|
Mr Doyle
Perselus és Hermione fel-alá járkáltak. Néha benéztek az ajtón, hogy hogyan állnak a dolgok. Amikor odabentről veszekedés szűrődött ki, Perselus felpattant. Mint kiderült a gyógyító nő állt le veszekedni Mr. Doyle-al, hogy mégis hogy képzeli, hogy elveszi a betegét. Perselus ekkor lépett közbe és nem éppen szalonképesen elküldte a gyógyító nőt melegebb éghajlatra. Mr. Doyle szélesen elvigyorodott, és megjegyezte, hogy a fiúban biztos van némi ír vér. Eileen a hatalmas adag fájdalomcsillapító miatt egészen kába volt, de így is bekapcsolódott a kis csevejbe.
- A nagyanyám ír volt – mondta a boszorkány, mire a gyógyító szeme felvillant.
- Ó, akkor feltétlenül a legjobb kezekbe került Mrs. Piton, garantálom, hogy makkegészségesen fogja elhagyni az ispotályt – jelentette ki.
- Köszönöm – suttogta a boszorkány, majd végre elaludt.
- Nagyszerű, a beteg alszik, mi pedig hozzáfoghatunk. Cloe nővérke, kérem, maradjon itt és segítsen – mondta a nőnek, aki bólintott.
- Perselus, ezt nem kéne látnod – hízta vissza Hermione a férfit. Valóban igaza volt. Perselus ugyan erős volt, de amikor visszapillantva meglátta, hogy az anyja hasát felvágták, nemes egyszerűséggel elájult. Ez Hermionét annyira meglepte, hogy majdnem elnevette magát. Mr. Potter segítségével fölszedték a padlóról és leültették egy székre. Perselus alig tudott észhez térni. Menet közben James apja elköszönt és magukra hagyta a hármast. Dumbledore fáradhatatlanul ácsorgott az ajtó előtt és várta a híreket.
Perselus kezdett ideges lenni, mikor már egy óra is eltelt a műtét kezdete óta. Már azon volt, hogy bemegy, és kideríti mi történik, mikor az ajtó kinyílt és megjelent a mosolygós Doyle gyógyító.
- Hogy van? – kérdezte Hermione.
- Sikerült? – jött a kérdés Albustól.
- Túlélte? – szólalt meg rekedten Perselus.
- A beteg túlélte, jól van, bár még alszik. A műtét sikerült, minden a legnagyobb rendben van – mondta elégedetten.
Perselus felsóhajtott.
- Bemehetek? – kérdezte csöndesen.
- Természetesen, de kérlek, ne ébreszd föl. Szüksége van a pihenésre – mondta a gyógyító. Perselus bólintott és belépett a helyiségbe egyenesen anyja ágya mellé lépett és megsimogatta annak homlokát.
- Hát igen, szép is, ha a gyermek ennyire szereti a szüleit – tűnődött el Albus.
- Igen ám, de van itt valami. Attól tartok, hogy Mrs. Piton szervezete eléggé megviselt, nehéz gyógyulás lesz. Számtalan… hogy is mondjam, fizikai károsodást szenvedett a teste. Attól tartok, hogy talán… – puhatolózott a gyógyító, mire Hermione bólintott.
- A férje egy utolsó szemét, de már nem élnek együtt – morogta.
- Így már érthető. A legutolsó sérülése, ha jól láttam úgy egy hónapos, viszont a kartonján nincs fönt, hogy ki látta el – dünnyögte Mr. Doyle.
- Igen, mert én voltam az – sóhajtott fel a lány.
- Ebben az esetben gratulálok. Az a sérülés könnyen balul sülhetett volna el. A törött borda vészesen közel volt a tüdőhöz, egy rossz mozdulat és a beteg elvérzik. Nagyon ügyes vagy, gondolkoztál már azon, hogy gyógyító legyél? – faggatózott a férfi.
