L.E.W.

Perselus és Hermione igyekezett titokban tartani a kapcsolatukat. Persze Eileen gondos pillantásai elől ők sem menekülhettek el. Bár a boszorkány szinte elsőre kiszúrta, hogy a fiatalok közt megváltozott valami, úgy vélte, majd elmondják neki, ha úgy érzik itt az ideje.

Mr. Prince még aznap este visszatért otthonába, Hermione hiába marasztalta, az öreg hajthatatlan volt. Persze megígértette a lánnyal, hogy majd meglátogatja és néha ír neki egy-egy levelet. Hermione ekkor még nem is sejtette, hogy ebből mennyi minden fog kisülni.

A napok szinte rohantak, és már itt is volt az indulás időpontja. Perselus kissé nehezen viselte az elválást anyjától, bár koránt sem mutatta ki annyira, mint Hermione.

- Úgy fogsz nekem hiányozni – ölelgette a lány. Eileen igyekezett tartani magát, tudta, hogy a házon kívül már nem ölelheti ilyen szabadon az ő kislányát.

- Igyekeznünk kéne, különben elkésünk – sürgette őket Jacob.

- Most komolyan, ki akarsz minket kísérni? – kérdezte szkeptikusan Perselus.

- Természetesen – vágta rá a varázsló, majd összezsugorította az utolsó csomagokat. Perselus kelletlenül dugta azokat a zsebébe. Még mindig irritálta a másik legyeskedése az anyja körül, de annyiból nem bánta a dolgot, hogy édesanyja legalább nem marad teljesen magára.

- Hé, Jacob, vigyázzon az anyámra! – mordult rá a férfira, mire az elvigyorodott.

- Ez csak természetes – válaszolta. Még pár percig ölelkeztek, majd Hermione Dumbledore oldalán, míg Perselus anyjával és Jacobbal indult el a King’s Cross pályaudvarra. Hermione szívesen tartott volna a fiúval, de tudta, hogy ez lehetetlen lenne. Perselusnak a mardekárosakkal kell utaznia, neki pedig a griffendélesekkel, azon belül is James Potter csapatával.

Potterék már előre lefoglaltak egy kupét maguknak, hozzájuk csatlakozott Frank és Alice, Susann és ő valamint Carlisle. Peter késve érkezett és eléggé meg is lepődött a kisebb tömegnyomoron.

- Helló, itt meg mi a fene van? – bukott ki belőle a kérdés. Remus és Sirius kissé kelletlenül szorítottak egy kis helyet a fiúnak.

- Aki késve érkezik… - pedzegette Frank, mire Peter egy gyilkos pillantással jutalmazta.

- Oké, a gerlepárt még csak megértem, de mit keres itt Evans és Hermione, meg Susann valamint ez a tök idegen srác – mutatott végig a négyesen.

- Csak hogy tudd, én James miatt vagyok itt – szögezte le Lily, mire Peter meresztgetni kezdte a szemeit.

- He?

- Járunk. A nyáron jöttünk össze – jelentette be James széles vigyorral a képén.

- Ezt nem hiszem el! Beadtad a derekad? – hitetlenkedett a fiú.

- Néha még én se hiszem el.

- Aha, gondolom Susann meg Hermione miattad vannak itt – dünnyögte a srác.

- Igen és nem. Én, mint tudod James unokatestvére vagyok és a nyáron, ha fogalmazhatok így kibékültünk, Hermione meg eleve a barátjuk – magyarázta Susann.

- Értem, és az új gyerek? – bökött Carlisle felé.

- Már bocs, de idősebb vagyok nálad, így maximum te lehetsz itt a gyerek. Egyébként cserediák, és a srácok barátja Carlisle Bingley – nyújtott kezet.

- Fura, nem ismerős a neved – tűnődött el.

- Ez érthető, mivel mugli származású vagyok – vigyorgott.

Peter pislogott párat, majd nyugtázta a dolgot.

