Karácsony
A napok Harry szemszögéből változatlanul teltek. Iskola, lecke, péntek délutánonként Sirius. Az otthon zajló szerelmi ügyletről semmit sem sejtett. Pedig Perselus és Lily egyre nehezebben tudta eltitkolni érzéseit a fiú előtt. Szinte állandóan bujkáltak a lakás minden szegletében, hogy-egy-egy rejtett csókot válthassanak egymással. Lily minden egyes csók után úgy érezte, érzelmei a férfi iránt egyre nőnek és erősödnek. Perselus részéről változatlanul nagy volt a vonzalom és a kísértés, hogy rávesse magát a boszorkányra.
Lassan elérkezett a karácsonyi szünet, és a pár tudta, hogy ez mivel jár. Ó, nem a mindenkit őrületbe kergető karácsonyi készülődés, nem is a faállítás, vagy a mindent belengő mézeskalács, netalán a csapból is folyó karácsonyi énekekkel volt a gond. Harry… itthon volt. Ami pedig egyet jelentett azzal, hogy nincs délelőttönkénti ölelkezés, csókolózás, vagy csak bambán egymásra meredés. Búcsút mondhattak mindenféle érintkezésnek. Legnagyobb megkönnyebbülésükre Sirius áldásként felajánlotta, hogy a karácsony előtti pár napban a fiú maradjon nála. Harry örült, hogy keresztapjával együtt díszítheti a házat, nem beszélve arról, hogy megismerhette Remus Lupint, aki annak ellenére, hogy vérfarkas volt, nagyon kedvesnek bizonyult, és rengeteget mesélt Harrynek. Sirius már-már féltékeny lett legjobb barátjára, amiért ő kitüntetett figyelmet kap a keresztfiánál.
Ezalatt a Fonó soron ismét dúlt a szerelem. Igen, ez már szerelem volt, nem lehetett tagadni. Perselus olyan boldog volt, mint még soha, Lily pedig már teljesen komolyan gondolta a kettejük kapcsolatát. Szerda este volt az utolsó alkalom, hogy kettesben lehettek, mert másnapra várták Harry hazajövetelét.
A kandalló előtt ültek, egymást szorosan átölelve, és forralt bort iszogattak. A ház már fel volt díszítve, és bár Perselus erősen ellenezte a túlcsicsázást, végül nem tehetett mást, beadta a derekát. Az egykor rideg és sötét ház most pontosan úgy festett, mint egy tipikus karácsonyi családi ház. A kandalló fenyőágakkal volt díszítve, és három zokni lógott le róla. Az ablakban szintén égtek a gyertyák, ezzel is meghittebbé varázsolva a helyiséget.
- Holnap Harryvel szerezzetek egy fát – mondta Lily ellentmondást nem tűrően.
- Harryvel? Már megbocsáss, de nem hiszem, hogy túl nagy hasznát venném, a végén még megsérülne a hazaszállítás közben – dohogta Piton.
- Jaj, Perselus, ne legyél már ennyire hisztis – kérlelte.
- Jó, de ha szanaszét szúrja az ujjait, ne engem hibáztass – emelte föl védekezőn a kezét.
- Nem foglak. Azt akarom, hogy ez a karácsony tökéletes legyen. Fenyőfa, ajándékok, mézeskalács, amit holnap sütünk Harryvel, karácsonyi zene, vacsora a barátainkkal, pulyka és puding – ábrándozott a nő.
Perselus ugyan a vacsora a barátokkal részt kihagyta volna, de ha Lilynek ez kell, hát rendben. Amúgy is csak Albus, Black meg Lupin voltak hivatalosak hozzájuk.
- Lassan ideje lenne aludni menni, holnap ezek szerint nagy munka vár ránk – panaszkodta a férfi. Lily azonban nem akarta elengedni.
- Maradj még egy kicsit – kérlelte. új, enterPerselus hogy is mondhatott volna nemet erre az invitálásra, hát persze hogy maradt. Lily a férfi ingjének gombjaival játszadozott, miközben egy óvatos puszit lehelt a varázsló nyakára. Perselust mintha az áram csípte volna meg. Kissé rémülten nézett le a mellkasához bújó, és éppen a gombjaival tevékenykedő boszorkányra.
- Lily, te mégis mit… – kezdte volna, de a nő betapasztotta a száját egy csókkal.
Perselus eleinte még mondani akart valamit, aztán már az is kiment a fejéből, hogy ő egyáltalán meg akart szólalni. Teljesen átjárta a vágy, főleg mikor Lily átvetette lábait a csípőjén, és az ölébe ült.
