Újabb rémálom

Harryék aznap dupla bájitaltannal kezdtek, ami most sem volt olyan vészes, tekintve, hogy Lumpsluck tartotta a tárgyat. Utána következett egy bűbájtan, két átváltoztatástan; McGalagony most is ugyan olyan kíméletlen volt, mint mindig. Végül pedig egy sötét varázslatok kivédése. Harryék ezt az órát várták a legjobban. Amint beléptek a terembe, megdöbbentek a furcsa elrendezésen. A padok a falak mentén sorakoztak, középen hatalmas helyet hagyva. Mindenki keresett magának egy helyet, majd várakozva néztek a tanár felé.

- Nagyszerű, ezek szerint mindenki talált magának helyet. Nagyon ne szokjanak hozzá, mivel ez az óra inkább gyakorlati jellegű lesz. Először is szeretném tudni, hogy eddig miket is tanultak… - azzal kezdetét vette egy maratoni kérdezz-felelek. Sirius jóformán az összes tanult átkot és bűbájt kikérdezte tőlük. A végén már Hermione is alig tudott odafigyelni, persze ehhez hozzásegített egy kicsit a rossz éjszakája is.

- A következő órára mindenki választhat egy olyan átkot, amit szeretne megtanulni, és arról ír nekem egy oldal dolgozatot. Mire való, hol használják és így tovább. Most pedig elmehettek – mondta, mire a diákok pakolni kezdtek. Harry bátorítóan rákacsintott keresztapjára, mire az megcsóválta fejét. Hermione szeretett volna egy kicsit ottmaradni és beszélgetni, de Sirius jóformán azonnal el is indult saját körletébe vezető lépcsőn fölfelé.

Az első néhány nap eseménytelenül telt. A tanárok többsége ismételtetett, és semmi újat nem tanultak. Az egyetlen újdonság talán az volt, hogy Charlie kevésbé veszélyes, de sokkal aranyosabb varázslényeket mutatott be az óráin. Ez olyannyira felkeltette Harryék figyelmét, hogy péntek délután ők is elmentek megnézni a híres állatokat.

- Á, szép napot professzor – üdvözölte Harry az éppen pakolászó férfit.

- Á Mr Potter, mi szél hozta erre? – kérdezte.

- Nyugi, csak mi vagyunk Charlie. Harryék kíváncsiak voltak az állatokra – mondta Ginny, majd segített bátyjának összeszedni néhány földön heverő könyvet.

- Oké, már a frász kerülget. Tegnap lesziáztam Ront a folyosón, erre McGalagony majdnem letépte a fejem – borzongott meg. Amy kuncogva nézte a jelenetet.

- Azért nem éppen lesziáztad. Azt mondtad neki, hogy „szeva’ öcsi” szerintem ezért még édesanyád is kiakadna – jegyezte meg Hermione.

- Oké, igazad van. El sem hiszitek milyen nehéz magázódni – bosszankodott.

- Jövőre könnyebb lesz, már nem leszünk itt – vont vállat Ron.

- Legalább lesz egy kis nyugalom. Amúgy Ron, beszédem van veled. A héten már a harmadik lány fakadt sírva miattad a folyosón – kezdte Charlie.

- Tehetek én róla, hogy népszerű vagyok?

- Ugyan kérlek! Te és a népszerűség – legyintett Hermione. Ron sértődötten nézett rá.

- Attól, hogy neked nincs pasid, még nem kéne féltékenynek lenni – dohogta Ron.

- Mert engem úgy ismersz, mint aki egész álló nap pasizik? Különben is ki a fenét érdekelnek a pasik? Nálam csak fiatalabbak járnak ebbe az iskolába, én meg gyerekekkel nem kezdek – jelentette ki a lány.

- Na, kösz…

- Szívesen – vigyorodott el Hermione.

- Tudjátok mit? Jobb is, hogy nem jöttetek össze. Szörnyű házaspár lennétek, tuti egy éven belül válás lenne a vége – nevette el magát Charlie.

- Én Hermionénak valami okos férjet tudnék elképzelni, Ron szóba se jöhetne – bukott ki Amyből, mire Ron sértetten rámordult.

- Te csak fogd be Nyakigláb.

- Ron, ne légy durva. Amy csak az igazat mondta. Hermione túl okos hozzád. Hozzá tényleg egy érett, felnőtt férfi való, akinek helyén van az esze és értékeli őt… - sorolta Charlie.

- Köszönöm – sóhajtott föl elégedetten Hermione.

- De hát én értékelem őt! Mármint nem járunk, de tudom, hogy okos, meg csinos, ez nem elég? – háborgott Ron.

- Sokat kell még tanulnod a nőkről, és most nem azokról beszélek, akiket állandóan fűzöl. Azok csak kis fruskák. Hermione egy igazi nő, ahogyan Ginny is az, és Amy is – tette még hozzá.

- Ha nem a bátyám lennél, most beléd zúgnék – vigyorodott el Ginny.

- Nana, te csak ne kacsintgass senki felé. Te az én gyönyörűséges kis feleségem leszel – gügyögte Harry.

- Ó, fúj, már megint nyáladdzanak. Nem zavar téged, hogy a csajnak, akinek éppen a manduláját akarod kiszedni két bátyja is itt van veled szemben? – dohogta Ron.

- Nem igazán. Charlie mellettem áll, te meg nem bántanál – legyintett Harry.

- Arra ne vegyél mérget – fenyegetőzött Ron, majd egy adag trágyát lebegtetett Harry feje fölé, és hirtelen elengedte. Harry ordítva kezdte el üldözni Ront, aminek a vége az lett, hogy mindketten a tóba estek. A lányok nevetve nézték őket, míg Charlie csak a fejét csóválta.

- És ezek mentették meg a világot? – kérdezte hitetlenkedve.

- Csak egy fatális véletlen volt – jelentette ki Hermione.

- Igen, én is kezdem azt hinni. Na de nekem most mennem kell. Amy, ha van kedved most velem jöhetsz a könyvekért – ajánlotta fel Charlie.

- Milyen könyvek? – csillant meg Hermione szeme.

- Sárkányokról szólnak – válaszolta a lány. Hát így már nem tűnt olyan vonzónak az egész. Inkább hagyta, hogy Amy felsétáljon Charlie-val a kastélyba. Ron elment lányokat hajkurászni, míg Ginny igyekezett feltűnésmentesen bejutni Harry nadrágjába. Hermione megunta a dolgot és úgy döntött ideje lelépni. Mióta visszajöttek az iskolába, minden megváltozott. Már semmi sem volt olyan, mint régen. Harry és Ginny szinte alig foglalkoztak vele, amikor együtt voltak. Ron állandóan lányok után mászkált, vagy őt követték nyál csorgatva. Luna el volt foglalva a saját háztársaival, na meg a különféle eddig föl nem fedezett lények kutatásával. Még Amy is úgy tűnt kezdi megtalálni a helyét, mint Charlie kisinasa. Aztán itt volt az iskola is. McGalagony volt az igazgató, de közben leadta a Griffendél házvezetését. Hagrid elment, és helyette itt van Charlie. Lumpsluck ugyan maradt, de… Piton már nem volt ott. Részben ez is bántotta a lányt, hogy a férfi már nincs köztük. Pedig mennyire szerette volna megmondani neki, hogy megbocsájt. Csakhogy erre már nem volt lehetősége. Ő ugyan úgy elment, mint Dumbledore. Ahogy gondolataiba mélyedve sétált fel a kastélyhoz, valaki hirtelen vállára tette a kezét. Hermione riadtan pördült meg, ám a fogkrémreklám vigyor még őt is megdöbbentette.

- Hermione! – kiáltott fel Viktor, és szorosan megölelte a lányt. Hermionénak kellett néhány másodperc, mire sikerült magát annyira összeszednie, hogy ellökje magától a másikat.

- Szia… Viktor – köszönt, majd lépett egyet hátra. A férfi értetlenül nézte a lányt.

- Nem örülsz nekem? - kérdezte meglepetten.

