|
Vörös haj és sárga szemek
Harryék már vagy tíz perce beszélgettek, mikor a Weasley gyerekek két legidősebb tagja is megérkezett.
- Szia… - köszönt neki Charlie.
- Hello – folytatta Bill.
- Sziasztok – köszönt vissza Harry. Percy vette át az irányítást, és bemutata egymásnak őket.
- Harry Piton, ők itt a bátyáink, Charlie és Bill… - A két fiú kezet nyújtott a kicsinek.
- Örülök. Ti a Roxfortba jártok? – érdeklődött a fiúcska.
- Igen, én most leszek végzős, és a Griffendélbe járok – válaszolta Bill.
- Én is griffendéles vagyok, és ötödéves leszek – büszkélkedett Charlie.
- Hüm, még nem nagyon ismerem a varázsvilágot… én a sima emberek közt nőttem fel. Hallottam, hogy az iskolában különböző házak vannak… de nem tudok róluk sokat. Per… Apa mondott valamit egy játékról, amit seprűn játszanak, valami kvad… izé… - motyogta Harry.
- Az a kviddics! – vágta rá Ron.
- És az micsoda? Kaptam egy könyvet, amiben arról írnak, de még nem tudom elolvasni… - A Weasley gyerekek meglepődtek.
- Még egyáltalán nem tudsz olvasni? – hőkölt hátra Percy.
- Nem, az árvaházban nem tanítottak, és még csak most kezdeném az első osztályt… még nem vagyok hét éves – válaszolta.
- Nincs azzal semmi gond, majd behozod a többieket. Mi is csak azért tudtunk idő előtt olvasni, mert anya erőltette itthon a dolgot. Tudod ez amolyan „tartsuk meg a származásunk gyökereit” dolog – magyarázta Bill.
- Származás? – vonta föl a szemöldökét Harry.
- Igen, tudod a varázsló társadalomban különféle származásúak vannak, akiket a vérük szerint osztályoznak, ami ostobaság. Vannak az aranyvérűek, azok az ősi családok, akiknél nem került mugli a rokonságba. Aztán vannak a félvérek, akinek az egyik szülője mugli a másik varázserővel bíró személy. Végül vannak a mugli származásúak, akiknek a felmenői közt nincsenek mágusok. Az aranyvérűek közt vannak őrültek, akik azt mondják, hogy a mugli származásúak nem jók semmire, de ez baromság. Egyébként mi is „aranyvérűek” lennénk… – Harry érdeklődve hallgatta Bill beszámolóját.
- Ez érdekes… Akkor én most félvér vagyok? – kérdezett rá.
- Hát, apád varázsló édesanyád pedig… - taglalta Charlie.
- Ő olyan… mugli vagy mi volt – A nagyobbak összenéztek.
- Akkor te tényleg félvér vagy…
- És mi van azzal, akinek például az apukája varázsló családból származik… és az anyukája is varázsló, de öm… mugli származású. Ő akkor micsoda? – Bill elmosolyodott.
- Látom jól vág az eszed. A társadalom őket is félvéreknek mondja, pedig ha úgy vesszük ez nem egészen így van. Ha alaposan megnézzük ők inkább háromnegyed vérűek.
- Ez elég… bonyolult – fogta meg a fejét Harry.
- Hát az, na de kíváncsi vagy a kviddicsre? Mert akkor megmutathatjuk – Harry felpattant.
- Persze! – Azzal a gyerekek elkezdtek lefelé szaladni, át a konyhán, és még akkor sem akartak megállni, mikor Molly az útjukba állt.
- Állj! Hova készültök?
- Megmutatjuk Harrynek mi az a kviddics – válaszolta Charlie.
- Csak te és a bátyád repülhettek, de ha csak egyszer is meglátom, hogy bármelyik kicsinek a kezébe kerül a seprű, én magam töröm ketté! – fenyegetőzött a nő.
- Nyugodj meg anya, nem lesz gond… - bizonygatta Bill. A nő fejét rázva figyelte, ahogy a gyerekek kiviharzanak. Harry tétován megállt Piton előtt, mire a férfi biccentett, hogy mehet. Piton is felállt, majd odasétált az ablakhoz Molly mellé, hogy onnan figyelje őket. Mindegyik Bill köré gyűlt és szinte itták minden szavát.
