Ismerkedés
Hermione úgy érezte, mintha egy világ dőlt volna össze benne. Honvágya volt, ott akart maradni az anyjával, még ha az nem is tudta, hogy ő kicsoda. Nem értette, hogy miért kell így szenvednie. Elege volt mindenből. Ahogy a busz közeledett Londonhoz agya egyre csak azon járt, amiket az édesanyjával beszélt. Persze főleg Piton körül. Vajon érdemes erőlködnie? Talán hagynia kéne a próbálkozást, hogy normális kapcsolatot alakítson ki a fiúval.
- Fiúval? – suttogta. Ezen elmosolyodott, elvégre egy felnőtt emberről beszélt, aki fiatal testében ragadt. Más mit meg nem adott volna egy ilyen lehetőségért, hogy változtasson, de persze nem Piton. Ő még mindig olyan mogorva, mint volt.
Olyannyira elmerengett a helyzeten, hogy majdnem elfelejtett leszállni a járatról. Sőt, el is késett. Lily, már ott várta a megbeszélt helyen.
- Szia, azt hittem nem is jössz – integetett neki a lány.
- De, csak volt egy kis dolgom még előtte. A többiek merre vannak? – érdeklődött.
- Alice azt üzente, hogy késni fog egy kicsit, mert még pénzt kell váltania. Susann viszont bármelyik percben itt lehet. - Szinte be sem fejezte, megjelent a Kóbor Grimmbusz és Susann szállt le róla. A lány kissé szédült és dülöngélve ment.
- Úgy szédülök, nem vagyok én hozzászokva ehhez – mondta bosszankodva.
- Szia, már meg sem kérdezem hogy hogy utaztál – nézett rá bocsánatkérőn Hermione.
- Szörnyen – sóhajtott föl Su.
- Jé! Nézzétek, Alice előbb érkezik – mutatott Lily egy repülő motor felé. Hermionénak valahonnan nagyon is ismerős volt ez a jármű. Aztán beugrott neki, hogy ez Hagrid, vagyis Sirius motorja. Ezek szerint Sirius Franktől vette meg a járgányt.
- Köszi, édes – csókolta meg párját Alice.
- Semmiség, akkor ötre érted jövök – mondta a fiú, majd büszkén feszítve a motoron eltűnt.
- Nem fél, hogy valaki észreveszi? – tűnődött Lily.
- Á, láthatatlanító van rajta – legyintett Alice.
- Az jó. Irány London, fosszuk ki az összes mugli boltot! – ajánlotta mosolyogva Hermione.
A vidám kis társaság elindult, hogy meghódítsa az üzleteket. Szinte majdnem mindegyik boltba betévedtek és rengeteg ruhát próbáltak fel. Még jóformán fél tucat üzleten sem voltak túl, mikor hatalmas szatyrokkal megrakodva sétáltak be az egyik cukrászdába.
- Én mondom, imádom a mugli süteményeket – lelkendezett Alice.
- Nem tudom, nekem kicsit íztelenek – húzta el a száját Susann.
- Én nem igazán érzem a különbséget – mondta Lily. Hermione inkább nem mondott véleményt, a sütemény úgy volt jó, ahogy volt.
- Még csak két órája lófrálunk, és már majdnem az összes pénzem elköltöttem – nézegette gondterhelten a pénztárcáját Alice.
- Talán, ha nem vettél volna annyi fehérneműt… - pedzegette Susann. Alice nyelvet öltött barátnőjére és folytatta a süteményevést. A terasz ahol ültek szépen fel volt díszítve növényekkel. Csodásan sütött a nap, az égen szinte egyetlen felhő sem úszott. A lányoktól nem messze lévő asztalnál három fiú ült, és eléggé feltűnően a lányokat stírölték.
- Csajok, azt hiszem minket néznek – suttogta Hermione. Alice hátrapillantott és alaposan végigmérte a fiúkat.
- Nem rosszak, de sajnos én foglalt vagyok. Amúgy is csak hárman vannak – gügyögte barátnőinek.
- Én biztos nem fogok itt bepasizni – tiltakozott Susann. Bár nem voltak előítéletei, de valahogy nem érzett rá késztetést, hogy holmi mugli srácokkal ismerkedjen.
- Attól még nem lesz bajod, ha beszélgetünk velük – súgta oda Lily.
- Ajaj, ezek idejönnek – szisszent föl Hermione. A három fiú elbűvölő vigyort öltve sétált oda hozzájuk.
- Elnézést hölgyeim, de leülhetnénk önökhöz? – kérdezte a szőke hajú srác. Lily sokat sejtetően barátnőire nézett.
