|
Vásárlás?
Perselus maga sem tudta, hogy mi keltette föl az éjszaka közepén. Kómásan tapogatta ki pálcáját, majd fényt gyújtott. Az órára pillantva látta, hogy már hajnali három is elmúlt. Egy ideig csöndben ült az ágyon, majd ismét meghallotta a hangot, ami valószínűleg fölébresztette. Egy tompa sikítás volt, ami valahonnan a közelből jött.
Mikor Perselus rájött, hogy valószínűleg a gyerek lesz az, fölpattant az ágyból és odarohant Harry szobájába. A fiúcska az ágyon forgolódott, a takarója lecsúszott a földre, míg a lepedő a dereka köré tekeredett. Perselus odasietett és leült az ágy szélére. Nem tudta hogyan kéne fölébresztenie, de úgy döntött a finom rázogatással még nem követ el nagy hibát.
- Kölyök, ébredj… - próbálkozott, de csak azt érte el vele, hogy a fiú még jobban hadakozni kezdett.
- Harry! – próbálkozott meg újra, mire a fiú szeme fölpattant és ijedtében a falig hátrált a férfi elől. Kezét védekezőn feje elé tartotta és összegörnyedt.
- Ne bánts… - könyörgött. Perselus tétován kinyújtotta felé a kezét, de Harry még inkább hátrébb araszolt. – Sajnálom, nem akartalak fölébreszteni… Kérlek, ne bánts… - könyörgött a gyerek.
Perselus elborzadva figyelte az esdeklő fiút. Agyában ismét kezdett körvonalazódni a gondolat, hogy megy és lemészárolja Harry egész átkozott rokonságát.
- Harry, nyugodj meg, nem foglak bántani – kezdett bele.
- Saj… sajnálom… - nyöszörögte a fiú és már a szeméből is könnycseppek csordogáltak ki. Piton szíve összeszorult, ami nagy szó volt. Kinyújtotta kezeit, és közeledd húzta magához Harryt.
- Nincs baj, itt nem bánthat senki… - csitította.
Harry még jó ideig reszketett és szipogott az ölében, mire lenyugodott. Mikor Perselus úgy ítélte meg a helyzetet, hogy a fiú már képes tisztán gondolkodni, elkezdett kérdezősködni.
- Miről álmodtál? Akarsz róla beszélni? - Harry tétován fölnézett a férfira.
- Nem tudom… nem emlékszem mindenre. Sokan voltak és kiabáltak, aztán láttam valami zöld fényt és csönd lett egy kicsit. Aztán megint veszekedtek… egy néni sikított és… megint az a zöld fény és… és utána… nem tudom – motyogta.
Perselus ereiben meghűlt a vér. A fiú ezek szerint emlékszik arra a bizonyos napra. Kezdte úgy érezni, hogy hamarosan az igazgatót is megnyuvasztja.
- Értem. Erre majd még visszatérünk, de most arra válaszolj, hogy sokszor álmodtad már ezt? És miért ijedtél meg annyira? Volt, hogy bántottak az álmaid miatt? – Harry egy ideig hallgatott.
- Hát… minden héten álmodom. Vernon bácsi nem szerette, ha kiabálok… Ilyenkor mindig kaptam egy pofont, vagy rúgást, hogy hagyjam abba – válaszolta. Harry olyan közönnyel mesélte el a dolgot, mintha semmit sem jelentett volna a számára.
Perselus összepréselte ajkait és igyekezett nem túl durván fogalmazni.
- A bácsikád egy roh… ronda ember. Nem szabad megütni egy gyereket sem. Főleg nem, ha az rosszat álmodik… - Harry pislogott párat.
- Nem szokás? Én azt hittem mindenki ezt érdemli… - Perselus szája tátva maradt. Rájött, hogy a fiúnak súlyos normazavarai vannak.
- Harry, az nem jó, és nem szokás, ha valaki megveri a gyerekét.
- De én nem is voltam a gyereke… - Perselus vett egy mély levegőt.
- De akkor is csak egy gyerek vagy, és nem tehetsz semmiről. Most pedig próbálj meg visszaaludni. Miután fölkeltél megreggelizünk, és elmegyünk bevásárolni. – Harry beleegyezőn bólintott és lemászott Perselus öléből. A férfi fogta és megigazította a gyerek ágyát, majd mikor Harry lefeküdt, betakarta.
- Nem kell félned, itt senki sem fog bántani… - mondta még egyszer a bájitalmester, majd kisétált a szobából.
Harry még egy darabig forgolódott az ágyon, de végül sikerült visszaaludnia.
Ezzel ellentétben Perselusnak esze ágában nem volt visszafeküdni. Szíve szerint felvágtatott volna az igazgatóhoz és kiverte volna az öreget az ágyból. Fel-alá járkált, és folyamatosan gondolkozott. Megállapította, hogy a gyerekkel sokkal több gond van, mint azt valaha hitte volna. Végül belátta, hogy segítségre szorul, de ugyan kitől kérhetett volna tanácsot? Az igazgatót inkább elkerülte volna, hiszen a végén még megátkozta volna. McGalagonyt szintén ki akarta hagyni a dologból, hiszen amilyen okoskodó még az egyszeri tanácsadás helyett élete végéig rászállna. Tovább kutatott hát a szóba jöhető személyek közt. Eszébe jutott a javasasszony, de ezt rövid időn belül el is vetette. Félő volt, hogy a nő kiokoskodja az igazat Harryvel kapcsolatban, és az nem lett volna jó.
Fáradtan rogyott le a kanapéra. Az óra már hatot ütött, és a kisasztalon megjelent a Reggeli Próféta legújabb száma. A férfi fölvette és olvasgatni kezdte. A hatodik oldalon egy aprócska cikkben meglátta Arthur Weasley képét. A cikk a férfi előléptetéséről szólt. Ám Pitont nem a cikk vagy a hír vágta fejbe, hanem a felismerés.
- Molly… - csúszott ki a száján és már tudta, hogy kitől fog tanácsot kérni. Elvégre a nőnek hét gyereke volt. Biztos volt olyan eset, hogy azoknak rémálmai voltak. Gyorsan rendbe szedte magát, hogy a reggeli után már indulhassanak is.
Harry ásítozva jött elő a szobájából, pedig még csak fél hét volt.
- Jó reggelt. Miért nem alszol még egy kicsit? – érdeklődött Piton. Elvégre emlékezett, hogy régen ő is mennyire szeretett – volna – sokáig aludni.
- Nem vagyok már álmos – válaszolta a fiúcska, de hatalmas ásításai megcáfolták állítását.
- Oh, értem. Nos, akkor irány a fürdőszoba, moss arcot és fogat, aztán öltözz föl. – Harry elindult a fürdőszoba felé. Alig telt el öt perc, már a szobája felé sétált. Piton halványan elmosolyodott a még most is ásítozó gyerek láttán. Míg a fiú a fürdőszobában volt, ő kikészítette neki a ruháit.
Piton türelmesen várt, hogy a gyerek ismét előkerüljön, majd végre elindultak a Nagyterem felé. Ilyen kora reggel még csak Albus volt jelen.
- Jó reggelt! Valakik nem aludták ki magukat? – kuncogott az öreg.
- Jó reggelt, igazgató úr – köszönt Piton figyelmen kívül hagyva a gúnyolódást.
- Jó reggelt – köszönt Harry is.
- Mit terveztek mára? – érdeklődött az öreg.
- Vásárolunk – válaszolta Harry.
Albus mosolyogva nézett Pitonra, aki igyekezett nem oda figyelni.
- Na és mit vesztek? – érdeklődött az öreg.
