Lelepleződés

Az őszi szünet ideje hamar elérkezett. Az utolsó hét kész pokol volt, mivel minden tanár úgy vélte, hogy jobb ha még a szünet előtt megírják a dolgozatokat. Perselus bár nagy tudású volt, be kellett ismernie, hogy az ő idejükben még nem kellett ennyi fölösleges és ostoba dolgot tanulni. Mindannyian holt fáradtak voltak és nem vágytak másra csakis pihenésre. Piton amikor elkezdődött a tanév még abban reménykedett, hogy láthatatlan lesz a diákok számára. Sajnos erről már az első hét után le kellett tennie, mivel a malfoyos incidens miatt mindenki fölismerte a folyosón. A griffendélesek kezdeti érdeklődése az új diák iránt idővel csitulni kezdett. Már nem nyaggatták ostoba kérdésekkel a rabságáról, az „apjáról” és a régi életéről. Mindenki hozzászokott a jelenlétéhez és mintegy a griffendéles trió pótlékaként tartották számon.

A lányok is kezdték elveszteni az érdeklődésüket, miután Perselus mindenkit visszautasított. Pedig jó néhány lány ajánlkozott a fiúnak, akit csak egy egészen kicsi választott el attól, hogy beadja a derekát. Ott voltak a Patil ikrek, és Lavander, valamint még Choe is bepróbálkozott nála egyszer miután Harryvel nem jött össze a dolog. Az egyetlen lány, aki még most is ugyan úgy viselkedett vele, az Hermione volt. Valahogy se vele, se nélküle kapcsolat alakult ki közöttük. A lány büszkeségét sértette a fiú múltkori megnyilvánulása, nehezen nyelte le a békát. Viszont nem bírta, ha Perselus magában gubbasztott. Ilyenkor előbújt a kedvesebbik énje, hogy vigyáznia kell a fiúra. Persze Perselust se kellett félteni. Sokszor megfeledkezett magáról – főleg mikor fölidegesítették – és akkor egyetlen ember sem állt meg a lába előtt. A giffendélesek ezt a kirohanást „piton effektus”-nak nevezték el. Lévén annyira emlékeztette őket a régi professzoruk dührohamaira melyből az évek során jó sokat kaptak.

Tehát túlélték az első másfél hónapot és most a vonattal tartottak hazafelé. Ginny már alig várta, hogy Harryéknél lehessen két okból is. Várta, hogy egy kicsit kettesben lehessen a fiúval, és várta a koncertet, amit már a nyár végén megbeszéltek. Az egyetlen bökkenő ott kezdődött, hogy mikor Molly Weasley megtudta, hogy az ő egyetlen kislánya Harry Potterrel jár, azonnal betiltotta lánya ott alvását Harryéknél. Mázlijukra Tonks közbelépett az érdekükben mondván, majd ő figyel rájuk és maga átkozza szét Harryt, ha bemerészel menni a lány szobájába. Molly egy kicsit megnyugodott, de még mindig piszkálta az oldalát a dolog. Végül megeskették Ront, hogy a fiú nem hagyja magára Harryt egy percre sem.

- Már alig várom a koncertet! – kiáltott föl Ginny.

- Ja, kíváncsi leszek rájuk – vigyorogta Harry.

- Biztos lesz majd egy csomó jó csaj és… - kezdett bele Ron, majd Hermionéra pillantva elhallgatott.

- Én meg remélem, hogy lesz pár jó pasi, csak az a baj, hogy akikre én bukom, azok nem járnak tini boszorkány együttesek koncertjeire – ironizált a lány.

- Jaj Mione, olyan vagy – duzzogta Ginny.

- Csak őszinte – sóhajtott föl az idősebb lány.

- Perselus, neked mi a véleményed? – fordult a könyvet olvasó fiúhoz Harry.

- Mármint miről? – értetlenkedett Piton. Mivel egy igen érdekes könyv közepén tartott abszolút nem figyelt a társalgásra.

- Hermione azt mondta reméli, hogy lesz a koncerten pár jó pasi, bár az ő álom pasija tuti nem jár ilyen helyekre – taglalta Ginny, miközben Harry vállára hajtotta fejét. Piton felvonta szemöldökét és úgy meredt a mellette ülő lányra.

- Mégis milyen pasi jön be neked? – kérdezett rá leplezetlen kíváncsisággal.

- Először is ne legyen gyerekes, legyen határozott, intelligens, erős, lehessen vele értelmesen beszélgetni és akár vitatkozni is – darálta unottan a lány. Az utóbbi hetekben már annyiszor tárgyalták a magánéletét, hogy kívülről és automatikusan fújta a jól betanult szöveget.

- Én meg azt mondom, hogy ilyen pasi nem létezik – jelentette ki Ginny határozottan. Hermione elfintorodott egy kicsit.

- Te mondtad, hogy létezett – vetette oda Hermione, de már meg is bánta. A Pitonos téma nem igazán olyasmi volt, amit meg akart osztani a fiúkkal is.

- Na jó, de… nincs még egy olyan, mint Piton professzor – morogta Ginny kelletlenül. A névre mindenki fölkapta a fejét és döbbenten – vagy felháborodva, Ron részéről – nézett a lányra.

- Merlinre! Hermione, te nem vagy százas – nyögött föl Harry.

- Ez undorító! – kiáltott föl Ron, majd Perselusra nézve bocsánatkérőn elvigyorodott.

- Semmi vész… elvégre igazatok van. Ki akarna komolyan egy olyan pasival lenni mint az apám – vonta meg a vállát Perselus. Igazából még föl sem fogta, hogy mit mondtak a többiek. Még nem volt rá elég ideje, hogy feldolgozza a hallottakat.

- Ne legyél ilyen szigorú apádhoz – rótta meg a lány.

- Hermione, te perverz vagy – suttogta Neville, aki eddig csöndben tanulmányozta az egyik gyógynövényes könyvet, amit hetekkel ezelőtt rendelt a könyvesboltból.

- Ne kezd te is – kérlelte a lány.

- De most gondolj bele, Piton az Piton! Mármint ne vedd magadra Perselus, de… apád nem volt sem nyájas, sem nőcsábász. Pasinak meg végképp nem lehetett mondani – hadarta Harry.

- Nem kell bemutatni, tudom milyen volt – mordult föl Perselus.

- Piton nem volt egy tipikus Harry Potter, sem egy szépfiú Draco Malfoy, és még csak kedves sem volt, mint Neville Longbottom, ő Perselus Piton volt! Nem lehet hasonlítani senkihez, rideg volt, kimért, mogorva, de ennek ellenére olyan észjárása volt, mint senki másnak. Hiszen éveken keresztül megtévesztette Voldemortot! – érvelt a lány.

- Harry meg kinyírta… nagy cucc – mordult föl Ron kelletlenül. Zavarta, hogy a lány ilyen nagy vehemenciával beszélt az elhunyt professzorukról.

- Az azért nem egy és ugyan az Ron. Látod, te még csak egy gyerek vagy, aki idegesítő féltékenykedéssel és sértettséggel viseltetsz mások iránt – oktatta ki a lány.

- Jaj, bocsánat hogy nem vagyok olyan Okos mint Piton volt és nem vagyok olyan erős mint Krum – fortyant föl Ron, majd sértetten kivágtatott a kupéból. Hermione tanácstalanul nézett körbe.

- Hagyd csak, jól mondtad. Ron gyerekes, ne is foglalkozz vele – legyintett Ginny.

- Megbántani azért nem akartam – suttogta a lány.

- Ron jó srác, de nagyon szélsőséges nézetei vannak másokról. Ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarja akkor mindig besértődik – szólalt meg ismét Neville.

- Na ez tökéletesen igaz. Negyedévben is hogy megsértődött rám, pedig nem is én dobtam a nevem a serlegbe – pufogott Harry.

- Rám is berágott, amikor elmondtam anyának, hogy az összes spórolt pénzén édességeket vett, pedig elvileg megvan a józan esze – elmélkedett Ginny.

- Szerintem Ron azért ilyen, mert a fiúk közül ő a legkisebb a családotokban. A viselkedésével próbálja kompenzálni a sérelmeit, amiket otthon elszenvedett a bátyáitoktól – taglalta Perselus. Próbált közömbös arcot vágni, nehogy lebukjon hogy mennyire fölkeltette az érdeklődését Hermione vallomása. Ami egyébként nem is volt vallomás, hiszen egy szó sem esett arról, hogy neki ténylegesen bejött volna Ő.

- Lehet benne valami. Mindig elkeseredetten próbált a középpontba kerülni – mondta Hermione kissé bűntudatosan.

- Hát akkor inkább Ronnak van feltűnési mániája és nem Harrynek, mint ahogy Vitrol előszeretettel írogatta – vigyorodott el Neville.

- Na ott a pont! – nevette el magát Harry.

- Jól van hagyjuk a Ron témát, kezd bűntudatom lenni miatta – sóhajtott föl Ginny.

Az út már nem tartott sokáig. Csak egy kis táskával mentek haza, hiszen otthon megvolt mindenük. A pályaudvaron Tonks várta őket. A nő hasa ez alatt a pár hét alatt még nagyobb lett.

- Jó titeket újra látni – mosolyogta és mindenkinek adott egy puszit.

- Mi is örülünk neked – mondta Perselus és arcán őszinte mosoly ült.

- Teljesen ki vagy virulva – jegyezte meg Ginny somolyogva.

- Talán van némi köze a bátyádhoz. Majdnem minden nap meglátogat egy kicsit és segít is nekem amiben csak tud. Tegnap például vacsorát főzött nekem – mesélte elismerően a nő.

- Azta! A bátyám egy konyhatündér, bőrgatyában – vihogta Ginny.

- De rajta legalább jól mutat a bőrszerkó – sóhajtozott Dora. Közben kiértek a pályaudvar melletti sikátorba.

- Dora, hogy fogunk haza menni? – faggatózott Hermione.

- Hát taxival… tudjátok a terhesség hátránya, hogy eléggé kötött vagyok. Se hoppanálás, se hopp por, sőt még a Kóbor Grimm busszal se utazhatok – magyarázta a nő.

- Ó… ez szívás – húzta el a száját Ron.

- Viszont két taxival kell mennünk, mert egybe nem férünk be.

- Oké, akkor te menj a lányokkal, én meg megyek a fiúkkal – ajánlotta föl Harry. Úgy is tettek, leintettek két taxit és már mentek is a Grimmauld tér felé.

A házba belépve minden a régi volt. Tökéletes rend uralkodott, minden csillogott a tisztaságtól. Dobby sietett eléjük és hajlongva köszöntötte őket.

- Dobby nagyon örül, hogy Harry Potter uram és barátai megérkeztek.

- Mi is örülünk Dobby. Mond csak Dora jól viselkedett, amíg mi nem voltunk itthon? – faggatózott Harry.

- Az asszonyom nagyon jó volt, sokat kötögetett, Dobby is kapott egy sapkát – magyarázta lelkesen a manó.

- Na és volt látogatónk, amíg nem voltunk itthon? – kérdezte suttogva Piton. A fiúk kioktatták Dobbyt, hogy Remusnak egy szót se szóljon a babáról.

- Csak Charlie úrfi volt itt és Mrs Weasley asszonyom… Ó és Mrs Tonks asszonyom is benézett kétszer – mesélte a manó. Dora felsóhajtott, a vallatás miatt.

- Jól van, mindent tudtok. Most menjetek föl a szobákba, pakoljatok le és gyertek ebédelni. Dobby és Bonny finomat főztek – mondta a nő. Harry és Perselus egymásra néztek, hiszen ők csak egy manóról tudtak, méghozzá Dobbyról. Ron és a lányok fölmentek a szobába lepakolni, míg ők elindultak a nő után. A konyhában megtalálták Dorát, amint lelkesen magyaráz valamit egy manólánynak. A házimanónak hatalmas, hegyes fülei voltak, az orra olyan kis turcsi volt, mint Dobbyé. Harryék döbbenetére, rendes ruhát hordott.

- Ó, Harry már itt is vagytok – lepődött meg a nő.

- Aha – motyogta Harry és beljebb sétáltak. A manólány kedvesen elmosolyodott és meghajolt előttük.

- Harry Potter gazdám és Perselus Piton gazdám üdvözlöm önöket – üdvözölte őket illedelmesen a manó.

- Mi is téged Bonny… - szólalt meg Perselus.

- Dora, Bonny hogy kerül ide? – értetlenkedett Harry.

- Hát… Úgy egy hónapja szombaton Dobby és én az Abszol útra mentünk bevásárolni. Az egyik sikátorban megláttunk egy manóárust… Éppen fejbe vágta szegény Bonnyt. Én odamentem és rászóltam, hogy hagyja a manót, ne bántsa. Ő persze azt mondta, ha megveszem, akkor úgy bánok vele, ahogy akarok… Aztán Dobbyra néztem, aki teljesen olyan volt mint aki sokkot kapott… - mesélte lelkesen.

- Dobby szerelmes lett – kuncogta a manólány.

- Dobby meglátta Bonnyt és a szíve majdnem kiugrott a helyéről. Bonny szeme olyan szép zöld és csillogó, hogy Dobbynak elállt a szava – magyarázta lelkesen a manó és közben óvatosan megfogta Bonny kezét. Perselus halványan elmosolyodott, míg Harryből kitört a nevetés. Csak percek múltán hagyta abba, mikor már a könnye is kicsordult.

- Hát ez szép… - mondta végül.

- Bonnyt fölszabadítottam amint hazaértünk, kapott szép ruhákat. Ó és még valami, ért a kisbabákhoz, így lesz segítségem – sorolta Dora. A nő úgy tűnt nagyon boldog és ennek a fiúk csak örülni tudtak.

- Akkor pláne örülök, hogy Bonny itt van. Apropó Dobby hol laktok? – faggatózott Harry.

- Dora asszonyom a pincében lévő raktárban csinált nekünk saját házat. Van benne egy fürdőszoba és két külön szoba – mesélte Dobby őszinte hálával a szemében.

- De Dobby, ugye ti nem alszotok együtt – piszkálta Perselus, mire a manó teljesen elvörösödött.

- Nem! Dobby nem olyan manó! Dobby tisztességes! Nem zaklatja Bonnyt – nyekeregte idegesen. Bonny ismét kuncogni kezdett, ami mosolyt csal Harry arcára.

- Azt reméltük is. Ha komolyan gondoljátok a dolgot, elintézhetjük az esküvőtöket – vigyorogta a hirtelen megjelenő Hermione, aki már egy ideje hallgatózott. A manólány szeme kikerekedett és mintha magát Merlint látta volna meg Hermione képében.

- Kisasszonyom! Egy manónak esküvő… Bonny nem is álmodozott ilyenről soha – szipogta a kis manólány.

- Pedig ez jó ötlet, ha az embereknek van esküvője a manóknak miért ne lehetne – csatlakozott hozzájuk Ginny is.

- Bonny annyira meghatódott – szipogta a manó.

- Ne pityeregj, én mondtam hogy mindenki örülni fog, hogy itt vagy velünk – nyugtatgatta őt Dora. Közben már Ron is megérkezett így pedig az egész társaság jelen volt.

- Na jó, együnk mert farkas éhes vagyok – kiáltott föl Ron. Dora arca egy pillanatra megfeszült, majd lassacskán visszatért belé az élet. Hermione rátaposott Ron lábára, mire a srácnak is leesett, hogy mit is mondott.

- Üljetek le az ebédlőben – parancsolta a nő. Hermione és Ginny segítettek bevinni az ételt és mindenki nekilátott falatozni. Bonny nem csak nagyon szeretnivaló manó volt, de igazán jól főzött. Bár Dobby főztjével is maximálisan meg voltak elégedve. Ebéd után leültek a nappaliban és hosszasan beszélgettek

- Harry pár hete érkezett egy mugli kiszállító. Azt mondta te rendeltél valamilyen gyerekjátékot – szólalt meg hirtelen Dora.

- Ó, megérkezett a kastély – vigyorogta a fiú.

- Kastély? – értetlenkedett Perselus.

- Igen, egy saját játékkastély, mint egy kis faházikó. Tudom, hogy még túl kicsi lesz hozzá, de nem tudtam neki ellen állni – magyarázta a fiú lelkesen. Gyorsan fölmentek az emeletre hogy megnézzék miről is beszélt Harry. Az említett játék egyelőre csak lapokból állt.

- Ennek így kell kinéznie? – kérdezte Piton.

- Nem, össze kellett volna szerelniük, de mindegy, majd mi megoldjuk – döntötte el a fiú. Végül amíg a fiúk nekiálltak szerelni, addig a lányok úgy döntöttek, hogy elmennek bevásárolni egy kicsit. Már vagy egy órája elmentek, mikor az ajtón valaki csöngetett. Dobby azonnal odasietett és ajtót nyitott.

- Á, Dobby, hogy vagy? – kérdezte a vendég. A manó először megszólalni sem tudott, majd nagy nehezen beengedte az ajtóban állót.

- Jól vagyok, uram… - nyögte a manó.

- Harryhez jöttem, itthon van? – érdeklődött a férfi. Dobby, hogy mentse ami menthető bólintott.

- Fönt van a… szobában – válaszolta idegesen.

- Valami baj van? – értetlenkedett a férfi.

- Nem, uram. Dobby szól Harry Potter gazdámnak, hogy vendége van – hadarta hirtelen a manó.

- Nem kell, majd megkeresem őt. Most menj csak és pihenj egy kicsit, úgy látom alaposan kifáradhattál. – Azzal a férfi eliramodott a lépcső felé. Olyan gyorsan szedte a lépcsőfokokat, ahogy csak tudta. Már nagyon szerette volna látni a fiút. Ahogy fölért az első emeletre hangokat hallott az egyik szobából.

- Mondom, hogy az nem oda való – morogta Ron.

- Akkor hova te nagyokos – förmedt rá Piton.

- Nem fognátok be? Próbálok gondolkozni – szólt közbe Harry. A férfi elindult a hangok irányába. Az első szoba, aminek az ajtaja nyitva volt kellemes rózsaszín árnyalattal büszkélkedhetett. A gyomra egy pillanatra összeszorult mert sejtette, hogy kinek a szobája lehet. Erőt vett magán és tovább ment. A következő szoba ajtaja is nyitva volt. Ahogy benézett hirtelen lemerevedett. A szoba halványkékben pompázott, az ablak alatt pedig egy gyerekágy volt elhelyezve. A fehér bútorok és a rengeteg plüssállat, ami szerteszét hevert csak fokozta döbbentét.

- Komolyan a gyerek előbb megszületik, mint ahogy mi ezt… – mordult föl Perselus, majd fölpillantva meglátta a tátott szájú Remus Lupint, ahogy a gyerekszobát méregeti.

- Én is tudom… - mordult föl Harry, aki háttal volt a férfinak. Fölnézve Perselusra látta, hogy a fiú teljesen elsápadt. Gyorsan hátrakapta tekintetét, hogy mit néz a másik. Ahogy meglátta Remust, leizzadt.

- Remus! Te mit keresel itt?! – kiáltott föl a fiú, de ebben semmi öröm nem volt. A férfi makogva mutatott az ágyra és a játékokra.

- Asszem gond van – morogta Ron.

- Ez mi? Mármint a szoba? Csak nem teherbe ejtetted Ginnyt! – kiáltott föl riadtan Remus. Harry nem tudta, hogy sírni kezdjen vagy nevessen.

- Nem… Ginnyvel még nem vagyunk úgy – köszörülte meg a torkát.

- Merlinre… Hermione? – nyögött föl a férfi. Perselus már a homlokát csapdosta dühében.

- Hermione pont olyan, aki hagyja magát teherbe ejteni, nem? – fortyant föl. Ron hevesen bólogatott.

- Akkor… - kezdett bele, de az ajtó kinyílt és a lányok hangja szűrődött fel az emeletre.

- Én mondom ez a gyerek úgy el lesz kényeztetve, mint Malfoy volt – vihogta Ginny.

- Azért nem akarok kis királyfit csinálni belőle – mondta duzzogva Dora. Remus reflexből megfordult és eliramodott lefelé. Harryék gyorsan utána vetették magukat, de már nem tudták elkapni. A férfi lerohant az emeletről és majdnem feldöntötte Hermionét, ahogy egy otthagyott kosárért ment vissza.

- Merlinre, nem tudsz… - kezdett bele a lány, de ahogy észrevette ki az aki majdnem elgázolta elharapta a mondat végét. Remus arca sápadt volt és mintegy pánikszerűen kereste Dorát.

- Mi a gond Hermione? – jött a lány után Tonks. Ám korántsem az a látvány fogadta, amire számított. A fiúk a lépcső alján álltak és várták a végkifejletet. Perselus óvatosan elővette pálcáját, hogy megvédje a nőt, ha esetleg Lupin bekattan.

- Te… - habogta Remus. Dora először elsápadt, majd elvörösödött. Hiába is takargatta óriási pocakját, azt már nem lehetett elrejteni.

- Heló Remus – köszönt rá végül, majd gyorsan sarkon fordult és eltűnt a konyhában. Remus nem hagyta annyiban a dolgot, a nő után ment.

- Te… terhes vagy? – kérdezte, mintha nem látná a nyilvánvalót.

- Igen, de gondolom már eléggé szembetűnő – tárta szét a karjait a nő. Föladta a harcot és a rejtőzködést. Nem érdekelte, ha megtudja a másik.

- Mennyi idős… - kérdezte suttogva a férfi.

- Nocsak, nem azt kérdezed, hogy ki az apja? – lepődött meg a nő.

- Dora, kérlek… - könyörgött. A nő felsóhajtott, és elővarázsolt egy csésze teát, amit letett a konyhaasztalra. Rámutatott, mire a férfi nehézkesen leült.

- Dora, mi kimegyünk, de ha gond van, itt leszünk – mondta Perselus nem kis éllel a hangjában.

- Köszönöm, de nem lesz rá szükség – hárított a nő, majd ő is nehézkesen, de leült a férfival szembe. Remus még mindig nem tért magához. Ilyen állapotban látnia Tonksot megdöbbentő volt.

- Több mint hét hónapos a baba – válaszolta végül. Remus gyors fejszámolás után nagyot nyelt.

- Akkor… a baba… tőlem… tőlem van? – kérdezte rekedt hangon. Dora szeretett volna egy igazán csúnya rontást ráküldeni a férfira.

- Azé, aki elvállalja… egyelőre csakis az enyém és Harryéké – mondta durcásan a nő. Harry az ajtó mögött bőszen bólogatott. Még mindig haragudott Remusra az ostoba viselkedése miatt.

- Dora… tőlem van a gyerek vagy nem és ne terelj kérlek – suttogta a férfi elhaló hangon. A nő karba fonta kezeit és elővette a legcsúnyább nézését.

- Szeretnéd, ha nem a tiéd lenne mi? Túl nagy teher lenne a számodra egy gyerek, hiszen te túl öreg vagy, és szegény és ráadásul még veszélyes is. – A nő szinte forrt a dühtől. Egy kanál vízben meg tudta volna fojtani a másikat. Elege volt a férfi hisztériájából. Remus persze mélyen hallgatott. Most ugyan azokat a kifogásokat kapta meg, amikkel távol tartotta magától a nőt.

- Még mindig nem válaszoltál… - próbálkozott újra.

- Miért? Ha kiderül, hogy a tiéd velem maradsz és olyanok leszünk, mint egy boldog család? Mi változik attól, ha megtudod, hogy ki a gyerekem apja? Akkor talán nem fogsz lelépni és itt hagyni? – kérte számon a nő.

- Ezt te nem értheted… - hárított a férfi.

- Egy frászt nem! Olyan besavanyodott vagy és olyan mélyre ástad magad a depresszióban, hogy már ki sem látszol a föld alól! – kiabált Remusszal.

- Én…

- Nincs, „de én”! Ahelyett, hogy örülnél, hogy túlélted a háborút és van egy idióta ezen a földön, aki szeret téged inkább még őt is eltaszítod magad mellől. Megmondom mi vagy te egy önző, gyáva féreg, aki meg sem érdemli, hogy itt legyen. Szerinted ha Sirius még élne, mit tenne? Szerintem simán beverte volna a képed a viselkedésedért. Gondolhatnál rá is, hiszen a legjobb barátod volt! Örülnöd kéne, hogy élsz… James és Lily is örülnének a helyedben… ahogy Sirius is – zilálta a nő. Harryék jobbnak látták, ha közbe avatkoznak.

- Dora, elég… - sietett oda hozzá Harry.

- Egyszerűen annyira… - kezdett volna bele a továbbiakba, de hirtelen összegörnyedt. A helyiségben mindenki megdermedt, majd egyszerre ugrottak oda a nőhöz.

- Dora nem szabad idegeskedned – próbálta meg lenyugtatni Hermione.

- Könnyű azt mondani… fáj… - szuszogta a nő.

- Dobby! Vidd föl Dorát a szobájába – parancsolta Perselus.

- Igenis Perselus uram… - mondta a manó, majd egy pukkanással eltűntek. Mindenki fölszaladt az emeletre, még Remus is. Az ágy mellett Bonny már javában vizsgálgatta a nőt.

- Ez nem jó… még korai lenne megszületnie. A baba meghalna, ha most megszületne… - jajgatott a manó.

- Erre ne is gondolj, mit csináljunk? Hívjunk gyógyítót? – aggodalmaskodott Harry.

- Az lenne a legjobb uram. Bonny most készít egy gyógyteát, és megnyugtatja asszonyomat – mondta a manó határozottan.

- Rendben, elmegyünk egy gyógyítóért, sietünk vissza – hadarta Harry, majd Perselusszal karöltve kirohantak a házból. A többieket Bonny lezavarta a nappaliba. Remus nem bírt ülni, csak föl-alá mászkált. Ron közben írt egy üzenetet Charlie-nak, hogy mi történt.  Pár percre rá megérkezett a két fiú a gyógyítóval, aki ügyet sem vetve a többiekre azonnal a beteget akarta látni.

Miközben odabent folyt a vizsgálat a nappaliban kitört a káosz. Megérkezett Charlie, aki kishíjján agyonverte Remust. Harry a biztonság kedvéért egy hangszigetelőt tett a szobára, és a fiúk bent maradtak, hogy lefogják a két felnőttet.

- Te nyomorult, szemét dög! Ha a babának vagy Dorának baja lesz én kitaposom a beled – őrjöngött Charlie.

- Chalie, te most ideges vagy ezt még bánni fogod, ha lehiggadsz – mordult föl Remus, akit Perselus fogott vissza. A férfi szája felrepedt és egy jókora monokli éktelenkedett a bal szeme alatt.

- Ideges? Igen, én vagyok ideges, nem pedig Te! Pedig neked kéne most a helyemben lenned, mégis én jobban aggódom Doráért és a gyerekedért, mint te! – Ez végképp betette a kulcsot Remusnál. Mióta megérkezett egyszer sem mondta ki senki, hogy a gyerek az övé. Valahol tudat alatt sejtette a dolgot, de nem akarta elhinni. Hiszen hogy lehetne egy ilyen gyönyörű nő, mint Dora, és egy kisbaba az ő családja. Hirtelen megtántorodott és csak Perselusnak köszönhető, hogy nem esett el. Miután Harry és Ron megbizonyosodtak, hogy Charlie nem okoz több galibát leültették Remust. A férfi sokkos állapotban volt. Meredt szemekkel nézett maga elé, még csak nem is pislogott. Dobby jelent meg egy kis mentateával a kezében.

- Remus Lupin uram igya meg ezt – nyomta a férfi kezébe. Az kábán engedelmeskedett. Hosszú percekig vártak, de a gyógyító csak nem jelent meg. A legrosszabbtól tartottak.

<<      >>

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.