Karácsony

A bál másnapján a fiatalok kénytelenek voltak korán felkelni, hiszen aznap délelőtt indultak haza a téli szünetre. Reggelre, a parkot és a Roxfort körüli tájat vastag hótakaró borította be. A hőmérséklet jóval a fagypont alá süllyedt, ami egyáltalán nem tetszett a diákoknak, aki álmosan és dideregve gyülekeztek a bejáratnál.

- Idefagyok, ha nem indulunk el gyorsan – panaszkodott Tony.

- Szerintem te nem is angol vagy, hanem görög – jegyezte meg gúnyolódva Lily.

- Neked csönd legyen vöröske – mordult rá a fiú a lányra. A távolban az igazgató közeledett öles léptekkel, és úgy tűnt nem valami boldog.

- Mr és Ms Potter maguk maradnak, a többieknek indulás, Lupin professzor a főkapunál várja magukat – mutatott az említett hely irányába.
Lex és Lily értetlenül nézték távolodó barátaikat, akiktől még csak el sem tudtak köszönni.

- Mi a gond, uram? – fordult oda végül Alexei a férfihoz. Az úgy tűnt nem igazán kíván bármit is mondani, csak maga után intette a két fiatalt. Azok megadón követték őt. Lily ismerte a férfit születése óta, de ennyire gondterheltnek még sohasem látta, pedig Pitonra nem volt jellemző a felhőtlenül vidám hangulat.
Ahogy fölértek az irodába Hermione és Ginny már ott vártak rájuk. A vörös hajú nő szélesre tárta karjait és úgy ölelte át a két gyereket.

- Anya! Te mit keresel itt? – döbbent meg teljesen Lily.

- A tegnap történtek miatt vagyok itt. Perselus szólt, hogy mi történt, mi pedig jobbnak láttuk, ha most nem vonattal, hanem a kandallón keresztül jöttök haza velem – magyarázta meg a nő. Alexei ismét bűntudatot érzett, pedig tegnap este barátainak már sikerült kivernie a fejéből.

- Sajnálom – motyogta maga elé lehajtott fejjel.
Ginny szomorúan felsóhajtott.

- Drágám, nem te tehetsz róla. Csak én és Harry szeretnénk, ha biztonságban lennél, ez minden. Na de ne tartsuk föl tovább az igazgatót, menjünk – sürgette a két gyereket a nő.

- A csomagjaink? – fordult hozzá Lily.

- Már otthon vannak, néhány manó gondoskodott róla.

- Oké… - sóhajtott fel a lány és egy maréknyi port szórt a kandallóba, majd eltűnt. Alexei még mindig szomorú volt egy kicsit, de követte nővérét, ahogy utánuk nem sokkal Ginny is eltűnt.



- Sziasztok, kis drágáim – üdvözölte őket Molly.

- Szia nagyi – ölelte át Lily szorosan nagyanyját.

- Lex! – kiáltotta el magát a kis Sirius, mikor a fiú kilépett a kandallóból és azonnal rávetette magát.

- Szia tökmag, jó voltál? – kérdezte mosolyogva Lex a kicsitől.

- Hááááát… Az úgy volt… - kezdte a kicsi bűnbánón egyik lábáról a másikra állva. Alexei akaratlanul is elmosolyodott a jeleneten. Ő ugyan nem gondolta komolyan a kérdést, de úgy tűnt, a kicsi annál inkább komolyan vette őt.

- Jaj, Alexei kicsikém, ugye jól vagy? Úgy megijedtem mikor Harry értesített minket, hogy mi történt – sápítozott az idős asszony miközben egy csontropogtató ölelésben részesítette a fiút.

- Annyira nem is volt vészes – hazudta. Tudta nagyon jól, hogy milyen nagy veszélyben volt, de nem akarta ezzel idegesíteni az asszonyt. Közben Ginny is megérkezett és beljebb tessékelte a fiatalokat a konyhába.

- Apátok beszaladt a Minisztériumba, de hamarosan itthon lesz. Jó hír, a szünetre szabadságot kaptam… Vagy inkább kizsaroltam a főnöktől, de ez mellékes… Tehát itthon leszek egész végig – mesélte boldogan a vörös hajú nő.

- De jó! – mosolyodott el Lily.

- Ez tényleg jó hír – mondta egyetértőn Lex.

- Csak az a nem jó, hogy nem tudtunk elköszönni a többiektől – húzta el a száját végül a lány.

- Heléna és a fiúk minden bizonnyal kibírják karácsonyig, ugyanis akkor lesz egy közös vacsora, amire mindenkit meghívtak a Malfoy kúriába – mondta Ginny. Alexei közben leült a konyhaasztalhoz és öntött magának egy bögre teát.

- Lily nem a srácok miatt húzza a száját… - jegyezte meg a srác kissé epésen.
Lily forrongva nézett az öccsére.

- Hé! Te! Ne akard elrontani a testvéri viszonyunkat – fenyegetőzött.

- Mi folyik itt? – értetlenkedett Molly. Alexei úgy vélte egy kis gonoszkodás talán helyre billentené a kissé depresszív hangulatát, így belekezdett.

- Lily tegnap Nottal volt a bálban – mondta mosolyogva. Ginny csillogó szemekkel, de némi aggodalommal nézett lányára.

- Jaj édesem, és mi volt? Megcsókolt? Netalán jártok?! – faggatózott. Lily kezdett nagyon vörös lenni, elvégre semmi jelentőségteljes nem történt köztük.

- Semmi se történt – jegyezte meg végül egy kicsit csalódottan.

- És ennek nem örülsz – állapította meg Molly.
- Hát… Úgy tűnt mintha bejönnék neki, és egész este kedves volt, meg udvarias, jót táncoltunk, még a fagyöngy alá is becipeltem, de mikor meg akartam csókolni… elfordította a fejét, így csak egy puszi lett belőle – fakadt ki.
Alexeiből kitört a nevetés, még a teát is kiköpte az asztalra jókedvében.

- Ez de szívás – nevette hangosan és még az asztalra is rácsapott.

- Hogy te milyen görény tudsz lenni! – sziszegte sértetten Lily, majd felviharzott a szobájába.

- Alexei, ez nem volt szép – jegyezte meg Molly.

- Jól van tudom, de próbálok jó testvér lenni. Amúgy lehiggad majd, csak kell hozzá pár óra. Nott meg totál be van tojva a helyzettől – jegyezte meg félvállról.

- Úgy érted, hogy a fiúnak tényleg tetszik Lily? – ámuldozott Ginny.

- Igen, de… Apa nem mondta? Pár hete Roxmortsban le akarta mondani a bált, mert kezdett belehabarodni Lilybe, és apa azt mondta, hogy felőle rendben a dolog, ha nem bántja meg Lilyt – mesélte miközben elmajszolt néhány kekszet.

- Ezt nem értem – tűnődött el Molly.

- Szerintem a srác kissé önsanyargató főleg a… merengős látogatás óta. Szóval magát bünteti és hibáztatja a felmenői bűnei miatt, és szerintem úgy véli, hogy ő túl… hogy is mondjam, sötét és rossz Harry Potter lányához – pedzegette a srác. Ginny kétkedve nézett a fiúra.

- És te honnan értesz ennyire jól a helyzethez? – kérdezett rá.

- Hasonló cipőben járok… Önsanyargató jellem, átkozott felmenők a legsötétebb fajtából, és kisebbségi komplexus, hogy nem érdemlem meg hogy itt legyek – mondta kissé szarkasztikusan.
Ginny felsóhajtott és a fiú elé tett néhány szendvicset.

- Alexei, te hozzánk tartozol, kérlek, ne büntesd magad olyasmi miatt, amiről nem te tehetsz. Felejtsd el a múltat és foglalkozz a jelennel – kérlelte a nő.

- Kicsit nehéz, főleg így, hogy valaki állandóan ki akar nyírni, vagy fene tudja mit akar velem csinálni – borzongott meg.

- Itthon biztonságban vagy, és a Roxfortot is megerősítik, nem lesz semmi baj – bizonygatta Molly.

- Na peeeersze… Kihúzom így még pár évig, és utána mi lesz? Nem élhetek mindig egy kalitkában – magyarázta a fiú két falat között.

- Voldemort még ennyi év után is megkeseríti az emberek életét, pedig mikor meghalt azt hittem már nyugodt lesz az életünk – sóhajtozott Molly.

- Sajnálom – húzta el ismét a száját Lex. Végül pár szendviccsel később Molly hazament Arthurhoz és magára hagyta a családot. Ginny az ebédet készítette, míg Sirius Tapmanccsal játszott a nappaliban. Ginny nem tudta megállni, hogy ne faggatózzon.

- Na és neked, hogy tetszett a bál?

- Nekem? Hát… Nem volt olyan rossz – vallotta be a fiú miközben répát rágcsált elmélyülten.

- Juliet biztos csinos volt – jegyezte meg a nő.

- Aha… Aranyszínű ruhája volt, jó csillogó – mesélte.

- És sokat táncoltatok? – kíváncsiskodott a nő.

- Igen, táncoltam Juliettel, meg Lilyvel és Helénával… még Eileennel is – mondta kissé fancsali képpel.

- És nem ugrottatok egymásnak? – lepődött meg a nő.

- Nem, bár így utólag belegondolva erős volt a késztetés, ha beszólt volna valamit, tuti letaposom a lábát – mondta gonoszul vigyorogva.

- Miért utáljátok ennyire egymást?

- Nem tudom. Valahogy már első pillantásra eldöntöttük, hogy utáljuk egymást, és ez így is marad – szögezte le a srác.

- Nyugtával dicsérd a napot… - jött a közbeszólás a fiú háta mögül.

- Apa! – pattant föl Lex és átölelte Harryt.

- Minden rendben? – kérdezte alig hallhatóan, mire a fiú bólintott. Ezután már ketten pusztították a nyers répát Ginny bosszantására.

- Hess a konyhámból! Ha már nem segítetek, akkor menjetek szépen a nappaliba és kezdjétek el feldíszíteni. A láda már elő van készítve – adta ki a parancsot a nő.
Harry felsóhajtott és kisomfordáltak a nappaliba. Ott már várta őket egy szépen megmunkált faláda, ami a díszeket rejtette.

- Gondolom tértágító van rajta – jegyezte meg Alexei.

- Igen, máskülönben nem is férne el benne a sok kacat, amit az évek során összegyűjtöttünk.

- De, hogy találtok meg benne mindent? – értetlenkedett a fiú miközben kihúzott egy ezüst girlandot a láda mélyéről.

- Ez kérlek szervezett káosz – mosolyodott el Harry.

- Én itt semmilyen szervezést nem látok – rázta meg a fejét Lex, miközben előkerült néhány zokni és pár gyertya.


- Pedig van benne szervezettség. A karácsonyfadíszek külön dobozban vannak, a kandalló díszek itt vannak jobbra. Az egyéb girlandok és szalagok pedig a közepén… - hadarta Harry. Alexei megfogott egy kisebb ládát és fölemelte.

- Ebben mi van? – kérdezte kíváncsian. Harry gyorsan kikapta a kezéből az aprócska dobozt.

- Azzal csak óvatosan. Tavaly Sirius túl sokáig tartotta nyitva és szabályos hó lavina lepte el a nappalit – morogta, majd letette a kis szelencét a kandalló tetejére.

- Instant hóvihar? Honnan szereztétek? – kérdezte vigyorogva Lex.

- Fogalmazzunk úgy, hogy Ron bácsikád Afrika előtt az Antarktiszon volt kiküldetésben. Ott is vannak elég furcsa dolgok… - mesélte Harry nem túl lelkesen.

- Azért jó lehet így élni – ábrándozott a fiú.

- Mármint hogy?

- Hát világot látni. Én is szívesen bejárnám a világot, hogy mindent megnézhessek – magyarázta lelkesen.
Harry csak elmosolyodott a fiú reakcióján.