- Ruhákat – válaszolta szűkszavúan Piton. Dumbledore úgy vélte jobb, ha nem feszegeti tovább a témát.
- Oh, hát az nagyon jó… most viszont mennem kell. Sürgős elintéznivalóm van. További szép napot.
Perselus kissé csúnyán nézett az öreg után, de mikor észrevette, hogy Harry furcsállva mered rá rendezte arcvonásait.
- Szólj, ha kész vagy – sürgette a fiút.
Harry még bekapott egy szelet lekváros pirítóst, majd felpattant.
- Mehetünk is – jelentette ki. Perselus felállt, de mire lesétált az emelvényről Harry már az ajtónál járt.
- Azért megvárhatnál, vagy egyedül akarsz az Abszol útra hoppanálni? – Harry hirtelen lelassított és bevárta a másikat. Perselus azon tűnődött, hogy a fiú mitől lett hirtelen ennyire eleven. Végül betudta a vásárlás izgalmának.
Ahogy az iskola területét elhagyták, a bájitalmester kézen fogta Harryt, és eltűntek. Ugyan abban a sikátorban tűntek fel, ahol előző nap jártak. Harry kíváncsian körbenézett, majd mikor a férfi pálcájával megérintett néhány követ azok hirtelen feltárultak és már látta is a túloldalon lévő forgatagot. Bár még nyolc óra sem volt, szinte minden bolt kinyitott. Harry szájtátva nézett körbe, Perselus pedig nem győzte kiélvezni a helyzetet.
- Maradj mellettem, ne csatangolj el – adta ki az utasítást. Néhány gyerek egy seprűbolt előtt ácsorgott és lelkendezve néztek egy seprűt. Harry összevonta a szemöldökét, mivel furcsállat a dolgot.
- Mi olyan érdekes egy seprűben? – kérdezett rá végül.
- Nem maga a seprű, hanem a játék, amihez használják. A Kviddics… majd veszünk róla egy könyvet, hogy mindent megtudhass. Most viszont menjünk be a talárszabászatba. – Harry csöndesen követte Perselust. Odabent egy fiatal nő fogadta őket.
- Á, Mr. Piton, régen találkoztunk. Miben segíthetek? – érdeklődött.
- Jó reggelt Madame Malkin. A fiamnak szeretnénk egy teljesen új ruhatárat.
A nő közelebb hajolt és szemügyre vette Harryt. A fiúcska igyekezett nyugodt maradni, de nem szerette, ha az emberek így megbámulják. Végül a nő elmosolyodott.
- Nem is tudtam, hogy van egy fia. Nagyon szép kisfiú… ezek szerint rejteget a világ elől egy Mrs. Pitont? – kérdezett rá szemérmetlenül.
Perselus kezdett bedühödni.
- Nem mintha sok köze lenne hozzá asszonyom, de a fiam anyja már régen meghalt és hálás lennék, ha nem hozakodna elő vele még egyszer, ugyanis Harrynek ez egy nagyon fájdalmas emlék.
A nő elsápadt és mentegetőzve a fiúcskát kezdte el nézni. Gyorsan előbűvölt egy óriási nyalókát és Piton engedélyével odaadta Harrynek. A fiú tudta, hogy most nagyon szomorú képet kell vágnia, mert így elhiszik azt, amit Perselus mond. Piton valahol büszke is volt rá, hogy a gyerek milyen jó színész.
A Madame felállította Harryt egy székre és elkezdte lemérni. Közben a segédje Piton irányításával elkezdte összeszedni a többi ruhát. Alsóneműk, zoknik, ingek és pulóverek kerültek elő. Harry nem értette, ha egy csomó ruhát készen vesznek meg, akkor vajon miért mérik le?
- Jaj, drágám, neked lesz a legszebb talárod… - Harry oldalra nézett, de Piton nem volt sehol.
- És milyen lesz? – kérdezett rá. Próbálta megtudni, hogy milyen is egy „talár”.
A nő otthagyta és egy már készen lévőt mutatott neki. Harry elmosolyodott, mert igazán tetszett neki, csak a színével nem volt kibékülve, ugyanis a kész darab sötétzöld volt.
- Ugye milyen szép? – lelkendezett a nő.
- Igen, csak… kicsit sötét – vallotta be. A nő összecsapta két tenyerét és erre legalább tíz különböző színű anyag röppent elő a semmiből.
- Azzal ne foglalkozz, majd édesapáddal kiválasztotok egy világosabb színt.
Közben Perselus befejezte a beszerzőkörutat, és kíváncsian nézte az elővarázsolt anyagokat.
- Nem túl világosak ezek? – fintorgott.
- Mr. Piton, Harry még kisgyerek, ugye nem akarja feketébe öltöztetni? – Piton szívesen rávágta volna, hogy „DE”, viszont látva a fiúcska sápatag arcát felsóhajtott.
- Jól van, melyik tetszik?
- Az a kék… - mutatott rá egy királykék anyagra.
Perselusnak nem igazán nyerte el a tetszését, de még mindig jobbnak tartotta, minthogy valami vörösben parádézzon mellette a gyerek.
- Az még elfogadható…
- Nagyszerű, akkor gyorsan neki is állunk az elkészítésének.
- Mikor lesz kész? – kérdezett rá a férfi.
- Úgy egy óra múlva. Addig hagyják csak itt a csomagokat, majd egyben elvisznek mindent – ajánlotta föl a nő.
- Rendben, akkor egy óra múlva itt leszünk – egyezett bele a férfi. Ezután Harryvel elindultak a könyvesbolt felé. Ott még várniuk kellett pár percet.
- Tetszenek a ruhák? – érdeklődött Piton.
- Igen, nagyon – válaszolta Harry.
- A könyvesbolt után benézzük a játékboltba?
Harry szeme kikerekedett.
- Játék? Én még sohasem kaptam játékot – döbbent meg a fiúcska.
- Akkor itt az ideje. Persze semmi veszélyeset nem fogsz kapni – szögezte le.
Közben a bolt is kinyitott így Perselusék nekiláttak körbenézni. Vettek két mesekönyvet, az egyik hagyományos mugli meséket tartalmazott, a másik viszont varázslómeséket.
- Miben más a varázslómese? – kérdezte a fiúcska.
- Jó kérdés, majd kiderítjük. Állítólag a Bogár Bárd féle mesék a legjobbak – válaszolta Piton. Összeszedtek még egy számtan könyvet, egy olvasókönyvet és még néhány másikat. Perselus úgy vélte nem árt, ha lesz valami érdekes könyv is Harry polcain, így megkapta a Roxfort történetét valamint a Kviddics évszázadait. Komolyabb olvasmányt még nem mert venni a fiúnak, lévén Harry még nem tud olvasni. Ez is egy olyan dolog volt, amit sürgősen be kellett pótolniuk, ha Harry ősztől egy magáncsoportban akar tanulni. Általában ezekben a csoportokban már minden gyerek ismerte az abc-t, és valamennyire tudott írni, számolni és olvasni is.
Ahogy itt is végeztek elindultak az egyik játékbolt felé. A kirakat tele volt izgő-mozgó babákkal. Volt köztük színváltoztató plüsskutya, nyávogó plüsscica, önmagától lebegő seprű, mini bájitalkészlet és még egy csomó más, amit nem igazán lehetett beazonosítani.
Belépve Harry elkezdett körbenézni. Mindegyik játék szép volt, de valahogy nem érezte őket igazán különlegesnek. Aztán tekintete megakadt egy autón. Piton levette a játékot a polcról és odavitte az eladónak.