- Olyan gyorsan felnőnek… - suttogta a nő kissé szomorkás hangon.
- Az igaz, mintha tegnap lett volna, hogy Bill felrobbantotta az üstjét az órámon… - húzta el a száját Piton.
Molly szélesen elmosolyodott.
- Pedig ügyes keze van a bájitalokhoz és az átkokhoz… Arthur és én megpróbáltunk leülni vele, hogy megbeszéljük mihez kezdjen a Roxfort után, de ő csak annyit mondott: Anya, apa, már felnőtt vagyok, ez hagy legyen az én dolgom… - suttogta a nő.
Piton nem igazán értette, hogy mi játszódhat le a nőben.
- Nem mintha rám tartozna, de az iskolában elég sok könyvet vett ki az átoktöréssel kapcsolatban… Ebből két dologra tudok következtetni, vagy auror lesz vagy…
- Vagy átoktörő, mint a dédapja… Kisgyerekként imádta hallgatni a történeteket a különféle kalandokról. Aggódom érte és féltem, hiszen az átoktörő szakma legalább olyan veszélyes, mint az aurori… - aggodalmaskodott Molly.
- A fiad tehetséges, megállja majd a helyét. Én inkább a kisebbért aggódnék. – A nő riadtan odakapta a fejét.
- Charlie?! Mi van vele? – rémüldözött.
- Feltűnően nagy érdeklődést mutat a bestiák iránt. Állandó jelleggel Hagrid nyakán lóg, és mindig valamilyen sárkányokról szóló könyvet olvas… - Molly fáradtan rogyott le a székre.
- Mit vétettem? Miért kell, hogy a gyerekeim mind ilyen veszélyes dolgot műveljenek?
- Szerintem nem lesz bajuk. Valahogy a gyerekeidnek ösztönös tehetségük van ahhoz, hogy megérezzék mi a jó nekik. Ezt már észrevettem a két nagyobbon, aztán majd meglátjuk, hogy a többinél beválik-e. – A nő felsóhajtott, majd öntött még egy csésze kávét a férfinak.
- Tanácsért jöttél ide és te vigasztalsz a végén… Harrynek nem is lehetne jobb apja, Perselus. – Piton kissé elpirult. Nem szokott hozzá az ilyen bókokhoz.
Közben a gyerekek lelkesen tapsoltak Bill néhány trükkjére, amihez Charlie is csatlakozott. Menet közben Fred és George tolmácsolták az eseményeket.
- Az a nagy labda a kvaff, azt kell bejuttatni az ellenfél térfelén lévő három karika egyikébe…
- Persze vigyázni kell a gurkókra… - tette hozzá Fred.
- Mik azok a gurkók? – kérdezett rá Harry.
- Megbabonázott „gonosz” labdák, amiknek az a célja, hogy leüssenek a seprűdről – adta meg a választ Percy.
- Igen, aztán ott a cikesz! – lelkendezett Fred.
- Az ám a csúcs! – folytatta George.
- Tök gyorsan repül, alig lehet látni. Ha azt elkapja a fogó, vége a meccsnek… - fejezte be Ron.
Harry mosolyogva figyelte a két nagyobb fiút, majd mikor azok földet értek, leheveredetek a fűbe. Ginny folyamatosan Harryt figyelte és valami nem hagyta nyugodni.
- Te kinél fogsz tanulni? – kérdezett rá.
- Hát nem tudom… - vont vállat a fiú. Erre már Ron is kapva kapott az alkalmon.
- Hú, ha még nincs tanárod, akkor gyere velünk! Mrs. Parker egy nagyon kedves öreg néni, és úgy tudom, elég sokan leszünk majd nála – ajánlotta fel Ron.
- Hát, majd elválik… - közben a láthatáron megjelent egy szintén vörös hajú férfi.
Ginny felpattant és elé rohant.
- Apaaaaaaa! – visította a kislány, majd apjára vetette magát.
- Szia bogaram, hát ennyire hiányoztam? – kérdezte kedvesen a férfi.
- Nagyon! Apuci, van egy új barátunk. Gyere… - elkezdte odarángatni a többiekhez.
- Szia, apa! – köszöntek kórusban a gyerekek.
- Jó napot… - csatlakozott Harry is.
