Van, ami úgy jó, ahogy van

Hermione jobban szerette volna kihagyni ebből a fiút, de már nem tehetett semmit. Lehangoltan kullogott utána, majd fordult be a szobájába. Perselus már ott ült az ágya szélén, ami eléggé zavarbaejtő volt. Ha ketten voltak, már nem tűnt olyan jó ötletnek, hogy kikezdjen a másikkal. Ez pedig egy eléggé félreérthető szituációnak ígérkezett.

- Na, mire vársz, feküdj – paskolta meg az ágyat Perselus.

Hermione elfintorodott, majd megszólalt.

- Minden lánynak ezt mondod? – bukott ki belőle a kérdés, de már bánta is.

Piton fölényesen elvigyorodott.

- Nem, ha tudni akarod nem mondtam semmit, és ők sem kérdeztek semmit, csak tették a dolgukat és… kiszolgáltak – vigyorodott el.

Hermione megborzongott. Ez valahogy ijesztő volt, túl pitonos, de valahogy mégsem. Mintha egy teljesen más férfi lenne.

- Aha… Na mindegy – mondta, majd nehézkesen ugyan, de elhelyezkedett az ágyon. Csakhogy felsője állandó jelleggel lecsúszott, zavarva Perselust a munkában. Még el sem kezdte, máris – vagyis ismételten –, odakúszott keze elé az a fránya anyag. Bosszúsan tolta feljebb, de az csakis az ő bosszantására ismét visszacsúszott.

- Hermione, vedd le a felsődet – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

Hermione megdermedt. Vegye le a felsőjét? Mégis mit akarhat ezzel a másik?

- És ha nem teszem? – kérdezte kissé elbizonytalanodva.

- Akkor nem tudlak bekenni. A felsőd útban van, már háromszor csúszott vissza. Így nem jutunk előrébb – bosszankodott tovább Perselus.

Hermione kissé felemelkedett és elfordult a másiktól, majd nagy nehezen leszenvedte magáról a felsőt. Perselus szeme kikerekedett. Nem gondolta volna, hogy a top alatt nincs semmi a másikon.

- A… Azért mondhattad volna, hogy nincs alatta semmi – bökte ki elvörösödve. Ugyan nem látott sokat a lányból – vagyis nem eleget –, de azért így is elég volt neki. Hermione a hasán feküdt, karját a feje fölé emelte, így oldalról igencsak jó rálátása lett a lány melleire.

Azok nem voltak nagyok, de mégis mágnesként vonzották még így is a fiú tekintetét. Magában azért rimánkodott, hogy hormonjai ne kezdjenek örömujjongásba. Vett egy kis adagot a kezére a kenőcsből, majd óvatosan elkezdte belemasszírozni a lány hátába. Hermione néha felszisszent, ilyenkor Perselus még óvatosabban simogatta. Ahogy a sötét foltot figyelte, emlékei a felszínre törtek, és önkénytelenül kezdett el beszélni.

- Amikor gyerek voltam, sokszor voltak rajtam ilyen foltok… és persze anyámon is – tűnődött el.

Hermione tétován oldalra fordította a fejét, hogy láthassa az arcát.

- Bele se merek gondolni, hogy milyen szörnyű lehetett nektek. Már az is elég volt, amit abban a pár percben láttam belőle – mondta alig hallhatóan.

- Nem is kívánom vissza egyetlen pillanatát sem – húzta el a száját.

Hermione elnézte a vonásait, ami most szomorú és bűntudatos volt.

- Mi a baj? – kérdezte.

- Ezt én tettem veled… Miattam sérültél meg – mondta hirtelen.

Hermione kissé felkönyökölt, persze ügyelt rá, hogy mellei takarva legyenek.

- Nem te tehetsz róla, hanem a busz. Én mondom életveszélyes az a jármű! – bosszankodott.

- Nem valami szívderítő azon utazni – értett egyet vele, azonban arca még mindig bűntudatot tükrözött.

