Éjszaka a Potter házban

Már csak hatan maradtak, de így is sikerült elég jó hangulatot csinálniuk. James és Lily úgy turbékoltak, mint ahogy Alice és Frank szokott. Carlisle lassan kezdett teljesen feloldódni, és amikor James éppen nem Lily száját tanulmányozta, egészen jól elbeszélgettek. Perselus néha hümmögött valami értelmeset, de többnyire mélyen hallgatott és Hermionét figyelte.

A lány kifejezetten sokat nevetett, viccelődött, és egyszerűen jól érezte magát. Perselusnak eszébe jutott, amit Albus mondott nekik ideérkezésükkor. Használják ki a helyzetet, és legyenek fiatalok. Ez úgy tűnt, egészen jól halad. Perselus sohasem gondolta volna, hogy „összebarátkozik” Potterrel, és már nem akarja majd minden percben megátkozni Blacket, Lupinnal meg egészen jól elbeszélgetnek, Frankről már nem is beszélve, aki szinte az első pillanattól kezdve kiállt mellette, ha arra került sor.

Aztán persze ott volt Lily. Azt hitte, hogy kész szenvedés lesz hagynia, hogy Potterrel összejöjjön. És így is volt… az elején. Nem választhatta szét őket, de ez így is volt jól. Lily őt csak egy barátnak tekintette, és sohasem lett volna nála esélye. Talán most sikerül majd túllépnie a dolgon. Amit Jamesnek mondott, hogy már csak barátjának tekinti a lányt, nem csak üres szócséplés volt. Tényleg így érzett. Örült neki, hogy Lily jól van, és még mindig a barátjának tartja magát, de már nem ő uralta az életét. Mikor Perselus erre rájött, hihetetlenül megkönnyebbült. Pedig olyan közel volt ahhoz, hogy ismét egy ugyanolyan csapdába sétáljon bele, mint amibe beleesett anno Lilyvel. Csakhogy ezt nem bánta volna. Hermione legalább olyan csinos volt, mint Lily, és az esze még csábítóbbá tette a számára. Ahogy ezen gondolkozott, Hermione hirtelen helyet foglalt mellette a kanapén, és a kezébe nyomott egy vajsörös üveget.

- Igyunk a boldog életre! – emelte föl sajátját a lány.

Perselus kissé elmosolyodott, majd koccintottak.

- A boldog életre – mondta ő is, majd belekortyolt az italba.

Hermione ezután ott maradt mellette, nem hagyta őt magára. Szorosan befészkelte magát a másik mellé, lábait felhúzta a kanapéra, és úgy folytatták a beszélgetést. Perselus úgy érezte, mintha a lány hozzá tartozna. Sokszor látott ilyen jeleneteket a Mardekár klubhelyiségében. Egy-egy baráti társaság vidáman beszélgetett, a párok pedig összebújva ücsörögtek egymás mellett. Mindig irigykedve figyelte őket. Féltékeny volt, hogy neki ilyen miért nem adatott meg. Sőt, igazából még most sem volt biztos a dolgában. Hermione egyre gyakrabban keveredett félreérthető helyzetekbe vele, vagy tett olyan megjegyzést, ami reményt ébresztett benne. Csakhogy ez még nem bizonyított semmit. Perselus az évek alatt jól megtanulta a szabályt: csak az valós, ami megtörtént vagy már elmúlt.

Hermione ismét felnevetett James egyik viccén, ami őt is mosolygásra késztette.

- De komolyan, ti utáltátok egymást? – kérdezte Carlisle hitetlenkedve.

- Igen. Pontosabban, én ki nem állhattam, de ő már egy ideje hajtott rám – mondta Lily, miközben egy apró puszit nyomott James arcára.

- Ez hihetetlen. Most olyan jól megvagytok – mondta a már nyilvánvalót.

- És azt el tudod hinni, hogy ők ketten még a tanév végén is alaposan megátkozták egymást? – kérdezte Susan, Jamesre és Perselusra mutatva.

- Ne is emlékeztess rá, hogy mekkora egy szemét voltam! – húzta el a száját James.

- Azért engem se kellett félteni, ott tettem nektek keresztbe, ahol lehetett – dünnyögte Perselus.

- Mi volt a békülés oka? – kíváncsiskodott Carlisle.

- Hermione – vágta rá mindenki.

