|
Barátság
Piton mindent elhajított, és lélekszakadva rohant le a lépcsőkön, majdnem fellökve anyját, aki a mosott ruhát készült éppen kiteregetni.
- Hova sietsz ennyire? – kiáltott utána, de választ nem kapott.
Perselus igyekezett a lehető leggyorsabban leérni a partra. Átugorta a kerítést és az útjába kerülő összes akadályt. A parthoz közel már a lány után kiabált.
- Granger! Álljon meg! – ám ez sem használt. Hermione tovább haladt a már vállig érő vízben. Perselus menet közben kezdte el ledobálni magáról az ingjét és a cipőjét, hogy mihamarabb a vízbe vethesse magát. Eszeveszett tempóban próbált meg előrehaladni a vízben, mikor pedig elég mély lett, elkezdett úszni. Már majdnem odaért, amikor Hermione hirtelen eltűnt a szeme elől. Perselus pánikszerűen bukott le a víz alá és kezdte el keresni a lányt. Nem kellett sokáig kutatnia, szinte azonnal meglátta, és már kapott is a karja után. Hermione ijedtében kiengedte a tüdejében lévő összes levegőt, és Perselus segítségével sikeresen felbukkant a víz felszínén.
- Hermione… Hermione! Jól vagy? – kérdezte Perselus ijedten, mivel a lány eléggé köhögött a lenyelt tengervíztől.
- Mit… mit csinál? - kérdezte krákogva.
- Megakadályozom, hogy öngyilkos legyél – vágta rá a másik.
- Én nem… Nem akartam, csak úszni jöttem – vágta rá a lány a tőle telhető leghatározottabb módon.
- Ne hazudj! Láttam a levelet az asztalodon… - rázta meg kissé a másikat, miközben kifelé tessékelte a vízből. Nem jutottak túl messzire, Hermione lába épp csak érintette a talajt és a válla is alig volt ki a vízből. Perselus csupasz mellkasa ellentétben jól látszott, Hermione pedig pislogva meredt a fehér és szikár srácra.
- Képes lennél öngyilkosnak lenni? Miattam? – kérdezte Perselus még mindig hitetlenkedve.
- Mi? Nem… én tényleg nem akartam. Milyen levél?
- Az íróasztalodon volt, amiben engem szidsz, és hogy nem tartozol ide, meg ilyesmi ostobaságok voltak benne – hadarta a fiú.
- Az csak egy firkálmány, mindig ezt csinálom, ha valami bánt, kiírom magamból és utána jobb lesz… - magyarázta a lány.
Perselus még mindig alig akarta elhinni.
- Akkor én most teljesen idiótát csináltam magamból? – kérdezte tétován.
- Igen, vagyis nem! Úgy értem, hogy képes lett volna megmenteni? Komolyan? – kérdezte Hermione. Perselus úgy vélte, hogy jobb lesz, ha nem hazudik és az igazat mondja. Elvégre majdnem elvesztette a másikat és már csak a gondolata is borzalmas volt. Még mindig ott álltak a vízben, egymással szemben és úgy bámulták egymást.
- Én, igen. Elvégre csak te vagy nekem. Úgy értem, aki ismeri a múltam, akivel magyarázkodás nélkül tudok beszélni – vallotta be.
Hermione arcára furcsa mosoly ült ki. Nem volt gúnyos, vagy fennhéjázó, csak egy őszinte mosoly volt.
- Én is így vagyok ezzel – mondta a lány kissé lehajtva a fejét. Perselus kezdte magát kényelmetlenül érezni. Tudta, hogy ennél jobb alkalma nem lesz rá, és ha ezt elszalasztja, akkor lőheti az egészet. Vett egy mély levegőt és belekezdett.
- Ha gondolod, lehetünk… barátok, bár nincs benne nagy tapasztalatom. Biztos, hogy sokszor bosszantalak föl, megbántalak vagy kritizállak majd, de te már ismered, hogy milyen vagyok. Szóval, ha gondolod, hogy van hozzám türelmed, akkor próbálkozzunk meg vele – fejezte be.
