nimphadora
Nvnap

 
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Men
 
Chat
 
Hzi kedvenc

 

 
Piton fia 16

Bejelentsek

 

Dora mr most nagyon unta, hogy mg az gybl sem kelhet fl. Br a fiatalok s a hzimank szinte felvltva voltak nla, mgis magnyosnak rezte magt. Remus azta sem kerlt el s a lny gyantotta, hogy mr nem is fog. Valaholszomor volt emiatt, hiszen mg mindig szerette t. Csakhogy itt volt a msik problma, nv szerint Charlie. Ahogy ezen gondolkozott megjelent nla Hermione.

- Szia, hogy vagy? – krdezte, mikzben lecscslt a n gynak szlre.

- Pocskul. Ebbe bele fogok rlni. Nem kelhetek fl, mg csak plct se vehetek a kezembe. Radsul ma mr ti is visszamentek – nyafogta.

- De Charlie itt lesz, minden nap eljn majd hozzd – felelte a lny.

- Tudom, de annyira sajnlom szegnyt. Minden reggel idehoppanl, aztn vissza a suliba. Ha van szabadrja ismt jn, majd dlutn megint s este megy vissza. Ha gy folytatja ki fog borulni – shajtott fl an.

- Taln ide kne kltznie – pedzegette a lny. Dora erre csak hpogni tudott.

- Na de… de mi nem… vagyis… - itt azonban elakadt.

- Dora, Charlie a fejed bbjtl a lbujjadig szeret, de nem csak tged, hanem a babdat is. Taln ideje lenne vgre dntened. Ha gy rzed, hogy nem tudod viszonozni az rzseit, akkor ezt mond meg neki is. Viszont ha kpes vagy beleszeretni, akkor nincs mire vrnotok – kezdte a lny. Dora tancstalanul meredt r.

- Nem tudom, hogy mit kne tennem. Szerettem s mg most is szeretem Remust, de haragszom r, amirt gy viselkedett. gy rzem, mr nem tudnk neki megbocsjtani. Viszont mg mindig fontos a szmomra. Amiket mondtam neki, nekem jobban fjtak. Msrszrl itt van Charlie. Figyelmes, kedves, trd, vidm, lovagias, mindkettnket akar a babval… - sorolta, majd Hermione kuncogva hozztette.

- Radsul isteni teste van – kuncogta, mire Dorbl is kitrt a nevets.

- Sajnos azt az isteni testet mg nem lthattam – shajtott fel vgl a boszorkny. Hermione erre elkapta plcjt s maghoz intett egy albumot.

- Ez a nyron kszlt Arthurk megrktettk a hz feljtst. Ginny hozta t megmutogatni, aztn itt felejtette. Szerintem tallsz benne rdekes dolgokat – kuncogta, majd tadta a nnek. Tonks rdekldve lapozta vgig. Ltta amint Ginny egy nagy kondrban fz, Molly stemnyeket oszt a tbbieknek. Fred s George egyttes ervel cipelnek egy zskot, majd megtallta amit akart. Charlie flmeztelenl kopcsolt a tetn. Haja szabadon omlott a vllra, majd mikor rjtt, hogy fnykpezik odafordult s integetni kezdett. A ltvny magrt beszlt.

- Te szentsges Merlin – nygtt fl a n.

- Ne rts flre, de az sszes Weasley src kzl a legjobb. Bill ugyan helyes, de a testfelptse Charlie-hoz kpest sehol sincs. Percy-rl inkbb egy szt se. Az ikrek nem rosszak, de nem akkora szmok. Ron meg… ht a fizikuma nem ptolja az agyi s rzelmi kapacitst – kuncogta a lny.

- Szval nem jn be Ron? – rdekldtt a n, de ekkor hirtelen kinylt a szoba ajtaja s megjelent Charlie.

- J reggelt – ksznttte Tonksot, s egy szl rzst adott neki.

- Hel – integetett neki Hermione.

- Szia, ha magntermszet a dolog, akkor ksbb visszajvk – ajnlotta.

- Nem! Igazbl csak az albumot nzegettk s kivesztk a Weasley pasikat – kuncogta Hermione.

- , gondolom a btym nyert, utna meg az ikrek, meg Ron – hozakodott el vele a src, mire a lnyok nevetni kezdtek.

- Ennl nagyobbat nem is tvedhettl. Charlie, csak nzz magadra, magas vagy, izmos, helyes. St rlad a tesztoszteron, mr bocsi. Azok a kpek… A mugli nk slyos pnzeket fizetnnek csak azrt, hogy lssk, amint ledobod az inged – heccelte Hermione. Charlie erre a fle tvig elvrsdtt.

- Hermione! Ne mondj ilyeneket, ez nem illik – kezdte zavartan.

- Ht nem cuki? A teste akr egy isten, de olyan rtatlan, mint egy brny – kuncogta Hermione, mire Dora is elmosolyodott, majd kvncsian kezdte mregetni a srcot.

- Ok, valami bjitalt szedtetek be vagy ittatok? Nem szoktatok ilyenek lenni… Dora… Mirt nzel gy? – krdezte a src zavartan, s mr a karjait is sszefonta mellkasa eltt.

- Csak ersen szuggerllak, hogy milyen lehetsz lben a pulver alatt – kezdte komoly kppel a lny.

- Rajta Charlie, dobd le, n addig elfordulok – biztostotta Hermione, majd htat fordtott a prosnak. A src elszr azt hitte csak viccelnek, de ltva Dora furcsa pillantst egy hirtelen mozdulattal lerntotta magrl a pulvert, majd elkezdett kibjni a trikbl is. Dora ttott szjjal nzte a msikat.

- anym… mami, mami, mami – nygte, majd a hasra tette a kezt. Mire Charlie ijedten lpett oda hozz s kezdte el lelgetni. Hermione is ijedten fordult oda.

- Hha – nygtt fl a lny az izmos frfi lttn, majd a vrsl fej Dort kezdte el fixrozni.

- Dora, hol fj? Hvom a gygytt – aggodalmaskodott a src, mikzben a lny mellett lt az gyon szorosan tartva t. Dora hajszne a szivrvny minden sznben pompzott.

- Ne… nem kell, csak engedj el – nygte a lny, mire a src eltvolodott tle.

- Rendben, de… nem rtem – ellenkezett a src. Hermione azonban mr beharapta als ajkt, nehogy kitrjn belle a rhgs.

- Dora… te most… - kezdte a msiknak, mire az mr szinte lngol kppel pnikolt be.

- Hermione! Kifel – kldte ki a lnyt mire az harsnyan felnevetett. Szerencstlen Charlie csak ott llt fell semmiben s aggodalmasan figyelte a lnyt.

- Dora, n mr semmit sem rtek, most rosszul rzed magad vagy nem? – krdezett r a src.

- Egyltaln nem vagyok rosszul, st… - nygte a lny, mire a src ismt odalpett hozz, majd letrdelt az gy mell.

- De valami van, elrulnd vgre? – srgette a lnyt, mire az vrsl fejjel hanyatlott vissza az gyra.

- Elmondom, csak vegyl fl valamit – srgette a msikat. Charlie magra rntotta a trikjt, majd visszament a lny gya mell.

- Teht? – krdezte, de izmos karja s a testre feszl atlta ltvnya egy nygst csaltak ki Dorbl.

- A francba a terhessggel – mordult fl a n idegesen.

- Dora, ruld mr el vgre, hogy mi bajod van – srgette a src, mire mr abszolt nem rtett semmit.

- Semmi csak… iszonyatosan kvnlak. Mr a csupasz mellkasod ltvnytl is teljesen ksz vagyok, ht ennyi. St ha most nem lennk terhes valszn mr beleprseltelek volna az gyba s ki sem engednlek onnan – hadarta szinte egy szuszra. Charlie dbbenten nzett r, majd arcra dvzlt vigyor lt ki.

- Ezek szerint tetszem? – krdezett r.

- Most hlyskedsz? Hihetetlenl nzel ki s radsul a jellemed s szemlyisged tkletes. Mintha csak egy knyvbl lptl volna el. Mg meg se szletett a gyerekem, de a mhem mr azrt knyrg, hogy neked is szljek gyereket. Szerinted? – krdezte kiss indulatosabban, mire Charlie vatosan elre hajolt s egy apr cskot lopott a msiktl.

- Csak nyugalom. Rengeteg idnk lesz letnk vgig – mosolyogta a frfii, mire Dora szeme kikerekedett, ahogy megltta a msik kezben lv rzsaszn kves gyrt. – Nymphadora Tonks, lennl letem prja s gyermekeink desanyja? – krdezte mire a n arcn patakokban kezdett el folyni a knny. Vgl meghatottan blintott egyet.

- Igen – szipogta, majd megcskolta a srcot, aki majdnem elbgte magt. Vgl az ujjra hzta a gyrt. ppen idben, mert a kvetkez pillanatban kopogtattak s Harry jelent meg az ajtban.

- Nos… gratullhatok? – krdezte vigyorogva, mire Dora maghoz intette.

- Te tudtl rla? – krdezte.

- Igen Charlie tlem is megkrte a kezedet, ahogyan az apdktl is tegnap ks este – meslte Harry. Dora mosolyogva nzett a frfira s ismt megcskolta.

- Szeretlek – suttogta mg magt is meglepve.

- Ht szp pr lesztek egytt. A tbbiek is gratullnnak, bejhetnek? – krdezte Harry, majd kisvrtatva megjelent Perselus s Hermione is. A vidm hangulatot nmileg bernykolta, hogy a fiataloknak aznap vissza kellett mennik Roxfortba. Viszont Charlie bejelentette, hogy bekltzik a nhz.

 

A vastllomson nagy volt a tumultus, mindenki igyekezett j helyet tallni magnak. Mr Harry is majdnem flszllt amikor a tmegben flfedezte Remust. A frfi ttovn indult el fel.

- Harry – ksznttte.

- Szia, kiss elkstl… minden szempontbl – jegyezte meg Harry.

- Tudom, Charlie tegnapjszaka nlam volt. Mi megbeszltk a dolgot. Br szeretem Dort, de nem tudnk neki boldog letet biztostani. Nem csak a mr felsorolt problmk miatt, hanem legfkppen magam miatt. Nem akarom, hogy a baba egy nsanyargat apa mellett njn fl. rtam kt levelet. Egyiket Dornak, a msikat pedig a babnak. Charlie elmondta, hogy kisfi lesz s Teddy lesz a neve. Rd szeretnm bzni ket. Amikor gy rzed, hogy Dora elg ers lesz hozz, add t neki ket. Ami Teddy levelt illeti… Dorra bzom a dnts jogt, hogy tadja neki egy napon vagy megsemmisti - fejezte be majd tnyjtotta azokat Harrynek. A fi gy rezte mintha a frfi rkre akarna elbcszni.

- Remus… amiket mondtam n sajnlom. Br tuti, hogy Sirius beverte volna a kped s anytl is biztos kaptl volna, de attl mg a bartjuk maradnl. Remlem, azrt nem tnsz el rkre – fejezte be.

- Nem, viszont most egy idre elutazom. Kpzeld, Amerikban kaptam egy jsgri llst New Yorkban. Kifejezetten egy magamfajtt kerestek. Holnap indulok zsupzskulccsal - meslte mosolyogva.

- De hiszen ez tk j! Gratullok. Na s mikor jssz haza legkzelebb? – rdekldtt.

- Egyhamar biztos nem, de te brmikor kijhetsz majd hozzm s remlem, hogy az eskvdre majd meghvsz – pedzegette.

- gy lesz. Hinyozni fogsz – lelte t Harry.

- Te is nekem, de most ez a legjobb mit tehetek. Na lassan ideje felszllnod – noszogatta Harryt, aki csak blintott, majd felszllt a vonatra. Az ablakbl mg intett prat a msiknak, mg Remus el nem tnt a tmegben. A tbbiek rdekldve vrtk a beszmolt.

- Nos? – krdezett r Piton.

- Amerikba megy kapott egy lls New Yorkban. Mr nem igazn fog visszajnni, de engem szvesen fogad brmikor. Hagyott kt levelet, egyiket Dornak a msikat pedig a kicsinek – felelte Harry.

- Ez szomor. Mrmint rlk neki, hogy Charlie meg Dora egy pr lesznek, de azrt sajnlom Remust – suttogta Ginny.

- Azt grte az eskvmre visszajn – bkte ki Harry majd flnken oldalra sandtott. Ginny hatalmas csillog szemekkel nzett r, majd megcskolta. Ron inkbb gy dnttt, hogy megkeresi Terryt s elbeszlget vele egy kicsit a megismert lnyokrl. Harry s Ginny viszont folytattk egyms manduljnak tanulmnyozst. Perselus s Hermione egy-egy knyvbe temetkezve leveleztek egymssal.

P: Komolyan ezek vgig ezt fogjk csinlni? – rta le kiss felhborodottan.

H: Taln fltkeny vagy? Akr mi is csinlhatnnk… - ajnlotta fel Hermione. Perselus nyelt egyet. Mg senkinek nem mondtk, hogy k egytt vannak.

P: Bevallom flek egy kicsit – firkantotta a lapra a src. Hermione csak elmosolyodott, majd kivette a msik kezbl a knyvet s odahajolt hozz. Persze Ginnyk ezt az idpontot vlasztottk arra, hogy eltvolodjanak egymstl gy lben nzhettk vgig a msort. Perselus s Hermione el is felejtkeztek a klvilgrl olyannyira, hogy Hermione keze mr majdnem rtallt a fi gykra, mikor meghallottk Harry torokkszrlst. Hirtelen sztvltak s krdn nztek a ttott szj prosra.

- Igen? – Krdezett r Hermione.

- Ez meg mi volt? – nygte ki Harry.

- Aminek ltszott, ti is ezt csinlttok az els fl rban. Mg Ron is elmeneklt – jegyezte meg a lny.

- Azrt nem teljesen. Mi csak cskolztunk, ellenben Te mr majdnem rmsztl Perselusra – jegyezte meg Ginny somolyogva. Az emltett a fle tvig elvrsdtt.

- Teht? Mita tart? – pedzegette Harry.

- Tegnap este…  - vlaszolta Perselus kiss zavartan.

- Akkor ezrt volt olyan jkedved reggel, de… vrjunk csak? Merlinre… ti mst is csinltatok – nygtt fl Harry mire Ginny harsnyan felnevetett.

- Na s ha csinltunk? Senkinek semmi kze hozz, legyen elg annyi, hogy isteni volt – somolyogta a lny. Perselus ttott szjjal meredt r.

- Hermione! – kiltott fl.

- Gondolom nem csak teljestmnyvel vagy megelgedve… igazak a pletykk, tnyleg akkora van neki? – krdezte Ginnyi szemldkt emelgetve mire most mind a kt src kiakadt.

- Ginny! – kiltottk egyszerre.

- Harry, ha ez vigasztal, akkor te is megnyugodhatsz – kacsintott r Hermione, mire a src flsen maga el emelte kezt, csakhogy eltakarja magt.

- Ti perverzek vagytok – nygtt fl.

- Ugyan mr? Azt hiszitek, csak ti beszlhetitek ki a lnyokat? – nzett rjuk szkeptikusan Hermione.

- Na j, de…azrt nem kn ennyire kiveszni a dolgot – hpogta Perselus. Vgl Harry s Perselus gy dnttt inkbb stlnak egyet.

- Ht haver, Hermionval nehz dolgod lesz – kezdte Harry.

- Mirt? – krdezte gyanakodva Perselus.

- Csak mert ugye Viktor volt neki az els s… mint tudjuk, az lsportolk elg jl teljestenek – pedzegette Harry.

- Mr bocs, de Viktor hozzm kpest smafu. Hermione tegnap ktszer is elment… - vgta r bszkn Piton. Harry szeme erre felcsillant.

- Tants mester – nygte ki, mire Perselus elnevette magt.

- Most komolyan? – krdezte Perselus.

- H, a haverjaim kzlte vagy a legtapasztaltabb. Mivel se apm, se keresztapm gy valakitl segtsget kell krne, mert szerintem n iszonyat bna vagyok – nygtt fl a src.

- Ht majd tarthatunk egy kis gyorstalpalt, ha gondolod. Este menjnk le a szksg szobjba – ajnlotta Perselus.

A visszafel vezet ton semmi extra nem trtnt leszmtva, hogy Ron kiakadt amikor megtudta, hogy Hermione s Piton egytt vannak. Persze a lny gyorsan lerendezte, hogy neki ne rendezzen jelenetet, amikor egsz sznet alatt egy idsebb lny utn kajtatott. Vgl a Weasley src befogta. Mr majdnem bertek az llomsra, amikor megjelent a kupjuk eltt Malfoy.

- Hel. Hallom Grangerrel kavarsz – jtt az elms megllapts. Perselus gy nzett a szke fira, mint akit mindjrt megtkoz.

- Elszr is n nem kavarok senkivel. Hermione s n egy prt alkotunk teht krnk egy kicsivel tbb tiszteletet – morogta a src. Draco gy tnt sszezavarodott, mert csak hpogni tudott.

- n… ok… bocs… - kezdte, de Hermione megnyugtatta.

- Nyugalom, nem fog megenni, csak kicsit morgs ma – somolyogta a lny, majd rmarkolt Perselus combjra, mire az ugrott egyet. Draconak el kellett fojtania egy kitrni kszl vigyort.

- Ltom j kezekben vagy. Szerintem Hermionval mg az apd is elgedett lenne – vallotta be, majd visszastlt a sajt kupjukba.

- Ht ez azrt rendes volt tle – jegyezte meg Ginny. Vgl mosolyogva beszlgettek tovbb. Persze a Roxfortban futtzknt terjedt a hr miszerint Hermione Granger lecsapott az ifjabb Pitonra. Radsul a hr miszerint Weasey professzor megnsl teljes letargiba ejtette a hatodik s hetedik vfolyamos lnyokat. Hermione mg nem is gondolta, hogy nem csak a lnyok megvet pillantsaitl kell tartania, hanem egy sokkal veszlyesebb szemprtl is.

 

<<      >>

 
Oldalajnls
 
Sajt rsaim
 
Msok rsai
 
Pontos id
 
Naptr
2025. Jlius
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Hirdetfal

Nimphadora: Sorsdnt fordulat
13. fejezet
Egyelre felfggesztve de nem vglegesen!
 

Nimphadora: Piton fia

Befejezett!

  

 

 
Szavazs
Lezrt szavazsok
 
Ltogatk
Induls: 2009-06-30
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.