Remény

 

A napsugarak már jó ideje piszkálták a szobában alvó férfit. Perselus morgolódva fordított hátat az ablaknak, és még párnáját is a fejére húzta. Nem akart fölkelni, ami nem vallott rá. Ő mindig korán kelt, szinte már-már a nap előtt, ellenben most még mindig csak forgolódott. Odakintről frissen sütött palacsinta illata áradt befelé az ajtó alatt, aminek csak igen nehezen tudott ellenállni. Végül, mikor már Harry hangját is hallotta odakintről beszűrődni, úgy döntött, ideje fölkelni. Kissé kómásan lépett ki az ajtón, még mindig az előző napi ruhája volt rajta. Harry kíváncsian nézett a férfi után, ahogy az eltűnt a fürdőszobában.

 

- Mi baja? – fordult oda Trixihez.

 

- Tegnap este veszekedtek Dumbledore professzorral… – suttogta a manó, miközben félősen az ajtót nézte.

 

- Veszekedtek? De hát min? – faggatózott Harry.

 

- Az nem az úrfira tartozik, felnőtt dolog – oktatta ki a manó, majd egy újabb kész palacsintát tett a tányérra.

 

Pár perccel később Piton előjött a fürdőből, és visszament a szobájába, hogy felöltözzön. Harryt már eléggé furdalta a kíváncsiság, hogy vajon mi lehetett az, ami miatt a férfi így néz ki. Mikor aztán Perselus ismét előkerült, Harry azonnal előtte termett.

 

- Jó reggelt, Perselus bácsi – köszönt rá. Piton ijedtében lépett egyet hátra.

 

- Neked is – morogta a férfi, majd a fiút kikerülve továbbment. Harry viszont nem tágított, és folyamatosan Piton sarkában loholt. Ez így ment, nagyjából tíz percig, míg a férfi bele nem unt a dologba.

 

- Elég! Mit akarsz tőlem? – kérdezte sziszegve.

 

- Min veszekedtek? – faggatózott a gyerek. Piton azt hitte, rosszul hall.

 

- Neked ahhoz semmi közöd – morogta dühösen.

 

- De miért ilyen mérges? - kérdezte a fiúcska hatalmasra kerekedett szemekkel. Perselus látva ezt az ártatlan, zöld szempárt, egy pillanatig hezitált, majd újra megkeményítette magát, és hárítani kezdett.

 

- Mert lefogadom, hogy még nem voltál anyádnál – hazudta, bár részben igaza is volt. Harry lehajtott fejjel meredt a padlóra.

 

- Még nem – válaszolta.

 

- Akkor reggeli után beköszönsz hozzá. Dumbledore professzor kilencre jön érted, és elvisz tanulni. Délre hazahoz, és ebéd után édesanyáddal töltesz majd legalább fél órát. Elmesélheted neki, hogy miket tanultál – adta ki a parancsot a férfi. Harry nemet akart mondani, de jobbnak látta, ha hallgat. Elvégre nem akarta kihúzni a gyufát. Bár az a múltkori fenekelés nem volt olyan szörnyű, mégsem akarta megismételni.

 

- Jó…

 

- Nagyszerű, akkor reggelizzünk – ajánlotta Perselus. Trixi már meg is terített nekik, így azonnal nekiláthattak. Eközben szokás szerint néma csend volt. Harry már hozzászokott, hogy neki az asztalnál csönd van, de most mégis úgy érezte, jobb lenne, ha beszélne hozzá a másik.

 

Amint vége lett a reggelinek, Harry fölszaladt az anyja szobájába. A nő most is úgy feküdt a szobában, mint előző nap, ahogy megpillantotta. Még mindig kirázta kissé a hideg, ha anyjára nézett. Egyszerűen elszomorodott tőle. Odasétált az ágyához, és leült mellé. Lily arca nagyon sápadt volt, mintha egyáltalán nem lenne benne élet.

 

- Szia… hogy aludtál? Én egész jól… Képzeld még arra sem ébredtem föl, hogy Albus bácsi és Perselus bácsi veszekednek, pedig állítólag csúnyán veszekedtek. Te nem tudod miért?  – faggatózott a gyerek, de a nő hallgatását nemnek tekintette.