- Na és hol találkoztatok először? – faggatózott.

- Hát a lányokkal egy cukrászdában, aztán meg a fiúkkal, mikor elmentünk bulizni.

Hermione riadtan kapta felé a tekintetét, majd váratlanul felpattant.

- A fenébe! Megígértem Albus bácsinak, hogy megkeresem. Carlisle, gyere velem, legalább szétnézhetsz a vonaton – ajánlotta fel. A srác pislogott párat, majd bólintott és elindultak. Amint elérték a mosdókat Hermione maguk köré bűvölt egy pajzsot, hogy senki ne hallhassa miről beszélnek.

- Oké, kezdhetek megijedni? – érdeklődött a srác.

- Csak nyugi. Tudnod kell valamit, Perselusról senkinek egy szót se. Tudod ő mardekáros és nem akarjuk bajba sodorni a háztársai előtt, hogy velünk barátkozik.

- Ez világos, de hogy jön a képbe ez a Peter srác?

- Úgy, hogy mostanában sokat cimborál a sötétebb oldallal, ezért is kell vele óvatosan bánnunk. Még nem tudtuk teljesen rábizonyítani a dolgot, ezért kérlek, ne mondj neki semmit – suttogta a lány.

Carlisle értőn bólintott, nem tudta biztosan, hogy mi folyik a háttérben, de abban biztos volt, hogy Hermione nem akar rosszat.

- Rám számíthattok – azzal vissza is tértek a kupéba. Menet közben elhaladtak a mardekárosok mellett és Hermionénak valamin igencsak fennakadt a szeme.

Perselus és Alec között egy fehér hajú lány foglalt helyet. Azonban nem is ez volt számára a megdöbbentő, hanem amit viselt. A lányon mugli ruhák voltak, és jó néhány piercing volt az arcán, nem beszélve a fültágítóról. Hermione hitetlenkedve meredt rá. Úgy tűnt a mardekáros srácok egytől-egyig odavannak érte. Végül nagy nehezen tovább sétált, de nem hagyta nyugodni a dolog.

A mardekárosok kupéjában már javában folyt az eszmecsere. A srácok mind egyetlen lányt faggattak. A páratlan szépségű, ám annál inkább különös szépség nem volt más, mint Lydia Elois White, Perselusék osztálytársa.

- Lydia, nem értem minek csúfítod magad azokkal az izékkel – dünnyögte Rabastan.

- Ezek az izék Piercingek, és mindegyiket azért rakattam az arcomba, hogy a szüleimet bosszantsam – válaszolta a lány.

- Tényleg, most hogy mondod, hogy sikerült a terved? – érdeklődött Alec.

- Szerinted? Boldognak tűnök? – kérdezett vissza flegmán a lány.

- Nem éppen – húzta magát összébb a srác.

- A tervem nem vált be, sőt… Hiába feküdtem le több mint harminc sráccal, és hiába készült mindegyikről kép, a drágalátos vőlegényem nem akarja felbontani a jegyességünket. Így kénytelen vagyok hozzámenni ahhoz a töketlen baromhoz – bosszankodott.

- Nézd a pozitívumokat, aranyvérű, és sok pénze van, nem mellesleg tarthatsz mellette szeretőket – kacsintott rá Rabastan.

- Rabastan drága, látszik, hogy nem sok ész szorult a koponyádba. Amint az ujjamra húzzák azt az átokverte gyűrűt, csakis a férjemé leszek, és ettől meg tudnék bolondulni – túrt bele a hajába.

- Lydia, szerintem add fel – tanácsolta Perselus.

- Soha!

- Na de, ha ennyire nem akarsz hozzámenni, akkor miért nem tagadtatod ki magad? – ajánlotta Alec.

- Mert annál többet érek a drága családomnak. Én egy dekoratív kirakati baba vagyok, nem elhanyagolható családfával, és annál is jelentősebb képességekkel, lásd metamorfmágia. Engem szabályosan megvettek, mint egy disznót – háborgott.

