Sirius Black

Harry lassan megismerte a falu minden szegletét kezdve a fagylaltostól, a javasasszony és a gyógyító házáig mindent.

- Mióta sétálunk már három autót láttam, ez meglepően sok – merengett el a fiú.

- Mint mondtam sok a mugli és a kvibli, de sok varázsló is megtanul vezetni. Többnyire persze a szomszédok ráhatására. Például Neville-ék szomszédja egy kvibli férfi, aki egy mugli nőt vett feleségül. Csakhogy a gyerekeik, mind a ketten varázserővel bírnak, így ide költöztek. A két kislány amúgy nagyon aranyos, az egyik tíz a másik meg hat éves, szóval Neville anyukájának nagyon megtetszett a vezetés és végül le is vizsgázott belőle. Mr Longbottom mondjuk még mindig elég riadt, ha be kell ülnie a felesége mellé, de ez érthető is. Alice néni úgy vezet, mint egy autóversenyző – kuncogta a lány. Harry ismét elmosolyodott, már kezdett hozzászokni, hogy a másik mindig mosolygásra készteti. Igazából nem is nagyon emlékezett rá, hogy mikor vigyorgott ennyit. Lassan hazafelé vették az útjukat, a nap már lemenőben volt. A közeli parkon át akartak rövidíteni. A korai ősz miatt a levelek zöme már a földön hevert, ami különleges látványt nyújtott. Az út mellett volt egy nagyobb összegyűjtött kupac, Hermione meglátta, nekiiramodott és belevetette magát. A vörös és narancsszínű levelek mindenfelé repültek, amerre csak lehetett, Hermione csilingelő hangja pedig messze szállt a szélben. Harry nem tudta megállni és csatlakozott hozzá. Ott hemperegtek a falevelek közt és vidáman nevetgéltek, mikor egy érdes hang szakította félbe a vidám hangulatot.

- Köhm… Ha ennyire nem bírnak a hormonjaikkal, akkor menjenek szobára… - morogta tőlük nem messze valaki. Hermione úgy pattant föl, mintha megégette volna magát.

- Pi… Piton professzor – nyögte ki a lány, miközben a még rajta maradt faleveleket szedegette lefelé.

- Ms Granger? Na szép, magától végképp nem vártam volna ilyen illetlen viselkedést – döbbent meg az említett. Harry is gyorsan felállt, majd leporolta magát, és odalépett a lány mellé.

- Uram, mi nem… vagyis mi nem csináltunk semmi olyasmit. Csak belehemperegtünk a levelekbe – kezdett el magyarázkodni, de mikor a férfi szemébe nézett mintha megállt volna körülöttük az idő. A sötét szemek óriásira kerekedtek, ahogyan a smaragdok is, Harry érezte, hogy valami mintha bizseregne a testében, de a férfi hangja lassan visszazökkentette a valóságba.

- Önnel még nem találkoztam – állapította meg Piton.

- Öm, elnézést kérek, Harry Evans vagyok – mutatkozott be. Piton arca egy pillanatra megrándult, de igyekezett úrrá lenni magán.

- Értem. Na és melyik iskolába jár? Durmstrang?

- Nem! Eddig a Seattle-i Szent Johanna Boszorkány és Mágus Képzőbe jártam, de anyám néhány hónapja bejelentette, hogy költözünk. Összepakoltunk és most itt vagyunk, ha minden igaz a Roxfortba fogok járni… - fejezte be. Piton kissé zavarodottnak tűnt.

- Roxfortba? Nem is tudtam róla, hogy egy új diák érkezik – tűnődött el.

- Csak pár napja érkeztünk, anya biztosan késve adta le a jelentkezésem. Tudja elég szétszórt… - húzta el a száját.

- Az apja biztos örülhet ennek – jegyezte meg rosszmájúan a férfi.

- Nem tudom, már évekkel ezelőtt meghalt. Nem is ismertem… mármint kicsi voltam, nem emlékszem rá – vágta rá a választ.

- Igen sajnálatos. Azt hiszem ideje lesz hazatérniük, az iskolában találkozunk, Ms Granger, Mr Evans – biccentett egy aprót. A fiatalok elbúcsúztak és futásnak eredtek, Harry azonban kissé távolabb a bokrok takarásában megtorpant.

- Harry, gyere menjünk – sürgette a lány.

