelent. Lily gyorsan letérdelt mellé és idegesen vizsgálgatni kezdte.
- Lex, mi van? Mondj már valamit! – kérlelte.
- Fáj… nem kapok… levegőt. Meghalok, meg fogok halni… - nyögte elhaló hangon. Teddy gyorsan átadta helyét Helénának és eliramodott a nappali felé.
- Mi történt? – kérdezte ijedten Sirus.
- Maradj itt, én hozok segítséget – hadarta a fiú, majd a kandallóhoz lépett és némi hopp-port szórt bele.
A Piton család éppen Eileen beszámolója közepén tartott, amikor Teddy feje megjelent a kandallóba.
- Hermione néni, gyere gyorsan, Lex nagyon rosszul van – hadarta, majd el is tűnt. Hermione riadtan nézett a férjére, aki bólintott, jelezve menjen csak. A boszorkány felkapott néhány bájitalt, és már indult is. A többiek aggodalmasan figyelték, ahogy a nő eltűnik a zöld lángokban.
Nem kellett messzire mennie. Mire odaért, a lányok már letámogatták az emeletről a fiút, arra számítva, hogy talán be kell vinni a Szent Mungóba.
- Fektessétek le – utasította őket Hermione. A lányok Teddy segítségével lefektették Alexeit a kanapéra, és Hermione azonnal vizsgálgatni kezdte.
- Alexei, mit érzel? – kérdezte.
- A mellkasom… nem kapok levegőt… Meg fogok fulladni – motyogta a fiú levegő után kapkodva. Lex egész teste rázkódott, kiverte a hideg veríték.
- Mi baja van? – jött a kérdés a festményről. Hermione felpillantott, de nem válaszolt. Nagyobb problémája volt annál, mintsem egy képnek felelgessen.
- Lex… - suttogta szipogva Sirius.
- Heléna, kérlek, vidd föl Siriust a szobájába, és maradj vele – mondta a nő. A lány engedelmesen felvezette az emeletre a kisfiút.
- Mit segítsünk? – kérdezte Teddy.
- Lily, hozz egy takarót, kérlek. Te pedig emeld meg a fejét, ezt be kell adnom neki.
Lily elszaladt egy takaróért és egy párnáért Lex szobájába, míg Hermione megitatta vele a bájitalt.
- Mit adtál neki? – kérdezte Teddy.
- Csak egy nyugtató főzetet. Alexei, próbálj meg mélyeket lélegezni, minden rendben lesz, nem fogsz meghalni. Itt vagyunk veled, és vigyázunk rád, csak nyugodj meg – csitítgatta a boszorkány. A fiú tompán bólintott, és megpróbált úgy tenni, ahogy azt házvezető tanára mondta neki. Közben Teddy fölment az emeletre megnézni Siriust és Helénát.
- Szólni kéne apáéknak – nyugtalankodott Lily.
- Ne! Ne idegesítsük őket még jobban. Az öcséd jól lesz, a bájital nemsokára hat… - bizonygatta a nő.
- Mégis mit ért maga hozzá? Szegény gyerek a halálán lehet – sápítozott James. Hermione ismételten figyelmen kívül hagyta, ami egyre jobban bosszantotta a férfit.
Lex közben igyekezett lassabban lélegezni, ahogy azt Hermione is tanácsolta neki. Nem telt sok időbe, és érezte, hogy már sokkal könnyebben kap levegőt. Ez valamennyire megnyugtatta, de még mindig eléggé feszült volt.
- Hogy érzed magad? – kérdezte a nővére.
- Már nem olyan rossz… - felelte a fiú.
- Jobban leszel, csak meg kell nyugodnod.
- Mi van velem? – kérdezte a fiú elkeseredve.
- Nem halálos, és kezelhető. Nem ez az első ilyen eset, igaz? Már máskor is érezted, hogy nehezen kapsz levegőt, féltél mindentől, igazam van? – faggatózott a boszorkány.
- Igen… Először a merengős dolog után éreztem hasonlót, aztán tavaly tanévkezdéskor, amikor majdnem elraboltak – válaszolta a fiú. Már határozottan jobban volt, szinte minden perccel egyre erősebbnek érezte magát.
- Sajnos ez egy pszichés probléma, pánikbeteg vagy Alexei. Már az első ilyen alkalommal is gyanús volt a dolog, és a másodikról nem is tudtam. Most viszont már biztos vagyok benne.
- De mitől lesz rosszul? – faggatózott Lily.