 

- Szóval nem… nem baj. Lassan megyek, mert Albus bácsi tanítani fog. Majd ha hazajöttem elmesélem, mi mindent tanultam – hadarta a fiúcska, majd lepattant anyja mellől, és máris az ajtónál termett.

 

~L/P~

 

Épphogy összeszedte magát, kopogtattak. Perselus megfeszült arccal nyitott ajtót. Persze Dumbledore képén csakis a jóságos mosoly látszott, némi aggodalommal vegyítve.

 

- Jó reggelt! Jöttem Harryért – mondta az öreg. A fiúcska, mintegy varázsütésre, már ott is termett.

 

- Jó reggelt, Albus bácsi – köszönt az igazgatónak.

 

- Jó reggelt. Nos, készen állsz a tanulásra?

 

- Készen – bólintott rá a gyerek, és kézen fogta az igazgatót.

 

Piton csak dacosan elfordította a fejét, majd jól bevágta utánuk az ajtót. Annyira mérges volt, hogy fel tudott volna robbanni. Beviharzott a konyhába, és csapkodva ült le az asztalhoz. Trixi inkább csak hallgatott, és bőszen pucolta tovább a leveshez a zöldséget. Perselus egy darabig mélázott a kisebb hegynyi sárgarépa fölött, majd fölvett, néhányat, és bevágtatott a szobájába. Trixi meghökkenve nézett a férfi után, és maga elé csak azt motyogta: Az úr nem szereti a sárgarépát…

 

~L/P~

 

Harry már legalább fél órája távolt volt, mire Piton újra kimerészkedett a szobából. Összeszedte a papírjait, és fölsétált Lilyhez. A nő ott feküdt az ágyon, és még mindig nem mozdult. Perselus kinyitotta az ablakot, hogy egy kis friss levegő áramoljon be a helyiségbe, majd helyet foglalt az ágy mellé bűvölt fotelban.

 

- Jó reggelt. Hogy vagy? – kérdezte a nőtől, pedig tudta, hogy válasz úgy sem lesz.

 

- Dumbledore elvitte a fiad, hogy elkezdjék a tanulást. Remélem, a gyerek hozza a formáját, és jó sok kérdéssel bombázza majd az igazgatót. Tudom… ez gonosz dolog tőlem, de az én helyemben szerintem te is így reagálnál – taglalta, ügyet sem vetve az ölében heverő papír kupacra.

 

- Egyébként tegnap elhatároztam, hogy nem csinálom ezt tovább. Mármint, Dumbledore kis játékait. Alaposan felhúzott…  – morogta feszülten.

 

- Már megint csak az ostoba elvakultsága vezeti. Sajnálom, de ő már régen lemondott rólad. Ha nem tette volna, biztos előbb szól nekem, hátha tudok tenni valamit. Most is csak azért egyezett bele ebbe az egészbe, hogy a fiad ne idegenedjen el annyira tőle, és gyanítom tőlem. Lassan átlátom a tervét. Szerintem majd azt akarja, hogy a fiú nálam, pontosabban velem maradjon… – mesélte csöndesen.

 

- Ugye, te is belátod, hogy ez nagyon nem jó ötlet. Mást sem látnék a gyerekben, mint az apját, és ez csak újabb konfliktusokat szülne – védekezett. Mivel Lily felől semmilyen reakciót nem látott, így lassan belekezdett a papírok tovább tanulmányozásába. Néha megosztotta véleményét a nővel, mert úgy érezte, rá is tartozik. Máskor viszont hosszasan belemerült a sorok tanulmányozásába. Így történt az is, hogy fél tizenkettő környékén kivágódott Lily szobájának ajtaja, és megjelent Harry széles vigyorral a képén.

 

- Szia anya, hello, Perselus bácsi – köszönt a fiú, majd felmászott anyja mellé az ágyra. Piton pislogva nézett rá. Nem tudta mire vélni a hirtelen változást.

 

- Mi ez a kirobbanó jókedv? – kérdezte.

