Ballagás

Alexei sokkal jobb kedvűen sietett az osztályterem felé, lévén már igencsak késésben volt. Mázlijára a tanár még nem érkezett meg, így nem kellett késve bekullognia a többiek után.

- Hol voltál? – förmedt rá Hermész.

- Bocsi, volt egy kis elintézni valóm – mondta Lex, majd besorakozott a szőke fiú mellé.

Eileen vetett rá egy szúrós pillantást, de türtőztette magát és nem szólt be a másiknak. Mióta a szülei közölték vele annak lehetőségét, hogy egy tanévet külföldön tölthet, igyekezett a legjobbat kihozni magából. Ebbe persze az is beletartozott, hogy a magatartásán gyökeresen kellett változtatnia.

Igaz, hogy ő maga is megfogadta, hogy javulni fog, de ez még inkább rákényszerítette a változásra. Nem mellesleg belátta, hogy ennek vannak bizonyos előnyei. Éppen úgy volt minden, ahogy Heléna megjósolta.

Mióta kedvesebb lett, és egy kicsit szelídebben öltözködött, azóta előfordult, hogy néhány fiú legyeskedett körülötte. Bár, ő még senkivel sem akart komolyabban foglalkozni, még ő maga is meglepődött azon, hogy az egyik negyedéves hollóhátas randevúra hívta őt. Kért egy kis gondolkodási időt, de végül arra hivatkozva, hogy még csak alig tizenhárom éves, és a szülei nem örülnének túlzottan, visszautasította. Persze nem ez volt az igazi indok, de átmenetileg még ez is megtette.

- Elnézést a késésért – jelent meg Flitwick professzor, majd beengedte a diákokat. Az óra anyaga mindössze gyakorlás volt, így sokak figyelmét nem kötötte le. Eileen is inkább egy könyvet olvasgatott a pad alatt, mígnem valami a fejének lebegett, majd lepottyant elé a padra. Kíváncsian nézett körbe, de a bűnöst nem látta. Óvatosan kihajtogatta a galacsint és megnézte mi van benne.

„Tudsz már valamit a jövő évedről? A.” A lány odakapta a fejét és értetlenül meredt a fiúra, aki csak egy bárgyú vigyort küldött felé. Eileen gyorsan ráfirkálta a választ, majd visszadobta a papírost.

„Nem mintha sok közöd lenne hozzá, de majd a záróvizsgák után derül csak ki. De nagyon esélyes vagyok!” – Olvasta Lex. Nem is gondolt mást, elvégre az tagadhatatlan volt, hogy Eileen sokkal eszesebb, mint a legtöbb diák, na meg persze van is érzéke a varázsláshoz. Úgy döntött nem ír vissza neki, így megvárta, míg a lány felé néz, majd ismét elővette a bárgyú vigyorát és visszafordult a megbűvölésre váró villájához.

Eileen értetlenül állt az eset előtt. Nem tudta mire vélni ezt a hirtelen jött érdeklődést. Pedig néha előfordultak ilyenek. Igaz… nem voltak a legjobb barátok, általában éppen csak elviselték a másik jelenlétét, vagy inkább meg sem szólaltak, mikor a másik is ott volt. Viszont Alexei néha furcsán viselkedett, amit egyáltalán nem értett. Ez is egy ilyen alkalom volt.

Leküzdötte a benne dúló kíváncsiságot és visszafordult az órai munkája felé. Elhatározta, hogy nem fogja érdekelni bármit is forral a másik. Abban viszont biztos volt, hogy Lex tervez valamit. Agyában már a legvadabb változatok jelentek meg, hogy a fiú nyílt párbajt csikar ki belőle, minek folytán nem mehet külföldre. Netán, meg akarja szégyeníteni mindenki előtt, hogy vissza se akarjon jönni… Mélázásából az óra végén pakoló diákok zökkentették ki. Margaret gyorsan karon ragadta és kirángatta a teremből, hogy Eileen segítsen neki kiválasztani egy ruhát, amit a hétvégi randevújára fog fölvenni. Igen, megtörtént az áttörés, Eileen egyre jobban kijött a két szobatársával. Ez olyannyira elfajult, hogy a másik két lány már alig tudott meglenni Eileen nélkül. Mindenhová magukkal rángatták, ami eleinte kissé fárasztó volt, de végül egészen hozzá szokott. Péntekenként csajos estét tartottak, beszínezték a másik haját, körmeit, kibeszélték a fiúkat. Eileennek tetszett ez a változás. Persze szerette Hermészt, együtt nőttek fel, sőt, mintha a testvére lett volna, de vele akkor sem tudott ilyesmiket csinálni. Már pedig ő nő volt! Vagyis, még nem igazi nő, de már afelé haladt.

