Kétségek
Harry a délután hátralevő részében segédkezett anyjának a konyhában. Perselus már kora délután meglátogatta őket és bár a Harryvel való kapcsolata még kissé döcögősen ment, azért haladt valamerre. Mire eljött a fél hat, Longbottomék is megérkeztek. Az első szipogós ölelgetés után a következő döbbenet, amibe beleestek, Piton jelenléte volt. Persze Lily nem hagyta őket sokáig kétségek közt, és gyorsan tisztázta a dolgokat mind Jamest, Albust és Perselust illetően.
Frank eleinte úgy tátogott, mint egy hal, de végül sikerült annyira összeszednie magát, hogy ne bámulja meredten Pitont.
- Hát ez… hihetetlen – nyögte ki.
- Micsoda? Hogy Albus ekkora egy szemét? – kérdezett rá Perselus.
- Nem, hanem hogy neked van egy fiad – bukott ki Frankből. Perselus az évfolyamából egyedül vele tartotta valamilyen formában a kapcsolatot, miután egyszer évekkel ezelőtt megmentette Longbottom életét az kötelességének érezte, hogy barátkozzon vele, így alakult ki ez a furcsa és törékeny barátság kettejük közt.
- Na, köszönöm – bosszankodott a férfi.
- Azért ez nagyon durva, hogy Albus miket össze nem hazudozott. Ráadásul a tény, hogy nem ő ölte meg a Sötét Nagyurat…
- Ez már elmúlt, nem érdekel, csak az bosszant, hogy elvette tőlem a lehetőséget, hogy Lilyvel és Harryvel legyek – morogta Piton.
- Na, igen, de még nem késő – kacsintott rájuk Frank.
- Azért ez nem ilyen könnyű, évek teltek el. Van egy jóformán felnőtt fiam – védekezett Lily.
- Drágám, ha a fiatalságod miatt aggódsz, akkor nem kell. Gyönyörű vagy, csinos, sőt csinosabb, mint én. Hogy a bánatba csinálod, hogy még mindig ilyen az alakod – nyögte ki Alice lebiggyesztett szájjal.
- Egyedül neveltem egy kamaszt – kuncogta Lily, mire egy méltatlankodó morgást kapott a szoba másik feléből Harrytől.
- Én is itt vagyok – jelezte a srác.
- Igen, és ha nem akarod, hogy előkerüljenek a pucér babafotóid, akkor vigyázz a nyelvedre – vigyorogta a nő, mire Harry nagyot nyelt.
- Haver, az anyád veszélyes – suttogta Neville.
- Nekem mondod? – sóhajtott fel Harry, majd úgy döntöttek kimennek egy kicsit az udvarra. Lily elmélázva nézett ki az ablakon a fiúkat bámulva.
- Valami baj van? – kérdezett rá Frank.
- Nem, csak olyan gyorsan felnőnek. Tisztán emlékszem mikor egyszer én vigyáztam mindkettőjükre, olyan kicsik voltak, most meg… kész férfiak – sóhajtott fel.
- Öregszünk – vigyorogta Frank.
- Csak a magad nevében beszélj, Longbottom – gúnyolódott Perselus.
- Cö, lejátsszuk denevér? – heccelte őt Frank.
- Majd máskor – vigyorogta a férfi. Ilyen és ehhez hasonló hangulatban telt az este, és indultak neki az utolsó nyári napoknak is.
Mikor eljött szeptember elseje és Lily kivitte Harryt a King’s Crossra, a szíve összeszorult. Tudta, hogy fiának nem lesz egyszerű dolga, de legalább az megnyugtatta, hogy Perselus a közelében lesz.
- Legyél jó, és ne keveredj zűrbe – kérlelte.
- Oké, jó leszek – egyezett bele a srác.
- Ha bármi baj van, szólj Perselusnak, vagy nekem, vagy ha más nincs Siriusnak – hadarta a nő.
- Ja, mert őt pont érdekli, hogy mi van velem – morogta.
- Harry, kérlek légy jó, a kedvemért – kérlelte még utoljára. A fiú rábólintott, majd megölelte édesanyját, de ekkor a vonat füttyentett egyet jelezve ideje beszállniuk. Lily szomorú szívvel engedte el fiát, de megtette. Tudta, hogy jó helyre megy és csak ez számított neki. A vonat lassan tovább döcögött Lily pedig Alice társaságában elindult hazafelé.
Harry a vonaton próbált találni magának egy szabad kupét, de nem volt szerencséje. Hermione ugyan velük együtt érkezett, de eltűnt valamerre. Mikor nagy nehezen megtalálta Neville-t, a mosoly le is görbült a szájáról. A srác persze azonnal kiszúrta őt és magához intette. Harrynek nagyon nem volt kedve egész végig Ron képét bámulni, de nem tehetett mást.
- Heló, van még hely? – érdeklődött a fiú.
- Nincs – vágta rá Ron, mire Ginnytől kapott egy szigorú pillantást.
- Van, pakolj csak le, Hermione szólt, hogy jönni fogsz.
- És ő merre van? – kérdezett rá Harry, miközben Neville segítségével feltették ládáját a poggyásztartóra.
- Elment elvégezni az iskolaelsős feladatait – válaszolta Saemus.
- Oh, tényleg említett valami ilyesmit – merengett el, majd helyet foglalt Ginny mellett.
- Na és sikerült már megszoknod a környéket?
- Fogjuk rá, ahhoz még elég keveset voltam ott, de alakul a dolog. Mondjuk, csak anyámat sajnálom, hogy így egyedül maradt otthon – húzta el a száját. Ron ezen kapva kapott.
- Na és apád? – kérdezte, de már meg is bánta.
- Azt hiszem már említettem. Meghalt, mikor még kicsi voltam. Ezért költöztünk el – vágta rá Harry. Neville mivel tisztában volt az egész dologgal, valamint azzal, hogy ezt titokban kell tartaniuk, így nem szólt semmit.
- Ja, tényleg említetted. Na és anyukád mit dolgozik? – faggatózott Saemus.
- Megrendelésre készít bájitalokat. Úgy tudom a helyi patikával kötött szerződést meg a Mungónak is szállít, szóval sok dolga lesz – sorolta.
- Na és az, hogy egyedül lesz, hogy értetted? A régi sulid miatt is egyedül volt év közben, nem? – értetlenkedett Ron.
- Nem egészen, mivel a régi sulimban én hazajárós voltam. Ott volt a városunkban és a környékbeli magibusszal jártunk suliba. Hasonló a ti Kóbor Grimmbuszotokhoz, csak itt rendes buszmegállók voltak. Elég veszélyesen vezetett az öreghölgy – vigyorogta Harry.
- Pf, akkor olyan, mint a mi buszunk, kész életveszély – kuncogta Ginny.
- Ja, vagy mint anyám. Kész tragédia, tuti megátkozta az oktatóját, hogy megkapja a jogosítványt – sóhajtott fel Neville.
- Azért annyira nem lehet gáz.
- Ne reménykedj, apámnak halálfélelme van mellette, pedig auror – bizonygatta a srác. Még egy darabig beszélgettek, majd hirtelen megjelent egy alak a kupéjuk előtt. Harry érdeklődve fordult oda, de meg is bánta. Sirius volt az. A férfi vett egy mély levegőt, majd benyitott.
- Üdvözletem a fiatalságnak, minden rendben van? – érdeklődött.
- Igen, Black professzor – vágták rá a fiatalok.
- És ön Mr Evans… várja már, hogy odaérjen? – érdeklődött Sirius.
- Igen, már nagyon kíváncsi vagyok, uram – erőltetett magára egy mosolyt a srác. Ezt látva Sirius úgy döntött beszélnie kell vele.
- Megtenné, hogy velem jön, váltanék önnel pár szót, négyszemközt – kezdte. Harry felsóhajtott, de tudta, hogy nem csinálhat fesztivált, így követte a másikat. Kiléptek a folyosóra, majd kerestek egy félreeső helyet, ahol Sirius egy hangszigetelő bűbájjal kezelte a körülöttük lévő területet.
- Most már senki nem hall, tehát hogy érzed magad? – érdeklődött. Harry csak pislogni tudott, nem éppen ezt várta.
- Öm… kicsit összezavarodtam. Most haverkodni akarsz velem?
- Nézd, közismert, hogy hirtelen haragú vagyok és indulatos. Sajnálom, amiket a házatokban mondtam és édesanyádhoz is el fogok menni bocsánatot kérni. Én csak… az apád… vagyis James olyan volt nekem, mintha a testvérem lett volna. És te is véded édesanyádat, így tudod milyen ez – hadarta feszülten.
- Igen, tudom. Na és mennyire jöttél már rá? – érdeklődött Harry.
- Minerva elmondott mindent, és hát kiakasztó a dolog. Pitonnal sohasem voltunk nagy haverok, de becsülöm annyira, hogy elismerjem a segítségét és a tudását. Pláne azután, hogy kiderült ő nyírta ki azt a szemetet és nem is Albus. Az meg hogy ő az apád… hát meglepett egy kicsit, de nem annyira.
- Aha, és mit akarsz kezdeni velem ezután? Mármint nem kötelezlek semmire, nem kell felettem gyámkodnod, meg ilyesmik. Elvégre nem a barátod fia vagyok, ahogyan mondtad – vetette a másik szemére.
- Igen, ezért is bocsánat. Csak ismételni tudom magam, hülye vagyok, de szeretnélek megismerni. Már ha beleegyezel… - Harry mérlegelte a dolgot, majd végül rábólintott.
- Legyen.
- Nagyszerű, most viszont mennem kell tovább, de ha bármire szükséged van, akkor szólj nyugodtan. Majd ha nem nagy gond néhányszor azért szeretnék eltölteni veled egy kis időt. Tudod megismerni, meg ilyenek... Persze csak ha szeretnéd – hadarta a férfi.
- Szívesen – bólintott rá Harry immár mosolyogva. Ezután Sirius ment a maga dolgára, míg Harry visszatért a kupéba. Menet közben már Hermione is megérkezett. Eléggé furcsa látványt nyújtott az iskolai egyenruhában.
- Á, Harry! A fiúk mondták, hogy a professzorral voltál – vágta rá a lány.
- Aha.
- Na és mit akart? – érdeklődött Ron.
- Semmi különöset, csak a szokásos, ha bármi baj van, szóljon nekem dolgok. Gondolom, mindenkivel ezt csinálja – vont vállat a srác.
- Ja, ez tipikus Black. Amúgy hallottátok, hogy megint összejött Ms Frittonnal? – kérdezte vigyorogva Seamus.
- Fritton? Az meg ki?
- Ja, hogy te nem tudod. Hát ő már előttünk egy évvel is ott volt a suliban. Jóslástant és számmisztikát tanít. Tök rendes a nő, meg csinos is – vigyorogta Ron, mire Ginnytől kapott egy tockost.
- Aha, és mi az, hogy megint?
- Hát úgy négy éve jöttek össze. Aztán a professzor úgy három éve megkérte a kezét a karácsonyi bálon. Olyan szép és romantikus volt, de a tanárnő kikosarazta mondván még nem áll készen a házasságra – mesélte Ginny.
- Igen, de az igazság az volt, hogy a tanárnő kapott egy kutatói ösztöndíjat Mexikóból, és tudta, hogy a professzor szenvedne miatta, így inkább ezt választotta – helyesbített Hermione.
- Na, ja, csak a természet közbeszólt. A tanárnőről kiderült, hogy terhes, Blacktől. Így ugrott a Mexikói meló meg a pasi is. Két szék közt a padlóra – vigyorogta Ron.
- Hogy te mekkora egy gyökér vagy Weasley – szörnyülködött el Hermione.
- Inkább vagyok gyökér, mint egy frigid és savanyú banya – vágott vissza Ron.
- Srácok, elég! Ron, ne legyél tiszteletlen a tanárnővel, különben megjárod – sziszegte Parvati.
- És Mr Blackkel szemben se – folytatta Padma.
- Oké a Ti szent professzoraitok. Borzalmasak vagytok, de komolyan. Na de a lényeg az egészben, hogy ezek megint összejöttek. Anyámtól hallottam, amikor Black unokahúga Nymphadora nálunk járt pár hete. Tudjátok az ő gyerekének lesz a keresztapja Black.
- Az animágus boszorkány? Akinek a férje Lupin professzor? – lepődött meg Hermione.
- Ja, az, na de a lényeg, hogy Black állítólag körberajongja a lányát és ezzel elérte, hogy helyreálljon a rend körülötte. Ms Fritton pedig végre igent mondott neki és jövő nyáron meg is tartják majd az esküvőt.
- De ez jó hír, mármint a boldog végkifejlet megvan – vont vállat Harry.
- Ja, az.
Ilyen és ehhez hasonló beszélgetésekkel telt az út hátralevő része. Harry kezdett kissé fölengedni Ronnal szemben. Az út végére a fiúk már túl voltak a legnagyobb kviddiccs balesetes történeteiken valamint az első barátnőik történetén is. A lányok persze nem igazán nézték ezt jó szemmel, aminek olykor hangot is adtak. Néhány órával később a vonat hatalmas füstfelleget eregetve állt meg Roxmorts állomásán. A diákok elkezdtek leözönleni a vonatról és a fiákerek felé vették az irányt. Harry elsőre megtorpant, ahogy meglátta a fiákereket húzó lényeket.
- Ó, itt thestrálok húzzák a kocsikat? – bukott ki belőle a kérdés, mire többen meglepődtek.
- Thestrálok? – értetlenkedett Ron. Ám a magyarázatot egy tejföl szőke hajú lány adta meg.
- Szóval te is látod őket? Nem sokan vagyunk – mosolyogta a lány.
- Igen.
- Lüke Lovegood, ez nem a te házad, húzz innen – bunkózott Ron.
- Ne legyél bunkó! Ha tanulnál, akkor tudnád, hogy a thesztrálok igenis léteznek. Csak éppenséggel azok látják, akik már találkoztak a halállal – szidta össze Ginny.
- Hogy? Ó, hát lehet, de mindegy. Akkor sincs itt keresnivalója Lükének – morogta Ron.
- Ron, te egy dög vagy – sziszegte Hermione.
- Juj, most mi lesz velem, brühühü, Eminens Granger dühös rám – hüppögte a vörös hajú. Ekkor jelent meg a hátuk mögött egy sötét alak. Torkát megköszörülte, úgy vonva magára a figyelmet.
- Köhm, nem ez a legmegfelelőbb hely és idő, Mr Weasley értelmi képességeinek forszírozására. Bár bevallom, mélységesen egyet kell értenem Ms Grangerrel és Ms Weasleyvel. A tény, miszerint az egyik hölgy ráadásul a maga rokona Weasley valóságos csodálattal tölt el. Vajon hogyan létezik, hogy egy családon belül születik egy briliáns és egy retardált leszármazott is... nem értem – sóhajtott föl Piton. Harrynek rá kellett harapnia a nyelvére, nehogy elnevesse magát. Apja stílusa egyre szimpatikusabb volt a számára, majd a férfi továbbállt mintha ott sem lett volna.
- Ez a fickó rém ijesztő, de alapjában véve rendes tag – dünnyögte Seamus. Harry ezen kissé kihúzta magát.
- Ja, szerintem is – somolyogta. Hermione csak a fejét csóválta. Ginny közben már odébb is állt Lunával. A többiek is követték őket a fiákerek felé. Harry egész úton a tájat kémlelte. Mikor pedig elértek a Roxfortig úgy érezte mintha egész eddig csakis erre várt volna.
A nagyteremben minden úgy volt, ahogy néhány napja látta. Kivéve, hogy most minden fel volt díszítve. Harry követte Neville-t és leült mellé. A tanári asztalnál már látta Siriust és Perselust amint egymás mellette ülve élénken beszélgetnek valamiről. Harry tekintete összeakadt apjáéval, aki megejtett egy halvány mosolyt felé.
- Fú, Piton mit vicsorog? – szörnyülködött Fred és George. Az ikrek szinte a semmiből kerültek elé ezzel is frászt hozva öccsükre.
- Á! Ti meg mi a fenét műveltek?
- Azt hittük már te is tudod Roncimonci, hogy ezt hoppanálásnak nevezik – dünnyögte Fred.
- Ők Fred és George, a bátyáink – mutatta be őket Ginny. Harry döbbenten nézett rájuk.
- Mégis hányan vagytok testvérek?
- Én, Ron, Fred és George, aztán Percy, aki a minisztériumba dolgozik gyakornokként, meg persze Charlie, aki sárkánykutató Romániában és Bill, aki átoktörő a Gringottsban – fejezte be Ginny.
- Az nem semmi. Én már egy testvérnek is örültem volna – vigyorogta Harry.
- Annak örülj, hogy egyke vagy – dohogta Ron, mire két bátyja összekócolta a haját. Közben Hermione felállt és az ajtóhoz sétált, őt pedig egy magas szőke fiú követte az egyik asztaltól. Harry kíváncsin nézett utánuk.
- Ki az a szőke?
- Ki? Ja, az csak Malfoy. Gondolom ő lett az iskolaelső. Fej fej mellett haladnak Hermionéval már első óta. Ha a tudást nézzük, mind a kettőnek a Hollóhátban lenne a helye – jegyezte meg Neville.
- A másik srác ezek szerint mardekáros?
- Igen az, és ő a kviddiccs csapat kapitánya. Amúgy a múltjától, vagyis a felmenőitől eltekintve nem olyan gázos. Persze nagyképű, de nem jobban, mint Ron. A szülei halálfalók voltak. Mikor a háborúnak vége lett őt árvaházba akarták dugni, de az anyja nővére meg a keresztapja nem hagyták. A srác már kiskora óta a nagynénje gyámsága valamint Piton gyámsága alatt áll.
- Piton? – lepődött meg Harry.
- Igen, ő a keresztapja, és egyben ő is buktatta le a szüleit, de a srác már annyira nem bánja. Az anyja engedménnyel kegyelmet kapott, de a varázserejétől megfosztották. Most kvibliként él a testvérénél, de a fia feletti gyámságot nem kapta vissza.
- Azért ez így elég rossz lehet neki.
- Hát lehet, de még így is szerencsésebb, mint sokan mások. Nagyon sok velünk egykorúnak haltak meg a szülei és őket senki se vette magukhoz. Viszont szerintem a jellemének csakis használt, hogy kiszakították az aranyvérmániás közegből.
Harry elmélázva figyelte a szőke srácot, aki most bekísérte az elsős fiúkat, Hermione pedig őt követve a lányokat. Ekkor állt föl Piton az asztalnál és kezdett bele a beavatás szövegébe. Innentől kezdve minden úgy zajlott, ahogyan azt édesanyja elmesélte neki. Vacsora után pedig várta őket a hálókörlet. Neville-ékkel került egy szobába, amit annyira nem is bánt. Viszont az első éjszakája nem volt a legjobb. Ron horkolása, Seamus állandó motyogása egyszerűen elviselhetetlen volt. Nem tudott mit tenni, felkelt és ránézett az órájára. Még csak tizenegy volt.
Harry fogta magát és lesétált a klubhelyiségbe, majd a kandallóhoz lépett és beleszórt egy kis hopp port. Nemsokára meg is jelent egy lebegő fej benne.
- Harry, miért nem alszol? – kérdezte Piton.
- A fiúk elég hangosan horkolnak, és nem vagyok álmos. Gondoltam, hátha fent vagy és beszélgethetnénk – tűnődött el. Perselus bólintott egyet majd eltűnt. Pár másodperc múlva egy házimanó jelent meg Harry előtt.
- Harry úrfi, Perselus gazdám küldött önért, Dobby vagyok – hajolt meg a manó.
- Szia Dobby, szép ruha, jól áll – mondta a zöld ezüst egyenruhát viselő manónak. Aki meglepetten elmosolyodott.
- Dobby köszöni szépen az úrfinak. Az úrfi nagyon kedves és figyelmes. Most viszont menjünk – azzal megfogta Harry kezét és már el is tűntek.
A szoba változott, a vörös és arany árnyalatot zöld és ezüst cserélte le. Aztán mikor megfordult ott állt mögötte Piton egy sötétzöld köntösben.
- Örülök, hogy engem kerestél meg elsőnek – mosolyodott el a férfi.
- Én is. Tudod, van néhány dolog, amiket ma hallottam – kezdte Harry.
- Gondolom rólam – hibázott rá a férfi.
- Igen, szóval a többiek meséltek a szőke srácról, valami Malfoyról, meghogy a Te keresztfiad és hogy nagyon szereted meg ilyesmik... – ahogy kimondta már tudta, hogy butaság. Perselus megdöbbent.
- Harry, ugye nem vagy féltékeny?
- Féltékeny? Én? Ugyan mire? – hazudta a fiú. Közben nyílt az ajtó és az emlegetett szőkeség jelent meg eléggé meglepett ábrázatot öltve.
- Professzor... zavarok? – értetlenkedett Draco.
- Nem, azt hiszem ezen úgy is túl kell esni. Üljetek le – mutatott a kanapéra. A két fiú kelletlenül helyet foglalt. Perselus eléggé zavarban volt, nem tudta, hogy mihez is kezdjen.
- Nos, talán kezdjük az elején. Draco, ő itt Harry, Harry ő itt Draco. Draco az én keresztfiam. A szülei sötét varázslók voltak, és miattam kerültek az Azkabanba. Megegyeztem velük, hogy ha bevallják tetteiket, akkor a fiukra vigyázni fogok, és így is történt. Én és a nénikéje Androméda neveltük őt.
- Pontosabban Meda néni és Teddy bácsi neveltek Dorával együtt, te meg mint keresztapa minden hétvégén meglátogattál – helyesbített Draco.
- Igen...
- És nem mellesleg Draco anyja Black, így Sirius is az unokatestvére.
- Ó, Pazar – nyögte ki Harry.
- Na jó, mire van ez az egész? Mit csinál ő itt? – értetlenkedett a szőke.
- Draco, valamit tudnod kell... – Draco még sápadtabb lett.
- Merlinre! Ugye nem vagy meleg! Ugye ő nem a Te... szeretőd - ijedt meg a fiú. Harry erre prüszkölve felnevetett.
- Mi?! Nem! Harry ne röhögj, inkább segíts...
- Jól van, bocsánat. Szóval Közismert nevem Harry Evans, ismertebb nevem pedig Harry Potter...
- Mi? Harry Potter? Úgy érted...
- Igen, de igazából egyik se vagyok, hanem Harry Piton... Perselus az apám. De ő is csak pár napja tudja, ahogy én is. A támadás során James... meghalt, anyámat meg engem Dumbledore elküldött Amerikába. Eddig ott éltünk, most viszont visszatértünk. Aztán anyám elég hülyén hazudik így kiderítettem, hogy igazából Perselus az apám. Hát ennyi a történet, ó és Sirius a keresztapám... – Draco egy percig csak tátogni tudott.
- Kb mintha testvérek lennénk... vagy valami – dünnyögte. Harry ezen elvigyorodott.
- Tudod én mindig is akartam egyet – nyújtott neki kezet a fekete hajú. Draco erre elvigyorodott és örömmel fogadta el a baráti jobbot.
- Hát ez könnyen ment... – sóhajtott fel Perselus majd lerogyott a foteljébe.
- Tudsz valamit anyáról?
- Anyáról? Mármint, ezt most hogy...
- Anyám Lily Evans, és remélhetőleg hamarosan Mrs Lily Piton lesz belőle – célzott rá Harry. Perselus ekkor köhögő rohamot kapott.
- Ha... Harry!
- Most mi van? Te szereted, ő is téged, csináltatok egy gyereket, már csak az esküvő hiányzik, ja és akarok egy testvért, lehetőleg lányt. A fiúkkal sok a baj, magamból is kiindulva – hadarta a srác. Ezen már Draco is nevetett.
- Borzalmasak vagytok így együtt – nyögött föl Perselus.
- Pedig veled együtt még egy testvért is kaptam, szóval szokj hozzá – heccelte a fiú. Ezután még legalább két órát beszélgettek mielőtt a két fiú elindult a hálókörletébe.
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Pers valahol mindíg betalál mint a labda a kapufára. Jujhh..Elképzeltem Dracot amint azt kérdezi, és röhögőgörcsöt kaptam.
Örülök, hogy ennyire tetszik neked! :D