Eileen
Perselus és Hermione kisiettek a Kings Cross állomás melletti sikátorba és várták a Kóbor Grimmbuszt. Piton szíve szerint hoppanált volna, ha teheti, de a Minisztérium szerint ő még gyerek, így ez az eshetőség ki lett zárva. Nem kellett sokat várniuk a buszra, egy-két perc alatt megjelent, szinte a semmiből.
- Üdvözöllek titeket a Kóbor Grimmbuszon – mondta a kalauz. Hermione vett két jegyet és felszálltak.
- A Fonó sorra kérem – morogta Piton. A sofőr azonnal elindult és eszeveszett vágtába kezdett. Piton alig tudott megkapaszkodni és szerencsétlenségére Hermione is pont rajta landolt.
- Aú… - nyögte a lány.
- Jól van? – kérdezte csöndesen Perselus. Hermione csak bólintott, de félt eltávolodni Pitontól, így inkább még jobban a másik mellkasához préselte magát. Pitont meglepte ez a bensőséges megnyilvánulás. Igyekezett úgy tenni, mintha ez semmit sem jelentene a számára, pedig nagyon is sokat jelentett. Az a fél perc míg a lány hozzá bújt, rengeteg érzelmet kavart fel benne. Szétáradó nyugalmat és kellemes bizsergést érzett a testében, de ugyanakkor szívverése szaporább lett. Már kezdett attól félni, hogy lebukik, mikor a busz hirtelen lefékezett ők pedig a padlón kötöttek ki. Pontosabban Piton Hermionén.
- Ejnye fiatalok, hát hol marad a tisztesség? – nógatta őket a kalauz.
- Elnézést – pironkodott Hermione. Piton lekászálódott a lányról és felsegítette, majd ládáikat leráncigálták a buszról. Épphogy leszálltak, a busz már el is tűnt.
Az idő nem volt különösebben szép. Bár az eső nem esett a napot mégis sötét fellegek takarták el. Hermione alaposabban körülnézett. Egy híd előtt álltak, ami alatt egy kis patak csordogált, bár a szaga valamiért furcsa volt. A lány gyanította, hogy ehhez a közeli kövér, fekete füstöt eregető gyárkéményeknek is volt valami közük. Piton elindult az egyik mellékutca felé és ő követte. A ládák hangosan kopogtak a macskakövön, de mintha senki nem vette volna észre őket. Hermione elcsodálkozott az ódon, már-már roskadozó és koszos házfalakon. Hihetetlen volt számára, hogy itt emberek élnek. Pedig igaz volt. Az egyik udvarra betekintve látott egy ruhaszárítót, rajta a frissen mosott ruhával. Egy másik ablakból pedig egy macska ugrott le kényelmesen és indult el délutáni portyájára.
Piton igazából körbe se nézett. Céltudatosan haladt a házuk felé. Nem érdekelte senki és semmi. Ahogy befordultak a sarkon a fiú hirtelen megállt, elérve, hogy Hermione nekimenjen.
- Bocsánat – nyögte a lány. Piton csak fölemelte a kezét, hogy hallgasson. Mind a ketten fülelni kezdtek. A ház, ami előtt álltak semmiben sem különbözött a többitől, legalábbis külsőre. Hermione viszont olyan mennyiségű negatív energiát érzett kiáramlani belőle, hogy szabályosan kirázta a hideg.
Füleltek egy ideig, majd meghallották, hogy odabent valami összetörik, és vele egyszerre egy férfi mély és dühös hangját, amint kiabál valakivel.
- Úgy hallom baj van – nyögte Hermione, mire Piton csak megrázta a fejét.
- Nem, ez jó. Ha apám kiabál, akkor anyám életben van. Egyébként üdvözlöm az én saját földi poklomban – mondta gúnyosan, majd odasétált az ajtóhoz és lenyomta a kilincset. Az nyikorogva adta meg magát. Pitonnak nagyon ideje sem volt reagálni, mivel valaki megragadta a torkánál fogva és a falhoz nyomta.
- Te kis nyomoronc, hát hazadugtad azt a mocskos pofádat!? – sziszegte egy férfi a fiú képébe.