Pár héttel később…

Az év végi vizsgák egyre jobban közeledtek. A végzős tanulóknak már le is zajlott az első, ami mágiatörténetből volt. Mindenki erősen kétkedett az eredményében, így volt ezzel Nott is.

- Mi a fenének vettem én föl ezt a hülye vizsgát? – kérdezte inkább magától, mint a mellette ülő hármastól. Hermész úgy nézett rá, mint aki megőrült.

- Igazat adnék neked, ha nem akarnál később tanár lenni. Sajnos, a Máguspedagógiai Egyetemen ezt is tanulják, sőt vizsga tantárgy… - mondta az idősebb fiúnak.

- Igen, ezért vettem föl a vizsgát. Legalább egy V-t kell kapnom belőle, ha azt akarom, hogy fölvegyenek – morogta dühösen.

- Biztos sikerül, elvégre mi tanultunk veled – szólalt meg hirtelen Eileen.

- Azért a tanulás kissé gyenge kifejezés, ez már inkább kínzás volt – vetette oda Nott.

- Ne panaszkodj, sikerül és kész! – szögezte le Alexei miközben nagyban jegyzetelt. Hermész a jegyzet fölé hajolt és kíváncsian tanulmányozta.

- Te mire készülsz ennyire? – faggatózott.

- Mi? Ja, ez csak egy kutatás – mondta zavartan Lex.

- Miféle kutatás? – kérdezte összevont szemöldökkel Nott.

- Hát… azon agyalok, hogy majd mi szeretnék lenni – vallotta be Alexei. Gideon majdnem elnevette magát.

- Már most? Édes Merlin, hiszen te még fiatal vagy – somolyogta.

- Ez igaz, de Hermész már egy éve tudja, hogy Mágusjogi ügyvéd lesz, Lily újságíró, Heléna a Párizsi Divat Intézetben fog tovább tanulni és tervező lesz, Teddy megy a Botanikai Akadémiára szintén Párizsba, és még Tony is tudja, hogy Átoktörő lesz – lázongott Alexei.

- Na és te, mi mellett döntöttél? – érdeklődött Nott.

- Hát… tanítani nem hiszem, hogy tudnék. A botanika sem érdekel annyira, ügyvédnek meg pocsék lennék.

- A kviddicshez meg béna vagy – nyögte be Eileen. Alexei akart mondani valami szépet, de inkább visszanyelte.

- Igen Eileen, úgy látszik ez kimaradt a csodás génjeimből – morogta.

- Nehogy most essetek egymásnak! – figyelmeztette őket Hermész.

- Nem állt szándékomban – jelentette ki a lány.

- Aha… na de Lex, az aurorsághoz mit szólnál? – kérdezte Nott. Alexei is gondolkodott már a dolgon, de valahogy nem vitte rá a lélek, hogy auror legyen belőle. Ő valami békésebbet akart. Persze a tudása akár már most meglett volna egy felvételihez, de nem érzett rá hajlandóságot.

- Nem… az nem nekem való. Én valami nyugisabbat akarok, de ugyanakkor olyat, amivel segíthetek másokon – pedzegette a fiú. Eileen hirtelen közbe vágott.

- Én bájitalmester leszek és bájitalkutató – jelentette ki határozottan.

- Ezen nem is lepődtem meg – vigyorogta Hermész. Lex egy pillanatra elgondolkodott, majd ő is válaszolt.

- Talán gyógyító leszek. Az nyugis munka, segíthetek és jól is lehet keresni – vigyorodott el.

- Ja, jól keresel, de akkor mondj le arról, hogy saját családod legyen – morogta Hermész.