- Nocsak, kihez van szerencsém? – érdeklődött Arthur.
- Harry Perselus Piton vagyok… - válaszolta a fiúcska.
Arthur pislogott párat, majd nem különösebben leplezve kíváncsiságát nyíltan rákérdezett.
- Ezek szerint Perselus kisfia vagy? Furcsa, nekünk nem is említette a dolgot… - A gyerekek megforgatták a szemüket és megkímélték Harryt, hogy újra el kelljen mondania mindent.
- Harry egy árvaházban élt, az anyukája meghalt… - kezdett bele Ron.
- És nem tudta, hogy van apukája… - folytatta Ginny.
- Ó, és a professzor sem tudott Harryről – válaszolta sietve Charlie.
- Aztán találkoztak…
- Tök véletlenül… - hadarták az ikrek.
- És most már együtt laknak. A tanár úr egyébként bent beszélget anyával – mutatott a ház felé Bill.
- Ó, hát nagyon örülök a találkozásnak fiatalember. Remélem, ezentúl sűrűn láthatunk majd téged nálunk… most bemegyek, köszönök Perselusnak.
Arthur széles mosollyal az arcán lépett be a házba. Molly éppen az ebédet kavarta az óriási fazékban, miközben Perselus a kávéja maradékát fogyasztotta el.
- Szép jó napot, Perselus. Hallom a gyerekáldás hozzád is elért – kezdett bele a férfi.
Perselus magára erőltetett egy mosolyt, Molly pedig kissé kétkedve figyelte.
- Szia drágám, ülj csak le… - mondta a nő.
- Nagyon rendes kisfiúnak tűnik… - mondta Mr. Weasley.
- Az is, csak kissé félénk… - kezdett bele Molly.
- Remélem, hogy a félénksége idővel elmúlik majd, mert ha így marad, akkor belegondolni is szörnyű hogyan fogja elviselni a jelenlétem – ironizált Perselus.
- Majd hozzád edződik. Meg aztán a saját gyerekeddel majd csak nem leszel olyan szigorú, nem igaz? – bizakodott Arthur.
- Hát persze… majd igyekszem. Még nekem is új ez a dolog – azzal kezdetét vette egy újabb maratoni diskurzus.
- Na, és miket játszanak a mugli gyerekek? – faggatózott Ron.
- Hát nem is tudom… igazából szeretnek focizni, meg biciklizni… ilyesmiket.
- A foci is egy labdás sport, ugye? – érdeklődött Percy.
- Aha, hasonló a ti játékotokhoz, csak ott a földön játszanak, és futnak a labda után, hogy berúgják a kapuba, és nincsenek ilyen veszélyes labdák… - hadarta Harry.
- Na is a biciklizés? Az milyen? – kíváncsiskodott Ginny.
- Hát… ha gondoljátok megmutatom… - azzal Harry fölpattant és beszaladt a házba. Persze ahogy beért lelassított és kissé zavartan sétált oda Perselushoz. A férfi kérdőn nézett rá, nem tudta, hogy mi baja lehet a fiúnak.
- Mi a gond? – kérdezett rá végül, mikor Harry csak egyik lábáról a másikra álldogált.
- Szeretném megmutatni a biciklimet… - mondta szinte suttogva.
- És miért suttogsz? – húzta föl a szemöldökét Piton.
- Én csak… - jött zavarba a fiúcska.
Piton megcsóválta a fejét, majd elővette a csomagokat és felnagyította a fehér biciklit. Harry mosolyogva támasztotta meg szerzeményét.
- Köszönöm – válaszolta, majd sietősen kitolja a biciklit a konyhából.
Molly kissé szomorúan nézett utána.
- Na, most már értitek, hogy mi a bajom? Még velem szemben is ilyen félénk… - morogta Piton.
Harry büszkén tolta ki a biciklit, mire a többiek csodálkozva ugrottak föl. Persze Bill és Charlie már láttak ilyen masinát, de a kicsik még nem találkoztak egyel sem.
- Ez az? – tátotta el a száját Ron.
- Ez – mondta büszkén Harry.
- És hogy működik? – tudakolta Percy.
- Megmutatom… - azzal Harry fölpattant a biciklire és bár eleinte kissé labilisan, de elindult. Tett néhány kisebb kört, majd újra megállt.