- Bármitől. Egy hely, egy szituáció, emlékek, bármi előidézheti. Ilyenkor úgy érzi, hogy egyedül van, hogy senki nincs mellette, fél és retteg, el akar menekülni. Sokszor fájdalmai is vannak, nehezen kap levegőt, ami még inkább súlyosbítja az állapotát – sorolta Hermione.
- Te honnan tudsz ennyi mindent, erről? – tűnődött el a festményen lévő Lily, aki eddig csöndben volt. Hermione úgy vélte, hogy erre talán válaszolhat.
- Gyógyítóként végeztem, most pedig a Roxfortban tanítok.
- Akkor Alexei jó kezekben van. Örülök neki, hogy ilyen emberek állnak a fiam mellett – mosolyodott el Lily.
- Harry mindig is fontos helyet foglalt el a szívemben. Barát, testvér, család, ez így egy személyben. Annyi mindenen mentünk keresztül. Szinte minden évben az életünkért küzdöttünk. Baziliszkusz, dementorok, vérfarkasok, halálfalók, Voldemort… Egy idő után belefáradtam, és az akkori helyzetemben nem maradhattam mellette.
- Akkori helyzet? – kíváncsiskodott James. Hermione ránézett, majd elmosolyodott.
- Állapotos lettem Anthoniusszal, és aztán négy évre Görögországba mentem Dracóval és Helénával.
- Hogy? Ezt nem értem… De akkor a fiad apja nem Perselus? – lepődött meg Lily.
- De igen. Ez egy kissé bonyolult dolog. Perselus ártatlansága bebizonyosodott, így nagy nehezen, de sikerült megtalálnunk, hogy hol bujkál ő és Draco a kislányával. Amikor megtaláltam… Mint derült égből villámcsapás… - itt elharapta a mondat végét, mivel Lily és Alexei érdeklődve néztek rá. Ezt a történetet csak félig meddig hallották.
- Mi történt? Jaaa… Lefeküdtél vele? – vigyorodott el James.
- Igen. Kínos volt a helyzet. Sem ő, sem pedig én nem tudtuk, hogy miért tettük, és nem is akartuk elárulni senkinek. Amikor kiderült, hogy állapotos vagyok, Minerva elintézett nekünk két helyet Görögországban, mondván Helénának jobb, ha távol van a harcoktól, és én többet tudok segíteni nekik, ha képzett gyógyító leszek, így elmentünk. Bő négy évvel később tértünk csak vissza. Mindenki meglepődött, hogy van egy fiam. Eleinte Dracót gyanúsították, de én már elsőre kijelentettem, hogy semmi köze hozzá. Csakhogy a fiam megérezte, hogy ki az apja… - sóhajtott fel a nő. Alexei csodálkozva nézett rá. Eddig fel sem tűnt neki az a furcsa szomorkás arckifejezés, ami most is ott volt a másik arcán. Azon töprengett, hogy miért is olyan ismerős ez neki.
- Perselus akkoriban még mindig kiállhatatlan volt, bár egy fokkal javult, amíg távol voltam. Egy épeszű gyerek se ment a közelébe, Teddy és Lily, sőt még Heléna is elkerülte eleinte. A fiam viszont első látásra beleszeretett. Állandóan rajta lógott, engem meg a frász kerülgetett, hogy kiderül a titok. Féltem, hogy mit fog szólni. Két alternatívát tudtam csak elképzelni, az első, hogy leüvölti a fejem, és nem is akar többé látni minket, a másik, hogy engem nem akar látni, és elveszi a fiam. Ostoba voltam, elvesztegettem négy évet. Perselus szeret, és én is őt. Boldogok vagyunk együtt – fejezte be. Ahogy elmosolyodott és Lexre nézett a fiú szeme kikerekedett. Már tudta, hogy honnan volt ismerős neki ez a tekintet. Egyszer, csupán egyetlen egyszer történt, hogy valaki ilyen őszintén rámosolygott. Eileen volt az. Ettől a gondolattól kissé elvörösödött. Nem értette, hogy miért jár most is a lány az eszében.
- Lex, jól vagy? Tiszta vörös az arcod – aggodalmaskodott Lily.
- Öm, ja… - morogta a fiú.
- Érzel még valami szokatlant?
- Nem, minden rendben Megyek is a szobámba, szobafogságban vagyok egy hónapig… - morogta bosszúsan.
- Ó, majd megpróbálok beszélni apád fejével. Ha pedig hajthatatlan, akkor elintézem, hogy Hermész, Juliet vagy Eileen átjöjjön hozzád.