- Várj! Van valami… nem tudom mi. Olyan fura volt… - suttogta a fiú és közelebb osont az egyik fához. Piton tétován körülnézett, majd elővarázsolt két szál rózsát és a mellette lévő padra tette őket. Ekkor már Hermione is ott állt mellette és ő is nekiállt leskelődni.

- Mit csinál? – értetlenkedett a srác.

- Mindig ezt csinálja… Mióta itt lakunk majdnem minden napnyugta előtt kijön ehhez a padhoz és tesz rá két szál rózsát – mesélte a lány.

- Mintha várna valakit – tűnődött el Harry.

- Talán a szerelmét – merengett el a lány.

- A szerelmét? Nem olyan típusnak tűnik – vigyorodott el a másik. Hermione ezt szinte személyes sértésnek vette így mesélni kezdett.

- Oké elmesélem, de ez csak egy pletyka, így ne vedd száz százalékosnak, oké?

- Rendben.

- Tehát azt beszélik, vagyis az eleje az tény, hogy a professzor halálfaló volt. Állítólag egy szerelmi csalódás miatt lett az, és ugyanaz miatt tért vissza a jó oldalra. Azt beszélik, hogy olyan információkat adott a Sötét Nagyúrnak, ami miatt az ő egykori szerelme és családja meghaltak. Amúgy ez azon az estén volt, mikor Őt legyőzték…

- Mikor Voldemort meghalt? – lepődött meg Harry.

- Ne mond ki a nevét – suttogta a lány.

- Rendben, de csak a kedvedért – egyezett bele a srác.

- Szóval állítólag a szerelme holtteste fölött megfogadta, hogy küzdeni fog a sötét mágusok ellen, és itt van a történet vége. A segítségével jóformán az összes megmaradt halálfalót Azkabanba vagy dementor csókra juttatták.

- Azta, nem semmi a pasi, de mondjuk így már érthető miért ilyen mogorva és cinikus. Én nem tudom, mit csinálnék, ha a szerelmem holtan heverne a karjaimban… - tűnődött el, majd oldalra pillantott. Hermione kissé elpirult mellette, mire ő is hasonlóan vörös arcszínt öltött magára. Mire visszanéztek a férfi már nem volt sehol.

- Most már tényleg mennünk kéne – sürgette a lány, és futva indultak el otthonaikig. Harry már alig várta, hogy elmesélje, miben volt része a röpke séta alatt. Mázlijára édesanyja a nappaliban ücsörgött a kandalló előtt.

- Szia, megjöttem – kiáltott oda neki. Lily mosolyogva fordult felé.

- Látom jó a kedved – állapította meg.

- Igen, jó volt kicsit levegőzni – sietett oda, majd átölelte édesanyját és egy puszit adott a fejére. – Sajnálom, bunkó voltam – mondta ki végül.

- Én is sajnálom… túl hisztis és akaratos vagyok – sóhajtott föl.

- Ezzel nem vitatkozom – öltött nyelvet a srác, majd levágta magát a fotelba.

- Na, szépen vagyunk. Mesélj – sürgette a nő.

- Oké, szóval sétáltunk és találkoztunk néhány sráccal, ők is a Roxfortba járnak. Két lány, ikrek azt hiszem Patilnak hívják őket. Aztán ott volt Seamus ő elég jó arc amúgy, meg ott volt a beképzelt gyerek Weasley, Ron Weasley már most nem vagyok neki szimpatikus az tuti. Ja meg a húga, rendes kiscsajnak tűnik és Neville-el jár – fejezte be.

- Neville? – érdeklődött a nő.

- Ja, tényleg, őt meg nem is említettem! – csapott a homlokára. – Neville Longbottom, tök rendes, amolyan igazi nagymenő, de jó értelemben. Magas, meg izmos, kviddicskapitány és ráadásul tisztelettudó és jól nevelt, nem úgy mint ez a Weasley… - dohogta kissé bosszúsan és összeszorította fájó ujjait. Lily kissé elsápadt, de igyekezett gyorsan összeszedni magát.

- Longbottom? Ők is… itt laknak?

- Aha, Hermione azt mondta nagyon rendesek a szülei.

- Na és mi volt még? – próbált terelni a nő.

- Nem sok, vagyis de! A parkon jöttünk át, mikor Hermione meglátott egy nagy kupac levelet és belefeküdt én meg mentem utána, tök jó volt, csak az a professzor zavart be egy kicsit…

- Milyen professzor? – vonta össze édesanyja a szemöldökét.

