Megnyugvás

Sirius és a többiek már befejezték a vacsorát a Nagyteremben. Éppen az emelet felé tartottak, mikor az egyik félreeső folyosón megláttak valakit. Az alak az egyik ablakban ült felhúzott lábakkal, és meredten bámult kifelé.

- Az nem Lydia? – kérdezett rá Lily. Ekkor már a többiek is érdeklődve figyelték.

- Elég magányosnak tűnik – folytatta Susann.

Sirius kissé bűntudatosan hajtotta le a fejét.

- Te csináltál vele valamit? – néztek most barátjukra a fiúk.

- Én nem… vagyis… lehet. Azt mondtam neki, hogy igazából nem is a barátom, mert hazudott és… hogy a hazugokból már elegem van – dünnyögte a srác.

- Te hülye vagy? – förmedt rá James, majd elkezdte a lány felé tuszkolni.

- Mit csinálsz? – hüledezett Black.

- Helyrehozod a hülyeséged, mert tudod, hogy hülyeséget csináltál. Addig ne gyere fel a toronyba, míg ki nem engesztelted! – jelentette ki James, majd otthagyták Siriust. Az kissé bátortalanul folytatta az utat a lány felé. Mikor odaért egy pillanatra megdöbbent. A lány furcsán festett, de elsőre szinte nem is tudta megállapítani, hogy mi a más benne.

- Szia… - köszönt neki végül.

Lydia rápillantott, majd újra az ablak felé fordult.

- Mit akarsz, ismét elmondani, hogy mennyire utálsz? – kérdezte mogorván.

- Én ilyet nem mondtam! Én… nem utállak – tiltakozott a srác.

- De utaltál rá – bizonygatta a lány, miközben ismét a srác felé fordult.

Siriusnak csak most esett le, hogy miért is néz ki olyan furán a másik.

- Hol vannak az izék az arcodról? Meg a füled… most olyan…

- Más vagyok? – kérdezett rá a lány.

- Igen, de én inkább furát mondtam volna – tűnődött el a srác, majd helyet foglalt ő is az ablakban.

- Megszabadultam tőlük, ahogy a múltamtól is – felelte.

- Ezt hogy érted? – érdeklődött Sirius.

- Apám halott…

- Részvétem – vágta rá Sirius, mire a lány keserűen elmosolyodott.

- Ne tedd, én se teszem. Igazából sohasem szeretett, én is csak arra voltam jó, hogy minél több pénzhez jusson általam. Csak azt kapta, amit megérdemelt. A bátyám Azkabanban, anyám idegösszeroppanást kapott, és a nővérem hazautazott, hogy ápolhassa. A birtokra rátette a Gringotts a kezét, a pénzünket pedig lefoglalta a minisztérium. Anyám pedig kitagadott… - fejezte be.

- De ennek örülni kéne nem? Elvégre, ha kitagadott, akkor nem kell feleségül menned ahhoz az alakhoz – vigyorodott el Sirius.

- Ez igaz, de máshoz se…

- Ezt nem értem.

- Anyám kitoldotta az átkot, hogy az az életem végéig hasson rám – válaszolta.

Sirius nem tudta, hogy mit is mondjon. Szerette volna bíztatni a másikat, de igazából ő se látott kiutat a helyzetből.

- Ez szívás… - húzta el végül a száját.

- Az. Az álmaimnak lőttek, de… az élet megy tovább. Majd csak elleszek valahogy – sóhajtott föl.

- Mi volt az álmod? – érdeklődött Black.

- Egy szép ház, szerető férj, akit én is szeretek. Két-három gyerek. Egy ékszerbolt, amit közösen vezetnénk, és ha a gyerekek már elég nagyok lennének, akkor utazgatnánk velük mindenfelé – merengett el.

Sirius lehajtott fejjel meredt maga elé. Azt hitte, hogy a másik valami óriási dolgot akar, de ez csak egy normális élet lehetősége volt. Furcsa bűntudat kerítette hatalmába, de igyekezett kizárni a tudatából.

- De még sikerülhet az álmod… - kezdett bele, viszont a lány nevetése félbeszakította.

- Most viccelsz? Anyám kitagadott, de ha nem tette volna, akkor se lenne egy vasam se. Jelenleg csak annyi vagyonom van, ami itt van velem a kastélyban. Jóformán a ruhámon és a könyveimen kívül semmim nincs. Azt se tudom, hogy fogom befejezni az iskolát. Ez a tanév még ki van fizetve, de aztán kész. Ha a nyáron nem sikerül melót találnom, akkor abba kell hagynom. Ráadásul még azt se tudom hova mehetnék – fakadt ki a lány.

