Dráma

Perselus egész vacsora alatt feszengve ült a többiek között. Persze Dumbledore próbálta oldani egykori kollégája feszültségét, kevés sikerrel.

- Perselus, holnap délelőtt elviszlek téged és Harryt az Abszol útra vásárolni – kezdett bele az öreg.

- Hú, de jó… mi nem mehetünk? – kérdezett rá Ron miközben egy félig megrágott kenyérdarab fityegett ki a szájából.

- Fúj, Ron. Egyél normálisan – morogta Hermione fintorogva.

- Most meg mi rosszat tettem? – értetlenkedett a fiú.

- Sajnálom, Ron, de csak Harryt és Perselust vihetem. Ti addig itt maradtok a kastélyban. Ó és csak hogy tudjátok… Minerva is itt lesz tehát semmi rosszaság – taglalta az öreg.

- A tanárnő hol van most? – kíváncsiskodott Neville.

- Ó hát természetesen a családjával. Végre ő is nyugalomban tölthet egy kis időt… - Harry elmélázva meredt egy gyertyatartóra.

- Hüm, furcsa. Nem tudom őt elképzelni úgy, mint egy családanyát… - dünnyögte a fiú.

- Pedig nem csak anya, hanem már boldog nagymama. Az első unokája Sebastian a következő tanévtől itt fog tanulni. Szegény Minerva már azt is nehezen viselte, mikor a fiai ide jártak – mesélte az öreg.

- Valamit nem értek… - tűnődött el Fred.

- Mégis mit? – kérdezett rá Dumbledore.

- Csak arra célzott drága testvérem, hogy hogyan lehet ilyen fiatal a legidősebb unokája mikor a tanárnő már legalább… nyolcvan éves – vigyorogta George.

- Drága fiam nem minden a kor. Mindamellett Minerva még nem töltötte be a nyolcvanat. Hozzá teszem elég későn ment férjhez és a gyermekei is későn születtek. Valahogy náluk a családalapítás az idősödő generáció hagyománya. Minerva harmincöt évesen szült először, a fiának is huszonhét évesen született meg a fia – fejtette ki az öreg.

- Ó, akkor nem olyanok, mint anya és apa – mosolyogta Ginny.

- Na, az már biztos – kacagta az öreg. Közben Perselus csöndesen falatozott. Igazából örült neki, hogy a fiatalokat lefoglalja valami és nem ő van a középpontban.

- Perselus a te szüleid milyenek… vagyis… ó a francba – rémült meg Ginny. El is felejtette egy pillanatra, hogy Perselus igazából egy Piton. A fiú megmerevedett, majd lassan felállt.

- Köszönöm a vacsorát – mondta halkan, majd kisétált a teremből. Ginny bűntudatosan lehajtotta a fejét.

- Nem akartam megbántani vagy tapintatlan lenni, csak kicsúszott a számon… - szipogta a lány.

- Semmi gond, majd idővel kiheveri – nyugtatgatta Albus.

- Öm, nekem ennyi elég volt. Most megyek a szobámba… jó éjt mindenkinek – mondta Hermione, majd ő is elszaladt. Alig tudta utolérni a fiút.

- Eugene! – kiabált utána. Perselus megtorpant és hátrafordult.

- Valami gond van? – kérdezett rá felvont szemöldökkel.

- Nem… csak tudod Ginny nem akart rosszat – kezdett bele a lány.

- Ó, semmi gond – válaszolta Piton.

- De igenis gond van. Amint szóba kerültek te azonnal menekülőre fogtad – erősködött a lány. Piton már kezdett kijönni a béketűréséből.

- Nézd, Hermione. Tudom, hogy jót akarsz… de ezzel nem segítesz. Nem akarok róla beszélni, sőt semmiről, ami a múltamhoz tartozik. Mindent… eltemettem – hazudta. Hiszen hogy is temethetett volna el mindent?

- Pedig beszélned kell róla, hidd el attól jobb lesz… - erősködött a lány.