- Hát ott tanít a Roxfortban, elég mogorva meg szarkasztikus, de ha csak a negyede igaz a pletykának, amiről Hermione beszélt, akkor nem csodálkozom – fujtatott egyet a fiú.

- Milyen pletyka? És mégis ki ez?

- Hát Hermione azt mesélte, hogy a profnak volt egy szerelme, akit elvesztett, a lány másé lett vagy mi aztán a prof emiatt beállt Voldemorthoz, aztán valami hülye infó miatt a lány és a családja meghalt. A hapsi meg a holtteste fölött megígérte, hogy kézre keríti az összes halálfalót és Hermione szerint ez majdnem sikerült is neki – Lily szíve egyre gyorsabban vert és kezdett benne felsejleni egy alak arcképe.

- Hogy hívják?

- Valami kígyós neve van… Perselus Piton talán? – tűnődött el. Lily nem tudott magán uralkodni, felpattant és kiviharzott a konyhába, Harry pedig azonnal utána sietett.

- Anya, mi baj? Talán ismered? – faggatózott.

- Igen, vagyis nem! Évfolyam társam volt, pusztán ennyi – hazudta, de Harry már tudta, hogy sokkal több van a dolog mögött, mint amit neki elmondtak. El is határozta, hogy amint lehet megosztja észrevételét Hermionéval, így lefekvés után, mikor már biztosra vette, hogy édesanyja lepihent kilopózott az ablakon és átment a szemközti házhoz, annak is az emeleti ablakába lebegett a seprűje segítségével. Óvatosan kopogott az ablakon, hogy csak a lány hallhassa. Hermione ijedten vette észre az ablaka előtt lebegő alakot.

- Merlinre, Harry! – ijedt meg és engedte őt beljebb.

- Anyám most már tuti titkol valamit. Meséltem neki Pitonból és totál kiakadt, aztán én is elgondolkoztam. Ezt nézd… - húzott elő a zsebéből egy régi összegyűrt képet. Hermione hosszasan nézte a havas tájat és a békésen olvasgató vörös hajú lányt, majd a fa mögött megjelent egy fekete hajú fiú és szabályosan rávetette magát a lányra, akivel a hóban kötötte ki. Még így is biztosra vette, hogy tiszta szívből kacag mind a kettő, hogy hangot nem lehetett hallani.

- Ugye ez ő? Ezért volt ismerős nekem – bizonygatta Harry.

- Igen, ez Piton professzor, de ezek szerint ismerte anyukádat?

- Szerintem nem csak ismerte őt, valami van a háttérben, amire még nem jöttem rá, de kiderítem.

- Apropó, jó, hogy mondod, én is utána néztem kicsit Piton professzornak. Amennyire tudom ő is megsérült abban a robbanásban, amiben a kedvese meghalt.

- Milyen robbanás?

- Hát, amikor a Sötét Nagyúr meghalt, volt egy mágia kitörés, ami a fél házat romba döntötte. Albus Dumbledore hozta ki őt a házból – magyarázta a lány, majd egy régi újságcikket mutatott az egyik könyvben, melyet Harry olvasni kezdett.

- A kép melyet újságunk oly nagy gonddal készített el Albus Dumbledore-t és Perselus Pitont ábrázolja, amint kilépnek a Potter ház romjai közül… - Harry hangja elcsuklott, majd a könyv kiesett a kezéből. Hirtelen emlékeibe villant egy kép. Még kisgyerek volt mikor először megtalálta ezt a képet, de anyja elvette tőle mikor megkérdezte ki van rajta, csak annyit mondott neki: Miatta halt meg az apád.

- Miatta halt meg az apám – suttogta maga elé.

- Hogy?

- Édes Merlin… - ült le a földre, Hermione pedig ijedten guggolt oda mellé.

- Harry, mi a baj?

- Anyám nagyon dühös lett mikor megtaláltam ezt a képet és ki is dobta mikor rákérdeztem ki van rajta. Azt mondta, hogy miatta halt meg az apám…

- Én nem hiszem, bár ki tudja…

- Nem érted?

- Mit kéne értenem, Harry? – meredt rá a lány.

- Ez akkor volt, mikor megesküdött a szerelme holtteste fölött? – kérdezett rá nyíltan a fiú kezét a könyvre mutatva.

- Igen.