- Most miért? Apád a főgyógyító, és mekkora családja van – pedzegette Nott.

- Aha, a titka pedig az, hogy mikor elszabadul egy kicsit hosszabb időre és kipiheni magát, egymásnak esnek anyámmal és ki sem jönnek a szobából, hát ezért vagyunk már négyen… vagyis öten, ha a kicsit is belevesszük, ami még anyán belül van – morogta Hermész.

- Én örülnék neki, ha lenne mondjuk egy öcsém vagy egy húgom… Legalább nem lennék egyedül – húzta el a száját Nott.

- Mit sír a szád, ott van neked a nővérem, vele együtt meg megkaptad az egész Potter és Weasley rokonságot! – gúnyolódott Lex. Gideon halványan elmosolyodott, nem firtatta a dolgot. Ő nagyon is örült volna neki, ha végre tartozna valahova.

- Akkor gyógyító – állapodtak meg mindannyian, ahogy Lexre néztek. Alexei végre úgy érezte, hogy megvan az a távlati terve, amin már hosszú hetek óta törte a fejét. Ezzel a boldog gondolattal zárta a napot és kelt fel másnap reggel.

Ahogy a napok és a hetek egymás után lassan, de biztosan egyre közelebb hozták az év végét, úgy lett úrrá az egész iskolán a felszabadult jókedv. Már lassan minden vizsga véget ért. A hetedévesek már jóformán egy hete kényszerpihenőn voltak és várták, hogy véget érjen a tanév. Az alsóbb évesek, persze még javában készültek az utolsó vizsgáikra. Hermész bosszankodva sétált ki a Nagyterem ajtaján, miután ő és a többiek megírták az átváltoztatástan dolgozatot.

- A fenébe... – morogta dühösen.

- Hermész, mi a gond? – kérdezte feszülten nővére.

- Elcsesztem, az van – panaszolta a fiú.

- Annyira rossz nem lehet – vigasztalta öccsét.

- Pedig annyit tanultam, még többet is tudtam, de egyszerűen minden kiszállt a fejemből, mintha konfúziós bűbájt szórtak volna rám! – hisztizett a fiú.

- Nyugodj meg – ölelte át a nővére, majd bevonta az egyik kárpit mögé, hogy a többiek ne lássák a síró fiút. Hermész mindig határozott, bátor és vidám volt, viszont a kudarcot nagyon rosszul tudta viselni, ezt pedig nővére jól tudta. Így, hát elbújtatta öccsét még most utoljára a kíváncsi szemek elől, mielőtt végleg elhagyja az iskola falait.

Eközben Alexei vidáman sietett a tó felé, ahol előre megbeszélték Lilyvel, hogy találkoznak. El akart dicsekedni nővérének azzal, hogy milyen jól sikerült a vizsgája. Szinte szárnyalt a boldogságtól, így észre sem vette, hogy Eileen siet mögötte és őt szólongatja. Ahogy kiért a kastélyból azonnal futásnak eredt és már messziről kiabált, mikor meglátta a parton nővérét és Gideont.

- Lily! – integetett a lánynak, aki azonnal visszaintett neki.

- Hogy ment?! – kérdezte még mindig kiabálva a távolság miatt Nott.

- Tökéletes lett! – kiabált felszabadultan Alexei, majd odaérve szabályosan ráugrott Nottra, aki a hirtelen jött támadástól a füvön kötött ki. Csakhamar Lily is csatlakozott hozzájuk a földön, így már hárman nevettek felszabadultan, miközben mindenki furcsállva nézett rájuk. Eileen a távolból nézte a jelenetet és hirtelen elfogta valami rossz érzés belülről. Szomorú volt, mert ő is ott akart lenni velük, ő is úgy akart örülni a másik sikerének, ahogy Lilyék. Tett egy tétova lépést feléjük, de ekkor hirtelen megjelent Hermione, aki izgatottan sietett lánya felé.

- Eileen! – A lány oldalra kapta a fejét és meglepetten nézett anyjára.

- Anya…

- Na, hogy ment? – érdeklődött a nő.

