nimphadora
Névnap

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Chat
 
Házi kedvenc

 

 
Új barátság

Új barátság

 

Az első egy hét eseménytelenül telt. Harry lassan megszokta a hálókörletét, és Ron is egyre kevesebbet cukkolta őt. Természetesen az iskola lány diákjai egyre inkább érdeklődtek az új diák után. Ez odáig fajult, hogy a kviddiccs válogatáson kisebb szurkoló tömeg jelent meg. Harryt persze eléggé idegesítette az újonnan jött népszerűsége. Sohasem szeretett a középpontban lenni, kviddicccsezni is csak a játék öröméért kezdett el.

Az ujjongó lánysereg láttán Ronban ismét fellobbant a féltékenység. el is döntötte, hogy amint lehet, alaposan beégeti az új srácot.  Harry és Ginny a cikeszt üldözték, fej-fej mellett haladtak, mikor a fiú seprűje mintha önálló életre kelt volna. Elkezdett rángatózni és irányíthatatlanná vált. Harry elvesztette egyensúlyát és csak a szerencséjének volt köszönhető, hogy még meg tudott kapaszkodni. Neville látva, hogy valami gond van azonnal odasietett.

- Harry! Minden rendben? – kérdezte, miközben grabancánál fogva segítette fel a fiút seprűjére.

- Persze, de gőzöm sincs mi történt. Egyszer csak irányíthatatlanná vált – bosszankodott. Ron ekkor már teli pofával röhögött és éppen a bicepszét mutogatta a lányoknak. Neville dühösen fordult hátra.

- Én azt hiszem sejtem mi történt – dohogta, majd segített leirányítani Harry seprűjét. Már Hermione is ott várakozott a pálya szélén Ginnyvel együtt.

- Mi történt? – kérdezte a vörös hajú lány.

- Olyan volt mintha megbabonázták volna a seprűdet. Mint két éve a Mardekár-Hugrabug meccsen – vágta rá Hermione.

- Igen, szerintem az is történt... – sóhajtott fel Neville.

- Na de mégis ki tenne ilyet? – bukott ki a lányokból, majd meghallották Ron nevetését, amint Lavenderrel és Parvatival karöltve sétál el a kastély felé. Harry szeme összeszűkült, és szíve szerint alaposan ellátta volna a másik baját.

- Ron, az a tökelütött bátyám, hát ezt nem hiszem el! – dühöngött Ginny, majd egy gyors pálcaintéssel bátyja után küldött egy jó kis rémdenevér rontást. A srác erre visítva kezdett el szaladni az iskola felé.

- Hát, köszi... De meg tudom magam védeni – dünnyögte Harry.

- Lehet, de így legalább családban marad. Engem nem köphet be, téged viszont igen.

- Ron egyre hülyébb lesz. Régebben nem volt ilyen – jegyezte meg Neville.

- Ha engem kérdeztek Weasley régen is hülye volt, és persze most is az. Viszont szerintem kisebbségi komplexusban szenved. Harry megjelenésével veszélybe került a griffendéles piedesztálja - hallották meg a szőke mardekáros hangját.

- Malfoy, te meg mit keresel itt? – lepődött meg Neville.

- Kíváncsi voltam a Griffendél új fogójára és bár nem láttam a meccs végkimenetelét, mégis azt kell mondanom, hogy idén kicsit jobban kell majd összpontosítanunk – sóhajtott fel Malfoy.

- Ó, ez egy dicséret akart lenni tőled? – vigyorodott el Harry.

- Vedd, aminek akarod. Na én léptem, még a végén pletykálni kezdenek a népek, hogy a Griffendéllel szövetkezem – intett a srác és el is sietett a kastély felé. Ginny döbbenten nézett utána.

- Ezzel meg mi történt?

- Passz, talán csak felnőtt – vont vállat Neville.

- Akárki akármit mondjon, Draco nem olyan szörnyű, mint amilyennek mindenki hiszi. Oké, nőcsábász, de ez azt hiszem a Black gének miatt van. Viszont igyekszik igazságos lenni a meccsek során. Már elég sok időt töltöttem vele kettesben a prefektusi és iskolaelsős feladatok miatt. Szerintem inkább csak magányos – tűnődött el Hermione.

- Lehet, hogy igazad van ilyen felállásban még sohasem gondoltam végig – tűnődött el Ginny.

- Én viszont még mindig ki vagyok bukva Ronra. Azt hiszem beszélnem, kell vele. Ha így folyatja, akkor repül a csapatból – mordult föl Neville.