Sirius még sohasem látta ennyire reményvesztettnek.

- Figyelj, ha gondolod megpróbálom megdumálni a nénikémet, hogy te is odajöhess és…

- Nem! Köszönöm, de én a saját lábamra fogok állni. Nem akarok nyűg lenni senki nyakán. Remélhetőleg Madam Rosmerta felvesz majd a boltba pincérnek a nyárra, és nála biztos kapok egy szobát is. Majd spórolok amennyit tudok, a többit meglátjuk… - zárta rövidre a témát. Még beszélgettek egy darabig, aztán Sirius nagyon lovagiasan lekísérte az alagsorba, majd visszaindult barátaihoz. Közben fejében egyre csak a lány szavai kavarogtak. Talán neki is ideje lenne végre felnőnie.

Perselus nem nyugodott meg, egymás után írta a leveleket édesanyjának, míg a nő úgy este kilenc tájékán megunta a dolgot és átlépett a kandallón egyenesen Albus irodájába. Az idős varázsló alaposan meg is lepődött a kései vendégen.

- Eileen, talán Hermionéval van gond? – érdeklődött az öreg.

- Nem, a fiammal, teljesen megőrjít. Kérlek, hívd ide – sürgette a másikat. Albus bólintott, majd elküldött egy házimanót Perselusért, aki úgy öt perc múlva már kopogtatott is az ajtón.

- Hívatott? – lépett be a fiú, majd ügyet sem vetve az igazgatóra anyjához rohant, mikor meglátta.

- Anya! Hermione jól van? Minden rendben van vele? Ugye nem azért vagy itt, mert rosszabbul van? – hadarta a fiú. Eileen feje már igencsak kezdett megfájdulni.

- Perselus Tobia Piton, ülj le és maradj csöndben! – kiáltott rá a boszorkány, mire Perselus megdermedt és egy szó nélkül lehuppant a székre.

Albusnak igencsak tetszett a jelenet, de természetesen igyekezett magába fojtani.

- Tehát, Hermionenek most pihenésre van szüksége és nem arra, hogy engem kikészíts a bagoly áradatoddal. Még nincs jól, már beszélt, és fizikailag javul, de lelkileg eléggé ki van borulva. Még igazából nem tudom felmérni, hogy mekkora lehet a baj…

- Engem keresett? Kérdezett rólam? – érdeklődött Perselus.

- Nem keresett, de beszéltünk rólad. Minden esetre az jót tenne neki, ha a közeljövőben többször kihangsúlyoznád, hogy őt szereted…

- Hogy őt? Ezt nem igazán értem.

- Mit tehetnék, te is csak férfiból vagy. Hermione tisztában van azzal, hogy mit éreztél Lily iránt, és még mindig bizonytalan. Most pedig úgy hiszi, mivel ez történt vele, te már biztosan kiábrándultál belőle és majd el fogod utasítani.

- De ez nem igaz! Hiszen én szeretem! – bukott ki belőle. Eileen halványan elmosolyodott, majd végigsimított fia arcán.

- Akkor amint lehetőséged lesz rá, mond el ezt neki is. A másik dolog, hogy eléggé bizonytalan, tehát ne támadd le, sőt, ha lehetséges eleinte csak a kezét fogd meg, lehet még az is sok lesz neki – sorolta a nő.

- Ennyire nagy a baj? – rémült meg Perselus.

- Nem fogok hazudni neked. Jelenleg nem tudom eldönteni, hogy Hermione mikor lesz képes újra férfira nézni, akár rád is – jelentette be a nő.

Perselus úgy érezte, mintha leforrázták volna. Mintha az eddig történtek, csak egy labilis kártyavárt alkottak volna, ami most egy pillanat alatt összedőlt. Mi lesz vele, ha Hermione nem akarja őt? Mi lesz vele a lány nélkül. Mostanra eljutott odáig, hogy kezdte elképzelni közös életüket, hogy hol fognak élni, mit fognak csinálni, egészen addig, hogy hány gyerekük lesz.

- Azért ne keseredj el, fel a fejjel és kitartás – szólt közbe az igazgató látva, hogy Perselus lábai egyre instabilabbá válnak.

- Majd mindent megpróbálok – válaszolta csöndesen és kisétált a helyiségből. Anyja szomorúan nézett utána. Szeretett volna még fiával lenni. Elmondani neki, hogy mennyire aggódik miatta, és hogy mennyire büszke rá. A nagy hírrel, miszerint családjuk bővül, tudta, hogy még várnia kell. A Hermionéval történtek most éppen elég stresszt jelentenek a számára.

