|
A festmény
Alexei már két hete volt otthon, mikor Harry egy újabb programját hiúsította meg. Annyira bedühödött, hogy nem tudott tiszta fejjel gondolkodni. Felrohant a szobájába, és összekapkodta a holmijait. Már az ablakon készült kimászni, mikor Sirius megjelent az ajtóban.
- Mit csinálsz? – kérdezte a kicsi.
- Megszököm – felelte Lex és lemászott az ereszcsatornán. Sirius odaszaladt az ablakhoz és nézte, ahogy bátyja átugorja a kerítést és elindul a bolt irányába. Sirius tétovázott, nem tudta, hogy mit is kéne tennie. Végül lement apjához, és úgy döntött, ha a férfi nem túl mérges, akkor elárulja neki mit csinált Alexei. Harry magában morgolódott, de nem tűnt túl veszélyesnek, így elmondta, hogy mit csinál Lex. Most pedig már ott ült a nagyszülei konyhaasztalánál és meredten nézte az elé tett süteményeket.
- Mi a baj kincsem? – érdeklődött Molly.
- Semmi – morogta a kicsi.
- A semmiért nem lesz az ember ilyen bosszús – mondta az idős asszony.
- Lily folyton Gideonnal van, anya és apa dolgoznak, ha meg nem, akkor Lexszel vitatkoznak, hogy miért nem mehet ki a házból.
- Tudod rendben lesz minden, a bátyád is előkerül, és…
- Előkerül, de úgy is elmegy. Nem szeret bezárva lenni, de apa nem engedi ki – hadarta a kicsi.
- Csak addig kell így lennie, amíg Alexei veszélyben van – jelentette ki Molly. Sirius remélte, hogy mielőbb megoldódnak a dolgok, mert a jelen állás nagyon nem tetszett neki.
Alexei eközben elért egy félreeső sikátorhoz, ahol pár másodperc múlva megjelent a Kóbor Grimmbusz. A fiú fölszállt és leült a leghátsó ülésre. A kalauz megkérdezte az útirányt.
- Merre megy a fiatalember? – kérdezte a férfi. Alexei gondolkodott pár pillanatiga, majd felelt.
- Godric Hollow… - mondta, mire a busz már el is indult. Egészen eddig nem tudta, hogy hova is akar menni, és még most sem tudta megmagyarázni, hogy miért ez az útirány. Úgy érezte, hogy oda kell mennie.
Pár perc múlva a busz hatalmasat fékezett és az ajtó kitárult.
- Godric Hollow, tessék leszállni – mondta a kalauz. Lex éppen csak leevickélt, mikor a busz már tovább is száguldott.
A fiú tanácstalanul nézett körbe, nem tudta merre mehetne. Behunyta a szemét, és erősen koncentrált. Valahonnan az egyik mellékutca felől érzett némi mágiarezgést, így úgy döntött, elindul arrafelé. Mivel mugli ruha volt rajta, így senkinek sem tűnt föl a hátizsákos fiú. Nyugodtan sétálgatott az utcákon, egészen addig, míg meg nem látott egy erősen romos házat. Látta már a helyet könyvekből és képeslapokról, de azok sohasem tudták átadni azt a mérhetetlen sok érzelmet, amit ott állva élt át. Megérkezett a Potter család házához.
A kertet már eléggé benőtte a gaz, és a romos házfalon is volt néhány borostyán inda, ami megingathatatlanul nyomult a tető maradványai felé. Alexei körbenézett hogy látja-e valaki, majd kinyitotta a kaput. A kerítés zsanérjai nyikorogva engedték útjára a vendéget. Beljebb lépve néhány letört faág recsegett a talpa alatt, de ő ügyet sem vetett rá. Céltudatosan haladt az egykor masszív tölgyfaajtó felé, ami mostanra csak egy halom aprófa volt.