- Engem nem érdekel, hogy mi baja, de szerintem én nem tettem ellene, és eléggé rosszul viselem, ha igazságtalanul bánnak velem. Ha még egyszer ilyen trükkel próbálkozik, felveszem a kesztyűt ellene és olyan átkot kap, amit még harminc évesen is viselni fog – válaszolta végül Harry. Végül elindultak a kastély felé. Hermione hogy feszültségét levezesse visszament a könyvtárba míg Ginny Neville-el karöltve kezelésbe vették Ront.

- Ronald Weasley, ha nem fejezed be a gyerekes hisztidet, akkor repülsz a csapatból – jelentette ki Neville.

- Most komolyan őt véded?! Én a haverod vagyok pelenkás korunk óta, erre idejön ez a senkiházi és csak így félreállítasz miatta? – kelt ki magából Ron.

- Egyáltalán nem miatta teszem, hanem az miatt, amit tettél. Ron gondolkozz már! Ha leesik és összetöri, magát vagy ne adja, Merlin rosszabb akkor szerinted kit vesznek elő?! Hát engem, mert én vagyok a kapitány. Ráadásul, ha kiderül, hogy te már többször is csináltál ilyet akkor búcsút mondhatsz a profi játékos álmaidnak – hadarta dühösen. Erre már Ron se tudott mit felelni.

- De nem köpnél be, ugye? – kérdezte reménykedve.

- Nem teszem... most még, de még egy stikli Harry vagy akár más ellen és már megyek is McGalagonyhoz – fejezte be. Ron eléggé zavarban volt, főleg mivel húga gyilkos pillantásait is el kellett viselnie.

- Nem értelek, miért csinálod? Harry jó srác, nem beképzelt, nem kötözködik, nincs vele semmi baj. Nem adott rá neked okot, hogy így bánj vele – zsörtölődött még mindig a húga.

- Jól van, fogalmam sincs hogy miért, de nem bízom benne. Valamit rejteget, és ettől feláll a szőr a hátamon – jelentette ki. Na, erre már Neville sem tudott mondani semmit.

- Szerintem képzelődsz. Légy végre felnőtt Ron – kérlelte őt Ginny. Ekkor lépett be Harry a portré lyukon. Azonban már meg is bánta előbbi tettét.

- A fenébe...- morogta majd el akart menni Ronék mellett, de Ginny megállította.

- Harry, egy pillanatra... Ron mondani akar valamit – kezdte, mire a fiú bosszúsan feléjük fordult.

- Igen? – tárta szét a karját. Ron kissé kelletlenül, ugyan de belekezdett.

- Szóval... én bocs, amiért majdnem leráztalak a seprűről... talán kissé féltékeny vagyok – húzta el a száját.

- Mégis mire? Ember nézz körül, neked megvan mindened, ami nekem nincs. Népszerű vagy, van rendes családod, testvéreid. Mindig is egy helyen éltél, vannak barátaid... – sorolta egyre kétségbeesettebben, mire Ginny a vállára tette a kezét. Ron pedig egyre szarabbul kezdte magát érezni.

- Figyelj, próbáljuk újra, oké? – nyújtott kezet felé Ron mire Harry lassan, ugyan de elfogadta a felé nyújtott jobbot. Végül bár Harry és Ron nem lettek a legjobb barátok, de amolyan fegyverszünetet kötöttek egymással.

 

A hetek, sőt hónapok hihetetlen gyorsasággal teltek. Harry szinte minden nap írt az anyjának és kapott is tőle levelet. A kapcsolata Perselusszal egyre szorosabbá vált. Sokat beszélgettek és a férfi még el is magyarázott neki néhány dolgot bájitaltanból. Mivel Harry bár nem volt rossz, de ugyanakkor kiemelkedő sem a tantárgyból Piton becsületbeli ügynek tekintette, hogy egy szimpla V-ből K-t hozzon ki fiából.

A tanulásba olykor Hermione is beszállt és a férfi már meg sem lepődött az eleinte két, majd három sőt Neville és Draco megjelenése után már négy fős tanuló brigádtól a nappalijában. Azonban ezen a már jól megszokott csütörtök délutánon történt valami váratlan. Mégpedig Draco személyében.

- Malfoy, hahó – lengette meg tenyerét Hermione a fiú arca előtt.

- He? – bukott ki a fiúból a kérdés, mire Neville csak megcsóválta a fejét.

