Fogadás

Hétfő reggel, Hermione szabályosan kiesett az ágyból. Azt hitte, hogy elaludt, így kapkodva készülődni kezdett. Mire tudatáig eljutott az óra képe és a rajta mutatott hat óra, már minden álom kiment a szeméből. Elment lezuhanyozni, kis vacillálás után, kiválasztotta a legmegfelelőbb ruháját, és hét óra környékén lesétált a Nagyterembe. Meglepetésére Piton már ott volt.

– Jó reggelt – köszönt a nő kedvesen, mire a férfi csak morgott valamit.

Hermione körbe nézett, de mivel egy teremtett lélek sem volt húsz méternél közelebb így nem tudta hova tenni a kritikán aluli stílust. Ahogy helyet foglalt Piton mellett, észrevette, hogy a férfi előtt egy majdnem teli csésze kávé van. Eszébe jutott Minerva és Nathaniel, hogy a fiút mennyiszer hasonlította az apjához. Ezen elmosolyodott, és úgy döntött inkább nem kéri számon a másik viselkedését.

Piton nagyjából akkor kezdett tudomást venni a külvilágról, mikor már az utolsó csepp kávéját is elfogyasztotta. Hermione érdeklődve nézte a férfi arcának változását. Izgalmasnak találta, hogy a mogorva és elgyötört arc miként lesz mogorva és rendezett. Rá kellett döbbennie, hogy mennyire szereti nézni ezt az arcot.

– Jó reggelt – köszönt a férfi, ami kizökkentette Hermionét a kábulatból.

– Jó reggelt még egyszer… - dünnyögte a nő miközben belekortyolt a teájába.

– Elnézést, de reggelenként egy kissé…

– Mogorva, és kába vagy? – kérdezte mosolyogva a nő.

– Hát igen – húzta el a száját a férfi.

– Semmi gond. Nathanielt már láttam eleget, és nyugodtan kijelenthetem, hogy te sem vagy

rosszabb nála – somolyogta a nő.

Piton felvonta szemöldökét és értetlenül nézett a nőre.

– Szóval hasonlítok a fiamra? – kérdezte döbbenten. Közben a diákok elkezdtek szállingózni a terembe és elfoglalták helyeiket. Matt és Dora élénken beszélgettek valamiről, míg Nathan csak kábán kullogott utánuk.

– Csak nézd – suttogta oda a férfinak, és fejével Nathaniel felé intett.

A fiú tényleg elég szörnyen festett, és akárhányan is köszöntek rá ő mindig csak morgott valamit. Ez az állapot addig tartott, míg meg nem itta a reggeli kakaóját. Onnantól kezdve, mintha kicserélték volna. Pár perc elteltével már ő is lelkesen beszélgetett a többiekkel.

Piton pislogva nézte a jelenetet.

– Én azért nem ilyen vagyok! – tiltakozott.

– Dehogynem! Pontosan ilyen vagy – ellenkezett a nő.

Perselus végül inkább a reggelijébe temetkezett, hogy ne kelljen folytatnia a beszélgetést.

Hermione kisebb gyomorgörccsel sietett az első órájára, ami pont Nathanielékkel volt. Belegondolva nem is tudta, hogy miért ideges, elvégre a gyerekeknek is ez volt az első órájuk vele. A terem elé érve már ott sorakoztak a mardekárosok és a griffendélesek.

– Jó reggelt mindenkinek – köszönt.

– Jó reggelt Ms Granger – köszöntek kórusban a gyerekek.

Hermione kinyitotta az ajtót és beengedte a diákokat. A terem most sokkal világosabb és barátságosabb volt, mint mikor ők jártak ide. Hermione néhány dolgot megváltoztatott, de ettől a csekélységtől, mintha egy teljesen más helyiségben lett volna az ember.

– Kezdjük a névsorral… - mondta, majd szépen felsorolta a diákokat, akik közül senki se hiányzott. - Szeretettel üdvözlök mindenkit az első óránkon. Tudom, hogy kissé ijesztő a helyzet, hiszen mostantól egy teljesen új világba csöppentek bele. A bájitaltan nemes tudomány és egy a legősibb mágiahasználati ágak közül. Aki ért a bájitalokhoz képes csodát tenni, életeket menthet, de akár könnyen árthat is. Ezért is kell jól ismernetek az alapokat. Az első hónapban csakis a bájitaltan alapjaival fogunk foglalkozni. Történetesen, mihez milyen üstöt vagy tőrt használunk. Mi veszélyes, és mi halálos… Mik azok az alapanyagok, amiket semmilyen körülmények között nem keverünk egymással, és így tovább… Van kérdés? – fejezte be.

A gyerekek megcsóválták a fejüket, Hermione pedig elkezdte az első óráját. A diákokkal semmi baj nem volt. Sokat kérdeztek, ami egyáltalán nem zavarta. Bár egyelőre pontokat nem osztott szét, mégis úgy tűnt, hogy a gyerekek meg vannak vele elégedve. A dupla óra végére elég jól haladtak az anyaggal és sok mindent át tudtak venni.

– Az órán hallottakat tanuljátok meg. Ha bárkinek kérdése van, az délután három és négy között megtalál itt a teremben – mondta miközben elpakoltak. A végére csak három gyerek maradt ott.

– Hermione király voltál – sietett oda hozzá Nathan. Hermione automatikusan megölelte a fiút.

– Köszönöm szépen, de itt és most még a tanárotok vagyok – figyelmeztette a fiút, aki bocsánatkérőn elmosolyodott.

Hermione első napja minden várakozását felülmúlta. Egyszerűen úgy érezte, mintha a világ tökéletes lenne. Három évfolyammal találkozott, és senkivel nem volt semmi baja. Éppen a reggelizni sétált le a Nagyterembe, mikor Matt és Dora majdnem fellökték őt a folyosón.

– Gyerekek! Nem szaladgálunk a folyosón – rótta meg őket.

– Bocsánat… Tanárnő – mosolyodott el Matt, majd gyorsan eliszkoltak. Hermione furcsállta, hogy Nathaniel nincs velük. Amint belépett a terembe látta, hogy Perselus már majdnem végzett a reggelijével.

– Jó reggelt – köszönt a nő mindenkinek.

– Jó reggelt Hermione – viszonozták kórusban a tanárok.

– Hermione, te kivel szeretnél járőrözni és melyik napon? – fordult hozzá az igazgatónő.

– Hát… Nem is tudom. Talán a hétfő és a csütörtök lenne a legalkalmasabb – tűnődött el a nő. Piton érdeklődve fordult felé.

– Azok az én napjaim… Ezek szerint velem akarsz járőrözni? – kérdezte kajánul vigyorogva.

– Ha nincs más választásom… - sóhajtott föl színpadiasan a nő.

Piton kissé elhúzta a száját a visszavágásra.

– Hermione, sajnálom, de unatkozni fogsz Perselus mellett. Ő minden diákot megtalál – dünnyögte Hooch.

– Hát ezt erősen megcáfolnám… - mosolyodott el a nő. Piton nagyban kortyolgatta a kávéja maradékát.

– Ezt hogy érted? – faggatózott Minerva.

– Ha annyira jó vadász, akkor engem és Harryéket hét év alatt miért csak egyszer fülelt le, mikor nagy átlagban, hetente egy alkalommal kint bóklásztunk? – kérdezte.

Piton félrenyelte a kávéját és erősen köhögni kezdett. Hermione segítőkészen hátba veregette a másikat, mire Minerva halkan kuncogni kezdett.

– Ez… Lehetetlen! Kizárt, hogy minden héten bóklásztatok… - morogta Piton miközben lassan lenyugodott.

– Pedig igen. Elsőtől kezdve, ahogy Harry megkapta a köpenyt folyamatosan kint mászkáltunk. Volt néhány elég rázós helyzetünk. Meg sem tudom számolni, hogy hányszor mentél el mellettünk gyanakodva, de mindig megúsztuk... Még azt is csak utólag vetted észre, hogy másodikban loptam a szertáradból – mondta somolyogva a nő.

– Na, de Hermione! – hőkölt hátra Minerva.

– Tudtam, hogy ti voltatok! Bár azt hittem Potter… Mégis minek kellettek az alapanyagjaim?

– faggatózott a férfi.

– Százfűlé-főzethez… Mirtill mosdójában főztem meg, aztán Harry és Ron beosontak a Mardekár klubhelyiségébe, hogy kiderítsék ki Mardekár utódja… - mesélte jókedvűen.

A tanárok döbbenten néztek rá. Minerva egyik ámulatból a másikba esett.

– Granger! Nem találok szavakat… - morogta Piton zavartan. Tudta, hogy a boszorkány már diákként is tehetséges volt, de hogy másodikosan elkészítsen egy olyan főzetet, amit még a RAVASZ vizsgákon se kérnek…

– Tehát, nem Perselus a legjobb diákvadász – állapította meg Hooch.

– De nem ám – rebegtette szempilláit Hermione.

Piton nem tudta, hogy örüljön vagy bosszankodjon, hiszen most tették nevetségessé, de valahogy ennek furcsa, groteszk módon mintha örült volna.

– Tudod mit? Fogadjunk, hogy én több diákot fogok meg, mint Te! – kezdett bele Perselus.

– Rendben, áll az alku – nyújtotta a kezét a nő.

Piton lerendezte egy gyors kézfogással, majd megitta kávája maradékát és már ott sem volt.

– Ugye nem bánod, ha mi meg rátok fogadunk? – kezdte Vectra.

– Dehogy… - legyintett Hermione, majd jóízűen ő is nekikezdett az evésnek.

A nap hihetetlen gyorsasággal pörgött, mintha az idő is siettetni akarta volna Perselus és Hermione fogadását. A vacsora után a nő még visszatért szobájába, átnézte a másnapi anyagokat, majd tíz előtt tíz perccel kilépett a szobája ajtaján. Amint megfordult, ijedtében az ajtóig hátrált.

– Perselus! – nyikkant meg. A férfi kaján vigyorral a képén diadalittasan állt előtte.

– Felkészültél a kudarcra? – kérdezte vigyorogva a nőtől.

– Itt csakis Te fogsz szégyenkezni… - bizonygatta a nő, majd kikerülte a férfit.

Lesétáltak a földszintre és pontban mikor tízet ütött az óra elkezdték a vadászatot. Abban megegyeztek, hogy felírják az elkapott diákok neveit, és ha egy diákot mind a ketten megtalálnak, az érvénytelennek számít.

Hermione a hetedik emelet felé vette az irányt, míg Piton az alagsort vette célba. Perselus volt az első, aki lefülelt egy mardekáros fiút, aki késve érkezett vissza a klubhelyiségbe.

– Mr West hány óra van? – kérdezte a negyedéves fiútól.

– Tíz óra? – kérdezte reménykedve a fiú.

– Nem, tíz óra öt perc… Mázlija, hogy ma jó kedvemben vagyok… Sipirc! – mutatott a klubhelyiség ajtaja felé, mire a fiú futni kezdett. Piton elégedetten jegyezte föl a fiú nevét a listájára, majd tovább indult.

Hermione eközben már várta, hogy szinte menetrendszerűen megérkezzen az első szerelmespár a Szükség szobájához. Mielőtt azonban a csókolózó párocska beslisszolhatott volna az ajtón megjelent mellettük.

– Öhm… Ha az időérzékem nem csal, már elmúlt tíz óra, és lefogadom, hogy maguk ketten nem tanulni akarnak odabent – mondta komoly képpel a nő.

A srác hebegve nézett Hermionéra.

– Tanárnő… - nyögött föl a hollóhátas lány.

– Gondolom, titkolják a kapcsolatukat… - kezdett bele, mire a lány kissé elszégyellte magát. A barátja hugrabugos volt és nem a népszerűek közül való. Ellenben a lány igenis onnan származott.

– Tanárnő… Kérem, ne áruljon el minket – könyörgött a fiú.

– Az ön nevét még nem tudom – kezdte Hermione.

– Adam Bliss… - mondta a fiú lemondóan.

– Nos Adam és Susanne, szeretném ha ilyesmi többé nem fordulna elő. Remélem, megfogadják a tanácsom, ha pedig nem… Akkor lenne egy másik. Ne kapkodjanak el semmit, nehogy később megbánják a dolgot. Most pedig irány a klubhelyiségük – utasította őket.

A fiú bólintott, majd egy tétova puszit nyomott a lány arcára és eliszkolt.

– Tanárnő… Honnan tudta, hogy ide fogunk jönni? – kérdezte a lány kíváncsian.

– Én is voltam diák Susanne, bár egy fiúval sem jöttem ide ilyen indokkal, de párbajozni annál többet – somolygott a nő.

– A DS edzések? – faggatózott a hollóhátas lány.

– Igen. De most irány a hálókörlete, és ha mondhatok ilyet, ne szégyellje a barátját. Rendes fiúnak néz ki – mondta a nő. A lány elmosolyodott majd elszaladt a klubhelyisége felé. Hermione fölvéste a két nevet a pergamenjére.

Az este folyamán, olyan forgalom volt a kastélyban, mint még soha. Hermione kezdte gyanítani, hogy ehhez talán McGalagonynak is van némi köze. A tanároknak hajnali kettőig kellett járőrözniük. Az utolsó egy óra eléggé eseménytelenül telt, csak néhány kóbor patkányt láttak a folyosókon, de semmi többet. Mikor az óra elütötte a kettőt, Hermione elindult a Nagyterembe, hogy egyeztessen Pitonnal. A férfi már ott várta és úgy vigyorgott, mintha megütötte volna a főnyereményt.

– Azt hiszem fölösleges lesz számolgatni Hermione, én győztem – jegyezte meg magabiztosan a férfi.

– Az még nem olyan biztos! Tegyük ki a papírjainkat és nézzük meg, hány közös van bennük – ajánlotta a nő.

Piton rögtön kitekerte a pergament Hermione pedig mellé tette sajátját és elkezdték ellenőrizni.

Piton listája:

Mr West (Ma)

Ms Miller (Gr)

Ms Powell (Gr)

Mr Hall (Ho)

Ms Roberts (Hu)

Mr Cooper (Ho)

Hermione végigolvasva a neveket elmosolyodott. Piton arca egy pillanatra megremegett, mert ebből a mosolyból neki semmi jó nem származott a jelek szerint.

Hermione listája:

Mr Bliss (Hu)

Ms Baker (Ho)

Ms Miller (Gr)

Mr Hall (Ho)

Mr Cooper (Ho)

Ms Powell (Gr)

Mr Roberts (Hu)

Piton, amint a végére ért ajka keskeny réssé szűkült. Keze elfehéredett miközben a lapot szorította. Hermione arra várt, hogy mikor robban föl a másik feje. Kimondhatatlanul élvezte a dolgot.

– He-he… Nyertem Perselus – susogta a nő elégedetten.

Piton magában átkozódott.

– Ez csak egy idióta véletlen…

– Valóban? – kérdezte ártatlan tekintettel a nő.

– Fogadok, hogy megszervezte az egészet – sziszegte Piton. Mivel a férfi magázódásra váltott így Hermione folytatta.

– Piton professzor, a korrupció nem az én trükköm, de ön biztos nagyon otthon van a témában

– vádaskodott a nő.

– Még hogy én?! – képet el a férfi.

– Pontosan, maga, hiszen hét éven keresztül mást sem csinált csak kivételezett a mardekárosaival és minden háztól annyi pontot vont le amennyit csak nem szégyellt! Persze, a Griffendél szívott mindig a legjobban. Más háztól egy felrobbant üstért maximum tíz, esetleg húsz pontot vont volna le, de a Griffendéltől rögtön ötventől kezdte, ha pedig az illető Potter vagy Weasley volt, akkor gyorsan megtriplázta az összeget – sziszegte dühösen a nő.

– Kétségbe vonja az oktatási módszereimet? – kérdezte sértetten a férfi.

– Hogy mi? Ez magának oktatási módszer? Csodálkozik, hogy minden diák gyűlölt magához járni az órákra? Mást sem csinált, csak kiabált, gúnyolódott és megfélemlített mindenkit! – kiabálta most már a nő is.

– Tudja mit! Nem vagyok hajlandó tovább folytatni ezt! – zárta rövidre a férfi, majd egyszerűen otthagyta Hermionét.

A nő úgy érezte felrobban mérgében. Olyan paprikás volt a hangulata, hogy kedve lett volna hátba átkozni a másikat. Végül inkább a csöndes bosszú mellett döntött és elvonult lepihenni.

Reggel Perselus, az átlagosnál is ingerültebben kelt. Minerva már messziről kiszúrta, hogy valami gond van a férfival. Egy erőtlen próbálkozás után, inkább fölhagyott az érdeklődéssel és bevárta míg Hermione is megérkezik. A nő arca feszült volt főleg, mikor meglátta Pitont az asztalnál, de nem tágított.

– Jó reggelt – köszönt mindenkinek, de igyekezett ügyet sem vetni a mellette morgolódó férfira.

– Hermione… Ha a megérzésem nem csal, akkor tegnap te győztél – kezdett bele Minerva.

– Vajon, miből vonta le ezt a páratlan következtetést? – morogta ellenszenvesen Piton. Hermione vett pár mély levegőt, hogy ne fojtsa meg ott helyben a másikat

– Igen, én győztem, de valaki képtelen normálisan venni, ha veszít egy tisztességes küzdelemben – jelentette ki a nő.

– Cö… Még hogy normális küzdelem… - szólt oda Piton.

– Én több diákot találtam, mint maga, szóval fogadja el szépen, hogy veszített és ne játssza itt a sértett gyereket – sziszegte Hermione a férfi felé fordulva.

– Még hogy, én vagyok gyerekes?! – kiáltott föl a férfi, mire már a diákok is odafigyeltek.

– Fogadtunk, és én több diákot találtam meg, mint maga! Viszont maga annyira korlátolt és gyerekes, hogy nem képes beismerni, ha veszített, vagy netalán tévedett… - kiabált most már a nő is.

Piton, hogy kifejezze még mindig a nő fölött áll rangban fölemelkedett ültéből.

– Ms Granger! Nem tűröm ezt a hangot, a felettese vagyok! – kontrázott rá.

Hermione sértetten állt föl, majd mutatóujjával elkezdte bökdösni Pitont.

– Maga egy utolsó, szemét, hazudozós, kétszínű, megjátszós mocsok! De tudja mit, legyen… Három este! Három alkalom, és aki többször győz, az nyer. Egy null a javamra, tehát húzzon bele… Ja, és még valami… Ha én nyerek, elismeri itt, mindenki előtt, hogy vagyok olyan jó mint maga, ha nem jobb – mosolyodott el gúnyosan a nő.

Piton hitetlenkedve meredt rá. Kedve lett volna jól megrázni a nőt az ostoba viselkedése miatt.

– Legyen… De ezt még elmondom előbb. Maga Granger egy izgága, idegesítő, okoskodó kis senki… - sziszegte a nő szemébe.

Hermione azonban nem lett dühösebb csak lesajnálón elmosolyodott.

– Nagyszerű… Mintha visszamentem volna hét évet az időben. Gratulálok… Professzor – mondta színtelen hangon, majd reggeli nélkül kivonult a nagyteremből. Minerva döbbenten nézett utána, majd dühösen Pitonra kapta a szemét.

– Perselus, ha miattad hagyja itt az iskolát te is repülsz, azt garantálom – fenyegetőzött a nő. Pitonnak se kellett több, egyenesen kivágtatott az udvarra mit sem törődve a diákjaival. Nathaniel csak kábán meredt maga elé.

– Mi a baj? – kérdezte Dora.

– Csak… Ez olyan, mint mikor az ember szülei összevesznek… - suttogta alig hallhatóan.

– Hát nekem volt bőven részem ilyenben… - húzta el a száját Matt.

– Soha többé nem akarok ilyesmit átélni – borzongott meg a fiú. Barátai megértőn vállon veregették, majd csöndesen ettek tovább.

Hermione napja rosszul indult, de még koránt sem volt vége. Az első két órája még viszonylag nyugodtan telt a hetedéves Hugrabug-Hollóhát csapattal, de a következő párosítás maga volt a katasztrófa. A negyedéves mardekárosok és griffendélesek kis híján összeverekedtek a teremben, így Hermione kénytelen volt kiosztani élete első büntetőmunkáit, és vagy száz ponttól szabadította meg a házakat mire végeztek.

Mikor az utolsó két órája következett kissé megnyugodott, bár röpke higgadtsága elillanni látszott, mikor a mardekárosok közt meglátott egy nagyon ismerős fiút. Nem tudta hova tenni, de azt tudta, hogy látta már azelőtt.

– Befelé – nyitotta ki a terem ajtaját, mire mindenki beözönlött a helyére.

– Jó napot, úgy vélem nem jelentek nagy újdonságot magunknak, nagyjából már mindent tudhatnak az előző csoportoktól, így vágjunk is bele a közepébe. A mai órán Pótcsont-rapidot fogunk készíteni… Recept a hetvennyolcadik oldalon. Ha segítségre van szükségük, akkor szóljanak… - mondta a nő, majd a diákok nekiláttak elkészíteni a főzeteiket.

A napló, amiben Hermione a neveket jegyezte automatikusan pipálta a jelenlévő diákokat illetve az órai érdemjegyeket. A nő szeme megakadt egy néven: Christian Nott.

Hermione nem túl feltűnően megkereste a fiút, és szíve kihagyott egy ütést. Ugyanaz a fiú volt, akit annyira ismerősnek talált. Hirtelen beugrott neki, hogy ez az a fiú, akit Malfoy mellett látott a vonat indulásakor. Annyira gondolatai közé mélyedt, hogy alig vette észre egy griffendéles lány jelentkezését.

– Tanárnő…

– Igen? – fordult oda.

– Tanárnő, a főzet elkészítése nagyjából egy óra… Ha készen vagyunk vele, akkor kérdezhetünk néhány dolgot? – kezdte a lány.

Hermione rábólintott a dologra.

– Rendben, ha mindenki befejezte, akkor kérdezhetnek, de nem garantálom, hogy válaszolok is.

Ezután a diákok iparkodtak mielőbb befejezni a főzeteiket. Volt, akinek egészen jól sikerült, de volt, akié tragédia volt. Az egyik lány főzete a várt barna szín helyett sárga lett.

– Tanárnő… Az enyém sárga… - nyögött föl a mardekáros lány.

Hermione odasietett hozzá és megnézte a főzetet.

– Igen, mert az egész kamilla fejet beletette, de csak a virág porzós részét kellett volna… - mondta.

– Jaj ne… Akkor most T-t kapok… - nyögött föl a lány.

– Ezen a főzeten még lehet segíteni, csak gondolkodjon, hogy mi semlegesíti a kamilla szirmát… - tanácsolta a nő. Közben már mindenki őket figyelte.

A mardekáros lány ide-oda pillantott, majd felkiáltott.

– Hársfalevél! - Hermione elhúzta a száját.

– Most gondolja végig, hogy a hársfalevél mivel keverve válik veszélyessé – mondta a lánynak, mire az elsápadt.

– Bubógumógenny… - esett pánikba a lány.

– Pontosan. Tehát keressen mást, amitől nem robbanunk föl mindannyian – mosolyodott el kissé Hermione.

Kis várakozás után a lány elmosolyodott.

– A citromfű levél!

– Úgy van – bólintott rá Hermione.

Többen elkezdtek susmorogni, hogy Hermione milyen jól magyaráz és rávezeti őket a dolgokra, és hogy még csak nem is kiabál.

– Köszönöm szépen – hálálkodott a lány.

Hermione elmosolyodott, majd visszasétált a tanári asztal elé. Hamarosan az összes bájital ott sorakozott felcímkézve az íróasztalán. A diákok gyorsan a helyükre ültek, hogy mielőbb elkezdhessék a beszélgetést.

– Jöhet az első kérdés – mondta, majd felszólította azt a lányt, akitől az ötlet származott.

– Miért hagyta el Angliát, és hol volt?

– Mint tudják a háború mindenkinek sok veszteséget okozott, én a szüleimet veszítettem el, és azért mentem Franciaországba, hogy felejtsek. A Párizsi Gyógyító Akadémián diplomáztam, és az ottani ispotályban kezdtem meg a gyakornok évemet is. Mivel a kollégák úgy vélték, hogy elég rátermett és ügyes vagyok, az első évem után kineveztek főgyógyítónak… - fejezte be.

– És akkor most miért jött vissza? – szólt közbe egy mardekáros fiú.

– Mert ígéretet tettem, hogy visszatérek, bár bevallom eleinte csak látogatóba érkeztem. Később az igazgatónő meggyőzött, hogy vállaljam el az önök tanítását – fejezte be.

– Tanárnő, az igaz, hogy ön a szüleivel volt, mikor meghaltak? – kérdezte egy griffendéles fiú aki a hátsó padban ült.

Hermione sóhajtott egy nagyot és válaszolt.

– Igen… A szüleim házában voltam, mikor ránk törtek a halálfalók. Egyedül kevés voltam a túlerővel szemben… - merengett el.

– De a tanárnő túlélte – állapította meg egy griffendéles fiú.

– Igen, de csak a szerencsén múlt… - mondta a nő, de keze kissé ökölbe szorult.

– A tanárnőt is megkínozták? – kérdezte a mardekáros lány, akinek segített a főzetében. Hermione kezdte úgy érezni, hogy már nem sokáig fog tudni uralkodni a helyzet felett.

– Igen…

– És milyen átkokat kapott? – vágott közbe valaki.

Hermione már nem tudta megállapítani, hogy kitől jött a kérdés.

– Cruciatus, késátkok… Égető és fojtó átkok – darálta színtelen hangon.

– Csak átkokkal kínozták? – kérdezte egy lány.

– Te hülye, tuti, hogy nem csak azzal – mordult föl egy mardekáros fiú. Aztán csönd lett, a diákok várták a választ.

Hermione igyekezett úgy fogalmazni, hogy ne menjen veszélyes vizekre.

– A halálfalók nem csak az átkokat szerették használni, de szívesen kínoztak mugli módszerekkel. Engem összevertek, eltört jón néhány bordám, az egyik karom, kificamodott a bal bokám, és számos belső sérülést szereztem… - taglalta a nő. Észre sem vette, hogy mikor fonta karba a kezét. Úgy vélte ideje elengedni a diákokat, mielőtt még olyat kérdeznek, amitől sírva rohan ki a teremből. - Azt hiszem ennyi elég volt mára. Elmehetnek – mondta, majd hátat fordított a diákoknak, akik csöndesen pakolni kezdtek.

Hermione a fiolákkal bíbelődött az asztalon, mikor meghallotta egy fiú hangját.

– Tanárnő, igaz a pletyka, hogy a halálfalók megerőszakolták?

<<      >>

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.