- Fogd fel végre, hogy nem! – kiabálta a lány arcába, majd kinyitotta az ajtót és bevágta maga után. Alighogy nekidőlt az ajtónak máris bánta, hogy ilyen goromba volt. Így fiatalon még nem tudta úgy szabályozni az indulatait, mint idősebb korában. Úgy döntött eltereli a figyelmét és kezd valamit a hajával. Először azon gondolkodott, hogy valamilyen bájitallal megnöveszti, végül rászánta magát és kerített egy ollót. Sohasem szerette a fodrászokat, de most valahogy becsülte a munkájukat mivel neki sehogy sem sikerült egyforma hosszúságúra lenyírni tincseit. A végén elszörnyülködve meredt a tükörbe.

- Te szentséges ég most pont úgy nézek ki mint Potter… - morogta. Végül fölhagyott a további próbálkozásokkal és inkább más elfoglaltságot keresett magának.

Másnap reggel alig bírt fölkelni. Fiatal testével visszatért a régi jó szokása, miszerint a reggeli felkelés a legnehezebb dolog a világon. Félkómás állapotban botorkált ki a mosdóba, ahonnan jó sokára került csak elő. Dumbledore már majdnem úgy volt vele, hogy felküldet érte valakit, mikor Perselus kínkeservesen levánszorgott a lépcsőn. Elég nyúzottnak tűnt, de ami mosolyt csalt Harry arcára, az a fiú haja volt. Jóformán ki sem látott mögüle, az össze tincse az arcába volt húzva.

- Összevesztél a fésűvel? – érdeklődött Harry. Piton morgott valamit az orra alatt, de nem szólt oda a fiúnak.

- Akkor mehetünk? Nagyszerű… - lelkendezett Albus. Azzal el is indultak, de a kapu előtt megtorpantak.

- Miért nem megyünk már? – türelmetlenkedett Piton.

- Elfelejtettem szólni, hogy lesz még egy kísérőnk – mondta somolyogva az öreg, majd a nagykapu felé mutatott, ahol Remus Lupin állt. Arcán még mindig volt némi kötés, de ezt leszámítva jól nézett ki. Harry mindent elfelejtve megrohamozta és a nyakába ugrott.

- Remus! Annyira jó hogy látlak… - mondta örömtelin.

- Én is örülök, Harry. Viszont most engedj el, mert összetörsz… - szisszent fel a férfi. Harry gyorsan visszakozott.

- Ó, bocsáss meg…

- Semmi vész. Nos, akkor indulhatunk? – kérdezte, majd tekintete megakadt Pitonon. Egy pillanatra még a légzése is elállt, majd kérdőn nézett Albusra. Az igazgató már sejtette, hogy a vérfarkas jó szaglásának hála már tudja az igazságot.

- Öhm, Remus… bemutatom neked Perselus Eugene Pitont, Perselus fiát… - Lupin tétován odasétált, majd kezet nyújtott.

- Örülök, hogy megismerhetlek – mondta, majd kezet rázott a fiúval, de mielőtt elengedte volna a kezét tekintete megakadt egy sebhelyen a fiú felkarján. Összevont szemöldökkel meredt rá.

- Valami gond van? – kérdezte Perselus, aki már igencsak ideges volt.

- Mond csak hol szerezted ezt a sérülést? – érdeklődött a férfi. Perselus vett egy mély levegőt.

- Egy óriási bolhás korcs, tudja abból a vérengző fajtából megkergetett. Hála neki miközben elestem bevertem a karom… pontosabban szétvágtam – felelte flegmán a fiú. Albus hogy mentse a menthetőt gyorsan kifelé terelte a társaságot.

- Induljunk, elvégre Harrynek délutánra vissza kell érnie.

Lupin egyetértőn bólintott és otthagyta a fiút, majd párosával dehoppanáltak.

Az Abszol útra érve azonnal elindultak pálcát venni Perselusnak. Ollivander meg mert volna esküdni rá, hogy az ifjú Perselus Piton áll előtte. Albusnak csak nagy nehezen sikerült őt meggyőznie, hogy ő itt Perselus fia. Végül úgy tíz perces keresgélés után előkerült egy darab. Ollivander ámulva nézte amint a pálca tökéletesen engedelmeskedik.

- Ó, ez nagyon érdekes – tűnődött az öreg.

