Úton hazafelé

Alexei ez alatt a pár óra alatt nagyon megkedvelte Lily nagyszüleit. Arthurt egy igen jó kedélyű, érdeklődő, vicces és bolondos öregnek tartotta. Mollyt pedig, talán egy kicsit túlzottan is gondoskodónak, de biztos volt benne, hogy az asszony, ha kell, anyatigrissé képes változni. A kis Siriusról pedig egy rossz szava sem lehetett. A kisfiú már az első pillanatokban ugyanúgy viselkedett vele, mintha már vagy ezer éve ismerné.

Egy napja még álmában sem gondolta volna, hogy vadidegen emberek ennyire közvetlenek és elfogadóak lesznek vele szemben. Most pedig úton voltak Harryékhez. Már nem izgult annyira, de azért még mindig feszengett egy kicsit, ha arra gondolt, hogy Harry Potterrel fog lakni egy egész hétig.

Az autókázás most valamivel hosszabb ideig tartott. Talán volt fél óra is, de addig sem unatkoztak, mivel Sirius folyamatosan játszani akart.

- Találd ki! – mondta már vagy huszadjára.

- Ember? – kérdezte Lily unottan.

- Nem.

- Állat? – kérdezte Alexei.

- Igen – vihogta a kicsi.

- Repül? – jött a kérdés Lilytől.

- Igen.

- Varázslény? – kérdezte Lex.

- Igen.

- Találkoztál már vele? – találgatott a lány.

- Igen.

- Ha varázslény és repül, és te is találkoztál vele, akkor nem lehet más, mint egy hippogriff – mondta tárgyilagosan Lily.

- Igen! – kiáltott föl a fiúcska vidáman.

- Már látszik a város széle, most áttérünk mugli stílusra – mondta Arthur, majd leereszkedtek az autóval és úgy haladtak tovább.

A kis autó, nyikorgó fékekkel állt meg az egyik városszéli ház előtt. Gyönyörű fehér ház volt, és még egy fehér léckerítéssel is rendelkezett. Óriási kertje volt, tele fákkal és virágokkal. Hátrébb látszott egy hinta és egy csúszda, ami jelezte, hogy gyerek is van a háznál.

Ahogy a gyerekek kiszálltak egy fekete kutya szaladt eléjük, és lazán átugrotta az alacsony kerítést.

- Tapmancs! – üdvözölte Lily az ír farkaskutyát, mire az elvágódott a földön. A kutya szemügyre vette Alexeit, majd alaposan képen nyalta. Ekkor nyílt ki az ajtó és jelent meg Ginny.

- Gyertek már be! Mire vártok? – kérdezte mosolyogva.

Sirius fölkapaszkodott a kutya hátára, és mintegy póniként használva őt beügetett a házba. Lex csak nagy szemekkel bámulta a jelenetet.

- Hogy vagy kislányom? – kérdezte Arthur.

- Nagyszerűen, csak Nott hiányzott az életemből. Valamiben szervezkedik… - morogta Lily.

- Baj van? – kérdezte Alexei riadtan, mire Ginny rámosolygott és átölelte.

- Semmi, amit ne tudnánk megoldani kincsem – duruzsolta a fiú fülébe. Végül beléptek a házba. Odabent minden olyan normálisnak tűnt, akár egy családi ház. Néhol elhagyott játékok. Egy hatalmas kutyakosár az egyik sarokban a kandalló mellett. A konyha felől csörömpölés zajára lettek figyelmesek, így arra vették az irányt. A látvány döbbenetes volt. Harry Potter, a világ megmentője tetőtől-talpig tiszta liszt volt.

- Helló, éppen sütit készítek – mondta vidáman, mire Ginny felsóhajtott.

- Harry, ezt hagyd rám… - mondta a felesége.

- No-no, nem hiszed, hogy sikerülni fog? Ez csak egy süti, nem Veritaserum… - mondta Harry összeszűkült szemekkel.

- Apa, reménytelen eset vagy – kacagta Lily, majd odasietett apjához és adott neki egy puszit. Sirius büszkén mutogatta a talált köveit, míg a kutya megpróbált belenyalni a tányérba.

Alexei ámulva nézte a jelenetet. Minden annyira normális volt, megszokott és boldog. Olyan valóságos. Eddig csak mások emlékeiben látott ilyesmit, de ez most, itt zajlott a szeme előtt.

Az elmélkedésből Harry hangja zökkentette ki.

- Alexei, van kedved segíteni? – kérdezte a fiútól, mire ő értetlenül pislogott.