- Az információ téves, a robbanásban csak James Potter halt meg… a felesége és a fia túlélte. Én… vagyok Harry Potter, Piton szerelme pedig az anyám volt. Ők valamikor szerették egymást, de Piton most úgy tudja, hogy halott és… - suttogta alig hallhatóan. Hermione azt se tudta mit mondhatna.

- De hát hogyan?

- Dumbledore mondta az anyámnak, hogy meneküljünk el és változtassunk nevet, de már évek óta semmilyen hírt nem kaptunk itthonról. Jóformán nyolc éve teljesen elfelejtettek minket. Most se tudom, hogy minek jöttünk vissza – túrt bele a hajába, majd bosszúsan szusszant egyet. Hermione szeretett volna segíteni neki, de nem tudta hogyan tehetné.

- Elmondod anyukádnak, hogy rájöttél?

- Még nem tudom, addig nem szólok, míg ki nem derítem a dolgot. Előbb tisztán akarok látni mindent. Van más is a háttérben az tuti. Elvégre ha Piton tehet apám haláláról és anyámnak már nem fontos, akkor miért őrizgette annyira azt a fényképet? Tiszta gyűrött és viseltes, mint amit rendszeresen nézegettek. Ezer százalék, hogy a hapsi sokat jelentett neki már pedig ha így van, akkor tennem kell valamit – döntötte el.

- Mégis mit? Harry nem értem, hogy minek akarod megbolygatni a dolgot…

- Mert meg kell! Látom, hogy anyám szenved, főleg mióta visszajöttünk ide. A házból még csak ki sem dugta az orrát egészen addig, míg a szüleid meg nem jöttek, mintha félne mutatkozni mások előtt – hadarta.

- Ez érthető, hiszen meg akarták ölni, valószínű én is nagyobb biztonságban érezném magam odabent – vágta rá a lány.

- Talán igazad van. Most inkább hazamegyek, nem akarlak bajba keverni – mosolygott rá a lányra.

- Nem keversz bajba, azt megoldom nélküled is, de ha anyámék most ránk nyitnának, biztosan kombinálni kezdenének – kuncogta Hermione. Harry ezután kimászott az ablakon és visszarepült a házukig. Minden rendben zajlott egészen addig, míg fel nem ért az emeletre. Ahogy a szobájában felkapcsolta a villanyt ijedten ugrott hátra. Édesanyja ott ült az ágya szélén karba tett kézzel és őt figyelte.

- Harry Evans! Mégis mire véljem, hogy éjnek-évadján kilopózol a házból egy árva szó nélkül? – kezdte.

- Anya én… én csak, nekem csak beszélnem kellett Hermionéval valamiről és…

- Édes Merlin most segíts! Ugye nem csináltatok semmit? Mi van a mai fiatalokkal, pár órás ismeretség után bemásznak egymás ágyába? – szörnyülködött a nő. Harry nem tudta, hogy nevessen vagy bosszankodjon.

- Anya, elég! Nem feküdtünk le, pusztán meg akartam beszélni vele valamit, ennyi – zárta rövidre a dolgot. Persze édesanyja nem hagyta annyiban a dolgot.

- Aha, nem hiszem el. Miről van szó…

- Anya, ne akard, hogy ebbe belekezdjek – kérte a fiú és lassan elkezdte levenni a pólóját. Édesanyja megkövülten figyelte fiát.

- Merlinre, már kész férfi vagy, pedig mintha csak tegnap lett volna, hogy bepelenkáztalak – szörnyülködött. Harry észbe kapott és gyorsan visszarántotta a pólót.

- Anya, ne már! Ez olyan égő, kimennél, hogy átöltözhessek? – kérte meg. Lily végül belement.

- Rendben, de holnap reggel beszélni fogunk és tudod, hogy rájövök, ha hazudsz – figyelmeztette. Harry felsóhajtott, de félvállról azért még odavetette.

- Ahogyan én is, és én rosszabb vagyok nálad, tehát így válaszolj holnap a kérdéseimre – felelte kissé ridegen. Ahogyan rá nézett, anyja szíve összeszorult. Már szinte teljesen kiverte fejéből ezt a mindent tudó és búskomor tekintetet. Gyorsan megrázta a fejét és kisétált, csak reménykedett benne, hogy a fia elfelejti ezt az egészet. Ekkor még nem tudta, hogy a reggel sokkal kellemetlenebb dolgokat is tartogat majd a számára.