- Akkor nincs más hátra, ki kell élvezned az utolsó két évedet – vigyorogta Rabastan. A lány azonban nem mosolygott, lebiggyesztette ajkát és hatalmas szemekkel nézett az előtte ülő izomkolosszusra.

- Nem fog menni, anyám megátkozott. Rám küldött valami erény bűbájt, ami csakis az esküvőm után fog feloldódni. Sajnos sem én nem tudok begerjedni másra, se mások énrám – hajtotta le a fejét.

A fiúk felszisszentek és együttérzőn a lány vállára tették a kezüket.

- Mi lenne az, amitől a családod is besokallna? – tűnődött el hangosan Piton.

- Passz, eddig semmi se használt. Talán, ha mindenki előtt bejelentem, hogy Dumbival szimpatizálok, és a Nagyúr felfordulhat? – kérdezte a többieket.

- Akkor nem csak kitagadnak, de ki is nyírnak – jegyezte meg Rabastan.

- Látod, semmi sem lehet tökéletes. Na, de még van két évem agyalni, hogy miként szabadulhatnék meg – dörzsölte össze kezeit. Ezzel annyiban is maradt a dolog, és igyekeztek más téma felé terelni a beszélgetést. A vonatútnak pedig csakhamar vége lett, és mindannyian elindultak fiákerekkel a Roxfort felé.

Hermione tekintetével végig a másikat kereste. Úgy öt perc keresgélés után rá is akadt. Perselus éppen azt a fehér hajú lányt segítette be az egyik fiákerbe. Gyomra összeszorult a látványra. Vele sohasem volt ilyen előzékeny, ennyire úriember. Ráadásul még jobban bántotta, hogy mostantól csak lopott perceik lehetnek együtt.

Ahogy ezen gondolkozott érezte, amint valaki hátulról nem túl kedvesen meglöki. Majdnem orra bukott. Bosszúsan nézett hátra és bántalmazójában Petert ismerte föl.

- Ó, bocsi, sajnálom, engem is meglöktek, gyere segítek – nyújtotta felé a kezét.

Hermione magára erőltetett egy álmosolyt és elfogadta a kezet. Szinte érezte a másikból áradó tompa gyűlöletet, és ez megrémisztette. Lily volt az, aki kimentette szorult helyzetéből, karon ragadta és felrántotta maga mellé a fiákerbe. Hermione úgy döntött ezt még megbeszéli a többiekkel.

A tanévnyitó ünnepség éppen úgy zajlott, mint mindig, diákok házakba osztása, szabályzat ismertetése, új tanerő bemutatása, stb. Hermione már alig várta, hogy vége legyen ennek az egésznek. Mivel a mardekárosok asztalával szemben foglalt helyet, így tökéletesen szemmel tarthatta Perselust. A fiú bár semmi különösebb érzelmet nem mutatott, mégis rossz volt nézni, hogy miként bánik azzal a lánnyal. Apropó lány…

- Lily, ki az a lány? – hajolt oda barátnőjéhez.

- Mármint melyik?

- Az a fehér hajú – suttogta alig hallhatóan.

Lily persze már vigyorgott, mint a vadalma.

- Csak nem féltékeny vagy? – kérdezte egy kaján vigyor keretében.

- Ki? Én? Nem! Miért lennék az? – hadarta a lány ezzel kissé lebuktatva magát.

- Amúgy a radarod jól működik, a csaj veszélyes, egy amolyan Sirius Black női kiadásban, de majd Sirius elmondja – bökött a szemben ülő fiúra.

- Hüm? – fordult feléjük az említett.

- Hermionét érdekli a fehér démon – kuncogta Lily.

Sirius hátra pillantott, majd vissza Hermionéra.

