Epilógus

Odakint a rekkenő hőségben szinte egyetlen ember sem mocorgott az utcákon. Aki csak tehette bent hűsölt a lakások oltalmazó légkörében. A külvárosi házak zsúfolt összevisszaságában csak egyetlen udvar felől jött féktelen gyerek zsivaj. Egy fiatal férfi - vagy inkább fiú - pörgetett vidáman egy önfeledten nevető kisfiút.

 

- Magasabbra! Magasabbra! – követelte a kicsi, így a másiknak nem volt választása, szinte már majdnem kirepült a gyermek a kezéből, annyira eleget akart tenni a kérésének. A házba vezető hátsó ajtóban egy tizenegy éves forma, hosszú fekete hajú kislány ácsorgott és rosszallva nézte a kint zajló jelenetet.

 

- Ez nem fog tetszeni anyának – kiabált oda a játszadozókhoz. A fiú megállt, és leengedte a földre a kicsit, aki szédelegve huppant le a földre.

 

- Eileen, ne kezdj már el megint hisztizni – mordult rá a fiú.

 

- Harry, játszunk még? – kérdezte a már négy éves Edward, bátyjától.

 

- Sajnálom, kisöreg, de a nővéred nem engedi – hárított Harry. A kicsi felfújt arccal meredt nővérére.

 

- Eileen, gonosz vagy! – kiabálta a fiúcska, majd óvatosan fölállt, és beviharzott a házba.

 

- Kösz… néha úgy érzem, hogy én vagyok az idősebb – rótta meg a lány.

 

- Ne szívd már mellre, különben is, neked nem a barátnőiddel kéne lenned? – kíváncsiskodott a fiú, miközben ők is bementek a házba.

 

Harry Potter szeptembertől az utolsó évét kezdte meg a Roxfortban, és a Griffendélbe került. Húga Eileen Piton, aki korát meghazudtolva egy évvel előbb kezdte meg a Roxforti tanulmányait, és apja nyomdokait követve mardekáros lett. Furcsa módon a két gyermek közt csak testvéri civódás volt, a házak közti különbségekkel sohasem hozakodtak elő.

 

- Emma nyaral a nagymamájánál, és Catherin pedig büntetésben van, mert engedély nélkül ment el a többiekkel a strandra, a szülei pedig mindenhol keresték – taglalta.

 

- Komolyan mondom, az a lány nem százas… ilyennel elrontani a nyarát – ciccegett Harry.

 

- Hát igen, és így az enyémet is elrontotta – bosszankodott Eileen.  – Apropó, anyáékról van hírünk?

 

- Nincs, és ez nem jó jel – sóhajtott föl Harry. – Lily és Perselus egy bájital konferenciára utaztak el – hosszas rábeszélés után, mert a nő nem karta otthagyni gyerekeit, de Harry addig győzködte, míg belementek.

 

- Tudom, már reggel meg kellett volna érkezniük.

 

- Tudod, hogy nem sokat lehetnek így kettesben, Edwardtól szinte egy perc szabadidejük sincs – mentegette őket Harry.

 

- Na ja, csak azt se felejts el, hogy ha ők huzamosabb ideig édes kettesben vannak, annak nem lesz jó vége – figyelmeztette őt Eileen.

 

- Azt hiszed, én nem tudom? Először a karácsony előtti kis affér, amikor én Siriusnál voltam, aztán jöttél te. Öt éve meg az iskolakezdés örömére, hogy én nem vagyok itthon, te meg Siriuséknál vagy, jött Edward. Lemerném fogadni, hogy ennek a kiruccanásnak is gyerek lesz a vége – hadarta Harry.

 

- Az nem kérdés, de fogadjunk, hogy lány lesz a következő – nyújtotta a kezét Eileen. Harry felvont szemöldökkel nézett rá.

 

- Ezt miből gondolod?

 

- Csak egy megérzés…

 

- Oké, és mi legyen a tét? – kíváncsiskodott Harry.

 

- Mondjuk, hogy ha én nyerek, akkor bevallod végre Ginny Weasleynek, hogy szerelmes vagy belé – gúnyolódott Eileen.

 

- Fogalmam sincs, honnan veszed ezt… – morogta összeszűkült szemekkel a fiú.

 

- Mardekáros vagyok és nem vak. Tudom, hogy Ron miatt kerülöd őt, de ez amúgy tiszta hülyeség  – oktatta ki a lány.

Harry felhorkantott, és fejét vakarva huppant le az asztalhoz. Pár percig azon merengett, hogy mi veszteni valója lehet. Elvégre lehet, hogy nem is lesz gyerek, az meg egyáltalán nem biztos, hogy lány lesz. Végül belement.

 

- Oké, de ha te veszítesz, kicsempészed nekem Malfoy alsógatyáját, és segítesz kifüggeszteni a nagyterem bejárata fölé – vigyorogta Harry.

 

- Hé! Ez erősen meghaladja a képességeimet – zsörtölődött Eileen.