Hermione alig akarta elhinni a dolgot, elvégre ezt akarta már egy ideje. Csak tátogni tudott, alig találta a szavakat.
- Én… megpróbálhatjuk, mármint akarom, úgy értem, jó lenne – habogott, arcára némi pír ült ki, és Perselus sem érezte sokkal jobban magát. Főleg, hogy teste lassan rázkódni kezdett és fogai összekoccantak. Hermione észlelve a változást rögtön rákérdezett.
- Valami baj van? – Perselus keze, ami eddig a lány karján nyugodott hirtelen elengedte őt, és maga köré fonta azt.
- Hogy… hogy bírod ki ezt a hideget? – kérdezte már majdnem megfagyva – Hermione pislogott párat, majd ijedten kapta elő pálcáját egy Perselus által felfoghatatlan helyről, mivel a lányon csak bikini volt, és irányította a férfira, majd ráküldött egy néma bűbájt.
- Hőszigetelő bűbáj – mondta a lány. Perselus érezte, hogy a teste lassan felmelegszik, és már nem rázza a hideg.
- Köszönöm.
- Szívesen. Öm… ha már amúgy is a vízben vagyunk, akkor nincs kedve úszni egyet? – kérdezte a lány.
Perselus kissé tétovázott.
- Nem éppen úszáshoz vagyok öltözve – mondta. Hermione intett egyet a pálcájával, mire a másik ijedten kapta kezét maga elé, de akkorra hosszúnadrágja helyén már fürdőnadrág volt.
- Kikérem magamnak… – sopánkodott a fiú.
- Csak segíteni akartam – dünnyögte a lány.
- Na persze. Amúgy lenne egy kérdésem…
- És pedig? – nézett rá kíváncsian a lány.
- Mégis honnan húzta elő a pálcáját? – bukott ki a kérdés Perselusból. Hermione először fülig vörösödött a szégyentől, majd végül sokkal inkább a méregtől váltott lassan lilás árnyalatúvá.
- Hogy maga mekkora perverz!
- Ki? Én?! De hát mi rosszat mondtam? – értetlenkedett, majd mikor felidézte saját szavait már értette a másik felháborodását.
- Maga szerint honnan húztam elő? – kérdezte kissé közelebb hajolva. Perselus érezte, hogy arca égni kezd és átkozta magát testének ezen reakciója miatt.
- Nem tudom, ezért kérdeztem – nyögte ki.
Hermione hirtelen megkapaszkodott a fiú vállában és lábát a magasba lendítette, de még így is ugrándoznia kellett, hogy combja valamennyire kilátszódjon a vízből. Perselus alig bírta ki, hogy ne vörösödjön el még jobban a másik közelségétől. Főleg, amikor a lány bikinibe bújtatott mellei a karjának és mellkasának nyomódtak.
- Látja? – mutatta a combján lévő harisnyakötőhöz hasonlító valamit, majd beledugta a pálcát.
- Cseles – jegyezte meg Perselus, majd egy gyors mozdulattal kitért a lány karmai közül és kissé eltávolodott.
- Az, de nem egyedi. Bellatrixnál láttam ilyet – vont vállat a lány.
- Ne is emlegesd azt a nőt – borzongott meg Piton.
- Igaz is, mi van vele?
- Mi lenne? Gondolom, javában paráználkodik a férjével meg még ki tudja hány halálfalóval – vont vállat.
Hermione elfintorodva megborzongott. Egyáltalán nem volt szép gondolat, amint Bellatrix közeledik bárkihez is.
- Fúj…
- A szívemből szólt – adta alá a lovat Piton.
Hermione kikerekedett szemekkel nézett rá.
- Édes Merlin! Maga is? Fúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúj – kezdett el hisztizni, amin már Perselus is elmosolyodott.