- A dolgozatod, ha így folytatod, tönkre megy – mutatott a már most eléggé jelentős mértékű foltra a pergamen tetején mely a fiú tollából csöpögött oda.

- A francba – mordult föl, majd elővette pálcáját és megpróbálta helyrehozni a hibát.

- Mi bajod van? Eléggé dekoncentrált vagy – állapította meg Harry.

- Én... fogalmam sincs – vont vállat.

- Nem úgy nézel ki. Valamin agyalsz – bizonygatta Hermione.

- Jaj Granger hagyj már lógva – fortyant föl a fiú, mire kapott egy torokköszörülést a háttérben olvasó Pitontól.

- Ami igaz az igaz, már majdnem egy hete ilyen állapotban vagy. Én türelmes voltam, meg akartam várni, míg magadtól hozakodsz elő a dologgal, de eddig semmi. Tehát... mi történt? – kérdezett rá most már a férfi is.

- Ez... Semmiség és magánügy... – nyögte ki, majd kissé el is vörösödött. Ezen felbuzdulva Neville belekezdett.

- Ebben lány van az tuti – dudorászta, mire Draco nagyot nyelt.

- Neeeeem, egyáltalán... – kezdte de Hermione leintette.

- Állj, ha most azt mondjátok, hogy Draco – a Mardekár Bikája – Malfoynak gondjai vannak, egy lánnyal akkor én nem adom le ezt a házi dolgozatot időben – jelentette ki Hermione.

- Kérlek, mond azt és összedől a Roxfort mert Hermione nem adja le a dolgozatát – sürgette Neville, mire Hermione vállon ütötte.

- Ne légy gonosz – szidta meg a másikat.

- Jó, bocsánat. Tehát mi a helyzet? Gondod akadt egy túl lelkes lánnyal vagy mi? Esetleg rájött, hogy a barátnőjével is kavartál? – faggatózott.

- Egyik sem – húzta el a száját, de nem mondott többet. Erre Hermione a szája elé kapta a kezét.

- Édes Merlin! Neked tetszik valaki! Sőt... szerelmes vagy – lelkendezett, mire Draco már javában vörösödött.

- De ez tök jó! Gratulálhatok? – vigyorogta Harry.

- Nincs mihez... – sóhajtott föl.

- Na, ne mond, hogy kikosarazott – kerekedett el Neville szeme.

- Nem, mivel nem is tud róla és ez maradjon is így – próbálta meg rövidre zárni a beszélgetést, de nem jött össze neki.

- De hát miért? – bukott ki a kérdés immár Pitonból.

- Mert ő túl jó, túl tiszta és túl tökéletes hozam – jelentette ki.

- Ilyen lány nincs is – rázta meg a fejét Hermione.

- De igenis van. Már régebb óta figyeltem őt, de csak mostanában kezdtem el vele beszélgetni. Az régen is tetszett, hogy mennyire kedves és magabiztos, hogy nem érdekli mások véleménye. Ő pontosan olyan, mint amilyen én is lenni akartam. Független és erős, sőt bölcs... Én mostanában sokat beszélgetek vele mindenféléről. Egyáltalán nem olyan, mint amilyennek mindenki gondolja. Én mondom ő tökéletes. Okos, szellemes, kedves, van önkritikája és humora... – szabályosan áradozott róla.

- Fú, még Ginny se ilyen tökéletes – heccelte tovább Neville.

- Már csak a nevét kéne tudni – pedzegette Hermione.

- Nem tehetem, ha velem lenne, akkor tönkre tennék – hajtotta le a fejét.

- Tehát mugli származású – nézett most Piton Hermionéra, aki észrevéve a kínos csendet nagyot csuklott. Harryt furcsa rossz érzés fogta el.

- Hogy? Mi? Nem! Nem Granger az és történetesen rossz felé kapizsgálsz. A lány aranyvérű, de engem nem érdekel a származása, hanem ő maga – jelentette ki határozottan.

- Na, most már nagyon is kíváncsi vagyok erre a tökéletes lányra – sürgette őt Perselus. Draco habozott, de végül beadta a derekát.

- Oké, de meg kell ígérnetek, hogy senki sem mond neki semmit – ígértette meg a srác, mire mindenki bólintott.