- Őszintén? Nem igazán, de nem tehetek ellene, hogy itt tanítasz – vetette oda.

- De miért vagy rám dühös? Én azt hittem, hogy jóban vagyunk – mutatott kettőjükre.

- Na persze, jóban vagyunk. Mit is mondtál utoljára, amikor találkoztunk? Majd írok, ne felejts el, várom a leveled – csicseregte.

- Tudod nagyon elfoglalt voltam – hárított a férfi.

- Nagyon elfoglalt, elhiszem. Nézzük csak, hány éve is volt? Azt hiszem több mint három! – mutatta fel három ujját is, hogy nyomatékosítsa a dolgot.

- Tudod itt volt a háború és…

- Képzeld el… TUDOM, MERT ÉLVONALBAN HARCOLTAM! – üvöltötte a másik arcába.

- Talán le kéne higgadnunk egy kicsit, és úgy beszélni – ajánlotta fel.

- Nézd, én nem akarok tőled semmit, se a barátod lenni, se a barátnőd. Te csak egy professzor vagy, akihez hála legyen Merlinnek, nem kell járnom, mivel utálom a repüléstant – sziszegte a másik képébe. Viktor kihúzta magát és belekezdett.

- Nos, ha így állunk. Ms Granger, ma este… büntetőmunka, nálam – mondta kis vigyorral a szája sarkában. Hermione elképedve nézett rá. Szíve szerint felképelte volna a másikat. Utálta ezt az arrogáns tekintetet, a szemét vigyorról már nem is beszélve.

- Majd meglátjuk… professzor – az utolsó szót szinte köpte, majd sarkon fordult és beviharzott a kastélyba. Esze ágában sem volt elmenni arra a büntetőmunkára. Vacsora közben jelentette be az igazgatónő, hogy bár megkésve, de törhetetlen lelkesedéssel megérkezett az új repülésoktató tanár. A lányok szinte visítozni kezdtek, és néhány srác is kiesett a padból. Hermione fintorogva nézett a férfira, de az direkt felé sem fordult.

Sirius a tanári asztalnál bosszúsan figyelte a fiatal férfit. Tudván, hogy mit művelt Hermionéval, szíve szerint megátkozta volna. Krum kedélyesen beszélgetett az igazgatónővel, sőt még Charlie-val is megtalálta az összhangot. Mikor viszont Siriusnál próbálkozott, kőkemény betonfalba ütközött.

- Nagy örömömre szolgál, hogy megismerhetem Mr Black – kezdte a férfi.

- Részemről nem öröm – dünnyögte a férfi, ami meglepte a körülötte ülőket.

- Na de Mr Black! Miért ilyen undok, Mr Krummal? – értetlenkedett Minerva.

- Az legyen az én magánügyem. Nem szívlelem Mr Krumot, és tudtommal nem is kötelességem – jelentette ki a férfi.

- Sajnálattal hallom. Szomorú, ma már másodszorra esnek nekem, és nem tudom, hogy milyen alapon – játszotta meg magát Viktor.

- Valóban? Ki volt az első? – faggatózott Minerva.

- Ms Granger felettébb udvariatlanul és tiszteletlenül viselkedett vele. Ezért is adtam neki ma estére büntetőmunkát – jelentette ki a férfi. Sirius szeme megvillant.

- Na és mit mondott? – kérdezte szinte fortyogva.

- Úgy tűnt, nem akar eljönni, de úgy is ott lesz, vagy a háza pontokat fog veszíteni – jelentette ki a férfi. Sirius kihúzta magát.

- Igazgatónő. Úgy tudom, hogy az iskolaszabályzat kimondja, hogy egy professzor nem dönthet egy olyan diák a büntetőmunkájáról, akit nem is tanít. Igaz ez? – kérdezte.

- Ez így igaz. De ne izguljon Mr Krum, Black professzor, mint a Griffendél házvezetője helyettesíti önt a büntetés felügyelésében – mondta negédesen mosolyogva Minerva. Már neki is leesett a dolog. Magában az is furcsa volt, hogy Hermione rögtön büntetőmunkán köt ki, az pedig csak rátett egy lapáttal, hogy Sirius ilyen mérges lett.