- A kérdés csak az, ki nem? Egyébként nem önszántamból. Egyszer a Nagyúr így akarta őt megbüntetni, de nekem nagyobb szenvedés volt – húzta el a száját.
- Ne, kérem, ne folytassa – könyörgött a lány, és arca már halványan zöldülni kezdett.
- Rendben, megkímélem, egyetlen feltétellel – ajánlotta fel.
- Mi lenne az? – kapott az alkalmon a lány. Furcsa volt a helyzet, talán még sohasem beszélgettek ennyi mindent anélkül, hogy összekaptak volna.
- Ne ússzunk, hanem kerítsünk néhány kagylót meg rákot. Anyám nagyon szereti őket, és errefelé sok van belőlük – tanácsolta.
Hermionénak tetszett az ötlet és azonnal bele is ment. Pár perccel később már a sziklák körül matattak. Hermione minden áron be akarta bizonyítani, hogy pálca nélkül is sikerül levadásznia a legnagyobb rákot. Persze ez nem sikerült neki, viszont ahogy a lány egy kecsesnek korántsem mondható placcsanással belezuhant a vízbe, Perselusból egy szívből jövő nevetés szakadt ki.
- Ne nevessen! – vágta rá a lány, majd a kezébe fogva egy kis iszapos homokot a másik felé hajította. A szürkés massza egyenesen a másik csupasz mellkasán landolt. Most Hermionén volt a sor, hogy nevessen, de mire föleszmélt, haját vastag iszappakolás fedte.
- Úgy tudom a lányok rajongnak érte – vigyorodott el Piton.
- Áááááááááááááááááá, a hajam! Te szemét, na megállj csak! – pattant fel a lány, majd üldözőbe vette a másikat. Perselus pedig futni kezdett ki a vízből át az udvaron egészen a házig Hermionéval a nyomában. A lány tajtékzott a dühtől, és nem sok esélye volt rá, hogy utolérje a másikat. Mázlijára, Eileen megálljt parancsolt a bejáratnál.
- Perselus Piton, megállsz, ha jót akarsz magadnak – sziszegte a nő.
- Anya ne most, egy fúria van a nyomomban – ironizált a srác, de már késő volt. Hermione kis karja a nyaka köré fonódott hátulról és szabályosan lerántotta a földre. Perselus próbált szabadulni, de Hermione sikeresen átvetette derekán a lábát, így eléggé furcsa pozícióban hevertek a földön Eileen lábai előtt. Mikor Hermione már szabályosan fojtogatni akarta a másikat, a boszorkány megköszörülte a torkát.
- Öhm… Nem mintha nem örülnék neki, hogy ennyire egymásra találtatok, de ez a fajta viselkedés nem igazán illendő – pedzegette.
Hermione értetlenül nézett rá, majd az alatta fekvő srácra. Eileen ezt kihasználva már ott sem volt, úgy vélte, hogy nem kell a fiataloknak egyel több szempár.
- Hermione, szállj le rólam – kezdett el mocorogni Perselus. Hermione gonoszan elvigyorodott.
- Nem szereti, ha nem maga irányít, mi? – kérdezte kajánul, mire a másik mélyen elvörösödött.
- Engedj el te perverz némber – zilálta, és nagy nehezen sikerült magát félig ülő helyzetbe tornáznia. Hermione azonban makacsul ragaszkodott helyzetéhez, de a gravitáció, és a másik hirtelen mozdulata miatt majdnem hanyatt vágódott. Perselus ijedten kapott utána, és kapta el a lány derekát, hogy az ne vágja be a fejét egy közeli virágcserépbe. Most Hermionén volt a sor, hogy elvörösödjön. Ez a szituáció már sokkal jobban tetszett Perselusnak. A baj csak annyi volt, hogy a másik testének közelsége, Perselus testére is hatással volt és - bár ő küzdött ellene –, Hermione kikerekedett szemekkel kezdett el fészkelődni az ölében.