- Jól van, tehát mint mondtam már régebb óta figyeltem őt, kb egy éve figyeltem föl rá. Mindig is tetszett a személyisége, de csak mostanában kezdett el jobban érdekelni. Én egy hete elkéstem gyógynövénytanról, mert elaludtam így nekem kellett takarítani az óra végén. Persze pálcát nem használhattam így nekiálltam összeszedni a törött cserepeket. Sikeresen meg is vágtam magam,  és akkor a semmiből előttem termett egy zsebkendő. Ő volt az, bekötötte a kezem és segített rendet rakni. Elkezdtünk beszélgetni és nem tudom, a hangja, ahogy hozzám beszélt, a közelsége és az illata nem is tudom mihez hasonlítani. Mint a fahéjas eper... Szóval beszélgettünk és nem csak akkor, de az óta is minden nap. Valahogy sikerül úgy intéznem, hogy a közelébe keveredjek és tudjunk beszélni pár szót. Ráadásul megbűvöltem Black professzor kalapját, amiben a mentorálltjaink neve volt, hogy őt tudjam kihúzni – fejezte be fülig vörösödve. Erre mindenki egyszerre kiáltott föl.

- Te belezúgtál Luna Lovegoodba?

- Igen – hajtotta le a fejét, sőt el is feküdt az asztalon. Már maga a tény, hogy Draco Casanova Malfoy szerelmes lesz megrázó volt, de így szemtől szembe látni is teljesen lesokkolt mindenkit.

- Hát... szerintem akkor is meg kéne neki mondanod – kezdett bele Hermione.

- Mint mondtam nem akarom elrontani az életét, annál jobban szeretem őt – rázta meg a fejét.

- Ó édes Merlin segíts rajtam. Bár nem vagy a vérrokonom, de úgy tűnik mégis ragadt rád némi önsanyargatás tőlem – mordult föl Perselus, majd odalépett hozzájuk.

- Hé!

- Draco, szerintem hívd el a bálba – ajánlotta Neville.

- De akkor együtt látják velem és...

- Draco, te nem vagy rossz ember. Lehet, hogy néha nagyképű vagy, de sohasem voltál ellenséges másokkal a származása vagy az anyagi helyzete miatt. Rendes srác vagy és nekem úgy tűnik, hogy tényleg kedveled Lunát. Én ismerem őt is, sokan bolondnak hiszik, amiért olyan lényeket keres, amiről már még nem hallott. De ha belegondoltok egy mugli diáknak a sárkányok és koboldok is ugyan ilyen lénynek számítanak. Azon felül ő túl kedves és szelíd, hogy leálljon veszekedni másokkal. Sokkal nemesebb természet annál így nem fogja érdekelni, hogy mit, mondanak mások. Már eddig se tette, így szerintem nincs veszteni valód – hadarta Hermione, mire a többiek bólogattak.

- Gondoljátok, hogy ezt kéne tennem?

- Naná! Én is úgy indítottam, hogy két éve karácsonykor Ginny volt a párom a bálon. Utána egyre többet beszélgettünk és a nyári szünetre már a barátnőm volt – bizonygatta Neville. Ekkor hirtelen Harry felé fordult.

- Ne nézz rám, bár volt egy barátnőm és... el is jutottunk vele egy bizonyos pontig, de én nem igazán voltam szerelmes. Ráadásul ő mászott rám – emelte föl a kezét védekezőn Harry. Ezután Hermione jött, aki a füle tövéig elvörösödött.

- Én... Én... nekem hát... Victor és én nem igazán jártunk – nyögte ki végül.

- Mielőtt ide fordulnál, gondold végig – fenyegette Perselus. Közben valaki elkezdte verni Piton bejárati ajtaját. A professzor idegesen sietett oda és szabályosan feltépte azt. Egy eléggé zaklatott Sirius állt előtte.

- Piton segítened kell – kezdte, majd a jelenlévőkre pillantott. – Hát ti?

- Tanulunk – jelentette ki Hermione.

- Így együtt? – mutatott a mardekáros és griffendéles keveredésre.

- Aha – bólintott Draco. Ekkor fordult csak vissza Pitonhoz.

- Tehát mi volt olyan sürgős, hogy képes voltál majdnem betörni az ajtómat?

- Ó, igaz is. Aurora nagyon beteg. Te is tudod, hogy elég gyenge a kicsikém. Tegnap este óta lázas és reggel óta hány. Már mindent kipróbáltunk nála. Elisabeth teljesen ki van borulva és Poppy tegnap elutazott egy továbbképzésre. Én nem tudom, mit csináljak – pánikolt be. Piton ekkor hirtelen felpofozta őt, mire Black ledermedt.

- Most már megnyugodtál? – kérdezte higgadtan.

- Ja... kösz – nyögte ki Black. Az egész jelenet annyira vicces volt, hogy a fiatalok alig tudták megállni nevetés nélkül.