Hermione a füle tövéig elpirult, és tétován az igazgatóra nézett.
- Még csak most végeztem el az ötödiket a Roxfortban, de bájitalmesteri kurzusra fogok járni. Szeretnék gyógyítással foglalkozni – mondta.
- Ez nagyszerű! Ha mentort kell választanod, gyere csak hozzám. Úgy látom, te nem utasítod el a mugli gyógyászatot – kacsintott rá a lányra.
- Nem, édesanyám mugli születésű volt – válaszolta.
- Akkor hát innen ered a dolog. Nekem édesapám volt mugli, Merlin nyugosztalja, sajnos korán elhunyt, de édesanyám rengeteget mesélt róla, és a nagyszüleimtől is sokat tanultam a mugli világról. Na, de nézzünk csak oda, csak fecsegek és fecsegek. Biztosan be szeretnének menni hozzá – fordult az igazgatóhoz.
- Csak egy pillanatra, aztán hazarángatom a gyerekeket, és reggel majd visszajövünk – mondta Albus.
- Rendben, akkor reggel találkozunk. A viszont látásra – hajtott fejet, majd elsétált.
Hermione pislogva nézett utána.
- Rendes embernek tűnik… – tűnődött el Dumbledore.
- Talán utána kéne járni, ki tudja, még jól jöhet a segítsége – suttogta Hermione.
- Igazad lehet, reggel utána is nézek. Most viszont menjünk be – tanácsolta.
Ahogy beléptek már fordultak volna vissza, ugyanis Perselus anyja kezét szorongatva némán zokogott. Albusnak hirtelen eszébe jutott, hogy a recepción el kell intéznie néhány dolgot, így kislisszolt a helyiségből. Hermione tétován lépett oda a másikhoz, majd vállára tette a kezét. Perselus oldalra nézett, hogy ki van még jelen. Mikor észrevette, hogy a lány az, megpróbálta abbahagyni a zokogást.
- Ne, sírj csak – szólalt meg csöndesen Hermione.
- Azt hittem elveszítem. Akkor is… ezen a napon halt meg. Féltem, hogy… hogy talán ez a sors keze és nem lehet megváltoztatni – suttogta rekedtesen.
- Furcsa ezt pont tőled hallani – mosolyodott el a lány.
- Tudom de…
- Féltetted, mert szereted őt. Ennyi a nagy rejtély nyitja. Viszont biztonságban van, már nem lesz semmi baja – suttogta a lány, miközben végigsimított a fiú könnyes arcán.
- Biztos? - kérdezte Perselus, akár egy kisgyerek, akit nyugtatni kell egy éjszakai rémálom után.
- Rendben lesz, gyere – húzta magához a fiút és szorosan átölelte.
Perselus olyan intenzitással karolta át a lányt, hogy Hermione egy pillanatig azt hitte meg fog fulladni. Végül viszont a szorítás öleléssé szelídült, és Hermione hagyta, hogy a fiú kisírja magát a vállán. Tudta, hogy ez egy olyan pillanat, amiről ezután nem fognak beszélni, de nem bánta. Csak örült, hogy Eileen rendbe fog jönni, és hogy a másik ennyire megbízik benne. Néhány perccel később elhagyták a helyiséget és elindultak megkeresni az igazgatót. Hermione végig fogta Perselus kezét. A fiú nem igazán akart hazamenni, de Albus ráparancsolt, így kénytelen volt elfogadni a dolgot.
Amint hazaértek Hermione egy gyenge altatót adott a másiknak, hogy az valamit tudjon pihenni és gyorsan üzent Jamesnek, hogy minden rendben van. A fiú nagyon megkönnyebbült és már javában tervezte, hogy meg fogják látogatni az asszonyt az ispotályban.
Perselus majdnem tízig aludt. Mikor rájött hány óra van, ijedten ugrott fel és rohant le a lépcsőn. Hermione már várt rá.