- Miért? – lépett közelebb Harry, hogy szemügyre vegye a pálcát. Perselus felsóhajtott, majd kelletlenül megszólalt.

- Ez pont olyan pálca mint… amilyen az apámnak volt – fejezte be kissé kelletlenül.

- Bizony ám! 13 ½ hüvelyk hosszú, mahagóni sárkány szívizomhúr… - taglalta az öreg.

- Igen – suttogta Piton. Nem gondolta volna, hogy ez a pálca valahogy még visszatalál hozzá.

- Az élet fintora – mondta Harry. Ezután kifizették a pálcát és tovább mentek egyenesen Madam Malkinhoz. Az asszony nem győzte dicsérni Perselust és kifejezni neki milyen szomorú, ami az apjával történt. Harry már kezdte megsajnálni a másikat mikor a szabásznő hatodszorra kezdte el dicsérni az apját.

- Öm, Perselus velem jönnél? – mentette ki végül. Piton úgy vélte ennél bármi jobb lehet így elsietett Harry után.

- Mi a problémád, Potter? – kérdezett rá mikor utolérte.

- Semmi, csak segíteni akartam… amúgy szerinted melyiket vegyem meg? – fölemelt egy sötétkék és egy zöld inget. Piton pislogott párat, ahogy meglátta az inget.

- Te és a zöld? – tűnődött el. Harry megforgatta a szemeit.

- Ezt nem sűrűn emlegetem, de… majdnem a Mardekárba kerültem. Csak könyörögtem a süvegnek, hogy ne tegyen amellé a beképzelt Malfoy mellé – megborzongott az emlékre. Piton meglepődve meredt a másikra. Ő erről nem tudott, sőt még csak sejtése sem volt. Bezzeg, ha tudta volna, mennyit bosszanthatta volna vele Minervát.

- Nem tudom, én nem vagyok valami nagy szakértő – hárított Piton. Erre Harry odatette Perselus elé mind a két inget és hozzánézte.

- Hüm… neked a kék lenne a jobb - mondta a fiú.

- Ha te mondod…

- Akkor az enyém a zöld. Ó, te mennyire hordasz mugli ruhákat? – kérdezett rá hirtelen Harry.

- Változó – felelte Piton.

- Oké, akkor meg kéne kérni Dumbledore-t, hogy vigyenek el minket egy mugli boltba is. Bár… lehet, ahhoz jobb lenne Hermione segítsége. Nekem csak kinőtt cuccaim voltak, így a divathoz nem sokat konyítok – húzta el a száját Harry.

- Felőlem – vont vállat Piton. Még benéztek pár boltba, többek közt a könyvesboltba is. Harry csak ácsorgott és nem igazán tudott mihez kezdeni, ami Pitonnak is feltűnt.

- Te nem nézelődsz? – kérdezett rá.

- Nem igazán tudom, hogy mit vegyek…

- Eddig miket vettél? – faggatózott Piton.

- Többnyire SVK-val foglalkozó könyveket illetve néhány kviddicseset – vont vállat Harry.

- Akkor vegyél most is azt – tanácsolta Piton.

- De most hogy sikerült legyőznöm… most már nem tudom, hogy mihez is kéne kezdenem – felelte a fiú. Piton elgondolkozva nézett rá.

- Akkor próbálj ki más könyveket is. Nézz körül… mondjuk a mágiatörténeti témában vagy a bűbájtanban…

- Vagy a bájitaltanban – vágott közbe Harry Piton legnagyobb meglepetésére.

- Bájitaltan? – csúszott ki a száján kissé cinikusan.

- Biztos hallottad apádtól, hogy… hát nem igazán voltam túl jó belőle… talán az eddigi hiányosságaimra kellene koncentrálnom. Már pedig a jóslástanra még Merlin se venne rá, így marad a bájitaltan – Piton már majdnem elnevette magát mikor Harry otthagyta és elindult szétnézni. Sohasem gondolta volna, hogy az új élet ösvényén a bájital fog segíteni Harry Potternek. Hosszas válogatás után mind a két fiú egy szép kis stóccal tért vissza. Perselus futólag vetett egy pillantást Harry könyveire, majd elszaladt még valamiért. Mire visszaért Harry már fizetett és éppen a könyveket próbálta meg elpakolni.

