Randevú
Hermione egyre növekvő izgalommal és félelemmel várta a péntek estét. Már reggel enyhe gyomorgörccsel ébredt, és ezt csak tetézte az egész nap özönlő jókívánságok hada is. Igen, ma volt a születésnapja, méghozzá a huszonhetedik. Ezzel kapcsolatban eléggé vegyesek voltak az érzései. Sohasem tervezte, hogy fiatalon feleség és anya lesz. Mindig is tanulni és tanítani szeretett volna, na meg persze karriert csinálni. Igazából harminc éves kora előtt nem is nagyon gondolkodott abban, hogy családja legyen. Még a Ronnal való kapcsolata is ezért nem vezetett sehová. Tudta, hogy a fiú mit akar. Fiatal feleséget és családot. Ez pedig nem volt összeegyeztethető Hermione világnézetével. Ő nem egy otthoni házi robot akart lenni, aki friss étellel várja haza az ő dolgos férjecskéjét. Hermione mást akart. Világot látni, megismerni minél többet, és persze egy olyan férfit az oldalára, akivel el tud beszélgetni, akivel megértik egymást, akivel vannak közös dolgaik.
Aztán persze Malfoy és a többiek keresztbe tettek Hermione csodás jövőképének. Bár, még mindig megvolt az a bizonyos álomkép és részben teljesült is, tanított, tanult és felfedezett. Csakhogy nem volt mellette senki, akiben eléggé megbízott volna. Nem tervezte, hogy huszonhét évesen gyereke legyen, de azt azért remélte, hogy egy barátja azért lesz. Sajnos nem így történt. Így tehát mi maradt neki? Be kell élnie egy ál randival Perselusszal. Nem mintha nem örült volna a másik társaságának, de azért ezt mégsem érezte olyan igazi randevúnak. Hiszen barátok voltak. Tudta, hogy Piton jó színész és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy átverje őt.
A bökkenő az volt, hogy Hermione lehet jobban örült volna annak, ha a férfi nem csak játszik vele, hanem komolyan cselekszik. Viszont félt, ha kiderülnek az érzései, akkor a másik elhidegül tőle, és ő elveszti a jelenlegi egyetlen támaszát. Persze, ott voltak Harryék, bár, még mindig csak a kötelező szinten tudott velük beszélgetni, és ott volt neki Ginny is, akivel igazán jóban lettek ismét, de ez mind kevés volt a számára. Egyre többet merengett azon, hogy miért is van szüksége Perselusra. Egyszer már elmondta a férfinek, hogy amolyan család pótlékként tekint rá: testvér, apa, férj és barát egy személyben. De, azóta a férfi nem hozta föl ezt a témát. Pedig Hermione reménykedett benne, hogy talán a férjes résznél egy kicsit jobban gyötri majd a kíváncsiság, de semmi. Perselus hallgatott ezzel kapcsolatban. Most pedig ott állt a tükör előtt, rajta a fekete ruha, amit Ginnytől kapott két oldalán pedig, egy-egy barátnője serénykedett, hogy minél csinosabban nézzen ki.
– Szerintem, nem ártana még egy kis smink, nagyon sápadt vagy - dünnyögte Tonks.
– Szerintem, pedig elég ennyi. Nem azt akarja sugározni, hogy most azonnal fektess le… csak azt, hogy majd talán egy-két alkalom múlva – öltött nyelvet Ginny. Hermione szájtátva nézett a vörös hajú lányra.
– Na, de Ginny!
– Most mi van? Hermione ne tagadd, hogy közel s távol Piton az egyetlen férfi, aki megmozgat benned valamit, persze csakis jó értelemben – oktatta ki a másikat.
– Na, meséljetek csak… én erről lemaradtam! – méltatlankodott Tonks.
– Hermione már álmodott Pitonról… és tudod, hogy egyébként minden pasitól rosszul van még álmában is, de Pitont elviselte… sőt, élvezte is – emelgette kajánul a szemöldökét Ginny. Hermione már javában vörösödött.
