A szárnyaszegett sárkány
Harry a Dracós incidens óta egyre inkább magába zárkózott. Akik nem ismerték igazán, semmit se vettek észre belőle. Viszont a közeli barátai mind tudták, hogy a fiúnak valami komoly baja van.
- Harry, mi a gond? – kérdezte Hermione már vagy tizedszerre.
- Most is csak annyit tudok mondani, hogy semmi… Nézd, Hermione tényleg semmi bajom, jól vagyok – hajtogatta Harry unottan, majd inkább felvonult a szobába, hogy ne kelljen a lány mellett maradnia. Hermione már pár napja szóba állt a többiekkel, de még mindig tartották a távolságot, ha a Victor téma előkerült. Ron engedve gyomorkorgásának lement reggelizni a többiekkel, de Perselus a klubhelyiségben maradt. Gyűjtötte a bátorságot, hogy beszéljen a másikkal. Végül fölment a hálótermükbe. Harry most is ott gubbasztott az ablakban és szomorúan meredt kifelé az ablakon.
- Te nem jössz enni? – kérdezte a fiú.
- Nincs étvágyam – válaszolta Harry.
- Na persze… - dünnyögte Piton és odahúzott egy széket az ablak elé, majd helyet foglalt rajta.
- Te mégis mit csinálsz? – meredt a széken ülőre Harry.
- Lelki támaszt nyújtok a depressziódban, vagyis hasonlóan antiszociálissá válok mint te – vont vállat Perselus. Harry csak megcsóválta a fejét. Ismerte már annyira a másikat, hogy tudja, az nem fogja őt békén hagyni, amíg ne beszél.
- Mit akarsz tudni?
- Miről akarsz beszélni? – kérdezett vissza Piton.
- Kérdésre nem illik kérdéssel válaszolni – oktatta ki Harry.
- Nagyszerű, mi ez itt illemóra? Akkor tudod kell, hogy az sem illik, hogy így depizel miközben a barátaid a lelküket is kitennék érted – fortyant föl Perselus.
- Ennyire rossz a helyzet? – kérdezte tétován Harry.
- Katasztrofális. Ron már nem mer megszólalni, ha Te is ott vagy. Hermione lassan kitépi az összes haját, mert nem tudja kitalálni, hogy mi bajod van. Ginny olyan hisztis, hogy mindenki fél a közelébe menni, Neville állandóan bénázik én meg kezdek visszafejlődni szociális téren – sorolta Piton.
- Hát ez nem valami jó…
- De nem ám! Nálunk Potter körül forog a világ és ha az anyabolygónak baja van megszűnik az élet – ironizált a másik. Harry ezen akaratlanul is elvigyorodott. Szerette Perselus furcsa szarkasztikus humorát.
- Akkor mit tegyek? – kérdezte tanácstalanul Harry.
- Hüm, talán mond el hogy miért vagy mostanában olyan, mint egy gurkó, vagy inkább hasonlítsalak egy változó korban lévő nőhöz? – emelgette a szemöldökét Piton. Harry erre a képébe nyomta párnáját, amit eddig szorongatott. Pár percig hallgattak, majd a fiú nagy nehezen belekezdett.
- Malfoynak igaza volt… én tehetek az apád haláláról – suttogta.
- Te tiszta hülye vagy. Nem te tehetsz róla, nem te ölted meg – hadakozott Perselus.
- Nem közvetlenül, de miattam került bajba…
- Ő már azelőtt is bajban volt, hogy te megszülettél – akadékoskodott Piton.
- De ha akkor nem szökök meg, még most is élne…
- Ha akkor nem szöksz meg Voldemort még most is élne és jó sokan lennének halottak – felelte a másik.
- Akkor is bűntudatom van. Annyian haltak már meg miattam… - Piton felsóhajtott.
- Ja, ha úgy vesszük miattam is ott volt az egész családom – mondta Perselus. Harry felvont szemöldökkel meredt rá.
- De nem te tehetsz róla, hogy…
- Ahogy te sem arról, ami történt. Túl sok a ha, és nem tudhatod, hogy mennyivel lenne jobb vagy rosszabb, ha másként cselekszel. Van negatív vonzata az eseményeknek, de nem te vagy a felelős értük. Nem tehetsz mást, csak elfogadod azt, ami történt – mondta csendesen Piton.
- Tudod néha pont olyan vagy, mint az apád, máskor meg rád se lehet ismerni. Mintha egy teljesen új ember lennél…
- Talán ezt a felemet anyámtól örököltem – vigyorodott el a férfi. Valóban úgy vélte, hogy a jobbik oldala az anyjától származik.
- A többiek hol vannak? – kérdezte kis idő után Harry.
- Lementek reggelizni, de mi még nem végeztünk Potter. Nem csak ennyi bánt, igaz? – vonta kérdőre a másikat.
- Őszintén szólva van más is… Szóval Malfoy azt mondta, hogy miattam halt meg az apád és nekem az eszembe jutott, hogy te hogyan reagáltál a testvéres dologra és… Egyszerűen rájöttem, hogy milyen egy önző dög voltam, hiszen hogyan is tudnál rám testvérként tekinteni, mikor az apád miattam halt meg… - hangja a végére már alig volt hallható. Perselus szájtátva nézett rá.
- Te komolyan beteg vagy… Az önvádnak ezt a mesterszintű műfaját tanulni lehet vagy nálad ez veleszületett tehetség? – kérdezte hitetlenkedve.
- Azt hiszem, a génjeimben van – húzta el a száját Harry.
- Akkor most kódold magadba, de nagyon mélyen, hogy a testvéri visszautasításnak hozzád semmi köze. Én… azért mondtam nemet, mert még nem vagyok rá felkészülve, hogy egy ilyen kapcsolatom legyen. Úgy értem… nekem soha senkim nem volt, mármint anyámat és a nagyanyámat kivéve. Nem voltak barátaim, senkinek se számítottam, és ez most nekem furcsa… Itt vannak a fiúk, azt hiszem valami barátság féle van közöttünk, de még igazából nem tudok elmenni a dolgokon. Aztán itt vagy te, veled úgy érzem, hogy ez már több a barátságnál… mélyebb dolog, mintha család lennénk. Én össze vagyok zavarodva… - vallotta be Piton. Harry úgy érzete, hogy hatalmas kő esik le a szívéről és lyukat váj egészen a Titkok Kamrájáig.
- Hát, zűrösek vagyunk mind a ketten – jegyezte meg Harry halvány mosollyal az arcán.
- Az tuti – vigyorodott el Piton.
- Amúgy hazudós vagy – fortyant föl Harry.
- Én? Miért? – értetlenedett.
- Hát azt mondtad, hogy már voltál lánnyal, ebből adódik, hogy tudod hogyan bánj velük, de elnézve téged ahogy Hermionét bámulod… - gúnyolódott. Piton a gallérjáig elvörösödött.
- Potter! Kikérem magamnak, én már voltam nővel… bár az is igaz, hogy csak egy-egy éjszakát – tette hozzá csöndesen.
- Tehát igazából te is olyan tanácstalan vagy, mint én – öltött nyelvet Harry.
- Na azért egy fokkal jobb vagyok nálad. Én legalább észreveszem a kínálkozó alkalmat, nem úgy, mint Te.
- Ezzel meg mire célzol? – értetlenkedett Harry.
- Hát csak arra, hogy egy karcsú lány, szép kerek mellekkel és formás fenékkel, na meg a hosszú vörös hajával hiába próbálkozott felhívni magára a figyelmet egész nyáron, te olyan voltál, mint Albus a savanyúsággal. Teljesen hidegen hagyott téged… - taglalta Perselus. Harry szájtátva meredt rá.
- Szóval azokat… azokat komolyan gondolta? – lepődött meg Harry.
- Hát higgy nekem, neki a legfőbb álma, hogy Mrs Potter lehessen és szülhessen neked vagy egy tucat gyereket, de legalábbis kettőt az biztos – vigyorogta a srác.
- Hű… Tudod én eddig nem néztem úgy Ginnyre, bár tény, hogy nagyon csinos, sőt… viszont Ron húga!
- Na és? – értetlenkedett Perselus.
- Ron beverné a képem, ha rájönne, hogy esetleg van köztünk valami.
- Azt a részét bízd csak rám. Te csak dolgozz azon, hogy a helyes kis vörös nehogy mással kezdjen járni. Én meg szépen beoltogatom Ront, hogy milyen veszélyek fenyegetik ártatlan kis húgocskáját és hogy melletted mekkora biztonságban lehetne – magyarázta lelkesen Piton.
- Ez nagyon mardekáros húzás… - vigyorogta Harry.
- Köszönöm… bár azt nem tudom, hogy ez most sértés vagy dicséret akart lenne.
- Most dicséret, na de húzzunk enni, éhen veszek – pattant föl Harry és elindultak a Nagyterem felé. Már az első emeleti folyosón voltak, mikor Perselus megszólalt.
- Harry, ha lehet… a Hermionés dolgot ne említsd senkinek – kérte a másikat.
- Persze, nem mondom. Ron ki is akadna, tudod Hermione neki is tetszik, bár az inkább olyan gyerekszerelem az ő részéről. Hermionéhoz egy érettebb srác való, olyasmi mint Te – mutatott Piton felé, mire az elégedetten elvigyorodott. Már fordultak volna le a lépcsőhöz, mikor hangokra lettek figyelmesek.
- Azt mondtam szálljatok le róla – hallották meg Luna hangját, mire gyorsan előkapták pálcáikat és rárontottak a támadókra. A földön egy alak hevert, de nem tudták megmondani, hogy ki lehet az. Luna térdelt mellette és nagyon dühösnek tűnt.
- Ó, nicsak pár mardekáros, milyen meglepő – jegyezte meg Harry szenvtelen hangon.
- Ezek szerint ezek mindig ezt csinálják? – intett feléjük Piton a pálcájával. Tudta, hogy régi háza diákjai nem éppen a legjobbak, de hogy csapatostul támadjanak valakire, ez még őt is feldühítette.
- Ja, sajnos ilyenek… Parkinson jobb, ha elhúztok, amíg szépen vagyunk – fenyegetőzött Harry.
- Azt hiszed, mert végeztél a Nagyúrral megfékezhetsz minket? – kérdezte a lány hisztérikusan.
- Nem, de téged elkábíthatlak és felküldhetlek az igazgatóiba, ott aztán hisztizhetsz kedvedre – vigyorogta Harry. A lány mellett álló fiúknak nem kellett több, gyorsan leléptek magára hagyva a lányt.
- Gyáva férgek – sziszegte a lány dühösen.
- Nos, Parkinson mit is mondtál a túlerőről? – kérdezte Perselus dühösen.
- Ezzel még nincsen vége. Ajánlom, hogy minden sarkon nézzetek be – fenyegetőzött a lány, majd ő is elsietett. Luna közben megpróbálta felültetni a sérültet. Harryék ahogy odanéztek látták, hogy az nem más, mint Draco. A fiú szeme belilult, szája felrepedt, és valószínűleg az egyik karja is eltört. Draco felszisszent a fájdalomtól, mikor a lány a karját nézte, de nem hisztizett úgy, mint régen.
- Malfoy, miért csinálták ezt veled a saját háztársaid? – bukott ki Harryből a kérdés. Draco csak most tért annyira magához, hogy körülnézzen. Elsőnek Harryn akadt meg a szeme, majd a mellette térdeplő lányon.
- Mi történt? – kérdezte zavartan.
- Parkinsonék úgy döntöttek, hogy homokzsáknak használnak – mondta Harry és közben fölsegítette a mardekárost. A fiú értetlenül nézett rá.
- Azt tudom, hogy rám támadtak, de… utána mi történt? – faggatózott.
- Hát mikor mi ideértünk Luna már melletted térdelt és úgy védett téged – mondta Piton. Draco oldalra pillantott a lányra, akinek szintén föl volt repedve a szája széle, de kedvesen mosolygott.
- Ezt miattam tették? – kérdezte letörten a fiú, ahogy a lányra nézett.
- Nem, azért tették mert én nem tudom tétlenül nézni, ha valakit bántanak – mondta a lány nemtörődömül.
- Luna föl kell mennetek a gyengélkedőre. Gyere fölkísérünk – ajánlotta föl Harry.
- Köszönöm, én tudok menni, inkább Dracónak segítsetek – mondta a lány kedvesen.
- Dracónak? – pislogott Harry meglepetten, hiszen ők mind Malfoyozták a srácot.
- Hát ez a neve, vagy nem? – kérdezte eltűnődve a lány. Közben elindultak a gyengélkedőre. A két fiú támogatta a mardekárost, míg Luna mögöttük sántikált. Draco nem értette, hogy miért segítettek rajta.
- Miért tettétek? – kérdezte csöndesen.
- Talán a megmentési kényszerem, Malfoy – mondta Harry kis éllel a hangjában.
- Draco, nem mindenki önző, aljas és szemét, mint ahogy azt hiszed – oktatta ki Piton.
- Te mióta nevezed őt a keresztnevén? –lepődött meg Harry és kissé meg is sértődött.
- Azt hiszem a legeleje óta – szúrta közbe az említett.
- Lehet… hogy apám miatt, de nekem az a természetes ha Dracóna hívom. A Malfoyról csak az apád jut az eszembe – fintorodott el Perselus.
- Ejnye fiúk kevesebb beszéd és gyorsabb haladás, így sohasem lesz ellátva szegény Draco karja – noszogatta őket a lány.
- Igenis főnökasszony – forgatta meg a szemeit Harry. Piton csak bőszen vigyorgott, inkább nem mondott semmit. Ahogy elértek a gyengélkedőre a javasasszony azonnal letámadta őket és Harryék hiába védekeztek, hogy nem ők voltak a javasasszonyt nem lehetett meggyőzni.
- De hát tényleg a mardekárosok voltak – mondta Harry már vagy tizedszerre.
- Ms Lovegood, mi történt? – kérdezte a lánytól mikor egy kenőccsel bekente felrepedt száját.
- Amit Harryék mondtak. Sétáltam lefelé a Nagyterembe és megláttam, hogy a többi mardekáros összeveri szegény Dracót és nem hagyhattam. Odaszaladtam, pálcát rántottam, de aztán kiverték a kezemből és nekem is behúztak egyet. Én rájuk szóltam, hogy hagyják abba és ne bántsák őt, de csak tovább rugdosták. Aztán jöttek Harryék és megmentettek minket – fejezte be a mesét Luna. Közben már Dracót kezdte el ellátni a javasasszony.
- Így történt, Mr Malfoy?
- Hát az elejére emlékszem és a legvégére, de a kettő közt semmire… azt hiszem elájultam – vallotta be szégyenkezve.
- Nos ebben az esetben szólnom kell az igazgató úrnak, hogy tegye meg a megfelelő óvintézkedéseket. Gyanítom, hogy Mr Malfoy mostantól nem lesz túlzottan közkedvelt a Mardekárban így ajánlani fogom, hogy kapjon egy saját szobát… - Mindhárom fiú szeme kikerekedett.
- Saját szobát?! – nyögött föl a fiú.
- Szerintem életveszélyes visszamennie a klubhelyiségbe. Így tehát az ön érdekében javaslom ezt…
- Én, köszönöm – mondta Draco és talán életében először volt tényleg hálás valamiért.
- Most viszont a többiek akár el is mehetnek, Mr Malfoy egy éjszakát itt fog eltölteni a gyengélkedőn amíg a csontjai össze nem forrnak – adta ki az utasítást a nő.
- Akkor mi megyünk is… Malfoy ne kevered magad bajba fölöslegesen – ugratta Harry.
- Csak akkor, ha te is benne vagy – vágott vissza a szőke fiú.
- Draco, csak ésszel, tudod mit mondtam neked – szólt rá Piton.
- Igen... most már elgondolkodom rajta… - húzta el a száját a fiú.
- Pihenj sokat és ne hagyd, hogy a Morto Pillék rád szálljanak… - mondta Luna.
- A mik? – csúszott ki Draco száján.
- Morto Pillék, olyan láthatatlan lepkék, akik ha rászállnak az emberre akkor rossz érzéseket keltenek benne mire az illető úgy érzi, hogy csak a halál jelenthet megnyugvást a számára – fejtette ki a lány.
- Röviden ne legyél depressziós – vigyorogta Harry. A szőke srác már semmit se értett, így csöndesen figyelte, ahogy a hármas kilép a gyengélkedő ajtaján.
Harry ment az órákra, míg Perselus magára vállalta a feladatot, hogy beszél Albusszal. Az igazgató elsőre elszörnyedt, majd mélységes csalódás jelent meg az arcán.
- Azt reméltem, hogy Tom halálával vége szakad a gyűlölködésnek. Erre rosszabb, mint volt. Most már a saját háztársaikat sem kímélik… - dünnyögte az öreg.
- Ennél még lehetett volna rosszabb is, ha Luna nem lép közbe lehet, hogy Draco súlyosabb sérüléseket szenved – pedzegette Piton.
- Sajnos ez valószínű, de hála Ms Lovedoodnak, Mr Malfoy jól van.
- Igen, de meddig. Poppy is akar majd erről beszélni veled. Szerinte kéne egy külön szobát adni Dracónak, ahol biztonságban van…
- Ez nem éppen a legjobb módszer – akadékoskodott az öreg.
- Lehet, de ha a Mardekárban marad, akkor egy reggel már nem kel föl többé. Parkinson tekintete vészesen olyan volt, mint Bellatrixé – húzta el a száját a fiú.
- Az nagyon nem jó. Viszont nem kivételezhetek. Az utóbbi öt évben már az iskola elsőktől is megvontuk a saját szobát, hogy nézne most ki, ha Mr Malfoy kapna egyet – tűnődött Albus.
- Nézd Albus, én belementem a játékodba, eltűrtem, hogy mindenki előtt a fiamat kell játszanom és bevallom mostanra jutottam el arra a pontra, hogy nem bánom a dolgot. Viszont Draco a keresztfiam volt és lesz, bár ő már nem fog tudni róla. Nem fogom hagyni, hogy valami baja essen. A gyerek kifordult magából! Meghunyászkodik, és tiszta depresszió… - pattant föl Piton és föl-alá kezdett el mászkálni.
- Akkor mégis mit akarsz? Helyezzem át a Griffendél toronyba? – kérdezte szemrehányón Albus.
- Még csak az kéne! Draco pár héten belül tudná, hogy ki is vagyok igazából, ha előbb ugyan ki nem nyírnák a griffendélesek – morogta Perselus.
- Már pedig drága barátom Draco Malfoy nem kap saját szobát és Te pedig ellenzed a Griffendél tornyot, így nem igazán tudom, hogy mit kezdjek vele… - tárta szét karjait. Hosszas tanakodás és mérlegelés után arra jutottak, hogy Draco kapni fog egy szobát, de csakis egy szobát, valamint használhatja a prefektusi fürdőt. Viszont a Mardekár prefektusi tisztségétől kénytelenek megfosztani, mivel már nem tudja majd ellátni a felelősségeit a klubhelyiségben.
- Mi lesz a kviddiccs csapatkapitányságával? – vágott közbe Perselus.
- Úgy vélem, hogy vagy teljes csapatváltást csinálunk vagy pedig Draco Malfoy nem játszhat többé… - Perselus tudta, hogy a fiúnak a játék a mindene. Már kiskorában is ő tanította meg repülni és rendszeresen játszania kellett vele.
- Ez fogja a legrosszabbul érinteni… - húzta el a száját.
- Sajnálom Perselus, de nem tudok mást tenni. Vagy ez, vagy az utolsó lehetőség, ami még szóba jöhet… - Dumbledore összefűzte ujjait, és állát megtámasztotta kezén. Perselus feszülten várakozott, nem tudta, hogy mire számítson.
- Mi lenne az? – kérdezte végül.
- Mr Malfoy átkerül a Hollóhátba. Okos, értelmes fiatalember, és ott elsősorban a tudást értékeli. Ismerős híján sem maradna, hiszen ott van Ms Lovegood, és úgy tudom Mr Terry Boottal is jóban vannak annak ellenére, hogy a fiú mugli születésű.
- Ez igaz, bár Draco sohasem ismerte be, de Terryvel mindig egész tűrhetően kijöttek. A fiú bár nem aranyvérű, de tehetős mugli családból származik, így hasonló volt a beállítottságuk. Talán ez lenne a legjobb döntés, a Hollóhátnak úgy sincs fogója, mert Ms Chang idén már a tanulmányaira összpontosít - taglalta Piton.
- Azt hiszem ezt el is döntöttük. Úgy vélem, hogy akár mehetsz is az óráidra – noszogatta a másikat Dumbledore.
- Na köszönöm, egyszerűen kirúgsz? – fortyogott a fiú.
- Eszem ágába se jutna Perselus, csupán nem szeretném, hogy lemaradj a tananyaggal… - mosolyogta az öreg. Piton morcosan indult el Mc Galagony termébe, ahol már vártak rá. Gyorsan beszámolt a történtekről, és megegyeztek a többiekkel, hogy a délután folyamán meglátogatják Malfoyt a gyengélkedőn. Ron erősen ellenezte a dolgot, de három az egyhez arányban leszavazták.
Már későre járt mikor Albus Dumbledore útba vette a gyengélkedőt. Sok mindent kellett elintéznie, ezért is hagyta utoljára, hogy közölje az információkat a fiúval. Draco az ágyon feküdt, nyakig be volt takarózva, de nem volt egyedül. Egy szőke hajú lány és egy barna hajú fiú ültek az ágya mellett.
- Ne lógasd az orrod, a végén még akkora lesz mint Friccsnek – vihogta Terry.
- Pf… már csak az kéne – húzta el a száját Draco.
- Nem jó a gyengélkedőn lenni… én már csak tudom, sokszor kötök ki itt – motyogta álmatagon Luna. Terry furcsán nézett a lányra és megforgatta a szemeit.
- Esküszöm néha elgondolkozom, hogy Luna mit keres a Hollóhátban… - tűnődött el Terry. Albus ezt az időpontot választotta arra, hogy közbevágjon.
- Jegyezd meg drága fiam, hogy nem minden az, aminek látszik. Valaki nem kérkedik a tudásával, sőt inkább elrejti azt… - mondta somolyogva az öreg. Luna szélesen mosolyogva nézett rá.
- Köszönöm szépen, hogy meg akar védeni igazgató úr, de igazán nincs rá szükség – mondta a lány.
- Tudom én azt gyermekem. Furmányos kis hölgyemény vagy te. Tudod, hogy kell irányítani a háttérből és miként kell láthatatlannak lenni – nógatta az öreg. Luna csak kuncogott párat. Draco és Terry szájtátva nézték az eseményeket.
- Öm, igazgató úr, mi lesz velem? – sürgette őt Draco.
- Nem kell úgy sietni Mr Malfoy. Előbb szeretném megtudni, hogy Mr Boot és ön milyen viszonyt ápolnak egymással… - a két fiú furcsán méregette az igazgatót.
- Ó, ők barátok – mondta Luna még mindig mosolyogva.
- Ez nagyszerű Ms Loveggod, ebben az esetben lesz kire támaszkodnia Mr Malfoy, mikor beköltözik a Hollóhát tornyába – pedzegette az igazgató. Draco szeme kikerekedett, ahogy Terry-é is.
- Én mardekáros vagyok! – tiltakozott a fiú.
- Nos, mivel saját szobát az iskolának nem állt módjában kiutalni, így két választása van. Első, megy a Griffendél toronyba, de gyanítom ott hasonló veszélyben lenne mint a Mardekár pincéiben, bár kétségtelen, hogy Harryék nem hagynák, hogy magának bármi baja essen. A másik alternatíva, hogy megy a másik toronyba, és mivel ott már van két… ismerőse is, úgy vélem, hogy talán ez jobb megoldás lenne, mint az első – magyarázta Dumbledore. Draco felnyögött, ahogy belegondolt, hogy mit fognak ehhez szólni a többiek, nem beszélve arról, hogy ő mit szól hozzá. Az odáig rendben volt, hogy Terryvel jól kijöttek, de a többiek. Nem különösebben szerette a hollóhátasokat, mivel sok nagyképű alakot ismert köztük. Viszont a Griffendélbe még annyira sem akart kerülni. Tudta, hogy az igazgató igazat mond és Potterék megvédenék ha kell, de mégsem akart nap mint nap gyűlölködő pillantásoktól követve végighaladni a klubhelyiségen.
- Csak ez a két lehetőségem van? – próbálkozott meg utoljára.
- Úgy vélem, hogy igen… - bólintott az öreg és várta a fiú válaszát. Draco Terryre nézett, aki szintén nem volt meggyőzve arról, hogy ez jó ötlet. Persze elvoltak Dracóval, de azért a nap huszonnégy órájában egy ex-mardekárossal lenni elég… fárasztó lehet. A csöndet végül Luna hangja törte meg.
- Nem Azkabanba mész és nem is egy kínzókamrába. A hollóhátasok többsége csak a tanulással illetve a továbbtanulással törődik. Nekik ez a fő. Nem fognak téged azért piszkálni, mert mardekáros voltál. Mi sznobok és okos tojások vagyunk, de ugyanakkor belátjuk ha valaki értelmes és értékeljük azt. Szerintem nem olyan nehéz a döntés. Két év nem olyan hosszú idő, túl lehet élni, főleg úgy, ha nem repkednek körülötted sötét átkok. – Luna hangja most hihetetlenül tiszta volt, ahogy a tekintete is. Terry és Draco meglepetten nézett a lányra, nem ezt szokták meg tőle. Albus csak kuncogva nézte a jelenetet. Draco nagyot nyelt és az igazgatóra meredt.
- Rendben, megyek a Hollóhátba, de csak akkor ha benne lehetek a csapatban, hogy szétverjem a régit – morogta a fiú.
- Ez nem az én asztalom. Flitwick professzor minden bizonnyal értékeli majd a buzgóságát. Megyek is és jelentem neki, hogy holnaptól már a toronyban alszik… - vágta rá gyorsan az öreg és már ott sem volt. Kifelé menet belebotlott Harryékbe, akik akkor érkeztek.
- Hát ez hajmeresztő – suttogta Terry.
- Megdöbbentő – mondta Draco.
- Szerintem meg jó ötlet – vont vállat Luna, majd meglátta Herryéket. Fölpattant és a szemüveges fiú nyakába vetette magát.
- Szia Harry! Ugye nem láttál mostanában Furmászokat? – kérdezte a fiútól, mire az vigyorogva megrázta a fejét.
- Nos, Draco mit mondott Albus? – kérdezte Perselus.
- Draco Malfoy hollóhátas lett – mondta enyhén megborzongva. Harryből kitört a nevetés.
- Potter ez nem vicces – rótta meg Terry.
- Bocs, csak ez furcsa… bár a kék jobban fog neked állni mint a zöld – gúnyolódott Harry, mire Perselus oldalba vágta.
- Harry, tudod hogy nem szép dolog a csúfolódás, még ha nincs is mögötte rossz szándék – nézett rá összeszűkült szemekkel a szőke lány. Harry ilyenkor úgy érezte, mintha a másik a veséjébe látna.
- Öm, bocs… Malfoy – nyögte ki végül. Draco látva, hogy Lunának milyen hatása van a másikra elvigyorodott.
- Csak nem jártok? – csúszott ki a száján. Elsőnek Hermione kezdett el szakadni a nevetéstől, majd Perselus is csatlakozott, míg Harry bőszen rázta a fejét. Luna pedig csak annyit mondott:
- Nem.
- Akkor mi ez a nézés, amit bevetettél Potter ellen? – értetlenkedett a srác.
- Hidd el, ha megismered Lunát tudni fogod, hogy az angyali arc egy ördögöt takar – vigyorogta Hermione.
- Az ám, Luna szépen elintézett néhány halálfalót a minisztériumi csata közben. Nem beszélve a gumiláb rontásáról… az legendás – taglalta Harry. Draco lassan kezdte elhinni, amit az igazgató mondott a lányról. Jó lesz nem lebecsülnie őt.
<< >>
|