- Potter!

- Harry – morogta a fiú.

- Bocsánat, Harry… láttam, hogy ez nincs a kiválasztottak közt. Viszont ez lesz a legjobb alapja, ha tényleg megpróbálod a bájitaltant pótolni – azzal odanyomta a fiúnak a könyvet.

- Ó, köszi – felelte Harry és már fordult, hogy kifizeti a könyvet, de Perselus megelőzte.

- Vedd úgy, hogy születésnapi ajándék, csak arra kérlek, ne robbants föl semmit, ha a közelben vagyok – viccelődött Perselus. Remus eközben árgus szemekkel figyelte a fiúkat. Albusnak egy szót sem kellett mondania, sejtette, hogy a fiú igazából kicsoda, csak nem értette, hogy miért.

- Miért? – kérdezte meg végül hangosan. Az öreg mágus odafordult hozzá és szelíden rámosolyogott.

- Ez egy új lehetőség neki. Az állapota nem fog változni, úgy nő föl, mint Harryék. Már pedig akkor neki is kijár az újrakezdés esélye. Persze hadakozott ellene… de végül föladta. Sokat szenvedtetek a makacsságom miatt mind a ketten. Most talán egy kicsit jóvá tudom tenni a hibáimat – vallotta be Albus. Remus még mindig nem volt megelégedve a válasszal, de úgy döntött majd később újra előhozakodik a dologgal.  Eközben a fiúk már összepakoltak és elindultak feléjük.

- Készen vagytok? – kérdezte az igazgató mosolyogva.

- Igen – vágta rá Harry, majd lelkesen előkapta a könyvet, amit Pitontól kapott. – Nézd, Remus! Ezt Perselustól kaptam… - mutogatta. Piton kissé zavarba jött a lelkesedéstől. A férfi felvont szemöldökkel nézett a fiúkra.

- Csak nem fölcsapsz bájitalmesternek? – kérdezett rá, mire Harry megrázta a fejét.

- Nem, pusztán amikben eddig nem voltam valami jó, megpróbálok fölzárkózni – felelte Harry.

- Értem már. Ez igazán szép dolog volt tőled… Perselus – mosolygott rá Pitonra.

- Öm, igen – mondta elvörösödve a fiú. Nagyon utálta magát azért, mert nem tudta tökéletesen uralni a testét.

- Nos talán nézzünk be az édességesbe – ajánlotta Albus. Piton felvonta a szemöldökét és úgy nézett az igazgatóra.

- És ezt vajon most miattunk mondta, vagy maga miatt? – csúszott ki a száján. Remus megbotránkozva nézett a fiúra, míg Harry nevetésben tört ki. Köztudott volt, hogy az öreg mennyire mániákusan szereti az édességet.

- Egy ilyen öregembernek is lehetnek furcsa dolgai, vagy nem? – kérte ki magának Albus.

- Csakhogy a maga korában már nem kéne ennyi cukrot bevinnie a szervezetébe. A végén cukorbajban fog meghalni – morogta Piton. Albus tettetett sértettséggel elindult előre.

- Ez jó volt – vigyorogta Harry.

- Komolyan mondtam! Láttad mennyi cukros förmedvényt eszik, a végén ez lesz a veszte… - dohogta Piton.

- Fiúk, ugye megy egyszerre a beszéd és a séta is, ha nem tévedek – nógatta őket Lupin. Miután felvásárolták a fél boltot elindultak vissza a kastélyba. Harry előhozakodott a mugli bevásárló központ ötletével, de mivel egyik felnőtt sem úgy volt öltözve, ezt elnapolták. Még abba is belementek, hogy Hermione is elkísérje őket.

A kastélyba visszaérve Ronék azonnal megrohamozták a két fiút. Minden holmijukat végignézték. Persze mikor előkerültek Harry alsógatyái Hermione gúnyolódva méregette.

- Harry, nem tudtam, hogy szereted az ilyen… passzos alsónadrágot – Harry zavarában elvörösödött és kitépte a ruhaneműt a lány kezéből. Persze az ikrek sem hagyhatták annyiban a dolgot.

