Beszélgetések
Még az idő is megállt a konyhában. Lily szája elé tette kezét és próbált úrrá lenni kavargó érzésein. Harry összeráncolt szemöldökkel figyelte a kialakuló helyzetet, míg Perselus támasztékot keresett az asztal szélében.
- Hogy mit mondtál? – kérdezett rá alig hallhatóan. Lily hol fiára, hol a férfira nézett, már nem tudta mit is mondhatna.
- Amit mondtam, az igaz… ha utána számolsz, te is rájöhetsz – kezdte rekedten a boszorkány.
- Csak egyetlen egy alkalom volt! Kizárt, hogy a fiú az enyém legyen! Nem mellesleg kiköpött Potter! Csak nézz rá, aztán rám! Hol van itt a hasonlóság?! – mutatott kettejükre. Harry felvonta jobb szemöldökét és karba font kézzel dőlt neki a hűtőnek.
- Mázli, hogy nem hasonlítunk – dünnyögte, mire Lilytől kapott egy szúrós pillantást.
- Már pedig Harry a te fiad. Az az egyetlen alkalom pedig pont elég volt hozzá. Ami pedig a hasonlóságot illeti, a Potterekkel emlékezz csak vissza, hogy a nagyanyád és James édesanyja féltestvérek voltak – állt le vitatkozni a nő. Perselus megrázta a fejét, ez az egész annyira abszurd volt.
- Akkor se hiszem el – jelentette ki. Harry felnyögött és ellökte magát a hűtőtől. Már kezdett elege lenni a családi drámából.
- Hé, a dolog nekem is új, még se hisztizek úgy, mint egy kiskölyök, csak elfogadtam, ennyi, kész. Nem értem mit kell ezen problémázni? Nem várok el magától semmit, se anyagilag se érzelmileg. Nekem nem volt apám, nem tudom milyen az, ha van az ember mellett, és így nem is hiányzik. Én adok magának egy esélyt, ha akar megismerhet, ha nem az se baj. Viszont egyet kijelenthetek, ha bántja az anyámat, ha csak egyszer is sírni fog maga miatt azt megkeserüli – sziszegte. Szeme összeszűkült és fenyegetőn nézett a férfira. A mágia csak úgy örvénylett körülötte, majd hirtelen mintegy varázsütésre elcsendesedett. Perselus csak pislogni tudott, annyira meglepte a jelenet.
- Ez akkor is abszurdum.
- Nem az, ugyanis James steril volt – zárta rövidre a témát Lily. Perselus már nem vitatkozott, csak meredten bámult maga elé. Élete szerelme ott volt előtte és életben volt, ráadásul volt egy fia.
- Én ezt egyszerűen nem…
- Tudjuk, nem hiszi el! Mit csináljak, megátkozzam? Nem álmodik, ha arra gondol – vetette oda Harry. Már most kezdett elege lenni az egészből.
- A fájdalom nem feltétlenül kelti föl az embert álmából, én már csak tudom – suttogta rekedten. Harry végül úgy döntött neki ennyi mára bőven elég volt, így elindult kifelé.
- Harry, hova mész?! – szólt utána édesanyja.
- A szomszédba, majd valamikor jövök – szólt vissza.
- Harry Evans, nem hagyhatsz csak úgy itt! Állj meg, ha hozzád beszélek – kezdett el hisztériázni a boszorkány.
- Anya, ha itt maradok csak veszekedés lesz a vége, beszéljétek meg a dolgokat, higgadjunk le és majd utána beszélhetünk. Addig odaát leszek – fejezte be majd alaposan bevágta az ajtót. Lily idegesen beletúrt a hajába.
- Én mondom, lassan kitépem az összes hajam. Hol van az én rendes és aranyos kisfiam? Mióta bejelentettem a költözést kifordult magából és lázadozik – hadarta a nő, majd visszatért a serpenyőhöz.
