|
Emlékek
Perselus amint lehetett üzent az igazgatónak a történtekről. Albus biztosította róla, hogy még aznap este utána járnak az állatnak. Harry ugyan még mindig nyugtalan volt, de hangulata percről percre javult. Piton nem tudott mit kitalálni, hogy lefoglalja a fiú gondolatait, így bevitte magával a laborba. Harry szinte meg se mert moccanni, de lassan rájött, hogy azért a sok rossz dolog, amit a férfi mesélt neki a laborról nem egészen igaz. Mikor már elég bátorságot gyűjtött elkezdett kérdezgetni.
- Az micsoda? – mutatott egy narancssárgás gyökérre.
- Az a macskagyökér egy változata – felelte Piton higgadtan.
- És mire való?
- Sok mindenre, jelen esetben mi a sebforrasztó kenőcsbe tesszük azért, mivel nyugtató hatása van – magyarázta. Úgy tűnt Harrynek ennyi válasz elég egy időre. Érdeklődve figyelte, ahogy a bájitalmester aprítja a hozzávalókat. Már későre járt, mikor Harry végleg kidőlt és Pitonnak úgy kellett őt ágyba tennie. Nem sokkal később már a férfi is az ágyában volt, és hamar elnyomta az álom.
Hajnali kettő felé járhatott az idő, mikor egy árnyék suhant végig a kastély folyosóin egyenesen az alagsor felé haladva. Szinte hangtalanul közlekedett, de a halk morgását messzire vitte a nyirkos falak csengése. Az állat folyamatosan a földet szimatolta, majd hirtelen megtorpant egy festmény előtt. Újabbat szippantott a levegőbe, és vicsorogni kezdett. Végül elkezdte kaparni a falat, de nem ment vele semmire.
Ebben a pillanatban Harry szeme kipattant és felült az ágyában. Újra elfogta az a rémület, amit odakint érzett. Tétován kelt föl és az ajtóhoz lopakodott. Résnyire kinyitotta, és úgy nézett ki, de a nappaliban senkit sem látott, csak a barátságosan pattogó tüzet. Már csukta volna vissza az ajtót, mikor újra megütötte fülét az ismerős morgás. Olyan gyorsan tépte föl az ajtót, ahogy csak tudta és berohant Piton szobájába.
A férfi csak arra ébredt föl, hogy valaki rajta landol. Pálcáját automatikusan védekezésre emelte, de nem volt rá szükség. Harry már bent volt a takaró alatt és reszketett. Piton pislogott párat, mert hirtelen föl sem fogta, hogy mi történt.
- Mit művelsz? – kérdezte nem túl kedvesen.
Harry lehúzta fejéről a takarót és könnyes szemekkel kezdett suttogni.
- Itt van…
- Ki van itt? – értetlenkedett Piton.
- A farkas… - nyögte a fiú.
Piton felsóhajtott. Gondolta, hogy a délutáni incidensből még adódhatnak gondok a fiúnál, de hogy az már képzelődik is!
- Mégis hogy lehetne itt? Egy állat nem képes ide bejönni…
- Nem itt! Az ajtó előtt – vágott közbe a gyerek.
Piton megelégelte a dolgot, fölkelt, magára kapta köntösét és elindult a bejárati ajtó felé. Harry megpróbálta visszatartani, de Piton könnyedén lerázta. Végül Harry elordította magát.
- NE nyisd ki! – üvöltötte, mire a folyosóról vérfagyasztó vonyítás hallatszott.
Piton hátrébb ugrott, maga mögé vonva a fiút. Pálcáját előre szegezte és egy bűbájjal átlátszóvá tette a falat.
- Te szentséges Merlin! – nyögött föl, mikor meglátta az óriási szürke állatot, amint az őket fixírozza a falon túlról, holott nem láthatta őket.
- Ez ő… - nyöszörögte a fiú.
- Ez nem lehet… - hitetlenkedett Piton, majd odasietett a kandallóhoz és hopp port szórt bele. – Igazgató úr! – szinte azonnal jött a válasz.
- Mi a gond fiam? Hajnali kettő van – állapította meg az öreg.
- Jöjjön ide most azonnal! – adta ki a parancsot Piton.
Az öreg nem teketóriázott, azonnal átlépett a kandallón. Perselus nappalijában egy hitetlenkedő férfit és egy rettegő kisfiút talált, aki úgy kapaszkodott a bájitalmester lábába mintha meghalna nélküle.
- Miért kellett idejönnöm éjnek… évadján? – Az utolsó szónál már ő is fölfedezte a hatalmas farkast.
- Vagy Hagrid végzi rosszul a dolgát, vagy ez a vérfarkas nem csak egy egyszerű vérfarkas. Érzi, hogy itt van bent Harry… - vetette oda idegesen az igazgatónak.
Az öreg mágus közelebb sétált a falhoz, hogy jobban szemügyre vegye a bestiát. Csakhogy az mintha megérezte volna a túlerőt, így gyorsan kereket oldott arra amerről érkezett.
- Ez felettébb különös – hümmögte Dumbledore. Piton nem akart hinni a füleinek.
- Ha egy troll tütüben táncol az különös! Ha maga sósperecet majszol kakaós csiga helyett az is különös! De ez most halálosan komoly helyzet, és nem csak különös! Mi lett volna, ha Harry kint bóklászik a folyosón? Akkor ez a dög meg is ölhette volna! – kiabálta Piton teli torokból. Merlin látja lelkét ő nem igazán kiabált még soha az öreggel, de most felment benne a pumpa.
- Igazad van. Még most küldök egy baglyot Remusnak, hogy sürgősen jöjjön ide. Ő mindnyájunknál jobban érti a vérfarkasokat – mondta nyugtatólag az öreg. Pitonnak már csak ez kellett.
- Maga teljesen megőrült? Ezek után képes idehívni egy ilyen… egy ilyen idiótát? – morogta a bájitalmester.
- Perselus tedd félre az érzéseidet. Most Harry élvez elsőbbséget. Holnap reggel együtt beszélünk vele.
- Együtt? – hitetlenkedett Piton.
- Igen, jól hallottad, most pedig ha nem haragszotok, akkor lepihennék. A farkas már elhagyta a kastélyt és kétlem, hogy visszatérne. Próbáljatok meg ti is aludni – azzal eltűnt a kandallóban.
Perselus kezdte azt hinni, hogy az idős mágus teljesen megőrült. Felháborodásából Harry remegése térítette magához. Odaintett egy nyugtató főzetet, majd a kisfiú kezébe nyomta.
- Ez egy gyenge nyugtató, segít majd elaludni. – Harry kissé tétovázott, majd megitta az üvegcse tartalmát. Érezte, ahogy lassan elillan belőle a feszültség, de még mindig félt.
- Félek… - suttogta.
Piton a plafonra emelte tekintetét.
- Hidd el, az a dög nem tud ide bejönni – bizonygatta, de ez nem igazán használt.
- Tudom, de… - akadékoskodott Harry. Piton nem látva kiutat, ami az alváshoz vezetne kétségbeesett ötletet vezetett elő.
- Rendben. Most az egyszer velem alhatsz ha akarsz, de csak most az egyszer! – mondta. Harry kissé elmosolyodott és berohant a férfi szobájába, majd az ágyban landolt. Piton morogva hámozta le magáról a köntösét és feküdt be az ágyába. Vagyis feküdt volna, mert Harry pont az ő térfelén gubbaszkodott.
- Szó sem lehet róla! Ez itt az én térfelem, menj át a másikra – utasította a férfi. Harry viszont nem hagyta magát.
- De az hideg – motyogta. Piton már közel volt a robbanáshoz, de mire is való egy varázsló? Előkapta pálcáját, majd egy melegítő bűbájt szórt az ágynak arra a részére, ahová Harryt akarta száműzni.
- Hess innen, most már meleg. – Harrynek se kellett többször mondani. Áthúzódott az ágy másik felébe. Perselus azt hitte majd órákat fog szenvedni a kölyökkel, de az ismét olyan gyorsan elaludt, mintha csak altatót vett volna be. A férfi el is csodálkozott rajta, és megfordult a fejében, hogy nem-e rossz bájitalt adott a gyereknek, de ezt végül elvetette. Csakhamar ő is álomba merült.
Másnap reggel Perselus arra ébredt, hogy Harry majdnem keresztben fekszik rajta. Furcsa, de az egész jelenet mosolygásra késztette. Várt még pár percet, majd óvatosan fölkelt és bement a fürdőszobába. Mikor visszaért, már Harry is ébren volt és a szobát nézegette.
- Máris fölkeltél? – érdeklődött a férfi.
- Jó reggelt. Fölébredtem, mert hallottam, hogy énekelsz – Piton maga is meglepődött, hiszen ő nem énekelt. Na jó tény, hogy elég jó volt a kedve, de azért ő meg az éneklés… Persze, néha – a jobb napokon – előfordult, hogy dudorászott, na de hogy éppen most?
- Az lehetetlen. Biztos csak képzelődtél – tagadta le a férfi.
- Nem én! Hallottam! – erősködött Harry. Pitonnak valahogy nem fűlött hozzá a foga, hogy mindenki tudjon a kis „botlásáról” így elővette mardekáros énjét.
- Hüm. Örülnék neki, ha ez kettőnk közt maradna… - Harry rögtön rábólintott. Persze az ő naiv kis agyában fel sem merült a zsarolás ötlete.
- Csak így belemész? Nem kérsz semmit a hallgatásodért cserébe? – lepődött meg a férfi.
- Nem – felelte Harry. Pitonnak nem igazán tetszett a dolog, hogy egy kisgyerek leiskolázza ilyen szempontból.
- Mit szólnál hozzá, ha elvinnélek a kis barátaidhoz? – Harry arca földerült.
- Az jó lenne! – pattant föl az ágyon.
Miközben elment felöltözni megérkezett a levél, miszerint Lupin a kastélyban van. Harry inkább nem kérdezősködött, hogy Piton miért szentségel már percek óta. Csak szófogadón ment utána. Persze szorosan lépést tartva vele, hátha a vérfarkas visszatérne.
Piton olyan erővel vágta be az igazgató ajtaját, hogy a bent lévők ugrottak egyet.
- Lupin – morogta. A férfi megengedett felé egy halvány mosolyt, majd érdeklődése a Piton háta mögött rejtőző fiúcskára vándorolt. Persze Remus előtt nem titkolhatták Harry kilétét, így az igazgató már fölvilágosította a dolgok állásáról.
- Perselus… és Harry – mosolygott rá a fiúcskára, aki hirtelen hátrálni kezdett. Az igazgató nem tudta mire vélni a dolgot.
- Mi a baj Harry? – a fiúcska megrázta a fejét, és inkább Pitonba kapaszkodott. A férfit hatalmas élvezettel töltötte el, hogy a gyerek inkább hozzá kötődik és nem Remushoz.
- A szemei – nyögte a fiú, mire Albus is szemügyre vette Remust. Való igaz, hogy a férfinak borostyán sárga szemei voltak, akár egy vérfarkasnak.
- Úgy látom Harry, hogy jó megfigyelő vagy, és meg is érzed a bajt, még ha most nem is vagy veszélyben. Ő itt Remus Lupin, a szüleid egykori jó barátja és iskolatársa. Ő fog nekünk segíteni a mi kis… problémánkban, hogy úgy mondjam. Öhm… tehát Remus is vérfarkas, de nem abból a fajtából, ami rád vadászik.
Harry kétkedve nézett hol a kissé megtört Remusra, hol pedig az igazgatóra.
- Miért? Van olyan, hogy szelíd vérfarkas? – kérdezte gyerekesen.
- Hát nem éppen, de…
- Akkor meg miről tetszik beszélni? – kérdezett rá Harry felháborodva.
- Harry ne feleselj, és ülj le! – parancsolt rá Piton. A fiúcska összerezzent és inkább helyet foglalt, jó távol Remustól.
- Nézd, Harry. Tudom, hogy ez furcsa a számodra, hiszen egy hozzám hasonló akart téged megtámadni, de vannak, akik küzdenek az ellen, amik. Hajlandó vagy meghallgatni a történetemet? – Harry mérlegelt végül belement.
- Rendben.
- Köszönöm. Tehát kicsi voltam, mikor megharapott egy vérfarkas. Onnantól kezdve minden teliholdkor át kellett változnom. Olyankor belőlem is egy olyan szörnyeteg lesz, mint amilyent tegnap is láttál. Igen, elég ijesztő és veszélyes is. Az édesapádék mindig kiálltak mellettem és segítettek…
- Tegnap nem volt telihold – vágott közbe a gyerek, és ezzel a felnőtteket is meglepte.
- Való igaz. Ebben az esetben már kizárhatjuk, hogy fertőzött egyeddel van dolgunk – foglalta össze az igazgató.
- Fertőzött egyed? – érdeklődött Harry.
- Igen, olyan, mint én. Aki nem születésétől kezdve vérfarkas. Aki szerencsésebb csak holdtöltekor változik át, a szerencsétlenebbek pedig hátralevő életüket így töltik le. Akik születésük óta ilyenek, azok akkor és ott változnak át, amikor csak akarnak. Valószínű a te esetedben egy ilyennel lesz dolgunk. Ők már elég leleményesek ahhoz, hogy bejussanak egy zárt épületbe – magyarázta Lupin.
- De miért én? Ott volt Hagrid is! – értetlenkedett Harry.
Remus alaposabban is szemügyre vette, majd felsóhajtott.
- Ne rémülj meg attól, amit mondok. Te mit választanál inkább? Egy sajtos kekszet vagy egy csokis tallért? – Piton elborzadva nézett Lupinra.
- Te megőrültél?!
- Hát a csokisat – felelte Harry.
- Na látod, ő is így volt vele. Egy vérfarkas szemével, aki vadászni indult, te egy nagyon finom csokis tallér vagy. Kicsi vagy, gyenge, de ugyanakkor a mágiád vonzza. – Harry ijedten nézett Pitonra, aki fel akart robbanni.
- Mégis, hogy mondhatsz neki ilyesmit?! – lázongott a bájitalmester.
- Csak az igazat mondtam. Harry mágiája és a vére kiegészülve a TE mágiáddal, valóságos mágnes a vérfarkasok számára – fejtette ki bővebben Remus.
- Akkor mostantól nem mehetek ki? Vagy… El kell mennem innen? – rémült meg a kicsi.
- Nem mész te sehova, maximum a szobádba, ha nem maradsz csöndben – morogta Piton.
- Perselus nem kéne olyan szigorúnak lenned szegénnyel – Szólt közbe Dumbledore.
- Az én fiam! Azt csinálok vele, amit helyesnek tartok! – ellenkezett a férfi. Lupin szeme megvillant és alig tudta magát visszafogni.
- Csak a nevelője vagy, nem pedig az apja, ezt jegyezd meg. Lehet hogy Ágas halott, de te sohasem leszel az apja – vetette oda.
Harry hirtelen fölállt és a fejét kezdte el fogni.
- Mi a baj? Rosszul vagy? – riadt meg Piton, akit már kicsit sem érdekelt Remus.
- Nem tudom… Olyan mintha emlék lenne. Fáj tőle a fejem… Ágas az apa volt, igaz? – kérdezett rá.
- Igen, az volt a beceneve, mert…
- Szarvas volt! Vagyis… egy ember hogy lehet szarvas? – értetlenkedett a gyerek.
- Animágiával fölveheted egy állat alakját. James szarvas volt – felelte Remus meghatottan.
- Furcsa… akkor te vagy az a nagy fekete kutya? – kérdezett rá.
Pitonban meghűlt a vér.
- Honnan tudsz te ilyeneket? – Harry vállat vont.
- Nem tudom, csak látok néha képeket. Egy nagy fekete kutya… bár most, hogy így belegondolok, ő mindig mosolygott és játszott… velem – motyogta.
- Hüm… ő volt Sirius – suttogta Remus.
- Hol van?
- Hát… - Remus kétségbeesetten nézett az igazgatóra. Az úgy vélte a fiúnak tudnia kell a dologról.
- Harry. A szüleid házát egy olyan bűbáj védte, amitől senki se találhatta meg, csakis az tudta a címét, aki a titokgazda volt. Az édesapádék Siriust választották, de sajnos ő elárulta őket. Aztán végzett az egyik barátjukkal és most Azkabanban tölti a büntetését. – Harry mintha meg sem hallotta volna a dolgot. A semmibe meredt és dünnyögött valamit az orra alatt.
- Féregfark elárult minket, meneküljetek… - Albus közelebb hajolt, hogy hallja mit mond a gyerek.
- Mondd még egyszer Harry! – utasította a gyereket.
Harry ekkor körbenézett és megrázta a fejét.
- Nem ő volt! Emlékszem bejött valaki… és azt mondta, hogy Féregfark elárult minket, és menjünk… Aztán jött a veszekedés és a zöld fény, és… - Harry ismét a fejét fogta.
- Lehetséges, hogy Lilyék mégsem Siriusra bízták a titokgazda szerepét? – döbbent meg Remus.
- Van rá némi esély, de bárhogy is legyen, Sirius akkor is megölte Petert.
- Igen, Albus, de ha nem ő volt a titokgazda, akkor csak Peter megöléséért kellene bűnhődnie, és a büntetése lassan véget is ér! Elvégre a karján nincs ott a sötét jegy… - hadakozott Remus.
- Lenne rá egy mód, hogy megtudjuk – szólalt meg Piton.
- Mégis hogy? – kapott az alkalmon Remus.
- Legilimentálni kell a fiút. – Harry összerezzent.
- De az fáj! – vinnyogott.
Piton felsóhajtott és úgy vélte itt az ideje, hogy színt valljon.
- Fáj, de csak ha ellenkezel. Ha megengeded, akkor szinte észre sem veszed, hogy ott voltam.
Harry nem igazán volt biztos a dolgában.
- Kicsoda volt Sirius? – kérdezett rá mielőtt döntött volna. Piton tanácstalanul nézett a fiúra, majd Remusra, aki nagyot sóhajtott.
- Ő a keresztapád – mondta, mire a fiú összerezzent. Beletelt néhány percbe, mire rászánta magát a dologra.
- Rendben… de… nem szeretném elhagyni Perselust – kötötte ki a fiú.
Piton felvont szemöldökkel nézett a gyerekre, de nem csak ő lepődött meg. Dumbledore sejtelmesen mosolygott, míg Remus kissé csalódottan bólintott.
- Mondd csak, miért nem akarsz elmenni tőlem? – faggatózott Piton.
- Mert soha senki nem volt velem kedves. Nem vigasztaltak, nem vigyáztak rám, de te igen. A mágusok úgy tudják, hogy az apukám vagy, és ennek így kell maradnia – szögezte le a fiú. Perselusban olyan érzések kavarogtak, amiket még sohasem tapasztalt meg azelőtt. Gyorsan kellett reagálnia, ha nem akarta, hogy a többiek gyanút fogjanak háborgó érzéseivel kapcsolatban.
- Akkor most ülj le a székre – mutatott az említett ülőalkalmatosság felé. Harry nem tétovázott, azonnal helyet foglalt.
- Most mi jön? – érdeklődött a fiú.
- Próbálj azokra az emlékeidre gondolni, amikről az előbb beszéltél, és közben nézz a szemembe – magyarázta.
Harry bólintott, vett pár mély lélegzetet és mereven Perselus szemébe bámult. Piton olyan óvatosan hatolt be a fiú elméjébe, ahogy csak tudott – nem akart fájdalmat okozni a gyereknek. Ott rengeteg emlék kavargott, akárcsak egy színes tornádó. Látta magát a vonatállomáson, majd az árvaházban és a vásárláskor. Hirtelen megjelent néhány kép a rokonairól, amint elcsattan egy pofon, vagy Dudly megveri őt. Végül elérkezett oda, ahova akart.
Harry egy plüssmacival játszott a kandalló előtt, míg a felnőttek a kanapén ülve tanácskoztak.
- Akkor már csak a titokgazda dolgot kell elintézni – mondta Sirius, miközben belekortyolt a teájába.
- Igen, csak… - kezdett bele Peter. James érdeklődve fordult barátja felé.
- Mi a gond Peter?
- Nem is tudom. Mindenki Siriusra fog gyanakodni, hogy ő a titokgazda, így biztos, hogy őt fogják keresni, és ha elkapják… - pedzegette a férfi.
Lily aggodalmasan vette föl az ölébe a fiát.
- Akkor mit tegyünk? – szólalt most meg a nő.
Perselus szíve kissé összeszorult látva a nő emlékét, de gyorsan magához tért és folytatta az emlék vizsgálatát.
- Mi lenne, ha én lennék az? Rólam senki se mondaná meg, hogy én vagyok a titokgazda – ajánlotta föl a férfi.
Sirius kissé sértetten, de egyet értett a másikkal.
- Van benne valami… - morogta Black.
- Igen, talán így jobb lesz. Akkor Féregfark, te leszel a titokgazdánk – egyezett bele James, majd a kép változni kezdett.
Sötét volt odakint és Harry már a kiságyában volt. Odalent kivágódott az ajtó és az apja kezdett el kiabálni.
- Lily! Jönnek! Féregfark elárult minket! Fogd Harryt és meneküljetek! – kiabálta. Aztán lépcsődobogást hallott és megjelent mellette édesanyja. Közben lentről veszekedés zaja hallatszott föl, és az ajtón át is látta, hogy valami zöldre változtatja a szoba színét. Aztán beállt a csönd. Lilynek már nem volt ideje reagálni, mert Voldemort ott állt az ajtóban.
- Add ide a fiút… - sziszegte a Nagyúr.
- Soha – szűrte a foga közt Lily. Majd odahajolt fiához és egy gyors puszit lehelt annak homlokára. Ahogy visszafordult ismét megjelent a zöld átok és minden elnémult, majd a kép megszakadt és Piton lihegve rogyott le a földre.
Harry szája lefelé görbült és sírni kezdett. Ilyen élesen még sohasem emlékezett arra, ami történt. Albus Pitonért nyúlt, hogy fölsegítse a földről, míg Remus megpróbálta megnyugtatni Harryt.
- Perselus mit láttál? – sürgette a bájitalmestert az igazgató.
- Nem… Nem Black volt a titokgazda… Féregfark elárulta Lilyéket – suttogta alig hallhatóan. Remus lesápadt és ide-oda kapkodta a fejét.
- Sirius ártatlan… - nyögte a férfi.
Albus Piton elé tartott egy fiolát, és az emléket kivette a fejéből.
- Ezzel igazolni tudjuk, hogy Sirius már eleget ült a börtönben – mondta Dumbledore.
Piton kissé reszketegen állt újra talpra, tekintetével a gyereket kereste, aki megállíthatatlanul sírt. Maga sem tudta, hogy mit tesz, csak odasétált Harryhez és átkarolta. A fiú egy pillanatig sem tétovázott, elfordult Remustól és Piton karjaiba vetette magát.
- Sajnálom… - morogta a férfi a fiúnak. – Ne haragudj… - kérlelte a gyereket.
Remus szájtátva nézte a jelenetet. Sohasem gondolta volna, hogy egykori iskolatársa így fog viselkedni az ősi ellensége fiával. Kissé féltékeny volt, tekintve, hogy sokkal több köze volt a fiúhoz, mint Pitonnak, de úgy tűnt, ez már nem számít. Harry döntött és neki Perselus kell, ahogy a férfinak pedig Harry szeretetére van szüksége.
- Akkor Sirius ügyében majd intézkedünk… Egy nap már nem oszt nem szoroz az ő helyzetében – suttogta Lupin kissé rekedten.
- Igen, én is úgy vélem, hogy a vérfarkas most elsőbbséget élvez. Remus, ha megkérhetnélek, vizsgáld át a kastélyt és a birtokot, hátha találsz valamit, ami segíthet… - kezdte az öreg.
- Persze. Akkor megyek is, és szólok, ha találtam valamit.
Azzal Remus eltűnt az ajtó mögött. Albus gondterhelten nézte a még mindig síró Harryt. Magát okolta a történtek miatt, a fiú szüleinek halála miatt, és az összes rossz döntéséért, amit Harryvel kapcsolatban hozott. Albus odalépett Fawkeshoz és kérlelőn nézett rá. A madárnak se kellett több, azonnal dalra fakadt. A gyönyörű trillázás lassan elnyomta Harry szipogást és a helyiségben lévőkre rátelepedett a nyugalom.
Perselus tudta, hogy a főnix könnye a testet gyógyítja, míg a hangja a lélekre van hatással. Áldotta az ötletért Albust, amiért dalra fakasztotta a madarat. Nem telt bele sok időbe és Harry szépen megnyugodott.
- Jobban vagy? – kérdezte.
- Már igen… - mondta a fiú.
Albus elővarázsolt egy kis teát és süteményt, majd otthagyta a párost az irodában, hogy nyugodtan tudjanak beszélgetni.
- Harry… ha a keresztapádat kiengedik és meg szeretnéd őt ismerni… Akkor én nem állok az utadba – kezdte Piton.
- Az jó… de nem akarok vele élni. Nekem jó veled – vágta rá a fiú.
Piton akaratlanul is elmosolyodott. Pár napja még összetette volna a két kezét, ha valaki megszabadítja a fiútól, de most titkon azért rimánkodott, hogy a gyerek vele maradjon. Voltak problémáik, de Perselus igyekezett megoldani azokat. Bár csak pár napja ismerte meg igazán a gyereket, megszerette őt.
- Azt tudnod kell, hogy a keresztapád és én… nem voltunk barátok. Nagyjából olyanok voltunk, mint te és azok a fiúk az árvaházban…
- Ezzel mit akarsz mondani? – értetlenkedett a fiú.
- Hogy elképzelhető, hogy el akar majd venni tőlem – mondta Piton higgadtan.
Harry megrázta a fejét és átkarolta Perselus nyakát.
- Ne engedd – könyörgött. A férfi megsimogatta a gyerek hátát és úgy felelt.
- Nem fogom…
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Harry nem akarja Siriust!
Bár a vérfarkastól én is megijedtem! 
Köszönöm!
Nem ismeri, nem emlékszik rá, mondhatni Pitont jobban ismeri, így természetes, hogy vele akar maradni :D