- Jól ment, szerintem K-t kapok – mondta a lány erőltetett mosollyal az arcán. A dolgozata tökéletes lett, de ő mégis úgy érezte, hogy valami hiányzik. Még egy óvatos pillantást vetett a földön kacarászó Alexeire, majd anyja társaságában visszament a kastélyba.

Az utolsó napok vegyes érzelmeket keltettek mindenkiben. Többen örültek, hogy végre elhagyhatják a Roxfortot, mások bánkódtak, amiért sohasem térhetnek vissza ide. Olyan is volt, akit hidegen hagyott az egész, mert igazából még föl sem fogta annak jelentőségét, hogy pár nap múlva átveszik a bizonyítványukat.

Az iskola falai között elkezdődött a készülődés a hétvégi ünnepségre. A falakat beborították a házak kárpitjai, mindenfelé virágok, még a termek ajtaján is. A klubhelyiségekben az alsóbb éves diákok már készültek a búcsúztatásra. Előkerültek a pukkantós konfettik, a villogó szerpentinek, és már a különféle érdességekből is betáraztak a neves napra.

Perselus, ahogy végigsétált a folyosón a gyermekzsivajból mindenhonnan a ballagásról tárgyaló beszélgetés szűrődött ki. Piton számára különösen fontos volt az idei ballagás, mivel saját fia is a végzős diákok között tartózkodott. Hermione már napok óta pityeregve feküdt be a férfi mellé az ágyba. Perselus hiába vigasztalta kedvesét, nem igazán tudta megnyugtatni. Főleg, mivel lányuk is nagyon úgy tűnt, hogy egy évre elhagyja őket. Hermione vigasztalhatatlan volt. Persze, aztán a nő is lassan észhez tért, és elkezdett foglalkozni a végzős mardekárosaival: mint jóságos tyúkanyó irányítgatta még kallódó diákjai jövőjét. Segített a pótjelentkezések feladásában, sőt, még azoknak is, akik utólagosan akartak jelentkezni a mentor programba. Ezzel pedig teljesen lekötötte magát, így nem jutott ideje azon rágódni, hogy jövőre egyik gyermeke sem lesz a közelében.

Csütörtök este zengett az egész Roxfort, mivel mindegyik klubhelyiségben ünnepeltek a diákok. A Griffendélben ott volt Lupin és Tonks is, de csak egy kis ideig, elvégre nem akarták zavarni a mulatságot. A hollóhátasok most igazán lazítottak, előkerült jó néhány alkoholos üveg, és végre kitombolták magukat. A Hugrabugban, inkább amolyan házibuli hangulatban mulattak. Mindenki ölelgetett mindenkit, megvolt a nagy búcsúzkodás, sírás, nevetés és éneklés egyaránt.

A mardekárosoknál eleinte nehezen indult a buli, sokan még nem látták a jövőjüket főleg az év elejéhez képest. Annyi mindenen mentek végig egy év alatt, hogy szinte föleszmélni sem volt idejük. Aztán megjelent Hermione, kezében egy üveg whisky-vel és így szólt:

- Végzősök hozzám! – kiáltotta el magát, mire mindenfelől előtte termettek a diákok. Két lány és három fiú, ennyi volt az összes. Hermione elővarázsolt öt poharat, a kezükbe nyomta és egyesével megtöltötte őket. Közben mindegyik alsóbb éves diák kezébe is odakerült a pohár, amiben csak sütőtök lé volt. Végül, Hermione fölemelte poharát és belekezdett a beszédbe.

- Ha az embert megkérdezik, hogy hova járt iskolába és ti azt válaszoljátok a Roxfortba, az emberek szeme felcsillan. De, ha már arra is kíváncsiak, hogy melyik házban voltatok és ti őszintén bevalljátok, hogy a Mardekárban… már nem úgy néznek rátok, mint azelőtt. A mágus világban egy tévhit van életben, mely szerint aki mardekáros volt, az csak sötét mágus lehet. Nos… - egy kis szünetet tartott. – Én nem így gondolom. Bár én nem mardekáros voltam, de ismerek olyanokat, akik igen, és a tévhit rájuk nem vonatkozik. Szeretném azt hinni, hogy ha elhagyjátok az iskola falait, büszkék lesztek arra, hogy ide jártatok és itt tanultatok. Büszkén mondjátok, hogy a dicső Mardekár ház tanulói voltatok, hogy mennyi ellenállás, küzdelem és veríték szegélyezte az utatok… de megérte! Ti lesztek az elsők, akik változtattok az ezer éves tévhiten. Vigyétek hát szét a világban, hogy a mardekárosok mind okos, ravasz és találékony emberek, akik kitartó és szilárd pillérei lesznek a mágusvilágnak bármerre is vessen titeket a sors. Így tehát, megkérdezem tőletek… Hisztek benne, hogy megváltoztathatjátok a rólatok kialakult véleményt? – kérdezte hangosan. A diákok fellelkesülve válaszolták.

