Dilemma

- Az én életem egy rakás trágya Black, és még csak kilátásom sincs, hogy szabaduljak jelenlegi helyzetemből – morogta Lydia, miközben alaposan szemügyre vett egy fiolányi bájitalt. Sirius értetlenül meredt rá, de nem hagyta nyugodni a kíváncsiság.

- Ugyan, mi baj lehet az életeddel? – kérdezte.

- Ravaszabbnak kéne lenned ahhoz, hogy én bármit is elmondjak neked – vigyorodott el a lány, majd letette a kezében tartott fiolát. Sirius vállat vont, neki ugyan édes mindegy volt, hogy beszélnek vagy sem, amíg tart a büntetőmunka.

Már vagy tíz perce dolgoztak néma csendben, mikor Lydia megszólalt.

- Amúgy mennyi igaz a dologból? – érdeklődött.

- Mármint miből?

- Hogy kiheréltek – válaszolta a lány, de most semmi gúny nem volt az arcán.

- Azt hiszed elmondom? – nézett rá szkeptikusan Black.

A lány vállat vont, majd pakolt tovább. Újabb tíz percnyi hallgatás után viszont Sirius kezdett kérdezősködni.

- Na és te miért lettél ilyen? – mutatott végig a lányon.

Az csak értetlenül pislogott párat, majd elhúzta a száját.

- Hogy bosszantsam a szüleimet – vágta rá.

- Nem jöttök ki valami jól, ugye?

- Az enyhe kifejezés –sóhajtott fel a lány, majd leült a létra alsó fokára, és gondterhelten meredt maga elé. Sirius nem tudta, hogy mit kéne tennie, de ösztönei azt súgták próbálkozzon tovább.

- Lehet, hogy nőcsábász vagyok, de most teljesen ártalmatlan, így ha akarod, elmesélheted a dolgot. Hallgatni azt jól tudok. Amúgy az előző kérdésedre a válaszom, erényöv bűbáj, a nénikémtől, vagyis James anyjától – fejezte be.

Lydia kikerekedett szemmel nézett rá.

- Nem mondod? Mit műveltél? Rajta kaptak, hogy hetyegsz valakivel? – képedt el a lány.

- Nem éppen, de röviden és tömören ő besokallt, hogy milyen tiszteletlen vagyok a partnereimmel és megátkozott – vallotta be.

- Hát ez érdekes, és mikor lesz vége a bűbájnak?

- Ha vége a sulinak – sóhajtott fel Sirius. Várta, hogy a másik, majd csúfolódni kezd, hogy kineveti, de nem történt semmi.

- Ez is szívás, de neked utána legalább lesz életed. Én a Roxfort befejezése után három héttel már Mrs. Todor Petrov leszek – morogta maga elé.

- Miért érzem úgy, hogy nem rajongsz az ötletért?

- Mert nem is! A szüleim egyszerűen eladtak a családjának, mint valami jól tejelő tehenet. Fizettek értem egy csomó pénzt és nem mondanak le rólam. Már mindent megtettem, csakhogy felbontsák a jegyességet, de semmi! Elváltoztattam a külsőm, mugli cuccokat hordok, lefekszem fűvel-fával és dokumentálom. Ajándékba küldtem el drága vőlegényemnek a fényképeket, de ő mit csinált, csak bárgyún vigyorgott. Ez egy töketlen idióta! – fakadt ki, és haja szinte másodpercenként változtatta a színét.

- Ó, hű, ilyet az unokahúgom is tud – bukott ki Siriusból.

- Ő is metamorf?

- Igen, de neki nem megy ilyen jól. Eléggé instabil még a dolog. Visszatérve a problémádra, akkor élvezd ki, ami még hátra van a szabadságodból – ajánlotta.

- Tenném, de nem lehet, anyám engem is olyasmivel jutalmazott, mint téged – sóhajtott fel a boszorkány.

Sirius majdnem kiugrott a bőréből örömében.

- De hiszen akkor van kiút! Szökj el!

- És mégis hova menjek? Mit csináljak? Nekem nincs olyan mázlim, mint neked Black, nincsenek kedves rokonaim vagy barátaim. Ráadásul nekem akkor ér véget az átok, ha feleségül megyek ahhoz az agyatlan hegyi trollhoz.