- Lydia Elois White, azt beszélik többet fogott, mint Dumbledore süteményt, már ha értitek, mire célzok. Szóval ő olyan, mint én, szisztematikusan vadászik a pasikra, és csak azért nem győzött még le ezen a téren, mivel megválogatja, hogy kivel áll szóba. Többnyire aranyvérűek, félvérek kerülnek az ágyába, ja és griffendélesek soha.

- Mintha csepp keserűséget éreznék a hangodban – gügyögte Lily.

- Jól érzed kedvesem. Sirius anno bepróbálkozott nála, azt hiszem nagyjából úgy egy éve de a csaj csípőből visszautasította. Pedig Sirius miatta megszegte volna a fogadalmát, hogy mardekárosokkal már pedig soha! – mesélte James.

- Azt beszélik, hogy akire kiveti a hálóját, annak vége. Olyan, mint egy fekete özvegy, csak éppen nem kinyírja a pasikat, hanem mindet ágyba dönti – mondta Alice.

- Vagy a padlóra…

- Lépcsőre…

- Szertárba…

- Fűbe… - sorolták a körülöttük ülő barátaik.

- Na szép, röviden szólva egy kis ribanc – bosszankodott a lány.

Miután vége lett a vacsorának mindenki elindult a szállása felé. Hermione megpróbált legalább egy pillantást elcsípni Perselustól, de az ügyet sem vetett rá. Folyamatosan azzal az idegesítő lánnyal diskurált. Sértetten vonult föl a toronyba, és haragja még másnap sem enyhült semmit.

A tanórák most is változatlanul zajlottak, vagyis változatlanul unalmasak voltak. Hermione azt hitte menten megőrül, ha nem kerül ki ebből az unalmas közegből. Binns óráján már szabályosan úgy érezte sikoltani fog. Elsőként hagyta el a termet és indult el az udvar felé. Ahogy a tó partjára ért vett pár mély lélegzetet, és alaposan körülnézett. Legnagyobb megdöbbenésére Remust látta beszélgetni Perselusszal. Nem sokáig, csak pár percig, de ismét fellángolt benne a harag. Nem értette, hogy ha Remusszal képes beszélni, akkor vele miért nem? Miért kerüli őt már napok óta.

Egyre nagyobb balsejtelem kerítette hatalmába, miszerint Lydia talán célt ért Perselusnál. Itt eszébe jutott a nyár végi kis afférjuk, ami csak azért nem történt meg, mert ő szerencsétlen módon egy béna szűz, de ez a lány nem. Ő már biztosan jól tudja, hogy mit kell csinálni, vele nem kell finomkodnia a másiknak.

A lány szívébe újabb kétségek költöztek. Talán csak áltatta magát, talán csak egy ostoba illúzió volt, hogy ők összejöhetnek. Mikor Remus és Perselus eltűnt a kastély bejárata mögött, leroskadt a fűbe. Nem értette, hogy mi történik körülötte. Teljesen össze volt zavarodva. Féltékeny volt, ezt biztosan tudta és elkeseredett. Ez most valamiért ezerszer rosszabb volt, mint mikor Ron összejött Lavenderrel. Talán mert itt már tudta mit veszíthet, hogy máris mit veszített el. Eldöntötte, hogy amilyen gyorsan csak lehet, beszél a másikkal.

Erre leghamarabb másnap dupla bájitaltan előtt tudott sort keríteni. Már mindenki ott sorakozott az ajtó előtt, mikor a lány odasétált a fiúhoz, nem törődve a mardekárosok megvető pillantásaival.

- Perselus, szeretnék kérdezni valamit arról a bájital szakkönyvről… - kezdte.

Perselus bólintott, majd odébb álltak. Csakhogy nem éppen ilyen reakcióra számított.

- Te megvesztél? Ilyen nyíltan odajönni hozzám? – sziszegte dühösen.

- Én csak… Csak szerettem volna veled beszélni, mert…

- Hermione megbeszéltük, ne keress, ez veszélyes! – morogta, majd otthagyta a másikat. A lány megsemmisülten nézett utána. Közben kinyílt a terem ajtaja és Lumpsluck beparancsolta a diákjait. Mindenki elfoglalta az őt megillető helyet és lassan elkezdődött az óra.

Már vagy fél órája készítették a bájitalt, mikor Sirius asztalán landolt egy cetli. Black értetlenül nézett körbe, majd kihajtogatta. Az üzeneten egy pálcikaember volt, akinek éppen a nemesebbik testrészét nyisszantották le egy átokkal. Black arca eltorzult és keresni kezdte a bűnöst.

- Mi van haver? – fordult hozzá James.

- Valaki szórakozik velem – még be sem fejezhette, már ki is szúrta a rá vigyorgó Rabastant, és a mögötte ülő fehér hajú lányt. A lány elégedett tekintete még jobban felidegesítette.

- Mocskos halálfalók! – sziszegte, mire Rabastan agya hirtelen eldurrant.

- Véráruló fattyú! – mordult rá és a pad alatt már meg is fogta a pálcáját. Hermione látta, hogy baj lesz, de nem volt elég ideje cselekedni.

- Black, igaz, hogy kiheréltek? – kérdezett rá vigyorogva Lydia. Sirius pedig elvesztette az önuralmát.

- Semmi közöd hozzá halálfaló ribanc! – kiabálta a lánynak. Az úgy tűnt meg sem lepődik a vádakon, ellenben Perselus ismét közbe avatkozott.

- Black, állj le! – figyelmeztette, de ez is kevésnek bizonyult.

- Te csak kussolj Piton, látom megvan az új szukád! Na és hogy szuperál? Bár amint hallom már eléggé lestrapált egy példány – vigyorogta gonoszan. Úgy tűnt mintha Lydia arcán némi csalódottság suhanna át, de gyorsan rendezte vonásait.

- Fáj, hogy kikosaraztalak Black? – kérdezte gügyögve.

- Sirius, hagyd, nem éri meg – csitította James. Közben már Lumpsluck is odasietett a perpatvarra.

- Mi folyik itt? – kérte számon a diákokat. Azok egyszerre kezdtek el kiabálni, és mindenki a saját igazát bizonygatta. Senki sem tudta ki küldte az első átkot, de pár másodperc múlva már Sirius, Peter, Lydia és Rabastan párbajoztak egymással. James védelmezőn maga mögé utasította Lilyt, míg Hermione csak meredten nézte a történteket. Egy átok eltalálta az egyik fiolakészletet, ami apró darabokra tört pont Lydia mellett. A szilánkok mélyen felsértették a lány jobb karját és arcának egy részét is, és Hermione is kapott néhány szilánkot.

Mindezzel nem is lett volna semmi baj, hiszen Hermione már hozzá volt szokva az ilyesmihez. Azonban ami következett, sokkal jobban fájt neki, mint hitte volna. Perselus látta, hogy vérzik a kézfeje, és az arcán is van egy vágás, de inkább a másik lánnyal foglalkozott.

- Mr. Piton vigye föl Ms. White-ot a gyengélkedőre. Az egész csoport két heti büntetőmunkát kap Frics úrnál, ti négyen pedig, Black, Lestrange, Pettigrow és White, két hónap eltiltás minden kinti eseménytől, valamint egy hónap büntetőmunka! – üvöltötte magából kikelve. Hermione csak nézte, amint Perselus elhagyja a termet támogatva Lydiát. Lehajtotta fejét, nem akart sírni, és csak ekkor tudatosult benne, hogy ő is vérzik.

- Tanár úr… én is megsérültem – suttogta alig hallhatóan. Lumpsluck őt is felküldte Remus kíséretével. Csakhogy a boszorkány megmakacsolta magát.

- Inkább menjünk a toronyba – könyörgött neki.

- De vérzel, ezt el kell látni.

- Van kenőcsöm, nem komoly, kérlek. Nem akarom látni, hogy miként hetyegnek odafent – szipogta.

- Te meg miről beszélsz? – értetlenkedett a másik.

