Minden jó, ha jó a vége

Hermione hosszasan agyalt azon, mit is mondhatna Perselusnak. Hogy nézzen a szemébe? Hogy viselkedjen vele? Nem beszélve arról, hogy a másik ugyan miként fog bánni vele? Teljesen össze volt zavarodva, de hosszas töprengés után arra jutott elébe megy a problémának. Nem igazán fűlött hozzá a foga, hogy édes kettesben maradjanak az ő szobájában, így már kora reggel fogta magát és elkezdett összepakolni.

Eileen reggel arra nyitotta ki a lány szobájának ajtaját, hogy az már teljesen felöltözve és menetkészen áll előtte.

- Hát te? – lepődött meg.

- Ideje visszamennem – nyögte ki.

- Ilyen hirtelen? Úgy volt, hogy ma idejön… - akadékoskodott a nő. - Rendben, legyen, ahogy akarod. Megreggelizünk és szólok Albusnak, hogy átmész – egyezett bele a boszorkány.

Hermione egy apró mosolyt erőltetett magára, de az idősebb nő még így is átlátott rajta. Tudta, hogy mennyire ideges, sőt fél is, de nem pátyolgathatta őt tovább. A saját lábára kellett állnia. Már az is nagy döntés volt a részéről, hogy vissza akar térni. Nem állhatott az útjába.

Jacob már hajnalban elment dolgozni, így a vele való búcsúzkodást legalább megspórolhatta magának a lány. Nem mintha kényelmetlen lett volna a számára, hiszen a férfi igazi apaként viselkedett vele szemben mióta egy fedél alatt éltek. Pusztán sikerült annyira kiismernie őt, hogy tudja, a férfi minden bizonnyal könnyekben törne ki a végén, és ettől akarta megmenteni mind magát, mind Eileent.

Szépen megreggeliztek, majd Eileen üzenetet küldött Albusnak, aki pár percen belül meg is jelent a lányért.

- Szép jó reggelt. Nos, biztos vissza akarsz térni? Az iskola már csak egy hétig tart, nyugodtan maradhatnál… - pedzegette.

- Vissza kell mennem – jelentette ki Hermione.

- Ám legyen.

- Vigyázz rá – kérlelte Eileen.

- Ez csak természetes. Karácsonyi szünetre hazaszállítom őket. Akkor induljunk… – intett a kandalló felé.

Hermione vett egy mély lélegzetet, majd belépett a zöld lángok közé, Albus követte. Az igazgatói iroda most is ugyan olyan volt, mint mindig, és ez némileg megnyugtatta őt.

- Itt mindig minden ugyanolyan – állapította meg hangosan.

- Valóban, talán az öregséggel jár. Remélem tisztában vagy vele, hogy senki sem tudja a barátaidon kívül mi történt veled, és ez így is marad – szögezte le.

- Persze. Viszont lenne egy kérdésem. Peter…

- Mr Pettigrow lévén még nincs nagykorú, így egy szigorított javítóintézetbe került. A pálcájától megfosztották, és kezelések alatt áll…

- De bármikor változtathatnak ezen a döntésen, nem igaz? – bizonytalanodott el a lány.

- Ez igaz, de kétlem, hogy Peter bármiben is törné a fejét. A példaképe megsemmisült, ahogyan a csatlósai túlnyomó része vagy Azkabanban raboskodik vagy halott.

- És a Malfoyok? Ők is nyakig benne voltak – akadékoskodott a lány.

- Mr Malfoy vagyonát jó néhány évre zárolták, és még mindig nem épült föl teljesen a legutolsó őt ért büntetés alól…

- Ezt értsem úgy, hogy Draco lehetséges nem fogan majd meg? – riadt meg a lány.

- Nem tudhatjuk, de elképzelhető. Viszont ideje felmenned a toronyba. A barátaid lassan ébredezni fognak – noszogatta.

Hermione bólintott, majd elindult a Griffendél toronyba. A folyosókon még nem sokan lófráltak, de akik látták a lányt, mind mosolyogva köszöntötték és érdeklődtek a hogyléte felől. Válaszolt a kérdésekre, majd végre valahára megérkezett a toronyba. Amint belépett a többiek éppen akkor léptek le a lépcsőn. Ahogy meglátták azonnal odasiettek hozzá és ölelgetni kezdték. A hirtelen roham először meglepte a lányt, de jó érzéssel is töltötte el. A barátai nem viselkedtek vele másként, és ezért volt igazán hálás.

- Azt hittük már vissza se akarsz jönni – jegyezte meg Frank, mire Alice kissé oldalba vágta.

- Hagyd csak Alice. Igaza van, nem nagyon akartam visszajönni, de valaki meggyőzött, hogy az élet megy tovább – itt jelentőségteljesen Siriusra nézett. Blacknek elsőre le sem esett, hogy övé az érdem, majd mikor rájött gyorsan kihúzta magát.

- Tapi, tudsz te, ha akarsz – vigyorogta James.

- Na és Perselusszal találkoztál már? – érdeklődött Lily.

- Még nem – húzta el a száját a lány.

- Ajaj, akkor Piton megint eljátssza a hattyú halálát, mert ő lesz az utolsó, akit üdvözölsz – állapította meg Carlisle.

- Te mióta vagy ilyen… szarkasztikus? – lepődött meg Hermione.

- Nem is tudom, néhány napja… - vont vállat.

Hermione magyarázatért Susanne-hoz fordult, de ő is csak vállat vont.

- Ezek összevesztek? – kérdezte suttogva a mellette álló Alice-től.

- Nagyon úgy fest, de úgy is kibékülnek.

- Oké, reggeliztél már? Mert mi baromira éhesek vagyunk – jelentette be Black.

- Már ettem, de lemegyek veletek – jelentette ki, mire mindenki megdöbbent. Ők azt hitték a visszatérés csak nekik szólt.

Végül mind lementek a Nagyterembe, ahol megint elismétlődött a reggeli jókívánságok és kérdések hada. Hermione már azt hitte sohasem szabadul, mikor a mardekárosak asztalánál kiszúrta Lydiát és odaintett neki. A lány észrevette őt, majd sietősen felállt és szabályosan odaszaladt hozzá.

- Hello, hát te? Piton most indult, hogy meglátogasson – hadarta.

- Ó, gondolom a bácsikám majd szól neki, hogy itt vagyok – nyögte ki meglepetten.

- Reméljük, mert miattad már sík ideg a gyerek. Bármit tettél vagy nem tettél, az ujjad köré csavartad – állapította meg.

- Azt hiszem ezt dicséretnek vesztem… - még szinte be sem tudta fejezni, mikor az ajtóban megjelent egy lihegő Perselus Piton. Mindnem úgy volt, ahogy Sirius mesélte, a felgyülemlett tömeg egy szó nélkül adott utat a srácnak, aki egyenesen odavágtatott a lányhoz. Hermionénak esélye sem volt másra figyelni, ugyanis Piton kézen fogta és elkezdte maga után húzni. Hermione kissé megijedt, de engedelmeskedett. Tudta, hogy a másik nem akarja bántani, de mégis ott bujkált benne a félelem. Mikor az egyik félreeső folyosón megálltak, ő szabályosan beleszaladt a másik hátába. Perselus csak lassan fordult meg, hogy a szemébe nézhessen. Hermione kikerekedett szemekkel nézte az ónix szempárt, amiből most könnyek csordogáltak. Egyszerűen nem tudta hova tenni a dolgot. Perselus nem szokott sírni, ő erősebb, sokkal erősebb.

- Perselus…

- Ne, várj – intette le.

Hermione bólintott, míg a másik összeszedte magát valamennyire.

- Bármi is történt vagy történjen még velünk, tudnod kell, hogy szeretlek. Sokkal jobban szeretlek, mint azt hinnéd, vagy el tudnám mondani. Te vagy az életem, a mindenem. Nélküled még levegőt venni is fájdalmas, ha te szenvedsz én is szenvedek, és ha meghalsz én is veled halok. Szeretlek testestül, lelkestül – fejezte be.

Hermionét olyan hirtelen érte a vallomás, hogy még a füle is csengni kezdett utána. Kissé meg is tántorodott, de Perselus szilárdan tartotta. Ahogy lepillantott az őt fogva tartó karokra megnyugodott. Ismerte őket és vágyott rájuk. Szerette a másikat és végre megnyugodott, hogy őt is szeretik. Már nem számított semmi, csakis az, hogy együtt lehessenek.

- Én is szeretlek, de…

- De? – ijedt meg Piton.

- De elvettek tőlem valamit, amit neked akartam adni, és emiatt rossz érzésem van. Félek, hogy így nem felelek meg az elvárásaidnak – suttogta alig hallhatóan.

Piton azt hitte menten elájul.

- Hermione cseppet sem számít nekem, hogy szűz vagy, vagy sem! A lényeg, hogy szeretjük egymást és boldogok leszünk együtt. Voldemort halott, a követői is jóformán eltűntek. Előttünk áll a jövő, amiben azzá válhatunk, amik csak lenni szeretnénk. Lehetünk gyógyítók, elvégezhetjük az egyetemet és összeházasodhatunk. Aztán annyi gyerekünk lehet, amennyit csak szeretnél…

- Komolyan? – hatódott meg a boszorkány.

- A legkomolyabban, persze csak ha szeretnéd.

- Hát persze, hogy szeretném! – ugrott a másik nyakába. Perselus örömében megpörgette őt. Hirtelen minden gondjuk elszállt és már nem létezett más, csak a mindent kitöltő boldogság.

Két évvel később

Közel két év telt el Voldemort legyőzése óta. Perselus és a többiek befejezték a Roxforti tanulmányaikat. Szinte mindenki tovább tanult Siriust és Lydiát kivéve. A páros a karácsonyi bálon történt ominózus csókcsata után együtt töltött éjszakán jött rá – melyen teljesen részegek voltak –, hogy mindkettőjük felett elmúlt az átok, köszönhetően annak, hogy sikeresen egymásba szerettek.

Black éppen a közös házuk tatarozását hagyta félbe, hogy még időben megjelenhessen egy fontos eseményen.

- Hello, késtem? – faggatózott, miközben csokornyakkendőjét igazgatta.

- Szia, nem. Még éppen időben jöttél, de nemsokára kezdődik - suttogta Lydia. Az előttük lévő sorban ott ült Remus, Carlisle és Susann, akik már jegyben jártak. Alice és Frank, akik már előttük bő egy évvel eljegyezték egymást. Az egész sátor tele volt lila virágokkal. A vőlegény szemmel láthatóan idegesen állt egyik lábáról a másikra.

- Fél, hogy megszökik az ara? – kuncogta az eskető mágus.

- Még akkor se tágítana, ha imperius alatt állna – bukott ki Perselusból, mire kapott egy bosszús pillantást a már amúgy is ideges Jacobtól.

- Kérlek, nézz utána édesanyádnak – suttogta alig hallhatóan.

- Rendben – sóhajtott fel, majd eliramodott a kijárat felé. A házba belépve megpillantotta a nappaliban üldögélő kislányt.

- Szia prücsök, anya merre van? – kérdezte a kislánytól, mire az az emelet felé mutatott.

- Köszönöm, csillagom – nyomott egy puszit a kicsi fejére, majd tovább haladt az emelet felé. Menet közben összefutott Hermionéval, aki egy vörös hajú kisfiú után futkározott, őt pedig a házimanók követték.

- Hermione kisasszony, még nem készült el a haja!

- Tudom, de még Gerardnak is fel kell öltöznie. Ó, Perselus ott szalad, kapd el! – kiáltott a srácra, aki nyakon csípte a menekülőfélben lévő kisfiút.

- Még egy ilyen csibészt, mint te. Gerard Doyle, fogadj szót a keresztanyádnak, különben belefőzlek az egyik üstbe – fenyegetőzött.

Ez hatott, a kisfiú visszahátrált Hermionéhoz és hagyta, hogy az felöltöztesse.

- Azért nem kell ijesztgetni szegényt – dohogta a lépcső tetején megjelenő Eileen. Perselusnak még a lélegzete is elakadt, ahogy meglátta édesanyját a nagyapja oldalán.

A boszorkány egy visszafogott elefántcsont színű ruhát viselt, fején pedig egy apró fátyol díszelgett. Nyakában az a gyöngysor lógott, amit Perselus adott neki ajándékba, mikor megtudta, hogy anyja állapotos. Szinte sugárzott, annyira boldognak tűnt.

- Mami! – kiáltott fel a kicsi Gerard, majd őt követőn odaszaladt hozzájuk Cate is.

- De cép – selypítette a kislány.

- Köszönöm. Azt hiszem ideje indulnunk – sóhajtott fel.

Mr Prince óvatosan odavetette az ajtóhoz, míg Perselus Hermione oldalán, előttük pedig Cate és Gerard sétáltak, előszeretettel szórva a rózsaszirmokat. Az egész szertartás nagyon megható volt, Jacob olyan őszinte szeretettel nézett kedvesére, amitől Perselus is megnyugodott végre. Bár nehezére esett elfogadni, hogy édesanyja új életet kezd, és egy barát mellé még két gyerek is társul, de végül belátta, hogy az  anyjának is kijár a boldogság. A kisöccsét és húgocskáját pedig nagyon imádta.

Ő és Hermione felköltöztek az emeletre egy közös hálószobába. Pár hét múlva pedig megkezdik közös életüket az egyetem melletti lakások egyikében.

Az élet végre olyan irányba terelődött, ami mindenkinek boldogságot hozott.

Hermione viszont csak évekkel később tudott megnyugodni, mikor az utolsó általa annyira szeretett ember is megtalálta a szerelmet egy rózsaszín hajú fiatal nő képében.

Hermione két gyermeknek adott életet. Eileen Prince-Piton, két évvel Harry Potter után született, míg Edward Prince-Piton négy évvel követte őt a sorban.

Lily és James legnagyobb örömére három gyermekük született. Hermione már Harry fogantatásának hírétől is a mennyekben járt, de mikor olyan közel a tragikus dátumhoz megtudta, hogy a pár ismét gyermekáldás elé néz, zokogva borult barátnője nyakába. Harrynek két húga született, Violet és Daisy.

Sirius sem maradt el gyermekáldásban mögöttük. Négy kis lurkót neveltek föl Lydiával karöltve, és éltek boldog, hosszú életet egymás oldalán. Lyra, Orion, Andromeda és Leo soha semmiben nem szenvedtek hiányt, legfőképpen szeretetben, gondoskodásban és elismerésben. Lydia Alice édesanyjával karöltve betört a divatszakmába és idővel ékszernagyhatalommá váltak. Férjével megalapították a Black & White ékszerészetet.

Susanne-nak csak egy gyermeke született, akit férjével és a nagyszülőkkel együtt óvtak még a széltől is. Később úgy nyolc évnyi próbálkozás után, végül rászánták magukat, és örökbe fogadtak egy kislányt, aki újabb örömökkel örvendeztette meg a családjukat.

Alice és Frank összeházasodtak, és Mrs Longbottom véleményére fittyet hányva vidéken telepedtek le. Boldogan éltek két gyermekükkel Neville-el és Angelicával.

Remus tanulmányai befejezése után visszatért a Roxfortba tanítani. Hosszú évek fáradságos munkájával sikerült magát elismertetnie a varázslóvilággal, valamint ő vált a vérfarkas kór ellen vívott csata élharcosává. Később pedig egyre nehezebben viselte egy makacs metamorfmágus közeledését, és nagy megkönnyebbüléssel töltötte el, mikor az említett ifjú hölgy elhagyta az iskola falait. Arról nem is beszélve, hogy rá fél évre Nymphadora Tonks elérte célját, és teljesen magába bolondította egykori tanárát.

Hermione aggódott kissé, főleg mikor kiderült, hogy közel hét évvel előbb születik majd meg az első gyermekük. Végül Teddy is világra jött, és Hermione elégedetten dőlt hátra karosszékében.

- Min gondolkozol? – érdeklődött Perselus, külseje csak nyomokban hasonlított a régi önmagához.

- Hogy minden tökéletes, Harrynek és Neville-nek is lettek testvéreik, Susannék pedig boldogok, Siriusról már ne is beszéljünk. Édesanyádék és a srácok is olyan jól elvannak.

- Igen, bár az némileg aggaszt, hogy az öcsém Lyra Blacknek udvarol… - merengett el.

- Én azért nem aggódnék annyira, az a kislány nagyon is rendes…

- De még csak most végzi az utolsó évét a Roxfortban, és…

- Ahogyan Harry, Neville és Ron is. Hidd el, nem lesz baj belőle. Az öcség elég rátermett, ráadásul megfontolt is – bizonygatta.

- Hát, én nem is tudom. Elég szétszórt még mindig.

- Talán, de majd felnő, tudod, hogy a fiúk később érnek – magyarázta.

- Talán… Na jó, lassan indulnom kell az üzletbe. Hazafelé bevásároljak? – érdeklődött Perselus.

- Nem kell, majd én megcsinálom. Még amúgy is be akartam szaladni Lydiához az üzletbe – legyintett a boszorkány. Férje egy csókkal elköszönt tőle, majd elindult dolgozni.

Órákkal később Roxmorts utcáit járva lépett be az ékszerüzletbe. Azonban az elé táruló látványtól a földbe gyökerezett a lába. Ott állt tőle alig két méterre egykori önmaga, a fiatal Hermione Granger. Zavartan lépett a pulthoz, és üdvözölte barátnőjét.

- Szia, mi járatban?

- Elkészült már Eileen nyaklánca? – érdeklődött.

A név hallatára a fiatal Hermione is felkapta a fejét.

- Elnézést, ön Mrs Piton? – fordult a boszorkányhoz. Az lassan bólintott, nem tudta mit tegyen.

- Igen, az vagyok…

- Elnézést, Hermione Granger vagyok. Csak meghallottam Eileen nevét és gondoltam szólok, hogy a gyengélkedőn kötött ki alig fél órája. Leesett a seprűjéről, de jól van. – Hermione riadtan nézett rá.

- Hogy? Merlinre, jól van? Én már megyek is…

- Eileen jól van, csak megijedt. Vissza kell mennem a többiekhez. Viszont látásra – köszönt el a lány.

Hermione bambán nézett utána. Ez a Hermione sokkal felszabadultabb volt, mint ő, talán gyerekesebb is. Látta, amint Lavender oldalán elindulnak Ron és Harry felé, majd egy bolt ajtaja mögött eltűnnek.

- Ugye milyen más? – jött a váratlan kérdés.

- Te meg miről beszélsz?

- Hermione Granger… Sokkal vidámabb, nem olyan gondterhelt, mint amilyennek megismertem – dünnyögött a nő.

Hermione csak tátogni tudott, mint a hal.

- De, hogyan? – értetlenkedett.

- Nem hiába voltam én Perselus előde… Szerinted kitől tanulta meg az okkulmenciát és a legilimenciát? – nézett sokat sejtetőn a másikra.

Hermione kínjában nevetni kezdett. Az élet még mindig tartogatott meglepetéseket a számára. 

- Megkérhetlek, hogy ezt tartsd titokban? – nézett komolyan a másikra.

Az csak vállat vont és úgy felelt.

- Halvány lila gőzöm sincs, hogy miről beszélsz – mondta, majd visszafordult a tervezőasztalhoz.

- Köszönöm. Szia – köszönt el, és elindult meglátogatni lányát a gyengélkedőn. Csak az út felénél eszmélt rá, hogy az utolsó apró félelme is elszállt, ami a találkozás volt önmagával. Nem történt semmi, minden rendben volt. Végre megnyugodhatott.

<<      >>

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.