- De van, amivel meg lehet törni az átkot – bizonygatta Sirius.

- Azt kétlem, már vagy fél tucat könyvet átnéztem, de semmi – panaszolta el.

- De van, nekem azt mondták, ha szerelmes leszek az átok feloldódik. De ha gondolod meg is kérdezhetem, hátha van más módja is – ajánlotta fel.

- Köszönöm, ez rendes tőled, bár kétlem, hogy az én esetemben a „szerelem” egyáltalán szóba jöhetne. Azt már elcsesztem. Elvégre milyen pasi lenne képes belém szeretni… - legyintett a lány.

- Nos, egy tesztet megér. Addig is próbálkozz, hátha belezúgsz valakibe, ha meg eljön a suli vége, de még mindig rajtad lesz az átok, és nem akarsz feleségül menni ahhoz a majomhoz, akkor gyere hozzám – bukott ki Siriusból.

- He? Te megvesztél? – hitetlenkedett a lány.

- Most miért? Ugyan úgy slamasztikában vagyunk, bár én valamivel jobban állok nálad.

- De hiszen mihez kezdenénk? Nekem az ég világon semmim sincs! – tiltakozott a lány.

- Na és? Nekem van elég kettőnk helyett is. Az egyik kissé dilinyós bácsikám rám hagyta a vagyonát, nem olyan óriási, de egy szép házra és az indulásra bőven elég, akár kettőnknek is – magyarázta Sirius.

- Black, ez túl gyors, állj le, ebből semmi jó nem sülhet ki! – tiltakozott tovább a lány.

- Nem! Most kezdem csak tisztán látni a dolgot. Van egy ötletem, próbáljunk meg egymásba szeretni, hátha megtörik az átok. Nem tudom, ismerkedjünk, randizzunk, vagy csak barátkozzunk össze. Van egy csomó dolog, amit csak lányoktól tudhatok meg, de sohasem merném megkérdezni. Legyünk barátok, aztán meglátjuk, mi veszteni valónk van? – vigyorogta Sirius.

Lydia kissé őrültségnek vélte az egészet, hiszen mennyi esélyük lehetett rá, hogy ez összejön.

- Nem is tudom, egy előre eltervezett szerelem? Nekem sántít a dolog.

- Csak gondolj bele, az ellentétek vonzzák egymást, griffendéles-mardekáros kell ennél több? Amúgy meg sokban hasonlítunk, én nem ítéllek el a múltad miatt, és te sem az enyém miatt, hát ennyi – vont vállat.

Lydia egy darabig csöndesen meredt maga elé, majd felállt és a másik elé lépett.

- Biztos vagy benne? – kérdezte kissé félénken.

- Igen, nincs veszteni valónk. Ha végképp nem jön be, hogy egymásba zúgjunk, akkor is elveszlek, vagy megszöktetlek, és akkor tovább keresgélhetsz, hátha rád talál a szerelem, vagy egy megoldás – vigyorogta Black.

- Jó… akkor próbáljuk meg. – Kinyújtotta kezét, és Sirius boldogan elfogadta azt. Valahogy nagyon elégedett volt magával. Kicsit úgy érezte, hogy most segít egy bajba jutott hölgyön.

- Nagyszerű. Akkor talán folytassuk a takarítást, közben pedig mesélhetnél a te hőn szeretett vőlegényedről – ajánlotta Black.

Lydia nem ellenkezett, csak úgy áradt belőle az információ. Nem tudta miért, de valahogy bízott a másikban, vagy legalábbis bízni akart benne. Észre sem vették, hogy milyen gyorsan telik az idő, míg Lumpsluck ki nem nyitotta a szertár ajtaját.

Perselus pánikszerűen rótta az iskola folyosóit. Lövése sem volt, hogy mivel engesztelje ki Hermionet. Egyet viszont biztosan tudott, hogy belehal, ha a lánye elhagyja. Az első ötlete az volt, hogy kikéri James véleményét, de gyorsan le is tett róla. Nem fűzött hozzá nagy reményeket, hogy tudna olyan információval szolgálni, amivel visszahódíthatná a másikat. Végül olyan döntésre szánta el magát, amit más esetben merőben ellenzett volna. Elindult az igazgatói irodába.