- Harry! Ha te nem birkózol meg egy süteménnyel, akkor ne fogd be a gyereket dolgozni – dorgálta meg Ginny, majd apjával, Siriusszal és Lilyvel kisétált.

Harry könyörögve nézett a fiúra, mire az odasétált hozzá.

- Mit csináljak? – kérdezte.

- Föl kéne verni három tojást – mondta Harry, majd odatolt egy tálat és egy habverőt.

Alexei felsóhajtott és nekikezdett. Az első tojással még igencsak bénázott, de a következő kettő már ment rendesen.

- Miért nem varázslattal csinálja? – kérdezte.

- Alexei, tegezz az ég szerelmére – kérlelte a családfő.

- Jó, miért nem varázslattal csinálod? – kérdezte ismét.

- Néha jó, ha varázslat nélkül csinálsz valamit. Tudod a mágia csodás és felemelő érzés, de ha belegondolsz, a muglik majdnem annyi mindenre képesek varázslat nélkül, amihez nekünk varázspálca és varázserő kell. Nekik ez nincs, és mégis boldogulnak. Mi seprűn repülünk, ők repülőgépen, mi bájitallal és varázslattal gyógyítunk, ők gyógyszerrel, és műtéttel. Lehet, hogy lassabb, bonyolultabb, de mégis működik – taglalta Harry.

- Ebbe, eddig bele se gondoltam – vallotta be a fiú.

- Sokan vannak így vele, azt hiszik a muglik ostoba, szánni való lények, pedig ők varázserő nélkül jutottak el arra a szintre, ahol mi is vagyunk – folytatta Harry.

- Tehát, a süteménykészítés varázslat nélkül is, egy ilyen fontos dolog? – kérdezte a fiú.

- Az csak azért fontos, mert megnyugtatja az idegeimet. Tudod Nott bekavart, valamit forral – vallotta be végül.

- Gondolom velem kapcsolatos – szomorodott el Alexei.

- Valószínű igen – sóhajtott föl Harry, majd átvette a felvert tojást a fiútól és összekeverte a nála lévő tésztával. Még betették egy tepsibe, és irány a sütő. A sok mosatlanon végignézve Harry így szólt: - Becsülöm a muglikat, de ilyenkor örülök, hogy varázsló vagyok – vigyorgott, majd két pálcaintésre minden tisztán került a helyére.

Alexei vigyorogva nézte a gyors rendrakást. Átsétáltak a nappaliba, ahol valami furcsa zajra lettek figyelmesek. Alexei pislogott párat, ahogy a nagy beszélő fekete dobozszerűséget meglátta.

- Ez mi? – érdeklődött.

- Ez a tv! – kiáltotta Sirius, aki éppen egy mesét nézett.

- Olvastam már róla, de még nem láttam – mondta Lex, majd kissé közelebb ment. Harry és Ginny vigyorogva nézték a fiút.

- Tudod a mugli elektronika és a varázslat nem nagyon szeretik egymást – szólalt meg hirtelen Lily.

- De akkor itt miért működik? – értetlenkedett a fiú.

- Mert itt még nem olyan magas a mágiahasználat, de például a Roxfortba nem vihetek el semmilyen elektromos cuccot, mert tönkremenne – magyarázta Lily, majd a zsebéből előkapott egy kis világoskék valamit, amiről egy hosszú zsinór lógott. A zsinórok végét odatette Alexei füléhez, majd megnyomott néhány gombot, és hirtelen egy ismerős rock szám dallama csendült föl a fiú fülében. Alexei álla a padlót verdeste.

- Ez nagyon király! Mintha egy rádió szólna a fülemben – vigyorogta, majd kivette füléből a fülhallgatót és visszaadta a lánynak.

- Az, csak kár, hogy Roxfort és ő nem jönnek ki – húzta el Lily a száját. Közben Ginny már türelmetlenül toporgott egyhelyben.

- Alexei, gyere velem, megmutatom a szobád – mondta, majd maga után kezdte húzni a fiút, aki engedelmesen követte őt. Harry és Lily szorosan a sarkukban haladtak.

- Tudod, a gyerekeknek külön szobája van, de még így is van a tetőtérben egy vendégszoba, gondoltuk azt megkaphatnád te, már persze ha tetszik – hadarta Harry.

Ahogy fölértek a másodikra, ott három ajtót láttak.

- A szemközti a fürdő, a bal oldali Lily szobája, a jobb oldali pedig a te szobád – jelentette ki Ginny vidáman.

Alexei izgulva nyomta le a kilincset. Az elé táruló látványtól meg sem tudott szólalni. Egy elég tágas szoba volt, a falai pedig kék színűek. Hatalmas ágy volt benne, na meg egy kényelmes fotel, amiben biztos kitűnően lehetett lustálkodni. Volt ott íróasztal is, meg ruhásszekrények, és könyvespolcok. Minden annyira vidámnak tűnt.

- Na, mit szólsz? – kérdezte Ginny.

- Én… - kezdett bele a fiú, de alig találta a szavakat.

- Ha nem tetszik a színe, akkor pár perc és átbűvöljük olyanra, amilyen neked megfelel – ajánlotta Harry, mert megijedt, hogy a fiú talán még sincs oda a kékért. Pedig Heléna és Lily is azt mondták, hogy a fiú szereti a kéket.

- Nem! Ez így nagyon szép… olyan, mint egy igazi otthon. Én… nekem mindig olyan szobám volt, aminek sötét volt a fala, és sötét bútorokkal volt tele. Az összes szín kimerült a barnában és a szürkében… - mesélte a fiú.

- Fúj, te szegény. Akkor tényleg rád fér egy kis szín – borzongott meg Lily.

- Szóval tetszik? – kérdezte meghatottan Ginny. A fiú felé fordult és biccentett, mire Ginny átölelte és megszorongatta. - Úgy örülök neki! Tudod, ha valamilyen bútort szeretnél, akkor beszerezzük. Igazából nem tudtuk, hogy mire van szüksége egy ennyi idős fiúnak… - vallotta be.

- Ez így tökéletes, köszönöm – mosolyodott el Lex.

A felnőttek egy kicsit magára hagyták Lilyt és Alexeit, hogy a fiú jobban megbarátkozhasson a szobával.

- Csak nézz körbe nyugodtan, aztán majd megmutatom az én szobámat is, de előtte még gyűjts erőt – ajánlotta Lily.

- Ugyan miért? – értetlenkedett a fiú.

Lily karon ragadta és átráncigálta a szemközti szobába. Az elé táruló látvány minden hímnemű egyednek sokkoló lett volna. A falak, a padló, a függönyök minden rózsaszín volt, vagy rózsamintás. Egyedül a baldachinos ágy volt mahagóni színű. Az ágyon csipkés lepedő, rengeteg párna, és néhány plüssállat uralkodott. A bútorok bár mahagóni színűek voltak, mégsem ellensúlyozták eléggé a szoba rózsaszín mivoltát.

Az egyik sarokban egy kisebb plüssállat hegy terült el. A polcokról is visszaköszönt néhány baba.

- Te szentséges Merlin – nyögött föl a fiú és majdnem kihátrált.

- Beteg mi? – kérdezte vigyorogva Lily.

- Hát ez az. Ez nagyon… fúj – felelte undorodva a fiú.

- Tudom, de így legalább Anthony és Teddy leszoktak róla, hogy az én szobámban lebzseljenek. Úgy négy éve néz ki így. Bár, most már tényleg irritáló egy kissé – felelte a lány.

- Akkor változtasd meg a színét – tanácsolta a fiú.

- Az lesz, csak töltsem be a tizenhetet…

- Miért nem kéred meg Harryt, hogy segítsen? – faggatózott Lex.

- Mert apától a fiúk is tudomást szereznének róla, és tuti utána megint mindig itt dekkolnának – nyafogta a lány.

- Akkor kérd meg Helénát, ő már betöltötte a tizenhetet, és ha megkéred nem fog elárulni.

- Nem is rossz ötlet, talán áthívhatnánk őket a szünetre. Hermész is tuti örülne neki, ha találkozhatna veled – lelkendezett a lány. Közben meghallották, hogy Ginny odalent felordít, és nem a legszebbeket mondja.

- Hogy a Merlin átka essen ebben a kutyába! – kiabálta dühösen a nő, majd egy konyharuhával kezdte el kiterelni Tappmancsot a házból. Lily és Alexei lesiettek, hogy lássák mi történt.

- Mi a baj? – érdeklődött Lily.

- Csak annyi, hogy a kutyád már megint belenyalt a tányérba – hisztizte Ginny.

- Bocsi, de tudod, hogy milyen torkos. Amúgy meg miért vettétek le a riasztó bűbájt a konyháról? Amíg rajta volt, elkerülte – okoskodott a lány.

- Lily Potter! Te csak ne szájalj velem, most azonnal kiviszed a kutyádat, és megmosdatod – adta ki parancsba a dühös nő.

A lány és Lex óvatosan kinéztek az ajtón és egy liszttel és tojással borított kutyára lettek figyelmesek.