- Hát Harry, már ne is haragudj, de ez…

- Elég siralmas. Apánk hord ilyet – fejezte be George.

- Nem beszélhetnénk másról? – kérdezte idegesen a fiú.

- Nem, mert ez egy nagyon fontos dolog. Szerintem még Neville sem hord ilyen… kölyök gatyát – vágta rá Fred.

- Jól van na! Képzeljétek engem senki sem világosított föl, hogy ennyi idősen mégis mi a Merlin bánatát kéne hordanom! Tudjátok nekem sem apám sem… keresztapám – vetette oda dühösen a fiú. Piton felsóhajtott, majd kikapta az alsóneműt Harry kezéből és ledobta a földre, majd egy átkot küldött rá, amitől az kigyulladt.

- Ennyi, volt gatya, nincs gatya. Harry most már tudja, hogy ez a viselet óvodásoknak való és biztos vagyok benne, hogy legközelebb már nem ilyet vesz… - hadarta Piton. Harry kissé megkönnyebbülve nézett rá, ám a többiek szánakozó tekintetétől rosszul volt.

- Elég ebből! Ne nézzetek már úgy rám, mint a világ legszerencsétlenebb emberére! Tudjátok, hogy gyűlölöm, ha sajnálkoznak fölöttem – morogta Harry.

- Bocs Harry… na nézzük mit vett Piton – vigyorogta Ron, majd előkotorta Perselus ruháit. Ott is volt pár alsó, de azok hagyományos fehér és fekete boxerek voltak.

- Hát ez… kissé unalmas – taglalta Fred.

- Miért mit vártál? Tüncirózsaszín csipkés tangát? Vagy szegecses bőr gatyát? – kérdezett rá felvont szemöldökkel Hermione. Piton kezdte kissé kellemetlenül érezni magát.

- Öhm… nem lehetne tényleg valami más témát találni? – Hermione gonoszan elvigyorodott.

- Ó, hogy ti milyen érzékenyek vagytok. Bezzeg, ha az én fehérneműs fiókomban kéne kutatnotok, akkor nem lennétek ennyire nyuszik, azt le merem fogadni – gúnyolódott a lány.

- Hermione, ne vedd a szívedre, de… én ránézésre megmondom, hogy milyen fehérneműt viselsz – válaszolta Fred. Hermione kétkedve nézett rá.

- Na persze, akkor mondd… - utasította a fiút. Ginny rosszallóan meredt bátyjaira. Fred végigmérte a fotelban ücsörgő lányt, akin most egy farmer és egy fehér póló volt.

- Hüm, szerintem egy hagyományos fehér pamut melltartó és a hozzá tartozó pamut tanga… - találgatott a fiú.

- És a színe? – húzta őket tovább a lány.

- Szerintem fehér, de valami minta tuti van rajta… - vágta rá George. Hermione gúnyosan elvigyorodott, majd elkezdett nevetni.

- Ebből összesen csak a színét találtátok el… - vetette oda. Fred megtörten rázta meg a fejét.

- Az nem lehet! Én nem tévedek! Ha ismerek egy lányt akkor tutira megmondom, hogy mit hord! – akadékoskodott a fiú. Ginnynek kezdett tényleg elege lenni a dologból.

- Azt hiszitek, hogy ismertek egy lányt, holott csak külsőleg ismeritek vagy nagyon felszínesen… ez röhej. Én tudom, miket hord Hermione és legyen annyi elég, hogy a fületek ketté állna, ha tudnátok – mondta Ginny türelmetlenül.

- Hagyd csak Ginny, úgy sem hinnék el. Egyébként nem szeretnék meglátni ezután egy fiút sem a ruhásszekrényem közelében – fenyegetőzött a lány.

- Nyugi, Mione! Nem vagyunk kíváncsiak a nagyi felszerelésedre – viccelődött Fred. Hermione megelégelte a dolgot és egyetlen suhintására egy vödör víz zúdult Fred fejére. A fiú ijedten pattant föl és Ronnak kellett lefognia, hogy ne átkozza meg a lányt.

- Mi a baj, Fred? Nem bírod a hidegzuhanyt? – kérdezte pimaszul Hermione.

- Te aljas kis okostojás. Nagyon kinyílt ám a szád az utóbbi időben… na de meglásd ezt még visszakapod kamatostul – fenyegetőzött Fred. A délután folyamán belevágtak a nagy ünneplésbe.

Hermione és Ginny Dobby segítségével készített egy tortát. A manók mind megbotránkoztak a dolgon, hogy a lányok sütnek. Persze őket semmi sem tántoríthatta el a tervüktől. Ron és Neville a nagytermet díszítették föl. Fred és George pedig elmentek Roxmortsba, hogy beszerezzenek némi kedvcsinálót a bulira. Persze az ünnepség elején még jó néhány felnőtt is megjelent. Ott volt Remus, Minerva, Dumbledore, Mr és Mrs Weasley, valamint Tonks, aki elég szörnyen festett. A lány szó szerint meg volt szürkülve. Harry aggódva fordult oda hozzá mikor a többiek mással voltak elfoglalva.

- Tonks, jól vagy? – kérdezte aggodalmasan. A nő halványan rámosolygott és bólintott.

- Persze, csak még… egy kicsit pihennem kell. Tudod a minisztérium és Sirius… - suttogta a nő. Harry tudta, hogy unokatestvérek voltak a keresztapjával, de nem gondolta volna, hogy a nőt ennyire megviseli a dolog. Kicsivel később aggodalmát ki is fejtette a mézbort iszogató igazgatónak és a mellette ülő Remusnak.

- Mi a baj, Harry? Nem örülsz az ajándékaidnak? – kérdezett rá Remus.

- De mind nagyon szép és tényleg örülök. Ez az első normális születésnapom, csak…

- Csak? – faggatózott az igazgató.

- Hát rossz így látni Tonkst – suttogta Harry. A két férfi a nő felé nézett, aki egymagában ücsörgött és még a tortájához sem nyúlt hozzá. Csak megsemmisülten nézett maga elé.

- Valóban, mintha kissé bánatos lenne – dünnyögte az igazgató.

- Az nem kifejezés! Lassan olyan lesz, mint egy dementor. Már kezd szürkülni… látják?! – mutatott a nő felé Harry. Albus felvont szemöldökkel nézett Remusra.

- Nem tudod, hogy mi baja lehet? – faggatózott az öreg.

- Nem… igazán – hazudta Lupin.

- Remus, te tudsz valamit – gyanúsította meg Harry.

- Hé! Ez rágalom! Honnan veszed? – védekezett.

- Például a mostani viselkedésedből. Ha nem lenne semmi akkor nem védekeznél ennyire – bizonygatta a fiú. Végül a többiek visszarángatták táncolni. Fred és George egy körre odakönyörögte Tonksot is, de a lány láthatóan nem igazán élvezte a dolgot. Sőt a tánc után egyenesen kiviharzott a helyiségből Hermione pedig utána. Harry féltőn nézett a nő után, ami Pitonnak is feltűnt.

- Miért vagy ilyen feszült?

- Tonks… olyan furcsa. Elhiszem hogy megviselték a minisztériumban történtek, de ez akkor is túlzás. Teljesen ki van bukva és nem tudom, hogy miért – taglalta Harry. Piton elgondolkozva nézett az ajtó felé, ahol a nő és Hermione eltűntek.

- Talán szerelmi bánat – vetette föl az öletet Piton. Harry megbotránkozva nézett rá.

- Sirius az unokabátyja volt! – tiltakozott a fiú.

- Nem is rá gondoltam…

- Akkor mégis kire? – érdeklődött Harry. Piton tekintetével elkezdte szuggerálni Remust. Harry ezt látva már homlokon is csapta magát.

- Basszus! Hogy ez nem esett le… - morogta Potter.

- Van ilyen. Gondolom Lupin nem akarja bajba keverni őt azért ami. Ezt viszont Tonks nem akarja elfogadni… - pedzegette Perselus.

- Ez mondjuk rájuk vallana – húzta el a száját Harry. Végül odasétált Lupin mellé és nem túl kedvesen rámordult.

- Nem kéne ezt csinálnod.