Szerencséjére Albus éppen odafönt volt, és véletlenül éppen nyakig merült egy tál lekváros fánkban.

- Albus, sürgősen el kell mennem valahová, használhatnám a kandallódat? – érdeklődött.

- Állj, először is mi a baj? Másodszor hova mész? Talán én is tudnék segíteni.

- Ez az egyetlen dolog a világon, amiben nem tudsz. Szerelmi ügy, és egy nő van a dologban – jelentette ki. Albus értőn bólintott, majd mikor leesett neki, a dolog, kissé talán el is pirult.

- Mióta tudod?

- Fogalmam sincs, talán azóta, hogy ismerlek, nem tudom. Nos, mehetek? – kérdezett rá még egyszer.

- Természetesen, de hova mész?

- Információt gyűjteni – azzal odalépett a kandallóhoz, és beleállt. – Prince kúria – mondta ki, majd elhajította a hopp-port és már ott sem volt.

A kúria nappalijában találta magát, és kissé tétován indult el a lépcső felé. Nem jutott messzire, ugyanis a házimanó előtte termett.

- Perselus úrfi! Nem vártuk, a gazdám nincs itthon – nyögte ki a manó.

- Ó, értem, és mikor jön vissza?

- Este hét körül. Az úr elment Eileen kisasszonnyal… - Perselus meg sem várta, hogy befejezze, már indult is tovább és egy perccel később már a házuk nappalijában találta magát.

- Anya! – kiáltotta el magát, majd elindult édesanyja keresésére. Csakhogy csalódnia kellett, mivel nem azzal találta szemben magát, akire számított. A lépcsőn lefelé egy pólóban és alsónadrágban lévő alak botorkált le. Szemmel láthatóan most riadt föl álmából.

- Perselus, baj van?

- Mi… Mit csinál maga itt? – szegezte neki a kérdést.

- Ó, a fenébe, nem így akartuk, hogy megtudd. Gyere a konyhába – intette maga után a döbbent srácot. Miután a házimanók adtak nekik egy-egy csésze teát, Jacob hozzá is kezdett.

- Megkértem édesanyád kezét… és tudom, hogy elhamarkodottnak tűnik. Ő is ezt mondta, mikor visszautasított. Azt mondta, még el kell rendeznie az életét és egyelőre nem szeretne férjhez menni – magyarázta.

- Még szép! Pláne nem az én engedélyem nélkül – háborgott a srác.

- Igen, ezt is mondta és belátom, ostoba ötlet volt az engedélyed nélkül feltennem neki a kérdést. Minde esetre úgy döntöttünk összeköltözünk, vagyis inkább én költöztem ide.

- Mégis mióta megy ez? – faggatózott Piton. Belülről majd szét vetette az ideg, hogy anyja képes volt egyetlen szó nélkül belemenni ilyesmibe.

- Nagyjából két hete lakom itt. Tegnap éjszakai ügyeletben voltam, ezért nézek most így ki. Édesanyád pedig elvitte nagyapádat egy specialistához – mesélte.

- Aha…

- Na és te mit keresel ilyenkor itthon? Nem mintha zavarna, de igencsak furcsa – merengett el.

- Én csak… kérdezni akartam valamit az öregtől.

- Értem. Esetleg én tudok valamiben segíteni? – érdeklődött Jacob.

Perselus nem tudta mit tegyen, végül legyőzve saját ellenérzéseit, belekezdett.

- Röviden. Hermione és én titokban járunk, senkinek nem mondjuk el, mert nem akarjuk veszélyeztetni a mardekáros helyzetem. A gond az, hogy mióta visszamentünk az iskolába egyáltalán nem beszélünk és ez neki nagyon rosszul esik. Ráadásul van egy csoporttársam, egy lány, eléggé zűrös minden téren, de rendes. Szóval elég rossz a híre, sok fiúval volt már, és emiatt Hermione féltékeny rá. Azt hiszi, hogy lefeküdtem vele, pedig nem is. A lány ráadásul olyan átok alatt áll, mint Sirius, így nem is lehetne… - fejezte be.

Jacob hevesen bólogatott, és próbálta összeszedni gondolatait.

- Talán meséld el Hermionénak, hogy mi van a lánnyal, hogy milyen a kapcsolatotok. Kérj tőle bocsánatot – ajánlotta.

- Ez nekem is az eszembe jutott, de most Hermionéról van szó, ő nem egy átlagos lány – akadékoskodott Piton.

- Mond csak, mit éreznél, ha elveszítenéd? – tette fel a nagy kérdést.

Perselus vagy egy percig tátott szájjal meredt rá.

- Én… Nekem ő jelenti az életet. Ameddig nem ismertem, nem is éltem. Miatta vannak barátaim, miatta jobb az életem, mert ő velem van. Ha elveszíteném, azt nem élném túl. Most is, nem tudok tisztán gondolkozni, mert csak azon jár az agyam, hogy ő most milyen szomorú lehet, hogy mennyire csalódott bennem és talán már utál is – vallotta be.

- Nos, akkor egyszerű a dolog. Mond el neki ezeket, de ne hagyományos módon. Szerintem írj neki egy levelet, aztán kérj tőle egy találkát, és végül kérj bocsánatot személyesen is. Mondd el neki, hogy szereted. Apropó, ajándék se ártana, de valami személyes legyen – ajánlotta.

- Gyűrűt azért még nem akarok venni – nyögött föl a srác.

- Nem is kell, valami más… - tűnődött el Jacob, mikor a kicsi Dobby odabotorkált egy kis tálca süteménnyel.

- Hermione kisasszonyom szereti a cicákat. Dobby is szereti őket, Hermione kisasszonyom sokat mesélt Dobbynak egy cicáról. Csámpás volt a neve és a kisasszonyom nagyon szerette őt. Sokszor hiányzik neki – csacsogta a kis manó.

Jacob és Perselus egy elégedett vigyorral néztek össze.

- Azt hiszem el kéne mennünk az Abszol útra – ajánlotta.

- Kösz, de egyedül is odatalálok.

- Nem! Kiskorú varázsló vagy, nem mászkálhatsz egyedül iskola időben. Bocs, de ez a szabály.

- Jól van, akkor megvárom, míg felöltözik…

- Amíg felöltözöm. Merlinre Perselus, tegezz kérlek, annyira vén nem vagyok – húzta el a száját a férfi. Piton csak megforgatta a szemeit, de bólintott.

Öt perccel később már úton voltak az Abszol úti kisállat kereskedés felé.

Mikor megérkeztek Perselus azt se tudta merre nézzen. Mindenfelé állatok voltak, görények, baglyok, kígyók, macskák, patkányok, varangyok és még vagy fél tucat egyéb élőlény.

- Jó napot, miben segíthetek? – érdeklődött az eladó.

- Kismacskát szeretnénk – mondta gyorsan Perselus.

- Á, nagyszerű! Gyönyörű kiscicáink vannak, itt oldalt – mutatott egy jókora kosárra, amiben rengeteg macska volt. Perselusnak be kellett vallania, hogy tényleg nagyon szépek voltak, de valahogy egyik sem volt az igazi.

- Nos, melyiket vigyük neki?

- Passz. Az előző macskája olyan csúf volt, hogy még egy kutya is megijedt tőle – húzta el a száját Perselus. Ezt meghallva az eladó halkan megjegyezte.

- Öm, szóval nem egy tipikus kiscicát keresnek?

- Nem tudom, de ők olyan… szóval bárki macskái lehetnének.

- Értem a problémát. Ebben az esetben őt tudom ajánlani – mutatott a pult alá. Ott egy szürkés fekete szőrgombóc hevert és óriási szemekkel meredt az idegenekre.

Perselus azonnal elvigyorodott.

- Ez az! Félig murmánc, ugye? – érdeklődött.

- Úgy látom jó szemed van hozzá, valóban az.

- Elvisszük! – jelentette ki Perselus, míg Jacob összeszedett néhány dolgot a macskának, addig ő begyömöszölte egy kosárba az apróságot. Az eladó közben folytatta a már megkezdett rendelések lebonyolítását.