- Perselus, nem te bántottál, ezt verd ki a fejedből! – mondta ismét a lány, majd rámosolygott.

- Jó, lehet, hogy most nem úgy bántottalak, de mi van, ha később, pár év múlva akár téged vagy bárki mást bántok? Mi van, ha olyan leszek, mint ő? – hadarta.

Hermione még mindig mosolygott, majd maga elé vette egyik díszpárnáját, és ülő helyzetbe tornázta magát. Piton jobban el volt foglalva kétségeivel, mint a lány pucérságával, így arra is csak kissé később eszmélt rá, hogy Hermione óvatosan megsimogatja az arcát.

- Perselus, te sohasem leszel olyan, mint ő. Ebben biztos vagyok, és hogy honnan veszem? Egyszerű. Mert te jó ember vagy, tisztességes férfi, akinek helyén van az esze és a szíve is. Bár a szívét szereti hét lakat alatt tartani, nehogy bárki is hozzáférjen. Ennek ellenére, én hiszem, hogy egyszer lesz saját családod, feleséged és gyerekeid, és boldog leszel. Nagyon is boldog – mondta, majd egy puszit nyomott a fiú arcára.

Az némán, tátott szájjal nézett rá. Valahogy szeretett volna hinni a lánynak, sőt hinni akart neki. Számára is kell lennie egy kiútnak.

- Köszönöm – suttogta alig hallhatóan.

Hermione bólintott, majd felállt még mindig maga előtt tartva a párnát, és eltűnt a fürdőben. Mikor visszatért, Perselus már az ajtóban várta őt.

- Indulhatunk? – kérdezte.

- Persze – válaszolta Hermione, majd egymás mellett lesétáltak a konyhába, hogy végre megebédeljenek.

Délután Eileennek támadt egy ötlete, miszerint napozzanak egy kicsit. Hermione nem ellenkezett, örült neki, hogy egy kicsit lustálkodhat pótanyjával együtt. Perselus persze most is húzta a száját, de végül a két nő közös munkájának gyümölcseként ő is kifeküdt a napra.

- Ne nyafogj, legalább lesz egy kis színed! – rótta meg édesanyja, mikor tíz perc elteltével is folyamatosan panaszkodott.

- Na, de anya!

- Ez mondjuk igaz. Mikor visszamegyünk a suliba, az összes lány utánad fogja csorgatni a nyálát – emelgette szemöldökét Hermione.

- Persze… - húzta el a száját Piton.

- Én ezt komolyan mondtam. James kiesett Lily miatt, Remus eleve nem csajozik, Sirius meg van átkozva, már pedig jelen pillanatban az utánuk közvetkező helyes pasi ranglistán te állsz – bizonygatta a lány.

Perselus sohasem volt beképzelt ember, de most kissé kihúzta magát ültében.

- Még ha úgy is lenne, engem hidegen hagynak – mondta végül Hermione, inkább nem pedzegette tovább a dolgot, úgy vélte ennyi egyelőre elég is lesz.

Eileen gondoskodott a további beszédtémáról.

- Mikor indultok? – fordult a lány felé.

- Holnap reggel, kilenckor indul a zsupszkulcsunk – válaszolta.

- Kár, hogy ismét elmész. Jó lett volna még egy kis időt veled tölteni – sóhajtott fel a boszorkány.

- Sajnálom. Az utolsó héten így is együtt lehetünk. Alig két hetet leszek oda – próbálta kiengesztelni.

- Hát rendben, addig kianyáskodom magam Perselus felett – jelentette ki határozottan.

Piton persze ennek nem örült annyira.

- Mit értesz anyáskodás felett? – bukott ki belőle.

- Csinálhatnánk programokat kettesben. Úgy értem olyasmiket, amiket már régen meg kellett volna tennünk. Elmehetnénk ide-oda – vetette föl az ötletet.

- Mit értesz ide-oda alatt? – kérdezte bizonytalanul.

- Nem is tudom. Kicsiként szerettél volna elmenni egy vidámparkba, de ez nem jött össze. Talán elmehetnénk. Aztán ott van a Varázslény kert – sorolta.

- Varázslény kert? – lepődött meg Hermione.

- Igen. Egy amolyan állatkert, csak itt varázslények vannak. Bár az is igaz, hogy Skóciában van, de ráérünk. Vagy akár mehetnénk simán moziba is – ajánlotta a nő.

Perselus örült is meg nem is. Szeretett volna belemélyedni a Hermionétól kapott könyvbe, de tudta, hogy már csak három hétig lehet anyja mellett, aztán hónapokig nem látja majd őt.

- Jól van, tiéd vagyok – sóhajtott fel, majd hanyatt vágódott a törölközőn.

Eileen nagyon boldog volt, szinte kicsattant az örömtől. Hermione este még hosszasan beszélgetett vele Jacobról. Perselus tüntetőleg felvonult a szobájába, mondván nem kíváncsi a pasasra.

- Na és… megcsókolt már? – kérdezte Hermione izgatottan. Eileen kissé elpirult és beletelt pár másodpercbe, mire bólintott. - Ez annyira szuper! Úgy örülök neki, hogy boldog vagy – mosolygott rá.

- Egyszerűen el sem tudom hinni, hogy ez velem történik. Nyugalomban és biztonságban élek egy szép házban a fiammal és a kislányommal – itt megfogta Hermione kezét, aki hálásan rámosolygott. – Ráadásul, úgy tűnik megtalált a szerelem. Most már belátom, hogy amit Tobias iránt éreztem fiatal koromban, az csak rajongás volt. Megszédített, hogy egy fiú irántam érdeklődik. Pedig ő igazából sohasem volt egy romantikus alkat. Mindig is csak a házimanót jelentettem neki, még ha ő nem is tudta, hogy mi az. Sohasem volt gyengéd, romantikus, érzelgős. Mindig is határozott volt, mindenben… Még az… Még az első együttlétünk is ilyen volt. Türelmetlen, szinte már durvának mondható. A legtöbb gyengédség az volt tőle, hogy nem lökött el magától, miután végzett… - mesélte elmerengve, szomorú arccal.

- Egyszerűen nem értem, hogy miért nem hagytad már akkor el, mikor először megütött – mondta Hermione.

- Akkor még szerettem, legalábbis azt hittem. Később, mikor Perselus megszületett, kissé lehiggadt, de amint akaratlanul is mágiakitörései voltak, már nem volt megállás. Idővel egyre rosszabb lett. Eleinte ragaszkodtam hozzá, később pedig már nem volt hova mennem. A szüleim miután bejelentettem, hogy hozzámegyek Tobiashoz elzavartak otthonról. Én pedig túl büszke voltam, hogy eléjük álljak, és megmondjam, igazuk volt. Szégyelltem magam a férjem miatt. Aztán persze ott volt az is, hogy volt egy kisfiam, és semmi pénzem. Mugli környezetben nem tudtam volna vele elhelyezkedni. Egy gyerek, akinek mágia kitörései vannak, nem mehet óvodába, amíg dolgozom. A varázsvilágba pedig túlságosan megalázó lett volna visszatérnem ilyen körülmények között.

- Gondolod… Gondolod, ha elmész a szüleidhez, akkor ők befogadtak volna titeket? – tűnődött el a lány.

- Nem tudom. Apám talán igen. Ő, ha más nem, adott volna nekünk pénzt, hogy könnyebben boldoguljunk, de nagyon csúnya dolgokat vágtam a fejéhez. Ő mindig sokkal elnézőbb volt, mint anyám, de szerintem akkor nagyot csalódott bennem – sóhajtott fel.

- Na és most, mi van a szüleiddel? – faggatózott tovább Hermione.

- Úgy hat évvel azután, hogy elhagytam a házunkat, anyám meghalt. Azt rebesgették belehalt a szégyenbe, hogy a lánya egy muglihoz ment hozzá – húzta el a száját Eileen.

- És az apád?

- Ő még él, bár senkivel sem tartja a kapcsolatot. Állítólag ki sem mozdul a házból, még az udvarra sem megy ki. Viszont én tudom, hogy amikor Perselus negyedéves volt, eljött megnézni az egyik meccsét. Akkor én is ott voltam. Tobias két hétre eltűnt, így nem állt fenn a veszélye, hogy emiatt is kaphatok. Ő is ott ült a nézőknek fenntartott lelátón. Csukja volt rajta, az arcát nem is láttam, de a kezét bármikor felismerném. Tudod a családi címeres gyűrűt viselte. Szívesen odamentem volna hozzá, de tudtam, hogy azzal csak még kényelmetlenebbé válna a helyzet.

- Ó, és nem gondolkoztál rajta, hogy esetleg felkereshetnéd? Úgy értem, ha amúgy sem jár el otthonról, akkor mit sem számít neki a családja hírneve, és nyilvánvaló, ha képes volt elmenni arra a meccsre, akkor Perselus érdekli őt – taglalta Hermione.

Eileen vett egy mély levegőt, igazából már eszébe jutott, hogy talán felvehetné a kapcsolatot az apjával, és ha ő úgy gondolja, akkor talán bemutathatná Perselust neki.

- Szerintem Perselus nem örülne neki. Mikor kicsi volt, kérdezősködött róluk, de egy idő után felhagyott vele – mondta szomorúan.

Fogalmuk sem volt róla, hogy Perselus az utóbbi pár percben ott hallgatózott az ajtó előtt. Mikor meghallotta, hogy anyja miket mesél apjáról, egyszerűen el akart menni onnan. Viszont amikor nagyszülei kerültek elő, hirtelen megtorpant. Kikerekedett szemekkel meredt az ajtóra. Emlékezett arra a meccsre, amit a Hollóhát ellen vívtak negyedikben. Ő volt a fogó, és porig alázták őket. Olyan büszke volt, mint még soha. Az anyja is eljött és látta őt. Mikor már indult volna hozzá, egy furcsa öregember állt meg előtte és rámosolygott.

„ – Szép volt fiam, nagyon bravúros fordulat volt… „ – mondta neki az öreg, majd hümmögve tovább sétált. Perselus akkor nem sokat foglalkozott vele, hanem egyenesen sietett édesanyjához.

Az előző életében nem foglalkozott a nagyszüleivel, sem pedig a tőlük örökölt birtokkal vagy vagyonnal. Az utolsó évben vette csak hasznát, amikor abból a pénzből menekítette ki az ártatlanokat. Most viszont valami megmozdult benne. Eddig csak azt hitte, hogy azért lett az övé a vagyon, mivel ő volt az utolsó leszármazott. Most viszont kezdett benne éledezni a gyanú, hogy talán az öreg, vagyis a nagyapja szánt szándékkal hagyta rá minden ingóságát. El is döntötte, hogy amint lehetséges, felveti annak a lehetőségét anyja előtt, hogy talán meg kéne látogatniuk az öreget. Mindig is kíváncsi volt rá, elvégre nagyapját Merlin érdemrenddel is kitüntették, amiért nem is egy új bájitalt talált föl.

Hermione és Eileen még egy darabig beszélgettek, majd mindenki nyugovóra tért. Másnap reggel megejtettek egy gyors, közös reggelit. Hermione megígérte Perselusnak, hogy ha lát valami különleges bájitalkönyvet, akkor megszerzi, Eileennek pedig ígért valami csecsebecsét ajándékba, majd elindult.

Susann és az édesapja a King’s Cross előtt vártak rá. A férfi előre leszögezte, hogy Hermione tegezze őt nyugodtan és szólítsa Charlesnak. A zsupszkulcs indulásig már nem volt sok idő, pár perc múlva már útnak is indultak. Hermione most sokkal hosszabbnak érezte a forgásban töltött időt, bár ez nem is volt meglepő, tekintve, hogy Afrika volt a cél. Minden esetre hatalmas megkönnyebbüléssel töltötte el, hogy nem csak ő vágódott el, hanem rajta kívül még három másik ember is, ahogy földet értek.

- Hermione, egyben vagy? – kérdezte a férfi.

- Persze, csak szerintem ezt sohasem fogom megszokni – sóhajtott fel, miközben Su segítségével sikerült felállnia.

Az állomás előtt már várta őket egy autó, ami elszállította őket a szállodájukba. Hermione és Susann hatalmasra kerekedett szemekkel bámultak ki az ablakon. Minden annyira furcsa és különleges volt, a színek, a táj, az emberek.

Miután megérkeztek, szépen kipakoltak a szobájukban. Charles szinte azonnal magukra is hagyta őket, mondván be kell jelentkeznie a konferencia résztvevői közé. Hermione látta barátnőjén, hogy nem igazán tetszik neki a dolog, de inkább nem szólt semmit.

- Nos, mi a tervünk mára? – kérdezte gyorsan, csakhogy terelje a szót.

- Hát, amennyire tudom a szállodától nem messze van egy múzeum, oda elmehetnénk – ajánlotta.

Hermione egyetértőn bólintott, majd írtak egy üzenetet Charlesnak, hogy hova mentek, és már ott sem voltak.

A múzeum valóban nem volt messze, és minden elképzelésüket felülmúlta. Egyszerűen gyönyörű volt, szinte már mesébe illő. Legalább három órát kószáltak benne, mire a végére értek és elindultak visszafelé, hogy megebédeljenek.

- Ne várjuk meg az apukádat? – kérdezte Hermione.

- Nem szükséges, vacsora előtt úgy se fog előkerülni, sőt lehet utána se – mondta érzelemmentesen Susann.

Hermione nem igazán tudta, hogy mit is mondhatna erre. Azzal tisztában volt, hogy barátnője és a szülei közt lévő kapcsolat nem éppen tökéletes, mivel azok alig töltenek vele egy kis időt. Viszont így szemtől szembe látni a problémát, már egészen más volt.

- Nem gondoltál még rá, hogy beszélj velük? – kérdezte.

- Mármint miről? – értetlenkedett a lány.

- Hogy ne hanyagoljanak így el. Hogy legyenek veled több időt, foglalkozzanak veled – próbálkozott.

- Hermione, nekik így jó. Csak ezért, mert egy évből három hónapot itthon töltök, nem változtathatom meg az életüket. Már megszokták, és nem akarok plusz terhet jelenteni a számukra – felelte egyszerűen és olyan természetességgel, mintha ez lenne a világ legnormálisabb dolga.

- Ez így akkor se jó – hadakozott a lány.

- Én megszoktam. Eleinte bántott, mert szerettem volna több időt velük tölteni, de már mindegy. Ez az ő életük…

- Merlinre, hallod, hogy miket beszélsz? Te vagy az életük, Te vagy a gyerekük. Neked kellene az elsőnek lenni és nem a munkának. Pont ez az, hogy alig vagy itthon és akkor sem foglalkoznak veled. Ez így nem jó…

- Hermione, elég. Ne akard megváltani a világot. Ez nem a te dolgod. A szüleimnek így jó, és nekem ennyi elég – suttogta alig hallhatóan, de annál feszültebben a lány.

- De én…

- Nincs de. Fejezd be! Már mindent és mindenkit megváltoztattál a környezetedben. Talán van olyan, amit nem lehet, vagy nem kéne, hogy megváltoztass. Lehet, hogy mások asszisztálnak ehhez, de én nem fogok. És ne kezdj el a hátam mögött szervezkedni… - folytatta csöndesen. Hermione kissé elszégyellte magát. A másiknak tökéletesen igaz volt. Megpróbált mindent és mindenkit megváltoztatni, akár kérte az illető, akár nem. Pusztán azért, mert a jelenlegi kép nem illett bele az ő kis álomvilágába. Borzasztóan rosszul érezte magát emiatt.

- Sajnálom, igazad van – hajtotta le a fejét.

Susann arca meglágyult és halványan elmosolyodott.

- Én is sajnálom. Tudom, hogy segíteni szeretnél, de vannak dolgok, amik úgy jók, ahogy vannak. És ne értsd félre, nagyra értékelem, amit eddig véghezvittél. Kibékítetted a Tekergőket és Perselust. Miattad Remusnak se kell szenvednie. Lily és James összejöttek, és ez mind neked köszönhető – sorolta.

- Én ezeket nem mondanám az érdemeimnek. Ezek csak úgy megtörténtek. Remus előbb vagy utóbb úgyis megkapta volna a szert, Lily meg tuti összejött volna Jamesszel. Ami a Tekergőket illeti és Perselust… Na jó, talán ez az egy, ami tényleg az én érdememnek mondható – mosolyodott el.

Még jó ideig beszélgettek, közben pedig szépen megebédeltek. Délután elmentek egy kis városnézésre, este pedig hármasban lementek megvacsorázni. Hermione végig figyelte, hogy miként viselkedik Susann az apja társaságában. Semmi különöset nem vett észre. Nem volt sem idegesebb sem felszabadultabb. Teljesen normálisnak tűnt. Egyszerűen nem értette, hogy hogyan képes így viszonyulni a helyzethez. Ellenkező esetben ő már régen kiakadt volna. Eddig azt hitte, hogy Susann gyenge és félénk jellem, azonban csak most döbbent rá, hogy nagyobb eltökéltség és akaraterő van benne, mint azt bárki is gondolta volna. Hirtelen még inkább úgy érezte, hogy tisztelnie kell a másik akaratát, így elállt korábbi elhatározásától, hogy Charles napirendjéről faggatózzon.

- Ó, és holnapután az egész délutánom szabad lesz. Ha szeretnétek elmehetünk egy szafarira – ajánlotta fel.

- Az nagyszerű lenne – mosolyodott el Susann.

- Igazi szafari? Benne vagyok – bólintott rá Hermione is.

- Nagyszerű, akkor ezt megbeszéltük. Nos, most meséljetek nekem valami érdekeset. Hermione, sikerült beilleszkedned?

- Igen. Már egyre kevésbé hiányzik a régi életem. Még mindig vannak pillanatok, amikor elszomorodom a szüleim vagy a barátaim miatt, de végül azokra gondolok, akik mostanra a családom lettek. Eileen csodás asszony, és úgy szeret, mintha a lánya lennék – mondta.

- Igen, emlékszem rá. Néhányszor találkoztunk, amikor a szüleink összejártak egy-egy bál erejéig. Kissé aranyvér mániásak voltak, de nem túlzó értelemben. Eileen édesanyja nagyon nehezen viselte, hogy a lánya egy olyan senkiházihoz ment hozzá – mesélte bosszúsan a férfi.

- Senkiházi? – nézett rá a lánya.

- Igaz, ahhoz a muglihoz – mondta a férfi.

- Ugye nem azért nevezted senkiházinak, mert egy mugli? – kérdezte Hermione.

- Mi? Ó, nem! Nem vagyok vérmániás, nehogy azt hidd. Csak hallottam, hogy milyen egy szörnyeteg az az ember. Iszákos és agresszív. A legrosszabb fajta, de hála Merlinnek, most már rendben lesznek. Emlékszem, egyszer Eileen elhozta Perselust a Mungóba. Olyan öt éves lehetett. Három helyen tört el a bal karja, és jó néhány bordája megrepedt. Persze ő azt mondta, hogy leesett a fáról, de a régi sérüléseit látva azonnal tudtam, hogy mi áll a dolog hátterében. Ezt meg is említettem neki, de ő könyörögni kezdett, hogy ne szóljak róla senkinek. Nem tehettem mást, belementem.

- Te tudtad, hogy miken kell keresztülmennie és hallgattál róla? – sápítozott Susann.

- Ha emlékszem, akkor tudod, hogy mindig összeszidtam Jamest, amikor azzal hencegtek hogyan bántak el vele.

- Ez igaz, de akkor is.

- Susann, mindegy, hogy mugli orvos vagy gyógyító az illető, rá ugyan úgy vonatkozik a titoktartási eskü – próbálta meg védeni Hermione.

- Na jó, más téma. Mesélj Hermione, melyik fiú tetszik azok közül a lókötők közül? – érdeklődött a férfi.

Hermione kissé elpirult. Még a saját apjával sem beszéltek ilyen témákról.

- Apa, zavarba hozod! – bosszankodott Susann.

- Miért? Hiszen már kész nő… vagyis kész nő vagytok mind a ketten. Apropó. Veled mi a helyzet kiscsillagom? Ugye még nincs barátod? – Susann a füle tövéig elpirult.

- Még nincs… - válaszolta.

- Ez a még úgy hangzott, hogy már nem sokáig, vagy tévednék? – faggatózott a férfi és most már kissé feszültebbnek tűnt.

- Igazából nem tudom. Szóval… Hermione, segíts! – nézett barátnőjére.

- Nyár elején összeismerkedtünk néhány fiúval. A Beauxbatonsba járnak, de mind a hárman Angolok. Az érintett fiú Carlisle Bingley, egy mugli származású varázsló, aki az utolsó évét a Roxfortban fogja elkezdeni, mivel az édesanyja sokat betegeskedik mostanában és a közelben akar lenni – fejezte be Hermione.

- Bingley? Ismerős a neve, bár nem is tudom, hogy honnan… - tűnődött el.

- Talán mert arisztokrata családból való, egy mugli Malfoy vagy Potter, ha úgy tetszik. Nagyon rendes fiú és tisztességes, tökéletes úriember, és úgy tűnik – bár ezt én se értem –, hogy tetszem neki – vallotta be.

- Már miért ne értenéd? Hiszen te egy csodás lány vagy – nézett rá szelíden az édesapja.

- Ezt csak azért mondod, mert a lányod vagyok. Különben, ha úgy alakulna… Nem bánnád, ha összejönnénk? Mármint, járnánk… - helyesbített.

- Nem, ameddig tisztességesek a szándékai, de előre figyelmeztetlek egy pálcamozdulattal meg tudom állapítani, hogy kárt tett-e benned, és akkor vége – villant meg apja szeme. Hermione majdnem elnevette magát. A beszélgetés ezután sokkal vidámabbá vált, még Susann is nevetett néhányszor, ami külön megörvendeztette az apja szívét.

<<      >>

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2013.11.24. 10:30 Vardo Köszike. Igy egyszerre három fejezetet olvasni, különleges volt. Imádom Doreát a varázslatért amit Siriuson alkalmazott. Remélem alaposan póruljár a beképzelt srác, és esetleg az esze is megjön. Gondolom Susann és a szülei között is javulni fog a viszony, és Mr. Bingley nem hallgat Mr. Darcyra.  Miután Eilleen és a Doki is egymásra találnak. még Hermione és Perselus, illetve Eileen, Perselus és a nagypapa ügyét kell lerendezni, aztán már ki is lehet nyírni Voldit. Mégegyszer köszi; és várom a többit- Válasz: Szívemből szóltál :P Valami ilyesmi lesz majd, persze egy kis drámával fűszerezve muhaha XD