Lilyt már korán kivetette az ágy, de úgy volt vele hagyja fiát aludni, hátha ezzel is nyer egy kis időt, hát tévedett. Pontban nyolckor csengettek a bejárati ajtónál. Lily gondolkodás nélkül nyitott ajtót és ez hibának bizonyult.

- Jó reggelt Mrs Evans én a Roxfortból jöttem, Black professzor vagyok és… - ám itt a szakállas férfi elhallgatott és kikerekedett szemekkel nézte a vörös hajú nőt, aki szintén meredten bámult rá.

- Sirius? – nyögte ki elhaló hangon a boszorkány, mire a férfi azonnal beljebb lépett a házba és körbenézett.

- Ez hogy lehet? Mi ez? Csapda? Hogy lehetsz te életben? – hadarta egyik kérdését a másik után. Lily tétován a nappali felé intett, hogy üljenek le és ott folytassák a beszélgetést. Black engedelmeskedett és helyet foglalt, de a kérdések továbbra is áramlottak belőle.

- Mégis miért nem szóltál? Mi folyik itt?

- Sirius, elég! Albus ötlete volt, hogy én és Harry meneküljünk el és mindenki higgyen minket halottnak. Nevet változtattunk és eddig Amerikában éltünk – suttogta a nő.

- Na de miért? – értetlenkedett a férfi.

- Mert azt mondta mindenki a fiamra fog vadászni és senkiben sem bízhatok. Megtiltott minden kommunikációt, számotokra és a varázsvilág számára mi halottak vagyunk – válaszolta. Sirius megdörzsölte szakállát és morgott valamit az orra alatt.

- Albus meg az ő fene jó tervei…

- Annyiból jó volt, hogy életben vagyunk – mosolyodott el halványan a nő.

- Ti igen, de James halott – emelte föl kissé a hangját. Lily erre összerezzent és Harry is felébredt az emeleten. Pálcáját előre szegezve indult el lefelé, persze a legnagyobb titokban.

- Igen, James halott… Perselus hibája volt az egész – suttogta a nő.

- Te megvesztél? Már hogy a Merlin bánatába lenne az ő hibája. Piton bár még mindig utáljuk egymást legalább itt volt és harcolt. Szólt Albusnak, hogy bajban vagytok, de ő nem hitt neki, végül ő maga indult utánatok, de már elkésett – magyarázta a férfi. Lily értetlenül meredt rá.

- De Albus azt mondta, hogy Perselus tette, hogy ő végzett Jamesszel – hitetlenkedett a nő.

- Nem, azért annyira szemét nem lett volna. James nem figyelt, dekoncentrált volt, ami viszont igenis a te hibád – sziszegte a férfi. Lily tátott szájjal meredt rá. Egyszerűen nem akarta elhinni, amit hall.

- Neked meg mégis mi bajod van velem? Most azt találod ki, hogy az én hibám James halála? – hápogta dühösen.

- Pontosan és te is tudod, hogy miért… - morogta a férfi.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz – rázta meg a fejét.

- James aznap tudta meg, hogy nemzőképtelen, hát ezért te alattomos kis… - egy óriási csattanás és Black elhallgatott.

- Fogd be! Fog be! – szipogta a nő. Sirius bosszúsan felállt és vöröslő arcát kezdte el tapogatni. Harry eközben a lépcsőre rogyva hallgatta az eseményeket. Már tényleg semmit sem értett az egészből. A feje zsongott és szeretett volna elfutni, de lábai nem vitték semerre.

- Te is tudod, hogy igazam van. Ő nem James fia…

- De igenis az övé, ő nevelte, szerette… ráadásul te vagy a keresztapja - kezdett el vitatkozni a nő.

- Én James fiának voltam a keresztapja, ahogyan nemsokára Remusénak leszek. Az a gyerek, nem a keresztfiam, nem a legjobb barátom fia – jelentette ki. Harry úgy érezte eleget hallott. Vett pár mély levegőt, feljebb sétált néhány lépcsőfokot és hangos trappolásba kezdett. Lily felpattant és törölgetni kezdte szemeit.

- Harry felébredt, kérlek, ne mondj neki semmit, még nem tudja. Kérlek… - szinte már könyörgött. Sirius bosszúsan fujtatott egyet, majd bólintott.

- Rendben, de nem miattad, csakis a kölyök miatt, majd meglátjuk milyen ember lett belőle – szinte még be sem fejezte Harry kócos fejjel állított be a nappaliba. Pizsamája félig kigombolva lógott rajta miközben szemét dörzsölgette.

- Anya, valami gond van? – kérdezte egy ásítás közepette, majd tekintete megakadt a kandalló előtt álló férfin.

- Kisfiam, ő itt Mr Black, a Roxfortból jött – mondta a nő. Harry kihúzta magát és elővette legjobb tartását, fejét kissé fölszegezte, tekintetéből pedig olyan elszántság izzott, amit Sirius még sohasem látott. Egy pillanatig megingott az előbbiekben, a fiú akár kiköpött James is lehetett volna.

- Örülök, én Harry Evans vagyok, uram – mutatkozott be és kezet nyújtott a másik felé. Sirius tétován elfogadta azt, de a fiú szorításából szinte azonnal rá is jött, hogy az nyílván nem most ébredt föl. Csakhogy úgy döntött nem szól róla, inkább megtartotta magának a titkot.

- Örvendek. A következő tanévtől én vagyok a Griffendél házvezetője így nekem jutott a megtiszteltetés, hogy…

- Hogy? Mi van McGalagonnyal? – szakította félbe Lily.

- Ő lett az új igazgató… - válaszolta a férfi.

- Na és Dumbledore?

- Őt érte egy kis… baleset. A nyár elején egy olyan méreggel érintkezett, aminek nem ismerjük az ellenszerét. Piton professzor napokig nem aludt, csakhogy megtalálja, a módját hogyan menthetnénk meg, de nem jártunk sikerrel. Az állapota rohamosan romlik, valószínűleg még ez az év elviszi – fejezte be. Lily szája elé kapta a kezét és szemmel láthatóan zaklatottnak tűnt.

- Hát ez elég szomorú, de miért is jött, uram? – tért vissza Harry az eredeti beszélgetésre.

- Persze, nos McGalagony igazgatónő úgy vélte az lesz a legjobb, ha elhozom, a Teszlek süveget és már most beosztunk téged. Gondolom a többi dologról édesanyád már mesélt neked…

- Persze, mindent tudok, amit kell – válaszolta.

- Rendben, akkor – nyúlt a talárja alá Black és elővette a régi süveget. Harry előre hajtotta a fejét, hogy a másik könnyebben rátehesse, majd fejében megszólalt a hang.

- Á, csak nem Harry Potterhez van szerencsém?

- De az vagyok.

- Viszont ahogy észreveszem csak névlegesen vagy Potter, vagy Evans, vagy minek is szólítsalak? – kérdezte a süveg.

- Evans megfelel, de ezek szerint azt is tudod ki az igazi apám?

- Vésd az eszedbe, én mindent tudok. Ha kíváncsi vagy rá, akkor talán menj az ő házába – ajánlotta a süveg és már szólalt volna meg, mikor Harry leállította.

- Ne! Várj, valamiért olyan érzésem van, hogy az nem az anyám háza volt, igaz?

- Igen, ebben igazad van.

- Akkor inkább mennék a Griffendélbe, ott már vannak ismerőseim. Apámra meg előbb-utóbb úgy is rájövök, hogy ki volt. A süveg felnevetett, majd elkiáltotta magát.

- Griffendél! – Harry elégedetten elvigyorodott, és a Black arcán megjelenő döbbenet még nagyobb elégtétellel töltötte el.

- Megyek a házadba – emelte föl a kezét, mire édesanyja belecsapott.

- Ügyes fiú vagy, olyan büszke vagyok rád – adott neki egy puszit, mire Harry elhúzódott tőle.

- Anya, ne égess már – morogta az orra alatt. Ezen már Sirius is elmosolyodott.

- Nos, Mr Evans, üdvözlöm a házamban, itt a tankönyv listája, az édesanyja pedig tudja, mit merre talál az Abszol úton. Én most távoznék engedelmükkel – biccentett a férfi. Lily kikísérte őt, de mikor hátra fordult egy elég bosszús Harryvel találta szemben magát.

- Beszélnünk kell – és Lily már tudta, hogy iszonyatos nagy bajban van.

<<      >>

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

2016.07.07. 19:36 Aletha Hehh! Piton uraság is felbukkant. Eh????? Ez akkor azt jelenti, hogy Harry az valójában Perseleus fia, ha James nemzőképtelen volt? Válasz: Muhaha csak olvasd tovább :P :D