 

- Sok mindent tanultam. Már tudom a betűket, és most megtanultam leírni az a, m, p betűket. Ebből ki lehet tenni azt, hogy mama és papa. Le is tudom írni! – lelkendezett a fiú, és Piton orra alá dugta a még eléggé otromba kinézetű irományt. Perselus átvette, és igyekezett úgy tenni, mint akit nagyon érdekel a dolog.

 

- Három betű írása pár óra alatt, ez elég jó teljesítmény. Viszont az írást még gyakorolnod kell. A külalak lehetne szebb is. Látod, a betűid egy kicsit aránytalanok – mutatta őket a lapon, majd mellé tette az ő kézírását is.

 

- Ilyennek kell lennie? Ez olyan ferde – dünnyögte a fiúcska.

 

- Ez már felnőtt írás. A te írásodnak először ilyennek kell lennie. – Azzal ő is odafirkálta a lapra a két szót. Harry bőszen bólogatott, és már alig várta, hogy elkezdhesse.

 

- Albus bácsi csak a tanításról mesélt – panaszolta a fiúcska.

 

- Miért? Miről akartál hallani? – értetlenkedett Piton.

 

- Hát a varázslókról! Hogy milyen régóta vannak, és hol élnek, hol dolgoznak és mit? Hogy az a sok állat a mesékben mind igaz-e meg ilyeneket – hadarta a fiúcska.

 

Piton elmerengve nézett a gyerekre. Most pontosan olyan volt, mint az édesanyja, mikor először találkoztak, és kiderül, hogy Lily boszorkány. Ő is mindent tudni akart a varázsvilágról, és Perselus elmondta neki, bármit is kérdezett. A sors iróniája volt ez, hogy most arra kényszerült, ismét kielégítse valaki olthatatlan kíváncsiságát a világuk iránt.

 

- Alkut ajánlok – kezdett bele a férfi.

 

- Alku?

 

- Igen, én minden nap mesélek egy kicsit a varázsvilágról neked, de csakis ebben a szobában. Így legalább édesanyád is hallja a hangod. – Harry kezdett örülni, de kezdeti jókedvének Piton gyorsan véget vetett. – Ez persze nem mentesít téged az alól, hogy napi fél órát vele tölts – jelentette ki.

 

Harry ennek ellenére még izgatottabb lett. és boldogan szaladt ki a szobából. Piton kissé gondterhelten nézett a fiú után. és aggodalmát Lilyvel is megosztotta.

 

- Ez így nem lesz jó… a fiú nem kötődhet hozzám. Abból csak baj lesz. neki és nekem is – kezdte, majd Lilyre nézett, és úgy folytatta – Elvégre tudod, mi volt Potter és köztem! Ki nem állhattuk egymást, és bár próbálom elhessegetni ezt a tényt, mégis sokszor azon kapom magam, hogy a fiúban az apját látom… pedig te is ott vagy. Sőt, sokkal inkább rád hasonlít, hála legyen Merlinnek – suttogta csöndesen. Pár pillanatig hallgatott, majd újra belekezdett.

 

- Nem hiszem, hogy jó ötlet, ha kedvesebb vagy türelmesebb leszek vele. Így csak azt érem el, hogy kötődjön hozzám, ami nem lenne jó. Talán újra vissza kéne térnem az utálatos formához, amit az iskola diákjai is látnak. Hiszen mi van, ha a fiúnak velem kell maradnia? Az kész tragédia lenne! Még ha meg is szoknánk egymást, netán a fiú tényleg kötődne hozzám, akkor sem maradhatna velem. Én halálfaló voltam, senki sem nézné jó szemmel, hogy én fogadjam örökbe a híres Harry Pottert – sziszegte bosszúsan. Lassan elkezdett szedelőzködni, hogy induljon, és közben Trixi is megérkezett, hogy ellássa a szokásos rutin bűbájokat Lilyn. A manó, ahogy megállt az ágy előtt, meredten nézte az alvó nőt, ami Pitonnak is feltűnt.

 

- Mi történt? – kérdezte a férfi.

 

- Semmi uram, Trixi ellátja asszonyomat, és azonnal tálal – hadarta a manó, majd nekikezdett szokásos feladatainak. Piton eközben levitte a papírkupacot a szobájába. Trixi már vissza is ért, és javában terítette az asztalt. Harry még mindig a kanapén ült, és az új könyvét tanulmányozta.

 

- Úrfi, kész az ebéd, jöjjön az asztalhoz – szólt neki a manó. Harry kissé kelletlenül, de letette a könyvet, és helyet foglalt Piton mellett. A férfi úgy vélte, azzal nem árt senkinek, ha ebéd közben szótlan marad. Eddig sem beszélgetett, hát eztán sem fog, főleg nem a gyerek miatt. Már így is több figyelmet fordított rá, mint azt a jóérzése előírta.

 

~L/P~

 

Ezután Piton igyekezett a lehető legnagyobb távolságot megtartani kettejük között. Az, amit Lilynek mondott, csak részben volt igaz, Perselus jobban félt attól, hogy ő maga megkedveli a gyereket, és aztán elveszik tőle. Ki akarta kerülni az újabb fájdalmat. Mikor erre rájött, keserűen jutott el tudatáig, hogy most ugyanazt teszi, mint a fiú az anyjával. Inkább eltávolodik, csak, hogy amikor eljön az elválás pillanata, ne legyen olyan borzasztó a fájdalom.

 

A napok egyre csak teltek. Dumbledore minden nap ugyanakkor eljött Harryért, és elvitte tanulni. Nem beszélgetett Perselusszal, jóformán csak az udvariasság határait súroló, röpke köszönésekre reagáltak. Piton teljesen belemerült a kutatásokba, már-már az étkezésekről is megfeledkezett. Az idő egyre csak fogyott. A napokból hetek lettek, és mire a férfi föleszmélt, Trixi már Harry születésnapi tortáját készítette, míg a fiú távolt volt.

 

- Minek a torta? – kérdezte Piton.

 

- Az úr elfelejtette? Az úrfi születésnapja van! Most lesz hét éves – mondta lelkesen a manó.

Pitonnak bűntudata volt, amiért elfelejtkezett róla. Viszont ami furcsa volt a számára, hogy a fiú reggel nem viselkedett másként, mintha ez a nap is egy ugyan olyan lenne, mint az összes többi. Már nem volt ideje elmenni vásárolni, Harry pillanatokon belül hazaérhetett. Így hát az első eszébe jutó dolgot adta ajándékba, a nyulat, amit pár hete mentett meg, és mostanra teljesen felgyógyulva heverészett a szobájában.

 

- Hazajöttem! – kiáltotta el magát a fiúcska, miközben beszaladt a házba. Kezében egy óriási szatyor volt, tele édességekkel. Albus elégedetten mosolyogva követte őt.

 

- Mi az a nagy szatyor? – kérdezte Piton, mintha nem sejtené a dolgot.

 

- Albus bácsitól kaptam egy csomó édességet a születésnapomra – mondta boldogan a gyerek.

Túlzottan is feldobottnak tűnt, ami arra utalt, hogy már eléggé megdézsmálhatta az ajándékát.

 

 - Azt hiszem, talán jobb lenne, ha Te eltennéd és megőriznéd az ajándékát, mielőtt csokoládé-mérgezést kap – ajánlotta Albus.

Harry kissé szomorkodva nyújtotta át a szatyrot.

 

- Tessék…

 

- Köszönöm. Beteszem a szekrénybe, naponta vagy három kisebb vagy egy nagyobb csokit ehetsz belőlük – mondta Piton határozottan.

 

Harry bólintott, és beszaladt a fürdőbe kezet mosni.

 

- Dumbledore igazgató úr is marad ebédre? – kérdezte Trixi. Albus vetett egy tétova pillantást Pitonra, aki makacsul nem válaszolt.

 

- Azt hiszem, nem zavarok, jobb nektek így, családiasan – dünnyögte az öreg.

 

Piton már fontolgatta, hogy odaszól valami nagyon csúnyát, de a fiú visszatért. Harry automatikusan lehuppant a székére, és várta Pitont, hogy ő is helyet foglaljon. Dumbledore nem is tartotta föl tovább, elbúcsúzott, és visszatért a Roxfortba.

 

Ez az ebéd sem kezdődött másként, de Trixi szúrós pillantásaitól övezve Piton kezdte beadni a derekát.

 

- Mit tanultatok ma? – kérdezte.

 

Harry kikerekedett szemekkel nézett rá. Nem szokta meg, hogy az asztalnál beszélnek.

 

- Már hosszabb szavakat is írunk, mint a palacsinta – mondta a fiúcska mosolyogva

 

 Piton bólintott, de nem igazán tudta, hogy mit is mondjon még.

 

- Az nehéz szó…

 

- Az, de jó volt, mert megtanultam a születésnapot is – mesélte a fiúcska.

 

Piton, kihasználva a kínálkozó alkalmat, behozatta Trixivel a tortát, amin hét gyertya volt. Harry hatalmas szemekkel bámult a süteményre, amire volt írva valami.

 

- Úrfi el tudja olvasni? – kérdezte Trixi.

 

- Igen! Harry – válaszolta a fiú mosolyogva.

 

- Boldog születésnapot, úrfi – köszöntötte a manó. Piton kissé kényelmetlenül érezte magát.

 

- Boldog születésnapot… – mondta, de eléggé nehezére esett ezt kinyögni.

 

- Köszönöm szépen! – vigyorogta Harry, és már ölelte volna meg Pitont, mire a férfi automatikusan fölállt, és elindult a szobája felé.

 

Harry kissé szomorúan nézett utána. Azt hitte, legalább egy ölelést kap. Piton azonban nem maradt a szobájában, hamar visszatért, egy kosarat tartva a kezében, amiben mozgott valami.

 

- Ez az ajándékod. Nagyon vigyázz rá… – mondta, majd átadta a kosarat, amiben a nyúl volt. Harry olyan boldog volt, mint még soha.

 

- De jó! Nyuszi! – lelkendezett, és már simogatta is az állatot, aki hátsó két lábára állva szimatolt.

Harry ekkor furcsán oldalra biccentette a fejét, és összevont szemöldökkel nézte a nyulat.

 

- Mi a gond? – kérdezte Piton.

 

- A nyuszinak csak három lába van? – kérdezte bizonytalanul.

 

- Ez a nyuszi csapdába esett. Csak úgy menthettem meg, hogy amputáltam a lábát. Túlélte, és most már egészséges – mesélte.

 

- Szegény nyuszi… – majd én vigyázok rá! Adok neki sok finomságot, répát, almát, füvet meg ilyeneket.

 

- Gondozd jól – mondta Piton.

 

Ezután Harry teljesen el volt varázsolva a nyulától, aki úgy tűnt, keresi a társaságát. Ezután Harry képéről le sem lehetett vakarni a vigyort. Mintha megbűvölték volna, hogy állandóan mosolyogjon. Piton igyekezett figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a fiú részben miatta lett ilyen. Mikor aztán Harry elé állt, hogy itt a mesélés ideje, morgolódva ugyan, de fölmentek Lily szobájába. Harry elfoglalta szokásos helyét az anyja mellett az ágyon, míg Piton leült a fotelbe.

 

- Nos, miről akarsz hallani? – kérdezte. Harry erősen elgondolkodott, majd úgy döntött ideje többet megtudnia a családjáról.

 

- Meséljen a családomról – kérlelte.

 

Piton nagyot sóhajtott, ezt a témát már egyszer átrágták, de úgy tűnt a gyereknek ez nem elég.

 

- Édesanyádról ugye már mindent tudsz… – taglalta, mire a gyerek bólintott. – Nos, apádról… nem igazán tudok mit mondani. Aranyvérű család utolsó sarja volt, a véréhez mérten viselkedett, arrogáns, beképzelt és magamutogató volt. Ő és a barátai nem igazán tiszteltek sem embert, sem senki mást ezen a földön. – Harry kissé dacosan nézett rá.

 

- De azt mondta, apa jó volt – hadakozott a gyerek.

 

- Igen, veled, édesanyáddal és a barátaival igen, de mindenki mással – köztük velem is – úgy bánt, mint egy leprással – morogta dühösen Piton.

 

- Úgy tudom, apának van az a barátja, aki vérfarkas… vele találkozhatom? – érdeklődött a gyerek. Piton úgy érezte, mintha kést döftek volna a hátába, és még jól belé is rúgtak. Összevont szemöldökkel nézte az ágyon ülő fiúcskát.

 

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne…

 

- De miért? – értetlenkedett a gyerek.

 

- Mert nem, és kész – vetette oda a férfi.

 

- Ez nem magyarázat – háborgott a fiúcska, és kezdett egyre idegesebb lenni.

 

- Nem elég neked, hogy egy veszélyes fenevad? – kérdezte gúnyosan Piton.

 

- Ő apa barátja volt – makacskodott a gyerek.

 

- Ahogyan Black, a keresztapád is az volt, mégis elárulta a szüleidet! – emelte föl a hangját a férfi.

 

Harry makacsul nézett rá, szemét le sem vette Perselus arcáról. Piton tudta, hogy messzire ment, hiszen erről nem a gyerek tehet, de hát hogy kérhetett volna bocsánatot tőle? Sehogy.

 

- Találkozni akarok apa barátjával! – kiabálta Harry dühösen.

 

- Te csak ne akarj semmit, amíg itt laksz az én házamban – vetette oda a férfi, majd fölpattant.

 

- Maga a legutálatosabb ember, aki valaha is létezett! – folytatta indulatosan a fiú.

Perselus összeszorított szájjal indult el az ajtó felé, de Harry következő mondata megállította.

 

- Már értem apát, hogy miért bántotta magát! Maga egy gonosz és szemét alak! Még csak arra sem képes, hogy a keresztnevemen hívjon! – dühöngött a gyerek.

 

Perselus alig tudta magát türtőztetni. Megpördült, és csak egy hajszál választotta el attól, hogy ott helyben föl ne pofozza a gyereket.

 

- Te is pont olyan idióta, akaratos kis görény vagy, mint az apád… Semmi jó nincs benned, amiben anyádra ütöttél – vetette oda dühösen, majd bevágta maga után az ajtót, és eltűnt.

Harry mérgében sarkával belerúgott az ágykeretbe, majd fájdalmasan felnyögött.

 

- Aú…

 

Még szinte ki sem mondta, máris elkezdtek kövér könnycseppek potyogni a szeméből. Utálta azt a férfit, utálta a helyet, mindent utált. Lassan megtörölte a szemét, majd az ölében kuporgó nyúlra nézett, aki megszeppenten szimatolt a levegőbe.

 

- Gonosz ember… nem képes szeretni… – szipogta csöndesen.

Az ajtó ekkor kinyílt, és Trixi jelent meg benne. A manó egy csésze teát hozott a fiúcskának.

 

- Úrfi, ezt igya meg, megnyugszik tőle – dünnyögte a házimanó.

Harry tétován, de elvette a teát, és kortyolgatni kezdte. Közben Trixi megigazította Lily párnáját, és elmélyülten figyelte a nő arcát. Harry kíváncsian nézte, mit csinál a manó.

 

- Miért nézed így?

 

- Ó, semmi különösért… Csak az asszonyom nagyon dühös – mondta a manó, sipákoló hangján. Harry összevont szemöldökkel nézett rá.

 

- Hogy lehetne mérges, ha egyszer nincs is ébren? – kérdezte.

 

- Trixi nem tudja, de érzi. A manóknak jók az érzékeik, érzik az érzelmeket is, de csak az erőseket. Az asszonyom most dühös… lehet, azért, mert az úr és az úrfi csúnyán veszekedtek. Pár hete például nagyon szomorú volt… bizony – bólogatott a manó. Harry lassan lecsúszott az ágyról, és kezében a nyulával elindult lefelé. Nem tudta, hogy mi ez az egész, csak azt tudta, hogy szólnia kell róla Pitonnak. Odament a férfi ajtajához, és bekopogott.

 

- Mi van? – dörrent rá a férfi, ahogy ajtót nyitott. Harry makacs elszántsággal nézett rá.

 

- Trixi azt mondja, a mama dühös… – kezdett bele duzzogva.

 

- Mi? Mégis honnan veszi ezt?   – értetlenkedett a férfi.

 

- Így igaz uram! Az úrnő mérges, nagyon mérges. Biztos a veszekedés miatt… Trixi érzi, a manók érzik a heves érzelmeket. Múltkor is, mikor az úr olyan szomorú volt az asszonyom szobájában, az asszonyom is szomorú volt, de nagyon – bizonygatta.

Perselus hitetlenkedve lépett ki a szobájából, és indult el az emelet felé. Úgy szedte a lépcsőfokokat mintha az élete múlna rajta. Harry még javában a lépcső aljánál járt, mikor Perselus már Lily fölé görnyedve vizslatta a nőt.

 

Harry még mindig kissé duzzogva állt meg az ajtóban. Még nem tudta kiverni a fejéből azt, amit a férfi mondott rá és az apjára. Az egy dolog volt, hogy ő mit gondolt róla, de az már teljesen más, hogy Piton miként beszél James Potterről. Perselus alaposabban megvizsgálta Lilyt, és még egy diagnosztikai bűbájt is lefuttatott, de az csak a megszokott értékeket mutatta.

 

- Trixi, biztos vagy abban, hogy Lily érzéseit érezted? – fordult oda a manóhoz.

 

- Igen, uram! Trixi egészen biztos benne – esküdözött a manó.

 

Perselus gondterhelten nézett végig újra Lilyn. Nem akart reménykedni, hiszen a tévedés túlságosan is fájdalmas lett volna.

 

- Most mit érez? – kérdezte Piton. Trixi nézte egy darabig Lily arcát majd így szólt:

 

- Már nem olyan dühös, mintha egy kicsit izgatott lenne – taglalta a manó. Perselus fel-alá kezdett járkálni. Valahogyan ki kellett ugrasztania a nyulat a bokorból. Az első gondolata az volt, hogy pálcával megfenyegeti Harryt, hogy Lily miként reagál rá, de ezt gyorsan elvetette. Már így is jócskán kihúzta a gyufát a gyereknél, nem akart tovább rontani a helyzeten.

 

- Jól van… Nos Lily, Trixi azt mondja, érzi az érzéseid… akkor lássuk csak… Lily Evans, szerelmes vagyok beléd, és most megfoglak csókolni! – jelentette be, majd Harry és Trixi legnagyobb döbbenetére, szájon csókolta a nőt.

 

Az egész csak egy pillanatig tartott, majd gyorsan elvált tőle. Harry persze azonnal rátámadt, és elkezdte püfölni a férfi karját. Mikor aztán Piton sikeresen lefogta a fiút, Trixihez fordult.

 

- Most érez valamit? – kérdezte tőle.

 

- Zavarodott, és azt hiszem egy kicsit megsértődött… – motyogta a manó.

Perselus szája sarkában mosoly bujkált.

 

- Engedjen már el – förmedt rá Harry.

 

- Nyughass már… csak teszteltem anyádat, a másik alternatíva az lett volna, hogy téged megátkozzalak – vetette oda, amitől a fiú megdermedt.

 

- Akkor ez most mit jelent? – kérdezte csöndesen Harry.

 

Perselus bátorítón nézett a fiúcskára. Próbálta visszafogni magát, elvégre ez még nem jelentett semmit, de legalább már tudta, merre induljon.

 

- Édesanyád hall minket, és érzékeli a jelenlétünk – mondta. Harry szeme hirtelen könnybe lábadt, és akaratlanul is megölelte Pitont.

A férfi – bár nem szerette a jeleneteket – magához húzta a gyereket, és hagyta, hogy az kisírja magát. Ő maga is szeretett volna sírni örömében, de sajnos ott volt a szomorú tény, hogy még iszonyatos erőfeszítéseket kell tenniük azért, hogy Lily esetleg, talán még időben magához térjen.

<<      >>

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.