- Mit mocorogsz? – értetlenkedett a férfi, persze ő is kezdte egyre kényelmetlenebbül érezni magát és a másik ficánkolása nem sokat segített neki.
- Én csak… ez most… Magának, most…
- Mi van velem? Az ég szerelmére, bökd már ki – dörrent rá.
- Merevedése van? – csúszott ki a lány száján, mire kezét gyorsan szeme elé kapta, hogy ne kelljen látnia a másik gúnyos vigyorát. Perselus azonban csak most jött igazán zavarba. Mégis mit kellett volna mondania?
- Azt hiszem ez egy teljesen irányíthatatlan és természetes folyamat az én koromban, mármint tizenévesen, ha egy félmeztelen nő ilyen félreérthetetlen pózban és ilyen közel van az emberhez – morogta alig hallhatóan.
Hermione alig mert ránézni, de végül rászánta magát. Azonban nem a gúnyos vigyorral találkozott, hanem egy hasonlóan zavarban lévő és pironkodó sráccal. Perselus igyekezett nem ránézni, és valahogy elnézni a lány feje mellett, kisebb-nagyobb sikerrel. Hermione megemésztette a hallottakat, de egy valamin fennakadt.
- Maga nőnek tart? – bukott ki belőle a kérdés.
Perselus azt hitte rosszul hall.
- Nem egy hegyi trollnak… hát persze, hogy nőnek. Van két melle, meg feszes feneke és hosszú lábai… - morogta bosszúsan. Hermione pislogott párat, majd még mindig pironkodva lemászott a másikról. Perselus azonnal maga elé kapta kezét, hogy ne legyen még ennél is kínosabb a szituáció. - Azt hiszem ideje lenne tegeződni… - próbálkozott.
- Öhm, jó. Akkor én most visszamegyek a cuccainkért – mondta a lány, majd elindult vissza a partra. Perselus sietősen felpattant és felszaladt a szobájába. Átkozta magát a gyengesége miatt.
Ezután már semmi sem volt ugyanolyan. Igaz, nem volt tökéletes és baráti viszonyuk, sokszor összekaptak, de többnyire sikerült megbeszélniük a dolgokat. Az ominózus fetrengős esetről pedig egyezményesen nem beszéltek egymással. Hermione végül mégis elment a Susannéknál tartandó buliba.
Már kora délután találkoztak és beszélgettek egy kicsit a fiúkkal. Mindenki legnagyobb döbbenetére Matt bejelentette, hogy Amerikába megy továbbtanulni. Barátai ugyan támogatták, de kissé letörtnek is tűntek.
- Ez nagyszerű, úgy tudom, hogy New Yorkban van egy nagyon jó gyógyító akadémia – pedzegette a lány.
- Igen, ezért is döntöttünk amellett a szüleimmel.
- A szüleid csak így elengedtek oda? – hüledezett Carlisle.
- El, mert a másik lehetőség, hogy Görögbe mentem volna, ott viszont nincsenek rokonaink. A nagybátyám viszont New Yorkban él a feleségével és a kislányukkal, így náluk fogok lakni – mesélte elégedetten.
- Ez jól hangzik – tűnődött el Alice.
- Azt ne mond, hogy kedvet kaptál a gyógyításhoz – vigyorodott el Hermione.
- Nem éppen, inkább aurori pályára adnám a fejem. Frank is oda megy – rebegtette meg a szempilláit.
- Milyen romantikus, egy iskolában kezdtétek és egyben is végeztek – mosolyodott el Adam. Hermione árgus szemekkel figyelte a másikat, pontosabban az árulkodó jeleket. Látott néhány kétesnek mondható kézmozdulatot, vagy hanglejtést, amiről arra következtetett, hogy Perselus nem hazudott neki.
- Na és te Adam? – kérdezett rá Lily.