- Perselus már rám se néz, nem beszél velem… most is megsérültem, de nem foglalkozik vele, csak azzal a lánnyal van – motyogta az orra alatt.

Remus megvakarta a fejét.

- Nem értem, hogy mi a bajod ezzel, hiszen nem jártok vagy… Ó, Merlinre, Ti… - azonban itt elhallgatott, mivel valaki közeledett. Perselus volt az, és elég sietősnek tűnt az útja. Azonban mikor meglátta Hermionét hirtelen megtorpant.

- Hát ti?

- Hermione is megsérült – mutatott a lány arcán és kezén lévő vágásokra.

Perselus elszégyellte magát.

- Sajnálom, gyere, felkísérlek…

- Nem nyúlj hozzám! – sziszegte a lány dühösen.

- Most meg mi bajod van? – értetlenkedett Piton.

- Te vagy a bajom, ne add itt a szépet. Látom amit látok, nem vagyok se vak, se hülye. Az a tyúk úgy nyomul rád, ahogyan csak nem szégyelli. Ha tehetné a nyakkendőjét lóbálva lovagolna az öledben – hadarta dühösen. Közben Remus kiszórt egy hangszigetelő bűbájt a környékre.

- Hermione, félreérted! Lydia és köztem nincs semmi… Lupin, nem húznál el, ez magán ügy – mordult most a másikra.

- Bocs, de az én felelősségem – emelte föl kezét védekezőn Remus.

- Elegem van belőled. Tudom, hogy titkolnunk kell a dolgot, de akkor minek csinálsz ilyeneket? Udvarias vagy vele, hagyod, hogy tapogasson, állandóan beszélgettek, rám meg sosincs időd, és ha megkereslek, akkor is elzavarsz. Ez nem kapcsolat, ez egy rakás thesztrál trágya – hisztizte. Remus a plafonra csücsörítve próbált átlátszónak tűnni, de valahol egyet értett a lánnyal.

- Hermione, ez az egész szükséges, hogy elhiggyék közéjük való vagyok.

- Az is, hogy hagyod magad megfektetni annak a kis lotyónak? Eddig hányszor volt már meg? – kérdezte a lány dühösen, majd elviharzott fel a toronyba.

- Lupin, most törleszthetsz a segítségemért. Segíts vele megértetni, hogy nincs köztünk semmi Lydiával, és hogy ez csak a szükséges rossz.

- Sajnálom, csodákra én se vagyok képes. Pedálozz Perselus, akkor talán tényleg elhiszi neked – ajánlotta Remus, majd elindult a lány után.

Piton dühében belevágott egyet a szemközti falba, de csak saját fájdalmát tetézte ezzel is.

A büntetőmunka folyamán Frics legnagyobb örömére lassan az egész kastély ragyogott. A wc-k, a trófea terem, a tantermek és folyosók. Lumpsluck úgy döntött, hogy vegyes párokat alkot, így igyekezett olyan embereket összetenni, akikről tudta, hogy ki nem állhatják egymást. Nem volt szerencséje, ugyanis az első büntetőmunka után jóformán megtelt a gyengélkedő. Végül olyan eszközhöz folyamodott, amihez máskülönben sohasem nyúlt volna. Elkezdett pontokat levonni. Ez hatott, és a háborúskodást felváltotta az átmeneti fegyverszünet. A diákok még most is utálták egymást, de legalább már nem verekedtek össze, vagy átkozódtak.

Hermione Aleckel került egy párba, ám és meglepően kellemesen csalódott a fiúban. Az semmi jelét nem mutatta ellenségeskedésnek. Teljesen normálisan bánt vele. Sőt, úgy tűnt Alecet is érdekli a számmisztika, így talált magának egy új tanuló partnert.

Persze ez a béke nem volt elmondható mindenkinél. Sirius vesztére Lydiát kapta. A lány szinte semmit sem akart megcsinálni, és mindig keresztbe tett a másiknak. Lumpsluck megelégelte a dolgot és egy ötlettől vezérelve elvette pálcáikat, majd bezárta őket a szertárba.