- Oké, megmosdatom, de apa megszárítja – alkudozott a lány.

- Rendben, megszárítom, csak anyád kedvéért tisztítsd meg – egyezett bele Harry.

Lily felsóhajtott, majd kisétált az ajtón, és célba vette a kamrát. Alexei segítségével előbányáztak egy méretes lavórt, és a kutyasampont. Közben Harry gondoskodott a meleg vízről, de a világ semmi kincséért se segített volna nekik megfogni a kutyát. Tapmancs végigrohanta a kertet, bele az összes pocsolyába, összekoszolva a félig rajta lógó két gyereket. Harry jókat kacagott látva, hogy mit összeszenvednek azok ketten.

- Apa! Ne röhögj, inkább segíts – hisztizett Lily, mikor a lavór víz mind rajta kötött ki, és a félig már tiszta kutya egy újabb környi futás után még koszosabb volt, mint előtte.

- Sajnálom, de nem tehetem – tette karba kezeit a férfi, és elégedetten vigyorgott.

- De gonosz vagy – morogta Lily, mire Alexei kuncogni kezdett.

Végül nagy nehezen sikerült elkapniuk a kutyát és megmosdatniuk. Harry egy pálcaintéssel megszárította, így nem volt más hátra csak a pakolás és a mosakodás. Ginny szörnyülködve nézte a két gyereket, amint saras cipővel és csapzottan végigsétálnak a konyhán, majd fel a lépcsőn.

- Na de… - hápogott, mire Harry megcsókolta.

- Csak gyerekek, és te kezdted – mondta feleségének, mire az felsóhajtott, majd pálcájával eltűntette a nyomokat.

- Akarsz te menni elsőnek a fürdőbe, vagy mehetek én? – kérdezte meg Lily az ajtóból.

- Menj csak, nekem még elő kell bányászni a ruhámat. Majd kopogj be, ha kész vagy – mondta még a másiknak.

Lily elvonult, ő pedig magára maradt. Nem mert leülni, nehogy összekoszoljon valamit. Ez a szoba pontosan olyan volt, mint egy normális család, normális gyerekének a szobája.

Csakhogy ő nem volt normális gyerek, sőt, még csak nem is tartozott a családhoz. Szívébe újra visszatért a kétely, hogy neki nem szabadna itt lennie. Önmarcangolásából egy kopogtatás térítette észhez.

- Mehetsz! – kiáltott be Lily, majd becsukta saját szobája ajtaját.

Alexei összeszedte a tiszta ruháit, és besétált a fürdőbe. Az nem volt különösebben nagy, de volt benne egy sarokkád, egy mosdó és a wc. Levette csurom vizes és koszos ruháit, majd engedett magának vizet és belesüppedt a kádba. Még ez a helyiség is más volt, mint amihez hozzászokott. Ahol éltek, ott a fürdőben is fekete csempe volt, vagy fekete márvány. Itt pedig bézs szín uralkodott. Körülnézve észrevette, hogy az egyik polcon jó néhány pipereszer van. Ami viszont szembeötlő volt, hogy a másik polc majdnem teljesen üres volt. Csak egy sampon, tusfürdő és fogkrém árválkodott rajta. Ahogy alaposabban megnézte, észrevette, hogy ezek férfi tisztálkodó szerek. Újra furcsa melegség töltötte el, hiszen ezt a fürdőt eddig csak Lily használta, de most már itt is helyet csináltak neki. Annyira elgondolkozott, hogy egy ismételt kopogtatás térítette észhez.

- Alexei, ha készen vagy, gyere vacsorázni – hallotta Harry hangját.

- Oké, azonnal megyek! – kiáltott vissza.

Gyorsan megtörölközött, felkapta magára a tiszta ruhát, és rendbe tetet a fürdőt. Még megfésülte vizes haját, majd lesietett a földszintre. Már mindenki az asztalnál ült. Ginny éppen a vacsorát lebegtette az asztalra.

- Ülj csak le – mutatott a Lily melletti székre.

- Köszönöm.

- Megszárítsam a te hajad is? – kérdezte Harry.

- Á, majd megszárad magától – legyintett a fiú.

- Csak nehogy megfázz. Már nincs olyan meleg odakint – aggodalmaskodott Ginny.

A vacsora és az este további része nyugalomban telt. Harry mesélt néhány vicces történetet még az iskolás idejükből, majd mindenki nyugovóra tért. Alexei bár új helyen volt, mégis pár percen belül elaludt. Talán még sohasem aludt ennyire jól, mint most.

<<      >>

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.