- Még lesz rá lehetőséged – nyugtatta meg Alexeit, akinek ennyi egyelőre elég is volt. Nekiláttak a nappali feldíszítésének. Mire Ginny végzett a főzéssel, az egész nappali katonás rendben és díszletben feszített. A kandallón fenyőgirland kanyargott körbe, rajta pedig zoknik lógtak. Lex elégedetten nézte a saját zokniját, ami minden bizonnyal Molly jóvoltából kerülhetett bele a ládába. A kandalló fölött helyet foglalt néhány megbűvölt gyertya, amik egy-egy érintésre karácsonyi dalokat kezdtek el játszani.

- Hűha – lepődött meg a nő.

- Jó lett, ugye? – kérdezte mosolyogva Lex.

- Nagyon ügyesek vagytok – dicsérte meg őket Ginny.

- Köszönöm, de Alexei műve az egész… én csak nézelődtem – hazudta Harry miközben cinikus mosolyt váltott a fiával.

- Ó, ebben az esetben a te süteményedet is Alexei fogja megenni – felelte Ginny. Harry arcáról leolvadt a vigyor.

- Hé! Ez nem ér! Nekem is fontos szerepem volt a díszítésben! Én voltam az értelmi szerző – hadarta. Alexei már hangosan nevetett a jelenet láttán.

- Sajnálom, de a fizikai munkás több energiát igényel, így… - tárta szét a karját a nő. Harry morgolódott egy darabig, majd elfogadta diétás sorsát.



A korai vacsora nagyon jó hangulatban telt, annak ellenére, hogy Lily és Lex kissé harapós hangulatban nézegette egymást. Lily nem győzte leszólni a fiú minden egyes megnyilatkozását, míg Lex, folyton árulkodott a másikról. Harry csak vigyorogva nézte a jelenetet. A családja mindig tökéletes volt és boldog, de valami hiányzott belőle. Csak most döbbent rá, hogy amit hiányolt az a testvéri civódás volt. Lily mindent megengedett kisöccsének, és ők sohasem veszekedtek, így a ház is csöndes volt. Most viszont, elnézve a két gyereket egyre biztosabb volt a dolgában, hogy jól cselekedett. A fiúnak család kellett. Minden egyes nappal egyre határozottabbá, egyre hétköznapibbá válik, és még csak észre sem veszi.

- Hagyjátok abba, vagy nincs sütemény – fenyegetőzött Ginny.

- Lily már amúgy is kövér – kontrázott rá Lex, mire nővére sértetten pattant föl az asztaltól.

- Te szemtelen kis mardekáros görény – sziszegte a lány. Alexei nyelvet öltött a lányra, majd visszafordult a tányérja felé, de ott már nem volt semmi.Ginny akkor lebegtette el az asztaltól.

- Hééééé… Még volt egy fél rántott húsom – méltatlankodott a fiú.

- Úgy láttam már nem vagy éhes. Aki éhes eszik, nem pedig gúnyolódik – szögezte le a nő, majd a fiú ennivalóját odaadta a kutyának. Alexei szája lefelé görbült, majd karba font kézzel durcásan meredt maga elé.

- Ő kezdte… - morogta.

- De te folytattad – vágta rá Harry.

- Kérj tőle bocsánatot – mondta a kis Sirius.

- Már te is ellenem vagy? – nézett a kicsire durcásan. Sirius pislogott párat, majd tejes szájszélességgel elvigyorodott. Alexei nagyot sóhajtott, egy ilyen pofinak nem tudott ellentmondani.

- Jól van… - sóhajtott föl, és elindult Lily szobája felé. Odabentről hangos zene szűrődött ki. Lex bekopogott, de nem jött válasz. Megpróbálta lenyomni a kilincset, de az ajtó zárva volt. Végül egy ötlettől vezérelve átszaladt a szobájába és egy pergamen fecnire ráírta üzenetét.

„Bocs, hülye voltam. Ne haragudj. Sajnálom.”

Gyorsan odaszaladt a lány ajtajához és becsúsztatta alatta a cetlit. Aztán leült az ajtó elé, hátát a falnak támasztva. Elhatározta, hogy addig nem mozdul, amíg a másik ki nem jön. Beletelt úgy tíz percbe, mire odabent az árnyék az ajtó felé indult. A zene elhalkult és végül az ajtó, résnyire kinyílt. Lily kukucskált ki rajta.