- Két óra múlva jövök, ha baj történik, a védőbűbáj jelez nekem, addig rendezzétek sorba a bájitalokat. Apropó, semmi veszélyes nincs köztük, jó munkát – köszönt el, majd hallották amint a zár kattan egyet.

- Hogy az az ananászzabáló…

- …vén disznó – morogták majd hirtelen egymásra pillantottak és tettek egy lépést hátra.

- Akkor talán dolgozzunk, addig is telik az idő – ösztökélte Sirius.

- Dolgozz ha akarsz, nekem semmi kedvem hozzá – hisztizte a lány.

- Ha hiszed, ha nem nekem sincs hozzá kedvem, de az életben vannak dolgok, amiket nem kedv kérdése, hogy megcsinálod, avagy sem. Csak megcsinálod, mert kell és kész – tárta szét a karját Sirius.

- Azt hiszed, nem tudom – sóhajtott fel a lány, majd nagy nehezen odasétált az egyik polchoz, de olyan fejet vágott, mintha itt lenne a világ vége. Sirius elgondolkozva figyelte őt.

- Amúgy miért vagy ilyen? – bukott ki belőle a kérdés.

- Hogy ilyen?

- Hát ilyen nemtörődöm és bunkó – sorolta Sirius.

- Az én életem egy rakás trágya Black, és még csak kilátásom sincs, hogy szabaduljak jelenlegi helyzetemből – morogta Lydia, miközben alaposan szemügyre vett egy fiolányi bájitalt.

Még nem tudták, hogy Lumpsluck élete talán legjobb döntését hozta azzal, hogy kettejüket bezárta abba a kis helyiségbe.

<<      >>

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2014.02.08. 13:47 mzperx Szia, hát végre ide is ide értem, hogy vmi nyomot hagyjak magam után. Na ez most egy megdöbbentő fejezet volt még így is h. másodjára olvastam. Az új lázadó fiatal tinilány karaktere nagyszerű ötlet volt, új színt új lendületet hoz a történetbe, megnozgatja az állóvizet és gondolom egy bizonyos pasit meg majd lecsillapít, vagy éppen felkorbácsol?  Nem is árt neki! Más kapcsolatokat meg felborít, remélem csak időlegesen.  Perselus és hermione kapcsolatáról nem is tudom mit gondoljak, eleve semmi baj nem lenne ha Pers kicsit komunikatívabb lenne és legalább titokban néha.néha megbeszélné h mi jár abba a csavaros agyába meg kagylóhélyas szívébe, de hát ő ugyebár nem ez a típus - nyilván az előző élete ezt kívánta meg-, a griffendélesek meg viszont igénylik ezeket a dolgokat, jó lenne h a mindketten kicsit kimozdulnának ebből az egocentrikus hozzáállásból, hogy a másikat akarják magukhoz idomítani és végre tekintettel lennének a másik iránt is. hermione is lehetne kicsit belátóbb, de neki se könnyű az biztos, ő is eleve alapból tele van bizonytalansággal. Vki végre megmondhatná nekik mennyit érnek.   Tudom neked elég nehéz kvázi kívánságokat írni, hisz azon kevés rendes szerző közé tartozol aki előre megírja a történetét, ez meg már teljesen kész is van, de remélem Mr. Princ nem került ki teljesen a képből, s remélem hamarosan a másik történetedet is olvashatjuk már!  Üdv Mz Válasz: Hú hát ez egy igen szép és terjedelmes hozzászólás volt, amiért nagyon hálás vagyok. Régen olvashattam ennyit és ezért ezer köszönet. Igen ez a történet már előre meg van írva, már csak a feltöltések vannak hátra így sajnos már alakítani nem sokat tudnék rajta, de remélem azért így is tetszeni fog. :D Még egyszer köszi, hogy írtál! :D