- Igen!

- Hiszitek, hogy képesek vagytok csodát tenni?

- Igen!

- És mit fogtok mondani, ha megkérdezik, hova jártatok!? – szinte már ordította a kérdést. A diákok teljesen fellelkesülve kezdték üvöltözni.

- A Mardekárba!

- Emelem poharam a végzős osztályra! – mondta végül Hermione, majd belekortyolt az italába. Miután pedig kiitta a pohár tartalmát, a poharat egyszerűen földhöz vágta, mire az összetört. Az öt végzős mardekáros hasonlóan cselekedett és így jött létre egy új hagyomány, amit egy sárvérű, egy ex-griffendéles, a világos oldal boszorkánya, Mrs. Hermione Piton teremtett, és melyet hosszú évtizedekig büszkén folytattak a ház diákjai.

Perselus elégedetten mosolygott a jelenet láttán. Sohasem gondolta volna, hogy pont Hermione lesz képes egy ekkora változást hozni az egykori házának diákjai közé. Hihetetlen büszkeség töltötte el, ahogy végignézett feleségén. Mikor pedig a nő elhagyta a klubhelyiséget elkapta őt és szenvedélyesen megcsókolta. Hermione annyira megdöbbent, hogy még az ajtót is elfelejtette becsukni. Így a diákok teliből láthatták a jelenetet. Persze a hangzavar sem maradt el, fütyörésztek, visítoztak és kiabáltak, mire Perselus felpillantott és becsukta az ajtót. Innentől kezdve már a pincében is kezdett jó lenni a hangulat. A hálókat hangszigetelővel kezelték, hogy azoknak a diákoknak se legyen kellemetlen az ünnepi ricsaj, akik már pihenni szeretnének. Sok kis elsős már tíz órakor kidőlt a rengeteg süteménytől.

Viszont a végzősök és még néhány diák szinte hajnalig fönnmaradt ünnepelni. Hermész az egyik kanapén aludt el olyan hajnali egy környékén, míg Alexei és Nott egészen háromig bírták. Gideon még arra is rávette Alexeit, hogy énekeljen velük. Ezután, persze megállapították, hogy a fiú maradjon csak a gyógyításnál és az éneklést hagyja másra.

Eileen nem igazán bulizott, inkább csak nézelődött, majd korán visszavonult a szobájukba. Nem tudott aludni, éberen forgolódott. Talán két és fél órát aludhatott az éjjel, mikor hajnali ötkor fölébredt. Hiába próbált visszaaludni, nem jött össze neki. Magára kapta köntösét és elindult lefelé. Odalent a manók már szépen kitakarítottak.

Minden pont úgy nézett ki, mint szokott. A kandallóban égett a tűz tekintettel arra, hogy a fotelban és a kanapén is aludtak. Nott az egyik fotelban terült el és mélyen aludt. Hermész édesdeden pihent a kanapén. Egy végzős fiú a kandalló előtt hevert egy díszpárnát gyűrve a feje alá, míg a másik fotelban egy lány pihent összegubózva. Eileen körbenézett, és megtalálta azt, akit hiányolt. Alexei a megbűvölt ablakban ült, lábait maga elé húzta, míg fejét a hideg üvegnek döntötte. A lány óvatosan odasétált hozzá, hogy megnézze ébren van-e. A fiú aludt, csak távolról tűnt úgy, hogy ébren van. Eileen körbenézett, hogy valaki látja-e, de mivel mindenki mélyen aludt, így gyorsan megnyugodott. Közelebb sétált Alexeihez és alaposabban megnézte őt.

A tanév alatt jobban megismerte a másikat, de talán nem eléggé. Lex sokat változott külsőre, és belsőre egyaránt. Eileen viszont elégedetlen volt. Úgy érezte, hogy nem mehet el így egy évre. Kezét fölemelte és meglengette Lex szeme előtt, de a fiú nem reagált rá. Miután megbizonyosodott róla, hogy a másik alszik, tétován közelebb hajolt hozzá és egy gyors puszit nyomott az arcára, majd amilyen gyorsan csak tudott, elszaladt. Még maga sem hitte el, hogy mit tett. Fényes nappal biztos nem lett volna rá képes pláne úgy, hogy azt sem tudta miért tette. Össze volt zavarodva, de most legalább megnyugodott az a kis belső hang, ami nem hagyta eddig nyugton.

Ahogy a lány eltűnt, egy szőke üstök bukkant fel a kanapé mögül és bőszen vigyorogva nézte a még mindig alvó Lexet. Még nem döntötte el, hogy mit is kezdjen igazából azzal amit látott, de jó mardekáros lévén ezzel legalább egy kicsit sakkban tudja majd tartani kedvenc barátnőjét. Végül ezzel a kellemes gondolattal hanyatlott vissza és fordult át a másik oldalára, hogy még egy kicsit szenderegjen.

Szombaton már kora délelőtt gyülekeztek a szülők és rokonok a ballagási ünnepség miatt. A Roxfort most mindenki előtt nyitva állt, éppen ezért, Harry fokozott felügyeletet biztosított Alexei védelmében. A fiú bár, erősen tiltakozott ellene mégis kapott maga mellé egy aurort, aki még a mosdóba is elkísérte őt. A kellemetlen helyzetet fokozta az is, hogy Eileen türelme véget ért, és már nem bírta megállni gúnyolódás nélkül az eseményeket.

- Mi van Potter, van egy bébicsőszöd? – kérdezte gúnyolódva, miközben a Mardekár klubhelyiségén vágott át.

- Jobb, mintha egy hóhér lenne – morogta idegesen a fiú.

- Az már biztos, nagy kár lenne elrontani ezt a csodás napot, még ha csak egy olyan kis görényről is van szó, mint Te – felelte a lány. Alexei kezdett vörös lenni a méregtől. Már indult volna a lány felé, mikor Nott ott termett előtte.

- Hé! Ugye nem akarsz balhét? Bár fiatalkorú vagy, de a gyilkosságért még ott is Azkaban jár – figyelmeztette a fiút.

- Tudom, bár jobban belegondolva megérné, ha a saját kezemmel fojthatnám meg! – sziszegte a lány után, aki csak nyelvet öltött rá. Az auror, aki a fiú felügyeletét látta el érdeklődve figyelte az eseményeket.

- Lex, mennyire festek idiótán a ballagási talárban? – kérdezte kissé feszengve Gideon.

- Ez csak egy talár, zöld és ezüst, semmi extra – taglalta a fiú.

- Tudom, de… ma itt lesz az Angol kviddics csapat edzője is. Apád azt mondta a ballagás után beszélni akarnak velem az ösztöndíjamról a Máguspedagógiai egyetemre… - hadarta szinte egy szuszra.

- Na, akkor már van miért izgulnod. Ha ezt elszúrod, lőheted, hogy valamikor is benősülsz a Potter családba – vigyorodott el Lex.

- Ugye tudsz róla, hogy mennyire szemét vagy? Ha eddig nem voltam ideges, most már az leszek! – lázongott Gideon, majd visszarohant a szobájába. Alexei elégedetten huppant le a kanapéra és a szótlanul ácsorgó aurort nézte.

- Maga sohasem pihen?

- Nem – jött a rövid válasz.

- Mindig ennyit beszél? – faggatózott Lex.

- Igen – mondta az auror.

- Régóta auror? – próbálkozott a fiú.

- Igen… - morogta a férfi. Már kezdett elszállni a türelme.

- Tud mást is mondani az igenen és a nemen kívül? – jött a kérdés Hermész felől. Az auror az égre emelte a szemét.