– Ó! Ez már valami! Amúgy, Perselus tök jól néz ki ezzel a rövid hajjal. Nem mintha a régivel rosszul festett volna, de az amolyan könyörtelenül volt szexi, ez meg most olyan… hogy is mondjam: „Én olyasmit tudok neked adni, amit senki más” – utánozta Perselus hangját Tonks és mellé még feketére is változtatta a haját. Ginny harsányan felnevetett, és Hermione sem tudta megállni kuncogás nélkül.
– Elég lesz, szerencsétlen már biztos csuklik – somolyogta Hermione.
– Majd bevesz rá valami bájitalt. Apropó, lassan nyolc óra nekünk pedig mennünk kell, de ne felejtsd el, holnap vacsora a szülinapod alkalmából nálunk! – mondta Ginny.
– Rendben, nem felejtem, de… Kik lesznek ott?
– Az titok – vágta rá Tonks.
– Ne már! Tudjátok, hogy szükségem van rá, hogy felkészüljek – hisztizte Hermione. Végül a másik két nő megsajnálta és elkezdték sorolni.
– Ott leszünk én és Harry, Dora és Remus, Neville és Susann, Ron és Lavander, McGalagony, anya és apa, na meg persze Te! – fejezte be mosolyogva Ginny.
– Ennyi? – kérdezte kissé hitetlenkedve Hermione.
– Ennyi, nem akarjuk a frászt hozni rád. Apropó, hozz magaddal valakit – ajánlotta Tonks.
– Ha ez enyhe célzás volt, hogy holnap is Perselusszal vacsorázzam, hát szerintem szegénynek ma bőven elege lesz belőlem…
– Jól van akkor kellemes estét neked – köszönt el Ginny.
– Aztán, mesélj majd nekünk – kacsintott rá Tonks.
– Sziasztok és köszönök mindent! – búcsúzott el Hermione is, majd visszacsukta az ajtót.
Bár csak pár perc telt el barátnői távozása óta, minden egyes perc hosszú óráknak tűnt számára. Mintha az idő csakis az ő kedvéért, direkt lassított volna. Idegesen járkált a nappaliban és azon morfondírozott, hogy megéri-e neki egyáltalán ez az egész.
– Bolondot csinálok magamból! – zsörtölődött. Aztán újra odasietett a tükör elé és gondosan megigazított egy kósza tincset a homlokán. Szinte ezzel egy időben kopogtattak az ajtón. Hermione reflexből válaszolt:
– Gyere be! – szólt ki, ám az ajtó nem mozdult. Elindult felé és résnyire kitárta. Odakint egy kicsit bosszús, ám annál inkább elegáns Perselus fogadta.
– Hermione, csak emlékeztetés ként mondom és többször nem hozakodok elő vele az este folyamán, de… Vedd úgy, hogy ez egy igazi randevú. Tehát, egy idegen férfinak nem szólunk ki az ajtón, hogy menjen be – figyelmeztette. Hermione pislogott párat, majd lassan visszacsukta az ajtót. Egy kissé morbidnak érezte a helyzetet, de belement a játékba. Pár másodpercre rá Perselus ismét kopogtatott és ő ajtót nyitott.
– Jó estét Hermione – köszönt illedelmesen a nőnek.
– Jó estét Perselus – válaszolta Hermione. Ekkor a férfi egy szál fehér rózsát húzott elő a háta mögül.
– Igazán elragadó vagy ma este. Ezt neked hoztam… - adta át a rózsát. Hermione elmosolyodott és megszagolta azt.
– A fehér a kedvencem, de honnan… - faggatózott, mire Perselus fölemelte a kezét.
– Az én dolgom, hogy mindent tudjak, és a lehető legcsodásabb estében részesítsem a hölgyet – bókolt Piton. Hermione kissé furcsának és műnek érezte a jelenetet, de úgy volt vele, hogy maximum jót nevetnek rajta a végén.
– Köszönöm. Nos… Hova megyünk? – kérdezte. Perselus a kezét nyújtotta Hermione felé, aki habozás nélkül megfogta azt. Arra viszont nem számított, hogy egy kézcsókot fog kapni. Döbbenten nézte, amint Perselus ajkai megérintik a kézfejét. Még a hideg is kirázta.
Perselus érezte, hogy a másik libabőrös lett az érintésétől, de tudta, hogy nem kegyelmezhet. Ez most egy kiképzés, és nem lehet lágyszívű. Mindennek tökéletesnek kell lennie, Hermione érdekében.
– Először is, vacsorázni megyünk. Szereted a francia konyhát? – kérdezte Piton kissé elmosolyodva.
– Igen – válaszolta könnyedén Hermione.
– Nos, akkor szabad a karját hölgyem? – mosolygott rá a nőre. Hermione már nem annyira elszántan, de belekarolt a másikba. Perselus, lassan, de határozottan vezette Hermionét fel a lépcsőkön. Közben pedig végig bókolt a nőnek.
– Gyönyörűen nézel ki, a szavakat sem találom, hogy kifejezzem vele, amit látok – Hermione mélyen elpirult. Tudta, hogy a másik csak azért teszi ezt, hogy zavarba hozza. Elvégre semmi extra nem volt rajta, csak egy térdig érő fekete ruha, amiből még a válla sem látszott ki.
– Köszönöm, de igazán nem szolgáltam rá a bókokra…
– Hermione, jegyezd meg, ha egy férfi bókol egy gyönyörű nőnek, akkor azt illik elfogadni. Viszont azt is tudd, ha egy férfi bókol egy nőnek, az azt jelenti, hogy az a férfi akar valamit a nőtől – duruzsolta Perselus. Hermione nagyot nyelt. Ez már felért egy kész fenyegetéssel.
– Rendben – suttogta megadón. Közben megérkeztek a hetedik emeleti folyosóra. – A Szükség szobája? – döbbent meg Hermione.
– Ez kérlek szépen egy francia étterem – mondta somolyogva Perselus, majd ahogy beléptek odabent tényleg egy hangulatos étterem tárult a szemük elé. A levegőben andalító zene szólt, és édes illatok terjengtek. Hermione mélyet szippantott az illatból és mosolyogva jegyzete meg:
– Gyömbéres eperleves…
– Igen, azt hiszem az – felelte Perselus meglepetten.
– Nagyon szeretem. Mikor Párizsban éltem akkor is mindig ezt rendeltem – mesélte boldogan a nő. Furcsa volt a számára, hogy valaki ennyit tudjon róla. Kissé bűntudata volt, hogy ő bezzeg semmit sem tudott Perselusról.
– Akkor talán foglaljunk helyet – ajánlotta Perselus, és egy szépen megterített és gyertyákkal díszített asztalhoz vezette Hermionét. Udvariasan kihúzta a széket és megvárta míg Hermione helyet foglal, majd ő is leült vele szemben. A nő annyira meghatódott a környezettől és a bánásmódtól, hogy majdnem sírva fakadt. Perselus, hogy elkerülje a könnyeket gyorsan elvonta a figyelmét.
– Na, és mit szerettél még Párizsban? – faggatózott a férfi.
– Hát… szerettem a Szajna partján sétálni. Csodálatos látvány, ahogy az utcai lámpák fénye visszatükröződik a víz felszínéről. Imádtam a pékségeket, főleg, ami a házunk mellett volt. Minden reggel lesétáltam néhány péksüteményért és abból éltem délutánig.
– Ez nem hangzik valami túl egészségesnek – jegyezte meg Perselus egy pillanatra kibillenve az udvarló szerepéből.
– Tudom, de finomak voltak. Ó, minden második hétvégén az Eiffel toronyba kirándultam. Órákig tudtam nézelődni fönt - mesélte átszellemülten.
– Igen, valóban csodás a látvány onnan fentről – mondta Perselus. Hermione hirtelen felé kapta a fejét.
– Voltál már Párizsban?
– Persze, jóformán mindenfelé jártam. Albus kényszerített, hogy menjek el minden jelentősebb bájitalfőző eseményre. Párizsban, eddig háromszor voltam. Vagyis nem… négyszer. Egyszer önszántamból mentem el Nathaniellel a Kviddics kupára – mondta lelkesen. Hermione szeme kikerekedett.
– Komolyan? Arra, ami öt éve volt? – lepődött meg a nő.
– Igen, arra, de miért kérdezed?
– Jártál a Saint-Michel környékén? – kérdezte sürgetőn.
– Igen… arrafelé volt a szállodánk. Potter is ott volt a csapat miatt, legalább segített Nathaniellel.
– Hát ez… akkor lehet, hogy nem képzelődtem. Tudod a kupadöntő alatt, hogy láttam egy férfit, aki nagyon hasonlított rád. Azt hittem te vagy az mugli ruhában. El is indultam utána… Aztán, mikor bement egy játékboltba megtorpantam. Gyorsan eliszkoltam a helyszínről elhessegetve a gondolatot hogy te lehetsz az. – A vallomás hallatán Perselus szíve nagyot dobbant.
– Hát ez… megtisztelő. Mármint… Potterék elől menekültél, de egy idegen után elindultál, csak mert azt hitted én vagyok? Pontosabban, valószínű én voltam, mert én is voltam egy játékboltban. Nathaniel otthon hagyta az alvós állatát, és kerítenem kellett neki egyet – mesélte a férfi.
– Ez hihetetlen – suttogta boldogan Hermione.
– Furcsa az élet – dünnyögte Piton. Hermione csak bólintott. Még beszélgettek Párizsról és Hermione iskolás éveiről, majd végre nekikezdtek a vacsorának. Hermione pontosan azt kapta, amit enni szeretett volna. Gyanította, hogy a másik alaposan utána nézett annak, hogy ő miket is evett, amíg Párizsban élt. Jól esett neki ez a fajta törődés.
Már a desszertnél jártak, mikor Hermione észrevette, hogy a másik kitartóan őt nézi. Kíváncsiságát nem tudta visszatartani így rákérdezett.
– Mit nézel? Valami furcsa van rajtam? – értetlenkedett. Perselus csak elmosolyodott és óvatosan Hermione felé nyúlt. A nő egy picit meglepődött főleg attól, hogy a másik megérinti a száját.
– Csak egy kis tejszínhab – mondta somolyogva a férfi és egy laza mozdulattal letörölte, a nő felső ajkán lévő kis foltot. Ám, ami Hermionét jobban meglepte az, az volt, hogy Piton ezután egyszerűen bekapta az ujját eltüntetve róla a bűntett nyomát. Hirtelen úgy érezte, hogy túl kicsi neki a helyiség és nem kap levegőt. Úgy vélte, hogy a régi jó barátja – másoknak csak pánikbetegség néven ismert közellenség – ismét itt dübörög a feje mellett.
– Öm… Ezután, mit csinálunk? – faggatózott, majd egy nagyot kortyolt az ásványvizéből.
– Arra gondoltam, hogy sétálhatnánk. Úgy is szeretsz a Szajna parton sétálni nem?
– De… - nyögte Hermione. Kezdett egy kicsit megijedni. Félt attól, hogy mi történhet a folyóparton a sötétben, a holdfénynél…
– Akkor, talán indulhatnánk is – nyújtotta a kezét a férfi. Hermione tétován nyúlt felé és egy kicsit remegett is. Perselus érzékelte ezt, de úgy döntött nem hátrál, nem enged a másiknak. Hiszen csak így van rá esélye, hogy később normális életet éljen.
– Gondolom itt maradunk… - hozakodott elő vele Hermione.
– Igen, egy igazi út Párizsba most túlságosan fárasztó lenne. Csak gondolj arra, ahol sétálni szoktál – biztatta. Hermione lehunyta a szemét és erősen arra a sétányra gondolt, amerre mindig szívesen bolyongott. Mikor legközelebb kinyitotta a szemét, már az esti sötétbe burkolózott Szajna parton álltak. Arcára akaratlanul is vidámság ült ki.
– Merlinre, hogy ez mennyire hiányzott! – sóhajtotta.
– Valóban szép látvány – jegyezte meg Perselus. Viszont a bók korántsem a városnak szólt, hanem Hermionénak. Egész végig a nőt nézte, és le sem vette róla a tekintetét. Hermione amikor észrevette, hogy a másik egyfolytában őt nézi, zavartan pislogni kezdett.
– Sétálunk? – kérdezte bizonytalanul.
– Persze… elvégre ezért vagyunk itt – mondta türelmesen a férfi. Karját Hermione felé nyújtotta és várta, hogy a nő elfogadja azt. Hermione legyőzte minden félelmét, és belekarolt a másikba, majd lassan elindultak a folyó partján. Jó ideig csöndben sétálgattak, ami még inkább feszélyezte Hermionét így megpróbált beszélgetni egy kicsit.
– Mesélnél magadról egy kicsit? – kérlelte a férfit. Perselus egy pillanatra megdermedt. Őt nem igazán szokták ilyesmire kérni. Viszont, az alkalom megkövetelte és ez is hozzá tartozott a menetrendhez. Hazudhatott volna, de nem tette.
– 1960. január 9-én születtem. A családomról… Nem is tudom, mit mondjak, amit még nem derítettél ki. Tudom, hogy régen kutakodtál utánam – jegyezte meg. Hermione kissé elmosolyodott, de szívesen válaszolt.
– Nos, édesanyád Eileen Prince, az aranyvérű Prince család egyetlen leszármazottja. A szülei nem nézték jó szemmel,hogy hozzáment egy muglihoz, így… kitagadták, ami szerintem hülyeség volt. Apád mugli és elég is róla ennyi. Tudom milyen volt, nem érdemes rá több szót vesztegetni. A gyermekkorod nem volt egyszerű, a családod és Harry apjáék miatt sem. A legjobb barátod Lily Evans volt, Harry édesanyja, és egyben ő volt a… - tétován oldalra fordította a fejét, hogy lássa, mit reagál a másik. Perselus kissé szomorúan meredt maga elé.
– A szerelmem – mondta végül.
– Igen… és miatta tértél át a jó oldalra, illetve, ha úgy vesszük, miatta kerültél a rosszra is. Később letetted a bájitalmesteri vizsgát, és azóta, itt tanítasz a Roxfortban. A kém szerepedről mindent tudok, és a bájitalokkal kapcsolatos kutatásaidról és fejlesztéseidről is, de… a magánéletedről, szinte semmit – fejezte be. Perselus nagyjából erre számított. Persze nem ilyen részletességgel. Egy kicsit kezdte magát idiótán érezni.
– Gondolom, most arról a részről kéne mesélnem, amiről nem tudsz – találgatott.
– Hát jó lenne – dünnyögte Hermione. Perselus lepillantott a nőre, aki ártatlan szemekkel nézett rá.
– Ehhh… Mint egy kölyökkutya… - morogta. Erre, Hermione kuncogni kezdett és akaratlanul is közelebb bújt a férfihoz. Perselus örült ennek a kis mozdulatnak, de ugyanakkor rájött ismét kiesett a szerepéből.
– Nos, magánéletem nem igazán volt. Hiszed vagy sem, nem vagyok egy Casanova – vigyorodott el.
– Pedig elég jól csinálod – suttogta Hermione. Perselus küldött felé egy halvány mosolyt.
– Köszönöm, de ezt az oldalamat csak a kivételes személyeknek tartogatom – felelte. Hermione egy kicsit elpirult, de tartotta magát.
– Ezek szerint, én különleges vagyok? – kérdezte a férfi felé fordulva.
– Pontosan. Nincs még egy hozzád fogható – duruzsolta a férfi. Hermione úgy érezte, hogy elveszik a másik fekete íriszében. Mintha egy örvény lett volt a férfi tekintetében, ami egyre csak húzta maga felé, és ehhez még hozzá jött az a kellemes, mély duruzsoló hang, amitől görcsbe rándult a gyomra.
Perselus maga is meglepődött a hirtelen beállt csöndön, és főleg a Hermione felől áradó pozitív energiától. Eddig a nő aurája mindig ingadozott, hol jobb, hol pedig rosszabb volt. Most viszont, olyan nyugodt és egyenletes volt, mint még eddig talán egyszer sem. Perselus úgy vélte, talán itt a legjobb pillanat arra, hogy cselekedjen. Viszont nem tudta csak így egyszerűen letámadni a másikat. Inkább a kissé gyerekes megoldás mellett döntött. Lassan előre hajolt és egy puszit adott Hermione arcára.
A nő szívverése az egeket verte, szeme kikerekedett és nem tudott megszólalni. Perselus egyszer csak azt vette észre, hogy Hermione hirtelen összecsuklik. Ijedten kapott a nő után és már javában átkozta magát tettéért.
– Hermione! Sajnálom… ez egy ostoba ötlet volt… Hermione – szólongatta a nőt, majd a karjába kapta, hogy hazaviszi. Hermione ekkor eszmélt föl és döbbenten nézett Perselusra.
– Hova viszel? – kérdezte tőle.
– A szobádba, mert egy idióta vagyok. Nem kellett volna erőltetnem ezt az egészet. Sajnálom – hadarta. Hermione hirtelen kapálózni kezdett.
– Tegyél le! Nem akarok menni – hisztizte. Perselus teljesen ledöbbent, nem értette a hisztit, aztán arra kezdett gyanakodni, hogy a nő biztos félreértette a helyzetet.
– Hermione, én nem…
– Állj! Csak tegyél le – parancsolta a férfinak. Perselus engedelmesen letette a nőt és várakozott.
– Nos?
– Ne hibáztasd magad. Ez egy jó ötlet és folytatni akarom – mondta Hermione határozottan. Perselus kétkedve nézett rá. Valami nem tetszett neki a dologban.
– Hermione, ne kényszerítsd magad. Úgy néz ki, hogy nem állsz készen erre… Hiszen egy ártatlan puszitól is a földön kötöttél ki – akadékoskodott a férfi.
– Hogy? Te azt hiszed? Az nem azért volt! Mármint nem úgy… Nem ijedtem meg tőled – tiltakozott a nő.
– Nem? Akkor miért? - értetlenkedett Piton. Egyszerűen föl nem tudta fogni, hogy egy nő Hermione helyzetében miért fog padlót tőle, hacsaknem a félelem miatt.
– Mert jól esett – vágta rá a nő, majd szája elé kapta a kezét és ijedten nézett a másikra. Úgy érezte, hogy most végleg lebukott és itt a világ vége. Perselusnak még a szája is tátva maradt. Egyszerűen nem tudott hinni a fülének.
– Hogy… mondtad? Tetszett? Mármint jól esett, hogy én… hogy adtam egy puszit? – kérdezte döbbenten.
– Iiiiigen – nyögte a nő.
– Ezek szerint, nem volt jó a színészkedésem – húzta el a száját letörten a férfi.
– De jó volt… - motyogta Hermione. Perselus tett egy lépést hátra. Nem tudta, hogy pontosan mi folyik, de abban biztos volt, hogy valami olyasmi, amit ő nem tervezett.
– Hermione, biztos csak azért esett jól a puszi, mert bennem megbízol. Kétlem, hogy annyira vonzónak találtál volna abban a pillanatban, hogy egy ilyen dologtól már padlót fogj – kételkedett a férfi. Hermione annyira reménytelennek látta a helyzetét, hogy úgy volt vele, nem erőlteti tovább a témát.
– Biztos, igazad volt… Valószínű, hogy még mindig túl megterhelő. De, ne hagyjuk abba! – kérte a másikat. Perselus elgondolkodott a dolgon, majd bólintott.
– Rendben, folytatjuk majd.
– Köszönöm – mosolyodott el a nő.
– Szívesen, de nem szeretnék még egy ilyen ájulást. A frászt hoztad rám – morogta a férfi.
– Bocsánat… - sajnálkozott a nő.
– Hagyjuk is. Lassan menni kéne lepihenni, holnap úgy tudom, hogy bulid lesz – mondta Perselus. Hermione kutakodón nézett rá, végül kibukott belőle a kérdés.
– Lennél a kísérőm?
Perselusnak időbe telt mire agya felfogta, hogy miről is van szó. Hermione azt akarta, hogy ő legyen a kísérője a másnapi vacsorán.
– Hát ez… Megtisztelő, de mégis, milyen titulusban óhajtod, hogy megjelenjek. Mint barát, akiben megbízol… Vagy mint „barát”, akivel éppen ismerkedsz? – kérdezte Piton. Hermione elgondolkodott a dolgon és végül megadta a választ.
– Azt hiszem, nem kéne sokkolni mindenkit azzal, hogy te és én… szóval, hogy mi úgy vagyunk – motyogta a nő. Perselust – bár, nem volt hozzá semmi joga –, mégis szíven ütötte ez a mondta.
– Tehát, szégyellnél megjelenni a kedvesemként – taglalta kissé csalódottan. Hermione észhez térve, hogy mit is mondott gyorsan helyesbíteni akart.
– Jaj, nem! Nem úgy! Ha tényleg a kedvesed lennék, büszke lennék rá, de ez most csak gyakorlás, és én nem akarok órákig fölöslegesen magyarázkodni. Mindenki szánakozva nézne rám, hogy csak ilyen cselszövésekkel tudok pasi közelben maradni – mondta kissé kétségbeesetten. Némiképpen hatott a szöveg, és Perselus egy kicsit megnyugodott.
– Jól van, akkor én, mint a barátod, akiben megbízol, elkísérlek. Mikorra jöjjek érted?
– Holnap hatra… és köszönöm – suttogta mosolyogva a nő. Perselus csak bólintott, majd Hermione ajtaja elé érve elköszön a nőtől.
– Jó éjt, Hermione…
– Jó éjt Perselus – felelte a nő, majd eltűnt az ajtó rejtekében. Perselus némi keserűséggel a szívében tért nyugovóra. Bántotta, ami történt, magát okolta a másik állapota miatt. Azon reménye pedig, miszerint Hermione vonzónak találja, már szinte teljesen elszállni látszott. Lassan kezdett beletörődni, hogy ő és Hermione csak a fejében létezhet.
<< >>
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Szia!
Hát ez a rész is fenomenális volt. Már nagyon vártam a randevút. Amikor Hermione majdnem elájult Piton egyetlen puszijától. Hát, ott majdnem leestem a székről. Pitonnak milyen lassan esik le a tantusz. Hihetetlen!! :)
Továbbra is tetszik, ahogyan alakítod a történet eseményeit. Kíváncsi vagyok Harryék mit tudnak elintézni, és Hermione vajon hogyan reagál ha megtudja, hogy a háta mögött szervezkedtek és már mindenki tud Malfoy tettéről.
Nagyon várom már azt a jelenetet, amikor Piton és Hermione végre összejönne, de akár egy csókkal is beérném a következő fejezetben. :D Jó, tudom, ne legyek telhetetlen.
Ezen a héten is várom az új részt! Remélem hamar megoldódik a számítógép-problémád.
puszi Elizabeth