- Nem tűnik nehéznek – tette hozzá Fred, majd odalépett. – Megpróbálhatom? – Harry bólintott. Csakhogy Fred nem igazán bírt megmaradni a kerékpáron, mivel az mindig eldőlt.
- De béna vagy! – kacagta George. Bill alaposan végignézte a járművet, majd odaintette Harryéket.
- Egyensúlyozni kell rajta, igaz? – érdeklődött.
- Igen – válaszolta Harry.
- Akkor ez hasonlít a seprűlovagláshoz… - vágta rá Charlie, majd ő is elkérte. – Tudom, hogy nagy vagyok hozzá, de megpróbálom, ha nem gond…
- Semmi gond – válaszolta Harry mosolyogva. És láss csodát, Charlie sikeresen fönnmaradt a biciklin, sőt egyre gyorsabban tekerte a köröket.
- Na, milyen? – érdeklődött Bill.
- Szerintem csúcs, olyan, mint a seprű, csak ez a talajon van… - vigyorogta Charlie.
Aztán persze mindenki ki akarta próbálni a biciklit, de senki nem járt olyan sikerrel, mint a két legidősebb. Mollyék az ablakból figyelték őket. Mikor már Ron is elvágódott a kerékpárral Harry odanyújtotta a kormányt Ginnynek. A kislány elvörösödve és félénken fogta meg.
- Én félek… - vallotta be.
- Pedig nem annyira nehéz, ülj fel és tekerj, majd én tartalak hátulról – ajánlotta fel Harry.
- Hát jó… - egyezett bele a kislány.
Molly már ki akart menni, hogy leállítsa őket, de férje megakadályozta. Ginny nagyot nyelve ült rá a nyeregre, majd lábával a pedált kezdte keresni.
- Harry… - nyögte a kislány a fiú nevét.
- Nyugalom, csak hajtsd a pedált, én majd foglak… - bíztatta.
Ginny tétován tekert egyet a pedálon, mire a bicikli elindult. A fiúk a háttérből ugrálva biztatták a kislányt, aki lassan kezdett ráérezni a dologra. Persze Harry ott futott mellette és próbálta tartani, nehogy elessen. Mikor már a harmadik körbe kezdtek bele Harry hirtelen elengedte Ginnyt, és a lány – bátyjait megszégyenítve –, nem dőlt el, hanem egyedül folytatta tovább. Persze mikor rájött, hogy elengedték megijedt és a koncentrációja odalett.
- Miért engedtél el? – kérte számon a fiút.
- Mert már tudsz egyedül menni, nincs rám szükséged – magyarázta a fiúcska.
Odabent Molly már a körmeit rágta, főleg mikor Harry elengedte a kislányát. Arthur büszkén nézte Ginnyt, ahogy sikerült egyedül is hajtania a biciklit.
- Az én lányom a legügyesebb – büszkélkedett.
- Jaj Merlin, el fog esni… - aggodalmaskodott a nő.
- És ha elesik? Varázslók vagyunk, majd meggyógyítjuk. Ne aggódj annyit drágám, elvégre nem marad örökké ilyen kicsi, mint most – mondta a férfi.
Piton csak csöndesen figyelte a két gyereket és szíve kissé összeszorult. Harryék nem sokkal fiatalabbak, mint amennyik ők voltak annak idején. Egy fekete hajú, félénk kisfiú, és egy vidám és kedves vörös hajú kislány. Vett egy nagy levegőt, majd, hogy elterelje gondolatait újabb beszélgetést kezdeményezett.
- Ti hova fogjátok járatni a fiatokat szeptembertől? – Arthur eszmélt föl elsőnek.
- Hogy? Ja igen, a magánoktatás… Úgy gondoltuk, hogy oda, ahova a többieket is. Mrs. Parker a legjobb. Még mi is nála tanultunk.
- Igen, és így egyszerűbb is lesz. Az ikrek is odajárnak már egy éve, és most Ron és Ginny is oda fog… - folytatta Molly.
- De a lányotok még csak öt éves… - hőkölt hátra Piton.
- Igen, de annyit nyaggat minket, és többet tud, mint Ron, így nem tarthattuk vissza. Mrs. Parker már megnézte és azt mondta, hogy elég érett a tanuláshoz.