 

- Nem arról van szó, hogy tetszik a szőke herceg? Amúgy elég nagy görény, mit ne mondjak…

 

- Oké, segítek, de csak azért, mert nem volt tisztességes, ahogy az utolsó meccsen majdnem lelökött a seprűdről – jelentette ki a lány. Gyorsan kezet ráztak.

Pár órával később Lily és Perselus megérkeztek, alaposan beszámoltak az új bájitalokról, és szétosztották az ajándékokat, amiket Berlinből hoztak csemetéiknek.

 

 

Perselus és Lily közös élete csodálatos volt, és bár olykor voltak nézeteltéréseik, soha, egyetlen percre sem inogtak meg a hitükben, hogy Merlin áldása szerint ők egy lélek két testben. Perselus imádta a gyerekeit, mindegyiket egyformán szerette. Harry, bár eleinte kissé féltékeny volt, lassan rájött, hogy attól, hogy kistestvére van, ő ugyan azt a megérdemelt helyet birtokolja szülei szívében, amit már régen kiérdemelt. Tökéletes család, tökéletes szülők és gyerekek, jobbat kitalálni sem lehetett volna.

 

~L/P~

 

Szeptember második hete, Hétfő 7:45 perc Roxfort, nagyterem

 

 

A nagyterem ajtaja előtt hangos zsivajjal gyűlt össze a tömeg. Már a tanárokban is föllobbant a kíváncsiság, hogy vajon mi lehet a gyülekező oka. Lily és Perselus az asztalnál ültek, és már indulni akartak, hogy helyre tegyék a diákokat, mikor megérkezett Draco Malfoy, és egy rémült sikoly kíséretében letépte - nem éppen tiszta – alsógatyáját a falról, és vöröslő fejjel elrohant a pincék felé. Harry és barátai hangosan nevetve nézték végig a jelenetet, sőt még a mardekárosak között is volt, akit mulattatott a komédia. Eileen küldött egy félmosolyt bátyja felé, majd tátogva odasúgta neki:

 

- Most te jössz…

 

Harry nagyot nyelt és körbenézett a már félig szétszóródó tömegben. Nem kellett sokáig keresnie, Ginny már jóval előrébb járt, mint ők, sőt már helyet is foglalt a barátnői mellett. Harry tenyere izzadni kezdett, torka kiszáradt, de nem tehetett mást. Megesküdött testvérének, hogy megteszi.

 

- Ginny… – állt meg a lány mögött, aki azonnal észrevette, és szokásos, kedves mosolyával üdvözölte. Perselus és Lily feszülten figyelték a jelenetet.

 

- Szia, Harry! Jó volt a jelenet az előbb, mondd csak van valami közöd hozzá? – érdeklődött a lány.

 

- Félig meddig… de most nem erről akartam veled beszélni – mondta alig hallhatóan. Ginny barátnői mind pletykára éhesen füleltek.

 

- Valami baj van? – kezdett aggódni a lány.

 

- Nem… – nyögte a fiú, mert közben már Ron is a közelükbe ért. A vörös hajú fiú érdeklődve nézett húga és Harry felé.

 

- Gyere már haver! – kiabált oda neki.

 

- Egy pillanat! – intette le Harry. Ahogy visszafordult, és meglátta Ginny csillogó szemeit nem tudta visszafogni magát és egyszerűen kibukott belőle a kérdés.

 

- Ginny Weasley, járnál velem?

 

A teremben egyszerre néma csönd lett, és mindenki őket nézte. Még a tanári asztalnál is feszülten várakoztak, hogy mit mond a lány. Ron arca előbb elsápadt, majd elvörösödött, de hála a mellette ülő Hermione Grangernek, aki már fél éve a fiúval járt, nem történt semmi baj. Ginny eleinte föl sem fogta a dolgot, végül, ahogy eljutott tudtáig a kérdés, alig tudott megszólalni.

 

- I… igen – mondta alig hallhatóan.

Erre többen tapsolni és fütyülni kezdtek, majd mikor Ginny felállt, és megcsókolta Harryt ismételt morajlás futott végig a termen. A romantikus pillanatnak Ron morgása vetett véget.

 

- Haver! Ő a húgom! Legalább ne előttem! – kiabálta oda, nekik.

 

Lily és Perselus elmerengve figyelték őket.

 

- Milyen gyorsan felnőnek – dünnyögte Albus.

 

- Mintha csak tegnap lett volna, hogy elhoztam abból a pokolból – morogta Perselus maga elé. Lily fejét a férfi vállára hajtotta.

 

- Szerinted ő lesz neki az igazi? – kérdezte férjétől.

 

- Talán. Minden esetre jobb választás, mint például Ms Brown… – mosolyodott el kárörvendőn Perselus. Lily csak somolyogva nézte férjét, akinek annyi mindent köszönhetett. Aki vele volt szinte egész életében. Akinek gyermekei életét köszönheti. És akivel még remélhetőleg hosszú évtizedekig élvezhetik majd a közös életet.


Vége

<<      >>

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.