- Rendben lesznek – bizonygatta az igazgató.

- Gondolod?

- Biztos vagyok benne. Már abban a pillanatban láttam a köztük lévő szikrát, hogy Hermione rálépett a lábára – kuncogta. Eileen csak megcsóválta a fejét, végül visszatért a házukba.

Már több mint egy hét telt el, mire Hermione elég erőt érzett magában, hogy másokkal is beszéljen Jacobon és Eileenen kívül. Elsőként furcsamód Siriust hívatta magához, amiből volt is nagy patália.

- Nem tudom elhinni, hogy elsőnek Blacket akarja látni! – háborgott Perselus.

- Ne szívd mellre, szerintem csak tesztnek kérte oda, és Siriusban biztos lehet, hogy semmi hátsó szándéka nincs az átok miatt – nyugtatgatta Lydia.

- Ebben igaza lehet. Viszont váltsunk témát, ti is észrevettétek, hogy Rabastan milyen azóta, hogy… - kezdte halkan Alec.

- Úgy érted mióta az apja és a bátyja meghaltak egy hete? – kérdezett rá a lány.

- Igen. Én azt vártam volna, hogy őrjöngni fog, de semmi. Csak csöndben ücsörög egy sarokban.

- Ne csodálkozz rajta, tőle is elvettek jóformán mindent. Talán annyiból jobb helyzetben van, hogy mivel három hete betöltötte a tizenhetet, így tőle már nem vehették el, amit a nagyszüleitől örökölt – magyarázta Lydia.

- Ezt te honnan tudod? – faggatózott Perselus.

- Veletek ellentétben én még mindig nyitva tartom a szemem és a fülem. Egyébként Rabastannak más baja is van, azon felül, hogy elárvult. Tudjátok ki az a Sophi Grant? – nézett a fiúkra.

Alec megrázta a fejét, míg Perselus a homlokát ráncolva gondolkozott.

- Nem az az ötödéves hugrabugos?

- Ja! Most már én is tudom, de mi van vele? – sürgette Alec.

- Még a tanév elején Bimba egyik szakkörén, amire Rabastan is járt, ott volt az a lány is. Tudjátok, hogy néz ki. Semmi extra, kis szürke egér. Sima barna haj, kék szemek, szeplős arc, semmi kirívóság, ami felkelthetné egy olyan pasi figyelmét, mint Lestrange. Csakhogy Bimba rájuk bízta az elpakolást, és a mi drága Rabastanunk bénázott egy kicsit. Eltört egy cserepet, ami megvágta a kezét. Sophi segített neki összeszedni és sikeresen ő is megvágta az egyik ujját. Rabastan pedig mintha megvilágosodott volna, mivel mindkettejük vére ugyan olyan színű volt, sima vörös. Sophi lévén hugrabugos kedves volt vele, bekötözte a kezét és még beszélgettek is. Onnantól kezdve néha találkoztak a könyvtárban, és Rabastan segített neki a tanulásban, persze nagy titokban...

- Ezt nem mondod! Rab belezúgott pont abba a csajba? – hitetlenkedett Alec.

- Pedig nagyon úgy néz ki. Most azon parázik, hogy mivel a családja nyakig benne volt a halálfalóságban a lány biztos nem akar vele szóba állni, ezért bujkál előle.

- Hát ez… Ki hitte volna. Még normális ember is lehet belőle – vakarta meg a fejét Pereselus.

- Rabastan nem olyan gonosz, mint a bátyja, csak befolyásolható. Jó kezekben kezes báránnyá válik – kacsintott rá Lydia.

- De te magad mondtad, hogy Rabastan az ágyban egy állat. Ha össze is jönnek és eljutnak odáig, kétlem, hogy az a rendes kiscsaj díjazná az olyan bánásmódot – oktatta ki Alec. Perselusnak most nagyon is egyet kellett értenie vele.

- Rabastan is így gondolta. Sőt, már egy hónapja úgymond „illemtan órákat” vesz tőlem. Elmagyaráztam neki, hogy lehet normálisan viselkedni egy ilyen lánnyal, hogy ne tűnjön bunkónak vagy macsónak. Sőt, felvilágosítottam arról is, hogy béna a szexben, mert az nem elég, ha csak ő élvezi a dolgot. Szóval már okítom egy ideje – dőlt hátra elégedetten.

- Akkor Rabastan mostani higgadt és visszahúzódó viselkedése a te érdemed? – bizonytalanodott el Alec.

- Az enyém és Sophi-é. Rabastan még gyűjti a bátorságot, hogy beszéljen vele – fejezte be végül.

A fiúk hümmögve emésztgették a hallottakat.

- Azért nem vagy semmi – ismerte el Alec.

- Tudom. A következő te leszel, neked is szerzünk valakit – kacsintott a srácra.

- Jaj szegény fejemnek – suttogta, miközben arcát tenyerébe temette.

Perselus csak jót vigyorgott az egészen. Már alig várta a másnap reggelt, hogy ő is meglátogathassa Hermionét. Odáig legalább eljutottak, hogy elkezdtek levelezni. Négy napnyi hallgatás után ennek is úgy örült, mint aki megnyerte a főnyereményt.

A tengerparti ház emeleti szobájában eközben folyt az élménybeszámoló. Hermione igyekezett mindenről értesülni, kezdve barátai szerelmi életétől a leckékig, mindenről.

- Ja, és Lumpi tökre beindult. Jövő héten nagydogát akar íratni, hogy még a szünet előtt kijavíthassa nekünk. Gondolta milyen jó kis ajándék lesz ez az otthoniaknak – sóhajtott fel a srác.

- Akkor nem árt, ha tényleg visszamegyek lassan, igaz? – kérdezte bizonytalanul a lány.

- Szerintem ne erőltesd, csak a tanulás miatt ne gyere még vissza. Dumbi úgy is elküld neked mindent, és okosabb is vagy nálunk, tehát ilyen problémád nem nagyon lesz.

- Rendben, majd meglátom. Na és… Mi van Perselusszal? Nagyon bosszantják a többiek? – érdeklődött.

- Nem annyira. Mostanra lehiggadtak, és egy amolyan hőst csináltak belőle. Értsd úgy, hogy a folyosón hömpölygő tömeg kettéválik, ha ő megjelenik. A Nagyteremben is mindig a legjobb helyet adják neki. A tanárok mind elismerően néznek rá. Persze vannak, akik kibeszélik meg ilyenek, de ő ügyet sem vet rájuk. Ha úgy vesszük, pont úgy viselkedik, mint régen – vont vállat.

- Na és a lányok? Nem környékezték meg? – faggatózott tovább.

Sirius erre már elvigyorodott.

- Hát, most hogy mondod, az a szőke cicababa éppen a gatyájából mászott ki, mikor legutoljára találkoztunk… - kezdte. Hermione erre olyan arcot vágott, mint akit leforráztak. Black nem bírta tovább és elnevette magát. - Csak hülyéskedtem. Piton olyan hűséges, mint egy kutya.

- A frászt hoztad rám, bár talán jobb lenne, ha keresne magának mást… Én már csak egy selejt vagyok – húzta el a száját.

Sirius megvakarta a fejét és igyekezett a tőle telhető legőszintébben válaszolni.

- Őszintén megmondom neked a véleményem. Nem tudom min vagy úgy fönnakadva. Oké… Azt tette veled az a mocsok, és az volt az első alkalmad, de ott van a barátod, aki szeret téged úgy, ahogy vagy. Állandóan rólad beszél, faggatózik, és tisztán látszik rajta, hogy odavan érted. Én tudom… Tudom, hogy egy éve még Lilybe volt belezúgva, de mintha az már nem is létezett volna. Te megváltoztattad. Sokkal szerényebb, visszafogottabb és érettebb lett. Szeret téged, ez tuti – hadarta.

Hermione csak csöndesen hallgatta a fejmosást, elvégre igencsak rászolgált.

- De akkor is olyan rossz. Bennem van az az érzés, hogy meggyalázott, hogy elvett tőlem valamit az a mocsok, amit nem kaphatok vissza.

- Történetesen visszakaphatnád… - kezdte Sirius. Erre Hermione értetlenül meredt rá.

- Hogy?

- Tudod, van olyan bűbáj, ami visszaállítja a szüzességet, de nem ajánlom. Volt elég csajom eddig, és voltak köztük szüzek is. Hidd el, egyiknek sem volt kellemes, ha úgy nézzük, örülj neki, hogy a fájdalmas részét nem Perselus csinálta… - pedzegette.

- Ez egy kicsit morbid és kifacsart, nem gondolod? – nézett kissé szkeptikusan a fiúra.

- Talán, de van értelme. Ne bánkódj egy olyan dolog miatt, amin már nem változtathatsz. Van aki így is szeret, ráadásul te is szereted. Ami meg Pitont illeti, jó kezekben leszel – kacsintott a lányra.

A boszorkány erre vörösödni kezdett és akaratlanul is arra gondolt, hogy vajon miket mondhatott Sirius az ő barátjának.

- Mit tettél vele?

- Kiokítottam! – felelte.

- Mégis mire? – rémüldözött a lány.

- Hogy hogyan lehet kényeztetni egy hölgyet, és olyan örömöket okozni neki, amitől minden rossz emléke elszáll. Tehát készülj fel rá, hogy olyan szexben lesz részed, amit visszasírsz még évek múlva is. Piton meglepően fogékony a dolgokra – vigyorogta.

Hermione nem tudta, hogy hova bújjon el szégyenében.

- Sirius, te beteg vagy. Amúgy honnan veszed ezt a sok hülyeséget? Mármint, te amolyan magánzó típus voltál mindig is – oktatta ki.

- Így igaz, az voltam, de drága Lydia barátnőm kiokított, hogy mit, mikor, hogyan csináljak, hogy minden nő csakis engem akarjon.

- Értem. Elég jól összejöttetek ti ketten – pedzegette a lány.

- Hát ja, nem is gondoltam, hogy egy lánnyal is lehet ilyesmikről beszélni, sőt! Sokkal jobb vele beszélni ilyesmikről. Mondjuk most egy kicsit meg van zuhanva, de ez érthető…

- A családja miatt? Hallottam, hogy kitagadták és az átkot is véglegesítették – húzta el a száját.

Sirius fáradtan sóhajtott fel és úgy tűnt mintha őt is súlyos gondok nyomasztanák.

- Történt valami? – érdeklődött a boszorkány.

Sirius ugyan vonakodott, hogy belekezdjen, de végül mégis hozzálátott.

- Tudod sok mindenről beszélgettünk Lydiával. Ő arra vágyik, hogy legyen egy háza, egy férje, akivel szeretik egymást és gyerekei, meg egy ékszerboltot szeretne nyitni. Ez egy annyira hétköznapi vágyálom, hogy szinte már szürreális tőle, de mégis, pont ettől olyan szomorú. Az átok miatt nincs esélye a férjre és a gyerekekre… Én arra gondoltam, hogy megkérem a nénikémet, hogy… véglegesítse az átkot nálam is – bukott ki belőle.

- Hogy mi van? Te megvesztél?! Sirius térj észhez, ilyet nem tehetsz! – fakadt ki a lány.

- De ha mindketten olyanok maradnánk, akkor összeházasodhatnánk és élhetnénk együtt. Örökbe fogadhatnánk néhány gyereket is, nekem van annyi pénzem, hogy vegyek egy házat, és még a boltot is be tudnánk indítani belőle… - Hermione hitetlenkedve hallgatta a másikat. Ez nem Sirius Black volt. Még csak nem is az, akit ő ismert a régi világából. Ez egy új, és ijesztően józan – nem is beszélve az önfeláldozásról –, Sirius volt.

- Sirius, ez nem vicces.

- Nem is vicceltem. Neki még nem mondtam, nem merem. Félek, hogy megharagudna. Tudod nagyon önálló, el akarja tartani magát, pedig mondtam, hogy hozzánk jöhetne, de visszautasította.

- Miért csinálod ezt? Még csak pár hete ismeritek egymást… - értetlenkedett a lány.

- Nem tudom, talán mert ő az első, aki mindent tud rólam. James a legjobb barátom, de vannak olyan dolgok, amiket még vele se szívesen osztok meg.

- Értem… Sirius, mond csak, mikor tesztelted magad utoljára? – érdeklődött a lány.

Black értetlenül meredt rá. Halvány lila gőze sem volt, mire utal a másik.

- He?

- Úgy értem volt esetleg merevedésed mostanában? Vagy mozgolódott benned valami? – szögezte neki a kérdést.

Sirius csak pislogott párat, majd válaszolt.

- Mint tudod ez lehetetlen…

- De próbáltad már? Tudod mit? Felejtsd el… csak valami agyrém kapott el – legyintett végül.

- Aha, semmi vész. Viszont nekem lassan mennem kell. Legyél jó, gyűjtsd az erőd és gyere vissza a suliba.

- Majd igyekszem. Na menj csak, üdvözlök mindenkit – köszönt el tőle.

- Rendben, szia – búcsúzott el a srác.

Hermione egy darabig csak bámulta az ajtót, majd vállat vont és visszatért az előzőleg abbahagyott könyv olvasásához.

<<      >>

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.