- Megbízom a professzor módszereiben, és átengedem a kisasszony büntetőmunkáját, de ne legyen vele túl kemény, bizonyára csak össze van egy kissé zavarodva…

- Pontosan úgy és annyi büntetést adok neki, amennyit megérdemel – mondta Sirius, majd felállt és elindult kifelé. A Griffendél asztalánál megállt, és megszólította Hermionét.

- Ms Granger!

- Igen, professzor? – fordult hozzá a lány.

- A büntetőmunkáját én felügyelem. Jöjjön az irodámba amint befejezte a vacsoráját – jelentette ki, majd továbbsétált.

- Ez meg mi volt? – hajoltak oda hozzá a többiek.

- Nem fogadtam kitörő lelkesedéssel Viktort, mire ő kihasználva a pozícióját büntetőmunkára ítélt. Most kellett volna mennem hozzá, de nem mentem volna. Amúgy sincs joga büntetést kiszabni, sem felügyelni, mivel engem nem tanít – mondta a lány nemtörődömül.

- Akarod, hogy beverjem a képét? – kérdezte Harry ujjait ropogtatva.

- Nincs rá szükség, de azért köszi – mosolygott rá a lány. Gyorsan befejezte a vacsoráját, majd elsietett Sirius irodájához.

A férfi már várt rá. Az íróasztala mögött ült és éppen az első dolgozatokat próbálta kijavítani, amikor Hermione bekopogott.

- Szabad – mondta, mire a lány belépett az ajtón.

- Büntetőmunkára jöttem, professzor – mondta a lány, de hangjában némi vidámság csendült.

- Nagyszerű. Üljön le ide, és kezdje el javítani az első és másodévesek dolgozatait a minta alapján – tolta elé Sirius. Hermione felvont szemöldökkel nézett rá.

- Ez most komoly? – kérdezte a lány.

- Persze, ha befejezte, utána ihatunk egy forró csokit és ehetünk egy kis tortát – mosolyodott el Sirius. Hermione szívéről hatalmas kő esett le. Azt hitte a férfi teljesen idegennek fogja őt tekinteni. Szépen helyet foglalt vele szemben és nekikezdett a javításnak. Még egy órába sem telt és már készen is voltak.

- Na jó, ide azzal a sütivel – sóhajtott fel a lány és átsétáltak Sirius nappalijába.

- Na és elmeséled, hogy pontosan mi történt?

- Semmi különös. Viktor megjelent és tette a szépet, amikor pedig nyíltan elutasítottam taktikát váltott. Amúgy köszönöm, hogy megmentettél. Ha vele kellett volna lennem az este, tuti, hogy megátkozom – sziszegte dühösen, és mérgében egy hatalmasat döfött a tányérján lévő süteménybe.

- Ne a sütit bántsd – tanácsolta a férfi.

- Igazad van. Csak annyira bosszant. Van bőr a képén úgy tenni, mintha mi sem történt volna – háborgott a lány.

- Figyelj, ismerem az ő fajtáját… Szégyellem, de valamikor én is ilyen voltam. Szerintem arra számított, hogy majd a karjaiba omlasz, ha visszatért.

- Talán, de te akkor sem lehettél ennyire… ilyen…

- Szemét? Aljas? – sorolta Sirius.

- Pontosan!

- Pedig ilyen voltam. Kihasználtam a lányokat, aztán eldobtam őket. Nem igazán foglalkoztam senki érzéseivel. Persze, a szex nekik is jó volt, arra ügyeltem, hogy ne csak nekem legyen jó, de érzelmileg semmit sem adtam nekik. Csakis a kielégülésre kellettek – merengett el Sirius.

- De már más vagy – hadakozott a lány.

- Talán. Igaz, hogy már az idejét sem tudom mikor voltam utoljára nővel, de ki tudja. Lehet még most is csak erre vagyok képes. Pillanatnyi gyönyört tudok okozni, de boldogságot adni már nem vagyok képes – nézett maga elé komoly képpel.