- Oké, vagyis NEM! Eileen ne jöjjön! – kiáltott föl a fiú, amivel meglepte Hermionét.
- Még mindig ennyire utálod? Pedig azt hittem, hogy már jóban vagytok… - húzta el a száját.
- Ugyan miért lennénk jóban? – kérdezte karba font kézzel a fiú.
- Mert Eileen sokszor írta, hogy leveleztek, és most is hordja a karkötőt, amit Afrikából küldtél neki… - mondta a nő.
Lex erre látványosan elvörösödött, ami hatalmas vigyort csalt Lily arcára.
- Édes Merlin most segíts meg! Te nem utálod Eileent, te szereted! – visította Lily. Lex annyira ellenkezett, hogy még a kanapéról is leesett.
- Mi?! Nem! Nagyon nem! Én soha! – kiabálta. Hermione alsó ajkát beharapva igyekezett nem nevetni. Sejtette ő, hogy van valami a dologban, és azt is, hogy ez talán nem is egyoldalú, de hogy egy ilyen beismerésnek szemtanúja legyen. Sohasem hitte volna.
- Jaj, drága fiam ne csináld… Egy Pitonba? – szörnyülködött James. Hermione arca megfeszült.
- Nagyapa! – szólt rá Lily.
- Most meg mi van? Ez az igazság. Lehet, hogy a lány csinos, de csak egy Piton… - morogta a férfi. Alexei idő közben feltápászkodott.
- Mr. Potter, még ha igaz is lenne, ami egyáltalán nincs így, akkor sem lenne beleszólási joga a dologba. Nekem egyetlen bajom van Eileennel, az hogy ő Eileen. Nem az idegesít, hogy ő egy Piton, és nincs köze a kinézetéhez sem. Ez nálunk már első pillantásra eldöntetett, hogy utáljuk egymást… - mondta a fiú.
Lily úgy érezte, hogy adna kell némi kiegészítést.
- Az első találkozásunk a tengerparton volt. Véletlenül berúgtuk a labdát Lex ablakán. Ő meg morogva visszadobta, és lemuglizott minket. Eileen ekkor szólt be neki először. A következő alkalommal pedig szépen fejbe rúgta a labdával – ecsetelte.
- Ó, nem is Piton lenne, ha nem csinált volna ilyet – mosolyodott el a festmény Lily.
- Perselus is ilyen volt? – faggatózott Hermione.
- Igen, a többi gyerek utálta, mert okosabbnak hitte magát mindenkinél. Na meg nem akarta, hogy bárki is megtudja, hogy miken megy keresztül otthon. Én voltam az egyetlen, aki előtt normálisan viselkedett.
- Hú, az igazgató, mint gyerek, ez hátborzongató… - borzongott meg a hatás kedvéért Teddy. Ő, Heléna és Sirius már az ajtóban álltak egy ideje.
- Hé! Csak ne szóld le a férjem, tudom, hogy hol laksz fiatalember – fenyegetőzött Hermione.
- A világért se tennék ilyesmit Hermione néni, de valljuk be őszintén, Perselus bácsi nem egy szívderítő ember. – Hermione hitetlenkedve nézett a fiúra.
- Úgy látom Franciaország nem tett neked jót. Sürgősen beszélnem kell az apáddal, hogy vegyen egy kicsit kezelésbe. – A mosoly azonnal eltűnt Teddy arcáról.
- Ugye tudod, hogy szeretlek Hermione néni, és Persleus bácsit is.
- Ne nyalizz Lupin, nem áll jól – szólt oda Lex.
A név hallatán James szeme felvillant.
- Lupin? Ezek szerint te vagy az én drága Remus barátom fia?
- Azta, csak nem James Potter? Ha ezt apám megtudja – mosolyodott el a fiú, majd közelebb sétált a képhez.
- Furcsa, hogy mennyire hasonlítasz apádra, és mégsem – ámélkodott Lily.
- Még szerencse, hogy csak nyomokban hasonlítunk. Ha olyan lennék, mint ő, akkor biztos nem járnék Helénával – mondta vigyorogva a fiú.
- Szóval te és a Malfoy lány? – kérdezte James fejével az említett felé biccentve.
- A Malfoy lánynak jó a hallása. Teddy, én lassan hazamegyek, szólok apának meg Hermésznek, hogy mi volt Lexszel.
- Persze, menj csak. Nemsokára én is megyek, Alexei rendben lesz.
- Oké, akkor Lex vigyázz magadra, és szobafogság ide vagy oda, a divathétre akkor is jönni fogsz, ha kell megátkozom apádat – kacsintott a fiúra Heléna. Az kissé elvigyorodott, mire Teddy megköszörülte a torkát.
- Hé, a csaj foglalt – morogta oda. Közben a lány már ott sem volt.
- Most mit vagy úgy oda? Tiéd a Roxfort valaha létező legjobb csaja, bár nem tudom megérteni, hogy mit eszik rajtad.
- Lex figyelmeztetlek… ha kell beverem a képed – mondta Teddy komoly ábrázattal.
- Fiúk, hagyjátok abba – kérlelte őket Hermione.
- Oké.
- Bocsi…
- Na jó, akkor menjetek, én meg vigyázok Lexre. Ha gond lenne, akkor majd szólok – jelentette ki Lily.
- Rendben, majd az este megbeszélem apáddal a dolgot, Lex állapotáról – mondta a boszorkány.
- Ez nagyjából úgy hangzott, mint aki halni készül… - horkantott föl a fiú. Nővére rosszallóan nézett rá, de ő úgy vélte, elég volt aznapra a szidalmazásból.
Lily kikísérte a két vendéget, majd visszatért Lexért, és könyörtelenül a szobájába hajtotta.
Ginny és Harry késő délután értek haza. Első útjuk rögtön Lex szobájába vezetett. A fiú mélyen aludt, fel sem ébredt a neszezésre. Ginny aggódva betakargatta a fiát, és egy puszit adott a homlokára. Harry szomorúan figyelte, hogy miként veszi a levegőt.
- Mit kéne tennünk? – kérdezte feleségétől.
- Nem tudom. Ha elengeded a büntetését, akkor nem tanul belőle, de ha egy hónapig itt marad bezárva, akkor csak betegebb lesz. Hallottad mit mondott Hermione, ez nem tesz jót neki.
- Akkor mégis mit tegyek? Hova küldjem, ahol viszonylag normálisan élhet egy kicsit? – tűnődött el.
Ginny egy ideig hallgatott, azon tűnődött, vajon előhozakodjon-e a dologgal vagy sem. Végül belekezdett.
- Tudom, hogy a hibát büntetni kell, de ez most kivételes eset. Te eltiltottad Japántól, pedig talán éppen ez lenne a megoldás. Mi lenne, ha pár hétre elküldenénk Ronékhoz? Egy kis környezetváltozás nem ártana neki. Persze a büntetését megkapná, csak leredukálnánk a házra. Elvégre nem hagyhatunk minden házimunkát Lilyre… - mondta a nő.
Harry jobb híján rábólintott. Végül csöndesen elhagyták a helyiséget, magára hagyva a mélyen alvó fiút.
Alexei másnap reggelig föl sem ébredt. Fogalma sem volt róla, hogy igazából ennyire fáradt. Régen aludt ilyen mélyen. Laposakat pislogva támolygott le az emeletről egyenesen a konyhába.
- Jó reggelt – köszönt rá Ginny.
- Jó reggelt… - morogta kissé kómásan, aztán szemei hirtelen felpattantak, ahogy a nőre nézett.
- Anya, mit keresel itt? Már elmúlt kilenc is – adott hangot meglepettségének. Ginny csak halványan elmosolyodott.
- Mára szabadnapot vettem ki, és apád is itthon lesz már ebédre, aztán számíthatsz rá, hogy egy alapos elbeszélgetésben lesz részed – mondta a boszorkány.
- Oh, ez nem hangzik valami bíztatón…
- Hát ne is reménykedj túl sok jóban – jött a hang az ajtó felől. Hermész állt ott karba font kézzel, és kissé kritikus szemmel figyelte a másikat. Alexei szokatlanul gyűröttnek tűnt, haja kócos volt, szemeit még mindig alig tudta kinyitni, és arcán még mindig ott volt a párna lenyomata. Nem beszélve arról, hogy még mindig pizsamában volt.
- Nicsak a boksz király… - dünnyögte Lex, miközben helyet foglalt az asztalnál. Ginny közben odakészített neki néhány szelet pirítóst, és némi lekvárt.
- Jó reggelt, Ginny néni – köszönt hangosan Hermész.
- Neked is drágám. Nem gondoltam, hogy ilyen korán jössz.
- Nem volt jobb dolgom, így gondoltam megnézem ezt az önsanyargató idiótát – mutatott az asztalnál falatozó barátjára.
- Éb isz itt v’ok… - morogta a fiú teli szájjal.
Ginny fintorogva nézett a fiúra.
- Ha nem tudnám, hogy nincs benned Weasley vér, most azt mondanám pont olyan vagy, mint a nagybátyád… - sóhajtozott a boszorkány. Lex csak megforgatta a szemeit. Való igaz, hogy kissé talán túlságosan is lazára vette a stílusát az utóbbi egy évben. Egyre többször szidták meg, hogy nem éppen illedelmesen viselkedik.
- Ginny néni, Lex, ha így halad tökéletes disznóvá válik – gúnyolódott Hermész.
- Hé te, ott az ajtó – bökött hátra Alexei.
- Te meg ne dumálj tele szájjal! – szólt vissza a szőke fiú.
- Fiúk, elég. Alexei reggelizz meg, aztán irány a szobádba és vidd magaddal Hermészt is – adta ki az utasítást a nő. A fiúk jobbnak látták, ha csöndben maradnak, elvégre nem akarták magukra haragítani a boszorkányt. Lex még magába tömött három pirítóst, majd elindult az emelet felé. Hermész árnyékként követte őt, ami egyre jobban idegesítette.
- Végig a hátsómban fogsz loholni? – kérdezte flegmán a szőkétől.
- Tehetsz egy szívességet, Lex. Azt hittem a barátom vagy, de úgy tűnik tévedtem… - mordult föl sértődötten a fiú. Alexei tudta, hogy hibázott, és nem kellett volna így beszólnia a másiknak.
- Bocs, tahó voltam… Egy kicsit elszállt az agyam – felelte.
- Azt látom. Az utóbbi időben kiállhatatlan vagy.
- Te se lennél másmilyen a helyemben. Az iskolában sem mehettem sehova egyedül, még a mosdóba is követtek. Komolyan, néha azon agyalok, hogy jobb lenne, ha összefutnék azzal a mocsokkal, és akkor legalább vége lenne ennek az egésznek – panaszolta. Közben elkezdett átöltözni.
Hermész egy ideig némán figyelte a másikat, viszont amikor előtűnt Alexei feneke, fintorogva felnyögött.
- Haver, ezt nem lehetne máshol? Nem elég, hogy a suliban állandóan a te hátsódat kell bámulnom? – nyafogta.
- Tudod, hányan lennének a helyedben? – viccelődött Lex.
- Fúj… Tudod mit? Beszéljünk másról. Apám nem árulta el, hogy mi a frász bajod van, szóval? Mi bajod van? – szögezte neki a kérdést.
Alexei egy pillanatig fontolóra vette, hogy nem mondja el, végül mégis belekezdett.
- Hermione néni azt mondta, hogy pánikbetegségem van…
- Aha, és ez nekik újdonság? – kérdezte Hermész szkeptikusan.
- Miért, neked nem az?
- Hát gondoltam, hogy valami ilyesmi van veled. Néha rád jön ez a túlzott félelem, de nem gondoltam volna, hogy ez ennyire súlyos is lehet – vallotta be.
- Pedig igen. Azt hittem meg fogok halni. Borzalmas volt…
- Ja, hallottam, hogy egy kicsit kibuktál miután Eileen kiosztott. Apropó Eileen, mit szólsz hozzá? Totál megváltozott – vigyorogta Hermész. Ez a furcsa vigyor pedig valahogy nem tetszett Lexnek.
- Na mi van? Csak nem rástartolsz? Úgy tudtam neked a rózsaszín hajúak jönnek be – gúnyolódott Lex.
Hermész egy kissé elvörösödött.
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz.
- Na persze, fogalmad sincs. Akkor ugye nem gond, ha randevúra hívom Julietet? – Hermész arca megfeszült, de nem mondott semmit, így Lex folytatta. - Egészen kikupálódott így év végére. Persze eddig sem volt csúnya, de határozottan van benne valami…
- OKÉ! Elég! – pattant föl Hermész vöröslő fejjel.
- Valld be, és abbahagyom – ajánlotta.
- Rendben, tetszik Juliet, nagyon is tetszik, most boldog vagy?
- Igen – vigyorodott el Lex.
A fiúk egészen délig húzták egymás agyát, mígnem megérkezett Harry, és Hermésznek ideje volt hazamennie. Lex nem tudta, hogy mire számítson, így enyhe gyomorgörccsel indult le ebédelni.
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Szegény Lex, Nem elég, hogy egyesek Sötét Nagyurat akarnak belőle csinálni, most még pánikbeteg is lett.
Kiváncsi vagyok, hogy Japánban mi történik vele.