Hermione amilyen gyorsan csak tudott belépett a házba és bevágta maga mögött az ajtót, amivel magára vonta a férfi figyelmét.
- Eressze el! – kiabálta az idősebb Pitonnak.
- Te meg ki vagy? Te is olyan selejt vagy, mint ez itt? – kérdezte szemrehányóan még egyet szorítva Piton torkán.
- Tudja mit? Igen, és büszke vagyok rá! – vágta rá Hermione, majd a pálcáját Tobiasra emelte, mire az kissé megrettent.
- Itt nem varázsolhattok – morogta dühösen, közben szorítása gyengült és Piton kihúzódott a kezei közül. Hátrált egy kicsit, de így az apja Hermione és közé került. Már emelte volna a pálcáját, hogy megátkozza, mikor a konyhából felbukkant az édesanyja. A nő arca vérzett és feldagadt.
- Perselus… - nyögte a fiának, aki azonnal az anyjához sietett és támogatni kezdte.
- Hermione elbírsz vele? – kérdezte a lányt.
- Ez csak egy féreg, na ná, hogy elbírok vele! – mondta megvetően a lány. Eileen rémülten nézte a jelenetet.
- Perselus, ebből bajotok lesz. Menjetek inkább el, kérlek! – könyörgött nekik.
- Nem anya, együtt megyünk – mondta ellentmondást nem tűrőn Perselus. Közben Tobisaban újra fellángolt a harag és most megpróbálta kicsavarni Hermione kezéből a pálcát. Piton rájuk szegezte sajátját, de félt, hogy a lányt találja el.
- Na, most varázsolj te kis szerencsétlen! – röhögött föl Tobias, miközben arcát Hermione fejéhez nyomta. A lánynak hányingere lett a másikról áradó erős alkoholszagtól. - Egész pofás vagy. A kis mocsok barátnője vagy, ugye? Biztos jókat keféltek abban a nyomorult selejtképzőben, he? – kérdezte megvetően.
Piton arca elsötétült, már tényleg kezdte elveszíteni a fejét.
- Ereszd el! – üvöltött az apjával.
- Ugyan miért? Most, hogy így bemutattad a kis cafkádat, már én is szívesen megismerném - röhögte.
Hermionénak elege lett a dologból.
- Pro… Perselus, elintézem – sziszegte a lány, majd egy jól irányzott mozdulattal könyökét belevájta a férfi bordáiba, mire az elengedte. Hermione szembe fordult vele és egy jobb egyenessel kiütötte, majd fájdalmában elkezdte rázogatni az öklét.
- Áááááá, miből van ennek a képe, acélból? – hüledzett miközben fájó kezét nyomkodta.
- Csak túl vastag a bőr a képén – vetette oda Piton, majd megnézte, hogy apja tényleg elájult-e.
- Merlinre… Perselus, menjetek el! Ha magához tér nektek végetek – sopánkodott Eileen. Piton leültette az anyját a konyhába, míg Hermione kerített a ládájából némi gyógyfőzetet a másik arcára.
- Anya, valamit el kell mondanom, de meg kell, ígérned, hogy titokban tartod. Nem csak az én életem, de Hermione élete, sőt az egész varázsvilág sorsa múlhat ezen – mondta nagyon komoly képpel Piton.
- Jóóóó… - mondta kissé határozatlanul az asszony.
- Tehát, én nem a fiad vagyok, vagyis nem a tizenöt éves fiad, hanem a jövőbeli harminckilenc éves… - tárta szét a karját.
- Hogy? Ezt nem értem… - nyögte Eileen, miközben Hermione kitisztította az arcán lévő sebet.
- Professzor… akarja, hogy én… – ajánlotta fel a lány, mire Piton tompán bólintott.
- Professzor? – nézett a lányra meglepetten az asszony.
- Perselus Piton professzor halálfaló volt, majd Voldemort ideiglenes eltűnése idején beállt kémnek a Főnix Rendjéhez. Albus Dumbledore teljes és tökéletes bizalmát élvezte. Mikor Voldemort visszatért, ő kémkedett a Rendnek kockáztatva az életét. Végül alig két hete… Voldemort megölte őt. Én és a barátaim akiknek Voldemort megfékezése volt a célunk, megtaláltuk őt. Azt hiszem az én hibámból visszakerült a múltba és kapott egy esélyt, hogy mindent jóvá tegyen. Én amúgy Hermione Granger vagyok, mugli és volt griffendéles diák. Most mindenki úgy tudja, hogy az igazgató a nagybátyám, én pedig elárvultam, így kerültem most hozzá – hadarta szinte egy szuszra. Eileen kissé csalódottan nézett fiára.
- Halálfaló? De hát, miért? – értetlenkedett.
- Már megbántam… Már a beavatási ceremónián megbántam – próbált meg védekezni.
- De mi vitt erre fiam? – értetlenkedett a nő. Bár sohasem volt nyugodt és jó életük, de próbálta megértetni a fiával, hogy a sötét mágia nem mindig célravezető. Most pedig azt hitte, hogy csődöt mondott.
- Az első mély pont az volt, hogy összevesztem Lilyvel, aki nem állt többé velem szóba. Aztán te… meghaltál – suttogta alig hallhatóan. Nem is, mert az anyjára nézni. A nő kikerekedett szemekkel meredt rá.
- Hogy? Mikor? Miért?
- Az a mocsok ott a padlón… Alig egy hónap múlva – fejezte be Hermione mivel látta, hogy Piton már nem egészen tudja mit mondjon.
Eileen megsemmisülten meredt a padlóra, ahol most ájult férje feküdt.
- Tehát megtette… Mindig sejtettem, hogy egyszer rossz vége lesz, de nem hittem volna, hogy tényleg képes lesz megölni – suttogta.
- Én megyek és összepakolok – morogta Piton, majd elindult az emelet felé.
Eileen teljesen ledöbbent a viselkedésén. Hermione a kezébe nyomott egy fájdalomcsillapító bájitalt, de a nő nem akarta kiinni.
- Igya meg, kérem.
- Perselus annyira más… mintha nem is az én fiam lenne – mondta szomorúan a nő.
- A professzor sok szörnyűségen ment át. Több kínt és fájdalmat látott, mint azt bárki hinné. Először elvesztette önt, aztán Lily és a férje meghalt, részben az ő hibájából. A professzor megkeseredett, befelé fordult és goromba lett mindenkivel. Őszintén szólva, mióta a Roxfortba járok még nem láttam őszintén mosolyogni. Helyesbítek, a régi – jelen esetben jövőbeli – Roxfortban nem mosolygott. Itt a két hét alatt, mióta itt vagyunk, már mosolygott.
Úgy tűnt ez némileg hatott így Eileen megitta a bájitalt.
- Mesélj még róla, kérlek.
- Ha nem gond, akkor majd később mesélek. Szeretnék mielőbb elmenni innen – szögezte le a lány.
- Megértelek. Elnézést kérek, Tobias miatt – sajnálkozott az asszony.
- Semmi gond. Harcoltam mocskosabb halálfalókkal is, túléltem a cruciatust, vérfarkasokat, és még ki tuja hány szörnyűséget. Egy ilyen félnótás meg se kottyan – legyintett a lány. Eileen egy kicsit elmosolyodott.
- Azt hiszem nekem is pakolni kéne… bár, nincs sok holmim – vallotta be.
- Nem is kell, hogy legyen. Majd idővel lesz, de azért segítek – ajánlotta fel a lány, majd ők is felsiettek a hálószobába. Ott minden össze volt törve, az ágy is fel volt túrva. Az ágynemű véres volt, ami egy pillanatra megtorpantotta Hermionét. Tétován Eileenre nézett, de a nő nem vette észre tétovázását.
- Hova fogunk menni? – kérdezte Eileen miközben összekapkodott néhány ruhát.
- Egyelőre a Foltozott Üstbe, aztán remélhetőleg összejön a tervem… – sóhajtott a lány.
- Miféle terv? – jelent meg az ajtóban Piton egy kisebb táskával. Hermione gyorsan a kezébe nyomott egy táskát, hogy vigye le az emeletről.
- Majd meglátja – mondta egyszerűen.
Piton gyorsan lesietett így Hermione megúszta, hogy Piton még nagyobb hibát kövessen el dühében. Eileen gyorsan összepakolt, és sietősen Piton után indultak. A fiú ott állt apja mozdulatlan teste fölött, és ez megijesztette Eileent.
- Perselus, ne bántsd – kérte a fiát.
- Pedig olyan könnyű lenne. Csak egyetlen átok… Még csak főbenjárót se kéne használnom! – mondta kissé hisztérikusan Piton. Hermione tétován elindult felé. Nem akarta megijeszteni.
- Perselus… ne tegye ezt. Most mindent jóvátehet. Édesanyja biztonságban lesz, és nem kell többé félniük tőle – mondta szelíden. Kezét a másik vállára tette, mire azok elernyedtek, majd vett pár mély levegőt, hogy lehiggadjon. Közben Hermione karjait a másik köré fonta mintegy megkötözve őt. Végül Piton eltette a pálcáját, ami nagy megkönnyebbüléssel töltötte el Eileent.
- Most már elengedhet – motyogta Hermionénak, mire a lány elvörösödve lépett hátrébb.
- Akkor talán induljunk is – sürgette őket Eileen. Fölnyalábolták a csomagokat és az utazó ládát, majd kiléptek az utcára, hátra hagyva a nyomort és a keserűséget, ami Piton eddigi életét jellemezte.
A busz ismét megjelent, és ők felszálltak. A kalauz persze faggatózott egy kicsit, de mivel látta, hogy ezzel semmire sem megy, így gyorsan feladta. Eileen arca közben szépen helyre jött a gyógyító varázslattol, így nem fenyegette őket az a veszély, hogy ez miatt lebukjanak. A foltozott Üst előtt leszálltak és besétáltak a fogadóba. Odabent elég sokan voltak, de még így is akadt néhány szabad hely.
- Üljünk le ide – mutatott Hermione a legközelebb esőre. Amint lehuppantak a kocsmáros megjelent.
- Mit hozhatok? – faggatózott.
- Három… töklé jó lesz – mondta Hermione. Szíve szerint most valami erősebbet ivott volna, de ugyebár nem kelthettek feltűnést. Hamarosan odalebegett a három töklé. - Most mi legyen? – kérdezte Piton Hermionét.
- Megvárjuk Albus bácsit – jól megnyomta az utolsó szót nehogy Piton elszólja magát. Elvégre itt még a falnak is füle volt. Eileen inkább meg se szólalt. Félt, hogy ostobaságokat kérdezne. Meg persze Hermione is megígérte neki, hogy mesél majd a fiáról.
Beletelt még jó tíz percbe, mire az ajtó kinyílt és az igazgató lépett be rajta. Tekintete jóindulatúan megcsillant, ahogy meglátta a hármast. Bár azt már első pillantásával kiderítette, hogy Eileen nincs valami jól.
- Albus bácsi, már azt hittem nem is jössz – mosolyodott el Hermione.
- Még volt néhány elintéznivalóm, de azt hiszem most már minden megoldódott – dünnyögte az öreg.
- Azért nem egészen – suttogta Hermione, és tekintetével Piton és Eileen felé intett.
- Ó, azt hiszem, tudom mi a megoldás… Gyertek, kövessetek – intette maga után a hármast. Piton belekarolt az anyjába, hogy az el ne essen, majd kiléptek a sikátorba, ami az Abszol útra visz.
- Most merre? – faggatózott, miközben Albus minden csomagot összezsugorított és elrejtett a talárja zsebében.
- Fogjátok meg a karom – mondta a többieknek, akik így tettek. A következő pillanatban pedig már érezték a rántást a köldökük körül.
Mikor földet értek Eileen majdnem elesett, de hála Albusnak talpon tudott maradni. Viszont Hermione pont a fenekére csüccsent.
- Aú… ezt sose szokom meg! – panaszolta.
- Hol vagyunk? – kérdezte tétován Eileen. Ahogy körbenézett meglátta a hatalmas régi házat. Az egész annyira hihetetlennek tűnt. A ház fehér volt, több szintes, sőt még egy tornya is volt. Körülötte hatalmas fák nőttek és mintha a morajló víz hangját is hallotta volna.
- Üdvözlök mindenkit a Dumbledore birtokon. Azt hiszem Hermione ezt akartad, vagy nem? – fordult a lányhoz. Hermione elégedetten elmosolyodott, Piton pedig hitetlenkedve meredt rá.
- Maga manipulatív kis szörnyeteg! – mordult rá Hermionéra.
- Jobb lett volna a Foltozott Üst, vagy valami lepukkant motel? – kérte számon a másikat.
- Ez pontosan mit is jelent? – értetlenkedett Eileen.
- Csak azt, hogy Merlin hozott titeket itthon! – mondta Albus őszinte mosollyal az arcán.
Az asszony könnyekig meghatódott. El sem tudta hinni, hogy ez vele, velük történik. Az események hatására viszont nem bírta sokáig és ájultan rogyott a földre. Perselus ijedten karolta föl az anyját, majd egy házimanó segítségével bevitték a házba.
- Azt hiszem idehívom a Rend egyik gyógyítóját – dünnyögte Albus.
- Neeee – nyögte Eileen fáradtan.
- De neked gyógyító kell – akadékoskodott Piton.
- Csak pihenés kell… Hermione pedig el tud látni – mondta, miközben reménykedve a lányra nézett.
- Igen… Segítek, amiben csak tudok – egyezett bele.
- Hát legyen, de ha nem boldogultok, akkor hívom a gyógyítót. Megmutatom Perselus szobáját. Apropó a házban ti is varázsolhattok. Le van védve – mondta az öreg, majd kitessékelte az aggodalmaskodó Pitont.
Perselus nem tudott nyugton maradni. Ideges volt és féltette az anyját. Albus próbálta megnyugtatni, de nem sokra ment vele.
- A te szobád itt lesz az első emeleten, és az édesanyádé is. Hermione szobája pedig a másodikon.
- Jó – mondta röviden, majd tovább folytatta járkálást.
- Perselus nem lesz semmi baj, nyugodj meg – kérlelte a fiút.
- De Granger nem gyógyító! – kelt ki magából a fiú.
- Az lehet, de nagyon úgy tűnt, hogy tudja, mit csinál. Ha pedig gond van a legjobb gyógyítók is a Rend tagjai, ezt ne felejtsd el – emlékeztette az öreg.
- Tudom.
- Akkor mi a baj? – értetlenkedett az igazgató.
- Ez az egész! Csöbörből vödörbe kerültem! Már megint fogoly vagyok, csak most a Te házadban. Elegem van, miért nem lehet saját életem? – fortyogott.
Albus gondterhelten felsóhajtott, nehezen értette meg a másikat, de próbálta összerakni a képet a Perselus fejében látott emlékekből.
- Nézd, azt hiszem jelen pillanatban ez a legjobb megoldás. Neked vigyáznod kell magadra, nehogy bajba keveredj… édesanyádnak pedig egy nyugodt helyre van szüksége. Ha elviszed egy fogadóba vagy egy albérletbe, akkor mindig idegeskedni fog, hogy miként kerítse elő a pénzt a betevőre. Így viszont nyugodtan ellakhattok itt. Én úgy se használom ezt a házat, legalább nem lenne lakatlan… - dünnyögte az öreg. Piton morgott valamit az orra alatt, amit Albus nem értett, de biztosra vette, hogy neki is köze volt hozzá.
- Jól van… de akkor is fizetünk az itt lakásért – szögezte le Piton.
- Nos, én a segítségnek jobban örülnék. Ha jól emlékszem édesanyád is rendelkezik bájitalmesteri képesítéssel. Szerinted elvállalná a Rend számára a bájitalok készítését? – Piton azt hitte rosszul hall.
- De az az én munkám! – háborgott.
- Tévedsz. Az csak a régi munkád… Te most iskolába fogsz járni és megpróbálod élvezni az életet, mint minden normális gyerek. Hiába tiltakozol, itt még csak egy gyerek vagy – mondta ellentmondást nem tűrőn.
- A fene essen… - szitkozódott Perselus.
- Apropó, fizetségként elkészíthetnéd Remus Lupin bájitalát is, valamint dolgozhatnál a továbbfejlesztésén – ajánlotta még az igazgató. Piton nem tudta, hogy ez most zsarolás vagy megvesztegetés.
- Rendben – egyezett bele.
- Csak írd össze, hogy mikre van szükséged és a szokásos szállítmánnyal azt is megrendelem.
- Jó – felelte kissé ingerülten, már nagyon elege volt abból, hogy mindig ugráltatják és megmondják neki, hogy mit csináljon. Pedig már kezdte azt hinni, hogy végre nyugta lesz, de nem! Háborogva ült le a nappaliban és karba font kézzel meredt a kandallóra, mintha az tehetne minden bajáról. Úgy fél óra múlva megjelent Hermione, hogy tájékoztassa őket a beteg állapotáról.
- Eileen már jól van, most pihen – kezdte.
- Honnan tudja, hogy jól van? Maga gyógyító? Talán lemaradtam a diplomaosztásáról? – támadt rá a lányra.
Hermione meglepetten hátrált egy lépést. Nem számított ilyen indulatokra Piton felől. Viszont mire megtalálta a hangját Perselus már bánta, hogy ilyen durván fogadta a másikat.
- Na idehallgasson Piton! Lehet, hogy maga csak egy semmirekellő, okoskodó kis griffendélesnek tart, de azt el kell ismernie, hogy messze én voltam a legjobb az évfolyamon, sőt évek óta a legjobb a Roxfortban! Nem várom, hogy hálálkodjon, még csak azt sem hogy kedves legyen, pusztán annyit kérek, hogy beszéljen velem emberi hangnemben. Nem vagyok egy kutya, akivel úgy bánik, ahogy akar! Ha tudni akarja egy évig bujkáltunk a halálfalók elől, egy évig gondoskodtam a barátaim egészségéről. Ron majdnem amputropálta a karját, ami majdhogynem tőből kiszakadt, de én rendbe hoztam. Harry többször került életveszélybe, de meggyógyítottam! Tehát ne szívózzon velem, egy diagnosztikai bűbájjal még elboldogulok! – vetette oda kiabálva a lány.
Piton alig tudott lépést tartani a másik kitörésével. Végül összeszedte a maradék önbecsülését és rákérdezett.
- Hogy van? – Hermione azonnal lehiggadt a normális hangnem hallatán.
- A körülményekhez képest jól. A felszíni sérüléseit begyógyítottam, belső sérülése nincs. Van két törött bordája a bal oldalán, és egy repedt a jobbon. Ezen kívül csak annyi baja van, hogy ki van merülve mind fizikailag mind szellemileg, de jobban lesz – fejezte be a lány. Piton csak bólintott, majd elindult fölfelé az emeletre édesanyjához. Hermione tudta, hogy nem kéne haragudnia a másikra, elvégre most kapta vissza az anyját, de mégis fájt amiért Piton úgy kezelte, mint egy idiótát. Vett egy mély levegőt és lehuppant a kanapéra.
Albus gondterhelten figyelte a lányt. Hermione mióta megérkezett közéjük egyfolytában nyüzsgött és irányította a dolgokat. Dumbledore eddig azt hitte, hogy csak ő képes ilyen mértékű manipulációra, viszont mire észbe kapott a házában kettővel több fő lakott. Elmosolyodott a lány furfangosságán és akaraterején, de rossz érzést keltett benne, amiért Hermione ilyen letörten ül előtte.
- Ha bármiben segíthetek, csak szólj – mondta a lánynak.
- Úgy lesz igazgató úr – mosolyodott el halványan, majd az útbaigazítás alapján elindult megkeresni a szobáját.
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Neeeeeeeeeeeeeeeem! Szó sem lehet arról, hogy bántsad Perselust, vagy Eileent.
Tessék csak megmaradni a jól megszokott Happy end-eknél! Nem elég, hogy JKR olyan gonosz volt Perselushoz, ,még Te is fenyegetőzől? Bántsad csak Siriust, Ő megérdemli. 
Muhaha XD na de akkor hol marad az élvezet? Ha én már most happy end-ezek, akkor hogy elsz ebből huszon... harmic akárhány fejezetes történet? XD nem si beszélve a rengeteg pikáns kis fejezetről :P