A házban nem volt sötét, mivel a beomlott tető tökéletesen átengedte a nap sugarait. Lex a földre nézett, ahol a növényzet már új utat tört magának. Még látszódtak a tönkrement bútorok, és a megéget festmények helyei. Egy lépcső maradványait is látta, ami egykor az emeletre vezetett. Szomorúan nézett felé, elvégre ott kezdődött minden. Ahogy ott állt a régen nappaliként szolgáló helyiségben, hirtelen nem tudta merre is tovább. Erőtlenül dobta a földre hátitáskáját, és ült le rá, pont oda, ahol régen James Potter teste feküdt élettelenül.
- Itt vagyok… - suttogta csöndesen. – Miért ide jöttem? – kérdezte magától halkan.
Ahogy vett pár mély levegőt, halk beszélgetésre lett figyelmes. Előkapta pálcáját és feszülten várta a támadást, csakhogy az nem érkezett meg. Végül úgy döntött kideríti, hogy kik beszélgetnek, így elkezdett fülelni. A hangfoszlányok az emelet megmaradt részről jöttek. Lex óvatosan indult el fölfelé, minden lépését kétszer is átgondolta, mivel a talaj már eléggé instabil volt és nem akart lezuhanni. Az utolsó fél méteren már nem volt lépcső így fel kellett másznia a felső szintre. Onnan csak egy helyre tudott menni. A helyiség ajtaja kiszakadt a tokjából, de még nagyjából a helyén volt. Lex óvatosan emelte le a nehéz darabot és támasztotta a falnak. Itt a ház többi részével ellentétben sötét volt, csak egy kis fény szűrődött be az egyik koszos függönyön át.
- Hahó… - kezdte a fiú rekedten, de eleinte semmit sem hallott. Odament az ablakhoz és elhúzta a függönyt, így már nagyjából belátta a helyiséget. Itt is romosak voltak a bútorok, de még látott néhány könyvet a földön, amiket megviselt az idő vasfoga. Lehajolt egy kötetért, majd leporolta.
- Gyógyítás felsőfokon… ez biztos Lilyé volt – tűnődött félhangosan. Erre hirtelen megszólalt valaki a háta mögül.
- Ki van itt? – kérdezte egy női hang. Lex gyorsan megpördült és pálcáját a hang forrása felé fordította.
- Ezt én is kérdezhetném… Hol van? – faggatózott a fiú.
- Az íróasztal alatt vagyunk… - hallott meg egy férfihangot. Odasétált a régi bútor maradványaihoz, majd benézett alá. Ott viszont csak egy ócska képkeretet talált lefelé fordítva. Odanyúlt érte, megfordította és leporolta. Ekkor előtűnt a képkeretben köhögő férfi és nő alakja.
- Merlinre… maguk Lily és James Potter! – nyögött föl a fiú.
- Ó, úgy látszik te ismersz minket… bár azt nem tudom, hogy honnan – gyanakodott James.
- Magukat mindenki ismeri. A Voldemort elleni harc mártírjai, a Kis Túlélő szülei… - sorolta a fiú miközben törökülésbe tornázta magát és a képet a romoknak támasztotta.
- Szóval híresek lettünk? – kérdezte vigyorogva James.
- Igen…
- Na, és te ki vagy? Már hosszú évek óta nem járt erre senki a mágus világból – panaszolta Lily.
- Az a hely miatt lehet. A haláluk után lezárták a házat és egy amolyan szentély lett belőle. Senki sem jön be ide – felelte a fiú.
- Mondd csak, mégis hány év telt el azóta? – kérdezte feszülten James.
- Harminckilenc… idén lesz a negyvenedik. Nagy parádé lesz a tiszteletükre – mesélte a fiú.
- Édes Merlin… akkor az én kicsi Harrym… - tátogta Lily.
- Harry Potter legyőzte Voldemortot, tizennégy éve… - jelentette be Lex a legnagyobb nyugalommal.
- Hallod ezt Lily? A fiunknak sikerült! – ölelte át a festményben lévő szipogó kedvesét James.
- Igen… na és mi van vele most? Van családja? Mesélj még – kérlelte Lexet.
- Rendben. Nos, a felesége Ginny Weasley lett és született két gyerekük, az egyik Lily a másik Sirius. Lily most hatodéves a Roxfortban és griffendéles. Sirius pedig hat éves… - sorolta rá sem nézve a képre.
- Van két unokánk – mosolyodott el Lily.
- Na ácsi, miért Sirius? Amúgy Siriusszal mi van? A vén lókötő gondolom nem nősült meg – nevette James. Lex ránézett és elhúzta a száját.
- Nem nősült meg, esélye sem volt rá… miután Peter elárulta magukat ő megtámadta. Féregfark úgy intézte, hogy azt higgyék Black volt a tettes így Sirius tizenkét évre Azkabanba került, ahonnan végül megszökött. Sajnos rá két évre egy ütközetben meghalt – mondta hangon. James úgy tűnt, sokkot kapott.
- Sirius… szegény Tapi… És Peter. Hogy bízhattunk benne… éreztem, hogy valami furcsa van körülötte. A fene se gondolta, hogy képes átállni – morgolódott.
- Nem tudhattad – vigasztalta Lily. Pár perces csönd következett, végül Lily föltette azt a kérdést, amit Lex nem tudta, hogy kerüljön ki.
- Te nagyon sokat tudsz rólunk és Harryről is… ez mind benne van a történelem könyvekben, vagy ismered is őket? – faggatózott a nő.
Alexei arca megfeszült és igyekezett hárítani.
- Ki ne ismerné őket… hetente vannak a Próféta címlapján – vetette oda félvállról.
- Te nem mondasz igazat – szögezte le James és olyan közel jött a keretben amennyire csak tudott, hogy alaposabban is megnézze a fiút.
- Mi maga, vallató? – lázongott Lex.
- Ne feleselj kölyök, egyébként még a neved se tudom – szidta össze James.
- Nem tudja, mert nem mondtam meg – válaszolta konokul Lex, majd karba fonta kezét és elfordította fejét.
- Hogy azt a pimasz ősödet te kis suttyó – háborgott James és úgy tűnt igencsak ideges lett. Lily próbálta csitítgatni, kevés sikerrel.
- Eleget hallottam magáról, hogy milyen volt az iskolában szóval nincs joga ítélkezni fölöttem – jelentette ki a fiú.
James tátott szájjal meredt rá.
- Mégis mit tudsz te rólam, he?
- James Potter, aranyvérű, griffendéles diák, a Tekergők egyik tagja és vezére, aki elsődleges céljának tűzte ki, hogy megkeserítse egy iskolatársa életét. Az pedig hogy honnan tudom, legyen titok – felelte gúnyosan.
- Várj, kitalálom. Az a szemét Piton mesélt neked erről, igaz? Reménykedtem benne, hogy ő is elpatkolt utánunk, de sajnos tévednem kellett – morogta James.
Alexei dühösen meredt a képre.
- Fogalma sincs semmiről… Perselus Piton éveken át kémkedett Voldemort ellen. Neki köszönheti rengeteg jó ember az életét, többek közt a maga fia is! Az ügyért olyan dolgokat kellett megtennie, amire még maga sem lett volna képes. A mai napig úgy néznek rá sokan, mintha bűnöző lenne, pedig ennek a háborúnak ő az egyik hőse! Hála legyen Merlinnek, hogy nem mindenki gondolkodik úgy, mint maga, és megmentették őt az utolsó percekben, különben a fia sem élne már, sőt senki sem élne, mert Voldemort még mindig életben lenne – vetette James szemére. A férfi azt sem tudta, hogy mit mondjon, de Lily átvette a kérdezést.
- Mi lett vele? – kérdezte szelíden.
Alexei gondolkodott rajta, hogy nem mond semmit, de Lily átható tekintete beszédre késztette.
- Jól van… Igen, hibázott kihallgatta a jóslatot és elárulta Voldemortnak, de nem tudta, hogy magukról szól. Utána megpróbálta jóvá tenni, de se maguk, se Dumbledore nem hitt neki. Végül letette a megszeghetetlen esküt, hogy vigyázni fog a fiára… A Roxfortban ki nem állhatták egymást. Piton ott és úgy szívatta őt, ahogy csak tudta, de Harryt se kellett félteni. Állítólag legendás kis veszekedéseik voltak. Aztán hatodévben Dumbledore kitervelte a saját halálát… Már eleve haldoklott, és így megmentette Draco Malfoyt attól, hogy ölnie kelljen. Pitont kérte meg rá, aki megtette… Később ez kiderült és megkeresték Pitont, aki bujkált Dracóval. Hermione Granger egy mugli származású boszorkány, Harry legjobb barátnője és osztálytársa talált rá… Hát… a találkozásnak lett egy kis következménye, még pedig Anthonius Granger Piton, akiről négy évig senki se tudott, mert Görögországban élt az anyjával. Mikor Draco és Hermione visszajöttek kiderült, hogy Tony Piton fia, ezután összejöttek, és a Végső csata után összeházasodtak, és megszületett Eileen… - az utolsó szót szinte köpve mondta ki.
- Miért érzem úgy, hogy a kiscsajt kevésbé kedveled, mint az apját? – tűnődött el James.
- Eileen egy kiállhatatlan, kötekedő kis liba. Most egy évig távol volt, így volt egy kis nyugalmam tőle… - morogta a fiú.
- Gondolom mardekáros – találgatott James.
- Igen…
- Te pedig? – kérdezte Lily.
- Én is – jelentette be a fiú. James arcán elégedett mosoly bujkált.
- Akkor te a vesztes oldal tagja vagy, igaz? – kérdezte gúnyosan. Alexei ismét úgy érezte, hogy menten felrobban.
- Ahogy vesszük…
- James, hagyd abba – szólt rá Lily.
- Most meg mi van?
- Már nem csodálkozom rajta, hogy Harry egy időben kételkedett magában. Eléggé arrogáns seggfej – vetette oda a fiú.
- Fú, te kis nyikhaj! Csak tudnék kimenni innen, szétrúgnám a segged – fenyegetőzött.
- Ajaj, nagyon megijedtem. Szerintem kettőnk körül maga lenne nagyobb bajban – vigyorodott el a fiú.
- Én ezt nem hallgatom tovább – jelentette be James és hátat fordított.
- Engem viszont érdekel, hogy mi történik odakint – hisztizte Lily.
- Akkor hallgasd csak ennek a mardekáros kis szörnyetegnek a vartyogását.
- Úgy is lesz… Mesélnél még? Perselus most mit csinál?
- A Roxfort igazgatója, a felesége pedig a bájitaltan professzorunk és a mardekár házvezetője. Amúgy csak megjegyezném – szúrta oda a hátat fordító Jamesnek –, hogy feltalálta a farkasölő-főzetet, ami miatt Remus már nem szenved Teliholdkor, és már csak hónapok kérdése, hogy az átváltozást is megakadályozza nem csak a tudatvesztést. – Remus nevének hallatán James ismét odafordult.
- Remus él? Jól van? – kérdezte megfeledkezve magáról.
- A Roxfort SVK tanára és a Griffendél házvezetője. Nymphadora Tonks lett a felesége, Andromeda Black lánya. Van két gyerekük… Teddy tavaly végzett, Juliet pedig most lesz negyedikes – fejezte be. James egy kicsit elmosolyodott.
- Legalább neki összejött…
- Pitonnak hála. Ha ő nem találja fel a főzetet, kétlem, hogy a professzorasszonyeg tudta volna győzni. Állítólag, így is majdnem két évig szenvedtek egymással, mire Remus belement hogy elvegye feleségül. – Lily ezt hallva felnevetett.
- Nem is Remus lenne, ha nem hisztizne minden miatt – mosolyogta.
- Amúgy jó tanár… - jegyezte meg.
- Az biztos – bólogatott James.
- Most mesélhetnél magadról is – próbálkozott Lily.
Lex elmosolyodott és megcsóválta a fejét.
- Az nem biztos, hogy jó ötlet lenne.
- Ugyan miért? – értetlenkedett Lily.
- Mert éppen szökésben vagyok, és már így is sok időt vesztegettem. Mennem kéne tovább…
- Mégis, mi elől szöksz? – értetlenkedett James.
- Fogalmazzunk úgy, hogy valaki jobban örülne neki, ha a föld alatt lennék… - kezdte.
- Akkor miért nem mész az aurorokhoz? – lepődött meg James.
- Mert éppen előlük menekülök. Mostanra tuti riasztották őket, hogy keressenek meg és vigyenek haza. Már jóformán egy éve ki sem tehetem a lábam még az udvarra se, nehogy megöljenek vagy elraboljanak. Én pedig már nem bírom a bezártságot… Apám meg… ő meg nem érti meg, csak azt hajtogatja hogy Alexei, a te érdeked. Alexei bírd ki, már nem tarthat soká. Pedig még évekig is eltarthat, mire elkapják az illetőt – pedzegette a fiú. Lily úgy érezte, hogy még valami bántja a fiút belül.
- Nem csak ezért szöktél el, igaz? – kérdezte türelmesen.
- Hát… igazából összevesztem… apámmal, és hallottam, hogy ezután ő anyával is összeveszett és… nem akartam, hogy tovább veszekedjenek. Ha eltűnök, talán visszaáll a régi rend és mindenki megnyugszik – mondta egy szomorkás mosoly keretében.
Lily Jamesre nézett, hogy a férfi mondjon már valamit. A férfi azonban nem tudta, hogy mit kéne tennie, elvégre az előbb még veszekedett a gyerekkel.
- Az édesapád biztosan szeret, csak egy kicsit stresszes lehet otthon a helyzet – próbálkozott Lily. Alexei keserűen felnevetett.
- Édesapám? Az édesapám senkit se szeretett… képtelen volt szeretni, ez lett a veszte – suttogta maga elé. James értetlenül nézett rá.
- De… nem azt mondtad, hogy összevesztetek? Akkor most mi van?
- Lily az édesapámat emlegette… Ő már régóta halott és nem is karok róla beszélni. Nekem csak… még két éve sincs, hogy van családom. Megmentettek, befogadtak… nekik köszönhetem, hogy élek. Csak… miattam elég sok a zűr otthon, és én nem akartam nekik rosszat – felelte a fiú.
- Hagyd már, ha befogadtak, akkor egy kis vita nem árt nekik – legyintett James.
- Mindenesetreekem most mennem kéne – tápászkodott föl a földről Lex.
- Várj! Ne hagyj itt minket, kérlek. Nem tudnál eljuttatni a fiamhoz? – könyörgött Lily.
- Most biztos nem megyek feléjük – jelentette ki Lex. Hirtelen mintha mágiarezgést érzékelt volna. Előkapta pálcáját, hogy megvédhesse magát, ha kell.
- Mi a baj? – kérdezte Lily ijedten.
- Jön valaki – suttogta Lex, majd lekuporodott az íróasztal mögé, hátha így megúszhatja a dolgot. Mikor meghallotta az ismerős hangot nem tudta, hogy örüljön vagy bosszankodjon.
- Alexei! – kiabálta Harry. Úgy tűnt nagyon is aggódik. A fiú azonban összeszorított szájjal várta, hátha elmegy.
- Téged hív… – suttogta Lily.
- Alexei, fiam merre vagy? Tudom, hogy itt vagy… csak azt nem, hogy merre – morogta bosszúsan Harry. James furcsán nézett Alexeire.
- Ő az apád? – kérdezte kíváncsian, mire Lex bólintott és csendre intette a festményt.
- Alexei, ne csináld ezt… a frász kerülget a háztól, gyere elő és menjünk innen… kérlek – már-már szinte könyörgött neki. Alexei hátra döntötte a fejér és nagyot sóhajtott. Sajnálta Harryt, ezért nem volt más választása.
- Fönt vagyok… A dolgozószobában… vagy mi volt ez régen – mondta a fiú fáradtan. Hirtelen lépcsőrecsegést és lábdobogást hallottak, majd megjelent Harry az ajtóban és szabályosan lerogyott Lex mellé.
- Alexei Darius Potter még egyszer ne hozd rám a frászt, vagy nagyon megjárod – fenyegetőzött a férfi miközben a fiút ölelgette.
Lily és James döbbenten nézték a jelenetet.
- Po… Potter vagy? – jött a döbbent kérdés oldalról. Harry lassan fordította oda a fejét, hogy megnézze a hang forrását. A festmény láttán viszont ő is leült a földre Lex mellé.
- Öhm… Lily és James Potter bemutatom az apámat, Harry Pottert… a fiatokat – mondta Lex. Lily meghatottan nézte fiát, míg James értetlenül meredt hol az egyikre, hol pedig a másikra. Harry meg se tudott szólalni.
- Kisfiam… az én kicsi Harrym. Hogy megnőttél – sopánkodott az asszony.
- Fiam, valóban te vagy az? – Ám Harry nem válaszolt. Tátott szájjal meredt a festményre. Lex meglóbálta előtte a kezét, hátha attól felenged.
- Szerintem ő is örül, csak most sokkot kapott… - morogta Lex, végül lassan elkezdett hátrálni egy kicsit.
- Te mit csinálsz? – lepődött meg Lily.
- Amíg nem mozog én meglépek… Jó volt látni titeket… - dünnyögte a fiú, majd elindult a kijárat felé. James hangja azonban megállította.
- Egy Potter nem fut el semmi elől – mondta.
Harry most fia után nézett, de még mindig nem mondott semmit. Lex ott állt az ajtóban és nem mozdult.
- Mindenkinek jobb lenne nélkülem. Csak bajt és szenvedést hozok… - suttogta alig hallhatóan a fiú. Harry tétován felállt, de nem ment közelebb.
- Régen én is ezt gondoltam magamról. Azt gondoltam, hogy mindenkinek jobb lenne, ha nem lennék. A szüleim… élnének, a barátaimnak nyugta lenne. Egyedül akartam a hrocruxok nyomába eredni, hogy ezzel is megkíméljem őket. Végül rájöttem, hogy nélkülük semmi vagyok… - mondta nyugodt hangon Harry.
- De én nem vagyok te – fordult meg a fiú, és szemében könnyek gyűltek. – Én nem vagyok… nem vagyok Potter – szipogta elkeseredetten.
Harry szomorúan nézett rá.
- Rendben. Nem vagy Potter… de Denem se vagy – jelentette ki.
Lily a szája elé kapta a kezét és James is döbbenten nézett rájuk. Csak reménykedtek benne, hogy nem jól hallották a nevet.
- De az ő vére… az övé van bennem. Hogy lehetnék akkor jó? Hogy lehetnék más? Bennem van, hogy bajt hozzak mindenkire. El kell mennem – szipogta elkeseredetten a fiú. Harry viszont szélesen rámosolygott.
- Hogy lehetnél olyan, mint ő? Ő nem törődne másokkal, te azért akarsz elmenni, hogy megvédd azokat, akiket szeretsz.
- De én… - akadékoskodott a fiú.
- Nincs De. Anyád szeret, ahogy én is, Lily és Sirius is imádnak. A barátaid már létezni sem tudnak nélküled. Hermész frászt kapott mikor náluk kerestelek. Mindenki félt téged… - taglalta Harry. Úgy tűnt ez hat, mert Alexei lassan abbahagyta a szipogást és kezdett megnyugodni.
- Oké… rendben. De most nézz rájuk… - mutatott a festmény felé. – Megtudták, és máris úgy néznek rám, mint valami csodabogárra – dohogott Lex. James tért magához elsőként.
- Na, álljon meg a fáklyás menet. Mi a Merlin búbánatáról vartyogsz nekem, kölyök? Egyáltalán nem azért nézek rád ekkora szemekkel, mert egy megalomán kretén van az őseid közt…
- Bella volt az anyám – jelentette be a fiú, mire James elnyomott egy szitkot.
- Szóval két megalomán őrült… Hanem azért nézlek ennyire kritikusan, mert itt picsogsz tizenöt éves étedre. Már ne is haragudj, de ez teljesen égő – pufogott James.
- Ne is hallgass rá – vágta rá Harry.
- Na de fiam! – sápítozott James.
- Apropó hello apa… Szia, anya. Nem is tudtunk róla, hogy van egy festményetek – váltott témát Harry.
- Két nappal a halálunk előtt készült - válaszolta Lily még mindig meglepetten.
- Harry, miért van olyan érzésem, hogy nem igazán örülsz nekünk? – kérdezte James.
- Ez nem így van. Meglepődtem… viszont annak örülnék, ha mások pocskondiázását abbahagynád. Abból a pár emlékből amiben szerepeltél, elég sűrűn láttam ezt az oldalad és nagyon nem tetszett – morogta Harry.
- Abbahagyja, ígérem – mondta Lily.
- Rendben. Menjünk haza – karolta át fiát, míg a másik kezével megfogta a festményt és óvatosan elindultak lefelé. Az utcán belebotlottak Gideonba, aki nem volt olyan kedves Alexei-jel, mint Harry. Egyszerűen hátsón billentette a fiút.
- Mondd csak te normális vagy? Elment az a csepp eszed is? A frászt hoztad mindenkire! A nővéred halálra aggódja magát miattad! – ordibált a fiúval.
- Bocsánat…
- Ennyivel nem vagy elintézve, ugye tudod? Ezért még kapni fogsz – fenyegetőzött Nott.
- Gideon, elég lesz… - hárított Harry. A távolban megjelent Tony és a mögötte siető Piton is.
- Merlinre Potter, szólhattál volna, hogy megvan a gyerek! – korholta le Harryt Perselus.
- Csak most találtam meg – magyarázkodott Harry.
- Remélem tisztában vagy vele, hogy mekkora őrültséget csináltál. Mi azon vagyunk, hogy neked ne essen semmi bajod, erre önként mész a védelmi zónán kívül. Még apád sem volt ennyire idióta! Ő legalább csak akkor ment ki, ha valaki veszélyben volt! – folytatta megállíthatatlanul.
- Jé, csak nem Piton? Csúnya vénember lett belőled – jött a gúnyos megjegyzés a festménytől. Perselus a nyakát behúzva vetett egy pillantást a képre, majd megdörzsölte az orrnyergét.
- Potter, mondd azt, hogy az ott nem az idegesítő apád, és nem engem kóstolgat még holtában is? – könyörgött a másiknak.
- Sajnálom, de igen. Odafönt találtuk a képet.
- Szia Perselus – köszönt rá kedvesen Lily, mire Perselus elmosolyodott.
- Szia Lily. – Teddy hallva a kedves hangvételt kíváncsian nézett a képre, majd apja átszellemült ábrázatára.
- O-ó… asszem’ anya féltékenykedhet egy sort – jegyezte meg rosszmájúan, mire apjától kapott egy csúnya pillantást.
- Talán haza kéne menni, ott mindent megbeszélhetnénk – ajánlotta föl Harry. Végül lassan mindenki hoppanált a Potter házhoz, és értesítették a keresőcsapat tagjait, hogy a célszemély előkerült.
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Szia!
Ezt a történetedet is nagyon szeretem. Nagyon jó szereplő benne Alexei. :) Ez a rész is jól sikerült. Örülök, hogy megtalálták Őt és nem történt semmi baj. Meglepődtem azon a festményen, de szuper ötlet! :) Irigylem a fantáziádat! :D
Csak így tovább és várom a következő fejezetet.
Elizabeth
Hát z a festmény csak egy hirtelen ötlet volt, de majd meglátjuk még mi kerekedik ki belőle. :) Már nem sok fejezet van belőle hátra...