Tengerpart

Hermione szeme már kora reggel kipattant. A nap első sugarai, melyek betörtek a szobájába szinte azonnal föl is ébresztették őt. Még ki se nyitotta a szemét, agyába máris betódultak a rémképek.

Ő, amint ott áll a parton és mindenki őt nézi, aztán összesúgnak a háta mögött. A barátai ismét olyan bűntudatosan néznek majd rá. Biztosra vette, hogy undorodni fognak tőle, ha meglátják a sebhelyeit. Mivel a tragédia után szinte senkinek nem engedte, hogy ellássa csakis a főbb sérüléseit gyógyították meg. A felszíni sebei lassan heges nyomokkal tarkították be testét. Később pedig, mikor már nagyjából rendbe jött, a hegeket nem lehetett eltüntetni lévén átkok nyomai voltak. Most pedig, már igazán bánta, hogy annyira idiótán viselkedett.

Lassan fölkelt, hogy rendbe szedje magát. Mire Minerva felébredt, ő már elkészítette a reggelit. Az idős boszorkány meglepetten látta a megterített asztalt. Az illatokra hamarosan Nathan is megjelent, szokásos kómás ábrázatával együtt.

– Jó reggelt – köszöntötte Hermione.

– Szia – motyogta álmosan a gyerek.

– Felkészültetek a mai napra? – kérdezte az idős boszorkány.

– Többé-kevésbé – sóhajtott Hermione.

– Olyan nincs. Vagy felkészültél, vagy nem – akadékoskodott Nathan.

– Oké, nem vagyok felkészülve és nem is leszek, de túl kell esnem rajta – morogta Hermione.

– Meglásd, nem lesz semmi baj – nyugtatgatta a nőt Minerva.

Hermione hinni akart neki, de nem ment. Szinte a zsigereiben érezte, hogy valami lesz aznap. Feszült volt és ideges.

Mikor kilencet ütött az óra megjelent Perselus. Már magában a megjelenése sokkolta Hermionét. A férfin, egy világoskék kockás ing volt, aminek a felső két gombja ki volt gombolva. Ami viszont igazán nem mindennapi volt, hogy Piton papucsban és fekete rövidnadrágban érkezett.

– Jó napot – köszönt mindenkinek.

– Jó napot Perselus, ma nagyon jól nézel ki – dicsérte meg az idős asszony.

– Minerva, csak óvatosan az ilyen kijelentésekkel, mert a végén még szexuális zaklatásnak fogom venni – vágott vissza a férfi.

– Apa, elhoztad a vízi pisztolyom? – támadt rá apjára a fiú.

– El, itt van a táskában – mutatott föl egy hátitáskát. Hermione eddig az asztal mögött ült, így a férfi, csak felülről láthatta, hogy milyen ruha van rajta. Viszont most a nő fölállt, így láthatóvá váltak hosszú, formás lábai. Piton szeme hirtelen kistányér méretű lett és zavartan kapta el a tekintetét másfelé. Minerva örömmel konstatálta, hogy jó úton halad tervével.

– Talán mennünk kéne… - mondta a nő.

– Te tudod, hogy hova kell menni, ugye? – kérdezte Piton sürgetőn.

– Persze, hiszen már voltam egyszer ott veletek pár éve. Én viszem Nathant, te pedig hozd Hermionét – utasította a nő, majd kisietett a házból a fiúval. Mielőtt elhoppanáltak a kettős gonoszul összemosolygott.

Hermione zavartan ácsorgott egyik lábáról a másikra. Nem igazán tudta, hogy mit kéne tennie.

– Felkészült, Hermione? – fordult oda nyugalmat erőltetve magára a férfi.

– Nem… én, inkább nem mennék – próbálkozott a nő.

– Ejnye, és még maga mondja, hogy milyen nagy griffendéles… hát hol van a bátorsága? – kezdett gúnyolódni a férfi, hiszen a múltkor ez bejött.

– Csakhogy a griffendéleseket nem erőszakolja meg majdnem fél tucat halálfaló, és nem néz ki úgy a testük, mint egy háborús övezet – mondta szinte pánikszerűen a nő.

Piton nem mondott semmit, csak kinyújtotta kezét a nő felé és várt. Hermione alig egy perc után elég erőt érzett magában ahhoz, hogy megpróbálkozzon a dologgal. Kissé kelletlenül, de megfogta a férfi kezét és elindultak kifelé. Amint bezárta az ajtót Piton már készen is volt az utazásra.

– Indulhatunk? – kérdezte.

– Félek… - suttogta a nő lehajtott fejjel.

Perselus szembefordította magával, az álla alá nyúlt, és fölemelte a fejét, hogy a nő rá nézzen, majd beszélni kezdett.

– Hermione, megígérem, hogy minden rendben lesz. Ha valaki, akár csak egy szóval is bántani meri, személyesen átkozom haltáppá az illetőt, és együtt etetjük meg a halakkal, rendben? – Hermione kicsit elmosolyodott és bólintott. Jól esett neki, hogy a férfi ilyen türelmes vele. Az pedig jó érzéssel töltötte el, hogy nem undorodott, sőt még csak nem is riadt meg a másik közelségétől.

A férfi szorosan köré fonta karját, nehogy véletlenül elhagyja út közben, majd jött a hirtelen rántás és eltűntek.

Hermione érezte a bőrén a friss tengeri szellőt, de nem merte kinyitni a szemét. Valahogy biztonságban érezte magát Perselus karjaiban. Ahogy így gondolt a férfira, egy kicsit görcsbe rándult a gyomra, de nem a már megszokott félelemtől, hanem a jóleső borzongástól.

Akármennyit is töprengett rajta, mindig ugyanoda lyukadt ki. Szeretett a férfi közelében lenni és nem volt ellenére, hogy Piton megérintse. Még élénken emlékezett mikor az akadémián az egyik évfolyamtársa csak játékból rácsapott egyet a fenekére. Hermione egy egész hétig nem lépett ki az utcára. Most viszont itt állt ennek a férfinak az ölelésében, és mégis nyugodt volt.

– Ideje kinyitnia a szemét… - szólalt meg Piton bársonyos hangon.

Hermione olyan lassan kukucskált ki, amilyen lassan csak lehetett. Egy gyönyörű partrészen voltak. Nem tiszta homokos part volt, jó néhány kisebb szikla is helyet kapott rajta. Nathan már félig a vízben volt, míg Minerva egy napozóágyon ücsörgött a napernyő alatt.

– Hermione! Gyere – intett oda a nőnek, mire az felsóhajtott.

– Potterék később érkeznek – mondta a férfi magyarázatként. A nő alig akarta elengedni őt, még mindig a kezét szorongatta. Perselus nem ellenkezett, hiszen – maga sem értette, hogy miért – örült a nő közelségének.

Ahogy odaértek Minervához lassan kipakoltak. Nathan kacagva szaladt oda a felnőttekhez, de még senki se kívánkozott be a vízbe. Végül Minerva volt az a vállalkozó szellem, aki beadta a derekát és bement a vízbe a fiúval.

– Nathan nagyon szereti Minervát – állapította meg a nő.

– Igen, elég sokat voltak együtt az elmúlt években – taglalta Perselus.

– Ugye tudja, hogy a fia mennyire szereti magát. Elmesélte, hogy mennyire magányos volt az iskolában, és hogy mennyire hiányzott neki…

– Nekem ezt egyszer sem mondta – akadékoskodott a férfi.

– Nathan úgy érzi, hogy valamiért ő csak egy kolonc magának. Nem akarja terhelni, mert annyi dolga van, hogy inkább saját magát vonja ki a képletből, minthogy magának bosszúságot okozzon – magyarázta a nő.

Perselus szótlanul ücsörgött a földön a nő mellett. Sejtette, hogy valami baja van fiának, de nem tudta, hogy ekkora a gond.

– Majd megpróbálok tenni valamit – morogta végül. Egy hirtelen jött fuvallat lesodorta a Hermione lábát takaró sálat, fölfedve a nő lábszárát egészen a combjáig. Hermione pánikszerűen kapott az anyag után, de nagy igyekezetében egyenesen Pitonon kötött ki. A férfi kihasználta az alkalmat egy kis csipkelődésre.

– Hermione, ha le akar támadni, kérem, ne akkor tegye, amikor a fiam is a közelben van – mondta. Szája szegletében gonosz kis mosoly bujkált. Hermione vörösödve és tátott szájjal meredt az alatta lévő alakra.

– Én nem is… - nyögött föl, majd nagy nehezen lemászott a férfiról. Zavarban volt, mert még a feltételezés is sértette. Viszont jó oldala is volt a dolognak. Rájött, hogy Pitonnak igenis izmos felsőteste van. Zavarában még a kendőjéről is elfelejtkezett, így Perselus tisztán láthatta a nő combján lévő tenyérnyi égésnyomot. Hermione ahogy fölfedezte, hogy a férfi mit néz idegesen maga alá hajtotta lábait, hogy elrejtse azokat.

Piton kelletlenül szólalt meg.

– Attól, hogy eldugja, az még ott van és nem is tűnik el. Ne szégyellje magát miattuk… egyébként, nekem is van belőlük elég sok – mondta Piton határozottan.

Hermione kétkedve nézett rá.

– Ilyenjei biztos nincsenek… - morogta a nő dühösen.

– Csak hiszi… Ugye rémlik, hogy Bellatrix őrült volt… Életem talán egyik legsötétebb fejezete, mikor a Nagyúr évente egyszer kikapcsolódásként „orgiát” rendezett a belső kör tagjainak. Aki visszautasította az már nem volt többé tag… Higgyen nekem, nem kellemes, ha az embernek nekiesik egy Bellatrix féle borzadály – mondta undorodva.

Hermione átérezte a másik helyzetét.

– Sajnálom – suttogta csöndesen.

– Ami történt, megtörtént. Változtatni már nem lehet rajta, de ha attól jobban érzi magát, akkor mutatok pár sebhelyet – egyezett bele a férfi.

Hermione tétován fordult felé, nem akart tolakodó lenni.

– El is meséli, hogy melyiket, hol szerezte? – faggatózott a nő.

– Legyen, választhat kettőt… - mordult föl a férfi, majd kinyújtott a lábát és kissé feljebb húzta rövidnadrágját, hogy a nő láthassa. Azon tényleg elég sok sebhely volt. Végül Hermione kiválasztotta az elsőt.

– A bal térdén, az milyen sebhely? – kérdezte kíváncsian.

– Eltalálta az egyetlen nem háborús emlékemet. Ez Potter volt… mármint James Potter. Másodév, kviddiccs meccs. Én voltam a mardekár fogója. Már majdnem megvolt a cikesz, mikor Potter egyszerűen leszorított. Ez még nem is lett volna baj, ha nem jön pont szembe az egyik lelátó. Nekiütköztem és a térdem teljesen tönkrement. Három hétig feküdtem a gyengélkedőn, de a seprű már nem olyan biztonságos, mint azelőtt – mesélte elgondolkodva. Közben óvatosan megmasszírozta a térdét.

– Sajnálom, biztos jó játékos volt…

– Ne bánja, én se teszem. Na, jöjjön a következő – sürgette a nőt.

– Rendben… a jobb combján hátul… az egy égési seb? – érdeklődött.

– Igen… hasonló, mint magának – mutatott a nő combján lévő átok nyomára.

– Mikor szerezte?

– Ez speciel Bella ajándéka volt. A Nagyúr engem tüntetett ki egy feladattal, ő pedig, mint valami gyerek, féltékenységből hátulról maró átkot küldött rám. Elég idegesítő volt kiugrálni a gatyámból előtte, miközben ő hangosan röhögött – fejezte be undorodva.

– Úgy látom meggyűlt a baja Bellával.

– De meg ám! Életem megkeserítője, jobban utáltam, mint Potterék bandáját, Voldemortot és a csatlósait együttvéve – jelentette ki.

– Nem lehetett könnyű.

– Nem is volt az. Na, most én jövök… mutasson nekem olyan sebet a lábán, ami nem akkorról származik – kérlelte a férfi.

Hermione elgondolkodott, majd rámutatott a jobb bokáján keresztbemenő vágásra.

– Ez itt. Ezt hat éves koromban szereztem, mikor korcsolyázás közben elszakadt a bokaszalagom. Az orvos megműtött, felvágta és összevarrtak, de szerencsére tökéletesen tudok járni – fejezte be mosolyogva.

– Te jóságos Merlin… felvágták és… na jó, inkább ne is folytassa – borzongott meg Piton. Hermione elvigyorodott.

– Nem bírja a tűt, professzor?

– Nem én! És nem is szándékozom közelebbi ismeretséget kötni eggyel se – jelentette ki a férfi.

– Hála a varázspálcának és a bájitaloknak itt nincs rá szükség.

– Az már igaz. Melyik lesz a következő? – sürgette a férfi.

Hermione elgondolkodott, majd följebb húzta ruhája alját egészen a combtövéig, hogy a csípője kilátszódjon. Piton észrevétlenül nyelt egyet.

– Látja a csillag alakú sebhelyet? Na, az egy tőrátok helye… Bellatrix ajándéka – mondta komolyan a nő.

– De legalább mutatós. Elmondhatja, hogy magán van a galaxisunk térképe – ironizált Piton. Hermione elmosolyodott. Nem is volt ez olyan szörnyű, mint hitte. Ott ült Piton mellett, tőle alig harminc centire és a fedetlen lábát mutogatta. Az idilli képben egyetlen hiba volt, mégpedig a távolból közeledő kisebb csoport. Nathan kiszaladt a vízből egyenesen az alakok felé.

Ahogy közelebb értek Hermione idegesen megfeszült. Lenyúlt a sáljáért és megpróbálta fölvenni, de Piton nem engedte. Néma csatát vívtak egymással, és a végén Hermione veszített. Harry, Ron, Lavender és Ginny valamint öt kisgyerek, akik meglátva Nathanielt azonnal kapálózva futottak a fiú után. Hermione felegyenesedett, vonásai megfeszültek. Kellemetlenül érezte magát már most, pedig barátai még oda se értek. Piton, hogy oldja a nő szorongását megszorította a kezét. Hermione kifújta a tüdejében bennrekedt levegőt és megpróbált koncentrálni.

Harryék széles mosollyal a képükön érkeztek meg és azonnal eliramodtak a nő felé, hogy megölelgessék.

– Hermione! – kiáltott föl Harry, mire a nő kissé hátrébb csúszott a napozóágyon.

Piton azonnal reagált, felugrott és megállította a nő felé tartó két férfit.

– Állj Potter!

– Most meg mi van? – nyögött föl Ron.

– Van néhány szabály amit be kéne tartani, ha nem akarják, hogy Hermione most azonnal lelépjen! – Piton határozott volt, de nem kötekedő, így Harry bólintott.

– Rendben, halljuk – mondta halkan, majd helyet foglalt a földön úgy fél méterre a nőtől. Őt a többiek is követték, így csakhamar mindenki a törölközőkön találta magát. Hermione zavarban érezte magát, hogy mindenki őt figyeli.

– Hermione nem szereti a hirtelen mozdulatokat, és azt, ha valaki megérinti, legyen az ölelés, simogatás, puszi vagy egyéb testi kontaktus. Ezt mellőzzék… csak akkor tehetik, ha ő maga ajánlja fel – szögezte le a férfi.

– Már elnézést, de az előbb maga is a kezét fogta… - akadékoskodott Harry.

Hermione Pitonra pillantott, majd nekikezdett.

– A professzor az egyetlen férfi, akinek az érintésétől nem vagyok rosszul és nem kap el a halálfélelem… - vallotta be.

Ron azonnal elővette a bűnbánó arckifejezését.

– Sajnáljuk… - suttogta a vörös hajú férfi.

– Ne! Ron, ez a másik. Vannak bizonyos dolgok, amiken idővel túljutok, de ez a sajnálkozás és szánakozás borított ki. Szerintetek milyen volt rátok néznem, mikor minden alkalommal úgy néztetek rám, mint a világ legszerencsétlenebb és legsajnálatraméltóbb élőlényére? – olvasott be a férfinak Hermione.

– Ezért mentél el? Mert a fiúk viselkedése emlékeztetett téged arra… az estére? – kérdezte rekedten Ginny.

Hermione habozott és megerősítésért Pitonhoz fordult. A férfi csak kurtán biccentett egyet.

– Igen… mindig, mikor úgy néztetek rám, bevillant a szoba, ahol voltam. Ahogy a földön feküdtem, magatehetetlenül, az átélt borzalmak, és az, amilyen megtörten a fiúk néztek rám, ahelyett, hogy segítettek volna – suttogta elhaló hangon.

– Hermione… tudom, hogy nem akarod hallani, de sajnáljuk… mi… leblokkoltunk és…

– Ne! Harry, nem akarom hallani… Ti csak ott álltatok fölöttem, vagy egy percig és meredten néztetek rám, mint valamilyen undorító szörnyetegre… Tudjátok miért tudom elviselni a professzor jelenlétét és érintését? Mert ő volt az, aki habozás nélkül egy pillantás után cselekedett. Betakart, fölvett és kimentett abból a pokolból… Nem ti, akik lefegyvereztétek azt a két halálfalót, hanem ő… Ő nem tétovázott, azonnal cselekedett, és nem fokozta a kínjaimat azzal, hogy meredten bámul rám. Nem változtatott a viselkedésén, ugyanúgy elvárt tőlem bizonyos dogokat, mint az, hogy viselkedjek, vagy szedjem össze magam. Úgy bánt velem, mintha semmi sem történt volna, de ugyanakkor tiszteletben tartotta a magánszférám. Nem akart fölöslegesen rám akaszkodni, amikor kedvem volt beszélgetni, meghallgatott… - taglalta a nő. Harry és Ron most Pitonra néztek, akinek az arcán semmilyen érzelem nem volt látható.

– Azt hiszem… köszönetet kéne mondanunk, hogy amíg mi hülyén viselkedtünk maga legalább tudta mit kell tenni – kezdett bele Harry.

– Ja… tényleg bocs Mione, hülyék voltunk, de szeretünk téged. Megpróbálunk nem idiótán viselkedni – hadarta Ron zavartan.

Hermione halványan elmosolyodott.

– Rendben, kezdjük elölről… - ajánlotta a nő, majd kezet nyújtott a fiúk felé. Kissé remegett, és ezt a fiúk is látták.

Harrynek támadt egy ötlete.

– Ugye nem akarsz itt velünk kezet rázni? Mi van a kisujjas köszöntéssel? – kérdezte vigyorogva.

Hermione meglepődött, hiszen azt utoljára harmadikban használták. Harry kinyújtotta a kisujját, majd Ron rátette az övét és végül Hermione is csatlakozott. Halk nevetés hallatszott felőlük, így Minerva úgy vélte most már odamehetnek hozzájuk.

– Örülök, hogy szent a béke, most viszont valaki megszabadítana a gyerekektől? – kérdezte miközben két kicsi is rajta lógott.

– Ó, persze – ugrott föl Harry és átvette négyéves kislányát Lilyt. Lavender is csatlakozott, és hároméves kisfiát lefejtette az asszonyról.

– Azt hiszem, be kéne mutatnotok őket – mosolyodott el Hermione.

– Nos, Wiliamre még emlékezhetsz, bár akkor még pelenkát hordott – mondta Ron a legidősebb fiára mutatva.

– Ő a kislányunk, Hermione… remélem nem haragszol, hogy a te nevedet kapta meg – kérdezte Lavender.

– Nem… nem haragszom, bár az én nevemmel sújtani szegénykét – csóválta a fejét. Érezte, hogy egy kicsit könnybe lábad a szeme elnézve a vörösesbarna hajú kislányt, aki hatalmas barna szemekkel meredt rá.

– Végül pedig Arthur, ő nemrég töltötte be a harmadik évét – mutatott a legkisebb Weasley-re, Ron. A kisfiú kiköpött mása volt, ugyanolyan szeplős arc és ugyanolyan vörös haj.

– Örülök, hogy megismerhetlek titeket. Én Hermione néni vagyok, az apukátok osztálytársa voltam – mutatkozott be a nő.

Ron kislánya hatalmas szemekkel meredt még mindig rá, és csak még jobban csodálta a nőt azért, mert őt is úgy hívták.

– Na, most mi jövünk… miután elmentél megszületett Albus – mutatott egy fekete hajú, barna szemű kisfiúra, aki hamiskás mosollyal vigyorgott anyja mellől a nőre.

– Albus? Az igazgató után? – kérdezte Hermione.

– Igen, úgy véltem, hogy ez így tisztességes – sóhajtott föl Harry.

– Szép név… - suttogta a nő, de kissé bűntudata volt, mert az igazgató eszébe jutott.

– Ő pedig, a négyéves Lily - tolta oda Ginny, Hermione elé a kislányt. A lánykának fekete haja és zöld szeme volt.

– Te jó ég, kiköpött Harry – lelkendezett Hermione.

Harry büszkén kihúzta magát, mert ekkora dicséretet is régen kapott utoljára.

– Jól van már, menjünk fürdeni – nyavalygott Nathaniel, majd elkezdte berángatni a vízbe Harryéket. A két férfi ott ökörködött a gyerekekkel, míg a nők és Piton a partról nézték őket.

– Apa gyere már – sürgette a férfit Nathan.

– Majd később – intett Piton, és leült a földre a nők mellé.

– Miért nem megy be a vízbe professzor? – értetlenkedett Hermione.

– Nos, Hermione… az őszinte választ akarja hallani, vagy a szépített hazugságot – tette fel a kérdést.

Ginny és Lavender furcsán összenéztek.

– Mondja az igazat – utasította Hermione.

– Hát legyen, bemennék én a vízbe, ha nem lenne itt ennyi ember… - morogta a férfi.

– Miért, talán szégyenlős vagy Perselus? – faggatózott Minerva.

– Nem, pusztán nem akarok senkit se halálra ijeszteni azzal, hogy félpucéran flangálok a parton. Tudod Minerva, nem vagyok valami üdítő látvány – ironizált a férfi.

– Már megint kezdi – sóhajtott föl Hermione és arcába húzta a kalapját.

– Na maga csak hallgasson, Miss én ugyan le nem vetkőzöm semmi pénzért kisasszony – gúnyolódott Piton.

Hermione sértetten ült föl.

– Kikérem magamnak, tudja, hogy miért nem vetkőzöm le!

– Ugyanazért, amiért én se – fordult oda gúnyosan a nőhöz a férfi.

Ginnyi közben odahajolt Minervához és suttogott neki valamit.

– Azt ne mondja, hogy a maga teste is olyan, mint egy térkép – kérdezte hitetlenkedve a nő.

– Nem, rosszabb… olyan, mint a domborzati térkép – felelte gunyorosan Piton.

Hermione dühösen odahajolt és elkezdte lerángatni Pitonról az inget.

– Vegye le… - morogta a nő.

– Maga meg mégis mit képzel, elvetemült nőszemély! Nem vetkőztethet le bárkit nyílt terepen – mordult rá a férfi és szemérmesen összefogta az inggallérját.

– Már pedig leveszi és bemegy a fia mellé a vízbe. Minden jóérzésű apa játszik a vízben a gyerekével – oktatta ki a férfit a nő.

– Egy feltétellel… ha maga is vetkőzik – kötötte ki Piton.

Ginnyék már feszülten várták a végkifejletet. Hermione szeme összeszűkült és dühösen meredt az előtte állóra.

– Utoljára mondom… vegye le – morogta.

– Nem – jelentette ki a férfi gyerekesen.

Hermione fogta és a pálcájával egy vetkőztető bűbájt küldött a férfira, mire az sértetten meredt rá.

– Maga kis… PERVERZ – kiáltott föl és pánikszerűen takarta felsőtestét. Minervából már kitört a nevetés és Ginnyék is alig tudták visszatartani jókedvüket.

– Nem is rossz, nem tudom, hogy mit panaszkodik. Egy férfinak a sebhelyek jól állnak, macsóbbnak látszanak tőle – dünnyögte Hermione. Azért egy pillanatra elállt a lélegzete, ahogy meglátta a férfi testét. Részben a rengeteg sebhely miatt, másrészről, mert Piton a korához képest hihetetlenül jól nézett ki. A víz felől hangos röhögés hallatszott feléjük. Harryék is látták a nő akcióját és tapssal jutalmazták. Piton dühös lett és hirtelen felindulásból odatrappolt a nő elé, kihúzta kezéből a pálcát, majd a háta mögé dobta.

– Ezért megfizet – sziszegte.

Hermione félszegen húzta összébb magát.

– Perselus, csak finoman –intette óva a férfit Minerva. Piton elvigyorodott, majd egyszerűen a vállára kapta a nőt, és elindult vele a víz felé.

– Engedjen el – kapálózott Hermione. Nem félt a férfitól, inkább attól, hogy a vízben fog kikötni.

– Piton, ez nem biztos, hogy jó ötlet – morogta Harry. Elvégre ő úgy volt vele, ha nekik távolságot kell tartaniuk, akkor Pitonnak se ártana. A professzor viszont ezzel egyáltalán nem törődött.

– Hallja mit mondtak Harryék! Engedjen el – hisztizte a nő.

– Én is mondtam, hogy ne tegye meg, és megtette… most csak visszakapja – válaszolta a férfi egyszerűen.

– Kérem… - könyörgött a nő. Piton megállt, de már derékig volt a vízben. Egy mozdulattal a karjaiba fordította a nőt, aki meg volt ijedve.

– Mitől fél, a víztől vagy tőlem? – kérdezte felvont szemöldökkel.

Hermione elgondolkozott, majd őszintén válaszolt.

– A víztől – vallotta be.

Piton gonoszul elvigyorodott.

– Ebben az esetben… - azzal elengedte a nőt, aki visítva csobbant bele a vízbe. Persze a férfi segített neki fölállni, mikor felbukkant a vízfelszínre.

– Maga… utolsó… alávaló… szemét… mardekáros – dühöngött Hermione. Vizes haja rátapadt arcára. Olyan elemi dühvel nézett a férfira, ami semmi jót nem ígért. Piton védekezőn fölemelte a kezét és lépett egyet hátra. De ebben a pillanatban hirtelen támadás érte hátulról fia személyében. Nathan rácsimpaszkodott és elkezdte hátrafelé húzni.

– Hé! – kiabálta a férfi és megpróbálta leszedni magáról a gyereket.

– Hermione segíts! – kiáltott föl a fiú, mire a nő újult erővel támadta meg Pitont. Kigáncsolta a férfit, és alaposan lenyomta a víz alá. Mire Piton prüszkölve előkerült, Hermione és Nathan, már a part felé siettek. Piton vérszemet kapva az előzőtől, egyszerűen utánuk vetette magát, és megkezdődött a végeláthatatlan kergetőzés.

<<      >>

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2011.10.23. 16:23 mzperx hát ezt egyszerűen imádtam úgy az egészet egybevéve. kár h. nem folytattad még egy kicsit :-( Válasz: Örülök, hogy tetszett! :D Annyira sokat pedig nem kell rá várnod, vasárnap megint frissítek majd :D