- Jó reggelt, egyél, öltözz fel és indulhatunk – utasította.
- Miért nem ébresztettél fel? – kérdezte vádaskodva, miközben felkapott egy szendvicset.
- Mert a vizitelés tízig tart, csak azután kezdődik a látogatási idő. Egyél és öltözz – mondta a lány ellentmondást nem tűrő hangon.
Perselus nem is vitatkozott, megevett két szendvicset, ivott némi kávét, majd felrohant az emeletre átöltözni. Tíz perc múlva már menetre készen álltak a ház előtt és várták a buszt.
- Nem értem, hogy miért ne hoppanálhatnánk! – dohogta a fiú.
- Azért, mert nem lehet. Már így is elég nagy bajt okoztam ezzel tegnap. Reggel jött egy üzenet az igazgatónak, hogy engedély nélkül hoppanáltam. Alig tudta kimagyarázni a dolgot – magyarázta a lány. Közben megérkezett a busz és felszálltak rá.
Pár perc múlva már az ispotály bejárata előtt álltak. Csakhogy nem voltak egyedül. Lily, Susann, Alice, Remus, Frank, Sirius és James már régóta vártak rájuk. Mindegyikük kezében volt valami kis meglepetés.
- Na végre, azt hittük sosem értek ide – sóhajtott fel James.
- Bocsi, tudjátok a busz elég zűrös – mondta a lány. Azzal elindultak befelé.
Perselus ledöbbent, hogy a többiek mind az édesanyját akarják meglátogatni. Kissé talán meg is hatódott. Most először érezte úgy, hogy talán tényleg vannak barátai.
Eileent közben már átszállították egy kórterembe, ahol két másik idősebb boszorkánnyal feküdt. Ahogy az ajtó kinyílt és megjelentek a fiatalok az idős hölgyek azonnal sápítozni kezdtek, hogy mennyire jó Eileennek.
- Sziasztok! Mit kerestek itt? – döbbent meg a nő.
- Jöttünk meglátogatni a világ legjobb édesanyját – mondta Perselus és adott egy puszit anyjának.
- Mi pedig jöttünk meglátogatni a világ legszuperebb anyuka barátunkat – vágta rá Sirius és átnyújtott egy hatalmas csokor virágot.
- Gyerekek, nem is tudok mit mondani – szipogott a nő.
- Ne sírjon kedves Eileen, csak mosolyogjon, az úgyis jobban áll kegyednek – hallották meg a gyógyító hangját, aki az ajtóban állt.
- Mr. Doyle, maga csak ne hazudjon nekem. Tisztában vagyok vele, hogy korántsem vagyok szép látvány – horkantott fel a nő.
- Akkor kegyed biztos rosszul lát – kacsintott rá a férfi, mire Eileen elvörösödött.
Perselus pislogva nézte a jelenetet. Viszont nem csak neki tűnt föl a furcsa szituáció, hanem Siriusnak is.
- Piton, asszem a doki ráhajtott anyádra – suttogta oda.
- Ettől tartottam – húzta el a száját Perselus.
- Hogy van Eileen? – faggatózott Hermione.
- A betegünk egészen jól van. A sebei szépen hegednek, ha ilyen ütemű lesz a gyógyulás legnagyobb sajnálatomra holnapután már haza is mehet – biggyesztette le az ajkait a férfi.
- Legalább foglalkozhat a többi betegével – sziszegte Perselus.
- Ó, így is van elég időm rájuk. Viszont Eileen a legkülönlegesebb közülük – mondta a férfi egy gyomor remegtető mosoly keretében. Még folytatta volna, de egy nővérke szaladt be utána, hogy egy sérültnek szüksége van a szakértelmére, ezért a férfi elköszönt és továbbállt.
- Én vagyok hülye, vagy a doki flörtölt veled? – bukott ki Lilyből a kérdés.
- Csak tévedsz… - legyintett Eileen.