Perselus elcsodálkozott, hogy valaki ilyen fiatalon már iskola padba üljön, de inkább nem vitatkozott Mollyval.
- Értem, akkor talán én is beszélek majd ezzel a hölggyel – vetette föl az ötletet.
- Az nagyszerű lenne. Tudod nem csak Ronék lesznek ott, ha minden igaz ott lesz Neville Longbottom, aztán a kis Susan Bones és a Patil ikrek is. – Piton megvakarta a fejét.
- A tanárnő bírni fog ennyi gyerekkel? Arthur szavaidból úgy vettem ki, hogy már ő sem lesz fiatalabb… - kötözködött.
- Emiatt ne aggódj. Ha minden igaz, az unokája segíteni fog neki…
- Micsoda megkönnyebbülés… - morogta Perselus. – Azt hiszem itt az ideje, hogy hazamenjünk…
- Ilyen hamar? A gyerekek szomorúak lesznek… - marasztalta őket a nő.
- Még ki kell pakolnunk, amiket vásároltunk – vágta rá Piton.
- Jól van, akkor nem tartalak föl tovább. Menjetek csak – adta föl a nő.
Perselus kisétált az ajtón egyenesen a gyerekek felé. Charlie kapásból vigyázzba vágta magát, mintha csak órán lenne.
- Harry, ideje mennünk – adta ki az utasítást.
Harry kicsit szomorúan ugyan, de beleegyezett. Persze Ron sopánkodni kezdett.
- De ugye, Harry eljöhet máskor is? Kérem… - könyörgött.
Piton az égre emelte a tekintetét.
- Persze, még eljövünk – válaszolta, mire Harry arcára visszatért egy halvány mosoly.
- De jó! – kiáltozott Ginny.
Perselus összezsugorította a biciklit, majd eltette a többi csomag mellé. Ahogy a férfi keze fölszabadult Harry automatikusan megfogta, ami egy pillanatra ledöbbentette Pitont. Persze nem sokáig foglalkozott a dologgal, lassan elindultak a birtok határához. Harry folyamatosan integetett, míg hoppanálva el nem tűntek.
A kastély parkján végighaladva a fiúcska vetett néhány vágyakozó pillantást a tó felé, de mire Piton megszólalhatott volna, már el is fordította a fejét. Miután sikeresen lepakoltak, elindultak a Nagyterembe ebédelni. Albus sokáig kérdezősködött, kezdve onnan, hogy miket láttak, és miket vettek.
- És kaptam egy biciklit! Olyan szép, és gyors, és… és… - lelkendezett Harry.
Minerva kissé elhúzta a szája szélét, lévén ő mindig is ódzkodott az efféle mugli járművektől.
- Hát ez nagyon érdekes… talán ha Perselus megengedi, délután kivihetnénk… Nagyon kíváncsi vagyok rá – tettetett érdeklődést Albus.
Piton felvonta szemöldökét, majd a reménykedő fiúcskára nézett.
- Kimehetsz… nekem úgy is dolgom lesz a laborban, de ne keveredj bajba… - figyelmeztette a gyereket.
Harry boldogan rámosolyodott a férfira. Gyorsan befejezték az ebédet, majd Perselus elindult a laborjába. Albus – aki magának kereste a bajt –, kénytelen volt egész délután kint lenni az udvaron a fiúcska társaságában. Eleinte kissé feszélyezte a helyzet, lévén ő már nem volt valami fiatal. Később viszont Harry unszolására elővarázsolt egy biciklit valahonnan és ő is felült rá. Minerva megkövülten figyelte, ahogy az idős mágus egy ilyen mugli valamin száguldozik az iskola udvarán. Ráadásul olyan sebességgel, hogy még a szakálla is lobogott utána.
Már jócskán elmúlt délután öt mire Albus végleg föladta és visszavonult. Harry még kikönyörögte, hogy meglátogathassa Hagridot, aki a délután folyamán pár percre csatlakozott hozzájuk. Harry úgy érezte, hogy tökéletesen boldog. Ez a nap volt élete legjobb napja. Kapott egy csomó új holmit, lett pár új barátja, és az igazgatóra kezdett úgy tekinteni, mint valamilyen nagyapa pótlékra.
Hagrid örömmel fogadta őt, teáztak egyet és beszélgettek az erdőben élő varázslényekről.
- A kentaurok nagyon szeszélyes állatok, jobb őket elkerülni. Persze köztük is van néhány értelmesebb, de biztos, ami biztos… - taglalta a félóriás.
- Ezt megjegyzem!
- Okos fiú vagy te. Ó, és ne kószálj a birtokon, mikor telihold van – hozakodott elő vele Hagrid.
- Miért? – értetlenkedett Harry.
- Tudod a Rengetegben vérfarkasok is vannak. Barbár népség, csak az ösztöneik hajtják őket. Ha szagot kapnak, akkor nincs előlük menekvés… - mondta a férfi.
Harry nagyot nyelt és szemei kikerekedtek.
- Ö, azt hiszem mennem kéne… - pattant föl a helyéről.
- Ó, persze, már elég későre jár. Átkísérjelek a kastélyba?
- Á, egyedül is odatalálok – vágta rá, azzal már ott sem volt. Olyan gyorsan szedte lábait, mintha égne alattuk a talaj. Hagrid meséje megijesztette, de ha tudta volna, hogy az egésznek van alapja, talán össze is esik félelmében.
A Rengeteg közelebb eső részén egy sárga szempár figyelte a fiúcska mozgását. Mély morgó hangot hallatott, ami megcsapta Harry érzékeny füleit is. Ijedten kapta oda a fejét, és meglátta az óriási lényt, amint lassan kilép a fák takarásából. Az állat pofájáról nyál csorgott és vészes vicsorgásba kezdett. Harry ledermedt, moccanni sem tudott. Az állat elindult felé, és Harry biztosra vette, hogy meg fog halni. Csakhogy ekkor kivágódott a vadőrlak ajtaja és megjelent Hagrid.
- Harry! Itt hagytad ezt a mugli járművet! – kiabált a fiú után, de nem vette észre az állatot. A vérfarkas észrevéve, hogy megzavarták vadászatát visszavonulót fújt. Hagrid fölkapva a biciklit, odasétált a még mindig remegő Harryhez, aki szégyen vagy sem, de sikeresen be is pisilt ijedtében. A sötét miatt ezt Hagrid nem láthatta.
- Majdnem otthagytad – nógatta a félóriás.
Harry nem szólt semmit, csak tompán bólintott egyet.
- Várj csak, ha már idáig eljöttem, akkor fölkísérlek. Úgy is megyek vacsorázni – kacagta. Elindultak a bejárat felé, de Harry még óvatosan hátranézett. A sötétben még mindig látta a borostyán szempárt, ami csakis őt fürkészte. Beérve, olyan gyorsan szaladt le a lakrészéhez ahogy csak tudott. Lihegve mondta ki a jelszót.
- Lily… - majd olyan erővel csapta be az ajtót, hogy arra még Perselus is felfigyelt. A férfi össze akarta szidni a gyereket, amiért ilyen zajt csap, de ahogy ránézett, arcára kiült a rettegés. Harry arcán vastag könnycsíkok futottak végig, zilált és nadrágján óriási folt éktelenkedett.
- Te szentséges Melrin! - futott oda hozzá. Harry közben lecsúszott az ajtó tövébe és összegömbölyödve reszketett tovább. – Mi történt?! - Ahogy végignézett a fiún, már pontosan tudta, hogy a folt mi lehet. Arra viszont nem tudott rájönni, hogy miért történt mindez.
- Harry. Bántott valaki? Mi történt? – faggatózott újra.
Harry zavartan nézett végig nadrágján és szégyenkezve kezdte a padlót nézni. Piton egy pálcaintéssel kitisztította a ruháját, amiért a gyerek igencsak hálás volt. Ezután a férfi nemes egyszerűséggel fölnyalábolta őt és leültek a kanapéra.
- Nézd, ha nem mondod el, akkor megtudom máshogy… - hozakodott elő vele a férfi. Harry kérdő tekintetét látva folytatta. – Liglilimencia. Belelátok a fejedbe, ha akarok, és az eléggé fáj is. – Harry nagyot nyikkant.
- Nem fogom ezt csinálni, ha szépen elmondod mi történt – ajánlotta föl.
Harry mérlegelt, majd dadogva hozzáfogott.
- Hagrid, egy óriási… vé… vér… farkas – szipogta.
Piton nem értette a dolgot.
- Hagrid riogatott az ostoba meséivel? – háborodott föl.
- Nem! Hagrid mesélt és megtörtént! Ott volt! Óriási, gonosz sárga szemek, hatalmas fogak. Rám mordult! Elindult felém! Meg akart ölni! Nem tudtam mozdulni! – kiabálta Harry szinte magán kívül.
Piton rémülten kapkodta a fejét.
- Szentséges Merlin… folytasd, kérlek – könyörgött a fiúnak.
- Hagrid utánam szólt… a biciklit otthagytam. Aztán a farkas elment, de csak vissza az erdőbe. Onnan figyelt. Én vagyok a prédája. Hagrid azt mondta, ha egyszer eltökélik magukat, nem hagyják abba az üldözést, amíg az áldozatukat el nem kapják – szipogta a fiúcska. Perselus átkozta és egyben áldotta is Hagridot.
- Na és Hagrid mit csinált, mikor meglátta a vérfarkast?
- Nem látta, csak én. És nem mondtam el neki. Bejöttünk, ő ment enni, én pedig leszaladtam ide. Annyira sajnálom, csak kárt okozok. Mindig baj van velem – szégyenkezett Harry.
Piton hirtelen ötlettől vezérelve elkezdte őt ringatni.
- Ne beszélj ostobaságokat. Egyáltalán nincs veled semmi baj…
- De a farkas!
- Mázli, hogy Hagrid megjelent, különben már farkas eleség lennél. Viszont hiba volt nem szólni pont neki. Ő a vadőr, az ő dolga távol tartani ezeket a bestiákat. – Harry hosszasan hallgatott, majd suttogva megszólalt.
- Ugye nem mondod el neki? – kérdezett rá.
- Mégis mit? – Perselus nem tudta, hogy mire gondol a gyerek.
- Hogy… hogy bepisiltem – vörösödött el és ismét a sírás kerülgette.
Piton felsóhajtott és úgy vélte, hogy itt az ideje elmondania valami olyat, amit még maga Lily sem tudott.
- Most elmondok neked valamit, de soha senkinek nem mondhatod el, megértetted? – Harry bólintott. – Tehát… én még. Szóval, volt hogy kilenc évesen is bepisiltem – vallotta be Piton kissé elvörösödve.
- Miért? Mitől féltél annyira? – lepődött meg Harry.
- Furcsán fog hangzani, de az apámtól. Tudod ő nagyon gonosz ember volt. Vert engem, és az anyámat is. Sokat ivott, csúnyán beszélt, és vert minket. Nem szerette a mágiát – fejezte be a férfi.
Harry szomorúan fixírozta a földet.
- Sajnálom.
- Ugyan mit? Nem te tehetsz róla. Az a vérfarkas még engem is megijesztett volna, főleg hogy védekezni sem tudtál ellene. Tudod mit? Lehet, ha én lettem volna a helyedben, nem csak bepisilek, de be is csinálok – vágta rá nemtörődömül, mire Harry kissé kuncogni kezdett.
- Hi-hi.
- Gondolom ma nem szeretnél innen kimozdulni, igaz? – Harry bólintott.
- Nem igazán.
- Akkor itt vacsorázunk. Az igazgatónak majd szólok, hogy mondja meg Hagridnak egy vérfarkas ólálkodik a birtokon.
- Jó. Öm, Perselus? Ugye ide nem tud bejönni a farkas? – kérdezte bizakodva.
- Kétlem, hogy a kastélyba be tudna jönni, és ide végképp nem tud, de a biztonság kedvéért megbűvölöm az ajtót, hogy csak mágiaérzékelésre nyíljon ki. Csakis téged és engem fog beengedni – felelte a férfi.
Harry megnyugodott egy kicsit. Úgy vélte, hogy talán mégis minden rendben lesz. A vérfarkast elűzik, és minden rendben lesz.
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Sajnos már nagyon régen voltam az oldaladon, de visszatértem és örömmel látom, hogy egy új sev történet közepén tartasz. Nagyon tetszik és nagyon élvezetes. Rengeteget nevetek rajta pl.: "szép jó napot, Perselus. Hallom a gyerekáldás hozzád is elért :)
Meg tetszik, hogy Harry bár gyerek, de elég érettként viselkedik. Köszi a történetet és remélem hamar jön a következő.