nimphadora
Névnap

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Chat
 
Házi kedvenc

 

 
Piton fia 19

Rohan az idő

 

A téli szünet beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Perselus miután Harry előtt lelepleződött egészen megnyugodott. Hermione és ő az egész időt összebújva töltötték. Sőt mi több mivel a lánynak haza kellett látogatnia így a fiú is vele tartott. Eleinte be volt rezelve, mivel még sohasem találkozott így szülőkkel. Azonban kellemesen csalódott mivel Hermione szülei elsőre megkedvelték.

Harry nagy örömére az egész Weasley család beköltözött a Black házba az ünnepekre. Dora kifejezetten örült ennek, mivel hetek óta először ki tudta magát pihenni Charlie-val együtt. A kicsi Teddy tündéri volt. Már a születése pillanatában tudták, hogy édesanyjára ütött. A kisfiú fél percenként változtatta a haja színét.

Lassan a botrány is elült és helyét más dolgok vették át, mint például a közelgő miniszterelnök választás. Hermione, Ron és Perselus részt vettek a hoppanálási vizsgán. Ron kihasználva a lehetőséget a roxmortsi hétvégén egyenesen a barátnőjéhez hoppanált Londonba. Bár meglepetést akart szerezni, ő lepődött meg amikor odaérve egy másik sráccal találta a lányt. Ezután Ron jó időre félretette a csajozást és inkább a tanulmányaira, na meg a kviddiccsre koncentrált.

Draco és Luna viszont még mindig nem alkotott egy párt. Terry már kezdett a plafonra mászni szőke barátjától. Draco úgy követte a lányt akár egy idomított pudli. Sokan azt gondolták, hogy ebből nem lesz semmi, ha rajtuk múlik így Terry és Perselus összefogtak ellenük.

Már tavaszodott, amikor elérkezett a tavaszi szünet kezdete. Mindenki a vonatot várta. Terry már nem bírta figyelni Draco búskomor ábrázatát így cselekedett. Megkereste Perselust a vonaton, hogy segítséget kérjen.

- Sziasztok! Bejöhetek?

- Gyere csak – intette be Hermione.

- Mit szeretnél? – érdeklődött Harry.

- Igazából nekem Perselus kell. Dracoról van szó... – kezdte.

- Bajban van? – kérdezte Piton.

- Nem csak már annyira sajnálom őt. Egész nap csak sóhajtozik Luna után, amikor meg vele van olyan, mint egy kutya. Én még nem láttam embert ennyire szerelmesnek!

- Tudja, hogy itt vagy? – kérdezte Harry vigyorogva.

- Persze, hogy nem!

- Akkor halott ember vagy – vágta rá Perselus.

- Inkább leszek halott, minthogy még egy napig bámuljam a bánatos kölyökkutya fejét! Már nem bírom nézni a beletörődött kifejezést az arcán! – kiáltott föl idegesen. Ezen a többiek jót nevettek.

- Nem gondoltam volna, hogy Draco ennyire papucs. Luna furcsa az tény, de nem eszik embert –kezdte Ginny.

- Esetleg mondott neked valamit Dracoról? – kérdezett rá Perselus.

- Kedveli őt, a szőke hercegének hívja. Állandóan együtt vannak még a szünetek alatt is. A múlt hónapban valami hugrabugos elhívta randira, de ő nemet mondott, pedig a srác imádja a varázslényeket. Szerintetek? – kérdezte a lány.

- Ezek szerint bejönnek egymásnak, de akkor miért nem jöttek még össze?

- Azt nem tudom, de ha Draco komolyan szereti, akkor szerintem az lesz a legjobb, ha elmennek randizni és bevallja neki a dolgokat – tanácsolta Hermione.

- Akkor szervezzük nekik randit? Mondjuk az varázskertbe? – hozakodott elő vele Piton.

- Na nem is rossz! Akkor a hadművelet elindult – emelte föl pacsira a kezét Terry, mire a többiek is belecsaptak.

Dracónak több nagyon is jó indoka volt arra, hogy nem lépett a lány felé. Az első és legfontosabb a Luna által mesélt szörnyűség volt. A második a saját múltja. Azonban volt egy harmadik tényező név szerint Lucius Malfoy.

Narcissa élete is kezdett egyenesbe jönni. Lassan körvonalazódni kezdett előtte egy lehetséges jövőkép. Szinte minden nap tanult egy-egy bűbájt. Draco pedig hetente küldött neki újabb és újabb könyveket. Lunáék háza volt az első, amit a nő sikeresen átrendezett belülről. Ezután pedig Andromeda és férje otthona következett. A hatás olyan jól sikerült, hogy még Molly is a csodájára járt. Sőt mi több a házra tervezett átalakításokkal személyesen kérte föl a nőt. Így amikor a fiatalok tavasszal hazalátogattak egy teljesen új otthonba léphettek be. Luna édesapja hálából ingyenes hirdetést adott föl az újságjában és Molly az ikreket is rávette, hogy Cissy alakíthassa át a boltjukat.  Így már csak egyetlen akadály hárult Narcissa elé, még pedig a börtönben lévő férje.

Cissy minden héten meglátogatta őt. Sokat mesélt Dracoról és a barátaitól. Azonban amikor Lucius megtudta, hogy fia kikkel barátkozik és felesége lassan boldogul nélküle is megpróbálta teljesen összetörni őt lelkileg. Cissy ezután már alig látogatta és tavasszal végül döntésre jutott.

- El akarok válni Luciustól – vallotta be csöndesen Andromedának.

- Éppen itt az ideje Cissy kedves. Ne haragudj, hogy ezt mondom, de már előbb kellett volna – vágta rá nővére. Közben Ted megérkezett unokájával.

- Sziasztok, na nézzétek mit hoztam – gügyögte a kék hajú apróságnak.

- Doráék elindultak? – érdeklődött a nő.

- Igen már Romániában vannak. A zsupszkulcs pontosan indult.

- Mennyit nőtt! Bevallom én is nagyon szeretnék egy unokát. Draco sokszor mesél nekem Lunáról, de eddig még nem történt köztük semmi. Ráadásul nem tudom, hogy fogadja majd, ha megtudja, hogy el akarok válni az apjától – panaszolta Cissy.

- Már előbb kellett volna Cissy kedves. Lucius egy önző és kicsinyes ember és most nem az elvekre célok. Képes volt feláldozni titeket az „ügy” érdekében – morogta Ted. Cissy szomorúan lehajította a fejét.

- Mikor mondod meg neki? – kérdezte nővére.

- Azt hiszem, még ma közlöm vele a hírt és beadom a válópert – jelentette ki.

- Ha bármiben segíthetünk, csak szólj – erősítette meg Ted.

 

Ezután a nő elment az Azkabanba, hogy közölje döntését a férjével is. Lucius napról napra rosszabbul nézett ki és emiatt a nőnek bűntudata támadt.

- Szia, hogy érzed magad? – kérdezte a nő. Lucius csak undorodva válaszolt.

- Szerinted? Egy mocskos cellában rohadok majd hosszú évekig.

 

- Tudod Draco ma jön haza az iskolából... – kezdte a nő, de férje nem igazán örült ennek.

- Na és? Mit kezdjek vele? Talán átveszi a helyem? Mondjuk másra sem jó – vetette oda Lucius, mire a nő arca megfeszült.

- Lucius volt valaha is akár egy pillanat, amikor szerettél engem vagy a fiunkat?

A férfi ránézett, majd elhúzta a száját. Így visszagondolva igen, tetszett neki a dekoratív és szófogadó feleség látszata valamint az aranyvérű trónörökös gondolata, de nem.

- Nem. Igazából csak trófea voltatok. Eszközök, amikkel magasabbra törhetnek. Te egy kirakati baba voltál, aki kedvesen mosolyog és bólogat akár egy házimanó. Draco pedig talán addig jelentett nekem valamit ameddig Potter elő nem került. Azután viszont csak szégyenkeztem miatta – fejezte be egy önelégült vigyor kíséretében. Narcissa pedig döntött.

- Elhagylak Lucius. Beadtam a válópert és még csak az aláírások se kell hozzá, mivel idebent leszel az örökkévalóságig – jelentette ki a nő, majd ellépett a cellától, mivel Lucius üvöltve rontott neki a rácsoknak.

- Ha kiszabadulok megöllek! – esküdözött a férfi.

- Állok elébe.

- Tudod miért nem szerettelek? Mert unalmas voltál! Minden héten megcsaltalak valakivel és minden alkalom jobb volt, mint amiket veled töltöttem! Akármi is történik velem, a Malfoy név fennmarad Dracóban! – üvöltötte a férfi, mire Narcissa kissé elhúzta a száját.

- Úgy érted Black? Draco elhatározta, hogy nevét változtat. El akarja felejteni a múltját és újrakezdeni. Ég veled Lucius, a soha viszont nem látásra –köszönt el a nő, majd távozott. Lucius pedig üvöltve rángatta a rácsokat, de mindezt hiába.

 

Narcissa Black hosszú évek óta először érezte magát igazán szabadnak. Azonnal ki is sietett az állomásra fia elé. Néhányan megbámulták a régi „barátaik” közül, de egy se ment oda hozzá. Amikor a vonat begördült az állomásra a boszorkánynak nem sokat kellett rá várni és Draco gyorsan meg is jelent. Szélesen rámosolygott fiára, aki boldogan ölelte át a nőt. Pár méterrel arrébb Luna szalad oda édesapjához, majd odamentek köszönni Dracoéknak.

- Narcissa, Draco. Örülök, hogy láthatom önöket. Fiatalember én mondom, az édesanyja csodákat művelt az otthonunkkal. Ha lesz időd gyere és nézd meg személyesen – ajánlotta föl a férfi.

- Úgy lesz Mr Lovegood, majd valamelyik nap meglátogatom önöket – vágta rá a fiú.

- Sajnos nekünk most mennünk kell. A mielőbbi viszont látásra – hajolt meg a férfi, majd sietősen távoztak Lunával.

- Mi lesz a menetrend? – kérdezett rá a szőke fiú. Közben látták amint Harry messziről intett feléjük egyet Perselus és Hermione társaságában. Cissy szeme kikerekedett a döbbenettől.

- Ő lenne Perselus fia? – kérdezett rá.

- Igen. Jó srác csak kissé mogorva tud lenni, de tekintve, hogy ki az apja ezen senki se csodálkozik – mesélte a srác. Látták amint Hermione odaszalad a szüleihez, majd őt Peselus is követi bár jóval lassabban és végül közösen elindulnak kifelé. Draco és édesanyja végül hazahoppanáltak.

- Na és mi a helyzet veled és Lunával? – érdeklődött Cissy fiától, aki eléggé zavarba jött.

- Na de anya! Ilyesmiről nem illik faggatózni – méltatlankodott.

- Ez az összes szórakozásom, ne legyél velem fukar kisfiam – noszogatta a boszorkány. Közben Draco lepakolta a táskáját és besietett édesanyja után a konyhába ahol finom illatok terjengtek. Draco döbbenten nézett körbe a helyiségben.

- Anya, ezt mind te csináltad? – lepődött meg. Cissy büszkén húzta ki magát.

- Igen. Tudod Molly Weasley fantasztikus szakács. Amikor a házukat alakítottam át ő volt olyan kedves és megtanított néhány dologra. Sőt odáig fajult a helyzet, hogy ő is saját vállalkozásba fog. Főzni fogja tanítani a boszorkányokat és varázslókat! Én mondom zseniális az a boszorkány. Még engem is megtanított főzni – kuncogta a nő. Draco boldogan figyelte édesanyja kipirult arcát, hogy mennyire nyugodt és kiegyensúlyozott most. Visszaemlékezett, hogy mikor látta őt utoljára így mosolyogni, de végül arra jutott, hogy soha.

- Nagyon örülök neki, hogy boldog vagy – jegyezte meg a fiú.

- Az ám! Mond csak mikor tervezted a névátírást? – érdeklődött a nő.

- Szerintem már holnap elmegyek a minisztériumba, de előbb még bemegyek hozzá… - húzta el a száját a srác. Cissy felsóhajtott, majd úgy döntött belekezd.

- Nem kell bemenned hozzá. Én már elmondtam neki ma reggel és mást is… - hadarta a nő.

- Mégis mit? – vonta össze szemöldökét a fiú. Volt egy sejtése, de nem akarta előhozni édesanyja előtt.

- Mivel te névváltoztatásra adtad a fejed, én is követem a példádat. Sajnálom Draco, de elválok apádtól. Lucius sohasem szeretett engem, se téged. Neki Mi csak eszközök voltunk a sikere elérésében. Ezt most is kifejtette, sőt… megfenyegetett, hogy ha kiszabadul, akkor meg fog ölni és ebben nem is kételkedem. Édesapád sohasem volt épelméjű – fejezte be a boszorkány. Draco nem lepődött meg, de egy ideig csendben volt. Igen, mindig is sejtette, hogyan érez igazából az apj, de valahol rosszul esett neki.

- Oké… akkor menjünk együtt holnap – ajánlotta a fiú. Cissy boldogan bólintott, majd közösen megebédeltek. Éppen csak végeztek az ebéddel, amikor egy bagoly kopogtatott az ablakon.

- Hát te? – lepődött meg a fiú, de fölismerte Terry madarát Hermészt. A bagoly beröppent, majd letette az asztalra a jegyet éss egy kis cetlit.

 

Szia Draco!

Bocsi, ezt elfelejtettem. Holnapután menjünk ki a Varázskertbe hármasban Lunával. Találkozzunk tízkor a bejáratnál.

Üdv: Terry

Ui: Csókoltatom édesanyádat!

 

- Milyen udvarias fiú – ámuldozott a nő.

- Kék vérű, mit vársz tőle? Viszont, ha nem gond akkor kihasználnám a potyajegyet – mutatta föl.

- Rendben, úgy is lesz még egy csomó időnk együtt – vágta rá az édesanyja.

 

Nem sokkal ez előtt Luna is megkapta a jegyet és örömmel válaszolt is rá. Imádta a Varázskertet. Édesapja ugyan nem mondta ki nyíltan, de lánya leveléből azt vélte fölfedezni, hogy egyetlen kislánya erős érzelmeket táplál a Malfoy fiú iránt. Eleinte zavarta a dolog, de amikor megismerte őt, a véleménye megváltozott. Most viszont másról szeretett volna beszélni a lányával.

- Mond csak kicsikém, mit gondolsz arról, ha egy szülő ember elveszíti a párját, de később talál magának valaki mást? – kérdezte csevegő hangon. Luna kíváncsian nézett az apjára. Életében először hallotta ilyesmiről beszélni.

- Találtál valakit? – bukott ki belőle a kérdés, mire az apja megmerevedett.

- Kicsoda? Én? Nem! Bár… zavarna, ha úgy lenne? – kérdezte kissé idegesen. Luna elmerengett, majd mérlegelte a helyzetet.

- Szerettem anyát és hiányzik, de őt már nem lehet visszahozni. Amennyiben találnál magad mellé valakit, áldásom rátok. Csak annyi feltételem van vele szemben, hogy szeressen téged. Elvégre két év és főiskolára vagy egyetemre megyek, az is lehet, hogy külföldre és te egyedül maradnál – mutatott rá a lány. Az apja bőszen bólogatott.

- Nos… tudod pár hete volt a szokásos minisztériumi ellenőrzés, viszont most nem Mr Anderson volt nálunk, hanem egy ifjú hölgy. Név szerint Ms Annabella Goldsmith. Tudod ő különleges személyiség, és mugli származású. Ő is imádja a varázslényeket. Még nincs köztünk semmi, de néhányszor találkoztunk. Azt mondta szeretne megismerni, ha neked is megfelel – dünnyögte az apja vöröslő képpel.

- De hiszen ez szuper, apa! Hívd meg estére, csinálok valami finomat. Ha gondolod segítségként elhívom Dracót. Ő elég sokat tud beszélni, ha kifogynánk a témából – ajánlotta a lány.

- Akkor ez olyan lenne mint egy dupla randi? – kérdezte nevetve a férfi.

- Majdnem… Gyorsan írj neki levelet, jöjjön este hatra – sürgette a lány, majd ő is gyorsan lefirkantotta a levelet.

 

Luna baglya alig fél óra múlva már Draco ablakán kopogtatott. A fiú érdeklődve bontotta ki a levelet, majd vigyorogva sietett édesanyjához.

- Ezt nézd anya, Lunától jött – lobogtatta meg a pergament, majd elkezdte fölolvasni.

 

Szia Sárkányom!

 

Mit szólnál egy dupla randevúhoz nálunk velem és az apám új barátnőjével? Jobban mondva inkább gardedámnak kellenénk nekik. Most fogunk először találkozni, kérek gyere és ments meg! Este hatra várunk, de nyugodtan jöhetsz előbb is.

 

Puszil, Luna

 

- Xeno említette, hogy van egy fiatalabb boszorkány, aki élénk érdeklődést mutat az irányában, de nem gondoltam volna, hogy ez ennyire komoly! Jajj, ez annyira jó hír! – lelkendezett a nő. Dracco elmélázva figyelte az anyját.

- Anya, ha te is találnál valakit, áldásom rátok! – jelentette ki a fiú, mire édesanyja csak pislogni tudott. Ő benne meg se fordult, hogy bármikor is új partnet keressen maga mellé.

- Szerinted én kellenék bárkinek is? A nevem bemocskolták, nem értek semmihez, nincs vagyonom, és már nem vagyok olyan szép és fiatal mint régen – sóhajtott föl a nő.

- Most viccelsz? Még mindig gyönyörű vagy! Az miatt meg ne izgulj, hogy valakinek hátsó szándéka van, majd kiderítjük – kacsintott rá a fiú, mire édesanyja megölelgette.

 

 

<<      >>

 
Oldalajánlás
 
Saját írásaim
 
Mások írásai
 
Pontos idő
 
Naptár
2025. Február
HKSCPSV
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
01
02
<<   >>
 
Hirdetőfal

Nimphadora: Sorsdöntő fordulat
13. fejezet
Egyelőre felfüggesztve de nem véglegesen!
 

Nimphadora: Piton fia

Befejezett!

  

 

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Látogatók
Indulás: 2009-06-30
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!