- Tehát hány és lázas... – morogta Perselus majd eltűnt a laborban. Csak pár másodpercig volt távol, de Sirius ez alatt tövid rágta a körmét.

- Hé, minden oké lesz – nyugtatgatta Harry.

- Igaza van. Aurora is egy Black, erősebb, mint amilyennek látszik – jegyezte meg Draco.

- Kösz srácok – mosolyodott el Sirius. Közben Perselus visszatért és elmentek Siriusék lakásába.

 

Már csak egy hét volt hátra a karácsonyi bálig. Mindenki teljesen felpörgött a közelgő eseménytől és attól, hogy hazamehetnek családjaikhoz. Már mindenkinek megvolt a párja, kivéve Harryt. Tudta, hogy nagyon elszúrta a dolgot. Hermione már vagy a hatodik srácot utasította vissza és mindenkivel közölte, hogy már van párja a bálra. Harry elkésett, pedig rögtön a lány volt az első gondolata. Szeretett volna vele táncolni, átölelni őt és megcsókolni... ennél a gondolatnál felsóhajtott. Már az óta kavargott a gyomra hogy először belenézett a mogyoróbarna szemekbe. Egyszerűen megbabonázták. Viszont túl gyáva volt. Félt elrontani a barátságukat. Elvégre nem tudhatta biztosan, hogy a lány viszonozná az érzéseit vagy sem.

- Hé, Harry, ha így folytatod, akkor csak a selejt marad – csúszott ki Ron száján, amitől persze a lányok felháborodtak.

- Micsoda bunkó!

- Undorító!

- Ron milyen boldog lehet a lány, aki veled megy – gúnyolódott Hermione.

- Lavender az is – bólintott rá Ron, majd visszafordult a kajájához. Köztudott volt, hogy Ron és Lavender két év alatt vagy ötször szakítottak és jöttek össze vagyis... most már hatodjára.

- Hermione... te kivel mész a bálba? – kérdezett rá Ginny.

- Hogy én? Hát úgy döntöttem nem megyek – mondta. Erre már Harry is felkapta a fejét.

- Lemondod a bált? Na és mit szól a párod? – kíváncsiskodott. Egy kisördög folyamatosan bökdöste bentről, hogy kérdezzen rá. Feltétlenül tudnia kellett.

- Hát... igazából nincs párom a bálra – vallotta be, de csak csöndesen, nem akarta, hogy mindenki erről pletykáljon.

- A srác visszamondta? – vonta össze szemöldökét Harry. Hermione már majdnem elnevette magát.

- Nem... Igazából nem megyek senkivel. Mármint elhívtak páran, de mindenkinek azt mondtam, hogy már van párom – vont vállat végül. Harry értetlenül pislogott, majd fészkelődni kezdett.

- De... miért?

- Nem tudom, csak egyszerűen ezek a srácok nem olyanok amilyent szeretnék. Persze rendesek és van köztük helyes is, de nekem ők túlzottan is gyerekesek – vallotta be. Harry értőn bólintott. Ő is tudta, hogy Hermionéhoz egy érettebb srác illene, de akkor mi lenne vele?

- Na és így is elmész, vagy inkább kihagyod?

- Még nem tudom, igazából ruhám sincs – vallotta be a lány. Harry ekkor nyelt egy nagyot és kissé idegesen belekezdett.

- Hermione tudom, hogy én nem igazán felelek meg az elvárásaidnak, de esetleg lenne kedved velem jönni a bálba? – kérdezte. Hermione szeme kikerekedett és arca elvörösödött. Titokban csakis erre várt már mióta.

- Én persze, szívesen – vágta rá szinte azonnal. Harry úgy érezte egy hatalmas szikla gördült le a mellkasáról, de csakhamar egy hatalmasabb lépett a helyére.

- Örülök – nyögte ki végül.

- Én is, de nekem akkor most sürgősen mennem kell ruhát szerezni. Ne haragudj – azzal felpattant és odasietett Ginnyhez, aki már Lunával sétált a folyosón. Harry csak mosolyogva nézett utána.

 

 

<<      >>

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Oldalajánlás
 
Saját írásaim
 
Mások írásai
 
Pontos idő
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Hirdetőfal

Nimphadora: Sorsdöntő fordulat
13. fejezet
Egyelőre felfüggesztve de nem véglegesen!
 

Nimphadora: Piton fia

Befejezett!

  

 

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Látogatók
Indulás: 2009-06-30
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!