- Jamie, mikor jön a következő tücsök szállítmány? – szólt hátra a függöny mögé.

- Szombaton, tizenkilencedikén – válaszolta az.

Perselusba villámként nyilallt a felismerés.

- Basszus – nyögött föl.

- Valami gond van? Még ezek lesznek a cicának – tette a pultra a holmit Jacob.

- Elfelejtettem, Hermionénak szombaton lesz a születésnapja – nyögte ki a srác.

- Akkor ünnepeljétek meg. Elég nagy a Roxfort és ha az igazgatót megkéritek, biztosan engedélyezni fogja a bulitokat – mosolyodott el.

- Lehet.

- Kérnek még valamit? – érdeklődött az eladó.

- Nem ennyi lesz!

- Öt galleon és húsz sarló – mondta ki a végösszeget. Jacob ugyan ki akarta fizetni, de Perselus ragaszkodott hozzá, hogy nem kell. Végül a férfi elhoppanált Perselusszal egyenesen a Roxfort bejáratáig.

- Innen már betalálsz, ugye?

- Persze és… kösz a segítséget, remélem beválik – mosolyodott el halványan Perselus.

- Szívesen, máskor is. A végeredményről azért értesíts. Szia – köszönt el a férfi. Perselus csak biccentett majd elindult befelé. Jacob még megvárta, amíg a birtokon belülre kerül, majd ő is hoppanált.

Perselus amint beért a kastélyba azonnal felment a hetedik emeletre a Szükség szobájába. Írt két levelet, egyiket Hermionénak a másikat pedig Potternek. Tudta, hogy három nap alatt egyedül nem tud összehozni egy bulit, így segítségre volt szüksége. Végül átváltoztatta a helyiséget és várakozott.

Hermione már jóformán kisírta a két szemét, és se Lily, se Susanne, de még Alice se tudta megvigasztalni. Már éppen kezdték feladni, mikor egy házimanó jelent meg előttük a szobában.

- Hermione kisasszonynak egy levél – nyújtotta a lány felé.

Szipogva elvette, majd óvatosan kibontotta.

- Ki az?

- Mit ír? – kérdezték a lányok.

Hermione megtörölte szemét, hogy olvasni tudjon. A pergamenen nem volt sok minden:

„Kit szeretünk igazán? Akiben az álmunk és a valóságunk egybeesik.”

Kérlek, gyere este nyolcra a Szükség szobája elé.

P.P.

Hermione odaadta a levelet a lányoknak, mire azok hümmögve olvasták végig, de egyikük se tudott túl sokat hozzáfűzni.

- Szerintem szeret téged – jelentette ki Lily.

- Én nem vagyok benne biztos.

- Pedig szeret téged – bizonygatta Susann is.

Hermione ismét a papírra nézett.

- Hány óra?

- Fél nyolc. Kapd össze magad, és menj el! – erősködött Lily.

- Rendben, de meg kell ígérnetek, hogy senkinek nem mondjátok el a dolgot, ez nagyon fontos. Akár Perselus életébe is kerülhet – suttogta a lány.

- Hallgatunk – emelték föl kezüket, majd nekiláttak kicsit rendbe szedni a másikat.

Hermione idegesen indult el a megbeszélt találkozóra. Már a lépcsőfordulóból kiszúrta, hogy Perselus ott vár rá. Nem tudta, hogy miként kéne viselkednie.

Mikor Piton meglátta őt, hirtelen megtorpant, majd a kezét nyújtotta, és az ajtó felé húzta a lányt. Hermione nem ellenkezett belépett vele a helyiségbe. Hirtelen a saját hálószobájában találta magát, még a tenger zúgását is lehetett hallani.

- Hermione, tudom, hogy csalódott vagy, de kérlek, hagy magyarázzam el – kezdett bele.

- Rendben.

- Lydia csak egy ismerősöm, semmi több. Igazából még barátnak se mondható. Amiért figyelek rá, az azért van, mert ismerem a jövőjét. A szülei úgymond eladták egy bolgár aranyvérű családnak. A vőlegényét Lydia nem szereti, nem vonzódik hozzá, mi több utálja őt. Ez az egész mostani helyzet csak azért van, hogy a szüleit kiakassza, és visszamondják az esküvőt, de nem ér el vele semmit. A nyáron ő is elszenvedte ugyan azt az átkot, mint Sirius. Így, ha úgy vesszük, tényleg alaptalan a feltételezésed, de még ha nem is lenne ez az átok, akkor se kellene nekem, mert én téged szeretlek – zárta rövidre.

Hermione kikerekedett szemekkel nézett rá és már közel járt hozzá, hogy ismét sírva fakadjon.

- Én is szeretlek – suttogta alig hallhatóan.

Perselus szélesen elmosolyodott.

- Sajnálom, hogy szenvedned kellett miattam – tette még hozzá.

- Már nem lényeges, mert tudom, hogy szeretsz. Én… azt hittem elveszítettelek.

- Nem, és nem is fogsz. Rájöttem, hogy számomra te jelented az életet, ha elveszítenélek, abba belehalnék – suttogta alig hallhatóan a fiú. Alig mert a másikra nézni, félt a reakciójától. Csakhogy erre semmi oka nem volt. Hermione olyan mérhetetlenül boldog volt, mint még soha. Azonnal a másik nyakába vetette magát és hevesen megcsókolta. Perselus boldogan engedett a szelíd erőszaknak és viszonozta azt. Pár perc elteltével, mikor kissé lehiggadtak, Perselus beljebb húzta a lányt a szoba közepére.

- Nézz körül, nem látsz valami különöset? – kérdezte somolyogva.

Hermione körbefordult, és elsőre nemet intett.

- Nem vagyok benne biztos – tűnődött el. Ahogy körbefordult, az ágy mellett a földön meglátott egy fonott kosarat, amiben egy zöld kispárna díszelgett.

- Ez! Ez nem az enyém. Mi ez? – faggatózott izgatottan a lány.

- Talán nézz be az ágy alá – tanácsolta Perselus, a boszorkány pedig úgy is tett. Amint felhúzta az ágytakarót egy kis szőrgombóc iramodott felé, amitől a lány kissé megilletődött. A kismacska szabályosan kigurult az ágy alól egyenesen az ölébe.

- Félig murmánc, gondoltam örülnél neki – válaszolta a fiú.

Hermione azt se tudta mit mondjon, melyiket ölelje át, a cicát, vagy Perselust. Végül megoldotta azzal, hogy bemászott Piton ölébe a sajátjába pedig beleültette a doromboló kiscicát.

- Köszönöm szépen.

- Semmiség volt. Na, mi lesz a neve? – kérdezett rá Perselus.

- Nem is tudom, olyan kis kövér, legyen Gombóc – vigyorogta.

Perselus csak megcsóválta a fejét, de nem ellenkezett. Örült, hogy sikerült kibékítenie kedvesét.

<<      >>

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2014.02.13. 15:03 Cassiope Szia! Nagyon jóra sikeredett a fejezet. Gondolom, Siriusnak elég furcsa lehetett ezeket a dolgokat megtudni Lydiától, de milyen furcsa, hogy mindketten ilyen hamar  megértik egymás helyzetét! A viselkedésétől eltekintve kezdem megkedvelni Lydia karakterét, tényleg nagyon hasonlít Siriusra. Kicsit sajnáltam Perselust azért, hogy már megint szenved Hermione féltékenysége miatt, és Hermionét, mert elég rosszul eshetett neki az a "tudat", hogy Pers megcsalja őt... Nem tudom, melyiket sajnáljam jobban. És mégis akkor kezdett izgalmassá válni, mikor Piton úgy dönt, végre cselekszik és felkeresi Jacobot. Amúgy a kis Dobby olyan édi volt! Nyilván sokat volt vele Hermione, hogy a manó ilyen jól ismeri őt. Cica és szülinapi parti... Kíváncsi vagyok, mi fog még kisülni ebből, hogy Jamessel hogy is fogják megoldani a buli-dolgot. Örülök annak, hogy a végére minden helyrejött Perselus és Hermione között, és Gombóc is igazán aranyos lehetett. Én is elfogadnék egy ilyen cicát :3 Mindent összevetve különleges lett a feji. Köszi a frisset és várjuk a folytatást!