Harry kissé feldúltan érkezett meg a szomszédba, valakivel feltétlenül beszélnie kellett és csakis egy valaki jöhetett szóba, Hermione. Bár csak előző nap találkoztak először, olyan érzése volt, mintha régóta ismernék egymást. Odaérve az ajtó elé bekopogott. Kisvártatva Mr Granger nyitott ajtót.
- Jó napot, Hermione itthon van? – érdeklődött.
- Szia, Harry, igen az emeleten van menj csak föl hozzá – mondta a férfi. Harry levette a cipőjét és elindult az emelet felé. Ugyan még nem járt itt, de úgy volt vele majd csak megtalálja a lány szobáját. Így is lett. Hermionét az ágyon feküdve találta, amint éppen elmélyülten írogat valamit egy darab pergamenre.
- Szia, apukád engedett be – köszönt rá Harry.
- Szia! – ült föl a boszorkány és megpaskolta maga mellett az ágyat. – Foglalj helyet pár perc és végzek – mondta.
- Házit írsz? – érdeklődött a srác.
- Nem csak egy levelet egy barátnak – pirult el a lány.
- Egy barátnak? – vigyorgott rá Harry.
- Jól van, de Ronnak el ne áruld. Tudod tavaly volt egy Trimágus tusa a három legnagyobb európai varázslóképző között. A Durmstrang választottja Viktor Krum volt és…
- Ja, azt hiszem erről olvastam, Viktor amúgy nagyon profin játszik, jók a bukásai – vágta rá a srác.
- Hát igen… szóval minden lány odavolt érte, kivéve engem. Erre kiderült, hogy pont ez jön be neki – dünnyögte. Harry szája tátva maradt, nem akarta elhinni a dolgot.
- Te meg Krum?! Ez annyira…
- Hihetetlen?
- Nem! Fantasztikus! Na és mi van, akkor ti jártok? – faggatózott.
- Á, nem. Túl nagy a távolság, meg én nem rajongok a kviddicsért, neki pedig az az élete. Semmi közös nincs bennünk, de szoktunk levelezni. Ja és éppen arra reagálok, hogy megismert valami orosz hidra kutatót, aki úgy repül, mint egy sas, olyan gyönyörű, mint egy angyal és olyan bátor, mint egy griffendéles – kuncogta a lány. Harry megvakarta a fejét és elmerengve nézte a pergament.
- Téged ez nem zavar? Mármint, hogy mással összejön.
- Nem, külön életünk van. Na de térjünk át rád, mi szél hozott ide délután hatkor? – szegezte neki a kérdést.
- Hát történt néhány dolog… - kezdte kissé elkedvetlenedve.
- Micsoda?
- Többek közt megtudtam, hogy Sirius Black a keresztapám – húzta el a száját.
- De hiszen ez jó hír! Black professzor nagyon jó fej – lelkendezett.
- Lehet, hogy veletek az, de velem szemben vannak fenntartásai…
- Mégis mik?
- Hogy nem a legjobb haverjának a fia vagyok – dünnyögte a srác. Hermione pislogva nézett rá, majd felnevetett.
- Hehe, ez jó vicc, hogy nem is Potter vagy, ez baromira…- ám látva, hogy a másik nem nevet, hirtelen elhallgatott. – Komolyan?
- Ja, mint kiderült James Potternek nem lehetett gyereke, anyám félrelépett – sóhajtott fel. Hermione nem tudta mit mondjon, vállon veregesse a másikat vagy átölelje.
- Nagyon szomorú vagy?
- Á, nem. Csak furcsa. Tudod nekem nem volt apám, nem tudom milyen az. Róla is csak nagy vonalakban hallottam, hogy jó ember volt, ügyesen párbajozott és kiváló fogó volt. Nagyjából ennyivel ki is futotta anyám története.
- Na és azt tudod, hogy ki az igazi? – érdeklődött a lány.