- Mégis mit? – értetlenkedett a férfi.

- Hogy elüldözöd magad mellől Tonkst – morogta Harry.

- Te honnan… egyébként sem rád tartozik! – vágott vissza Remus.

- Már bocsánat, de Tonks rosszul van és ez az én ügyem is. Sirius meghalt, Dora pedig az unokahúga volt, így pedig az én rokonom is. Sirius… halála után nem csak a házát és a vagyonát örököltem, de a rokonait is. Már pedig nem hagyom, hogy ezt tedd Dorával, érted?! – vitatkozott Lupinnal. A férfi először köpni-nyelni sem tudott döbbenetében.

- Te ezt nem értheted – hárított.

- Ugyan mit nem értek? Hogy egy begyepesedett, gátlásos és önző alak vagy? Ugyan már, ha egyáltalán nem éreznél semmit Tonks iránt, abba ő is tuti beletörődne, de biztos hogy volt vagy van köztetek valami, amitől szerencsétlen szenved – hadarta a fiú. Remus összevont szemöldökkel meredt Harryre.

- Neked nincs hozzá jogod, hogy kioktass engem, Harry. Tudom, hogy Tonks fontos neked, de ez akkor sem a te ügyed. Nymphadorának is megmondtam már, hogy felejtsen el, jobban jár úgy.

- Önző, kishitű, akadékoskodó, mogorva, depressziós és antiszociális bunkó vagy Remus Lupin – jött a hang tőlük alig egy méterre. Mind a ketten odakapták a fejüket, és meglátták Hemrionét amint csípőre tett kézzel és haragos tekintettel mered a férfira.

- Hermione – akart szólni a férfi, de a lány odasietett és mutatóujjával kezdte el bökdösni.

- Semmi Hermione! Ha nem lennél ennyire érzéketlen, akkor utánajártál volna, hogy Tonks miért viselkedik így, hogy miért van ilyen állapotba, vagy hogy miért kerül téged mostanában! Ó, igen ugye feltűnt, hogy kerül téged? – mondta a lány.

- Igen, végre kezd megjönni az esze és…

- Te vagy az akinek végre megjöhetne az esze! Ha másra nem is vagy hajlandó, de beszélj vele, mert a baja rád is tartozik! – kiabálta a lány. Mázlijukra a zene olyan hangos volt, hogy a többiek nem hallották meg.

- Milyen baja? Nem értelek… - akadékoskodott a férfi.

- Tőlem ugyan nem tudod meg! Ha számít neked az a nő, akkor sürgősen fölkeresed és elbeszélgetsz vele mielőtt olyasmire szánja el magát, ami mindkettőtök életét örökre tönkreteheti! – Remus értetlenül meredt a lányra, majd tétován felállt és elindult kifelé. Harry döbbenten nézett barátnőjére, de nem ő volt az egyetlen. Albus és Perselus is csodálkozva néztek rá.

- Öhm, úgy vélem talán kissé erős volt Hermione kedves – dünnyögte az öreg.

- Az lesz kissé erős, ha Tonksék elmennek az országból és soha többé nem jönnek ide vissza – vetette oda a lány.

- Ó, Andromédáék el akarnak költözni? – lepődött meg az igazgató.

- Nem, ők maradnak – mondta a lány kissé higgadtabban.

- Akkor mégis kik mennek el? – értetlenkedett Harry. Hermione makacsul hallgatott, majd hirtelen Piton szólalt meg.

- Ajaj, baba áll a házhoz, mi? – esett le a fiúnak és persze hangosan is kimondta. Harry hitetlenkedve meredt rá és Hermionétól várt megerősítést.

- Hermione?

- Ezt nem az én tisztségem elmondani – hárított a lány, de ebből is leszűrhették, hogy valami ilyesmi van a dologban. A buli ezután folytatódott, bár Harry és Hermione kissé feszülten viselkedett egész végig. Remus csak bő egy óra múlva tért vissza, de arcán semmi sem látszott. Harry oda akart menni hozzá, de barátnője megállította. Végül ő is elment nem várva meg az ünneplés végét. A fiatalok hajnali egy körül tértek nyugalomra.

<<      >>

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.