Múlt, jelen, jövő
A tábortűz mellett majdnem egész éjszaka beszélgettek. Perselus hol csöndben volt, hol bekapcsolódott az éppen kialakuló vitába. Végig ott motoszkált a fejében. Ismét megtette. Megint letett egy esküt, pedig megfogadta, hogy ilyet többet nem tesz. Annyi pozitívuma volt a dolognak, hogy most teljesen önszántából tette. Nem kényszerítették vagy zsarolták. Ahogy körbenézett a többieken, valami furcsa bizsergés töltötte el a mellkasát. Mindenki vidáman nevetgélt és viccelődött körülötte. Nem ehhez volt hozzászokva. Vele nem nevetett senki szívből jövőn, sokkal inkább kárörvendőn vagy gúnyosan, hátborzongatón, vagy félőrülten vihogtak. Ez új volt. Egy újabb dolog, amihez hozzá kell szoknia.
Hermione bár testileg jelen volt, és olykor reagált is a külvilágra, mégis… mintha teljesen mással lett volna elfoglalva. Eszébe jutott Dumbledore Serege és a barátai. Az a sok diák, akikkel foglalkoztak. Felsejlett előtte Luna mindig mosolygós és őszinte arca, Neville zavartól elvörösödő képe, amikor megdicsérték. Minden annyira távolinak tűnt, mintha csak egy álom lett volna, mintha meg sem történt volna. Már éppen kezdett elsüllyedni az emlékeit körülvevő ingoványban, amikor Alice hangja kizökkentette őt.
- Te mit gondolsz, Hermione? – kérdezte a lány.
- Hogy? Bocsi, teljesen elbambultam – mondta bocsánatkérőn.
- Csak azt kérdeztem, hogy szerinted milyen lesz a jövőnk? Mi lesz, mondjuk tíz év múlva? – érdeklődött a lány.
Hermione vett egy mély levegőt és gondolkodni kezdett.
- Hüm, ez fogós kérdés. Természetesen elsősorban Voldemort már hulla lesz – jelentette ki, mire mindenki megtapsolta. – Aztán nézzük sorba… Bár nem ismerlek még olyan régóta titeket, sőt még igazándiból nem is ismerjük úgy egymást, de az én elképzelésem szerint Alice hozzá fog menni Frankhez és születik egy… vagy több gyerekük és nagyon boldogok lesznek.
- Hallod ezt édes? De nekem ne vegyél holmi csicsás gyűrűt, tudod, hogy nem szeretem a flancos dolgokat – simult hozzá barátjához a lány. Frank megvakarta a fejét.
- Ajaj, akkor most vissza kell vinnem a gyémántgyűrűt? – kérdezte fennhangon, mire ismét mindenki elnevette magát.
- Hé, most én! – pattant fel Sirius. – Szerinted velem mi lesz tíz év múlva?
Hermione alaposan végigmérte a másikat, mintha így ránézésre akarná megállapítani a dolgot, majd színpadiasan felsóhajtott.
- Sajnálom, te menthetetlen vagy – mondta.
Sirius arcára kiült a döbbenet.
- Hogy mi?! De hát mit csináltam? – kezdett el nyafogni.
- Sirius, amit a suliban mondtam, hogy öregen és magányosan fogsz meghalni… ugye te sem akarod, hogy így legyen? – kérdezte gonoszan Hermione.
- Nem, persze, hogy nem – rázta meg a fejét.
- Akkor ne használd ki a lányokat és kicsit komolyodj meg. Odakint a való világban nem bulizhatod végig az életed – mondta Hermione.
Sirius arcáról leolvadt a vigyor.
- És ha mondjuk bulizok még az auror képző végéig, de aztán megkomolyodom? Addig kiélhetem magam és utána keresek egy rendes lányt – vágta rá, mintha csak egy kisgyerek próbálna meg alkudozni.
- Sirius, ez a te életed, senki nem szólhat bele, pusztán tanácsot adhatunk – szólalt meg hirtelen James.
- Hát, azért kösz… - húzta el száját Sirius, majd visszahuppant a helyére.
- Na, most én jövök, ó boszorkányok leghatalmasabbikja, mondd el kérlek, hogy mi vár rám úgy tíz év múlva – hajolt meg Hermione előtt James.
A lány ezen elmosolyodott, Harrynek is voltak néha ilyen hülyeségei.
- Nos, James Potter, ha rendesen viselkedsz és megkomolyodsz, nem csajozol, jó férj és gondoskodó családapa leszel, akkor a feleséged minden bizonnyal imádni fog – felelte.
James úgy tűnt elégedett a kis jóslással. Lily viszont furcsán fészkelődni kezdett mellette.
- Velem mi lesz? – kérdezett rá.
Hermione döbbenten nézett rá, majd észrevette a furcsa fészkelődést és egy-egy elkapott pillanatot, amikor Lily Jamesre nézett. Halványan elmosolyodott, tudta, hogy innentől már nem lesz olyan nehéz dolga a fiúnak.
- Hüm, hát te nehéz eset vagy. Ha ilyen makacs maradsz, és nem adsz esélyt az új kapcsolatoknak, akkor azt hiszem Petuniának előbb lesz gyereke, mint neked – gonoszkodott Lilyvel.
- Áááááá, ne már! Ez szemétség! Tuninak már így is van ez a hülye, Vernon nevű pasija. Fogalmatok sincs mennyire idegesítő, Tuni szabályosan befenyített, hogy semmi varázslás vagy utalás rá, mert akkor elevenen megnyúz! – háborgott.
- Tehát, mi a tanulság? Legyél kissé nyitottabb – állt Hermione mellé Alice.
- Aha. Mondjuk… tegyük fel, ha esetleg… nyitottabb leszek, akkor mi várna rám? – Hermione Perselusra pillantott, de semmilyen negatív reakciót nem látott tőle, és ennek nagyon is örült a szíve mélyén.
- Szerintem, tíz év múlva anya leszel, hogy hányszoros azt nem tudom, de egy dolog tuti . A férjed egy nagyon jó ember lesz, aki még az életét is feláldozná a családjáért, ha a balsors úgy kívánná. Szeretni fog téged és a gyerekeiteket, ahogy te is szeretni fogod őt – fejezte be.
Lily kissé elbizonytalanodva nézett rá.
- Úgy érted, hogy… szóval te úgy látod? – kérdezte és remélte, hogy Hermione megérti a kérdést, és úgy is lett.
- Igen, én így látom – mosolygott rá a boszorkány, mire Lily újra elmerengett a gondolataiban.
- Szerinted, velem mi lesz? Bár sejtem, egyedül leszek, otthon lakom majd anyáékkal, és vénkisasszonyként fogok meghalni – sóhajtott fel Susann.
- Ne már! Az ki van zárva, az én kedvenc unokahúgomnak tuti lesz egy férje, és boldogan élnek majd – legyintett James.
- Először is, idősebb vagyok nálad Potter, másodszor, mióta vagyok én a kedvenc? – kérdezett rá a lány. James csak pislogni tudott.
- Hát mindig is az voltál, vagy nem? – kérdezett rá kiskutya szemekkel.
- Eddig nem nagyon mutattad ki. A suliban kb. letojtad a fejem – hozakodott elő vele Su.
- Nézd Susann, bocsánat, amiért tapló voltam, megérdemlem, hogy alaposan szétátkozz, de tudnod kell, hogy te vagy az én kishúgom, bárki, bármit is mondjon – jelentette ki James határozottan. Susann úgy tűnt kezd megbékélni James változásával. Hermione körbenézett, hogy még kiről nem mondott semmit, és szeme megakadt Remuson. A fiú elmerengve bámult a tűzbe.
- Remus Lupin, te nem akarod tudni, hogy mi lesz veled tíz év múlva? – A fiú felkapta a fejét és kissé szomorúan elmosolyodott.
- Ugyan már, nekem nem tudsz olyat mondani, mint a többieknek. Ki menne hozzá egy vérfarkashoz? – kérdezte elhalkulva.
A jelenlevők mostanra mind tudatában voltak Remus betegségének, így senkit sem lepett meg a hír.
- Tudod mit? Igazad van, de nem azért nem lesz feleséged, mert nem lenne rá jelentkező, hanem azért, mert ilyen a hozzáállásod. Lefogadom, hogy tíz év múlva lesz olyan lány, aki teljesen beléd lesz zúgva, és akit te is szeretni fogsz. Sőt, meg merném kockáztatni, hogy eléggé fiatal lesz a lány. Elvégre, egy helyes, jó kondiban lévő, húszas évei közepén járó varázslónak, akinek ráadásul eléggé drámai a múltja, kizárt, hogy ne legyenek rajongói. Ki tudja, lehet, te leszel tíz év múlva a boszorkányok álma és üldözni fognak a nők. Lehet, hogy nálad tíz évvel idősebb boszorkányok is a lábaid elé vetik magukat, csakhogy foglalkozz velük, vagy éppen a fiatalabb korosztályból kerül majd ki életed nagy szerelme – vigyorodott el Hermione.
- Ja, az nagy lenne. Mondjuk Remus híres lesz, mert rajta kezdtük el tesztelni a bájitalt, és ő lesz a védjegye a főzetnek. Közben, mondjuk tanár lesz Roxfortban és a kiscsajok meg nyál csorgatva küldözgetik majd neki a szerelmes leveleket – nevette el magát Sirius.
- Haver, csak óvatosan, a húgod tíz év múlva már negyedikes lesz a Roxfortban. Ki tudja, lehet közelebbi rokonságba keveredtek – incselkedett James.
Perselus és Hermione tekintete találkozott és mindkettőjükből kitört a nevetés. A többiek nem tudták, hogy mi bajuk van.
- Min nevettek? – kérdezett rá végül Lily.
- Se… semmi, csak elképzeltem, ahogy Remus huszonnyolc évesen majd menekül Sirius unokahúga elől, aki üldözi a szerelmével – kuncogta Hermione, mire Piton is beszállt a játékba.
- Ja, és mivel Remus ilyen makacs meg tisztességes, menekül a saját érzései elől is, mert ugyebár a lány a diákja lesz, meg fiatalabb nála – hahotázta Piton.
Remus kissé elfintorodott, amiért ennyire kifigurázták, de végül is, igazuk volt. Ő pontosan ilyen volt.
- Oké nagyokos, ha teszem azt, tényleg megtörténne, és te lennél a helyemben, és mondjuk Hermione lenne tízen akárhány évvel fiatalabb, akkor mit tennél? – szögezte Pitonnak a kérdést.
Hermione abbahagyta a kuncogást és alig várta a választ. Perselus ellenben irdatlanul zavarba jött.
- Velem ilyen nem történne – jelentette ki.
- Ugyan már, azt ne mond, hogy te szent lennél! – háborgott Sirius.
- Nem ezt mondom, de utánam egy éppeszű fiatal lány sem futna – mondta.
- Ugyan már! Nem nézel ki olyan brutálisan… Mármint oké, eddig nem voltál éppen szexinek mondható, de még én is beismerem, hogy most kifejezetten jól nézel ki – mondta teljesen őszintén Alice.
- Ez így igaz Perselus, bár szerintem régebben sem volt veled semmi baj – vágta rá Lily.
- Nem volt baj? Nyeszlett voltam, horgas az orrom, rossz a modorom és a hajam leginkább Frics felmosórongyához hasonlított – hadarta Perselus.
- Szerintem, ha felnőttként is olyan lennél, akkor sem lenne gond – suttogta Hermione. Perselus odakapta a fejét és hitetlenkedve nézett a lányra, aki kissé elpirult.
- Most viccelsz – nézett rá döbbenten.
- Nézd, van olyan, akinek nem a külső számít, hanem a belső értékek. Például, nekem nem annyit nyom a latba egy fiú külseje, mint talán másoknál. Én jobban értékelem, ha a fiú okos, lehet vele beszélgetni, őszinte velem, türelmes és kedves. Persze ne úgy értsd, hogy csöpögjön a cukormáztól és istenítsen, mert attól kiráz a hideg – sorolta a lány.
- De, ha úgy néznék ki, akkor akár neked is megfordulna a fejedben, hogy… - jól megnyomta az „úgy” szót, hogy Hermione tudja éppen a régi külsejéről van szó. Hermione nem tudta, hogy mit is mondjon, eléggé zavarban volt.
- Öhm… Oké, elmesélek valamit, de ez hadititok. Szóval a régi sulimban volt egy tanár. Nagyon okos tanár volt, hihetetlen tudással rendelkezett, de a tanításhoz nem volt se türelme sem érzéke. Volt néhány diák, akikkel kivételezett. Mindenki más utálta, még a barátaim is. Persze ehhez hozzájárult, hogy kölcsönösen szívatták egymást. Én mindig próbáltam csitítani a barátaimat, de általában csak annyit mondtak, hogy „Hermione, te mindig őt véded…” vagy „Mi lenne, ha belátnám, hogy ő nem egy jó ember…” Viszont, én mindig is úgy véltem, hogy ez csak egy maszk…
- És mi a lényege? Hogy nem minden a látszat? – szólt közbe Sirius.
- Nem, ez csak az eleje a történetnek. Tudjátok, ez a tanár nem volt egy Adonisz, de nem is mondanám csúnyának. Volt benne valami… Igazából nem is tudom, hogy mi. Egyik nap rajtakaptam két osztálytársnőmet, hogy valamilyen képeket nézegetnek. Kiderült, hogy megzsarolták az egyik házimanót, hogy készítsen néhány félmeztelen képet a tanárról… - Perselus nem tudta, hogy dühös legyen vagy felnevessen.
- Na, kezd izgi lenni! – vihorászott Alice.
- Szóval, kiderült, hogy fogadtak néhány másik lánnyal, hogy igazából milyen a tanár felsőteste, mert mindig hat réteg ruha volt rajta, és nem igazán látszott.
- Na és milyen volt? Izmos, kigyúrt? – kérdezte kíváncsian Lily, mire Piton majdnem felkiáltott.
- Nem, nem mondanám kigyúrtnak, de nem volt rossz, a korához képest igencsak jól nézett ki. És ekkor ütött be a bibi – sóhajtott fel a lány.
- Ajaj, csak nem belezúgtál? – nyögött föl Sirius. Perselus kikerekedett szemmel nézett Hermionéra, aki hevesen megrázta a fejét.
- Nem. Ez év vége előtt volt, alig pár hónapja. Szóval megláttam a képet, és a lányok ragaszkodtak hozzá, hogy nézzem meg alaposan. Mondhatom eléggé mély nyomot hagyott bennem. Utána egy hétig alig tudtam aludni, mert álmomban mindig ő jelent meg és elkezdett vetkőzni – pirult el teljesen.
- Hu-hú, ez nagyon jó! Sztriptízelt neked mi? – vigyorogta Alice.
- Hát, valami olyasmi. Képzeljétek, hogy mentem ezután órára, borzalmas volt – takarta el az arcát.
- Hát nem lehetett könnyű, tuti mikor ránéztél pucéran láttad magad előtt – nevetett James.
- Hát igen.
- Na és mikor múlt el a sokkhatás? – kérdezett rá Perselus kissé rekedten.
Hermione felé fordult és kissé elszégyellte magát.
- Aznap este, amikor a tanár otthagyta az iskolát… Nem sokkal később a szüleim is meghaltak… Azóta csak rémálmaim vannak – vallotta be.
- Ez borzalmas. Akkor ezért forgolódsz annyit álmodban. Egyszer még sírtál is – suttogta Susann.
- Valóban? – lepődött meg a lány.
- Igen, már akartuk neked mondani, hogy beszélsz is álmodban – mondta Alice.
- Igen? Mit mondtam? – ijedt meg a lány.
- Hát… mindig ugyanazt. „Ne hagyjatok itt…”, „Félek egyedül…”, és két nevet ismételgettél, most már tudjuk, hogy a barátaid voltak, illetve a szüleid után is szoktál sírni – mesélte Lily.
- De, ha rosszat álmodik és ti észreveszitek, akkor nem kéne felébreszteni? – tűnődött el Sirius.
- Mi felébresztjük, de olyan mély álomban van, hogy semmire sem emlékszik belőle. Tök fura – borzongott meg Alice.
- Az agy éjszaka próbálja meg feldolgozni, amik nappal történtek vele. Általában ez álomképek megjelenésével történik. Néha, ha sokk éri az embert, akkor az események újra ismétlődnek, mígnem a személy fel nem dolgozza őket – magyarázta Perselus.
- Úgy érted, hogy amíg túl nem jut a szülei és a barátai halálán, mindig rémálmai lesznek? – kérdezett rá Remus.
- Nem éppen, ugyanis erre vannak bájitalok, de ha a kisasszony nem képes szólni, hogy szüksége lenne rá, akkor magára vessen – morogta Perselus.
- Én… Sajnálom, csak senkit sem akartam ezzel zavarni – szabadkozott a lány. Perselus inkább nem mondta el, hogy mekkora felelőtlenség is volt a részéről ez. Így bárki – vagyis a lányok – rájöhettek volna, hogy Hermionéval valójában valami nincs rendben.
James látva, hogy a lány nem hajlandó tovább beszélni, elkezdte mesélni, hogy a nyáron milyen kviddics meccsekre fognak menni az apjával.
Hermione ebből már semmit sem hallott. Minden kimondott szó, mondat egyetlen összefüggő katyvasszá vált a fejében. Egymástól elkülöníthetetlen zagyvaság. Nem értette, hogy hirtelen miért romlott el minden. Mintha a lelkét egy dementor akarta volna kiszívni a testéből. Úgy érezte, hogy megfagy belül és csakhamar kirázta a hideg. A többiek ebből semmit sem vettek észre, élénken beszélgettek tovább. Csak egyetlen ónix szempár figyelte lankadatlanul Hermione minden rezdülését. Perselus előhúzta a pálcáját, majd egy Invitóval odahívott egy pokrócot. A többiek hirtelen elhallgattak és furcsállva nézték a jelenetet. Perselus odalépett a lány elé, majd a hátára terítette a plédet, és mindenkit megdöbbentő módon – kedvesen, aggódón – megszólalt.
- Minden rendben? – kérdezte.
Hermione érezte a takaró melegét, látta maga előtt a fiút, de mégis, minden annyira elérhetetlennek tűnt. Rosszul volt, sajgott a lelke és a szíve.
- Nem tudom – suttogta alig hallhatóan, majd arcán legördült az első könnycsepp. Fejétr automatikusan Perselus vállába fúrta, amit a másik zokszó nélkül tűrt. A többiek némán kérdezték Pitont, hogy mi a baj, de ő csak elhúzta a száját, jelezve, hogy fogalma sincs. Végül úgy döntött ez így nem maradhat.
- Gyere, adok neked valami nyugtatót – mondta, majd felhúzta a lányt a farönkről.
- De a többiek… – szipogta Hermione.
- Csak nyugtatót kapsz, nem lesz benne altató – ígérte meg, mire a lány engedelmesen követte őt. Ami Pitont meglepte, hogy a lány megfogta a kezét, és hozzásimult, mintegy oltalmat keresve nála.
Amint eltűntek a házban, odakint elkezdődött a találgatás.
- Merlinre, ezek járnak? – rémüldözött Sirius.
- Nem hiszem, arról tudnánk – hadarta Lily.
- De totál olyanok voltak az előbb – mondta James.
- Attól, hogy Perselus kedves vele és Hermione is kedveli, még nem kell járniuk – ellenkezett Remus.
- Az lehet, de ez akkor is fura. Piton sokat változott és ez Hermionénak köszönhető – suttogta James.
- Na és ha járnak, az kit bántana? – kérdezte Lily kissé felháborodva.
James és Sirius összenéztek.
- Te nem lennél féltékeny?
- He? Hülyék vagytok? – kérdezett vissza Lily sértetten.
- Hát, te meg Piton… Szóval ti nem voltatok úgy együtt? Mármint, nem jártatok vagy valami hasonló? – faggatózott Sirius.
Lily elgondolkozott, lehet, hogy a többiek tényleg ennyire félreértelmeztek mindent?
- Nem, sohasem. Még csak meg se csókoltuk egymást. Perselus nekem csak a barátom. Igaz, kissé féltékeny vagyok Hermionéra, de csak azért, mert elveszi az egyik legjobb barátomat – vallotta be.
- Lily, ez hülyeség! Attól, hogy Perselus Hermionéval barátkozik, téged nem fog hanyagolni - rázta meg a fejét Remus.
- Talán igazatok van. Merlinre, olyan idiótán tudok viselkedni – hajtotta tenyerébe az arcát a lány.
- Szerintem mind hülyén viselkedtünk, Perselusszal kapcsolatban – mondta halkan Remus.
- Hát, tényleg nem olyan görény, mint amilyennek gondoltam – húzta el a száját Sirius.
- Azt hiszem, még sokszor kell tőle bocsánatot kérnünk, mire kiengeszteljük – sóhajtott fel James.
Eközben Perselus, Hermione kezét fogva támogatta le az alagsorba, hogy keressenek neki valamilyen főzetet. A lány egy pillanatra sem engedte volna el. Perselust kezdte valami furcsa érzés magával ragadni. Szerette volna megvédeni a másikat. Mindegy hogy mitől, létezőtől vagy csak kitalált félelemtől, bármitől. Még sohasem érzett ilyen késztetést, hogy megóvjon valamit, vagy valakit.
A lány eddig hihetetlen önuralomról mutatott példát. Nem nyavalygott, nem hisztizett fölöslegesen. Még csak nem is igazán sírt, pedig mindenét és mindenkiét elvesztette. Ellenben itt volt ő, itt volt neki az anyja, egy nyugodt környezet, az élete kezdett helyre jönni, és mégis mindenen kiakadt. Szégyellte magát, amiért ennyire önző volt, és csak a saját vélt sérelmei miatt nyafogott, akár egy kisgyerek.
Amikor beléptek a bájital laborba, leültette a lányt a kanapéra. Hermione még mindig vacogott. Perselus nem tudta lefejteni a másik ujjait kezéről, így ismét a pálcáját kellett használnia, hogy a megfelelő bájital odarepüljön hozzá.
- Hermione, ezt meg kéne innod – guggolt le a lány elé.
Hermione keze reszketett, alig tudta tartani a fiolát.
- Mi… bajom van? - kérdezte könnyeivel küszködve.
- Azt hiszem, hogy most jött ki rajtad a sokk, amit ideérkezésed előtt éltél át – magyarázta Perselus.
- A többiek várnak… Nem alhatok el – aggodalmaskodott.
- Ha elaludnál, se szólnának semmit, mert a barátaid és megértik – suttogta Perselus, majd akaratán kívül keze automatikusan elindult a lány arca felé, hogy megsimogassa azt. Hermione nem húzódott el, jól esett neki a gyöngéd cirógatás. Még Perselust is meglepte, amikor egy pillanatra becsukta a szemét és fejét a másik tenyerébe hajtotta. Piton szíve hirtelen óriásit dobbant. Még sohasem fordultak hozzá ekkora bizalommal, sohasem engedte magához ennyire közel senki. Végül Hermione kinyitotta a szemét és kiitta a fiola tartalmát. Azonban még mindig nem engedte el Perselus kezét.
- Jobb valamivel? – kérdezte Piton.
- Igen, már könnyebb – válaszolta a lány és egy aprócska mosolyt küldött a fiú felé.
- Ha elég erősnek érzed magad, akkor visszamehetnénk – próbálkozott.
Hermione bólintott és óvatosan felállt. A bájital hatása miatt a boszorkány eléggé szédelgett, megtántorodott, de Perselus elkapta. Hermione azon kapta magát, hogy Piton mellkasához bújik, és ott keres oltalmat. Perselus, kezét óvatosan a lány hátára tette és gyengéden végigsimított rajta. Nem volt semmi különös benne, és mégis úgy érezte, mintha magát a lelkét simogatná ezzel a cselekedetével. Akaratlanul is elmosolyodott. Ha pár hete ezt mondta volna neki valaki, akkor körberöhögte volna az illetőt. Most viszont minden olyan jó volt, egyszerű, biztonságos.
A meghitt ölelkezésnek Sirius visítása vetett véget, amint azt ordítja „Oltsátok már el!”. Hermione kissé hátrébb lépett, hogy a másik szemébe nézhessen.
- Perselus? – kezdte a lány.
- Igen?
- Ígérd meg, hogy nem fogsz elhagyni. Könyörgöm, ne hagyj te is magamra. Azt már… már nem bírnám ki. Te vagy az egyetlen, aki tudja, hogy milyen volt, már csak te vagy nekem – suttogta alig hallhatóan.
Perselus nem éppen ezt várta, bár maga sem tudta, hogy mire számított.
- Nem állt szándékomban – mondta végül.
- Biztos? – kérdezett rá még egyszer.
- Biztos. Viszont most menjünk, mielőtt Black felgyújt még valamit magán kívül – vigyorodott el. Hermione is elmosolyodott, majd bólintott.
Perselus azt várta, hogy a lány ezután már elengedi, de nem így történt. Kézen fogva sétáltak vissza a többiekhez. Lily óvatosan oldalba bökte Alice-t, aki odapisszegett a fiúknak és felmutatta saját és Frank összekulcsolt kezét. Sirius kissé féltékenyen kapta oda a fejét. Perselus már készült, hogy visszaül a helyére, csakhogy Hermione még most sem engedte el a kezét, sőt, ezzel a mozdulattal majdnem hátra rántotta őt is.
- Hermione, a kezem – szólalt meg Piton, mire a lány kissé bambán nézett rá, majd mint egy lassított felvételen, egyenként választotta le ujjait a másik kezéről. Neki fel sem tűnt, hogy még mindig Piton kezét szorítja.
- Jobban vagy már? – kérdezte tőle Susann.
- Aha, azt hiszem – válaszolta nem túl meggyőzően.
- Mit adtál neki? – kérdezte kíváncsian Lily.
- Csak egy gyengébb nyugtatót, altató nélkül. Viszont holnaptól gondoskodom róla, hogy eltűnjenek a rémálmai. Kötelező lesz bevennie az Álomtalan álom elixírt – szögezte le Piton.
- De nem úgy volt, hogy így dolgozza fel, ami vele történt? – értetlenkedett Sirius.
- Igen, csakhogy a test és a szellem éjszaka pihen, akkor töltődik fel energiával, de ha valakinek folyamatosan rossz álmai vannak, tehát az alvása sem nyugodt, akkor nem bírja magát kipihenni, ez pedig még több bajhoz vezet. Fáradt lesz, nem tud koncentrálni, végül a test legyengül, majd pedig megbetegszik – sorolta Susann.
- A számból vetted ki a szót – vágta rá Perselus.
- Hát, ezt nem hagyhatjuk, szóval holnaptól tessék meginni azt az izét - noszogatta Sirius. Hermione megadón bólintott, nem volt ereje tiltakozni. Tudta, hogy Piton és a többiek ellen esélye sem lenne. Már nyugodtabb volt, és bár tudta, hogy ez részben a bájital hatása, úgy érezte nagyobb részben egy ónix szemű fiú szavainak köszönheti a megnyugvását.
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Köszike:-D Nem akarom ismételni az előttem irót, így csupán annyit jegyzek meg, hogy Hermione ógyesen megkerülte Sussann kérdését. Várom a továbbiakat.
Köszi szépen, továbbra is igyekezni fogok! :D