- Tényleg sajnálod? – kérdezte a fiútól.

- Komolyan… Hülye vagyok – sóhajtott a fiú.

- Akkor gyere be – dünnyögte Lily és kitárta az ajtót. Alexei pedig besétált a horrorisztikusan rózsaszín habcsók világba.



A Szenteste hamar eljött, és a vártnak megfelelően vagy ötven centis hóréteggel örvendeztette meg az embereket. A gyerekek a délutánt az udvaron töltötték és hóembert építettek. Sirius bármennyire is próbálkozott az ő hóembere mindig összedőlt. Végül Lily oldotta meg a problémát, és begurította a kis hóembert a másik kettő közé. A kisfiú boldogan figyelte a végkifejletet.

- Lily, én és Lex – mondta elégedetten. Alexei kissé kétkedve figyelte saját hóemberét. Aggályainak pedig hangot is adott.

- Én nem vagyok ilyen kövér! – tiltakozott. Persze Sirius nem pont így értette a dolgot, de ez mellékes is volt. Ezután még következett egy kisebb hógolyó csata, amibe Harry is beszállt Sirius oldalán. Az idősebb Potternek esélye sem volt. Lily és Lex csakhamar kereszttűz alá helyezte és Sirius is elárulta. Mikor, már vagy fél méteres hókupac volt a fején, akkor adták csak föl.


Persze, nem csak ők voltak az egyetlenek, akik élvezték a karácsony közeledtét, a világító és csillogó díszeket, na meg az elmaradhatatlan mézeskalács illatot. A Piton házban is lázasan folyt a készülődés. Perselus – mint minden évben –, kényelmesen pöffeszkedett a foteljében, míg fia és lánya díszítették a fát. Végül pedig, mint aki jól végezte dolgát, bőszen kritizálta a két gyerek munkáját.

- Ez csálé – jegyezte meg.

- Csak onnan, ahonnan nézed – vágta rá Tony.

- Nem, ez mindenhonnan nézve csálé – szögezte le Piton.

- Talán ha segítettél volna, nem lenne csálé! – sziszegte Eileen.

- És megszakítottam volna ezt a csodás családi hagyományt miszerint ti lélekszakadva dolgoztok a fán, amíg én üldögélve pihengetek, és a végén kritizálhatom a munkátokat? Soha! – vigyorogta a végén.

Eileen felsóhajtott, apjánál nehezebb emberrel még nem találkozott. Kivéve egy valakit, de mázlijára, az a valaki nem volt ott, különben már a fél ház romokban hevert volna.

- Ne veszekedjetek! A fa tökéletes, ügyesek vagytok. Perselus ne heveréssz, gyere és segíts megteríteni – parancsolta Hermione.

Piton morogva ugyan, de megszakította hagyományos ücsörgését és odament feleségéhez segíteni. Eileen és Tony, kihasználva az alkalmat, egyszerűen kereket oldottak. Persze nem szánkózhattak túl sokáig, mivel már majdnem teljesen sötét volt, de azért ennyi idővel is beérték.

- Szerinted, mi van Lilyékkel? – tűnődött el Tony, miközben a dombra húzták föl szánkójukat, hogy egy utolsót csússzanak le.

- Nem tudom, de nem is nagyon érdekel – szögezte le Eileen.

- Most komolyan nem értelek. Azon kívül, hogy mardekáros a gyerek, miért rühelled ennyire? Talán belesett a szoknyád alá, mert akkor én leszek az első, aki agyonveri – mondta ökölbe szorított kézzel Tony.

- Még csak az kéne! – hüledezett a lány.

- Akkor meg? Nem értelek…

- Nem is kell. Lány vagyok, és a testvéred. Eljönne a világ vége, ha megértenél. Egyébként, szimplán nem kedvelem. Valahogy irritál a képe… Viszketni kezd tőle a tenyerem. Mint neked, Albert Wildmor láttán – magyarázta a lány.
Anthonius arca elsötétült. Egy diákot se utált jobban, mint azt a hugrabugos bájgúnárt.

- Ne is emlegesd, mert elkap a hányinger. Azért, mert a nagybátyja a Francia Mágiaügyi Minisztérium elnöke, már kénytelen fennhordani az orrát – morogta dühösen.

- Akkor most már érted – taglalta a lány. Közben felértek a dombtetőre, ráültek a szánkóra és elindultak lefelé. A domb alján leborultak a szánkóról és elterültek a hóban. Vidáman nevettek és észre sem vették, hogy a házból Piton milyen elégedetten figyeli őket.



A Malfoy kúria a szokásosnál is nyüzsgőbb volt. Mindenfelé gyerekek rohangáltak, de nem ők voltak az egyetlenek. Draco kissé megkésve esett haza a munkából, így épphogy csak hazaért a vacsorára.

- Megjöttem – mondta kissé fásultan.

Felesége odasietett hozzá, levette a kabátját és az asztalhoz vezette. A férfi eléggé túlhajszoltnak tűnt. Szőke hajába már néhány ősz hajszál is vegyült. Szeme alatt méretes karikák éktelenkedtek.

- Drágám, nem kéne ennyit dolgoznod – kérlelte Gabrielle.

- Nem tehetek mást… Mindenki szabadságra akart menni… - morogta Draco. Úgy érezte, hogy mindene sajog.

- Neked is kéne egy kis szabadság. Heléna és Hermész csak két hétig vannak itthon – dorgálta meg Narcissa. Az asszony bár nem sok évet jósoltak neki – hála Perselusnak –, még mindig jó színben volt.

- Ha én otthagyom az ispotályt… Akkor mindennek vége. Összeomlik a rendszer – magyarázta Draco.

- Apa, ne csináld ezt, a végén kipurcansz – aggodalmaskodott Heléna.

- Mi az, hogy kipurcanok? Hogy fogalmazhat így egy úri hölgy? – háborgott a férfi.

- Elnézést édesapám. Csak aggódom a fizikai állapotod miatt, félek, ha így folytatod, megbetegszel – váltott hangnemet a lány. Gabrielle már beleunt, hogy megpróbálja rábeszélni férjét Helénának nem szükséges etikett órákat vennie, és abba is belefáradt, hogy a lányt győzködje, az apja csak jót akar neki.

- Így már mindjárt más… - mosolyodott el a férfi. Narcissa felsóhajtott, látva fia viselkedését.

- Fiam, hagyd ezt a modoros beszédet és a többi haszontalan alakoskodást…

- De anya! – sopánkodott Draco.

- Már nem az a család vagyunk, mint régen… Helyesbítek… Most vagyunk egy család, nem úgy mint régen. Egy család tagjai nem mézes-mázoskodnak így egymással. Heléna felnőtt fiatal nő, ha így fogalmaz, biztos megvan rá az oka. Az ő korosztálya így beszél, de a szavak mögött megbújó tartalom ugyan az. Fiam, sürgősen vegyél ki szabadságot, mert nem akarom a férjem után a fiamat is eltemetni – mondta kissé keserűen a nő.
Draco tanácstalanul nézett körbe családján. Mindenki kérlelőn nézett rá, végül föladta.

- Jól van… Még ma megírom nekik, hogy két hétig itthon vagyok… Azután pedig, megpróbálok keríteni egy megbízható fickót, akivel megoszthatom a főgyógyítói feladatokat – adta meg magát.

A Malfoy család vidáman tapsolni és éljenezni kezdett. A vacsora végére már Draco is kipihentebbnek tűnt. Az arcán lévő apró ráncok is kezdtek kisimulni.



A Lupin család vacsorája sem volt eseménymentes. Már az asztalnál ültek, mikor Dora egy kisebb tál szószt lebegtetett az asztal felé. Azonban nem figyelt eléggé, így a forró szósz mind Remus ölében kötött ki. A férfi ugrálva próbálta meg lehámozni magáról a nadrágot ezzel nagyon vidám pillanatokat okozva fiának és lányának.

- Ez nem vicces! – háborgott.

- Bocsi… - mondta sajnálkozva Julie.

- Sajnálom, Remus nem akartam – szabadkozott Dora.

- Semmi baj. Viszont kéne egy másik nadrág – dünnyögte Remus miközben fölemelte a piros szósztól csöpögő ruhadarabot. Ezt már ő is viccesnek találta, így már az egész család boldogan nevetett együtt.

Remus már olyan fokra fejlesztette az önuralmát drága felesége mellett, hogy egy ilyen incidens meg se kottyant neki. Dora még mindig botladozott a rosszabb napjain, de legalább nem volt egyedül. Julie úgy tűnt nagyon is hasonlít az édesanyjára – legalábbis ebben a szerencsétlenség szériában –, viszont szikrázó elméjét az apjától örökölte. Remus nagyon büszke volt mind a két gyerekére. Régen nem álmodott családról, házról, feleségről és gyerekekről. Mindig úgy gondolta, hogy egyedül, öregen és magányosan fog meghalni, hogy őt sohasem szeretheti senki, azért ami. Most viszont, itt volt szerető családja körében, két csodás és egészséges gyerekkel az oldalán, és egy szeretetreméltó feleséggel, akiért az életét is odaadta volna. Remus Lupin boldog volt, felhőtlenül boldog.


London egyik félreeső utcájában, az egyik emeleti lakás ablakában is égett egy gyertya, de itt nem volt olyan boldog hangulat. A környező ablakokból melegség, derű, vidámság mézeskalács illat és énekszó szűrődött ki. Ebből az ablakból viszont, csak egy pislákoló gyertya nézett kifelé az utcát beborító hórétegre. Nott egy doboz – előre gyártott –, süti mellett ült az ágyon és a tankönyveit böngészte. Neki ez az ünnep nem sokat jelentett. Míg a nagyanyja élt, addig mindig csináltak valami álszent vacsorát, de abban semmilyen valós pozitív érzés nem volt. Gideon Nott egy újabb süteményért nyúlt, mikor az ablak felől kopogtatásra lett figyelmes. Egy fehér bagoly ácsorgott az ablakpárkányon. Furcsa látványt nyújtott a hóesésben. Mintha egy bagoly alakú hóember nézett volna rá, nagy sárga cukor szemekkel. A fiú fölállt és ablakot nyitott, a madár pedig lomhán beröppent rajta.

- Szia… Te ki vagy? – kérdezte a madártól, de az csak fejét forgatva nézett rá és egyre csak a lábát nyújtogatta a fiú felé. Nott levette a jól rögzített levelet, majd olvasni kezdte.


Kedves Gideon!

Az igazgatótól úgy tudom, hogy hazautaztál a szünidőre, ami talán nem is olyan jó ötlet tekintve, hogy egyedül élsz. Mindenesetre, mint pártfogód és mentorod kérlek, holnap ebédelj velem és a családommal. Alexei, úgy veszem észre hiányol, a feleségem pedig már nagyon kíváncsi rád, és bevallom én is beszélgetnék veled egy kicsit. A lányom miatt ne aggódj, nem lesz vele semmi gond.

Üdvözlettel: Harry Potter
Ui:. Holnap tizenegykor legyél a Foltozott üstben, érted megyek. A baglyot pedig küldd vissza válasszal.

Nott, még vagy háromszor átolvasta a kis levelet. Teljesen meg volt lepve. Nem gondolta volna, hogy Potterékkel fog ebédelni Karácsony első napján. Furcsa jó érzés kerítette hatalmába, de izgult is. Gyorsan kerített egy pergament, és már írta is a választ.

Kedves Mr Potter!

Nagyon szépen köszönöm a meghívásukat. Nem is tudom, hogy mit mondjak. Teljesen meglepett. Való igaz, hogy egyedül töltöm az ünnepeket, de már megszoktam. Viszont most, szívesen elfogadom a meghívásukat. Holnap tizenegykor a Foltozott Üstben várom.

Tisztelettel: Gideon Nott

Még egyszer átfutotta a levelet, hogy mindent normálisan írt-e le, majd felkötözte a bagoly lábára, mire az már fel is röppent, és szapora szárnycsapásokkal tovaszállt.

<<      >>

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.