- Semmi akadályát nem látom – mondta.
- Tudják, fogalmunk sem volt, hogy ennyire csodás hölgyekkel fogunk ma találkozni – bókolt a vörös hajú fiú.
- Köszönjük a bókot – mosolyodott el Hermione. Eléggé furcsa volt számára a szituáció, mintha legalább száz évet zuhant volna vissza az időben.
- Én Alice vagyok, ők itt Lily, Hermione és Susann – mutatta be barátnőit Alice.
- Elnézést a modortalanságért. Én Matthew Burkley vagyok – mondta a szőke.
- Adam Dashwood szolgálatukra – biccentett fejet a fekete hajú srác.
- Én Carlisle Bingley vagyok – mondta mosolyogva a vörös hajú fiú. A srác szemmel láthatólag Susannt szemelte ki magának, legalább is Hermione így érezte.
- Elnézést, ha modortalannak tűnök, de nem tegeződhetnénk? – kérte a fiúkat Lily.
- Semmi gond, mi kérünk elnézést. Ez az iskola átka… - húzta el a száját Matthew.
- Hova jártok? – kíváncsiskodott Alice. A fiúk kissé feszengeni kezdtek.
- A Szent Gabrielbe.
- A B.R.S-be
- A Filmművészetire – válaszolták egyszerre. Mikor rájöttek, hogy három különbözőt mondtak kezdett érdekes lenni a helyzet.
- Most akkor melyikbe? Vagy nem egy iskolába jártok? – vonta őket kérdőre Lily.
- Igazából nem… - felelte a vörös hajú srác. Kissé kínos volt a helyzet.
- Aha. Nekem itt valami nagyon bűzlik csajok – dünnyögte Susann.
- Hát sajnáljuk, de lassan ideje mennünk… - próbálkozott Hermione.
- Tessék, Matt ez mind miattad van! – kezdett vádaskodni Adam.
- Nem az én hibám, hogy annyi eszed sincs, mint egy kvaffnak – mordult rá alig hallhatóan a srác. A lányok viszont sikeresen meghallották.
- Mit mondtál? – csapott le Alice.
- Én semmit… - rázta meg a fejét Matt.
- De hallottam, azt mondtad kvaff… - kötözködött Alice.
- Ez csak egy helyi szleng – próbált meg terelni Carlisle.
- Nálunk is van ilyesmi szleng… Cikesz – mondta Hermione kis vigyorral a képén. A fiúk egyszerre pattantak föl.
- Hát ti is!
- Igen, mind – nevette el magát Alice.
- Kicsi a világ – dünnyögte Adam, miközben újra végigmérte Hermionét. A lány kezdett zavarba jönni.
- Melyikbe jártok? – kérdezte Carlisle Susanntól. A lány még mindig nem tűnt valami meggyőzöttnek.
- Roxfort. És ti?
- Beauxbatons – válaszolt Matt.
- Szinte sejtettem. Ők mind olyan…
- Finomkodók? – kérdezte Carlisle félbeszakítva Hermionét.
- Igen.
- És te ezt honnan tudod? – lepődött meg Alice.
- Volt egy ismerősöm onnan… - hazudta Hermione.
- Aha. Szóval ti mit kerestek itt? – faggatózott Susann.
- Csak szétnéztünk egy kicsit. Adam szeret fényképezni – mondta Carlisle.
- Fényképezni? – kerekedett ki Susann szeme. Ebből nagyjából mindenkinek elsőre leesett, hogy kivel van dolguk.
- Ó, szóval te aranyvérű vagy – állapította meg Adam.
- Ennyire látszik? – esett pánikba a lány.
- Ne ijedj meg, annyira nem vészes. Meg amúgy is jól áll neked – bókolt újra Carlisle. Alice és Lily sokat sejtetően összenéztek.
- Mielőtt drága barátom szerelmet vallana, esetleg lenne kedve a hölgy… vagyis lenne kedvetek körbenézni velünk a városban? – kérdezte Matt.
- Jó teherhordó vagyok – vigyorogta Adam.
A lányok összenéztek és egyöntetűen bólintottak. A fiúk lovagiasan kifizették a számlát és elindultak városnézésre.
- Fiúk mielőtt elindulok kötelességem közölni, hogy én már foglalt vagyok – rebegtette szempilláit Alice.
- Nos, én pedig úgy érzem, hogy kötelességünk közölni, hogy milyen származásúak vagyunk.
- Erre semmi szükség – intette le Mattet Lily.
- De, már megjártuk párszor. Az elején minden szép és jó volt a lányokkal, aztán megtudták, hogy én félvér vagyok és undorodva elrohantak – mondta Adam legörbített szájszéllel. Hermione annyira aranyosnak találta így a fiút.
- Én is az vagyok – mondta a lány.
- Ez nagyszerű! – csapta össze kezeit Adam.
- Én és Matt kékvérűek vagyunk – mondta Carlisle.
- Kékvérűek? – értetlenkedett Susann.
- Mugli származású, de nemesi sarj – magyarázta Lily.
- Akkor olyanok vagytok, mint a Malfoyok vagy a Potterek, csak mugli származással – állapította meg Alice.
- Igen, csak mi jobbak vagyunk – mondta pózolva Matt.
- Inkább nagyszájú vagy – lökte oldalba Carlisle a barátját. Amíg a fiúk elöl ökörködtek, addig a lányok tartottak egy kis eszmecserét.
- Matt a főnök, úgy tűnik Lily jön be neki – mondta Alice.
- Nem is… vagy igen? – kérdezte suttogva a lány.
- Na ná! Amúgy Adamnak meg Hermione jön be. Van köztetek valami… varázslatos – taglalta Alice.
- Ahhoz még túl korán van.
- Ó és ne felejtsük el Susannt és a drága Carlisle-t. Olyan cuki, mint egy herceg a régi könyvekből.
- Tényleg! Hát ezért olyan ismerős! A vezetékneve ugyan az, mint a Büszkeség és balítélet egyik főhőséé – esett le Hermionénak.
- Ez a pasi túl tökéletes, meg sem érdemled – morogta Alice Susannnak. Su elismerte magában, hogy a fiú helyes, kedves, és ráadásul jó családból való, annak ellenére, hogy mugli származású.
- Igen… - mondta nem túl határozottan végül.
- Susann, nem értelek. Ez a pasi tökéletes és odavan érted – suttogta oda Lily.
- Jó, tudom, csak…
- Csak? – förmedt rá most már Hermione is.
- Nem is tudom – biggyesztette le a szája szélét.
- Hagyjátok inkább – legyintett Alice. Hermione kissé dühös volt barátnőjére, amiért így viselkedik, elvégre ez a pasi tényleg nagyon rendes volt.
A fiúkkal leültek egy kicsit a parkban, megálltak egy vattacukor árusnál és ráadásul még a boltba is együtt mentek. Eleinte ugyan kínos volt a dolog, de mikor a fiúk is elkezdtek mindenféle ruhában flangálni és mutogatni magukat már egészen vicces volt a helyzet. Hermione olyan felhőtlenül kacagott, mint még talán soha. Egyszerűen élvezte a nyári napot, a jó társaságot, a fiúk bókjait és barátnői csipkelődéseit.
- Talán ilyen tininek lenni? – futott át az agyán, ám ettől le is hervadt a mosoly arcáról. Eszébe jutott a másik élete, a barátai. Milyen jó lett volna, ha ugyanezeket Ronnal, Harryvel, na meg Ginnyvel éli át. Persze örült új barátainak, de azért hiányoztak neki a régiek. Erőt véve magán újra mosolyt erőltetett az arcára, nehogy a többiek gyanút fogjanak. Matt éppen azt ecsetelte, hogy milyen egy átlagos tanév az ő iskolájukban.
- Aztán Madam Maxim hihetetlen egy nő. Én mondom nektek, hogy biztos van benne némi óriás vér, de ettől eltekintve nagyon elegáns, jó modorú és kedves hölgy – mondta a fiú. Hermione emlékeiben élénken élt a félóriás nő képe.
A nem messze lévő templomtorony órája kongással adta a fiatalok tudtára, hogy lassan ideje lenne indulni. Adam még csinált búcsúzóul egy csoportképet róluk, majd óvatosan, hogy senkinek ne tűnjön fel, lemásolta őket.
- Így ni, most már mindenkinek lesz egy – osztotta szét.
- Kösz – hálálkodott Hermione. Igazi csoportképe még nem is volt a lányokkal. Már éppen elköszöntek egymástól, mikor Frank megérkezett a motorjával. A másik három srác szájtátva nézte a járművet.
- Szia, Frank – csókolta meg kedvesét Alice.
- Szia, szerelmem. Milyen napotok volt? – fordult a lányokhoz.
- Nagyszerű és megismerkedtünk Mattékkel – felelte mosolyogva Lily. Frank csak most nézett körbe igazán és fedezte föl a másik három fiút. Persze gyorsan orvosolta hibáját és sietve kezet nyújtott nekik.
- Frank Longbottom – mutatkozott be, őt pedig sorra követték a többiek.
- Frank, tényleg menni kéne, mert anya nagyon ki fog bukni, hogy sokáig elvagyok – suttogta Alice.
- Már repülünk is – válaszolta mosolyogva a fiú. Beindította a járművet és egy szempillantás alatt el is tűntek. A lányok ezután elköszöntek a fiúktól, de a biztonság kedvéért, a címeiket elkérték, hogy egy esetleges találkozót meg tudjanak majd beszélni. A fiúk megvárták, amíg fölszállnak a buszra, majd ők is elindultak sajátdolgukat intézni.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen lányokkal futunk össze – vigyorogta Matt.
- Én sem – bólogatott Adam. Carlisle eközben csak üdvözült arccal mosolygott. Két barátja nem győzte szekírozni a nap hátralevő részében.
Hermione vidáman érkezett meg a birtokra, kicsattanó jókedve pedig mindenkinek feltűnt.
- Sziasztok! – köszönt hangosan a lány, mire Eileen jelent meg előtte kíváncsi tekintettel.
- Úgy látom, jó napod volt – állapította meg.
- Igen. Egyszerűen remek volt. Bár lejártam a lábam, de megérte – válaszolta mosolyogva.
- Na és miket vettél? – érdeklődött a nő.
Hermione besétált a nappaliba és elővette a lekicsinyített szatyrokat. Piton felvont szemöldökkel meredt rá.
- Cö, nők – morogta, majd egy újabbat kortyolt a limonádéjából. Hermione viszont úgy tett, mint aki meg sem hallotta. Eldöntötte, hogy nem hagyja a másiknak, hogy elrontsa a jókedvét. Szépen sorjában elővette a vásárolt ruhákat, és mindet megmutatta a nőnek. Volt ott a farmertől kezdve, a pólón át, a nyári ruháig minden. Beleértve a cipőket és a fehérneműt is. Persze a fehérneműt inkább nem lobogtatta meg Piton előtt. Elővett néhány könyvet és némi édességet is.
- Nem lehetett könnyű ezt mindet végigcipelni fél Londonon – sopánkodott a nő.
- Nem volt nehéz, lekicsinyítettem – válaszolt rá.
- Maga varázsolt, Granger? Elment az a maradék kis esze is? – hüledezett a férfi.
- Senki nem látott minket – vágta rá a lány.
- Ja, képzelem.
- Mi lenne, ha leszállna rólam, Piton?
- Higgyen nekem, ha én magára mászok, azt észreveszi – sziszegte Perselus.
Eileen ide-oda kapkodta a fejét. Már kezdett kissé elege lenni az állandó veszekedésből.
- Gyerekek, ebből elég! Perselus, menj a laborba és láss neki a főzet következő stádiumának. Hermione, te pedig gyere, elpakoljuk a ruháidat – utasított őket.
Perselus ugyan hezitált kissé, de végül engedelmeskedett. Hermione duzzogva vonult föl az emeletre. Persze ott még tovább folyt a ruhapróbálgatás és előkerült néhány ruha, amiket Eileennek szánt. A nő nagyon meghatódott és különösen boldognak tűnt, ami már magában megérte a külön kis kiruccanást, amíg ezeket beszerezte.
Perselus magában morogva elmélkedett a történteken. Eléggé frusztrálva érezte magát több okból is. Elsősorban, mert fiatalkori testében ragadt. Másodszor, hogy itt kell bezárva lennie, harmadszor, hogy Grangerrel kell bezárva lennie. Ráadásként ismét Lupinnak készítheti a főzeteket. Dohogva kezdte el aprítani a sisakvirágokat, és rosszkedve kitartott egész nap.
Hermione ezután igyekezett a lehető legkevesebb időt tölteni a másik társaságában. Sűrűn váltott levelet barátnőivel, akik már szervezték az első ottalvós bulit. A lány szeretett volna elmenni, de még mindig kissé bizonytalan volt a helyzetét értendően. Ebéd közben is ezen töprengett, mígnem Eileen rá nem kérdezett a dologra.
- Hermione drágám, jól vagy?
- Hüm? Hogy? Ja, persze – válaszolta nem túl meggyőzően.
- Szóval teljesen rendben vagy, de akkor miért turkálod az ételt? – kíváncsiskodott a nő. Hermione egy pillanatig Pitonra nézett, majd úgy döntött, hogy nem érdekli a másik mint mond vagy mit csinál.
- Lily, Ailce és Susann egy ottalvós bulit szerveznek és engem is meghívtak – mondta a lány.
- És nem akarsz menni?
- Deeee… - húzta el a száját Hermione.
- Akkor mi a gond? – értetlenkedett a boszorkány.
- Hát, a múltkor mikor vásárolni voltunk megismerkedtünk néhány fiúval. Adam Dashwood, Matthew Burkley, Carlisle Bingley a Beauxbatonsba járnak. Velünk egy idősek. Adam félvér, Carlisle és Matt pedig mugli származásúak, de nemesi családból valók. Mind nagyon aranyosak és kedvesek, és a lányok aznap este szeretnének velük találkozni… - hadarta szinte egy levegőre.
- Na és helyesek? – bukott ki Eileenből, mire Perselus majdnem megfulladt egy kanálnyi levestől. Hermione benyúlt a zsebébe és előkotort egy fényképet. A boszorkány nagyokat pislogva nézte a képet. – Ez igen, mind a három nagyon helyes – állapította meg.
- A fekete hajú Adam, a vörös Carlisle, a szőke pedig Matt – magyarázta kissé nagyobb lelkesedéssel a lány. Perselus már azon volt, hogy otthagyja az asztalt és lelép, mikor a következő kérdés megütötte a fülét.
- Na és neked melyik tetszik? Várj, kitalálom, a szőke, igaz? – Hermione kissé elpirult, majd hirtelen rávágta az első gondolatot, ami az eszébe jutott.
- Nekem a feketék jönnek be – suttogta alig hallhatóan és még vörösebb lett. Eileen szélesen elmosolyodott, ahogy végigmérte Adamet.
- Nem mondom, nagyon helyes, ő a félvér, ugye?
- Igen, és tényleg aranyos, bár nekem egy kissé túlságosan is szárnyal, ha érted mire célzok – pedzegette a lány.
- Ő… nem – válaszolta az asszony.
- Hát Adam nagyon helyes, aranyos, okos és kedves. Minden kritériumnak megfelel, csak… hát nem is tudom, nekem egy kissé túlságosan is tökéletes? – inkább kérdezte, mint állította.
- Aha, értem a problémádat. Tehát, ha kevésbé lenne helyes, vagy netalán okos, akkor más lenne a helyzet – találgatott.
- Igen, vagyis nem. Nem tudom. Össze vagyok zavarodva – vakarta meg a fejét a lány.
- Hát ez aztán baromira értelmes volt Granger – morogta Piton önelégült fejjel.
Hermione vett egy mély levegőt és a képet Piton orra alá dugta.
- Legyen olyan kedves, és mondja meg, hogy ismeri-e őket. Ahogy már Dumbledore is mondta, nem akarok semmit elrontani. – Perselus kelletlenül elvette a képet és nézegetni kezdte. Agyából megpróbálta előcsalogatni azon emlékeket, amikben ezek a srácok benne lehetnének.
- Hüm, azt hiszem, hogy emlékszem a szőke fiúra. Ha minden igaz Amerikába megy, hogy továbbtanuljon gyógyítóként.
- Matt, komolyan? – döbbent meg Hermione.
- Igen, egyszer találkoztam vele évekkel később egy konferencián, amire Poppyt kellett elkísérnem. Azt hiszem boldog életet élt a családjával. Érte nem aggódnék – válaszolta.
- Hála az égnek. Nem mintha Lily őt választaná inkább, de jó ezt tudni – lélegzett fel a lány.
- Lily? Nem mondja komolyan, hogy tetszik neki ez a bájgúnár? Akkor már inkább Potter! – vágta rá csípőből, ami még őt is meglepte.
- Nem, erről semmi kétségem. Amúgy is, Lily mostanában levelezik Jamesszel, sőt már egyszer találkoztak is a nyáron – mondta büszkén.
- Hogy én mennyire utálom magát, Granger – morogta a férfi.
- Na és a másik kettő? – érdeklődött.
- A maga álmai pasija a címlapokról ismerős nekem. Híres divatfotós lesz belőle, aki vagy a fotós díjaival szerepel a Szombati boszorkány címoldalán vagy a viharos kapcsolata miatt a férjével – vigyorodott el Perselus. Hermione álla a padlón koppant.<
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Köszi, ez most olyan igazi kellemes fejezet volt, ahol kivételesen senkivel semmi gonosz dolog nem történt.
Persze azért a vége...
nem volt rossz ötlet. Pers mintha egy kicsit féltékeny lett volna. 
Köszi mégegyszer, feldobta a napom.
Kicsit féltékeny... lesz még sokkal féltékenyebb is. Muhaha :D Igyekszem továbbra is jó kis fejezeteket összeállítani. :)