- Nem! – hallatszott az egybehangzó válasz.
- Ez a pasi helyes…
- Okos…
- Művelt…
- Gyógyító…
- Jó arc…
- Megmentett téged!
- Bejössz neki.
- Ez tuti!
- Még csak az kéne! – háborodott fel Perselus.
- Mégis mi bajod lenne vele, ha anyádat randira hívná? – értetlenkedett Hermione.
- Hát csak ne hívja randira az anyámat – vágott durcás képet a srác.
Eileen megcsóválta a fejét, tudhatta volna, hogy fia mennyire félti őt.
- Kisfiam, nagy vagyok és nem követem el kétszer ugyanazt a hibát, tudok vigyázni magamra – válaszolta a nő.
Perselus felsóhajtott, nem akart veszekedni, főleg a többiek előtt. Mivel jóval többen voltak a kelleténél, a többiek szépen lesétáltak az étkezdébe, hogy ott várják meg Perselust és Hermionét. Ők még fent maradtak beszélgetni egy kicsit.
- Megmutatod a sebhelyed? – kérdezte Hermione kíváncsian.
Eileen körbenézett, majd óvatosan lejjebb tolta a takarót. Perselus kezdett elsápadni, neki már ez is túl sok volt.
- Ennyi elég lesz – nyögött fel.
- Úgy tűnik, nem bírod a vért – jegyezte meg Hermione.
- De bírom, csak azt nem, ha ezek egy szeretteimen vannak – morogta vissza.
- A lényeg, hogy anyukád jól van – vitatkozott a lány.
- Ja, csak egy hatalmas sebhely van rajta – morogta Piton.
- Fiam, úgy beszélsz, mintha ez lenne az első – sóhajtott fel a nő.
- Jól van, inkább hagyunk pihenni. Perselus gyere – kezdte el kifelé húzni.
Piton maradni akart, főleg, amikor észrevette, hogy Mr. Doyle visszatért. Csakhogy Hermione tekintetét látva inkább nem állt le vele vitatkozni, amúgy sem lett volna sok értelme. Inkább megkeresték a többieket.
- Na, mi a helyzet? – kérdezte James.
- Az a gaz csábító megint ott van vele – dohogta Piton.
- Perselus, te totál hülye vagy! – jegyezte meg Lily.
- Most miért? Nem láttátok, hogy flörtölt vele? – kérdezte felháborodva.
- Anyád megérdemli, hogy boldog legyen, ez a pasi pedig kifogástalan – szögezte le Hermione.
- Honnan tudod? Talán lenyomoztad? Honnan tudod, hogy nem-e esetleg Voldemort kéme? Lehet, hogy anyámon keresztül akar eljutni hozzánk vagy a Rendhez – suttogta Piton. Hermione azt hitte menten lefordul a székről.
- Merlinre, te rosszabb vagy, mint Mordon. Szerinted tudomást szerzett róla, hogy te is a Rendhez tartozol és az anyádat felhasználva akar közelebb jutni Dumbledore-hoz? Hogy annyi védőbűbájon keresztül megátkozta az anyádat, hogy perforálódjon a vakbele, és pont hozzá vigyük be? Te tiszta idióta vagy! – morogta Hermione és úgy nézett a másikra, mintha komplett idióta lenne.
Perselus ezután inkább nem is mondott semmit. Viszont magában eldöntötte, hogy alaposan utánajár ennek a gyógyítónak.
Eileen, hála Mr. Doyle gondos ápolásának, hihetetlen gyorsasággal épült föl. Ahogyan a gyógyító megjósolta, két nappal később már az ispotály bejárata előtt búcsúzkodtak egymástól.
- Mindent nagyon köszönök – mondta mosolyogva a nő.
- Csak a kötelességem tettem, nem szolgáltam rá ilyen hálára – hajtotta le kissé szégyenkezve a fejét a férfi.
- Én akkor is hálás vagyok önnek – mondta a boszorkány. Még mindig elég gyenge volt, így Dumbledore professzor támogatta.
- Eileen, megtenné, hogy tegeződünk? Most már nem a betegem… - kezdte a férfi.
A nő kissé elpirult, ami fiának különösen nem tetszett.
- Rendben, Jacob, köszönök mindent – mondta még egyszer a nő. Ám mielőtt elindultak volna a férfi még utánuk szólt.
- Esetleg eljönnél velem egy randevúra? – kérdezte teljesen elvörösödve.
Hermione nem bírta megállni, hogy ne kezdjen el kuncogni, Perselus viszont már vette volna elő a pálcáját, hogy szétátkozza a férfit.
- Hogy képzeli ez a… - sziszegte Perselus. Hermione alig tudta lefogni a kezét, nehogy valami őrültséget csináljon.
- Én, igazán nem tudom, hogy mit is mondjak – szabadkozott Eileen.
- Ha úgy jobban éreznéd magad, akkor jöjjenek a gyerekek is gardedámnak – ajánlotta fel. Eileen tétován fiára nézett, majd Hermionéra.
- Még megbeszélem velük – mondta végül.
Jacob kissé elszomorodott, de még így is villantott egy mosolyt a nő felé.
- Rendben, akkor értesíts, ha esetleg mégis szeretnél találkozni, engem itt mindig megtalálsz – mondta a férfi, majd biccentett egyet és visszasétált az épületbe.
- Hűha, ez aztán a pasi! – állapította meg Hermione, mire Perselus úgy nézett rá, mintha a világ legszörnyűbb dolgát mondta volna.
- Te sem vagy százas. Anya, megtiltom, hogy randevúzz vele! – fordult a nőhöz.
- Perselus, azt hiszem édesanyád egy okos és intelligens nő. Majd ő eldönti, hogy mi jó vagy mi rossz neki.
- De hát… - hápogott Perselus, de végül nem folytatta. Látta anyja szemében, hogy mennyire rosszul esett neki a parancsolgatása.
Otthon, Eileent mindenki körülugrálta, kezdve a manóktól Perselusig bezárólag. Már két napja volt otthon, és igencsak unta a fekvést. Hermione tanácsára kifeküdt a kertbe egy napágyra és ott olvasgatott. Sohasem szerette a tétlenkedést, de tudta, hogy még pihennie kell.
- Mit csináljunk a hétvégén? – ült le mellé a lány.
- Én nem tudom, hogy még mit csinálok, de azt tudom, hogy te mész Lilyhez – jelentette be a nő.
Hermione csak tátogni tudott.
- Nem gondolhatod komolyan, hogy így itt hagylak! Lily is meg fogja érteni, hogy miért nem megyek – hadakozott a lány.
- Hermione, fiatal vagy, és rád fér a szórakozás, főleg azok után, hogy egy gyermekkorod már elvesztetted. Élvezd ki minden percét. Perselus és a manók pedig úgy is itt lesznek – mondta a nő.
- Na de…
- Nincs de, Hermione. Elmész Lilyhez, én meg itthon maradok anyámmal – jelent meg Perselus három pohár limonádéval.
- Perselus, már te is? – háborodott fel a lány.
- Nézd kislányom, én elleszek itt, már amúgy sem maradok sokáig ágyban – tiltakozott a nő. Hermione kikerekedett szemekkel nézett rá, úgy tűnt, sokkot kapott.
- Hermione, mi van veled? – bökte oldalba Perselus, mikor még egy perc múlva is úgy meredt az anyjára.
- Kislányodnak hívtál… - suttogta Hermione.
Eileen szelíden elmosolyodott, majd kitárta karjait, hogy Hermione bújjon oda hozzá, akár egy gyermek az anyjához. A lány nem teketóriázott, gyorsan belesimult a védelmező karokba és majdnem elsírta magát. Eileen óvatosan simogatta a fejét, mintha csak meg akarná nyugtatni.