- Sirius, ezt nem mondod komolyan? Hiszen te olyan kedves vagy, törődő és gondoskodó. Komolyan mondom a világ legszerencsésebb nője lesz az, akit megtisztelsz azzal, hogy a barátnőd lehet – mondta mosolyogva a lány. Sirius kissé elmosolyodott, jól estek neki a lány vigasztaló szavai.

- Köszönöm. Na de egyed meg a sütidet, és irány a hálókörleted – mondta a férfi. Hermione bólintott, majd beszélgetés közben még elfogyasztották a süteményt és a forró csokit, és végül Hermione kiszabadult a büntetésről.

- Ms Granger, remélem ez jó lecke volt, hogy többé ne legyen tiszteletlen a professzoraival szemben – mondta neki a folyosóra lépve.

- Igen, tanár úr. Többé nem teszek ilyet – mondta a lány.

- Nagyszerű, most pedig menjen egyenesen a Griffendél toronyba – utasította.

- Rendben. Jó éjt, Black professzor – mondta a lány, de alig bírta ki mosolygás nélkül. Tudta, hogy ez a színjáték csak az esetleges kukkolóknak van, de akkor is nagyon mulattatta a dolog. A szobájukba érve barátnői azonnal faggatózni kezdtek.

- Na, mi volt?

- Semmi, büntetésből kijavítottam egy rakás dolgozatot, aztán kaptam sütit meg egy forró csokit – mesélte a lány.

- Hát, a büntetés részét hanyagolhatta volna. Krum egy szemét dög – háborgott Ginny.

- Tudom, de fenn kell tartani a látszatot – sóhajtott fel Hermione.

- Mit csinált? – kérdezett rá Amy.

- Hát tudod kihasznált. Mielőtt hazamentek volna majdnem lefeküdtem vele. A lényeg, hogy elvette a szüzességem, és azt mondta majd keres és tartjuk a kapcsolatot meg levelezünk, erre semmi. Se levél, se semmi. Most meg beállít, és mindent onnan folytatna, ahol abbahagytuk – hadarta a boszorkány. Amy értőn bólintott és így már ő is beállt Krum szidalmazásába. Ginny éjszakára átment Harryhez, Amy pedig korán lepihent, mivel másnapra elígérkezett Charlie-hoz, hogy segítsen neki. Hermione nagyjából este tíz körül tette le az addig olvasott könyvet, eloltotta a gyertyát és ő is elaludt.

Nem tudta mennyi idő telt el, mire ismét egy rémálom kellős közepében találta magát. A fojtogató érzés egyre inkább szorította mellkasát, míg ő maga hánykolódni kezdett az ágyon. Végül egy tompa kiáltással ült fel az ágyában, és nézett körbe. Ginny ágya üres volt, Amy pedig nyugodtan aludt. Zilálva vette a levegőt, és bizony nagy bajban lett volna, ha nem szórta volna ki a hangszigetelőt az ágya köré még elalvás előtt. Nem akart kellemetlenséget okozni a többieknek, és tudta, hogy éjszakai „nyugalma” csakis átmeneti lehet. Pont egy hete volt utoljára rémálma, amikor még Sirius házában voltak. Tudta, hogy nem valami jó ötlet, de csakis ezt a kiutat látta maga előtt. Magára kapta talárját és elindult lefelé a klubhelyiségben. Éppen hajnal kettőt ütött az óra, mikor kilépett a portrélyukon és nyílegyenesen házvezetője lakrésze felé vette az irányt. A végén már szinte szaladt, még mindig eléggé fojtogatta az álom okozta rossz érzés. Mikor odaért, gondolkodás nélkül bekopogott.

Sirius már régóta aludt, de a kopogásra még így is azonnal felébredt. Álmosan kapta magára köpenyét és sétált oda az ajtóhoz, hogy megnézze az éjszakai zaklatóját. Mikor az ajtót szélesre tárta, egy zaklatott lánnyal találta szemben magát.

- Hermione, történt valami? – kérdezte, de már bentebb is tessékelte a lányt.

- Én… én csak. Tudom, hogy nem kéne mindig hozzád szaladgálnom, de… - kezdett bele zavartan.

- Rémálmod volt? – kérdezett rá a férfi, miközben egy csésze teát bűvölt az asztalra.

- Igen. Tudom, hülye vagyok, de…

- Nem vagy hülye. Megmondtam, hogy nyugodtan gyere, ha baj van – nyugtatgatta. Hermione megkönnyebbülve nézett rá. Tudta, hogy mindig számíthat a másikra.

- Köszönöm. Sirius… nem maradhatnék itt éjszakára? Kérlek – kezdett bele, ám koránt sem az történt, mint amire számított. Sirius kissé fészkelődni kezdett, majd felállt a kanapéról és gondterhelten meredt a kandallóban lobogó tűzre.

- Sajnálom, de nem lehet – mondta. Hermione értetlenül meredt rá. Elsőre fel sem fogta az elutasítást.

- Hogy?

- Nem maradhatsz itt éjszakára. Én a tanárod vagyok, és nagyon helytelen lenne…

- De nem csinálunk semmit! – vágta rá a lány.

- Én tudom, de mások nem, és ez gondot okozhat. Nézd, ha beszélgetni akarsz, vagy problémád van, gyere nyugodtan, akár éjszaka is, de nem alhatsz itt. Ne haragudj – fordult felé. Arcán látszott, hogy nagyon nehezére esett ezt kimondani. Hermionét, mint akit leforráztak. Tétován állt fel, még mindig az elutasítás miatti sokk alatt állt.

- Öm… Jó. Én, sajnálom. Igazad van, ostoba ötlet volt – suttogta alig hallhatóan.

- Kérlek, értsd meg, nem lehet – mondta még egyszer a férfi. Hermione erőt vett magán, és elmosolyodott.

- Megértem. Nincs semmi gond. Én nem is zavarlak tovább, és sajnálom, hogy felkeltettelek – kért bocsánatot a boszorkány.

- Semmi baj.

- Én, megyek is. Jó éjt – köszönt el Hermione, majd kilépett az ajtón és sietve odébb állt. Sirius bűntudatosan nézett utána.

Hermione alig várta, hogy ismét a hálókörletében lehessen. A folyosók különösen ijesztőek voltak így éjszaka. Mikor belépett a helyiségbe, szabályosan megkönnyebbült. Beosont a fürdőbe, hogy kicsit rendbe szedje magát, majd ismét az ágyban kötött ki. Úgy egy órányi forgolódás után sikerült visszaaludnia.

Reggel elég nyúzottan ébredt, de mivel szombat volt, így nem kellett órákra mennie. Sokáig feküdt még az ágyban. Amy már régen elment, mire Ginny megjelent.

- Szia, hát te? – lepődött meg a vörös hajú lány.

- Mit én? Én is lustálkodhatok egy kicsit, vagy nem? – kérdezte kissé harapósan Hermione.

- Persze, csak meglepődtem, hogy ágyban látlak. Voltál már reggelizni?

- Nem, de nem is vagyok éhes. Inkább fekszem még egy kicsit – válaszolta. Ginny gyorsan rendbe szedte magát és már ott sem volt. Hermione lassan kezdte megszokni, hogy igazából senki sem figyel rá. Igaz, Ginnynek furcsa volt, hogy ő még ágyban van, de nem erősködött, hogy mondja el. Nem csinált semmit, csak ráhagyta. Amyt nem akarta ilyesmivel terhelni, hiszen a lánynak megvolt a maga baja. Már dél felé járt az idő, mikor rászánta magát, hogy fölkeljen. A többiekkel együtt lement ebédelni a nagyterembe, de kínosan ügyelt rá, hogy ne nézzen a tanári asztal felé. Semmi kedve nem volt fölöslegesen jó pofizni, ahhoz nem volt elég ereje.

Siriusnak bűntudata volt, és egész idő alatt le sem vette tekintetét a lányról. Sejtette, hogy a tegnapi mosoly, csak egy jól begyakorolt álca volt, semmi több. Szíve szerint megengedte volna, hogy a másik nála aludjon, de a szabályok ezt nem tették lehetővé. Minerva látva a férfi gondterhelt ábrázatát, faggatózni kezdett.

- Történt valami?

- Hogy? Nem, semmi – hazudta Sirius.

- Elég rosszul hazudsz – állapította meg az idős nő, de nem faggatózott tovább. Majd eljön még az idő, amikor Sirius önként és dalolva mondja el neki, ami a szívét nyomja.

A napok csigalassúsággal vánszorogtak. Hermione minden nappal egyre fásultabbá vált. Bár rémálmai nem tértek vissza, mégis valami rossz határozottan ott lebegett körülötte. Mintha egy vastag ködtakaró fogta volna körbe, amiből nincs kiút. Mire eljött a következő hétvége, már a többiek is aggódni kezdtek érte.

- Mondd már el, hogy mi bajod van – nógatta Ron.

- Semmi, hagyjatok. Inkább lepihenek – mondta a lány, majd felsétált a szobájába és ledőlt az ágyra. Még csak nyolc óra volt, de ő szinte azonnal el is aludt. Pár órával később, viszont ismét visszatért a rémálma, és ő verítékben úszva és levegő után kapkodva ült ismét az ágyán. Amy akkor jött ki a fürdőből és aggodalmasan nézett a másikra.

- Rosszat álmodtál? – kérdezte, majd odasietett a lányhoz.

- Igen, de… majd elmúlik – suttogta.

- Van egy ötletem. Kölcsönadom neked a sárkányomat. Mióta azzal alszom, nem voltak rémálmaim. Hátha neked is beválik – hadarta, majd sietősen a lány kezébe nyomta az állatkát. Hermione hálásan elmosolyodott, és visszadőlt az ágyba. Tudta, hogy a játékszer rajta nem segíthet, de azért hálás volt a másiknak. Hosszú ideig bámulta a plafont, mire végül sikerült elaludnia.

Csakhogy amint sikerült elaludnia, az álmok újra magukkal ragadták, és vaskarommal szorongatták lelkét, ismét felszakítva azokat a súlyos sebeket, melyek azóta sem gyógyultak be. Hermione zokogva ébredt föl, és ismét csak hálát adott a hangszigetelő bűbájnak. Nem tudta mit tehetne, végül feltápászkodott és csak úgy pizsamában indult el a folyosókon. Csakis egyetlen ember volt, aki segíthetett rajta, így bekopogott. Sirius álmos tekintettel nyitott ajtót neki.

- Rémálmok? – kérdezte automatikusan.

- Már a második… kérlek, hagy menjek be – nyöszörögte a lány. Sirius megvakarta a fejét, majd vett egy mély levegőt.

- Hermione, nem lehet…

- Én csak végre nyugodtan akarok aludni pár órát! – kelt ki magából a lány.

- Mi lenne, ha nem üvöltöznél itt a folyosón? Inkább gyere be, megbeszéljük a dolgot – ajánlotta Sirius, majd karon fogta a lányt, de az kiszakította magát a másik érintéséből.

- Itt alhatok vagy sem? – kérdezte dacos dühvel a tekintetével.

- Nem, és ezt már megbeszéltük. Én a professzorod vagyok – jelentette ki Sirius. Hermione olyan arcot vágott, mintha egy világ omlott volna össze benne. Összeszedte lélekerejének szilánkjait és lépett egyet hátra.

- Sajnálom, professzor… többé nem zaklatom – suttogta ridegen.

- Hermione, ne csináld ezt – kezdte Sirius.

- Bocsásson meg, de most megyek. Valahogy rendeznem kell a problémám… - motyogta a lány, majd sarkon fordult és elszaladt. Sirius tehetetlen dühvel vágott bele egyet az ajtófélfába, de meg is bánta, mivel keze sokkal gyengébbnek bizonyult a kemény fánál. Eldöntötte, hogy másnap beszél Minervával erről a dologról

<<      >>