- Mondja, ez pontosan mit tud? – Az idős nő megnézte a játékot és így szólt:
- Ó, ez kérem hangra működik. Ha azt mondják neki jobbra, akkor jobbra megy, ha pedig balra, akkor balra. Meg is lehet állítani, vagy ha azt akarja, menjen gyorsabban. Nem olyan különleges, mint a többi… - taglalta a nő és már el is akarta tenni, mert azt hitte Pitonnak ezután már biztos nem fog kelleni.
- Elvisszük. Harry válassz még valamit.
Hosszas keresgélés után Harry talált olyan színes ceruza készletet, amitől a rajzok életre keltek a lapon. Ezt is gyorsan odavitte a pulthoz, és látva Perselus elégedetlen arckifejezését tovább nézelődött, azonban semmit sem talált.
- Akkor ennyi? – kérdezett rá az idős nő. Harry nem akart ostobának tűnni, így nem kérdezett rá arra, ami igazán érdekelte. Persze Pitont nem lehetett átverni, azonnal rájött, hogy valami nincs rendjén. Ahogy elhagyták a boltot máris kérdőre vonta a fiút.
- Mi a gond, nem tetszenek a játékok? – Harry összerezzent.
- De…
- Akkor miért vagy letörve, mint egy kobold adófizetéskor? – Harry vett egy mély levegőt és belekezdett.
- Nem volt biciklijük… - dünnyögte.
Piton egy pillanatig nem értette, hogy a gyerek miről beszél, majd leesett neki.
- Neked egy olyan mugli vacak kell? – szörnyülködött el, de látva a fiú szomorú tekintetét nem tehetett mást, belement. – Jól van, hazafelé bemegyünk egy olyan boltba és kapsz egyet.
Harry most már tökéletesen boldognak érezte magát. Még volt negyed órájuk, így beszaladtak az egyik édességboltba. Piton nem igazán kedvelte az ilyen finomságokat, de Harry miatt kibírta a közeget. Egy nagy szatyor csoki békával, Mindenízű Drazséval és sava-juj cukorral távoztak.
Madame Malkin már várta őket. Elkészült Harry talárja, amit a fiú azonnal föl is próbált. Perselus elégedett volt a látvánnyal. Harry most már nem egy utcagyereknek nézett ki, hanem egy olyan fiúnak, akiről igenis gondoskodik a családja. Kifizették az árát, Perselus pedig összezsugorította a csomagokat.
Elhagyva az Abszol utat elindultak keresni egy bicikli kereskedést. Nem kellett sokat sétálniuk, a vasútállomás közelében találtak egyet. Harry mosolyogva nézett szét a boltban. Előttük egy másik család készült éppen biciklit venni a lányuknak.
- Hermione kicsikém, döntsd el, milyen színű legyen, mások is várnak a kiszolgálásra – kezdett bele a kislány anyja.
- De ez nem egyszerű, anya! – morgott a kislány és elkezdte végignézni újra a bicikliket. Közben a házaspár előre engedte Pitont, de a férfi visszautasította, mondván Harry még nézelődik. A két gyerek megállt egy biciklinél és úgy tanulmányozták. Egyszerre nyúltak a csengő után, aminek az lett a következménye, hogy a kezük közt apró szikrák kezdtek el pattogni. A kislány pislogott párat, ahogy Harry is. Piton viszont gyorsan közbelépett és elterelte onnan a fiút.
- Mi volt ez? - kérdezte suttogva.
- Bizonyára a kislány is boszorkány, csak még nem tud róla. – Harry ámuldozva nézett a lány után, aki a szüleivel és az új piros biciklijével elhagyta a boltot.
- Olyan, mint anya volt? – kíváncsiskodott és Piton csak bólintani tudott.
- Nos, melyik tetszik? – kérdezett rá, mire Harry rámutatott egy fehérre. Piton az égre emelte tekintetét, de nem akart vitatkozni, megvette. Elindultak vissza a sikátorba, persze a biciklit tolni kellett, csak ott zsugoríthatták össze.
- Most haza megyünk? – kérdezte Harry.
Perselus kissé megdermedt, hiszen a fiú máris az otthonának hívta a kastélyt és ez meglepte.
- Még nem. Előtte elmegyünk az egyik ismerősömhöz. – Azzal ismét hoppanáltak.
Egy óriási rétre érkeztek meg, ahol csak egyetlen egy ház volt, és az is eléggé ingatag. Harry elmosolyodott, hiszen ilyet csak a mesékben látott. Perselus határozottan elindult a ház felé és Harry követte. Amikor a ház elé értek Piton megtorpant. Nehezére esett ezt a lépést megtenni, de a jövő érdekében kénytelen volt. Bekopogott.
Odabentről hangos kiabálás hallatszott ki, majd az ajtó feltárult és egy kislány jelent meg, aki alaposan megijedt Pitontól.
- Áááááááááááááááá! – sikította, majd beszaladt a házba. Erre már egy idősebb fiú is megjelent, aki szájtátva nézett a férfira.
- Piton professzor… Mit keres itt? Vagyis, fáradjon beljebb – nyögte a fiú.
- Köszönöm, Mr. Weasley… - Charlie még magához sem tért, mikor Harry bemasírozott Piton után. – Az édesanyja itthon van?
Ekkor trappolt le a lépcsőn egy tizenhét év körüli, hosszú vörös hajú fiú - tiszta feketében -, majd mikor észrevette tanárát sarkon fordult.
- Anya! – kiáltotta el magát. – Vendégünk van! – újabb lábdobogás és egy kissé pufók, vörös hajú nő jelent meg.
- Perselus, mi szél hozott erre? Csak nem valamelyik fiammal van gond? – aggodalmaskodott a nő.
- Nem, Mrs. Weasley, biztosíthatom, hogy a fiaival nincs semmi gond, bár Bill iskolai eredménye meglepő… Viszont most nem ezért jöttem.
Az említett fiú inkább kereket oldott, mielőtt anyja nyíltan nekiesik. Őt Charlie követte, igyekezett minél feltűnésmentesebben lelépni. Persze a lépcsőfeljáróból újabb öt üstök került elő, akik mind a beszélgető felnőtteket figyelték.
Harry szégyenlősen kinézett Piton mögül, mire Molly megijedt.
- Oh, Merlin szent szakállára! Hát te ki vagy kis drágám? – érdeklődött, miközben hellyel kínálta.
- Harry Perselus Piton vagyok, asszonyom – mutatkozott be a nőnek.
Molly teljesen odavolt a fiú udvariasságától.
- Milyen kis gavallér… Na, de Perselus, jól titkoltad… - Piton elhúzta a száját.
- Igen, már mondták páran. Olyan jól sikerült titkolnom, hogy én is még csak pár napja tudok a létezéséről… - Molly gyanakodva nézett a férfira, majd hátrafordult és odaintette öt gyermekét.
- Perselus, nem tudom, hogy föl-e ismered őket. Nőnek, mint a bolondgomba… Percy, ha minden igaz most kezdi majd a Roxfortot, Fred és George, aztán Ron és Ginny… - A gyerekek szájtátva néztek a férfira. – Gyerekek, ő itt Piton professzor, a Roxfortban tanít, ő pedig Harry a fiacskája. Tegyetek meg nekem egy szívességet és mutassátok meg Harrynek a házat.
- Jó… - nyögtek föl a gyerekek, majd karon ragadták Harryt és elvonszolták az emelet felé. Piton aggodalmasan nézett utánuk.
- Perselus, mi történt? Miért került hozzád a fiú?! – Piton majdnem szívinfarktust kapott.
- Nem értelek…
- Ne ködösíts, nem vagyok hülye. A sebhelyét ugyan eltüntetted, de a szeme az Lilyé. Ezer gyerekből is fölismerném az övét… - suttogta a nő.