- Lily ezt nem… nem biztos, hogy ezt itt kéne – motyogta erőtlenül. A nő mutatóujját rátette a férfi szájára, hogy elhalkítsa, aztán tovább vetkőztette, és csókolgatta őt. Perselus mellkasa most már teljesen szabad volt, így Lily nyugodt szívvel garázdálkodhatott rajta. Persze a férfi sem maradt adósa, már ő is lehámozta kedveséről a pulóvert, és egy pillanatig kedvtelve nézte az elé táruló látványt.
- Ne nézegess, zavarba jövök – suttogta Lily kissé elvörösödve.
- Bocsánat, csak annyira csodálatos vagy – mondta Perselus egy őszinte mosoly kíséretében.
Lilynek se kellett több, újra rávetette magát az alatta fekvőre, és csókjaival árasztotta el felsőtestét. Perselus minden csók után egyre sürgetőbb vágyat érzett rá, hogy viszonozza ezt a megtisztelő kényeztetést. Lily csakhamar a férfi alá keveredett, és már neki kellett elviselnie a másik forró ajkának kényeztetését.
Mire észbe kaptak, már mind a ketten meztelenül feküdtek egymáson. A vágy, a túlfűtött szenvedély és a mindent betöltő szerelem körbelengte a teret. Aztán ahogy a férfi és a nő teste összeforrt, már nem volt kétséges, egymásnak lettek teremtve.
Perselus és Lily maguk sem tudták, hogy miként keveredtek el Perselus ágyáig, de reggel mind a ketten ott ébredtek egymás mellett. A férfi elégedetten nyújtózott egyet, miközben Lily adott egy puszit az arcára. A férfi szorosan átölelte, és magához húzta. Szívük szerint ott folytatták volna, ahol előző este abbahagyták, de nem tehették.
- Perselus, pár óra, és jön Harry – suttogta Lily szomorkásan.
- Pár órát mondtál? Abba még sok minden belefér – emelgette szemöldökét a férfi.
Lily már majdnem engedett a kísértésnek, de végül erőt vett magán, és kikászálódott az ágyból. Csak ekkor tudatosult benne, hogy teljesen meztelen, és Perselus önelégült vigyorral méregeti őt.
- Hé, ne stírölj – szidta össze.
- Ugyan már, most három hétig hozzád se érhetek – mondta kissé lebiggyesztett ajkakkal a férfi.
- Perselus, tudod, hogy szeretlek, és ez nekem is nehéz, de… – a férfi hirtelen felpattant, és minden szenvedélyét beleadta a csókba. Lily kissé kábultan vált el tőle a végén.
- Ez mi volt? – kérdezte még mindig kábán tekintetét a férfi csupasz fenekére szögezve.
Perselus éppen azon volt, hogy magára erőszakolja az alsónadrágját.
- Csak azért, amit mondtál – válaszolta vidáman a férfi.
- Mégis mit mondtam? – értetlenkedett a nő.
- Azt, hogy szeretsz – fordult meg Perselus.
Lily arca ellágyult látva a másik furcsán csillogó tekintetét. Lassan odalépett, és jobb kezével végigsimított a férfi arcán. Perselus, mintha csak egy macska lenne, vágyakozva hajtotta fejét a nő tenyerébe. Minden sejtjével akarta ezt a nőt, testileg, lelkileg egyaránt.
- Szeretlek, Perselus Piton. Te… te és a fiam vagytok a legfontosabbak az életemben – vallotta be.
És ahogy ezt így kimondta, mintha maga is megvilágosodott volna. Elvégre szereti ezt a férfit, imádja, sőt, már szerelmes belé, és a poklok poklát kéne átélnie, ha elveszítené. Mintha két szíve lenne, és az egyik Perselusban dobogna, de anélkül a másik szív nélkül meghalna.
- Azt hiszem, itt az ideje felöltözni – mondta egy keserves sóhaj közepette a varázsló.
- Igen, megyek is, csak felöltözöm – hadarta a nő.
Hirtelen jött érzéseitől nem is tudott tisztán gondolkodni. Gyorsan magára kapta a ruháit, és felsietett saját szobájába.
~L/P~
Eközben Harry álmosan figyelte a kinti hóesést. Már három napja folyamatosan esett, ami jó volt, elvégre fehér karácsonyuk lesz, csak legalább elállhatott volna, hogy Harry kimehessen játszani.
- Mikor áll el? Nincs erre valami varázslat? – kérdezte a kávéját szürcsölgető Siriustól.
- Ne izgulj lesz eléggé időd odakint szaladgálni – csitította Sirius.
- Tudom, csak jó lett volna kimenni.
- Ne bánkódj, inkább szedd össze a cuccod, és induljunk haza – ajánlotta a férfi.
Harry felszaladt a szobájába, felkapta táskáját, és már ott is volt az ajtónál. Persze Sirius nem hagyta szó nélkül a dolgot.
- Hát ennyire meg akarsz tőlem szabadulni?
- Nem, csak hiányzik anya – vágta rá a kisfiú.
- Meg gondolom Piton is – morogta a férfi.
- Hát igen – bólintott.
Ezután amilyen gyorsan csak tudtak, elindultak a Fonó sorra.
- Szerinted mikor érnek ide? – tűnődött Perselus.
- Csak nem hiányzik? – nézett rá Lily kikerekedett szemekkel.
- Megőrültél? Tudod, hogy ki nem állhatom Blacket – mordult föl Persleus.
- Én Harryről beszéltem – kuncogta a másik.
- Harry? Hát igen… furcsa nélküle a ház – húzta el a száját.
Úgy fél óra múlva érkeztek meg Siriusék, és mire beértek a házba, két élő hóembert lehetett csak látni az ajtó előtt.
- Merlinre, gyertek beljebb, szia, kincsem – puszilta meg Lily a fiát miközben lehámozta róla a vizes kabátot.
- Szia, anya!
Harry körbenézett a helyiségben, hogy vajon Perselus merre van, de nem látta, és ez egy kicsit elszomorította.
- Szia, Lily, hát az üstbűvölő merre ténfereg? – kíváncsiskodott Sirius.
- Elküldtem bevásárolni, aztán ha megjött, Harryvel elmennek fát venni – vágta rá Lily.
- Az igen! Gondolom, végig Harry fogja cipelni a fát – csipkelődött. A háta mögül hirtelen egy másik hóember érkezett meg.
- Én mondom, ez az időjárás megbolondult – morogta Perselus, és átadta a szatyrokat.
Harry mosolyogva nézett rá, majd hirtelen odaszaladt, és átölelte a férfit. Perselus nem igazán foglalkozott a sok hóval, ami betakarta, vagy a furcsán vigyorgó Siriusszal, csak átölelte a gyereket.
- Hiányoztál – mondta Harry.
- Te is nekem – suttogta alig hallhatóan Perselus.
- Nos, ha a szent család befejezte, akkor én el is köszönök. Akkor holnap mikorra jöjjek? –kérdezte Black.
- Hatra gyere, de ma is átjöhetsz, hogy ne legyél egyedül – kezdte Lily.
Perselus persze nem igazán értett egyet vele, de ezt mélyen magában tartotta.
- Sajnálom, de ma randevúm van.
- Na, kit szedtél össze? – lepődött meg Piton.
- Egy nagyon csinos kislányt – vigyorogta Sirius.
- Kislányt? Mennyire kicsit? – kérdezte gyanakodva Lily.
- Azt hiszem, már megvan tizenhét – gondolkodott el Black.
- Te normális vagy? Hiszen az még gyerek! – förmedt rá Perselus.
- Mielőtt nekem esel, és karácsony napján szétátkozol, csak közlöm, randevúm lesz az unokahúgommal és Andromeda unoka, nővéremékkel. Ja, és Remus is velem jön.
- Nymphadora Tonks? – kérdezte Lily.
Perselus a név hallatán meglepődött.
- A hugrabugos Tonks? A metamorfmágus az unokahúgod? – kérdezte hitetlenkedve.
- Igen, de miért?
- Mert nyomokban sem hasonlít rád – vigyorogta Piton.
- Nem is baj, mi lenne az iskolával, ha olyan lenne, mint én. Roxfort csak egyetlen Sirius Blacket bírt el, se többet se kevesebbet.
- Oké, akkor gyere át pénteken – ajánlotta Lily.
- Sajnálom, de akkor meg családlátogatásra megyek – mondta kissé határozatlanul.
- Családlátogatás? Az nem ma lesz? – akadékoskodott Lily.
- Eva bemutat a szüleinek, és teljesen be vagyok tojva – nyögte ki Sirius.
- Eva tanító néni? – tátotta el a száját Harry.
- Igen, ő, de nem utálj meg érte. Pár hete randizgatunk, és ő úgy vélte, hogy talán most kéne elmennem hozzájuk. A bökkenő, hogy még sohasem csináltam ilyet. Mi lesz, ha az apja valami mugli fegyvert szegez rám? – rémüldözött.
- Nem hinném, hogy gondok lennének, csak ne legyél túlságosan jópofizó és rámenős – ajánlotta Lily.
- Ezt megfogadom. Nos, kellemes karácsonyt nektek, aztán holnap itt leszek ám, és én csoki pudingot kérek! – integetett kifelé menet.