- Én divatfotósnak megyek, ez már biztos. Vonz a szakma, sok csinos modell, sok csinos ruha – álmodozott. Hermione inkább nem akart kitérni rá, hogy a modell alatt mégis kiket ért.
- És te Carlisle?
- Én egyelőre még nem tudom. Talán tanár lennék szívesen – vont vállat a srác, miközben Susannt bámulta.
- Az is szép szakma, csak kissé idegőrlő. Látnád néhány tanárunkat – kuncogott fel Alice.
- Ha minden jól megy, akkor meglátom – válaszolta Carlisle.
- Hogy?! – jött a döbbent kérdés mindenkitől.
- Ha jól megy, akkor az évet a Roxfortban kezdem, mint cserediák.
- Ezt nem mondod komolyan? Nekünk mikor akartad elmondani? – sopánkodott Matt.
- Tudjátok, hogy anya betegeskedik, és én nem akarok távol lenni tőlük. Innen mégis egyszerűbb hazakéredzkedni, mint Franciaországból – magyarázta.
- Jaj, de rendes srác – gügyögött Alice.
- Ne már, zavarba jön szegény – torkollta le Lily.
Susann az órájára pillantott, majd hirtelen felpattant.
- Ó, jaj! Mennünk kell. Anya azt ígérte, hogy időben hazaér, hogy vele vacsorázhassunk – ijedt meg.
- Akkor mi elköszönünk, azért remélem, még találkozunk – kacsintott a lányokra a szőke srác.
- Feltétlenül – mosolygott rá Hermione. Szépen elköszöntek és a Grimmbusszal elmentek London egyik külterületére. Amikor leszálltak, Hermione álla a padlót verdeste.
- Szép nagy ház – dünnyögte.
- Legyetek üdvözölve! – invitálta beljebb őket Susann.
A lányok követték őt és beléptek a házba. Odabent már sütemény illat szállt a levegőben és egy házimanó jelent meg előttük.
- Polly üdvözli a kisasszonyokat, érezzék otthon magukat. Susann kisasszony, úrnőm üzent, hogy igyekezni fog haza, de elképzelhető, hogy késni fog – tájékoztatta őket a manó.
- Értem, köszönöm, most elmehetsz – engedte dolgára a manót.
Hermione kissé elszomorodva nézte barátnőjét, ahogyan a nagy házban közlekedik.
- Nem szoktad magad egyedül érezni? – kérdezett rá Alice.
- Már megszoktam. Különben sem vagyok egyedül, itt vannak nekem a könyvek és Polly – vont vállat.
- A szüleid átlag mennyit vannak itthon? – faggatózott Lily.
- Nem sokat, szinte csak aludni járnak haza, vagy még azt se.
- És nem hiányoznak?
- De, de ha nekik így jó, akkor nekem is. Én amúgy is a suliban vagyok az év nagy részében. Amúgy nem mindig volt így. Még a Roxfort előtt sokat voltunk együtt, de aztán elkerültem itthonról és ők is egyre többet dolgoztak. Mivel egy helyen vannak, sokat találkoznak.
- De hát nyár van, most itthon vagy! – sápítozott Alice.
- Tudom, de nem rúghatják fel az életüket nyamvadt két hónap miatt – tárta szét a karját a lány.
Hermione tudta milyen érzés, ha a szülei nincsenek otthon. Neki is volt bőven része a dologban, csak rá nem egy házimanó, hanem a nagymamája vigyázott, később pedig már alig volt otthon szünetekben is. Kissé elszomorodott az emléken, ami a többieknek is feltűnt.
- Mi a baj?
- Csak eszembe jutottak a szüleim – válaszolta. A lányok egy egyöntetű „ó”-t hallatva átölelték, majd bezárkóztak Susann szobájába. Bár megkésve, de a ház úrnője is előkerült és sűrű bocsánatkérések közepette üdvözölt a lányokat. Az asztalnál sokat beszélgettek, persze főleg az iskoláról és a további terveikről. Úgy este kilenc körül elköszöntek az asszonytól, és felvonultak a szobájukba.