- Ja, sőt te is tudod. Ki volt szerelmes anyámba? Ki szerette őt és szereti a mai napig? Ki az, akit anyám - sejtésem szerint - hasonlóan szeret, de legalábbis elég fontosnak tart? – sorolta a kérdéseket. Hermione arca egyre sápadtabb lett, majd riadtan nézett a zöld szemekbe.
- Piton? Piton az apád? – kérdezte szinte már-már hisztérikus hangon.
- Ja, nagyon úgy fest – morogta, majd elterült az ágyon. Egy idő után Hermione is leheveredett mellé és csak bambán bámulták egymást. Végül a lány keze automatikusan a fiú orrához ért és végigsimított rajta.
- Mi az? – értetlenkedett Harry.
- Nem is hasonlítotok – bukott ki a lányból.
- Még az a szerencse! Így se vagyok valami hű de helyes, de ha olyan képem lenne, mint neki azt hiszem, örökre egyedül maradnék, elvégre Lily Evansből is csak egy van és kétlem, hogy lenne még egy olyan vak és naiv lány mint amilyen anyám volt ennyi idősen – felelte kissé elkeseredetten. Hermione teljesen elbűvölve érezte magát, ahogyan a smaragdokba tekintett, mintha valami elemi erő kezdte volna húzni feléjük, egyre közelebb és közelebb. Harry lepillantott a lány ajkaira, majd vissza a mogyoróbarna íriszekbe. Annyira közel volt, szinte fájdalmasan közel, mikor a lépcső felől lábdobogásra lettek figyelmesek. Úgy pattantak fel az ágyról, mintha magával a tűzzel játszottak volna. Harry szabályosan levágódott az ágy mellé a földre míg Hermione gyorsan maga elé vette már majdnem kész pergamenjét.
- Kislányom kész a vacsora, Harry ha van kedved csatlakozz – ajánlotta a férfi. A fiú gondolkodás nélkül bólintott, de lefelé menet a biztonság kedvéért még megkérdezte.
- Ugye gomba nem lesz benne? – Hermione kuncogva megrázta a fejét és közölte, hogy az ő családjában mindenki utálja a gombát. Harry így már nyugodtan ülhetett le az asztalhoz, hogy megvacsorázzanak.
Eközben az Evans házban nagy volt a csönd, túlságosan is nagy. Harry távozásával Lily elvesztette az egyetlen kapaszkodóját, az egyetlent, ami elég bátorságot adott neki. Perselus pedig egyáltalán nem segített, hogy kissé oldja a kialakult helyzetet. Hosszú, szinte óráknak tűnő percekig hallgattak. Lily már azt hitte a férfi el is hagyta a házat, csak a halk légvételek és a néha megnyikorduló széklábak jelezték, hogy valaki még van a konyhában.
Mikor már a vacsora sem tarthatta vissza, a boszorkány eloltotta a tüzet és kényszeredetten megfordult.
- Gondolom, hiába kínálnálak, úgy sem ennél belőle – jegyezte meg inkább magának, mintsem a férfinak. Perselus most hátradőlt a széken és karba fonta kezeit.
- Ideje elmesélned mindent…
- De ezen nincs mit mesélni. Albus azt mondta veszélyben vagyunk, és hogy te ölted meg Jamest. Elkeseredett voltam, rémült, féltettem a fiamat így hát elmentünk. Azt hittem csak pár hónap az egész, de végül évek lettek belőle. Már egészen meg is feledkeztem az itteni dolgokról. Miután Albus megszakított velünk minden kapcsolatot jöttem csak rá teljesen, hogy elég szemét módon félre lettünk állítva…
- Albus nem olyan!
- De pontosan olyan és ezt te is tudod. Csak gondolkozz ésszerűen, Perselus. Ha a kisujját nyújtotta feléd, viszonzásként a karodat kérte – bizonygatta a nő.
- Én ezt akkor sem tudom felfogni. Mi oka lehetett rá, hogy titeket félreállítson? Hiszen a Nagyúr meghalt, ő ölte meg! – sorolta a féri. Lily bosszúsan huppant le vele szemben és kezdte el méregetni.
- Úgy látom sikeresen ki is mosta az agyad – állapította meg.
- Ez nem igaz! – tiltakozott a férfi.
- Ó, de igen! Perselus most ugyan azt a munkát végzed, mint Voldemort mellett, csak egy talpnyalója vagy, egy lekötelezettje. Albus szemében mi ugyan olyan bábok vagyunk és voltunk, mint Voldemort halálfalói – hadarta a nő. Perselus a név hallatán behunyta a szemét.
- Ne mond ki a nevét.
- Ez csak egy név, ő már halott és nem fog visszajönni – jelentette ki a nő. Ezután ismét egy ideig csak csöndben tanulmányozták egymást, míg végül Perselus szólalt meg elsőként.
- Most mi lesz?
- Hogy értve?
- Úgy értem veled, veletek, a helyzettel? Mit akarsz, mit tegyek? – tárta szét karjait. Lily nem éppen erre a reakcióra számított. Amiket Harry elmondott azok alapján minimum egy mosoly vagy egy ölelés volt betervezve, nem pedig ez a rideg elutasítás.
- Nem kell tenned semmit, az igazat bevallva nem is nagyon állt szándékomban, hogy eláruljam az igazat Harrynek. Sohasem hiányolta az apját, mert igyekeztem mindent megtenni érte.
- Akkor mégis hogy tudta meg?
- Sirius reggel itt járt és volt olyan kedves, hogy az első ölelés után leordította a fejem és engem okolt James haláláért. Pontosabban azért, mert James aznap tudta meg, hogy steril, ergo Harry nem az ő fia és nem tudott koncentrálni a harcra. Harry csak a veszekedés végére ért le, legalábbis azt hittem. Úgy tett… úgy tett, mint aki semmit se tud, de olyan erővel szorította meg Sirius kezét, hogy az elfehéredett – somolyogta a nő. Perselus kissé kihúzta magát ezt hallva.
- Ezek szerint csak most tudta meg?
- Alig pár órája és nem problémázott rajta ennyit, mint te. Sokkal felnőttebben viselkedik, mint a vele egykorúak, ebben rád ütött – állapította meg a nő. Perselus végül rákérdezett arra, ami igazán izgatta a fantáziáját.
- Na és gondolom Black a beosztás miatt jött ide, melyik házba került?
- A Griffendélbe, bár tény, hogy elég sokáig gondolkozott a süveg – tűnődött el a nő. Perselus vágott egy apró fintort, de igyekezett türtőztetni magát.
- Eléggé zavaros nekem az egész dolog. Hiába próbálom újra és újra lepörgetni a fejemben az eseményeket, mindig elködösül az egész – suttogta a férfi.
- Mármint micsoda?
- Az az este. Megérkezem, Potter holtan fekszik és az emelet felől kiabálást hallok. Felszaladok és látom, amint rátok emeli a pálcáját és készül kimondani a halálos átkot, aztán egy robbanás és legközelebb mikor magamhoz térek, már csak a holttestedet tudom magamhoz szorítani és ő is halott.
- Ha ez megnyugtat az én fejem is teljes káosz. Már jó néhányszor átrágtam magam a dolgon, próbáltalak mentegetni, de igazából én azt sem tudom, hogy kerültél oda, csak az ájult tested láttam a porfelhőben és amit Albus mondott. Akkor annyira dühös és csalódott voltam, hogy gondolkodás nélkül elhittem mindent.
- Mondjuk az nem lehetett nehéz, tekintve, hogy milyen volt a múltam – dünnyögte a férfi.
- Igen, de azt elfelejtettem, hogy te sohasem akartál nekem rosszat, így még Jamesnek se ártottál volna. Hiba volt, amikor elmentünk és hiba volt nem visszajönnünk – suttogta alig hallhatóan. Perselus most először próbált meg kissé közelíteni a másikhoz. Lassan kinyújtotta kezét és óvatosan megfogta Lilyét. A boszorkány lepillantott rá, majd a férfi ónix szemébe nézett.
- Mesélnél róla egy kicsit? – kérte meg a nőt. Lily pedig boldogan kezdett el mesélni fiáról.
Harry csak jó két óra múlva merészkedett haza. Remélte, hogy Piton már nem lesz ott és anyjával se kell túl sokat beszélnie. Azonban nagyot tévedett. Mikor belépett az ajtón a nappali felől hangokat hallott. Kénytelen-kelletlen odament és beköszönt.
- Megjöttem – azzal, mint aki jól végezte dolgát elindult fölfelé.
- Rendben, majd holnap beszélünk kicsim – köszönt el a nő. A megszólítás késként hasított Harry hátába és tudatába. Az anyja csak akkor hívta kicsimnek, ha valami nagyon rossz dolog történik vele kapcsolatban, mondjuk egy mugli oltás vagy egy kellemetlen költözés… lényeg, hogy olyan iramban rohant be a helyiségbe, hogy még a gyertya fénye is majdnem elaludt.
- Ki vele, mi folyik itt? – fakadt ki. Lily ártatlan tekintettel meredt rá.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz – adta az ártatlant.
- Csak akkor hívsz kicsimnek, ha valami nagyon rossz vár rám, ki vele – sürgette őt. Lily sokat mondón nézett Perselusra, aki érdeklődve várta a végkifejletet.
- Csak éppen a fényképeidet nézegettük és meséltem pár történetet Perselusnak – Harry látványosan elsápadt.
- Ugye nem pucér képeket mutogattál rólam? – kérdezte reménykedve.
- Nyugodj meg, elvégre nem egy lánynak mutattam őket – kuncogta a nő.
- Anya! Ne égess már! – rimánkodott a srác.
- Jól van, nem mutogatok többet, a történetek amúgy is jobban érdeklik Perselust – itt Harry ismét mocorogni kezdett.
- Miféle történetek? – bukott ki belőle végül a kérdés.
- Csak azt meséltem éppen, mikor öt évesen kirándulni mentünk és te a szömörce bokrot szemelted ki pisilésre… - kuncogta a nő. Harry feje már javában vörösödött.
- Anyaaaaaaaaaaaaaa! – visította Harry kétségbeesetten.
- Most nem tudom mit vagy úgy oda, elvégre csak Perselusnak meséltem el. Majd ha a barátaidnak mesélem vagy a barátnődnek – somolyogta a nő. Harry keze ökölbe szorult és dühösen meredt a nőre.
- Rendben, ki vele, mit akarsz? – sürgette őt.
- Semmit, csak azt hogy egy kicsit legyünk együtt – hárított a nő. A fiú bosszúsan levágta magát a fotelba és karba font kézzel meredt a kanapén ülő kettősre.
- Ha szemmel ölni lehetne, már halott lennék – jegyezte meg a boszorkány.
- Kétlem, hogy megtenné… - felelte Piton.
- Tehát, mit akartok? Csináljunk úgy, mint egy boldog család? – szegezte nekik a kérdést. A páros egymásra nézett, majd tanácstalanul vissza a fiúra.
- Nem tudom – válaszolták egyszerre. Harry kezdte úgy érezni, mintha óvodásokkal beszélgetne.
- Mindegy… Sikerült megbeszélni a félreértéseiteket? – forszírozta. Perselus kissé kihúzta magát, eléggé feszélyezte, hogy egy fiatal fiú ilyen hangnemben szól hozzá.
- Mind a ketten elmondtuk a saját álláspontunk, de nem jutottunk előrébb – magyarázta.
- Hogy-hogy? – értetlenkedett.
- Perselus és én nem emlékszünk valami tisztán a dolgokra – válaszolta a nő. Harry elgondolkozva nézett az asztalra, majd ismét a felnőttek felé fordult.
- Igazából anya sohasem beszélt erről, elmondjátok mi történt? – nézett rájuk. Elsőnek Lily kezdett el magyarázni, Perselus pedig néha bekapcsolódott. Jó húsz perc után Harry még mindig értetlenül nézett rájuk.
- Valamit nem értek. Hogy került oda Dumbledore? – nézett rájuk.
- Gondolom a riasztó bűbáj jelzett, amikor a halálfalók behatoltak – tűnődött el a boszorkány.
- Az biztos nem! Peter volt a titokgazdátok és ő elmondta a hely létezését a Sötét Nagyúrnak így ő minden ellenállás nélkül léphetett be a házatokba – javította ki Perselus.
- Ez azt jelenti, hogy Dumbledore nem kapott értesítést, hanem simán magától ment oda? – értetlenkedett Harry.
- Nem tudom, lehet, talán… Bár mikor én elmentem hozzá nem úgy tűnt, mint aki a kisujját is mozdítani akarná – merengett el Perselus.
- Tehát Dumbledore megjelent és megállította a támadást… de akkor apát miért nem mentette meg? – bukott ki Harryből. Perselus feszülten mocorogni kezdett. Kissé kínosan érintette a dolog, hogy a fiú még mindig Pottert nevezi apjának, viszont ezt a világ minden kincséért se vallotta volna be.
- Mikor én odaértem James már halott volt, ő csak utánam ért oda.
- De ha utánad ért oda, akkor mégis hogyan volt ideje, hogy megtámadja Őt? – tette fel a kérdést Lily. Harry szeme elkerekedett, majd felpattant és járkálni kezdett.
- Mert nem is volt ott! Mi van, ha nem is ő tette? Mi van, ha nem is azért jött, hogy megmentsen minket, és csak később ért oda? – sorolta kérdéseit a fiú.
- Az ki van zárva! – ellenkezett a férfi.
- Várj! Azt mondtad nem tiszták az emlékeid, ahogyan az enyémek se. Mi van, ha Albus manipulálta őket? – fordult a férfi felé Lily. Piton ismét ellenkezni akart, de végül mégsem tette. Lassan, de biztosan kezdett benne kialakulni egy hatalmas nagy átverés története.
- De mégis miért és mit manipulált volna?
- Passz, de ha ez igaz, akkor talán nézzük meg az én emlékeim. Kicsi voltam, és éppen ezért nem hiszem, hogy az enyémekhez hozzányúlt volna – hadarta Harry, majd gyorsan odarohant a nappali szekrényéhez és kivett belőle valamit.
- Egy merengő? – lepődött meg Piton.
- Igen, Harry addig könyörgött míg öt éve beszereztünk egyet. Kíváncsi volt milyenek voltak a nagyszülei és persze James is.
- Akkor meg lehet csinálni? Valahogy elő tudjuk szedni az emlékeimet? – sürgette őket Harry. Lily várakozva nézett Perselusra, hátha az tud mondani valamit a dologgal kapcsolatban.
- Van rá mód, de nem lesz kellemes… - suttogta a férfi.
- Ha ezzel tisztázzuk a dolgot, legyen – jelentette ki a fiú. Perselus a fotelra mutatott, mire Harry azonnal helyet foglalt. Ő maga letérdelt elé és a szemébe nézett.
- Próbálj meg ellazulni és kiüríteni az elméd… - suttogta.
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Jajj!! Harry szarkazmusa totál Pitonéhoz hasonló. Ciki, ha egy fiú anyja a gyerekéről másnak mesél családi sztorikat(mármint a fiú szemszögéből ciki).
Hát igen eléggé ciki, de majd megedződik. :D