- Molly ez…
- Perselus, mi történt? Nyugodj meg, én nem árulom el senkinek… még Arthurnak sem – bizonygatta.
Perselus morogva ugyan, de belekezdett.
- Ti nők borzalmasak vagytok… Minerva is rájött. Lassan a fél Rend tud róla, pedig nem szabadna! – Molly öntött egy csésze kávét.
- Perselus, én nem árulom el senkinek, ahogy Minerva sem. Ez egy nagyon fontos dolog lehet, ha ennyire ideges vagy miatta…
- Hát legyen. Igen, ő az. Pár hete, mikor Edinburgh-be mentem a vasútállomáson megláttam egy árvaházi csoportot. Harry is ott volt köztük és a többiek bántották. Mikor visszajöttem beszámoltam a sejtésemről az igazgatónak, aki elküldött, hogy járjak utána. Az árvaházban kiderült, hogy a fiút a rokonai dobták el maguktól másfél éve. Elmeséltem a hallottakat Dumbledore-nak, aki azt akarta, hogy vegyem magamhoz. Persze én hadakoztam, hiszen én és egy gyerek… főleg, hogy az Ő. Hiszen tudod, hogy voltam az apjával… - bosszúsan felsóhajtott. – Mindegy, tehát másnap visszamentem, és elhoztam. Még mázli, hogy csak egy napot vártam, mert azok a kis szörnyetegek így is eltörték a kezét. Harryt állandóan verték, és nem csak az árvaházban… hanem a rokonai is. Ezért is jöttem el hozzád. Könyörgöm Molly, mondd meg mit tegyek vele. A fiúnak rémálmai vannak. Mindenért bocsánatot kér, és összerezzen, hacsak egy kicsit is fölemelem a hangom. Már nem tudom, hogy mit kezdjek vele… - Perselus már majdnem bepánikolt. Az utóbbi napok feszültsége most jött ki rajta. Molly felsóhajtott, majd nekikezdett a „Hogyan kell nevelni egy gyereket, főleg ha az problémás” kiselőadásának.
Eközben a gyerekek odafönt szabályosan letámadták Harryt. A fiú meg sem mert mukkanni, csak ült azon az ágyon, amire leültették.
- Te tényleg az ő fia vagy? – jött a kérdés Percytől.
- Ugye te nem vagy vámpír? – rémüldözött Ginny.
- Veled is olyan gonosz, mint a diákokkal? Charlie azt mondta nagyon gonosz… - hadarta Ron.
- Igaz, hogy van egy koporsója a szobájában? – faggatózott Fred.
- Igen, a koporsót Bill mondta, ugye igaz? – folytatta George.
Harry szemöldöke fölszaladt a homlokára, majd nevetésben tört ki.
- Hát ez vicces… - nevetett. – Nem vagyok vámpír, és igen, Perselus az apám. Nincs koporsója, és velem nagyon rendes… - mosolyogta.
- De, akkor miért nem tudott róla senki, hogy van egy fia? Bill elmondta volna, ha lenne neki… - akadékoskodott Percy.
- Mert csak most tudta meg hogy létezem, és én is hogy ő létezik. Anya meghalt mikor megszülettem… árvaházban voltam eddig. Perselus… vagyis apa úgy talált rám, véletlenül. Aztán magához vett. Most voltunk vásárolni is, mert semmim sem volt… - vallotta be a fiú. Ginny könnyes szemekkel nézett rá.
- Szegény… - szipogta. Harry a gyerekek bizalmát már sikeresen elnyerte, és még sokáig beszélgettek az Odú egyik emeleti szobájában.
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
A vöröshajú klán biztos, hogy szerepelni fog később is, csak arra vagyok még kíváncsi, hogy melyik játszótéren, és mikor karambolozik a piros és fehér bicikli. 
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Jajj, egy Bill. Végre egy történet amiben szerepel.
Igen őt eléggé elhanyagolják a történetekben :)