Kínos pillanatok

A karácsony amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt. Alexei még mindig alig tudott betelni a karácsonyfa látványával. Ginny sokszor azon kapta, hogy elmélázva nézi a színes díszeket, vagy csak magában mosolyogva ücsörög a kandalló előtt. Ilyenkor általában diszkréten odainttette Harryt, hogy nézze meg a fiút.

- Szerinted boldog? – kérdezte az egyik este a nő. Harry nem felelt semmit, csak átkarolta feleségét és szelíden megcsókolta. Ginny mindent értett, és nem is firtatta többet a dolgot.

A két ünnep közti lazsálás – vagyis, hogy a fiatalok majdnem délig aludtak – általánosan mindenkire kihatott. Még Eileen is alig akart kikelni az ágyból, bár ebben az is közrejátszott némileg, hogy nem akart a bátyjával találkozni. Hogy miért is alakult ki ez a kínos helyzet, az visszavezethető volt a nagy karácsonyi közös vacsorára. Mikor is Anthonius, mindenki füle hallatára sorolta föl, hogy miket is kaptak ajándékba.

- Ja meg pár könyv… és néhány ruha – sorolta kissé egykedvűen.

- Ti is kaptatok egy pulcsit a nagyitól? – érdeklődött Lily.

- Ja… plusz én egy sapkát, Eileen meg egy melltartót – mire észbe kapott, már késő volt. Mindenki döbbenten és nevetve nézett a fiúra. Egyedül Eileen vörösödött el és rohant ki a szobából. Persze Tony hiába hajtogatta, hogy nem volt szándékos, édesanyja nem hitt neki, így a szünet hátralevő részét otthon kellett töltenie.

Eileent annyira megviselte az eset, hogy azonnal haza akart menni, így Hermionénak nem volt más választása, hazaszállította lányát.

Azóta már öt nap telt el, és mindenki az újévre készülődött. A Rend ilyenkor tartotta a szokásos évi buliját, amire a Roxfortban kerül majd sor. Persze, ide mindenki a gyerekeivel érkezett. A folyosót és a nagytermet szépen feldíszítették, műhavat bűvöltek az oszlopokra, el nem olvadó jégcsapokat aggattak a gyertyatartókra. A fiatalok többségének nem nagyon volt kedve részt venni ezen az ünnepségen, de szüleik rövid úton – fenyegetéssel –, meggyőzték őket, hogy ott a helyük.

Eileen, még mindig zavarban érezte magát a karácsonyi incidens miatt. Így inkább az egyik félreeső sarokban üldögélt. Jul egy darabig tűrte barátnője szeszélyét, de végül otthagyta és elment táncolni Hermésszel. Ez sem esett valami jól a lánynak, de elfogadta a helyzetet. Tudta, hogy nem ronthatja el mások ünneplését azért, mert neki élni sincs kedve. Miközben próbált elmélyülni az önsajnálatában, valaki lehuppant mellé.

- Még mindig duzzogsz? – hallotta meg Alexei hangját.

- Már csak te hiányoztál… Amúgy nem – vetette oda dühösen.

- Nem úgy tűnik – jegyezte meg a fiú.

- Neked semmi közöd hozzá, hogy hogyan érzek, kretén! – sziszegte a lány.

- Jól van, ha egyedül akarsz kuksolni, egész este egy sarokban, hát legyen. Én mindent megpróbáltam – emelte föl védekezőn a kezét Lex, majd felállt és otthagyta Eileent. A lány nem könnyebbült meg, mint ahogy az elején gondolta. Sőt, ha lehet még ramatyabbul érezte magát. Elnézte, ahogy Alexei odasétál egy évfolyamtársukhoz és felkéri táncolni. Úgy érezte, elárulták, de ahogy belegondolt nem tudott rájönni, hogy mivel is. Nem akarta elismerni, hogy féltékeny arra a másik lányra, pedig az volt.

Alexei az Ő ellensége, és neki most itt kéne vele veszekednie, hogy aztán a felnőttek szedjék szét őket, de nem… Lex inkább elment egy másik lánnyal táncolni, akivel ráadásul jól kijönnek. Bosszankodása közepette a kis Sirius zavarta meg. A fiúcska arca tiszta maszat volt, ami elég vicces látványt keltett.

- Miért nem táncolsz? – kérdezte Eileentől.

- Mert nincs kedvem – mondta egyszerűen a lány.

- Szomorú vagy? – kérdezte a kicsi.

- Igen… - felelte kurtán, remélve, hogy a kisfiú békén hagyja.

- Azért, amit Tony mondott karácsonykor? – faggatózott Sirius.

A lány arca megvonaglott. Nem volt kedve pont egy kiskölyökkel megbeszélni ezt a tragédiát.

- Igen…

- Nem értem, miért haragszol… Minden lánynak van olyanja. Anya azt mondta, hogy a nagylányoknak meg anyukáknak és a nagymamáknak van olyan mell… micsodájuk – taglalta a kicsi. Eileen összeszűkült szemekkel méregette a gyereket.

- Igen, de általában ezt nem szokták nyilvánosan mondogatni… - szögezte le.

- Az bánt, hogy mindenki Tonyn nevetett? – értetlenkedett Sirius.

Eileen döbbenten nézett a kicsire.

- Rajtam nevettek, nem rajta!

- Szerintem Tonyn nevettek… Senki sem nézett rád – magyarázta a fiúcska.

Eileen kénytelen volt elismerni, hogy van abban valami, amit a kicsi mond. Talán, ő fújta föl túlzottan a dolgot. Minden esetre egy jó ideig még nem fog bájcsevegni a bátyjával.

- Tudod mit törpi? Igazad van… Gyere táncoljunk – nyújtotta a kezét a kicsinek, aki boldogan ment a parkettre vele. Sirius még a lány derekáig sem ért föl, de rendíthetetlenül táncolt. Mindenkit meglepett, hogy milyen ügyes a kisfiú, majd mikor rájöttek a trükkre, mosolyogva nézték a jelenetet.

- Harry, a fiadban egy Casanova veszett el – jegyezte meg Hermione.

- Ugyan miért, és melyikben? – érdeklődött.

- Sirius Eileennel táncolt. Pedig azt hittem, hogy a lányom egész este föl nem áll az asztaltól.

- Na igen, de lehet ezután vissza is megy. Nézd csak, Sirius a lábán áll és úgy táncolnak – jegyezte meg kuncogva Ginny. Csak ezután vált nyilvánvalóvá, hogy Sirius a lány lábán áll és nagyon élvezi, ahogy táncoltatják. Persze mivel csak kilenc óra volt, így a fiúcska még elevenen viselkedett. Viszont egy órával később már az egyik széken szunyókált anyja ölében.

- Eileen, most már jössz táncolni? – kérdezte Hermész.

- Jól van… megyek – adta meg magát a lány és felsétáltak a táncparkettre.

Már közeledett az éjfél mikor Hermész feladta a táncot és leült pihenni. Azonban Eileen nem maradt partner nélkül, apja, Harry sőt, még Teddy is megtáncoltatta egy kicsit. Viszont, amin meglepődött az volt, hogy Alexei ismét odament hozzá.

- Most, hogy a családomból mindenkivel táncoltál, engem sem hagyhatsz ki… - morogta a lánynak.

- Nem kötelező veled táncolnom…

- Nem is! De milyen ciki már úgy zárni az évet, hogy csak öregekkel meg kisfiúkkal táncolsz – gúnyolódott Alexei.

Eileen felsóhajtott, de nem tehetett mást.

- Rendben, de ha a lábamra taposol, akkor meghalsz – fenyegetőzött a lány. Alexei csak elvigyorodott. Nem éppen tőle kellett tartani tánc közben, elvégre ő régebben – többek közt –, ezt is tanulta.

Perselus és Harry döbbenten nézték, amint a páros elkezdett táncolni. Perselus idegesen kortyolt a puncsba és már ugrásra készen volt.

- Miért vagy ilyen feszült? – értetlenkedett Harry.

- Nem te vagy az iskolában minden nap. Ha ezek ketten egymás mellett vannak, rövidesen kirobban a háború – morogta Piton. Harry csak megcsóválta a fejét, ő nem értett ezzel egyet. Szerinte ez csak gyerekes civódás volt, semmi több.

- Talán egyszer hagyni kéne, hogy párbajozzanak egyet, legalább lehiggadnának – tanácsolta.

- Persze, aztán mindenki arról olvasna a Prófétában, hogy megöltem két diákom… - háborgott Perselus.

- Szerintem pedig, nem is olyan rossz ötlet – pedzegette Hermione.

- Már te is kezded? – fortyant föl a férfi.

- Igen, kezdem… Harrynek igaza van. Mi mindig közbeavatkozunk, ha egymásnak akarnak esni. Lehet pont ez a kulcs, hogy jól összekapjanak és eldöntsék végre melyikük a jobb – taglalta Hermione.

- Szerintem ez túlzottan veszélyes. Alexei – bár megbízom benne –, de sajnos olyan varázslatokat is ismer, amik ellen a lányomnak esélye sem lenne.

- Perselus, most csak viccelsz, ugye? Alexei nem egy vérengző vadállat, már megbocsáss – háborgott Harry.

- Tudom, hogy nem az, de a lányom közelében még egy pap is gyilkosságot követne el – sziszegte Perselus.

- Akkor talán kezdj vele valamit – tanácsolta Harry.

- Könnyű azt mondani. Mintha neked lenne valami zseniális ötleted – vetette oda Piton.

- Lehet ostobaságnak tűnik, de a környezetváltozás csodákra képes. A lányotok jó tanuló… Nem gondolkodtatok a cserediák programon? – érdeklődött Ginny.

- Hát, igazából még nem – kezdte Hermione.

- Pedig, szerintem bármelyik iskola szívesen látná egy tanévre. Szerintem Eileennek is jót tenne. Ő mindig is sokkal önállóbb volt a többieknél. Talán jót tenne neki, és végre lehiggadna – merengett el Ginny.

- Én ebben nem vagyok olyan biztos – tétovázott Perselus.

- Szerintem viszont el kéne gondolkodnunk rajta. Ráadásul, ha a Beauxbatonsba menne, ott Fleur is tudna rá figyelni. Tudod, hogy már két éve ott tanít – mondta Hermione.

- Ez igaz, de… - akadékoskodott a férfi. Hermione kérlelőn nézett rá, mire Piton felsóhajtott és megadta magát.

- Jól van, majd meglátjuk – legyintett.

Már csak pár perc volt hátra éjfélig és mindenki igyekezett megtalálni a párját, hogy együtt köszönthessék az újévet. Eileen és Alexei észre sem vették a hirtelen keletkező nyüzsgést, csakis a táncra összpontosítottak. Mind a ketten tökéletesen akartak táncolni, hogy a másik ne köthessen bele semmibe. Így aztán, mikor a fények villózni kezdtek és elkezdődött a visszaszámlálás vették csak észre, hogy mennyire elszállt az idő.

- Éjfélkor meg kell fogadni valamit – mondta hirtelen Eileen.

- Tényleg? – döbbent meg Alexei.

- Igen – bólogatott a lány.

- Három…

- Kettő…

- Egy…

- Boldog új évet! – kiabálták kórusban az emberek. Harsogtak a trombiták és pukkantak a konfettis zsákok. Mindenki azzal volt elfoglalva, hogy letegye az évi fogadalmát.

- Én bekerülök a Gyógyító akadémiára – esküdözött Teddy.

- Én kevesebbet fogok csajozni – mondta komolyan Anthonius.

- Én sokkal türelmesebb leszek – mondogatta Lily.

- Én pedig szerényebb – vágta rá Heléna.

- Én nem okoskodom annyit! – kiabálta oda Hermész.

- Én pedig összeszedettebb leszek – kuncogta Julie. Ekkor a gyerekek közül Eileenen volt a sor.

- Én… megpróbálok kedvesebb lenni… mindenkihez – mondta a lány. Egy tétova pillantást vetett a mellette álló Lexre, aki elgondolkodva meredt maga elé. Egy kis hatásszünet után így szólt.

- Én pedig megfogadom, hogy nem leszek idén a Próféta címlapján – jelentette ki. Erre Tony hangosan felnevetett.

- Olyasmit ne ígérj, ami lehetetlen – mondta a fiúnak.

- Harry Potter fiaként... – kezdte Hermész.

- Mardekárosként… - folytatta Teddy

- De legfőképpen fiúként… - toldotta meg Tony.

- Ne ígérj ilyet! – kiáltottak rá kórusban a gyerekek.

Lex egy kicsit elpirult, de bőszen bólogatott. Így aztán a többiek ráhatására újat kívánt – persze csak magában: Büszkévé fogom tenni az apámat és a családomat!

Nem sokkal éjfél után a társaság oszladozni kezdett. Ki-ki ment a maga útjára, a családjához, otthonába. Alexei is hazament akárcsak a többiek, viszont arcán elszánt mosoly bujkált. Megfogadta, hogy nem adja föl és megtesz mindent annak érdekében, hogy Harry, Ginny, Lily és Sirius büszkék legyenek rá. Még sohasem érzett magában ekkora elszántságot, mint most, de nagyon örült neki.

Az év első napjai békésen, és a lehető legnagyobb nyugalomban teltek. Senki és semmi nem zavarta a nyugalmat. Még Zambieni sem nyüzsgött. Harry és a többiek úgy vélték, hogy talán okult az eseményekből és leállt azzal, hogy elkapja Alexeit. Mivel semmit sem tudtak rábizonyítani, így nem kutakodhattak utána feltűnően. Mindene esetre úgy tűnt, a férfi tiszta és nem készül semmire.

Mint minden jónak, egyszer a téli szünetnek is vége lett. A diákok a Roxfort Expresszhez siettek. Családjaik, most is kikísérték őket az állomásra. Mindenki igyekezett elbúcsúzni szeretteiktől. Ginny agyon ölelgette a gyerekeket és megígértette velük, hogy nem keverednek bajba és sűrűn írnak neki.

- Persze anya, jók leszünk – mondta Lily.

- De úgy legyen ám. És tanuljatok rendesen! – parancsolta az asszony.

- Vigyázzatok magatokra, és írjatok, ha kell valami – mondta gyorsan Harry, mert közben a vonat hatalmasat fütyült.

- Szeretlek titeket – mondta Alexei és félig kilógva az ablakból megölelte Harryt és Ginnyt.

- Mi is kisfiam – szipogta Ginny.

A vonat kigördült az állomásról és kövér füstfelhőket eregetve elindult a Roxfort felé. A diákok vidám beszélgetésbe kezdtek. Mindenki boldogan mesélt a szünetről, az ajándékokról és az ünnepről. Döbbenetükre Eileen még nem kötött bele senkibe, ami nagy szó volt. Csak egyszer nézett csúnyán Alexeire, mikor a fiú véletlenül belé rúgott. Anthonius már kezdett megijedni húga viselkedésétől.

- Eileen, ez most a bosszúd része? – kérdezte félősen.

- Mi? – értetlenkedett a lány.

- Tudod… A karácsonyi incidens. Most azt tervezed, hogy eltereled a figyelmem és lesből támadsz? – kérdezte gyanakodva. Eileen már majdnem meg is feledkezett a karácsonyi balhéról.

- Ja… persze – morogta dühösen. Tony úgy tűnt ennyivel is megelégszik, nem forszírozta tovább a beszélgetést. A vonat lassan begördült Roxmorts állomására. Ott már várták őket a fiákerek, így mindenki keresett magának ülőhelyet és már indultak is az iskola felé. Minden tökéletesen nyugodtan zajlott. Alexeinek talán túl nyugodtan is.

A fiú a kezdeti zűrzavarhoz képest, most túlságosan nyomasztónak találta a nyugodt környezetet. Sehol egy kötözködő diák, egy kósza ártás, egy emberrabló. Még csak a Próféta harmadik oldalán sem volt róla semmi hír. Eleinte csak idegesítette a dolog, később már enyhén paranoiddá is vált. Viszont a hetek, és lassan a hónapok elteltével kezdett megnyugodni. Furcsa volt ez a nyugalom, nem csak az ő számára, de mindenki másnak is. Eileen már nem kötözködött mindenkivel, csak hetente egyszer kapott össze Alexei-jel, és azokat is gyorsan megoldották. Néhány aprócska bosszú: hajátszínezés, táskamegbűvölés, könyvlebegtetés és így tovább. Csak bosszantó gyerek csínyek, semmi több.

Perselus kétkedve fogadta az „új” Eileent, de lassan kezdett hozzászokni, hogy az ő kislánya fel fog nőni. Ez újabb gondot okozott. Vagyis, hogy rendszeresen azon kapta a lányát, hogy mindenféle fiúkkal beszélget. Ez pedig egyre erősítette abban az elhatározásában, ha lehetséges, Eileen a következő tanévet egy másik iskolában tölti majd.

Még a hirtelen berobbanó tavasz sem hozott változást Alexei számára. Az időjárás javulni kezdett. Már javában zöldelltek a növények, mikor a diákok számára elérkezett a tavaszi szünet. Sokan nem mentek haza, mondván készülnek a vizsgákra és otthon úgy sem azt csinálnák. Így aztán Nott, Tony, Teddy sőt még Heléna is maradt. Az elmúlt hónapok nyugodalmát csak a párocskák összezörrenései zavarták meg néha.

Teddy és Heléna, mint két angyal tökéletes harmóniában éldegéltek egymás mellett. Soha senki és semmi miatt nem kaptak össze. Remus meg is jegyezte fiának, hogy ilyet még nem látott, de arról biztosította a gyereket, hogy ez nem természetes. Tony még mindig ugyanúgy csajozott, mint régen. Az újévi fogadalmát mintha nem is tette volna le. Egymás után kerülgette a lányokat. Hermione már sokszor azon gondolkodott, hogy Anthonius valóban az ő és Perselus fia-e.

Gideon és Lily kapcsolata eleinte távolságtartó, törékeny és óvatos volt. Egyikük sem akart elkapkodni semmit. Az első csókjuk is csak Valentin napon történt meg, és azóta sem volt nagyobb előrelépés ezen a téren. Persze sülve-főve együtt voltak. Könyvtár, park, folyosó, viszont a kézfogáson kívül senki sem látott semmit. Hermione akárhányszor elnézte a párost mindig eszébe jutott Rómeó és Júlia története. Persze a negatív végkifejletet már nem gondolta hozzá. Az, amit ez a két fiatal érzett egymás iránt, annyira mély és megindító volt, hogy lassacskán híresebbek lettek az iskolában, mint Teddy és Heléna, ami azért nagy szó volt.

Remus legnagyobb bánatára az ő kislánya – akinek szerinte még nem kéne fiúznia –, már majdnem két hete járt egy Arnold nevű harmadikos, hugrabugos sráccal. Remus amilyen nyugodtan tudta kezelni a váratlan helyzeteket, annyira tudott dühöngni, ha a fiú csak pár centire is megközelítette a lányát. Dorának jó néhány órájába beletelt, mire lenyugtatta férjét. Persze Julietet sem kellett félteni, hiszen míg drága bátyja, is a közelben volt, Arnold nem merte még a kezét sem megfogni.

Hermész, ha létezik olyan, még inkább belevetette magát a tanulásba. Elszántan magolta a könyveket és már most készült a majdani felvételijére. Nem sokkal szilveszter után eldöntötte, hogy amint elvégzi a Roxfortot a Mágusjogi egyetemen fog tovább tanulni. Eddig ezzel mindenki csak viccelődött, de neki tényleg nagy kedve volt a dologhoz. Így aztán latba vetette minden kapcsolatát - azaz írt Harrynek – hogy kapjon néhány mágusjoggal foglalkozó könyvet. Mióta pedig megkapta, ki sem dugta az orrát belőlük.

Alexei szintén nem bővelkedett barátnők terén, pedig ha igazán akart volna, minden ujjára akadt volna egy. Szilveszter óta öt hónap telt el, májust írtak. Az elmúlt hónapok eseménytelenül, nyugodtan, talán kicsit unalmasan is teltek a fiú számára. Már ami a bajt, veszélyt és egyéb ínyencségeket jelentette. Viszont, más változások igencsak történtek a fiúval. Elérkezett életének az a bizonyos, igen kínos szakasza, mikor is elég idegesítő állapotban ébredt reggelente. Tony és a többiek, na meg a nagyapja bőven felvilágosították ezekről a dolgokról, így nem esett pánikba az első esetnél. A kínos része akkor következett, mikor a tavaszi szünet alatt éppen otthon nem tudott uralkodni magán és reggel elég kényelmetlen helyzetbe került, mivel a pálcáját otthon nem használhatta.

- Basszus – morogta idegesen miután kikászálódott az ágyából. Lily kopogtatására kelt, már így is késésben volt. A nagyszüleikhez mentek volna aznapra, viszont ő még mindig ott állt pizsamában és nem tudta mit kezdjen a szennyesével. A teketóriázására annyi idő ment el, hogy legnagyobb mázlijára Harry nézett utána, hogy mi tart ennyi ideig fiának.

- Alexei, készen vagy már? – nyitott be a szobába.

A fiú vörös fejjel és idegesen dugdosta el a pizsamanadrágját.

- Aha…

- Mi a baj? – érdeklődött a férfi.

- Csak… volt egy kis problémám… – kezdte a fiú.

- Segítsek? – kérdezte Harry.

- Hát… tudod, van ez a kis probléma… Persze nem mindig és… szóval a Roxfortban nem gond, ott lehet pálcát használni és… - dadogta idegesen.

- Fiam, mi a gond? Nem értelek – mondta Harry.

- Hát… szóval én mostanában álmodom… lányokról és… - suttogta zavartan a fiú.

Harry fejében mintha lámpát gyújtottak volna, megvilágosodott.

- Aha. És a Roxfortban egy tisztító bűbáj mindent rendbe hoz – jegyezte meg somolyogva Harry.

- Hát igen… de te honnan? – érdeklődött a fiú.

- Én is voltam annyi idős, mint most te, hiszed vagy sem, nekem is voltak ilyen gondjaim. Mint ahogy minden korodbeli fiúnak.

- De ez tök ciki! Tök váratlanul jön az emberre, és nem tudom irányítani és… - hadarta idegesen.

- Állapodjunk meg abban, hogy amíg nem varázsolhatsz itthon, addig szólsz nekem és egy tisztító bűbájjal megoldjuk a dolgot, így nem kell beszámolnod erről az anyádnak – szögezte le Harry.

- Oké. Benne vagyok – egyezett bele a fiú.

- Na siess, lassan indulhatnánk.

- Még le kéne zuhanyoznom. – Alighogy kimondta már érezte is a friss levegőt magán. Harry ráküldött egy frissítő bűbájt, amiért most hálás volt.

- Kész is vagy. Ruha, fésű és irány a nagyi – mutatott az ajtó felé Harry. Alexei mosolyogva nézett apja után.

- Köszönöm.

- Nincs mit. Amúgy ez jóval könnyebb, mint egy lánynak elmagyarázni a tampon használatát – dünnyögte Harry megborzongva.

Alexei hangosan felnevetett majd gyorsan befejezte a készülődés, és már útnak is indulhattak. Örült, hogy így megúszta ezt a dolgot, de el is döntötte, hogy megpróbál némi önuralmat tanulni. Ezért pedig, a legjobb tanárt fogja fölkeresni, Perselus Pitont.

Az iskolába visszatérve Alexei már az első reggel megkereste az igazgatót. Piton nem értette, hogy vajon mi lehet olyan sürgős és fontos, ami nem tűr halasztást. Felsétáltak az igazgatóiba és helyet foglaltak.

- Nos, mi lenne az a nagyon fontos dolog? – érdeklődött az igazgató.

- Hát én… Szóval ez magán természetű dolog. Uram, hogyan tudnám tökéletesen uralni magam? – kérdezte a másikat.

Piton szemöldöke megemelkedett a kérdés hallatán.

- Nos, én úgy vélem, hogy eléggé kordában tartod magad. Talán fejtsd ki pontosan mire gondoltál… - ajánlotta a fiúnak.

Lex kissé elhúzta a száját, de végül belement. Elvégre, amiről most beszélnek az úgy sem hagyhatja el az irodát.

- Tudja uram én… már nem vagyok kisfiú és… Nos, van egy kis problémám néha… reggel és napközben… de amikor a pálca nálam van akkor megtudom oldani ezt a  gondot. Viszont, ha otthon vagyok, akkor ugye a pálca használata tabu… és eléggé kellemetlen, hogy apámat rángassam, hogy tisztítsa ki a gatyámat – morogta kissé idegesen.

Perselus azt hitte menten elröhögi magát. Össze kellett szednie minden higgadtságát, nehogy megbántsa a fiút.

- Nos, úgy vélem, hogy a te okkulmentori képességeddel az önuralom megtartása nem jelenthet nagy gondot. Ha elalvás előtt meditálsz egy kicsit, akkor valószínűleg reggel nem lesznek ilyen… problémáid, ami megjegyzem, teljesen normális a Te korodban.

- Apa is valami ilyesmivel jött… de ez annyira égő – panaszolta a fiú.

- Igen, kellemetlen, idegesítő, bosszantóan kiszámíthatatlan és ösztönös. Ezen nem tudsz változtatni. Az idő múlásával egyre jobban lehiggadsz és rendben leszel. Addig pedig, próbálj meditálni esténként…

- Na és nappal? – kérdezte már kissé elvörösödve a fiú.

- Ez már nehezebb ügy. Erre csak egy bevett mugli módszer van.

- Micsoda? – lelkesült öl a fiú.

- Gondolj másra, valami negatívra, kellemetlenre. Valaki az édesanyjára gondol és rögtön… elmegy a kedve mindentől. Más valaki, valamilyen szomorú eseményre, vagy olyasmire, amitől undorodik – magyarázta a férfi.

Alexei bólintott, ez nem tűnt akkora ostobaságnak.

- Hüm, akkor elég lesz csak Bellatrixra gondolnom – jegyezte meg keserűen.

Perselus kissé szomorúan elmosolyodott.

- Való igaz, ő egyben megszemélyesíti mindazt, ami elveheti egy férfi kedvét – jegyezte meg. Lex nem tudta megállni, hogy ne kíváncsiskodjon. Hiába, hogy gyűlölte a szülőanyját, mégis hajtotta belülről valami.

- Milyen volt?

- Mármint Bellatrix? – kérdezett vissza Piton.

- Mikor még iskolába jártak, milyen volt? Már akkor is egy őrült szörnyeteg volt? – faggatózott a fiú.

Perselus alaposan elgondolkodott a dolgon.

- Ő aranyvérű családban nőtt föl, az ő elveiket hitte és vallotta jónak. Nagyon okos, tehetséges és erős boszorkány volt. Nem csoda, hogy Voldemort szemet vetett rá…

Lex megborzongott. A merengőben látott kép alapján Voldemort inkább volt valamilyen állat, mint ember.

- De Ő annyira…

- Más volt? Igen. A sok gyilkosság, a lélek darabolás, mindig elvett egy kicsit az emberi mivoltából. Bellatrix pedig megőrült így… sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de tökéletesen összeillettek.

- Köszönöm, hogy elmondta ezeket – dünnyögte a fiú.

- Ha bármire kíváncsi vagy keress meg bátran.

- Köszönöm még egyszer – mondta a fiú, majd kisétált az irodából.

Perselus nagyot sóhajtott és Albus portréjára nézett. Az idős igazgató mosolyogva nézte az ajtót.

- Úgy vélem, te jobb döntéseket hozol, mint amilyeneket én hoztam annak idején – jegyezte meg a portré.

- A fiúban egyre inkább túlsúlyba kerül a jó. Az elején még komor volt, nemtörődöm és lázadó. Most már inkább egy kicsit tanácstalan… Próbál beilleszkedni és normális gyerekként élni – taglalta Piton.

- Azt hiszem sikerülni fog neki – fejezte be a beszélgetésüket Albus, majd ismét mély álomba merült.

<<      >>

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.