- Most Merlinhez fohászkodik, hogy adjon magának erőt, hogy ne nyírjon ki minket, igaz? – kérdezte vigyorogva Alexei.

- Igen – jött a pimasz válasz a férfitól, mire a két fiú nevetni kezdett.

Fél órával a kezdés előtt mindenki elfoglalta a helyét. A Nagyteremben megvolt a végzős diákok helye, közvetlenül a tanári pódium előtt. Hátrébb a szülők foglaltak helyet, míg a tanári kar mellett, az iskola kórusa foglalt helyet. Tonks idegesen igazgatta fia talárját, talán utoljára a saját diplomaosztóján érezte magát ennyire idegesnek, mint most.

- Anya, elég – könyörgött a fiú. Apja a segítségére sietett és gyorsan elráncigálta onnan az édesanyját. Persze Tonks ellenkezett, de végül ők is leültek a tanároknak fenntartott helyükre. Hermione büszkén nézett végig fián, ahogy Perselus is. A férfiben vegyes érzelmek kavarogtak. Úgy érezte, mintha csak pár hónapja lett volna, hogy meglátta Anthoniust amint félig benne van a görény ketrecben és bőszen próbálja kiszedni kis kedvencét.

Szíve szomorúan összeszorult, elvégre ez egy új szakasz kezdete lesz mindnyájuk életében. Fia már felnőtt, és bár eléggé szeles, azért okos és rátermett is. Egy kicsit azért féltette őt, de tudta, hogy jó kezekben lesz és nem is lesz olyan messze tőlük. Oldalra nézett a szipogó Tonksra és mélyen együtt érzett a nővel. Teddy szeptembertől Párizsban fog tanulni és csak karácsonyra tér majd haza.

Draco, mint mindig most is eléggé fáradtnak tűnt, de Perselus biztosra vette, hogy keresztfia szemei nem a munka miatt ilyen vörösek. Tudta mennyire szereti a lányát és mit tett érte. Most pedig kénytelen őt elengedni, bár nem teljesen idegen környezetbe. Elvégre Fleur és Bill is Párizsban élnek, és Heléna náluk fog lakni.

Perselus érezte, hogy valaki megérinti a karját, Hermione volt az. A nő most olyan nyugodtnak és büszkének tűnt, mint eddig ég soha. Bár, az utolsó hete szinte csak sírásból állt, mostanra megnyugodott és tudta, hogy ezzel nem lesz vége a világnak, csak a fiuk külön élete kezdődik majd el.

Végül tízet ütött a toronyóra, és Perselus felállt, hogy megnyissa az ünnepséget.

- Üdvözlök minden kedves szülőt, barátot és diákot ezen a csodálatos napon. Ismét eltelt hét év, és egy újabb évfolyam kerül ki a Roxfort szárnyai alól. Remélem, hogy mindent megtanultak, ami a további életük folytatásához és gyarapításához elengedhetetlenül szükséges lesz. Ez a nap nem csak az önök, de az én és a feleségem számára is egy igen kiemelkedő nap. A fiunk is ma hagyja el az iskola falait, így pontosan átérzem azt… amiről eddig csak papoltam. Ideges vagyok, izgatott, féltem a fiam, félek attól, hogy megállja-e a helyét a világban. Viszont ezek mind csak ostoba kétségek, amiknek már nincs alapja. Hiszen tudom, biztosan tudom, hogy nem csak az én fiam, de az önök gyermekei is pontosan tudják, mit akarnak elérni, hogyan akarják folytatni életük további szakaszát. Éppen ezért nem szaporítom tovább a szót, halljuk az iskola kórusát. Köszönöm – biccentett a tömeg felé. Az emberek megtapsolták, majd a kórus elkezdte az éneklést. Három dal után már kicsit kezdett kényelmetlen lenni az állandó béka brekegés, így a diákok egyöntetűen örültek annak, hogy csak négy dalt kellett végighallgatniuk mielőtt az iskolaelsők nekikezdtek volna a búcsú beszédüknek. Heléna egy eléggé szokványos, emlékekkel dúsított, jó tanácsokkal ellátott és reménnyel teli búcsúzó szöveget adott elő, amit jókora taps fogadott. Ezután következett a Hugrabug, majd pedig a Hollóhát búcsúztató beszéde, végül pedig jött a Mardekáré. Itt nagyon úgy tűnt, hogy a tömeg halkan beszélgetni kezd. Gideon pedig feszülten ácsorgott a pódium tetején. Tétován Perselusra nézett, aki bólintva jelt adott.