- Anyukád kedves, csak eléggé sokat beszél a… - kezdte Alice.
- A munkájáról, tudom – sóhajtott fel Susann.
- Na jó, váltsunk témát, te és Carlisle – emelgette szemöldökét Lily.
- Nincs olyan, hogy én és Carlisle – rázta a fejét a lány.
- Ha még nincs, majd lesz, főleg, ha oda fog járni Roxfortba – bizonygatta Alice.
- Nem hinném, de lehetne lapozni? Mi a helyzet veled Lily? – terelte a témát.
- Velem, nem sok…
- Úgy értem veled és Jamesszel. A múltkor átmentem hozzájuk és totál normálisnak tűnt – jegyezte meg a lány.
- Biztos nem az én érdemem – tiltakozott a vörös hajú lány.
- Biztos vagy ebben?
- Hát… nem hiszem, hogy miattam lenne… - bizonytalanodott el.
- Na, van itt valami, mesélj csak – nógatta Hermione.
- Jól van, de ne szóljatok közbe. Tehát mióta hazaértünk kaptam tőle pár levelet… pontosabban hetente kettőt. Szimpla levelezés, mielőtt elkezdenétek kombinálni. Beszélünk mindenféléről, suli, barátok, nyár, család meg ilyenek. Egyszer már találkoztunk is Londonban. Teljesen normálisan viselkedett, nem nyomult, de nem volt tapló sem. Azt kell, hogy mondjam teljes mértékig úriember volt. Ettünk egy fagyit és beszélgettünk. Aztán kiderült, hogy még nem volt moziban, így elvittem. Mondanom se kell, hogy majdnem szívbajt kapott a film elején, de tetszett neki. Sőt, olyannyira megtetszett neki, hogy újra el akar menni.
- Na és mikor? – kérdezett rá Hermione.
- Én a hétvégén akartam, de azt mondta nem lehet, mert fontos dolga van – húzta el a száját a lány.
- Á, igen – dünnyögte Hermione. Azon a hétvégén volt holdtölte.
- Mi ez az „á”? Csak nem tudsz valamit? Apropó, ha már pasiknál tartunk, te miért vagy ilyen furcsa? Csak nem megsértődtél Adamre? – faggatózott Lily.
- Nem, dehogy, csak nem az esetem és én se az övé – vont vállat.
- Ha nem ő, akkor ki az eseted? – tűnődött el Susann.
- Hát a srác nem feltétlenül kell, hogy egy Adonisz legyen, értsd ezt a külsejére, testalkat és az arca. Egy kevésbé izmos vagy szép srác is lehet nagyon megnyerő. Viszont legyen okos, idiótákkal szóba sem állok… Aztán legyen jó a varázslásban…
- Állj! Ezek szerint csakis varázslókban gondolkozol. Mugli szóba sem jöhet?
- Hát, nem igazán, mivel én ide tartozom, szóval… maradjunk csak a varázslóknál – szögezte le a lány.
- Oké, folytasd.
- Jó, szóval, ami még fontos, hogy legyen hűséges és szeressen engem, nagyjából ennyi – fejezte be a lány.
- Na és legyen neki jóóóóó nagy a… - kuncogott föl Alice, mire a lányokból kitört a nevetés.
- Nem a pálca teszi a varázslót – ironizált Lily.
- Hát ez baromira jó – nevetgélt Hermione.
- Visszatérve a témára, szerintem hozzád Piton illene leginkább. Bár ő nem kedves, ez az egy szól ellene – merengett el Alice.
- Tud ő normális is lenni, ha akar – csúszott ki Hermione száján.
- Hé! Tudtam, hogy sántít valami. Csak nem jártok? – kiáltott föl Lily.
- Mi?! Nem! Csak barátok vagyunk – ellenkezett Hermione.
- De te szeretnéd, ha több lenne – emelgette szemöldökét Alice.
- Egy szóval se mondtam – fonta karba a kezét a lány.
- Ezek szerint tartjátok a kapcsolatot? – kérdezett rá Lily, mire a többiek csöndben maradtak és kíváncsian várták a választ.
- Nos, igen.
- És… mi van vele meg Eileennel? Jól vannak? – kérdezte Lily.
- Igen, remekül. Eileen amúgy nagyon aranyos – mosolyodott el a lány, mire Alice oldalba bökte.
- Szóval kijössz az anyóssal, ez már jó. Az enyém ki nem állhat engem – sóhajtott föl.
- Á, ne hidd, szerintem csak félti a kisfiát – mondta Lily.
- Na és szoktatok találkozni? – faggatózott Susann.
- Hogy? Mármint én és Perselus?
- Igen – bólintott a fekete hajú lány.
- Hát… igen, szoktunk.
- Egy pillanat, te tudod, hogy hol laknak – állapította meg Lily.
- Igen, de nem mondhatom el senkinek, legalábbis még nem – vágta rá a lány.
- Mi a fene folyik itt, hogy ennyire titkos a dolog körülötted meg Piton körül? – sopánkodott Alice.
- Nem értelek.
- Ne érts félre, de még azt sem árulhatod el, hogy te hol laksz, most meg Pitonról is kuss van. Itt valami nagyon bűzlik – pedzegette Lily.
- Azt, hogy én miért nem árulhatom el egyszerű, mert potenciális áldozata vagyok Voldemortnak, mivel Albus a bácsikám – mondta határozottan a lány.
- Oké, de mi nem árulnánk el neki – ellenkezett Alice.
- Oké, és ha elrabolnak és megkínoznak? Hidd el nekem, hogy képesek olyan átkokat és bájitalokat használni, ami után vígan és dalolva árulnád el még azt is, hogy hányszor szexeltek Frankkel egy nap – dohogta Hermione.
- Kissé gyanakvó vagy, de igazad van. Jobb így, hogy nem tudjuk, így mi sem vagyunk akkora veszélyben – támogatta Susann.
Hermione rámosolygott a másikra. Örült neki, hogy legalább vele nem kell hadakoznia.
- Oké, és Piton? – kérdezte kissé indulatosan Hermione.
- Erről még nem beszélhetek.
- A fenébe, mégis miről nem? – pattant fel Lily dühösen. Hermione csak erre várt.
- Ez nem az én titkom, így nincs jogom hozzá, hogy elmondjam, de Perselus dolgozik valamin, ami sok varázsló és boszorkány életét változtatná meg, és amit Voldemort nem feltétlenül akarna – suttogta.
- Ajaj, ez komolynak hangzik – szisszent föl Alice.
- Mert az is. Nézzétek, én semmit sem mondhatok erről – szögezte le még egyszer.
- Te nem, de más valaki igen, ugye? – kérdezett rá Susann. Nem hiába szerette annyira a másikat, most sem csalódott a lány logikájában.
- Igen.
- Lily, egyszer mondom csak el és a témát itt lezártnak tekintem. Kérdezd Jamest, és kérd meg, hogy vigyen magával – azzal befejezte.
A lányok nem akarták tovább faggatni a másikat, így aztán beletörődtek a dologba, de Lily eldöntötte, másnap felkeresi Jamest, hogy mielőbb rájöjjön a titokra.
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Szia,
nagyon jó fejezet volt. Főleg az eleje tetszett - a fürdőzös jelenet, amikor Hermione és Perselus kibékülnek. Kíváncsi vagyok, hogy miként fag alakulni a kapcsolatuk, ill., hogy Lily végülis megtudja-e, hogy miért nem ér rá James - vajon velük megy, vagy nem viszi magával James?
Várom a folytatást.
Köszönöm, hogy írtál. :) Hamarosan választ is fogsz kapni a kérdéseidre. Előlegben annyit, hogy Hermione terve hibátlanul alakul. :D