A lány kissé elpirult, még mindig nehezére esett elfogadnia, amikor a középpontba került.

- Á, nem az én érdemem – legyintett a lány zavarában.

- Azért téged illet a dicséret nagyobbik része. Szerintem, ha te nem jössz, akkor James és én még mindig csak Potter és Evans lennénk, Perselusszal meg valószínűleg haragban állnék – sóhajtott fel Lily.

- És szerintem én is otthon kuksolnék a szobámban, egyedül – bólogatott helyeselve Susan.

- Akkor ezért most már én is hálás vagyok – mosolyodott el Carlisle.

Susan kissé elpirult. Annak ellenére, hogy már beszélgettek és táncoltak is párat, a lány még mindig eléggé távolságtartón viselkedett. A fiú viszont törhetetlen lelkesedéssel udvarolt tovább neki.

Még egy ideig beszélgettek, de olyan hajnal kettő körül Susan föladta, és elment lepihenni. Őt csakhamar követte Hermione és Lily is, majd a fiúk. Mire hármat ütött az óra, már mindenki mélyen aludt az ágyában.

Reggel Lily volt az első, aki felébredt. Kissé álmosan lépett ki a szobából, és ment a nappaliba. Legnagyobb meglepetésére, James már ott volt, és éppen az előző napi buli romjait takarította el.

- Szia. Hát te? - kérdezte a lány meglepetten.

- Tudod anyámék kikötötték, hogy csak úgy lehet saját lakrészem, ha én takarítok. Amolyan felelősségvállalás féle – magyarázta, miközben az utolsó poharat is egy tálcára tette.

- Akkor segítek – ajánlotta fel Lily, majd elkezdte felrázni a díszpárnákat a kanapén, és elpakolni az elővett magazinokat.

James nem győzött csodálkozni, Lily minden egyes alkalommal meglepte őt, és pontosan emiatt, minden pillanattal jobban szerette. Letette a tálcát, majd odalépett a lány elé, és megfogta a kezét. Lily értetlenül nézett rá, majd mikor James megcsókolta, boldogan karolta át a nyakát. Minden annyira tökéletes volt, órákig tudta volna csókolni a másikat. Végül mégis elszakadtak egymástól. James mosolyogva szólalt meg.

- Van kedved megnézni a pegazusom? – kérdezte a fiú.

Lily bármire igent mondott volna abban a percben.

- Persze, menjünk – válaszolta, és már el is indultak a hátsó udvar felé.

A lány menet közben nem győzött csodálkozni. Az egész ház hatalmas volt. Mikor a hátsó kertet meglátta, benne a szökőkúttal, hirtelen megtorpant. Túl sok volt neki ez így hirtelen. James értetlenül nézett rá.

- Valami baj van?

- Igen… - suttogta a lány.

- Mi az? Fáj valamid, vagy megsértettelek? – aggodalmaskodott.

- Nem, te nem tettél semmi rosszat, csak…

- Csak? – sürgette James.

- Mit akarsz te tőlem? – kérdezte suttogva.

James pislogva nézett rá, majd a homlokára csapott.

- Merlinre! Ugye nem hitted azt, hogy azért akarom megmutatni neked az istállót, hogy mi… hogy ott… Eszembe se jutott! – vágta rá határozottan.

- Nem erre gondoltam, hanem erre az egészre. James, te egy jóképű vagy, népszerű és okos. Annyi pénzed van, amiről sokan nem is álmodnak. Itt ez a gyönyörű kúria, a csodás berendezés. Még az udvaron is szökőkút van. Te ehhez a pompához és életvitelhez vagy hozzászokva, de én nem illek bele ebbe. Én még mugli mércével is csak a középosztály alsó felét súrolom a családommal. Nekem minden vagyonom az édesanyámtól kapott nyakláncom… - mondta már-már sírva.

James szorosan átölelte, hogy megnyugtass, majd eltávolodott tőle, hogy a szemébe nézhessen.

- Lily Evans, te vagy a legcsodásabb, legkedvesebb boszorkány, akit valaha a hátán hordott a föld. Mindent imádok benned. Ahogy rám nevetsz, ahogy bosszankodsz miattam, vagy kioktatsz. Amikor elgondolkozol, és közben tekergeted a hajad, ahogy elmélázva bámulod a kinti időjárást, egyszerűen mindenedet szeretem az utolsó porcikádig, az utolsó leheletedig. Ha te nem lennél, akkor én se léteznék… Engem nem érdekel a rangom, a származásom, sem pedig a vagyonom, mert nélküled ezek semmit sem érnek. Ha az élet úgy hozná, hogy semmim se lenne, csak egy ócska kis viskóm, de te ott lennél velem, mellettem… Akkor is én lennék a leggazdagabb ember a világon.

Lily könnyeivel küszködve nézett kedvesére. Sohasem gondolta volna, hogy a másik ilyen komolyan gondolja a kapcsolatukat. Mert afelől már semmi kétsége nem volt, hogy James Potter komolyan és örökké szeretni fogja őt.

- És mi lesz, ha a szüleidnek nem tetszem? - kérdezte reszkető hangon.

James elmosolyodott, majd megcirógatta a lány arcát.

- Hidd el, a szüleim imádni fognak. Olyan ember még nem született, aki téged utálna – somolyogta a fiú, majd egy csókot lopott a lánytól.

Lily már majdnem elkezdett bőgni, amikor valaki tapsolni kezdett. James és ő ijedten fordultak a hang irányába, és az egyik padon megláttak egy békésen ülő idősebb párt.

- Anya… Apa – nyögött föl James. Mr. Potter felállt, majd felsegítette feleségét is, és odasétáltak a pároshoz. Lily annyira zavarban volt, hogy alig tudott kinyögni pár szót.

- Jó… Jó reggelt – suttogta.

- Neked is kislányom. James már sokat mesélt rólad, bár nem éppen így szerettelek volna megismerni, hanem egy hivatalos bemutatáson – rótta meg Dorea fiát.

- Anya, ez nem az, aminek látszik… - kezdett bele a fiú, de apja leintette.

- Fiam, mire kértünk meg, mikor elmentünk itthonról?

- Hogy ne csináljak zűrzavart… de nem is csináltam. Tegnap a barátaimmal szórakozni voltunk, és... – hadarta, de apja ismét leintette.

- Mikor reggel hazaértünk a Maxi azzal fogadott minket, hogy te és még jó néhány barátod későn jöttetek haza és a barátaid itt is maradtak. Bevallom, aggódtam, hogy milyen őrültséget csinálsz megint, de Maxi megnyugtatott, hogy semmi rosszat. Persze a két párt leszámítva… - jegyezte meg Mr. Potter.

- Két párt? – értetlenkedett Lily.

- Igen kedvesem. Tudod mióta Sirius is ideköltözött, megnövekedett a hölgy vendégek száma a házban, és már kénytelen voltan riasztó bűbájokat tenni a lakosztályukra. Így az jelzi, ha valaki, hogy is fejezzem ki magam… rosszalkodni akar – mondta komoly arccal a nő.

- Anya… - kérlelte James.

- Semmi baj, az egyik már megszokott, elvégre Siriusról van szó, de majd elbeszélgetek vele egy kicsit, hogy nem szabad így bánni a lányokkal – hadarta a boszorkány.

- Sirius Adammel volt az éjszaka – bukott ki Lily száján, mire Mr. Potter harsányan felkacagott. Felesége azonban rosszallóan nézett rá.

- Akkor is elbeszélgetek vele, ez így nem mehet tovább. Meg kell komolyodnia végre, különben végrehajtom rajta az egyik erényöv bűbájt, és akkor leshet – háborgott a nő.

- Olyan is van, hogy erényöv bűbáj? – lepődött meg Lily.

- De van ám – bólintott Mr. Potter.

James csak most kapcsolt, hogy rendesen be sem mutatta kedvesét a szüleinek.

- Ó, anya, apa, ő itt Lily Evans, a szerelmem. Lily, ők itt a szüleim Dorea és Charlus – mondta.

Lily kissé esetlenül kinyújtotta a kezét, mire ők kezet ráztak vele.

- Na és, merre igyekeztetek? – érdeklődött Mrs. Potter.

- Éppen Calypsót szerettem volna megmutatni Hermionénak – mondta James.

- Ó, ha nem bánjátok mi is veletek tartunk. Úgy is kíváncsi vagyok, hogy mennyit nőtt a csikója – kacagta a boszorkány. Azzal elindultak az istállók felé.

Lily még mindig szájtátva nézett szét. Egyszerűen lenyűgözte a birtok. Amikor megérkeztek, bentről már hallották az élénk nyerítéseket, majd a karámban feltűnt egy pompás pegazus kanca.

- Calypso, gyere! – csalta oda James, mire a ló vidáman galoppozva odasietett. A fiú elővett néhány almát és az egyiket Lilynek adta.

- Nyugodtan odaadhatod neki – bíztatta.

- Nem harap meg? – kérdezte Lily bizonytalanul, majd mikor az állat elvette tőle az almát, elmosolyodott. Pár perc múlva meglátták, a még igencsak suta lábakon álló kiscsikóját .

- De aranyos – gügyögte Lily.

- Igen, mindig is imádtam őket. Tudod Calypso néhány évvel idősebb Jamesnél. Már feladtuk a reményt, hogy gyermekünk szülessen, de aztán megfogant James, és nagyon boldogok voltunk – sóhajtott fel a nő.

- Tehát ezt vehetjük előjelnek is, hogy néhány év múlva talán megszületik az unokánk is – dünnyögte Mr. Potter.

James persze teljesen elvörösödött és megpróbálta terelni a témát.

- Apa, ne már…

- Most miért? Elvégre az előbb már a kezét is majdnem megkérted. Amúgy pedig Lily kedves, nyugodj meg, nagyon szimpatikus lány vagy – mondta James apja.

- Köszönöm – mosolyodott el a lány.

- Az ám! Na de ideje visszamenni a házba, a többiek is ébredeznek. Szóljatok nekik, hogy a nagy étkezőben várunk mindenkit – mondta Mrs. Potter, majd belekarolt férjébe, úgy sétáltak vissza a házig.

James és Lily kissé lemaradtak.

- Még mindig remeg a gyomrom – nyögte ki Lily.

- Nekem mondod? Azt hittem szívbajt kapok – sóhajtott föl.

- Azt hittem, már egy csomó lányt bemutattál itthon.

- Te vagy az első, és az utolsó is – jelentette ki, mire kapott egy puszit jutalmul.

Úgy húsz perccel később, már mindenki ott gyülekezett az étkezőben. Kissé zavarban voltak, nem számítottak rá, hogy a szülőkkel is találkozni fognak.

- Nénikém, mikor jöttetek haza? James azt mondta csak estefelé érkeztek – kezdett el cseverészni Susan.

- Már reggel hétkor itthon voltunk. Megszólalt a riasztóbűbáj két szobában is, így nem tudtunk mit tenni, haza kellett jönnünk – válaszolta a nő.

- Riasztóbűbáj? – lepődött meg Adam. Közben Sirius is megérkezett és nagyon morcosnak tűnt. Ahogy helyet foglalt, arca elsápadt, és szíve szerint sírni kezdett volna.

- Na, mi van Black, nehezedre esik az ülés? – bukott ki Perselusból, mire Hermione fejbe vágta.

- Fogd be – sziszegte Sirius. Mr. Potter együtt érzőn hátba veregette.

- Nem éppen így tervezted a dolgot, igaz, fiam? – kérdezte, mire Sirius szája lefelé görbült.

- A magam védelmére legyen mondva uram, hogy nem tudtam, hogy ő még… Én azt hittem, hogy mivel már ennyi lánnyal és fiúval volt együtt, így ezen is túl van – hadarta Adam.

- Adam, ezt nem itt kéne… Elnézést kérek, Mr. és Mrs. Potter. Tudják Adam allergiás a varázsvilágban fellelhető összes alkoholra, és enyhén szólva is meghülyül tőle, még másnap is ilyen lesz. Egyébként nagyon normális szokott lenni – mondta Carlisle.

- Nekem ugyan nem kell magyaráznod, nem Adam hibája volt, ami történt. Sirius, eddig elnéztük a dolgaidat, de itt és most vége. Dorea fog megbüntetni téged – jelentette ki a férfi.

- Hogy mi? Ezt, nem tehetitek! – sápadt el Sirius.

- Te okoztad magadnak a bajt. Már figyelmeztettelek mi lesz, ha nem fogod vissza magad – mondta a nő.

- Ne, kérlek! Ígérem. jó leszek, több lányra rá sem nézek, se fiúra. Csak ne használd a bűbájt – könyörgött.

- Miféle bűbájt? – érdeklődött Frank.

- A Zonam bűbájt – mondta Mr. Potter.

Perselusból hirtelen kitört a nevetés, majd gyorsan rendezte vonásait.

- Ha jól értettem valamiféle erényöv bűbájról van szó, ugye? – kérdezett rá Hermione.

- A lényege az. Megakadályozza, hogy Sirius bármilyen kontaktusba kerüljön akár lányokkal, akár urakkal. Persze külsőleg nem lesz rajta semmi szemmel látható jel.

- Úgy érti, hogy nem lesz rajta vasbugyi? – kérdezte Carlisle kissé elvigyorodva.

- Igen, mindössze impotenssé válik egy időre... – sóhajtott fel Mr. Potter.

- Könyörgöm, ne tegyétek! – nyöszörgött Sirius.

- Sajnálom, de talán ebből majd tanulsz valamit – mondta Mrs. Potter és felemelte pálcáját, majd Siriusra mutatott vele. - Zonam obstrepat! – mondta, mire Sirius hirtelen elsápadt és szeretett volna sikítani.

- Neeeeem! Most miért kellett? Hogy lehettek ilyne kegyetlenek? – kezdett el hisztizni.

- Csak tájékoztatásul közlöm, hogy Jamesszel is megtettem volna, sőt meg is teszem, ha okot ad rá – jelentette ki Mrs. Potter.

- Én jó fiú vagyok – emelte föl az említett a kezeit.

- El is várom. Tehát Sirius, egészen a Roxfort elvégzésééig ilyen állapotban maradsz. Egyetlen dolog törheti meg a bűbájt rajtam kívül, mégpedig, ha szerelmes leszel – jelentette ki a nő.

- Nézd a dolgok jó oldalát Black. Legalább tudni fogsz róla, ha mocorogni kezd a gatyád, azt jelenti szerelmes vagy – vigyorogta Perselus, mire most Lilytől kapott egy taslit.

- Perselus, fogd vissza magad! – sziszegte a lány.

- Egyre szimpatikusabb vagy Lily drágám – kuncogta Mrs. Potter.

Ezután szépen megreggeliztek. Sirius tüntetőleg elvonult a szobájába és még köszönni sem jött elő. Miután a vendégek távoztak, Mr. és Mrs. Potter úgy vélték ideje elbeszélgetniük fiacskájukkl is.

Hermione még hazakisérte Lilyt, sőt Perselus is velük tartott, mondván úgy is régen járt arrafelé.

Amíg a lányok odafent összepakoltak, addig Perselus egyenesen farkasszemet nézett a nappaliban Petuniával.

- Legalább van valami előnye is a varázslásnak – nézett végig a lány leplezetlenül a fiún.

- Mi? Ezzel meg mire akarsz célozni? – kérdezte bosszúsan.

- Csak arra, hogy eddig úgy néztél ki mint egy girhes macska, vagy mint egy kivert kutya, de most egészen tűrhetően festesz. Sok varázslat kellett hozzá? – érdeklődött.

Perselus szúrós tekintettel méregette a lányt, majd gonoszan elmosolyodott.

- Igen, bevallom elég sok bűbájba került, hogy így nézzek ki. Viszont egyet elmondhatok, a bűbájok sem képesek csodára. A te esetedben évekig próbálkozhatnának, de akkor sem járnának sikerrel – fejezte be immár vigyorogva.

Petunia duzzogva és felfújt fejjel rohant fel az emeletre és hangosan magára csapta az ajtót. Lily értetlenül nézett utána.

- Történt valami? – kiáltott ki.

- A barátod egy seggfej! – kiáltotta a lány dühösen.

- Ó, akkor csak a szokásos – nyugodott meg Lily, majd segített befejezni a pakolást.

Mikor már mindennel készen voltak, az ajtóban búcsúztak el egymástól.

- Nos, akkor az Expresszen találkozunk – mosolygott rá barátaira a lány.

- Igen. Aztán semmi jót ne halljak rólad! – kacsintott rá Hermione.

- Majd igyekszem, de te is tegyél ki magadért – noszogatta kissé barátnőjét.

Hermione egy tétova pillantást ejtett meg Perselus felé, majd bólintott. Persze Piton ebből semmit sem vett észre, azzal volt elfoglalva, hogy a környéket pásztázza. Már régi beidegződés volt ez nála, de hát sohasem lehet tudni...

- Neked is szia, Perselus – adott két puszit a fiúnak.

- Ja igen, már mi sem találkozunk – jutott eszébe a fiúnak.

- Akkor, majd a vonaton. Menjetek csak, én elleszek Tunival még egy kis ideig – sóhajtott fel. Még kint maradt és integetett egészen addig, míg Perselusék el nem tűntek az utcasarkon.

Bár Hermionénak semmi kedve nem volt hozzá, mégis ismét a busszal kellett hazamenniük. Perselus volt olyan lovagias és táskáját átvette tőle, hogy legalább ez ne nehezítse a dolgát. A lány másra sem vágyott, mint hogy vegyen egy lazító fürdőt, és lepihenhessen. Már reggel is érezte, amikor felkelt, hogy háta még mindig nagyon fájt, de igyekezett nem foglalkozni a dologgal. Mikor végre megérkeztek, fáradtan felsóhajtott.

- De jó itthon lenni – mosolyodott el.

Eileen már ott várta őket az ajtóban és tárt karokkal ölelte át mindkettőjüket.

- Úgy hiányoztál nekem – gügyögte a lánynak, mire Perselus felhorkant.

- Hah, na és én? – kérdezte sértetten.

- Te is, de téged még tegnap is láttalak. Menjetek, pihenjetek egy kicsit, egy óra múlva kész az ebéd – utasította őket a boszorkány.

A fiatalok engedelmesen elvonultak, Hermione pedig végre megejthette az áhított fürdőjét. Úgy fél órája üldögélt a kádban, amikor úgy ítélte meg, hogy ennyi éppen elég volt. Lassan mászott, ki, de nem is bírt volna mást tenni. Nem is vesződött azzal, hogy megtörölközzön, odasétált a tükör elé, és félig hátat fordítva neki, belenézett. Ijedten vette észre, hogy a hátán keresztben egy hatalmas lilás fekete csík éktelenkedik. Ez némi magyarázatot adott rá, hogy miért fájt annyira. Nem volt mit tenni, segítséget kellett kérnie. Óvatosan felöltözött, majd lesétált a konyhába.

Eileen és a házimanók éppen elkészültek az étellel.

- Ó, lassan ehetünk is, ha gondolod – mosolygott rá a nő.

- Nem... vagyis persze, de nem ezért jöttem. Meg tudnád nézni a hátamat? – kérdezte a lány, majd felhúzta topját, hogy Eileen jobban láthassa. A boszorkány a szája elé kapta a kezét, és rémülten kiáltott fiáért.

- Perselus! Azonnal gyere! Siess! – sürgette.

Pár másodperccel később lábdobogás hallatszott és egy igencsak bosszús Piton jelent meg az ajtóban.

- Ég a ház? Netalán támadnak a halálfalók? – kérdezte.

- Nem, de ezt nézd meg! – mutatott rá Hermione hátára.

A lány előre hajtotta fejét, bár ez a pozitúra sem volt éppen kényelmes. Perselus odasietett és bosszúsan tanulmányozta a sötét foltokat.

- Merlinre, Hermione, ha fájdalmaid vannak, akkor szólni szokás, nem elhallgatni! – szidta össze, és Hermione úgy érezte, mintha ismét elsős lenne.

- Tudom, de annyira nem is fájt – mondta nem túl meggyőzően. Persze Perselus szigorú nézése igazmondásra kényszerítette. – Oké, nagyon is fáj, segíts – nézett rá lebiggyesztett ajkakkal.

- Rendben. Mindjárt hozok rá valamit – mondta, majd elsietett a labor felé. Nem sokkal később már vissza is tért, kezében egy kis tégellyel, ami átadott anyjának.

- Ezzel kenjétek be! – utasította őket.

- Perselus, akár te is bekenhetnéd ezzel az erővel. Tudod, nekem még lenne egy kis dolgom az ebédnél – noszogatta édesanyja. Hermionénak már csak ez hiányzott.

Piton merengett egy darabig, majd beleegyezőn bólintott.

- Az lesz a legjobb, ha lefekszel, így a kenőcs is bele tud majd rendesen ivódni a hátadba – mondta, majd elindult az emelet felé.

Eileen küldött egy bátorító pillantást, Hermione pedig lassan elindult az emelet felé.

<<      >>

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.