- Először is azzal… - kezdte, de a zaj nem ült el. Mintha ott sem lett volna, mintha észre sem vették volna őt, és ez nagyon bosszantotta. Végül megköszörülte a torkát és újra belekezdett, de immár hangosabban.

- Először is, azzal kezdeném, hogy legyenek szívesek végig hallgatni! – ezt már szinte kiabálta. A tömeg elhallgatott és döbbenten néztek a fiúra.

- Köszönöm. Lehet, hogy az önök szemében csak egy mardekáros vagyok, de a magam és társaim nevében örülnék, ha megtisztelnének azzal, hogy nyugton kivárják az én beszédem is… - Úgy tűnt ez hatott. Harry elégedetten elmosolyodott, úgy érezte ideje volt végre egy kicsit pimaszul odaszólni mindenkinek.

- Az én búcsúzó beszédem nem olyan, mint a többieké. Nem beszélek fölöslegesen mellé, nem kergetek rózsaszín vattacukor felhőket. A Mardekár ház diákja voltam hét évig, és büszkén fogom viselni házam nevét. Sokan, nagyon hosszú ideig a házak közül a Mardekárt titulálták a legsötétebb és leggonoszabb háznak. Részben igazuk volt. Valóban nagyobb hányadban kerültek ki tőlünk sötét mágusok és boszorkányok, de ha jobban körülnéznek a házaikban, vagy a többi iskolában mindenhol voltak ilyenek. A Griffendélből, a Hollóhátból és még a Hugrabugből is kerültek ki sötét varázslók.

- A házainkat nem az igazi értékeik szerint osztályozzák, így a mardekárosokat, alattomos, gonosz és felforgató egyéneknek tartják. Pedig köztünk is vannak, vagy voltak fantasztikus emberek. Tudósok, politikusok, felfedezők, pedagógusok, gyógyítók és még… igazgatók is – mosolygott rá Pitonra.

- Én nem szeretnék mást mondani a mardekárosaknak, sőt, az összes diáknak csak annyit, hogy legyenek bátrak, vállalják fel magukat, a hibáikat, a származásukat, az erősségeiket. Ne szégyenkezzenek és ne vessenek meg másokat egy olyan dologért, amit, ha jobban belegondolnak saját magukban is megtalálnak.

- Elvégre melyik kisgyerek nem ravaszkodik, ha rossz fát tesz a tűzre? Melyik auror nem próbál meg fondorlattal a bűnözők eszén túljárni? Melyik gyógyító nem igyekszik, hogy leleményességét felhasználva gyógyítsa meg betegeit? Melyik pedagógus vagy igazgató nem mer nagyokat álmodni? Aki nem képes ezekre, az hazudik. Mindnyájunkban ott van egy kicsi mardekáros fondorlat, némi griffendéles bátorság, egy csöppnyi hollóhátas tudásvágy, és az elengedhetetlen hűség a családunk, barátaink és embertársaink iránt. Én így fogok tenni… köszönöm, hogy meghallgattak és sok sikert a végzős évfolyamnak – köszönt el és lesétált az emelvényről. Eleinte döbbent csend uralkodott, majd Teddy, Tony és Heléna tapsolni és fütyülni kezdtek mire az egész terem visszhangzott az ujjongástól. Gideon döbbenten állt félúton a helyére menet. El sem hitte, hogy ezt a tapsot ő kapja. A háttérben megpillantotta Harryt, aki magasba emelt kézzel tapsolt és rámosolygott a fiúra.

A ballagás további részére is érvényes volt ez a hirtelen jött örömujjongás. Végig, ahogy a végzősök átvették a bizonyítványukat szólt a tapsvihar, lelkendeztek a szülők, kiabáltak a  diákok és talán még sohasem volt ennyire zajod, de annál inkább pozitív ballagás mint most. Egyszerűen tökéletes volt.

<<      >>

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.