- Számomra már te is a gyerekem vagy. Mindig is szerettem volna egy olyan kislányt, mint amilyen te vagy – suttogta a nő.
Perselus bár kissé féltékeny volt, mégis valahol jó volt néznie, ahogy Hermione és az anyja mennyire megszerették egymást.
- Köszönöm – suttogta a lány.
- Na jól van, ne búsuljunk. Inkább segítsetek kitalálni, hogy mivel lepjem meg ma este a vendégünket… - mondta vidáman Eileen.
- Vendégünket? – kérdezett rá egyszerre a két fiatal.
- Igen, Albus ma elhozza Mr. Doyle-t, vagyis Jacobot – javította ki magát.
- Anya, ezt nem gondolhatod komolyan! – pattant fel Perselus a kerti székből.
- Ez talán túl korai, nem? Mármint rögtön idehozni a házba? – kételkedett Hermione.
- Csak nyugalom, Albus volt olyan kedves és leellenőrizték Mordonnal együtt a kérésemre – mondta a nő, és elégedetten konstatálta, hogy a gyerekek milyen képet vágnak.
- Mégis mikor? Még nekem se sikerült információkat szereznem róla – hüledezett Perselus.
- Kisfiam, anyád már akkor kémkedett, amikor te még gondolatban sem voltál – vágta rá kissé sértődötten a boszorkány.
- Oké, de mi is itt leszünk – ragaszkodott hozzá a lány.
- Természetesen, sőt, Albus is itt lesz egész este – mondta a boszorkány elégedetten.
Perselus ugyan tiltakozott még egy kicsit, de nem sok mindent tehetett. Az anyja ezt már régen eldöntötte.
Hermione segített kiválasztani a megfelelő ruhát, sem túl szolidat, sem túl kihívót. Odakint terítettek meg, pont mint amikor a barátaik is itt voltak. Albus előbb még benézett hozzájuk, hogy minden rendben van-e.
- Hogy állnak az előkészületek? – kérdezte Perselustól.
- Jól, azt hiszem. Viszont szerintem ez nagyon nem jó ötlet, biztosan meg lehet benne bízni? – kérdezett rá.
- Biztosíthatlak róla, hogy megbízható, és nem áll kapcsolatban a sötét oldallal – nyugtatgatta.
- Rendben, de a pálcámat kéznél tartom.
- Ahogy gondolod, most viszont megyek, elhozom Jacobot – mondta, majd kisétált a kapun. Perselus morgolódott még egy sort, de nem sokáig tudott egymagában bosszankodni, mert pár perccel később Albus már nem egyedül tért vissza. Egy bekötött szemű férfival a karján jelent meg. Hermione sietett eléjük nagy lelkesedéssel.
- Mr. Doyle, már vártuk – köszöntötte széles mosollyal.
- Á, Ms. Dumbledore, részemről a megtiszteltetés, hogy itt lehetek – hajolt meg a férfi.
- Doyle – mordult rá Perselus.
A gyógyító barátságosan kezet nyújtott felé, mire Perselus igyekezett szorításával a legnagyobb fájdalmat okozni a másiknak. Albus látva, hogy bár Doyle nem adja fájdalomnak jelét, keze lassan mégis fehéredni kezd, megköszörülte a torkát.
- Öhm, azt hiszem, beljebb mehetnénk – tanácsolta, majd a kert hátsó részéhez vezette a vendéget.
Eileen most is ott ült az egyik padon és a tengert bámulta. Jacob egy pillanatra megdermedt, ahogy meglátta a nőt. Az még csodásabb volt, mint amire emlékezett. Eileen feléjük fordult és elmosolyodott.
 - Mr. … vagyis Jacob, örülök, hogy elfogadtad a meghívást – mondta a nő.
