nimphadora
Névnap

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Chat
 
Házi kedvenc

 

 
Ha jó a vége...

Ha jó a vége…

 

A hollóhátasok asztalánál mozgolódás támadt, végül egy végzős fiú, Adam Watson – aki a kviddiccs csapat kapitánya volt, és messzemenőkig a leghelyesebb fiú a házukban – odasétált hozzájuk. Ginny először értetlenül nézte a felettük álló fiút.

- Szevasz Adam, valami gond van? – kérdezte, mire már Hermione és Amy is odafordult.

- Nem semmi, csak szerettem volna beszélni egy kicsit Amyvel, már ha nem gond – kezdte kissé zavarodottan. A lány értetlenül forgatta a fejét, hol barátnőjére, hol pedig a srácra.

- Én... persze, mit szeretnél? – kérdezte magára erőltetve egy mosolyt. Ez már a tanári asztalnál is felkeltette a figyelmet.

- Hajaj, Mr Watson most teszi föl a nagy kérdést – jött a kuncogás Filiustól.

- Hogy? Miféle kérdést? – bukott ki Charlie-ból.

- Hát a fiatalúrnak megakadt a szeme a kisasszonyon, és azt hiszem most fogja elhívni egy randevúra. Charlie hirtelen lesápadt, Sirius pedig komolyan kezdett aggódni miatta. Mivel Harryék elég közel ültek a tanári asztalhoz, így egy kis rásegítéssel, ami persze Minerva pálcájából érkezett – tökéletesen hallották a kis eszmecserét odalent.

- Na de igazgatónő – sápítozott Sirius.

- Ugyan már, erre kíváncsi vagyok – csitította a boszorkány. Közben a hollóhátas kapitány kissé kényelmetlenül ácsorgott egyik lábáról a másikra.

- Öm... nem beszélhetnénk kettesben? – kérdezte, mire Amy elbizonytalanodott.

- Itt is mondhatod nyugodtan. Harryék nem pletykásak – mondta ártatlan képpel a lány. Végül Adam vett egy mély levegőt és belefogott.

- Oké, te akartad. Szóval már néhány hete figyellek, de csak most szedtem össze magam annyira, hogy ide is jöjjek. Szerintem te egy kedves és csinos lány vagy és... tetszel nekem. Szóval... eljönnél velem egy randevúra? – nyögte ki végül, de a feje búbjáig elvörösödött. A tanári asztalnál már nagyban mentek a fogadások.

- Miben, hogy a kislány kikosarazza? – kérdezte Minerva Flitwicket.

- Öt galleon – vágta rá a kis professzor.

- Legyen hát – mondta Minerva, majd egy önelégült vigyort ejtett meg Sirius felé, aki elképedve figyelte őt. A kérdés hallatán Charlie szinte sokkos állapotba került és már csak azt a két embert látta maga előtt, akik éppen az Ő sorsáról készültek dönteni. Merthogy Amy volt a sorsa, ebben biztos volt. A lány zavarában fészkelődni kezdett.

- Nézd Adam, te tisztában vagy... a múltammal? – kérdezte kissé csöndesen. A srác erre lehajtotta a fejét.

- Igen, de ez engem nem érdekel! Komolyan tetszel, szerintem szuper vagy! – vágta rá a srác gondolkodás nélkül. Charlie pedig lejjebb csúszott a székében.

- Értem... Adam, te egy nagyon helyes és kedves fiú vagy, de komolyan. És ha... ha nem... ha... sajnálom, de van valakim. Nem ide jár... és nagyon szeretem őt, ha végeztem az iskolában szeretnék vele összeköltözni és a többit pedig majd hozza a sors. Kérlek ne haragudj – mondta bocsánatkérőn. A srác kissé csalódott volt.

- Hát, azért köszönöm, tényleg rendes lány vagy, ebből is látszik. Ha esetleg változna a helyzet... azért gondolj rám. Én most... megyek is. Szia – mondta, majd visszasétált a Hollóhát asztalához.

- A fenébe Minerva, vallja be hogy tudott a lányról meg arról, hogy van barátja – bosszankodott Filius miközben odaadta az öt galleont a másiknak. Sirius eközben hátba veregette az asztallapot megfejelő Charlie-t és hangosan felnevetett.

- Maguk meg mit csinálnak? – nézett rájuk szigorúan Minerva.

- Szegény annyira kíváncsi volt, hogy nem bírta a sokkhatást és félrenyelt – vágta rá Black.

- Maguk a tanári kar tagjai, kérem viselkedjenek ehhez méltón, ne úgy mint a tizenéves sihederek – intette őket óva a nő. A reggeli után mindenki ment a maga dolgára. Harry lement edzeni a csapattal, Hermione beült a könyvtárba, Amy pedig elindult lefelé az istállókhoz, hogy megnézze az unikornist és csikóját. Mikor odaért már látta, hogy Charlie is ott van.

- Jó reggelt professzor – köszönt illedelmesen, mert nem tudta ki lehet még a közelben. Charlie ijedtében ugrott egyet és magára borított egy vödör vizet.

- Merlinre Amy, ne hozd rám a frászt – zsörtölődött.

- Sajnálom, segíthetek? – kérdezte, majd egy pálcaintéssel megszárította a férfi ruháit.

- Hát bűbájtanból jó vagy azt látom – mosolyodott el a férfi.

- Mindenből jó vagyok – felelte kissé nagyobb beképzeltséggel, mint amihez a másik hozzászokott.

- Na és mire fel ez a nagy önbizalom? – bukott ki belőle. Amy ekkor körbenézett majd egy hangszigetelőt küldött maguk köré.

- Láttad mi történt reggel?

- A hollóhátas udvarlódat? Persze... mindenki látta – felelte kelletlenül.

- Nem az udvarlóm, de amúgy rendes fiú. Viszont ami jó benne, hogy elhívtak randira! Engem! Érted? – lelkendezett a lány. Charlie viszont nem volt annyira elragadtatva.

- Ja, mint említettem láttam, csak nem értem az ujjongásod okát.

- Annak örülök, hogy ezek szerint normálisnak néznek. Tudom, hogy nem vagyok torzszülött, de attól még úgy éreztem magam. Most viszont újra normális vagyok!

- Eddig is az voltál, bár ez a mostani viselkedésed merőben furcsa – jegyezte meg a férfi. Amy értetlenül meredt rá.

- Te nem örülsz ennek?

- Dehogynem! Én örülök, csak... nézd ez bonyolult. Miért mondtad, hogy van barátod? – bukott ki belőle a kérdés, mire a lányelpirult.

- Hát... részben azért, hogy leszálljon rólam, részben hogy ne bántsam meg az elutasítással és részben pedig... mert van valaki, akit szeretek. Igaz abban hazudtam, hogy együtt vagyunk, de a szívem csakis az övé. Én... szeretlek – suttogta alig hallhatóan. Charlie tátott szájjal fordult a lány felé. Erre várt, erre a beismerésre, erre az egy szóra. Szerette volna felkapni a másikat és szorosan megölelni, de ekkor megjelent az istálló előtt Lumpsluck professzor, Amy pedig feloldotta a hangszigetelőt.

- De jó, hogy itt van professzor. Tudom, hogy nagy kérés, de szükségem lenne némi unikornis szőrre az órámhoz. Sajnos a múltkori adagot az egyik diákom a levegőbe repítette – panaszkodott.

- Jó reggelt, uram – köszönt Amy.

- Á, Ms Garner, hogy van kedvesem? Készen van a házifeladatával?

- Persze, nem fog bennem csalódni. Csak lejöttem megnézni az unikornisokat – vágta rá a lány. Közben Charlie elkezdte lekefélni a kancát, aki türelmesen hagyta magát.

- Na és biztos abban, hogy bestionárius lesz és nem bájitalmester? Nagy tehetsége lenne hozzá – faggatózott az öreg.

- Sajnálom professzor, de Ők az életem. Mióta megtudtam, hogy boszorkány vagyok, és megvettem az első bestiákról szóló könyvemet, már tudtam, hogy ez leszek történjen bármi.

- Értem, bevallom kissé csalódott vagyok, de hát nincs mit tenni. Akkor hagyom is hadd dédelgesse a kis kedvenceit – mosolyogta az öreg, majd átvette az adag szőrt Charlie-tól. – Köszönöm, professzor – azzal elsétált.

- Amy... komolyan mondtad? – kérdezte.

- Azt, hogy szeretlek? – kérdezte a lány csöndesen, mire a férfi bólintott. – A legkomolyabban, semmiben sem voltam ennyire biztos. A bestiákat választom, téged is beleértve – somolyogta a lány. Erre Charlie-ból felszakadt egy reszketeg sóhaj, és már megkönnyebbülten vigyorgott.

- Ezt örömmel hallom. Azt hiszem adok is neked néhány könyvet... gyere – invitálta maga után, Amy pedig értette a célzást. Tudta, hogy a másik úgy se támadná le, csak szeretne vele nyugodt körülmények közt beszélni, és talán megölelni őt.

Néhány hónappal később

Tanév vége volt és McGalagony asztalán két felmondási levél is díszelgett. Az egyik miatt nem aggódott lévén azt úgyis Remus fogja betölteni, de a másikkal igencsak gondba került.

- Hát megtették, felmondtak – dünnyögte maga elé.

- Te is tudtad, hogy így lesz – jegyezte meg Dumbledore.

- Siriust tudtam, de azt nem hittem volna, hogy Charlie is. Persze megértem ez az életvitel az övéhez képest unalmas. Viszont amennyire tudom magánrendelést nyit Londonban az Abszol úton. Varázslényeket és bestiákat fog gyógyítani. Már le is szerződött a Varázslénykerttel – mesélte elmélázva.

- Az igazán jó, nem gondolja?

- De, persze és ráadásul itt bérel egy házat Roxmortsban így ha az iskola növendékei közül bárkinek is ellátásra szorul majd a kedvence ő a közelben lesz – tűnődött el.

- Merlinre, nem látja, hogy ez az egész csak azért van, hogy végre szabadon rávethesse magát a Garner lányra? – dohogta Piton bosszúsan.

- Perselus, vannak dolgok, amikkel tisztában vagyok, csak nem mondom ki őket hangosan. Egyébként ismerve őket ha így haladnak csakis az esküvő után lesz köztük valami.

- Na és ezt honnan tudja? – faggatózott Piton.

- A tegnapi búcsú partin kapott egy kis tortát tőlem, egy cseppnyi veritaserummal fűszerezve. Még csak meg sem csókolta a kislányt. Annyira szereti, hogy majd bele hal a boldogságba, ha csak mellette lehet és ez fordítva is igaz. Tényleg ez a legártatlanabb és legőszintébb szerelem, amivel eddig találkoztam – csóválta meg a fejét.

- Minerva, maga mardekárosabb mint gondoltam – vigyorodott el Piton.

- Köszönöm Perselus, ezt most bóknak veszem.

 

Három évvel később

Hermione a diplomaosztójára készült. Már egy ideje a gondolataiba révedt. Eszébe jutott az elmúlt három év. Őt felvették a Bájitalmester Képző Egyetemre, és most, mint évfolyamelső várja, hogy végre megkaparinthassa azt a fránya papírt. Lenézett kezére, az kissé remegett. Ideges volt, semmi kétség. Előző este kapott egy csomagot, amit – a szállító manó elmondása szerint – Perselus Piton küldött neki. Benne volt a férfi összes kutatása, feljegyzései. Jó néhány ritka könyv és alapanyag, amik persze mind gondosan voltak tartósítva és becsomagolva. A férfi ráhagyta az örökségét. Tudta, hogy ennél nagyobb elismerést nem is kaphatott volna. Piton ezt bárkinek átadhatta volna, de nem tette.

Ökölbe szorította kezét, hogy kissé alábbhagyjon idegessége, miközben a napsütésben valami megcsillant az ujján. Sirius az első egyetemi tanév végén kérte meg a kezét és ő boldogan mondott igent. Oldalra nézett és a tömegben meglátta őket. A barátait, a családját. Ott volt mindenki. Harry a már igen csak pocakos Ginnyvel. Ron a kisfiával a nyakában, és feleségével az oldalán. Charlie, aki boldogan ölelte menyasszonyát.

Na igen, nem csak ő volt, akit eljegyeztek. Miután Charlie elhagyta az iskolát beköltözött Roxmortsba. A kezdeti hirtelen ötlet hogy varázslényeket fog gyógyítani meglepően sikeres lett. Mondhatni ezzel új szakmát teremtett. Amy minden szabadidejét nála töltötte és még abban az évben karácsonykor megismerkedett a lány szüleivel, akik szintén elragadónak találták őt. Mostanra Amy befejezte az első évét Mágia zoológián és gazdagodott egy eljegyzési gyűrűvel is. Minden annyira tökéletes volt. Annyira lefoglalta kis családja bámulása, hogy majdnem lekéste a nagy belépőt.

- Most pedig szólítom az évfolyam legkiemelkedőbb tanulóját Mrs Hermione Blacket, hogy vegye át bájitalmesteri kitüntetését – ezzel zárult be a kör, és kezdődött egy új élet. Melynek létezéséről eddig csakis egy ember tudott.

Sirius Black boldog férj és büszke apaként híresedett el barátai körében. Persze néha előkerültek históriák a régi időkből, de valahogy már senki sem hitte el őket. Mr és Mrs Black pedig boldogan élt még meg nem halt.

 

<<      >>

2 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
2016.07.08. 05:58
Vardo

Azt hiszem, írtam már egyszer, hogy Sirius nem tartozik igazán a kedvenc karaktereim közé, de ebben a történetben igazán kedvelhető volt. Elsa már mindent megírt, én csak ismételgeni tudom, és Ferenc József mondókáját idézhetem: " Minden natyon szep, mindennel natyon mek fagyok elegedve!" Remélem a Sorsdöntő fordulatot is befejezed egyszer, és még írsz nekünk ilyen kedves, szeretnivaló történeteket. 

Azt is remélem, hogy nem fogsz beállni a slash gyártók közé, mert a slash történeteket nem kedvelem, és nem is olvasom el őket.

Várom a további írásaidat.


Válasz:

Köszike! :D Egyelőre ennyi volt készen a többi ami a gépemen van mind félkész állapotban vannak. Amint befejezek egyet azonnal feltöltöm majd. Addig is türelem. :D

2016.07.07. 15:37
Elsa

... és minden jó, ha a vége jó. :D

Éppen befejeztem az előző adagot és már itt is volt a folytatás. :D Aranyos párosok jöttek össze. :D Tetszett, hogy a varázsvilág fő konfliktusa csak egy lezárult, múltban történt eseményként volt jelen. :D A hétköznapi élet is okozhat bonyodalmakat, nem kell ahhoz feltétlenül mindenféle Voldemortokkal háborúzni és halálfalók elől menekülni.

Megint csak egy szép történetet hoztál nekünk. :)


Válasz:

Ennél szebb dicséretet nem is kaphatnék, köszönöm szépen! :D 

 
Oldalajánlás
 
Saját írásaim
 
Mások írásai
 
Pontos idő
 
Naptár
2025. Március
HKSCPSV
24
25
26
27
28
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Hirdetőfal

Nimphadora: Sorsdöntő fordulat
13. fejezet
Egyelőre felfüggesztve de nem véglegesen!
 

Nimphadora: Piton fia

Befejezett!

  

 

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Látogatók
Indulás: 2009-06-30
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!