Intézkedések

A Malfoy ügy felgöngyölítésében tett próbálkozások lassan haladtak. Miután Ronék visszatértek, mind a hárman, ismételten Harry irodájában beszélték át az eseményeket.

– Ron, mi volt Marcus kihallgatásán? – faggatózott Harry.

– Nem sok, hallgat mint a sír. Még az sem hatotta meg, hogy menedéket adnánk neki. Ha köze is van Malfoyhoz, ő hallgatni fog.

– Az baj, most már nem engedhetjük szabadon, biztos köpne Malfoynak – tűnődött el Dora.

– Ez igaz… Akkor magánzárka és csakis a mi embereink őrizhetik. Senkivel nem beszélhet, senkivel nem üzenhet – adta ki az utasítást Harry.

– Úgy lesz – mondta Ron és már el is sietett, hogy teljesítse a parancsot.

– Te mire jutottál? – fordult most Dorához.

– A lakás látszólag érintetlen, nem hiányzik semmi. Viszont a fürdőben volt egy rekesz… biztos ott tárolta a papírokat. Nos, majdnem minden megsemmisült. A kuncsaftok névsorából semmi sem maradt, már ha az volt eredetileg… Viszont, a lányok névsorából megmaradt valamennyi. Talán velük kéne kezdeni – ajánlotta Tonks.

– Ha más nincs, megkeressük őket és elbeszélgetünk velük – sóhajtott föl Harry.

– Hát… Ahogy végigfutottam a szememmel van köztük néhány, hogy is mondjam… Mostani magas pozícióban lévő hölgyemény is – dünnyögte Dora.
Harry szeme kikerekedett a döbbenettől.

– Ez most komoly? – kérdezte hitetlenkedve.

– Igen, az egyik ráadásul az én volt osztálytársam. Ő is hugrabugos volt, mint én… Most pedig a Szent Mungó gyermekosztályának a vezetője…

– Hát, ez elég kínos beszélgetés lesz – húzta el a száját Harry.

– Az, majd megyek és megkeresem őt, hátha segít – ajánlotta Tonks.
Harry bőszen bólogatott, legalább ez a rész nem rá hárult. Ő amúgy sem volt túl jó, ha a nőkkel kellett beszélgetnie. Többnyire a nők vagy felpofozták, vagy rá akartak mászni.

– Én elkaptam Owenst – jelentette be végül Harry.
Dora szájtátva nézett rá.

– Azt a kis piperkőc ficsúrt? Merlinre, már mióta tökön akartam szorongatni, de mindig kicsúszott a markomból – dühöngött a nő.
Harry vidáman elnevette magát és nem átallott megjegyzést tenni a másikra.

– Ejnye Tonks, ha a férjed hallaná, hogy más férfiak tökére vágysz… cö – gúnyolódott. Tonks persze paprikavörös lett.

– Te is tudod, hogy nem úgy értettem! Az a kis szemétláda megpattant az eljegyzési gyűrűmmel, amit Remustól kaptam!

– Ráadásul úgy, hogy már előtte letartóztattad – jegyezte meg Harry.

– Muszáj emlékeztetned rá? Még most is idegbeteg leszek, ha az eszembe jut.

– Nyugi, a fogdában van, bár eddig nem sok mindent mondott. Talán ha ráuszítalak, akkor elkottyant valamit – morfondírozott Harry.

– Benne vagyok – egyezett bele Dora. Már úgy is régóta péppé akarta verni a fazont. Hát most eljött az ideje.
Lementek a kihallgatóba, ahol ott találták a kajánul vigyorgó férfit.

– No lám, micsoda kellemes meglepetés. Nymphadora édes, hogy vagy? – kérdezte a férfi negédes hangon. Dora keze ökölbe szorult és egy kicsit megropogtatta ujjait.

– Én a helyedben nem piszkálnám, így is elég pipa – jegyezte meg Harry miközben helyet foglalt.

– Ugyan már Potter, miért hoztatok be? Nincs is ellenem elfogatóparancs! - vitatkozott Owens.

– Itt a parancs az öklömben, te kretén! Mi lett a gyűrűmmel, he? – trappolt oda Dora és galléron ragadta a férfit. Az kezdett kissé megijedni.

– Potter, leszednéd rólam a cicust? Kezdek tőle megijedni! – nézett kérlelőn Harryre.

– Bocs Owens, de ez a ti ügyetek – emelte föl a kezét hárítólag.

– Ugye tudjátok, hogy az aurori túlkapásokat is büntetik – jegyezte meg ijedten a férfi.

– Túlkapás kell neked? – kérdezte sziszegve Tonks, majd kirúgta a férfi alól a széket, de mivel fogta annak gallérját, így Owens még nem esett a földre.

– Komolyan a frász kerülget a csajtól! – rémüldözött a férfi.

– Bocs, tudod elég pipa rád. A gyűrű a férjétől van… Említettem már, hogy a férje vérfarkas? Dora ezért is ilyen erős… Tudod, az a sok küzdelem. És persze mindig ő győz – taglalta Harry élvezettel a képén. Owens nagyot nyelt, ahogy végignézett a vörös hajú nőn.

– Éééén… nem tudok semmit!

– De érdekes, most már bezzeg tudod, miről akarunk tudni – mordult rá Dora, majd egy mozdulattal felrántotta a széket és visszavágta rá a férfit.

– Na jó… Mit akartok tudni?

– Mit kérsz cserébe? – kérdezett vissza Harry.

– Védettséget… hogy ne kelljen az Azkabanba mennem és… Nymphadora… - mondta, de a nő tarkón vágta. – Aú… hogy ne bántson. Félek tőle… Ez a nő egy állat – mondta már majdnem sírva.

– Dora… Engedd el – mondta Harry türelmesen, mire a nő duzzogva ugyan, de hátrált egy lépést.

– Mit akarsz tudni? – kérdezte sürgetőn Owens.

– Mindent, amihez Lusius Malfoynak köze lehet… - mondta Harry vészesen nyugodt hangon.

– Eh… Az ki van zárva! Ha köpök hulla vagyok. Tőle még ti sem védhettek meg! – rázta hevesen a fejét.

– Hát ez kár… Dora!  - intett a nőnek, mire az ismét galléron ragadta a férfit.

– Héééé… jól van, talán egy kicsit… De nem sokat! – próbált meg alkudozni.

– Tudod mit? Benne vagyok… Te csak egy kicsit árulsz el, Dora pedig végre kiélheti a vágyait. Tudod, mielőtt lejöttünk éppen a golyóid összetöréséről ábrándozott – mesélte Harry, miközben egykedvűen méregette Owenst. Dora egy hirtelen mozdulattal a férfi két lába közé térdelt, pont a szék szélére, hogy még ne okozzon sérülést a másiknak.

– Ááááááááááááááá, Merlinre állítsd le! Ez megveszett!

– Sajnálom, tudod, ő nem elégszik meg egy kevés információval… - Dora közben már feltette a lábát a férfi combjára. A csizmája óriási sárfoltot hagyott a drága szöveten.

– O… oké. Rendben. Beszélek. Pontosan mi kéne?

– Minden, mint már említettem – vágta rá Harry.

– Akkor, mivel kezdjem? – kérdezte türelmetlenül a férfi.

– Mondjuk, kezd a csempészáruval, aztán jöhetnek a megvesztegetések és végül a
gyilkosságok – sorolta Harry.

– Jól van, de ígérjétek meg, hogy megvédtek! – akadékoskodott.

– Hé, ha engem megvédtek Voldemort elől, akkor Malfoynak esélye sincs – vigyorogta Harry.

– Jó… Szóval Malfoy és a csempészet… Hát, az elég cifra. A keze mindenben benne van. Ritka és tiltott bájital hozzávalók, fekete mágiával kezelt tárgyak, veszélyeztetett állatok, minden. Mindegyik területre más elosztója van…

– Mikor érkeznek az árúk? – vágott közbe Dora.

– Úgy tudom, hogy minden kedden… Az éjszaka leple alatt pakolnak le egy mugli teherhajóról.

– Akkor biztos holnap is jön egy szállítmány – vágta rá Harry.

– Elvileg…

– A megvesztegetések és a zsarolások? – tért ki rá Dora.

– Malfoynak sok a pénze, de a hatalma még nagyobb. Az emberei vakon követik és akár meg is halnak, ha veszélyt jelentenek Malfoyra. Rengeteg gazdag család van a markában. Sokakat zsarol, másokat megveszteget. Itt az aurorok közt is vannak néhányan, akik elég korruptak és mindig úgy intézik a dolgokat, hogy ha Malfoyra csak egy kis árnyék is vetül, akkor ők azt szépen elhessegetik. De az emberei ott vannak a Minisztériumban is. Jó néhány képviselő, a Wizengamot néhány tagja… - hadarta a férfi.

– Nehezebb dolgunk lesz, mint gondoltuk – sóhajtott föl Dora.

– Én ezt mondtam a legelején is! – hisztizte Owens.

– Neked kuss van, csak Malfoyról dumálj, vagy kiheréllek! – sziszegte a nő.
A férfi jobbnak látta, ha visszatér a beszámolóhoz.

– Jól van! A gyilkosságok a szokásos téma. Ha valaki elárulja, vagy valakiben csalódik, netán az útjában van, annak annyi. Ez vár rám is, ha nem védtek meg! – hadarta idegesen.

– Nyugalom, többet érsz nekünk élve – paskolta meg az arcát Dora, miközben gonoszul rávigyorodott.

– Mit tudsz Malfoy nőügyeiről? – kérdezte Harry.

– Hát, majdnem minden alkalommal másik nője van. Akivel meg van elégedve, azzal mondjuk úgy, hogy jól bánik…

– Mit takar az, hogy „mondjuk úgy”? – faggatózott Harry. Persze arról egy árva szót sem szóltak a férfinak, hogy az egész beszélgetést rögzítették egy bűbájjal, valamint az emlékeiket is fel fogják használni.

– Malfoy, hogy úgy mondjam, nem kíméli a szebbik nemet. Eléggé erőszakos, sok drága hölgyemény, akiket én is ismertem úgy döntöttek – miután Malfoyjal találkoztak –, hogy inkább abbahagyják a szakmát és apácának mennek. Malfoy egy állat, ha rákattan egy nőre, addig nem nyugszik, míg meg nem szerzi, legyen az akár valakinek a felesége.

– Úgy érted, akár zsarolással is ráveszi a nőket, hogy lefeküdjenek vele? – kérdezte Dora.

– Cica a lefekvés és Malfoy nem egyeztethető össze. Ő drasztikusan szólva, szétkeféli a nőket. Az a hír járja, hogy mikor halálfaló volt – amiből persze kimosta magát –, hogy akkor is az összes női áldozatát megerőszakolta. Sőt… Állítólag a legfiatalabb, egy tizenhárom éves lány volt. Én mondom ez már elmebeteg. Lefeküdni egyik nő után a másikkal egy dolog. Kifizetni őket megint más, de Én legalább tisztelem őket! Kérdezzétek meg akármelyik eddigi hölgyet, akivel dolgom volt! Velem csakis elégedettek voltak.

– Ó milyen megható – biggyesztette le az ajkait Dora.

– Te ezt nem értheted cica, farkas vagy sem, téged akkor is szeretnek, és viszont szeretsz… Nekem egy nő volt az életemben, aki igazán fontos volt!

– És mi lett vele? – kérdezte Harry csevegő hangon.

– Mint mondtam Malfoy mindent megkap, amire szemet vet…
Harry elhúzta a szája szélét.

– Te pedig odalökted neki a barátnődet? – hüledezett Dora.

– Nem! Én akkor ki akartam szállni, de Malfoy megfenyegetett, hogy megöl… Alexis kurtizán volt… de a végén már csak velem foglalkozott. Éppen ki akart szállni, és le akartunk lépni mikor Malfoy meglátta. Felajánlotta neki, hogy töltsön vele egy éjszakát, és mind a ketten sértetlenül, egy szép kis summával távozhatunk. Én nem akartam, de ő belement… - suttogta egyre halkabban. Dora már majdnem megsajnálta a férget, akit az előbb még ki akart csinálni.

– Mi történt? – unszolta Harry.

– Reggel Alexis hazajött… Tele volt sebekkel, Malfoy megerőszakolta, és kiderült, hogy még voltak rajta kívül ketten. Mikor át akartam ölelni Alexist, ő ellökött magától… Egy életre megundorodott minden férfitól. Az utolsó, amit tudok róla egy barátnőjétől, hogy miután a gyógyítók megállapították, hogy sohasem lehet már gyereke… egyszerűen lelépett. Fogalmam sincs hova ment – fejezte be.
Harry vett egy mély levegőt és úgy vélte itt az idő, hogy bevessék az aduászt.

– Akkor átérzed a helyzetünket… - mondta, mintha csak kicsúszott volna a száján.

– A helyzeteteket? – értetlenkedett Owens.

– Harry ezt nem kéne – próbálkozott Dora, mintha meg akarná akadályozni, hogy a másik beszéljen.

– Hallottál a pletykáról Hermione Grangerrel kapcsolatban? – kérdezte Harry.
Owens hevesen bólogatott.

– Ja igen, olvastam az újságot. Hogy négy halálfaló megerőszakolta őt annak idején és később ezért is lépett le… Ó. Ezek szerint Malfoy volt az egyik? De azt mondták azok megbűnhődtek, vagy nem? – nézett értetlenül Dorára.

– Öten voltak, Malfoy csuklyát viselt, de Hermione felismerte a hangjáról. Malfoy erőszakolta meg elsőként…

– Hát ez aztán durva – húzta el a száját Owens.

– Az milyen durva, hogy előtte még egyáltalán nem volt pasival – jegyezte meg Dora.
Owens, mint akit fejbe vágtak hirtelen felpattant.

– Oké! Tudjátok mit? A kiscsajáért megteszem! Benne vagyok a bosszútokban, leszarom, tőlem Malfoy kifingat. Azzal, hogy Granger ügyében igazságot teszünk talán Alexis is kicsit megnyugszik majd… Remélem – mondta komoly hangon.

– Jól van Owens. Akkor most elengedünk, de ugye megérted, hogy a megszeghetetlen esküt le kell tenned nekem – hozakodott elő vele Harry.

– Bár semmi szükség rá, de legyen – egyezett bele a férfi. Ezután Dora elvégezte a bűbájt és immár a bosszúhadjárat egy újabb személlyel bővült.



Eközben Hermione, semmit sem sejtett barátai ténykedéséből. Csak örült az átmeneti nyugalomnak. Élvezte a tanítást, azt hogy a diákjai többsége felnéz rá, hogy jókat beszélget a kollégáival, hogy esténként Perselusszal vitatkozik valamin, és hogy Matt lassan úgy viselkedik vele mintha már az édesanyja lenne. Persze Nathaniel, mikor megtudta a hírt egy kicsit féltékeny volt. Ezt szóvá is tette az apjának pár nappal később.

– Ez nem igazság… - morogta maga elé.
Perselus felnézett egy kötegnyi papírosból.

– Mi nem igazságos? – értetlenkedett.

– Hát, hogy Hermione Matt anyja lesz! Tudom, hogy szemétül hangzik, de miért pont Matt? – háborgott.
Perselus teljesen ledöbbent a hallottakon.

– Na de Nathaniel, én azt hittem Matt a barátod! Örülnöd kéne annak, hogy Hermione örökbe akarja fogadni. Nem mellesleg, a dolog még egyáltalán nem biztos – mondta Perselus.

– Tudom! De akkor is… ez igazságtalan. Hermione az én… Mármint nem az enyém, de na… szóval tudod! Ő volt velem kicsiként, és visszajött hozzám! Megígérte nekem és visszajött. Erre most Matt anyja lesz, nem az enyém! – hisztizte.

– Nathan, Hermione ugyanúgy szeret téged, mint eddig, és ezután is ugyanúgy fog szeretni.

– De akkor is Matt anyja lesz! – akadékoskodott a fiú.

– Ugyan, mit számít egy papír? – kérdezte komolyan Perselus.

– Sokat! Matt úgy beszélhet róla, hogy megyek anyához… Anya azt mondta… Anyával lesz óránk… bla bla. Én meg? Hermione mesélte, Hermione ott volt, meg ilyenek. Ez szívás! – pufogott a fiú.

Perselus nem tudta, hogy szomorkodjon fia miatt, vagy bosszús legyen. Nem gondolta volna, hogy a fiának ennyire ellenére lesz, ha Hermione megteszi ezt a lépést.

– Csak ez a bajod? Nincs más is? – faggatózott.
Nathaniel összeszűkült szemekkel nézett rá.

– Ha már a fejemben turkálsz, akkor fölösleges kérdezned – morogta.

– Kikérem magamnak! Tudod, hogy a te fejedben nem turkálok! – háborodott föl a férfi.

– Tényleg nem? – kérdezte döbbenten Nathan.

– Tényleg. Na ki vele, mi az igazi bajod? – sürgette Piton.
Nathaniel fészkelődött egy darabig a kanapén, majd nagy nehezen belekezdett.

– Azt akartam, hogy Hermione az én anyám legyen…

– Igen ezt már mondtad – vetette oda Perselus.

– De nem érted?! Úgy! Tényleg az anyám legyen, te meg az apám vagy, és hogy ti… hogy ti… Azt akartam, hogy összejöjjetek, de így már nem fogtok! – mondta elkeseredetten. Perselus teljesen ledöbbent. Nem tudta, hogy a fia erre vágyik. Nem csak Hermionéra, mint egy anyára, hanem mint Hermionéra az ő feleségére, egy családra.

– Nos… Nem mintha erre nagy esély lett volna, de így miért nem jöhetne össze a dolog? – kérdezte gyorsan terelve a témát.

– Hát mert… Te igazából engem sem akartál, és ha ott lesz Matt, akkor Hermionéval ő is jönne és… Szóval érted – motyogta a fiú.

Perselus először teljesen ledöbbent, aztán persze hangos nevetésben tört ki. Nathaniel azt hitte majd jól leszidja, de nem ez történt. Nem értette, hogy az apja miért nevet rajta. Csak miután Perselus lehiggadt jött el a magyarázat ideje.

– Nathaniel, biztosíthatlak róla, hogy szeretlek és kellesz nekem. Elismerem, hogy az első pár hónapban halálra voltam rémülve, hogy van egy fiam. Nem tudtam veled mit kezdeni, de végül sikerült. Összeszoktunk…

– De Matt…

– Matt rendes fiú, nincs vele semmi baj. Ha azt hiszed, hogy a vérfarkas kórja miatt nem engedném a házamba, hát tévedsz. Itt a fő gond a képletedben nem Matt körül van, hanem Hermione és köztem. Nem kényszeríthetsz rá egy embert, hogy kedveljen valakit annyira, hogy hozzámenjen feleségül – taglalta Perselus.

– Szóval te benne lennél? – szögezte neki a kérdést Nathan.

– Hogy mi? Én igen… Nem. Ez most mellékes… - morogta Perselus.
Nathaniel vigyorogva pattant föl a kanapéról és vetette magát apja karjaiba.

– Te szereted őt! – kiabálta boldogan apja fülébe.

– Nathaniel, ne beszélj ostobaságokat – hadakozott a férfi. Viszont fia olyan erősen csimpaszkodott rajta, hogy nem bírta magáról lerázni.

– De szereted! SZERETED! – kiabálta teli torokból.

– Tévedsz – sziszegte Piton miközben egy ügyes mozdulattal lehajította a fiát az ágyára. Nathaniel fölkapott egy párnát és azzal kezdte el ütögetni az apját.

– Sze-re-ted! – kacarászta a gyerek.
Perselus is fölkapott egy párnát és megpróbálta lecsapni vele fiát.

– Nem i-gaz! – válaszolta Perselus hasonló stílusban.

– De igaz! Tetszik neked, szereted! Miatta vágtad le a hajad is! – bizonygatta Nathaniel, mikor a másik már az ágyra gyűrte őt.

– Ez aljas rágalom! – tiltakozott Perselus.

– De… de igaz! – nevette a fiú, mert apja már javában csiklandozta őt. Végül miután Nathanielnek már a könnye is kicsordult, Perselus abbahagyta a kínzását.

– Még ha úgy is lenne, akkor sem lenne értelme – mondta végül Perselus.

– De hát miért? Te is tetszel neki – jelentette ki határozottan Nathan.
Perselus pislogott párat, nem tudta eldönteni, hogy most csak szívatják, vagy a fia komolyan beszél.

– Ezt honnan veszed? – kérdezett rá végül.

– Látszik rajta. Szomorú, ha te is az vagy, vagy ha mérges vagy rá. Mindig jön bocsánatot kérni, ha megbánt, vagy ilyesmi. Szeret veled lenni és beszélgetni veled. Azt mondja, hogy veled szeret veszekedni, mert te okos vagy, és veled értelmesen lehet.

– Aha… és ezt ő mondta? – nézett komolyan a fiára.

– Hát néha elkottyantja a dolgot… Egyébként, mikor a hajadat beszéltük a barátaimmal és ő is ott volt megvédett téged. Azt mondta, hogy ettől sokkal fiatalabbnak és vidámabbnak tűnsz – mesélte a fiú.
Perselus egy kicsit kihúzta magát ültében.

– Értem… de ez még nem bizonyít semmit. Feltéve, ha érdekelne is olyan szempontból, amit te szeretnél – morogta Perselus.

– Feltéve, ha igazam van, és tényleg szeret téged, akkor te összejönnél vele? – kérdezte pimaszul Nathaniel.

– Csakis feltéve, ha igazad lenne… Akkor elképzelhető – dünnyögte a férfi.

– Na peeeeersze. Ez a legfőbb vágyad. Apa szerelmes, az a szíve vágya, hogy Hermione is viszont imádja! – énekelte a fiú egészen addig, míg egy párna nem landolt a képében.
– Ezt veheted figyelmeztetésnek – morogta Perselus.

– Ne dobálj figyelmeztetés nélkül párnákat a képembe, nem akarok olyan orrot, mint neked
van! Tudod én valamikor, ha nagy leszek, akarok majd feleséget és nem mindenki lehet olyan mázlista mint te, hogy Hermione annyira vak, hogy nem veszi észre mennyire… csúnya vagy – gúnyolódott gonoszul Nathan.

Perselus ezen felbuzdulva elkezdte őt kergetni a lakásban. Már majdnem sikerült elkapnia, mikor kinyílt a lakosztály ajtaja és megjelent Hermione. Nathaniel gyorsan beszaladt a háta mögé.

– Hermione védj meg! – kérlelte a nőt, aki gyorsan fölemelte karjait nehogy Piton elérje a fiát.

– Ácsi, mit követett el? – kérdezte.

– Gúnyolódik a tulajdon apjával. Azt mondta ne dobáljam párnával, mert nem akar olyan orrot, mint amilyen nekem van… - morogta Perselus.

– Persze, mert én valamikor majd akarok feleséget és talán nem leszek olyan mázlista, mint ő
– hadarta Nathaniel.

– És miért mázlista az apád? – Piton közben bőszen lövellte a fia felé a gyilkos pillantásokat, de Nathaniel már régóta immunis volt rájuk.

– Azért, mert te ott vagy, apának – mondta vigyorogva a fiú. Hermione Pitonra nézett, akit jelenleg lekötött, hogy valahogy kiszedje fiát a nő mögül. Végül elkönyvelte ezt egy gyerekcsínynek.

– Ó igazán? Nos, ebben az esetben – megfogta Nathanielt és átadta Perselusnak.

– Hermione! – kiáltott Nathan.

– Perselus, te fogod, én meg dobálom egy párnával – ajánlotta a nő.
Piton bőszen elvigyorodott és már kezdték is. Persze ismét kitört egy kisebb párnacsata. Végül már, mind a hárman ott lihegtek egy-egy párnával a kezükben.

– Lassan elfogy az összes párnám – lihegte Perselus.

– Majd veszek másikat – ajánlotta fel a nő.

– Ez tök jó volt! Csinálunk ilyet máskor is? – kérdezte Nathan.

– Csak ne túl gyakran, nincs annyi pénzem, amivel meg tudom fizetni a párnákban keletkezett károkat – vihogta a nő.

– De a következőre Matt is jöjjön el! Akkor már tényleg olyanok lennénk, mint egy család – ábrándozott Nathaniel.
Hermione kérdőn nézett Perselusra aki csak megvonta a vállát.

– Majd visszatérünk rá – ajánlotta a nő. Nathaniel kénytelen volt belemenni a dologba.


Hermione szerdán kapott egy csomagot Ginnytől. Barátnője elküldte neki a ruhát, amit már előre megbeszéltek. Hermione reménykedett benne hogy nem valami kihívó darabot kap. Mázlijára, vagy inkább hála barátnője megértésének, egy egészen szolid, fekete ruhát kapott. 

– Mit kaptál? – érdeklődött Minerva, de már félig a dobozban lógott.

– Csak Ginny küldött egy ruhát… - vágta rá a nő. Gyorsan eltette a csomagot, nehogy az igazgatónő tovább faggatózzon.

– Ez érdekes, és milyen alkalomra veszed föl? – kérdezte.
Hermione minden reménye elszállt ahogy ezt meghallotta. Hát mégis igaz, hogy a Roxfort igazgatóinak mindig mindenről tudniuk kell!

– Semmi különösre… csak egy vacsorára – mondta kissé kelletlenül Hermione.
Minerva sokat sejtetően rákacsintott.

– Úgy érted egy vacsora… Vele? – intett a tekintetével a közeledő Perselus felé.

– Félreérted… Ez nem az aminek – tiltakozott Hermione.

– Tudom drágám, mindent tudok. Segít neked… és ez rendjén is van, amíg egyikőtök másként nem kezd el érezni. Akkor viszont, színt kell, hogy valljatok a másiknak – oktatta ki őt a nő. Hermionénak már most kezdett elege lenni. Nem értette, hogy mi a francért nem lehet magánélete. Bár igaz, hogy ez nem olyan magánéleti dolog volt, de akkor is. Mélyen fel volt háborodva.

– Csak segít, ennyi… Barátok vagyunk és semmi több! – szögezte le. Éppen akkor fejezte be, mikor Perselus leült mellé a vacsora asztalhoz.

– Jó estét, mit eszünk? – érdeklődött a férfi.

– Sült csirkét krumplipürével - tájékoztatta Minerva. Közben egy cinkos kis kacsintással jutalmazta Hermione felháborodott arckifejezését. Ott és akkor, Hermione Granger megfogadta, hogy ezért még nagyon is bosszút fog állni az idős boszorkányon, és már azt is tudta, hogy hogyan.
 

<<      >>

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2012.02.19. 14:37 Vardo Nos, erre megint nem tudok mást mondani, mint hogy remekül sikerült. Sikerült megint mosolyt, csalnod az arcomra.(Családom galádul azt kérdezte, hogy mit vihogok a gép előtt.) Köszönöm. Válasz: Örülök, hogy egy kis vidámságot csempésztem a napodba :D