A férfi illendően kezet csókolt a nőnek, majd előbűvölt egy csokor vadvirágot és a boszorkánynak adta. Szemmel láthatóan Eileen el volt bűvölve.
- Cö, még egy rendes csokrot sem tud elővarázsolni. Mindenki tudja, hogy a nők a vörös rózsát szeretik – jegyezte meg rosszmájúan Perselus.
Hermione felsóhajtott, majd csöndesen megszólalt.
- Szerintem te tévedésben vagy. A vörös rózsát általában az üres fejű és felszínes nők szeretik – jegyezte meg.
- Ó, és ezt honnan tudod olyan biztosan? – kíváncsiskodott a fiú.
Hermione felsóhajtott, nem igazán volt kedve erről beszélgetni, de ha már rákérdezett. Miközben bementek egy kis frissítőért hozzáfogott.
- Lily kedvence a fehér liliom, Alice szereti a fréziát, Susann a gardéniát kedveli, Eileen a vadvirágokat szereti…
- És te? – bukott ki a kérdés Pitonból.
- Én az íriszt – válaszolta a lány.
- Na és miért?
- Mert a virágoknak jelentése van. A fehér liliom: a tisztaság, a méltóság jelképe. Ha ilyet kapsz, tudod, hogy az, aki adta tisztel téged és megbecsül. A frézia azt jelenti, mindig bízhatsz bennem. Alice-nek a bizalom mindennél fontosabb, és az, hogy mások tudják, megbízhatnak benne. A gardénia jelentése, titkos szerelem. Susann bár visszafogott és nem sokszor mutatja meg valódi érzéseit, mindig is arra vágyott, hogy megismerje az igazi szerelmet. Vadvirágoknak is sajátos jelentése van, a búzavirág a reményt szimbolizálja, a pitypang a hűséget, a hajnalka az ölelés virága, az ibolya a szerénység jelképe és így tovább. Egy vadvirág csokorban szinte minden érzelem megtalálható.
- És az írisz? – faggatózott tovább Piton.
- Hűség, remény, bölcsesség, barátság, hogy fontos vagyok valaki számára – fejezte be. Perselus mélyen hallgatott, ő is ismerte ezeket a virágokat, sokat alkalmazott a bájitalkészítés során, de így még egyik után sem nézett utána.
- És a rózsa? – bukott ki belőle az utolsó kérdés.
- Színtől függő, a vörös a szenvedély jelképe, a sárga a féltékenységé, a fehér az ártatlanságé. A rózsát a szerelem virágaként általánosították. Minden szerelmes regényben rózsacsokrot kap a lány, ami után a férfi karjába omlik. Ez egy nagy baromság. A rózsa szép, gyönyörű, de a legtöbb nőt jobban meghatja, ha más virágot kap. Talán ebből is arra következtetnek, hogy ők különlegesek.
- Ezek szerint rózsát adni sablonos és nem erőlteted meg magad vele – jött rá a férfi.
- Pontosan. Egy rózsacsokrot bármikor előrittyentesz, de az igazi mögöttes érzéseket nem adja vissza. Csak egy sablon, egy giccs, semmi több – fejezte be a lány.
Közben már megérkeztek és mivel elég hangosan beszélgettek a felnőttek is hallották őket.
- Hermione, a szívemből szóltál – emelte rá poharát Jacob.
- Én csak azt mondtam, amit gondolok.
- Hermione igazán különleges lány. Úgy megszerettem mintha a sajátom lenne – mondta Eileen.
- Jó lehet, ha az embernek vannak gyermekei – csúszott ki a férfi száján.
- Ezek szerint magának nincs – állapította meg Perselus.
A gyógyító vett egy mély lélegzetet és belekezdett.
- Akkor elmesélem életem történetét…
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Mr. … vagyis Jacob, örülök, hogy elfogadtad a meghívást – mondta a nő. 
Súgó
Frissítés
egyszóval gyorsan kérem a többit. 
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége