nimphadora - G-Portál

	Névnap

Bejelentkezés

Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót

Menü

	Chat

Házi kedvenc

Fogadd örökbe te is a kedvenced!

A bosszú kezdete

Mikor Ginny hazament, hosszasan vívódott, hogy elárulja-e férjének, amit Hermionétól hallott. Forrt benne a düh Malfoy iránt és azt akarta, hogy az a mocskos halálfaló megbűnhődjön a szemétsége miatt. Végül, kis bűntudattal ugyan – mivel elárulta barátnőjét –, de beszámolt Hermione emlékeiről. Harry hasonlóan felbőszült, mint ő.

– Megyek és kiherélem azt a nyomorult férget – sziszegte Harry és már vette is a talárját, hogy kicsinálja Malfoyt a puszta két kezével.

– Harry! Térj észhez! Ezt így nem lehet… Ehhez valami nagyszabású akció kell, és nem ártana némi mardekárosság… - tett célzást Ginny. Harry kétkedve nézett rá.

– Ugye nem arra céloztál, hogy… - kérdezte felháborodva Harry.

– Attól tartok, hogy ideje behajtanod Draco tartozását… - jelentette ki határozottan a nő.
Draco Malfoy a csata előtti utolsó hónapban ellenállt Voldemort parancsának, mikor egy mugli származású családot kellett volna megölnie. Ekkor már szerelmes volt egy szintén mugli származású boszorkányba, és mint kiderül pontosan ezen a családon kellett volna bosszút állnia Voldemort nevében. Draco elkövette azt a hibát, amit egyetlen halálfalónak sem szabadott, bevallotta az érzéseit az apjának. Lucius Malfoy tombolt, dühöngött és megátkozta a fiát, majd elzavarta a háztól. Pár órára rá Voldemort hívatta őt, Draco pedig tartva a megtorlástól megjelent a hívásra és megkapta a feladatát, miszerint egy bizonyos helyen van egy család, akikkel végeznie kell, hogy bebizonyítsa hűségét, és akkor megmenekülhet a haláltól.

Draco nem tehetett mást, belement. A szerelme ekkor már terhes volt a gyermekükkel és Draco féltette őket. Úgy volt vele, ha nem is lehet velük, legalább ők biztonságban lesznek és lesz idejük elhagyni az országot, amíg ő elintézi a feladatát. Csakhogy nem így történt. A család pont Draco kedvesének Sally Clearwaternek a családja volt. Draco döntés előtt állt és gyorsan cselekedett. A vele küldött három halálfalóból kettőt megölt, egyet pedig ártalmatlanná tett.

Voldemort viszont számított erre, és erősítést küldött ellenük. Sally édesapját eltalálta egy halálos átok és az életét vesztette. Draco és a többiek azt hitték már nincs menekvés, mikor megjelentek Harryék. Az erőviszonyok gyorsan megváltoztak és a halálfalók mind elkotródtak. Persze a Rend tagjai kétkedve fogadták Dracót, de miután alaposan kihallgatták és némi legilimencián, valamint vagy egy liternyi veritaserumon is túl volt, menedéket adtak neki és a családjának. Draco akkor szakított meg minden kapcsolatot a Malfoyokkal. Gyűlölte az apját és – bár nem örült neki –, hálával tartozott Harrynek amiért megmentették őket.
Draco most feleségével és két fiával Londonban élt. Sally a minisztériumban dolgozott, míg
Draco a patikájukat vezette az Abszol úton.

Harrynek nem nagyon fűlött hozzá a foga, de belátta itt és most, nem sokat tehet egyedül. Elhatározta, hogy amilyen gyorsan csak lehet, megkeresi az ex-mardekárost.

Hétfőn kora reggel, útnak is indult. Gyorsan bejelentkezett a Minisztériumban, majd elindult járőrözni az Abszol útra. Első útja Malfoy üzletéhez vezetett. Az még határozottan nem volt nyitva, de bentről mozgást látott, így nem törődve a táblával benyitott. Az ajtó fölött lévő csengő vidáman csendült és a pult mögül felbukkant egy szőke hajú, kötényes férfi.

– Még nem vagyunk… nyitva. Üdv Potter – lepődött meg a másik láttán.

– Malfoy – biccentett Harry kimérten.

– Ez most egy ellenőrzés, vagy valami különleges bájitalt keresel? – nézett a másikra gyanakodva a szőke.

– Nem ellenőrzés. Egyébként a parancsnokság kérdezi, hogy mikorra lesz kész a veritaserum készlet. Már kifogyóban vagyunk – válaszolta Harry.

– Még nagyjából egy hét… - vágta rá Draco, közben folytatta a kipakolást a polcokra.

– Na és, hogy megy az üzlet? – kérdezte csevegő hangon.
Draco felvont szemöldökkel nézett a másikra.

– Jól vagy, Potter? Nem jellemző rád, hogy így beszélgess velem.

– Micsooda éleslátás… - sóhajtott föl Harry, majd pálcájával az ajtó felé intett, mire az bezáródott és egy jó erős hangszigetelő is került a helyiségre.
Draco kissé megrettent. Nem tudta mire vélni a dolgot.

– Potter, figyelmeztetlek, hogy az aurorok túlkapásai már így is eléggé porondon vannak! – dohogta a szőke férfi.

– Fogd már be! Nem bántalak…

– Akkor, mire ez a nagy hajcihő? – értetlenkedett Draco.

– Itt az ideje a törlesztésnek… - célzott a múltban tett mentőakcióra Harry. Draco nem felejtette el, elvégre ő és a családja is az életét köszönhetik Potternek.

– Jól van. Mi kéne?

– Információ – vágta rá Harry.

– Kiről? – faggatózott Draco, de ekkor már rosszat sejtett.

– Az apádról. Tudni akarok mindent a mocskos kis üzelmeiről – sziszegte Harry.
Draco idegesen felnevetett.

– Te normális vagy? Még apám se tud az összes üzletéről, honnan veszed, hogy én bármit is tudok? Több, mint hat éve nem beszéltem vele – felelte Draco.

– Akkor kapard elő az emlékeidet, mert most szükségünk lesz rájuk – parancsolta Harry.

– Mire ez a nagy felhajtás? – értetlenkedett Draco.

– Ahhoz neked semmi közöd! – vetette oda Harry.

– Oké, ha nem mondod el, nem segíthetek – sóhajtott föl Draco majd tovább pakolt.
Harry tétovázott egy darabig, majd fenyegető hangon megszólalt.

– Esküdj meg, ha elmondom, akkor nem adod tovább senkinek amit most hallani fogsz – ígértette meg Harry.

– Oké! Esküszöm…

– Ennyi nem elég – morogta Harry.

– Rendben, a saját és a családom életére esküszöm – sziszegte most már idegesen Draco.

– Jól van. Szóval, mit tudsz Hermionéról? Mármint mit tudsz róla hat évvel ez előttről? – Draco arca elkomorodott.

– Arra akarsz kilyukadni, hogy a megerőszakolásáról mit tudok? Én nem voltam ott a támadásnál és semmi közöm hozzá – tiltakozott Draco.

– Azt tudom… Viszont úgy néz ki, hogy egy halálfaló meglépett… Hermione szerint, aki megölte a szüleit és őt elsőnek megerőszakolta, csuklyát viselt. Nem látta az arcát, de felismerte a hangját. Az emlékeit elnyomta ugyan, de mióta visszajött találkozott… Azzal a személlyel és Hermione száz százalékig biztos benne, hogy az az alak…

– Lucius Malfoy – suttogta Draco.
– Igen. Tehát Hermione eléggé ki van bukva, és gyanítom, addig nem tud megnyugodni amíg Apád nem rohad a börtönben.

– Ezt teljes mértékben megértem és segítenék is, de nem tudom, hogy hogyan… - tárta szét a karját Draco.

– Apádnak mindig volt valami piszkos üzlete…

– Na igen, de semmit sem tudsz rábizonyítan. Mindig úgy intézi az ügyeit, hogy különböző cégeken keresztül bonyolítja le őket. Ha valamelyik le is bukik, egy egész rendszert kell megbolygatni, mire rá egyáltalán sort kerítenek. Többnyire, a nyomozások elakadnak az első vagy maximum második embernél.

– Apád olyan, mint a keresztapa – horkantott föl Harry.

– Mármint a maffia főnöke? Végül is… igen. Annyi pénze van, hogy akár két Roxfortot is fel tudna belőle építeni és száz évig üzemeltetni mindegyiket, és még akkor se menne csődbe. Az emberek vagy annyira félnek tőle, vagy annyira tisztelik – számomra érthetetlen okból –, hogy inkább meghalnak, mintsem elárulják.

– Szóval ez a magyarázat a sok hullára, akik-itt ott feltűnnek az utcán – esett le Harrynek.

– Pontosan. Egész London apám kezében van. Nehéz lesz rábizonyítani bármit is.

– Pedig meg kell próbálnunk. Ennyivel tartozom Hermionénak – suttogta Harry.
Draco elnézte a megtört férfit és felsóhajtott.

– Jól van… Azt tudom, hogy kiken keresztül juthatsz el hozzá. Van pár csempésze, akik nem jószántukból szálltak be az üzletbe. Talán egy kis alku, némi tanúvédelem jó lenne nekik és úgy csicseregnének, mint a kisangyalok – vigyorodott el Drao.

– Mennyit kérsz értük? El tudom intézni, hogy ha apád bukik a vagyona huszonöt százalékát te kapd meg – hadarta Harry.
Draco kissé megbotránkozott a dolgon.

– Ha hiszed, ha nem, én itt boldog vagyok! Lehet, hogy nem vet föl a pénz, de annyi van, hogy kényelmesen megéljünk és a fiaim vígan diplomázhatnak! Nem szorulok rá senki pénzére főleg nem az… „apáméra”! – dühöngött.

– Bocs, azt hittem kell a pénz…

– Tőle semmi se kell. Fogalmad sincs mekkora egy szemét… Sohasem szeretett, se engem se anyámat. Csak dísztárgyak voltunk a gyűjteményében… Neki csak akkor számított a vére, ha mutogatni kellett, különben mindegy volt, hogy kit dug, vagy hol és mikor… Anyám erre ment rá. Az idegei szépen lassan felőrlődtek. Apám minden útszéli kurvát hazahozott és jól megdugott, de ha ez nem volna elég, anyámmal végignézette az emlékeit… Tudod miért? – sziszegte dühösen Draco Harry szemébe.

– Nem – felelte komoran Potter.

– Mert anyámnak a születésem előtt, volt mersze megmondani apámnak, hogy nem szereti őt. Ez egy elrendezett házasság volt két aranyvérű család között. Apám se szerette anyámat, már az esküvőjük másnapján az egyik koszorúslánnyal kefélt… Anyám tűrt pár hónapig, aztán megmondta a véleményét apámnak, akinek nem tetszett, hogy az ő kis kirakatba való felesége visszabeszél. Ezután, azzal büntette anyámat, hogy végig kellett néznie az összes ilyen emlékét – morogta bosszúsan a szőke férfi. Annyira szorította a kezében tartott üvegcsét, hogy az recsegve roppant össze, megvágva a kezét.

– Draco, vérzel – mutatott rá a másik sérülésére Potter. A megszólítás annyira meglepte a másikat, hogy lassan visszatért a valóságba.

– A francba…

– Mi volt benne? Ugye nem valami veszélyes bájital? – kérdezte idegesen Harry, miközben előbányászta a zsebkendőjét.

– Csak egy jó adagnyi fogamzásgátló bájital… Azt hiszem, most vagy egy évig nem kell védekeznünk Sally-vel – mosolyodott el Draco. – Persze, nem mintha védekeznénk – tette hozzá végül.

– Csak nem még egy gyereket akartok? – érdeklődött Harry.

– Hát… Elkéne egy kislány. Én mindig lányt akartam – vallotta be Draco.

– Pedig azt hittem a fiúra hajtasz – vigyorodott el Harry.

– Örülök a fiaimnak, imádom őket, de egy kislány… Azért csak kéne egy – sóhajtozott Draco.

– Talán még az is összejön. Viszont, amit mondtál az érdekes.

– Mármint mi? – értetlenkedett Draco.

– Hogy apád megmutatta édesanyádnak azokat az emlékeket… Gondolod, hogy a halálfaló támadásokról is megőrizte azokat? – találgatott Harry.

– Hát, én ugyan nem voltam benne olyan mértékben, de azt tudom, hogy ha hivatalos helyre kellett mennie, akkor mindet kivette és otthon őrizte az egyik szekrényben. Szép kis gyűjteménye volt az biztos.

– Tehát, ha valami ürüggyel beidéznénk és veritaserummal kihallgatnánk, akkor sem biztos, hogy találnánk valamit – taglalta Harry.

– Valószínű. Apám nagyon alapos. Mindig számít mindenre, szóval nehéz dolgotok lesz. Egyébként nem elég csak a Granger ügyét rábizonyítani. Abból kihámozza magát. Az egész asztalt rá kell borítani. A halálfaló ügyleteit, a gyilkosságokat, kínzásokat. A zsarolásokat, lefizetéseket. A piszkos ügyleteit… Mindent. Apám még a mugli drogügyletekben is benne van… - morogta Draco dühösen.

– Ez komoly? – hitetlenkedett Harry.

– Igen. Jól mondtad, ő pont olyan, mint a keresztapa… Tehát kösd föl a gatyád Potter – intette óva a másikat Draco.

– Oké. Tehát pénzt nem kérsz, de akkor mit kérsz cserébe? – bukott ki hirtelen Harryből a kérdés.

– Igazságtételt. Anyámon ez már nem segít… de úgy érzem, ennyivel tartozom neki – felelte Draco.

– Igen. Hallottam, hogy mi történt. Nem hittem volna, hogy öngyilkos lesz…

– Már öt éve, de még mindig… nehéz róla beszélnem. Egyébként anyám depressziós volt, elkeseredett, megtört, de mindig is volt benne elég tartás, hogy ne tegye meg ezt, főleg nem apám miatt…

– Úgy érted, hogy…

– Szerintem apám ölette meg anyámat. Anya nem tett volna ilyet. Főleg nem, miután meglátta az unokáját. Szerintem el akarta hagyni apámat, és ez nem tetszett neki… Engem is megpróbált megöletni, csak ti keresztbe tettetek neki – világított rá a lényegre Draco.

– Azt hiszem, hogy most már még jobban utálom az apádat.

– Ezzel nem vagy egyedül.

– Oké, de találjuk ki, hogy hogyan buktassuk le – sóhajtott nagyot Harry.

– A házban őrzi a legtöbb terhelő bizonyítékot. A számlavezetését, hogy kivel mikor, és miben üzletel. Otthon őrzi a kis halálfaló légyottok emlékeit, mindent.

– Akkor be kell jutni a házba. Viszont, erősen terhelő bizonyíték nélkül nem kapok házkutatási parancsot – morogta Harry.

– Akkor keresd föl azokat, akiket leírok neked, ők örömest segítenek védelem fejében, hogy apuci az Azkaban vendégszeretetét élvezhesse.

– Három-négy csirkefogó vallomása arról, hogy az apád valószínűleg benne van a dologban még nem elég bizonyíték – vetette oda Harry.

– Még agyalok, addig hajtsd föl ezeket – azzal ráfirkantott pár nevet és a fellelhetőségüket egy pergamenre. Harry gyorsan a zsebébe csúsztatta.

– Úgy lesz. Üzenj, ha van valami.

– Meglesz. Most pedig húzz el Potter, mert lassan nyitnom kéne, és az emberek elkezdenek kétkedni a jó híremben, ha meglátnak itt egy aurort… - gúnyolódott Malfoy.

– Azt a fene nagy egódat – vigyorodott el Harry, de igazat adott a másiknak. Nem lett volna jó, ha túl sok embernek feltűnik, hogy ő most itt járt. Ezért, amilyen gyorsan csak tudott szépen kereket oldott.

Harry visszament a parancsnokságra, és gyorsan odahívatta az irodájukhoz Ront. Még nem tudta hogyan, de úgy vélte, előbb ezeket az alakokat kell felhajtaniuk.

– Szia haver, mi a gond? – faggatózott Ron.

– Jártam Malfoynál – jelentette be Harry.

– Mit kerestél te a mágusvilág legsötétebb vezetőjénél? – hüledezett Ron.
Harry gyorsan kapcsolt, így átfogalmazta a mondandóját.

– Helyesbítek, Draconál voltam.

– Aha, így már más… de mégis minek? – értetlenkedett tovább Ron.

– Ginny megöl érte, de ez szükséges… A halálfalók nem négyen voltak aznap este Hermione-ék házában, hanem öten. Hermione nem látta az ötödik arcát, mert csukja volt rajta végig, de a hangja alapján azonosította… Lucius Malfoy volt az. Hozzá teszem ő volt, aki megölte Hermione szüleit és ő volt aki… tudod… Aki elsőként… - morogta dühösen Harry.
Ron arca vészesen vörösödni kezdett és legalább öt percen keresztül teli torokból ordítozott. így Harry hálás volt a hangszigetelővel kezelt helyiségnek.

– Én megölöm!

– Csak hajrá, majd a gyerekeid hétvégén meglátogatnak az Azkabanban… - vetette oda Harry.

– De ezt nem hagyhatjuk ennyiben!

– Tudom, ezért kértem Draco segítségét. Ő is benne van abban, hogy buktassuk le az apját. Nem kér érte semmit, csakhogy az apja odabent rohadjon meg. Úgy véli, hogy Narcissa Malfoy nem lett öngyilkos, szerinte az apja ölette meg, mert az anyja el akarta őt hagyni. Azt is mesélte, hogy a Malfoy kúriában annyi terhelő bizonyíték van, amennyivel Malfoy ezer év alatt sem szabadulna ki – fejezte be Harry.

– Hát ez nem meglepő. Mármint a bizonyíték, de Malf… Dracóban nem bízom – jelentette ki Ron.

– Tudom, én is ezt mondtam, de… rájöttem, hogy Draco legalább annyira utálja az apját, mint mi, hacsak nem jobban. Állítólag nem volt egy mintaapa, csalta a feleségét, mindegy volt, hogy kivel és ráadásul rendszeresen megalázta Narcissát. Draco pedig tudott mindenről, mert az anyja elmondta neki, mikor elég idős lett.

– Már értem, miért mondogatta anyám mindig, hogy a pénz nem minden – húzta el a száját Ron.

– Hát, van benne valami. Na most, kaptam pár nevet. Kéne még egy megbízható ember… Gondolod, hogy Tonks ráér? – faggatózott Harry.

– Elvileg, csak irodai munkája van a főnöknek – mondtaRon. Hát igen, Tonks nem lett ugyan auror parancsnok, de feljebb lépett a ranglétrán, és most már több ember is tartozik alá, többek közt Ron is.

– Oké, felvázolnád neki a problémánkat? Aztán várom az ő véleményét is.

– Meglesz. Pár perc és visszajövök – vágta rá Ron, majd eliramodott. Harry közben elkezdte átnézni az asztalán heverő iratokat. Volt egy újabb gyilkossági ügy, amit feltehetően ismét Malfoy számlájára írhattak. Ezúttal egy a negyvenes éveiben járó varázsló volt az áldozat. A férfi a szomszédok szerint, egyedül élt és mindig tele volt pénzzel, de munkahelye nem volt.

– Vajon, hogy kapcsolódsz Malfoyhoz? – tűnődött hangosan Harry.

– Kihez beszélsz? – kérdezett rá a hirtelen megjelenő Tonks.

– Hüm? Ja, senkihez, amúgy nem kellett volna személyesen idejönnöd – legyintett Harry.

– Semmi gond, legalább járok egy kicsit. Sohasem bírtam a huzamosabb ülést – nevette el magát a nő.

– Ron elmondta?

– Igen, az elejétől a végéig… Ugye tudod, ha nem jutunk eredményre, halott vagy… Hermione megöl – jegyezte meg Tonks. Harry elhúzta a száját. Tisztában volt a dologgal, de remélte, hogy ha Malfoyt leültetik, akkor Hermione megnyugszik, és talán nem tekeri ki a nyakát, amiért már három embernek is elmondta a dolgot.

– Reméljük, Malfoyon tölti ki a haragját.

– Merlin adja, hogy úgy legyen… Ront elküldtem az első emberért, mi pedig behozhatnánk másik kettőt, így már ma megkezdődhetne a kihallgatásuk. Ha pedig köpnek, kijárjuk nekik a felfüggesztettet, cserébe azért, hogy tanúskodnak Malfoy ellen. Bár, ez így még édes kevés lesz…

– Tudom, ezért kéne még valamit rábizonyítani. Itt vannak ezek a gyilkosságok… Adam Marks, negyvenhét éves. A lakásában találták Londonban ma délelőtt, de már úgy két napja halott volt.

– Ki találta meg? – érdeklődött Dora.

– A szomszédja… - morogta Harry, majd az aktát a képpel odatolta Tonks orra alá.
Dora alaposan megnézte a képet, majd egy fintor futott át az arcán.

– Nem csoda, hogy a nevéről nem ismertem rá… Ez Sármos Mark, az egyik legnagyobb kurvapecér… már ami a boszorkány örömlányokat illeti.
Harry döbbenten nézett rá.

– És te ezt honnan tudod?

– Már volt szerencsém vele összefutni. Még kezdő auror voltam, mikor nálam is bepróbálkozott és tett néhány félreérthetetlen ajánlatot, hogy a metamorf képességemmel mennyit kaszálhatnék – felelte fintorogva a nő.

– Tehát, lányokat futtatott. Jó sok pénze volt a szomszédjai szerint – sorolta Harry.

– Pontosan. Tudod, az utóbbi három évben több nő is eltűnt, akinek köze volt hozzá.

– Gondolod, hogy meghaltak? – kérdezte Harry.

– Talán, de lehet csak jó kis összeghez jutottak és leléptek külföldre. A nők többsége, ha tehetséges és jó partit fog ki, akkor pár év alatt összegyűjt annyi pénzt, hogy egy másik országban új életet kezdjen – mesélte a nő.

Harry értőn bólogatott. Az utcalányok és csempészek nem hozzá tartoztak, így róluk nem tudott annyit, mint Tonks.

– A jó parti alatt mit értesz? – nézett rá Dorára Harry.

– Dúsgazdag aranyvérű férfiak, akiknek nem elég az otthon kapott „szeretet”.

– Mint például Malfoy? – vigyorodott el sejtelmesen Harry.

– Akár… Bár, róla nem tudok semmi kompromitálót.

– Draco most vallotta be, hogy heti rendszerességgel csalta az anyját, mindegy volt, hogy mugli, félvér, vagy mugli származású… - Dora, mint aki megvilágosodott felkiáltott.

– Megvan!

– Mi van meg? – kérdezte Harry.

– A megoldás! Malfoy, ezek szerint rendszeresen igénybe vette valaki, vagy valakik szolgáltatását. Szerintem Mark volt az elosztója.

– És akkor mi értelme van, hogy most megölte őt? – kételkedett Harry.

– Csak az, hogy Mark azért tiszteletben tartotta a lányait, nem kényszerítette őket senkihez, önszántukból mentek a férfiakhoz, és szép kis összegeket tehettek zsebre. Viszont, ha igaz amiket Draco mondott, akkor Malfoy egy állat volt, gondolom, ha olyan kedve volt megverte, megerőszakolta vagy akár…

– Meg is ölte a nőket! Dora, te zseni vagy! Malfoy néha túlságosan is beindult, és néha meghalt egy-egy nő. Mark aztán nem akart neki több nőt közvetíteni, mondván rontja az üzletet. Malfoy bepipult rá és megölette – taglalta boldogan Harry.

– Pontosan, de… Ha, ez így is van, ezt is rá kéne bizonyítani.

– Alaposan körbe kell néznünk Marks lakásán, hogy találunk-e bármilyen névsort. Akár a kuncsaftköréről, akár a lányokról. Bármi jól jöhet! – hadarta Harry.

– Rendben, rajta vagyok – azzal Dora már el is száguldott. Harry is útnak indult, hogy felhajtsa, akik a listán szerepeltek.