|
A labda
Perselus már nem tudott visszaaludni, inkább lesétált a konyhába, hogy készítsen magának egy jó adag kávét. Hermione még mindig nem került elő, és a férfinek bűntudata volt, amiért így alakultak a dolgok. Nem akarta megbántani kedvesét, de tényleg nem akart vitát kezdeményezni az éjszaka közepén, sem pedig pánikot kelteni.
Összeütött egy gyors reggelit, majd előkészített egy tálcát, és elindult vele a vendégszoba felé. Halkan kopogott, de mivel választ nem kapott, benyitott az ajtón. Hermione az ablak felé volt fordulva, így nem tudhatta, hogy már régen ébren van. Letette a tálcát, és halkan elindult kifelé. Azonban a nő megszólalt:
- Miért kell titkolózni? - jött a kérdés.
- Nem akartalak fölizgatni egy ilyen dologgal az éjszaka közepén…
- Hát pont az ellenkezőjét érted el vele. Azt hittem ennyire már ismersz, Perselus - suttogta a nő szomorúan.
- Sajnálom, ígérem még ma megtudsz mindent…
- Nem az információ hiánya zavar, hanem hogy a férjem titkolózik egy olyan dologban, amihez a fiamnak is köze van! - pattant fel a nő, de azzal a lendülettel sikeresen leverte a tálca ételt is az éjjeliszekrényről. - A francba…
- Hagyd, majd összetakarítom.
- Nem kell, megcsinálom… - lehajolt fölszedni a törött kávéscsésze darabjait.
- Hermione, szeretlek és ezt te is tudod. Nem akartam titkolózni, de szükséges volt… - A nő még mindig nem szólalt meg. - Nézd, tudom hogy haragszol rám, de könyörgöm… áh, mindegy - azzal idegesen kifordult a szobából.
Hermione tudta, hogy nem kéne ilyen csökönyösnek lennie, de utálta mikor ilyesmi történik. Mire lezuhanyozott és felöltözött Perselus már a kandalló előtt várakozott. Csak egy pillantást vetett feleségére, aki érdeklődve nézte őt. A következő pillanatban már jöttek is az emberek. Harry, Draco, Remus, Tonks, Ron, Mordon és még McGalagony is megjelent.
- Mi volt ennyire sürgős? - kérdezte az idős nő.
- Sajnálom, hogy mindenkit kirángattam az ágyból, de úgy vélem erről tudnotok kell. Menjünk a dolgozószobámba… - Mindenki követte a férfit, még Hermione is. Sorban leültek és kíváncsian várták a fejleményeket.
- Tehát? - sürgette meg Draco, akinek a szeme alatt méretes karikák voltak.
- Antoniusnak az éjszaka látomása volt… - Harry összeráncolta szemöldökét.
- Mégis miféle? - kérdezte.
- Biztos fontos lehetett, ha idecibált minket… - zsörtölődött Ron.
- Ami azt illeti eléggé különös volt. Legilimentáltam az elméjét az „álom” után. Még magam sem látom át egészen a dolgokat. Az lesz a legegyszerűbb, ha megmutatom… - azzal az emléket beletette a merengőjébe, és a vendégek sorban eltűntek.
Pár perc elteltével mindenki falfehér arccal ért padlót. Harry szeme óriásira kerekedett.
- Ez lehetetlen! - kiáltott föl Ron. - Őt már megöltük!
- Voldemort valóban halott, de az a személy nem egy idős, aszott, és hüllőszerű élőlény volt, hanem egy fiatal férfi vagy inkább egy fiú. Mint észrevettétek, sajnálatos módon a félhomály miatt csak a szemét láthattuk, így nem tudjuk beazonosítani.
- Gondolod, hogy több köze van Voldemorthoz? - suttogta halkan Harry.
- Nincs kizárva. Könnyen megeshet, hogy egy horcrux mégis megmaradt, és most egy fiú testében lakozik… - magyarázta Remus.
- Az is lehet, hogy megpróbálnak egy kölyköt újabb Voldemorttá nevelni - taglalta Rémszem.
- Ti férfiak csak ilyenekre tudtok gondolni és a legkézenfekvőbbet számításba sem veszitek… - szólalt meg hirtelen Hermione.
- Mégis mire gondolsz? - érdeklődött Harry.
- Komolyan ilyen sötétek vagytok? - háborodott fel Tonks. - Helló, bár én nem tudom, hogy annak a kígyónak milyen viszonyai voltak, de ha csak egy kicsit is férfi volt, akkor biztos volt dolga nőkkel… szűrjétek le a következtetést. - Ron elborzadva megrázkódott.
- Te szentséges Merlin! Mégis ki lehetett olyan őrült, hogy hozzányúl egy olyanhoz?! - Ron arca már vészesen zöldülni kezdett.
- Kimondtad a varázsszót Weasley, „őrült” vagyis közismertebb nevén Bellatrix, de ha nem ő, akkor valamelyik másik nő a halálfalók közül, aki az előbbre jutás érdekében föláldozta magát… - vetette oda Perselus.
- Akkor azt is bevehetjük az elképzelések közé, hogy az a kölyök nem más, mint Voldemort fia? - szólalt meg Draco kómásan.
- Igen, de neked mi bajod? Olyan vagy, mint egy élő halott… - A szőke nagyot ásított.
- Semmi, csak huszonnégyeztem a Mungóban és előtte sem aludtam sokat, mivel Lucasnak iszonyatos hasgörcsei voltak az utóbbi napokban. Komolyan még egy gyerek és kinyírom magam…
- Ejnye, pedig, hogy mondtad nekünk annak idején, hogy a Weasleyk az égből potyognak. Erre neked már van négy… csak pár gyerek és behozol minket - heccelődött Ron.
- Kapd be Weasley! - mutatott be neki Draco.
- Befejeznétek?! - ripakodott rájuk Hermione mire a két érintett bocsánatkérőn nézett rá.
- Tehát van egy tévúton járó gyerekünk, akit valószínűleg Voldemort nemzett, és akit a helyébe akarnak juttatni. Tehát mit tegyünk? Várom az ötleteket - vágott közbe Harry.
- Úgy beszélsz arról a kölyökről, mint valami ártatlan gyerekről, akit átvertek. Harry te is láttad, úgy vágta falhoz azt az embert, hogy az majdnem ott maradt! Arról már nem is beszélve, hogy cruciatust alkalmazott! - hadarta Rémszem.
- Amíg nem tudunk többet, addig nekem ő csak egy eltévelyedett gyerek, akin segíteni kell… téma lezárva. Próbáljunk meg többet megtudni erről az egészről. Kérdezzék ki a halálfalókat a börtönben, hátha valaki látott vagy hallott valamit - adta ki a parancsokat Harry.
- Ezek szerint átveszed a Rend irányítását, Potter? - kérdezte kissé cinikusan Piton.
- Ha nincs ellenvetés, akkor igen.
Perselus elvigyorodott, de nem szólt semmit. Ezzel lezártnak tekintették az ügyet, és mindenki elindult, hogy többet tudjon meg a titokzatos fiúról.
Antonius csendesen lépkedett lefelé a lépcsőn, az éjszaka nyomasztó árnyéka most ismét ránehezedett. Még látta, ahogy Harry elhagyja a házukat, de köszönni már nem volt ideje. Perselus gondterhelten fordult meg, és észrevette fiát.
- Jó reggelt…
- Lehetne jobb - válaszolta a fiú, miközben grimaszolt egyet.
- Tudtál aludni?
- Fogjuk rá, a bájital hatásos volt, de csak amíg aludtam… sikerült elintézni valamit? - kérdezte idegesen a fiú miközben helyet foglalt az asztalnál.
- Megmutattam a látomásod, és arra jutottunk, amitől mi is tartottunk tegnap este… - A fiú bólintott.
- Szóval mégis ő az?
- Nem egészen, inkább a fia, vagy pedig egy horcruxa. Bár a fia valószínűbb… - Antonius megdörzsölte a szemeit.
- Komolyan ez kész téboly. Minden olyan… olyan jó volt, és akkor most ez? Átok erre a képességre! - csapott az asztalra a fiú.
- Ne mondj ilyet. Ha nem lennének látomásaid, akkor már mi sem élnénk, és gyanítom, hogy a többiek sem - szólalt meg anyja váratlanul.
- Mindenesetre, tégy meg nekünk valamit. Ne szólj erről a többieknek, tartsuk egyelőre titokban, rendben? - kérte rá az apja.
A fiú elhúzta a száját, de lassan biccentett.
- Jó reggelt! - jött a kiáltás a konyha ajtajából és egy vigyorgó lány jelent meg. Végignézve családján azonban nagy szemeket meresztett rájuk. - Ki halt meg?
- Jó reggelt, kincsem. Senki, csak kicsit rossz a hangulat…
- Jaj ne már! Már megint Antonius miatt vesztetek össze? - háborgott a lány, és most már ő is rosszkedvűen lehuppant az egyik székre.
Hermione, Perselusra nézett, majd halványan elmosolyodott.
- Nem, nem miatta, csak én bejelentettem apátoknak, hogy akarok még egy gyereket - Perselus kiköpte a félig lenyelt teáját. Antonius pedig majdnem elröhögte magát. Eileen persze széles vigyorral ölelte át anyját.
- Jaj de jó, szóval lesz egy hugicám? - Hermione megrázta a fejét.
- Nem, csak beszéltünk róla… - válaszolta a nő. Perselus hogy mentse a helyzetet, taktikát váltott.
- Egyelőre nincs még egy gyerek, várjunk még vele egy esetleg két évet, rendben? - Most Hermionén volt a sor, hogy kiakadjon.
- Na jó, ezt majd kettesben megbeszéljük… Gyerekek mit terveztetek mára? - terelte a témát a nő.
- Jaj, jó hogy szólsz! Hermész és Heléna meghívtak minket hozzájuk pár napra. Ugye elmehetünk? - kérdezte vigyorogva a lány.
- Kik lesznek még ott? - kérdezett rá rögtön Perselus.
- Mindenki a bandából… Teddy, Lily, Juli meg mi és Hermészék… - sorolta Tony.
- Aha, szóval egy egész had veszett farkas. Nem tudom gyerekek, szegény Gabrielle-nek így is van éppen elég dolga. Nem kéne még ezzel is terhelnetek… - sopánkodott a nő, miközben a reggeli maradékát takarította el.
- Anya e miatt ne aggódj, Cissy néni ott van segítségnek, amúgy meg, amilyen nagy az a kúria, még az se tűnne föl senkinek, ha elvesznénk.
- Még csak az hiányozna! - kiáltott föl Hermione. Azonban gyerekei bevetették titkos fegyverüket, vagyis boci szemekkel kezdtek rá nézni. - Perselus segíts már! - kérlelte férjét.
- Nézd, szerintem pár napból még nem lehet baj. Ha megígérik, hogy nem csinálnak semmi zűrt… - A két fiatal hevesen bólogatott.
- Jó, nem bánom, de tényleg viselkedjetek. Ha csak egy rossz szót is hallok rólatok, akkor a nyár további részét szobafogságban töltitek! - Eileen elhúzta a száját, de bólintott.
- Mikorra beszéltétek meg? - kérdezte a férfi.
- Azt mondtuk délelőtt érkezünk.
- Rendben akkor csomagoljatok és átviszlek titeket - vágta rá Perselus.
- Apa! Már tudok hoppanálni, engem nem kell vinni! - tiltakozott Tony.
- Az lehet, de a társas hoppanálásra még nem állsz készen, és mivel sem téged, sem a húgodat, nem szeretnélek apró darabokban viszontlátni, erről a nemes tervedről tegyél le - vetette oda a férfi.
A gyerekek ezután elsiettek átöltözni és bepakolni. Alig fél óra múlva már az ajtóban toporogtak és apjukat sürgették az indulásra. A férfi megcsóválta fejét, majd elindultak.
A Malfoy kúriában már javában zajlott az élet, amikor az utolsó vendégek is megérkeztek. Perselus már a fejét fogta, hiszen mindenfelé gyerekek nyüzsögtek.
- Szia Perselus, helló srácok - köszönt Gabrielle kissé álmosan.
- Szia, biztos nem lesz baj abból, ha ezek a Merlin áldásai itt martadnak?
- Nyugodj meg, túléljük. Amúgy be lettek fenyítve, ha a megengedettnél nagyobb nyüzsit csinálnak, mindenki megy haza, a mieink pedig szobafogságban lesznek egy évig, és itt többé semmilyen buli nem lesz. Draco kezdetnek demonstrálta a dolgot és lezárta a játéktermet egy hétre előlük… Látnod kellett volna Heléna arcát mikor mentek volna biliárdozni Hermésszel és az ajtó zárva volt. Azt hittem felrobban, viszont a dolog hatott.
Perselus még mindig nem volt meggyőzve arról, hogy ez az egész jó ötlet.
- Ha fenyíteni kell, van pár hatásos bájitalom, amikhez tesztalanyok kellenek… - Ezen a nő felnevetett.
- Te sohasem változol meg teljesen, igaz? - A férfi megrázta a fejét, majd elbúcsúzott a gyerekeitől és távozott.
A gyerekek minden kívánalmat felülmúlva tökéletesen „normálisan” viselkedtek. Vagyis semmi törés, zúzás, csavargás, és tiltott helyekre mászkálás nem volt. Hermész, Juliet és Lily állandóan az istálló körül sündörögtek, és végül még Dracót is sikerült meggyőzniük, hogy tartson nekik egy kis gyorstalpallót.
- Látom, megy ez nektek… - mondta a férfi, miközben elnézte a három gyereket. Persze Juliet többször kötött ki a földön, mint a nyeregben, de ez őt egyáltalán nem zavarta. Végül Draco föladta és bevonult a házba. Őt a nagyobbak váltották föl, akik átvették az irányítást.
- Na, törpék, megyünk le a partra, jöttök?
A kicsik lelkendezve sprinteltek el holmijukért. Pár perc múlva már vígan sétáltak arra a kis partszakaszra, ahol fürdeni is lehetett. Dracóék kúriája nem túl messze állt a tengerparttól, bár a közeli erdőtől szinte észrevehetetlen volt. Vidám nevetés és beszélgetés vette őket körül. A faluban lakók ismerték a Malfoy gyerekeket és szerették is őket, mivel illedelmesek, és mindig vidámak.
- Heléna kedvesem, csak nem a partra mentek? - kérdezte meg egy idősebb asszony, aki a kertben ténykedett.
- Jó napot, Mrs Watson a barátainkkal lenézünk a partra, ma elég meleg van - A nő bólintott, majd magához intette a kicsiket.
- Gyertek csak gyerekek, vigyetek egy kis almát magatokkal. - Hálásan vettek egy pár almát, majd integetve haladtak tovább.
- Igazán kedves néni volt - állapította meg Juliet.
- Az, itt mindenki kedves és olyan békesség van… - taglalta Tony.
- Na igen, de mielőtt túlságosan lelohadna a hangulat nézzetek csak oda. Ott a part, futás! - Szinte egyszerre iramodtak el a vízhez. A nevetésük messzire hangzott, és felkeltette az ott lakók figyelmét. Ugyan a házak messze voltak a parttól, de így is lehetett látni a parton szaladó és fürdőző gyerekeket.
Az egyik ház ablaka mögül egy kíváncsi szempár figyelte a kint zajló jelenetet. Az egész ház komorságot árasztott, sötét volt, akár egy kísértetkastély. Az alak kissé elhúzta a függönyt és úgy nézte a kint játszadozó fiatalokat. Egy pillanatra elmosolyodott, amikor meglátta, hogy a fekete hajú fiú, egyenesen a vízbe hajít, egy szintén fekete hajú lányt.
- Biztos testvérek… - állapította meg magában. Azonban öröme nem tartott sokáig, mivel az ajtó kivágódott és belépett rajta egy komor külsejű alak.
- Uram, jöjjön távolabb az ablaktól, nehogy idő előtt fölfedezzék… - odasétált a fiú mellé, és ő is kinézett. - Micsoda jellemtelen utcakölykök…
- Ivan, te nem voltál gyerek? - kérdezte váratlanul a férfitől, aki megmerevedett.
- De persze én is voltam, de ezek itt szörnyűek. Visítoznak, modortalanok és…
- És élvezik az életet - válaszolta meg a fiú kissé szemrehányón.
- Uram, ha unatkozik, akkor gondoskodom valami értelmes elfoglaltságról… - kezdett bele a férfi.
- Nem kell, én sohasem vágytam efféle… játszadozásra. Pusztán azt közöltem veled, hogy van, aki így szórakozik, más sakkozik, megint más pedig főben járó átkokat tanul reggeltől estig… - hangjában fellelhető volt némi sértettség.
- Uram, tudom, hogy neheztel rám, a költözés és a manója miatt, de kérem, gondolja végig, hogy ez az egész mi miatt kell.
- Cö… persze, hogy tudom. Apám dicső terve miszerint az aranyvérűeknek kell uralnia a varázsvilágot és az egész világot… - A férfi nem akarta tovább feszegetni a fiú határait, ezért úgy döntött magára hagyja.
- Bocsásson meg uram, de kézbesítenem kell a jelentkezését az iskolába, engedelmével… - azzal kihátrált az ajtón és egy pukkanás kíséretében eltűnt.
A fiú üres tekintettel nézett végig a szobában, mely most a lakhelyéül szolgált. Öreg, de szépen berendezett ház volt az övék. Viszont semmi személyes nem volt benne, nem mintha régi „otthonukban” lett volna bármi ilyesmi. Kivéve persze Pinkyt…
A fiú lehajtotta a fejét és vett egy mély levegőt, viszont a szoba dohos levegőjétől majdnem fulladozni kezdett. Úgy döntött kinyitja egy kicsit az ablakot. Ahogy az ablak kitárult beáramlott rajta a friss levegő megtöltve a szobát. Nagy levegőt vett, majd megfeledkezve magáról kikönyökölt az ablakon. Persze neki még a kikönyöklés sem ment zökkenőmentesen, mivel egy arra száguldó labda alaposan fejbe találta.
Teddy a kihozott labdát olyan erővel rúgta meg, hogy az a közeli házak egyike felé száguldott és az emeleti ablakban szerencsésen eltalált valakit.
- Áúúúú… - nyögött föl az illető, mire Teddy elhúzta a száját.
- Hupsz… - A gyerekek odaszaladtak a ház elé, majd megállva a szenvedő alanyra pillantottak.
- Öm, bocsi nem volt szándékos… - kezdett bele Antonius.
- Tényleg bocs, nem gondoltam volna, hogy ekkorát tudok rúgni… - A fiú megdörzsölte homlokát, majd olyan csúnyán meredt a rájuk mintha puszta szemmel meg akarná őket ölni.
- Visszadobnád a labdát? - kérdezte Juliet, miközben egyik lábáról a másikra állt.
Az ismeretlen fiú lehajította nekik, majd morgott valamit.
- Hülye muglik… - Ám ezen mindenki meglepődött, Eileen pedig nem is rejtette véka alá sértettségét.
- Te hülye kretén, azt hiszed te vagy itt az egyetlen varázsló? Tehetsz egy szívességet és húzz vissza a vackodba, bunkó. - A fiú szemöldöke fölemelkedett. Vele még soha senki nem beszélt ilyen… szemtelenül.
- Eileen, ne súlyosbítsd a helyzetet. Figyelj, elnézést, tényleg nem volt szándékos. Mi megyünk is, viszlát! - sürgette őket Teddy, látszott, hogy nem akar balhézni.
- Nekem teljesen mindegy, csak húzzatok el… - válaszolta az ismeretlen és eltűnt az ablakból.
A fiatalok már semmit sem értettek, így visszamentek a partra és folytatták a játékot. Persze a ház lakója nem ment messzire, csak most már a függöny takarásából nézte őket.
Egy órával később, hogy a kis társaság lelépett, ő még mindig ott ácsorgott és őket figyelte. Senki nem vette észre, kivéve Eileent, aki egy nyelvöltéssel jutalmazta meg a bámészkodót. A fiú már azon volt, hogy megátkozza a lányt, amikor megjelent Tikky.
- Úrfi, kérem ne tegye… ők nem rosszak… - látva, hogy a fiú értetlenül néz rá folytatta. - Kérem, úrfi, ők csak gyerekek… ahogy…
- Ahogy én? Nem Tikky én sohasem voltam igazi gyerek… Az ilyen nevetséges viselkedés pedig csak bosszant. - A manó bólintott. - Van hír Ivanról?
- Még nincs uram… Ivan úr még nem tért vissza. Gondolom csak későn jön, mint mindig…
- Mint mindig… - azzal a fiú becsukta az ablakot és leült az íróasztalához, hogy olvasson egy kicsit. Tikky készített valami harapnivalót, persze koránt sem volt finomnak nevezhető, de a fiú nem akart panaszkodni az étel miatt. Tudta, ha megteszi Tikky is Pinky sorsára jut, ahhoz pedig nem fűlött a foga. Távolságtartás és érzelemmentesség. A két legfontosabb dolog az életében. Már megtanulta, hogy ha ezek szerint él minden rendben lesz…
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Ha Perselusék tudnák, Voldemort fia milyen közel volt a gyermekeikhez! De a fiu és a nevelője kapcsolata elég furcsa, nem? Köszi a frisset és várom a folytatást!
Hát a nevelő az csak díszként van jelen, nem sok vizet zavar XD, csak amolyan szükséges rossz :P