Perselus és Harry ezután átöltöztek, és elindultak a városközpontba, hogy szerezzenek egy saját fát. A férfi nagy nehezen kiválasztotta a legnormálisabban kinézőt, és már indultak volna, de Harry nem mozdult.
- Harry, gyere még ma haza kell érnünk – sürgette a gyereket.
- Megyek, csak – sóhajtott nagyot a fiú.
- Mi a gond? – kérdezte a férfi. Már kezdett megijedni, hogy valami baj van.
- Csak az ott – mutatott egy csenevész, féloldalas, selejt fácskára. Piton még mindig nem értette a dolgot.
- Mi a gond vele? Majd valaki biztos elviszi.
- Nem fogják, mert más, mint én voltam. Nem való a többi közé, és nem is kell nekik, így egyedül marad – magyarázta elmerengve.
Perselus szívébe furcsa fájdalom markolt. Nem akarta, hogy a gyerek rosszul érezze magát.
- Tudod mit? Megvesszük, nekem kell – jelentette ki a férfi.
Harry szeme felragyogott, és boldogan ölelte át a másikat. Persze a kicsi fácskát végig Harry cipelte. Arról mit sem tudott, hogy Persleus némi könnyítő bűbájjal kezelte, hogy ne legyen olyan nehéz a gyereknek.
Mire hazaértek, már lehetett érezni a karácsonyi finomságok illatát, ahogy körbelengték a lakást. Lily nyakig lisztesen sietett eléjük, és laposan megdicsérte őket a két szép fáért. Harry személyes ügyének tekintette a kis fácska mielőbbi feldíszítését, így ő és Persleus felvitték azt Harry szobájába, hogy felállítsák. Nem volt a legszebb fa, de a gyerek számára úgy tűnt, hogy a világot jelentette. Így a férfi elégedetten segített föltenni rá a csúcsdíszt.
Már csak a közös fadíszítés volt odalent, a nappaliban. Persleust soha nem tapasztalt boldog érzés járta át. Eddig nem igazán, vagy inkább sohasem volt boldog karácsonya. Talán ez a mostani végre olyan lesz, mint amilyennek lennie kell. Együtt egy boldog családdal. Harry szája be nem állt, végig énekelte az összes karácsonyi dalt, amit ismert, és amit az iskolában tanultak. Már a végén Lily könyörgött neki, hogy egyen egy kis süteményt, így legalább elhallgattatták. Ennek ellenére minden pont úgy volt jó, ahogy volt. Az óriási fával, ami majdnem kiütötte a mennyezetet. A kissé csálén álló díszekkel, amiket Harry próbált meg eligazgatni, és a maszatos arcú Lilyvel, aki nyakig volt a cukormázban.
A boldog vacsora után, eljött az ajándékosztás ideje. Ez egyedül Lilynek nem volt újdonság. Harry először fel sem ugrott, mint ahogy más gyerekek szoktak. Ő ahhoz volt hozzászokva, hogy neki maximum a csomagolópapír jutott.
- Harry, nem vagy kíváncsi az ajándékaidra? – kérdezte Lily.
- Ajándékok? Nekem? – lepődött meg a gyerek.
- Igen – bólintott a boszorkány.
Harry kissé bátortalanul sétált oda. Eléggé zavarban volt. Minden egyes ajándékkal egyre bátrabb lett. Siriustól egy gyerekseprűt kapott, Dumbledore-tól egy csomag édességet, Remustól egy gyerek varázslósakk készletet, míg aztán eljött édesanyja ajándéka. Egy könyv volt, de a lapjaira semmi sem volt írva.
- Mi ez?
- Egy napló, amiből sohasem fogy ki az üres lap. Ebbe beleírhatod majd az életed történetét, ha szeretnéd – mondta az édesanyja.
- Ez klassz! Köszönöm! – ölelte át a boszorkányt a gyerek.
Végül már csak Perselus ajándéka maradt. Kissé sután nyújtotta át azt a kisfiúnak.
- Tőled is kapok? – lepődött meg Harry.
- Igen, elvégre nem maradhatok le Black mögött – válaszolta Perselus.
Persze direkt úgy, hogy ne tűnjön föl a gyereknek, mennyire izgatott ő maga is. Harry letépte a csomagolást, előkerült egy könyv. A borítón egy hippogriff bólogatott a fejével.
- Ez egy varázslény-kalauz gyerekeknek. Mindenfélét megtudhatsz belőle azokról az állatokról, amik Roxfort környékén is élnek, illetve a környéken is megtalálhatóak – magyarázta.
- De jó! Köszönöm! – pattant föl Harry, és Perselus nyakába vetette magát. A férfi kissé sután viszonozta az ölelést, még mindig furcsa volt neki ez a fajta érzelem kinyilvánítás.
- Örülök, hogy tetszik.
- Én is csináltam valamit! – szaladt föl Harry az emeletre, majd három kis kártyával tért vissza.
Egyet az édesanyjának, egyet pedig Perselusnak adott. A kártyát kinyitva egy-egy kép volt benne a mosolygó Harryről és alatta pedig ez állt. Szeretlek.
- Köszönöm, kicsim – hatódott meg Lily. Perselus sem találta a szavakat.
- Ez igazán… különleges ajándék – mondta végül.
- És az kié lesz? – szólalt meg hirtelen Lily.
Harry a kezében tartott kártyára nézett és úgy kezdett magyarázkodni.
- Az iskolában azt mondta Dan, hogy az ő papája meghalt és a Mennyországban van. Meg azt is mondta, hogy aki oda kerül, az vigyáz azokra, akik idelent vannak, és ha jók vagyunk, akkor karácsonykor teljesítik egy kérésünket. Én ezt apának írtam, remélem, eljut hozzá – fejezte be, majd egyszerűen bedobta a kandallóba és az aprócska kártya elégett.
- Mit kértél tőle? – faggatózott Lily.
- Az titok – rázta meg a fejét Harry.
A felnőttek nem is vitatkoztak vele, inkább csak csendesen örültek a csodás estének. Harry forró csokit szürcsölgetett, míg Lily és Perselus forralt borral múlatták az estét.
Másnap reggel Harry úgy érezte, hogy valami furcsa dolog történt az éjjel. Nem tudta volna megmondani, hogy mi, de mintha valami nagyon fontosról maradt volna le. Ahogy fölkelt, és kinézett az ablakon, látta, hogy a hóesés elállt, és már legalább egy méternyi hó van az utcákon. Izgatottan rohant lefelé a lépcsőn, nem aggódva azon, hogy bárkit is fölébreszt, ilyesmivel most nem törődött.
- Elállt a hóesés! Elállt a hóesés! – kiabálta olyan hangosan, ahogy csak tudta.
Persleus szobájának ajtaja hirtelen felpattant, és Harry magával Lilyvel találta szemben magát. A nőn pizsama volt, ami csak egyet jelenthetett.
- Anya, te Perselus bácsival aludtál? – kérdezte Harry kikerekedett szemekkel.
Perselus is megjelent, bár erre a kérdésre inkább visszafordult volna a szobába.
- Harry én… Szóval mi… Mondani szeretnénk valamit – kezdte Lily a kezét tördelve. Harry még mindig kíváncsian várakozott.
- Harry, én szeretem az édesanyádat, és ő is engem… – próbálkozott Perselus, de ő is elakadt.
- Ti szerelmesek vagytok? – bukott ki a kérdés a gyerekből.
- Mi… Igen, azok vagyunk – adta meg a választ Lily. Harry arca kifürkészhetetlen volt.
- Akkor Perselus lesz az apukám? – kérdezte, de hangjában volt valami meglehetősen furcsa.
- Azt hiszem… már ha te is elfogadsz az apádnak – motyogta az orra alatt a férfi.
Harry arca megváltozott, a semlegességből egyszerűen átváltott sírásba. Sem Lily sem Perselus nem tudták, hogy miért. Csakis arra tippeltek, hogy a gyerek nem akarja azt, amit ők.
- Harry kincsem, nem örülsz neki? – kérdezte riadtan a boszorkány.
- Én… Én… – hüppögte Harry.
- Ha nem akarsz, nem kell apának hívnod, maradhatok Perselus bácsi is – próbálkozott Piton. Harry megtörölte könnyes szemét, és szipogva nézett Pitonra.
- De akarom… azt… Azt kértem apától, hogy te lehess az új apukám, és teljesítette – szipogta rekedt hangon. Lily hitetlenkedve nézett Pitonra, akit még a hideg is kirázott hirtelen. Odakint a napsugarak csodás pompába borították az utakat fedő, szikrázó hóleplet. Mintha csak az égiek is erre vártak volna. Perselus leguggolt új családjához, és szorosan magához húzta őket. Nem érdekelte semmi, hogy mezítláb, pizsamában állnak a hideg kövön. Hogy Harry kövér könnycseppjei eláztatják a ruháját. Még az sem, hogy ezalatt olyan érzése volt, mintha valaki figyelné őket. Csakis arra a két emberre koncentrált, akik az életet jelentették számára. A családjára.
<< >>
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége