Hormon kontra feromon
Alexei egy fehér kanapén feküdt, feje lelógott a bútorról így fejjel lefelé szemlélte a szobát. Minden fehér volt benne: a falak, a padló, sőt még az előtte táncoló Lily is.
- Olyan idegesítő, hogy minden fehér – panaszkodott a fiú már sokadjára.
 - Lex, nem kötelező itt lenned, nyugodtan elmehetsz – ajánlotta fel szelíden a lány, majd folytatta a táncot. Hosszú lábait fehér harisnya fedte, karcsú derekát pedig egy szoknya fogta körbe. Lex ugyan látta már a nővérét fürdőruhában, de eddig nem igazán nézte meg. Az már előfordult, hogy Helénán – főleg, ha kivágott ruhában volt – még neki is megakadt a szeme. Viszont a nővérét nem gondolta nőnek, inkább lánynak. De ahogy így elnézte, rá kellett döbbennie, hogy Lily igenis nő. Igaz fiatalabb Helénánál, nincsenek akkora… Ennél a gondolatmenetnél elvörösödött, majd fáradtan dörzsölte meg a szemét.
- Miken jár az agyam – morogta maga elé. Közben Lily fáradhatatlanul táncolt a hattyúk tavára, észre sem véve, hogy Lex megszólalt. A fiú is belátta, hogy a lány elég tehetséges, megnyugtató volt nézni a táncát, mintha ezzel minden rosszat el lehetne söpörni a világból. A nyugalmát hirtelen az ajtó nyitódása zavarta meg. Odafordult és két beszélgető fiút vett észre.
- Mondom, hogy nem úgy kell… - morogta Tony.
- Szerintem meg… - válaszolt Nott, de mikor meglátták a helyiséget és a táncoló Lilyt, mind a ketten elhallgattak. Lily olyan kecsesen táncolt, hogy még ők is ámulva nézték a lányt. Egy kis fáziskéséssel ugyan, de Lex reagált elsőnek.
- Sziasztok. Jöttetek kukkolni? – kérdezte kissé szemrehányón. Antonius megbotránkozva, míg Nott zavarban meredt a fiúra.
- Mi nem – hadakozott a mardekáros. Lily ekkor vette őket észre. Arca teljesen kipirult, és kissé nehezen vette a levegőt.
- Hát ti? – kérdezte rekedten.
- Mi párbajozni akartunk, azt hittük nincs itt senki – mondta Tony.
- Amint látod itt vagyok, de jöhettek… Én már úgy is befejeztem – mondta a lány.
- Á, nem akarunk zavarni, táncolj nyugodtan – vágta rá Nott.
- Neked meg mi bajod? – fordult oda értetlenül Antonius. Közben Lily elindult egy oldalsó ajtó felé, de Nott hangja megállította.
- Ez a hattyúk tava volt? – kérdezte hadarva.
Lily megpördült és rámosolygott.
- Igen. Ismered? – kérdezte vidáman.
- Igen… mikor kisebb voltam az egyik ismerősünk elvitt rá engem meg a saját gyerekeit – mesélte a fiú.
- Én is voltam már rajta. Annyira gyönyörű – sóhajtott fel a lány.
- Igen… de nem is tudtam, hogy te balettozol – próbálkozott tovább a fiú.
- Már öt éves korom óta, mikor megláttam az első balett előadást. Addig nyúztam anyámékat amíg be nem írattak. – Lassan besétált a másik helyiségbe, hogy átöltözzön.
- Komolyan, te ennyire odavagy a balettért? – kérdezte kétkedve Alexei, miközben feltornázta magát normális ülő pozícióba.
- Szerintem szép és megnyugtató – válaszolta Nott.
- Komolyan ember, te beteg vagy – röhögte Tony.
- Antonius Piton, csak azért mert valaki nem úgy néz ki, mint egy dzsigoló, és tudja értékelni a komoly zenét és a művészetet, nem lesz rossz ember. Sőt… - kiabált ki dühösen Lily.
- Most meg mi rosszat mondtam? – értetlenkedett a Piton fiú.
- Semmit, szokásodhoz híven – sóhajtozott Lex. Azt el kellett ismernie, hogy Antonius eléggé idiótán tud viselkedni, és azt se veszi észre, ami az orra előtt van. Közben Lily is elkészült, azonban nem az iskolai talárja volt rajta, hanem egy szűk farmer és egy vékonyabb fehér pulóver. Nott szemmel láthatóan megdöbbent, mivel eddig még csak iskolai egyenruhában és talárban látta a lányt.
- Én kész vagyok, akár kezdhetitek is – mondta a lány. Antoniusnak se kellett több gyorsan átváltoztatta a terem kinézetét és már föl is állt a párbajhoz.
- Ti maradtok? – kérdezte krákogva a mardekáros srác.
- Ha nem zavar, akkor én maradnék – mosolyogta Lily. Nott egyre feszültebb lett ezektől a kedves mosolyoktól. Jobban örült volna neki, ha a lány egyszerűen nemet mond és elmegy.
- Mire vársz már – kiáltott oda Antonius.
- Jövök már… azért húzzatok föl valami pajzsot – tanácsolta a kanapén ülőknek.
Alexei meglóbálta a pálcáját mire egy kékes fényű – de átlátszó –, pajzs húzódott köréjük.
- Te kinek drukkolsz? – faggatózott Lex.
- Őszintén szólva, nem tudom – vallotta be a lány.
- Antonius! Az mennyire lesz ciki, ha mind a ketten Nottnak szurkolunk? – kiáltott oda Lex vigyorogva. Antonius látványosan elvörösödött mérgében. Nem tudta, hogy most kit is kéne a földbe vernie.
- Kösz… Jó haverok vagytok – mordult föl. Azzal meghajoltak és megkezdődött a párbaj. Antonius minden dühét beleadta a támadásokba, míg Nottot a bizonyítási vágy fűtötte. Hiszen ha már ketten is neki szurkolnak, akkor kéne valamit alakítania. A teremben úgy röpködtek a különféle átkok, mintha csak tűzijátékot néztek volna. Hol a mardekáros hol a griffendéles állt nyerésre. A küzdelem viszont kiegyenlített volt, egyikőjük sem tudott a másik fölé kerülni.
- Na jó, ez kezd unalmas lenni – kiáltott oda Alexei.
- Csak fogd be öcsi… Mi komolyan harcolunk – kiabált vissza Antonius. Lex megelégelte a dolgot, majd fölállt és odasétált a két srác mellé. Egy intésére a párbajszőnyeg feltekeredett magába csavarva a két fiút, akik bosszankodva próbáltak meg kiszabadulni. Alexei alaposan megnézte a két srácot és így szólt:
- Ha komoly párbaj lenne, már mind a ketten halottak lennétek – suttogta oda kiismerhetetlen képpel. Antonius kissé megrettent, hiszen tudott a másik igazi kilétéről, viszont Nott csak jót nevetett.
- Igazad van, nem adtunk bele mindent. Éles helyzetben, valószínű már mind a ketten a föld alatt lennénk – ismerte be keserűen a mardekáros srác.
- Finite – motyogta Lex, mire a két srác kiszabadult.
- Azt hiszem az én öcsém a legmenőbb pasi a suliban – dünnyögte Lily majd egy puszit nyomott a fiú arcára, mire az elvörösödött és hisztizni kezdett.
- Fúj! Hé! Ez undorító…
- Mi undorító abban, ha egy lány megpuszil? – kérdezte Lily.
- Te a nővérem vagy Merlin szerelmére… ne csókolgass mindenki előtt – korholta le a lányt Lex. Lily csak jót kuncogott a dolgon.
- Aha, szóval, ha mondjuk Juliet adna neked puszit, azzal nem lenne bajod? – kérdezte pimaszul Tony. Alexei szeme összeszűkült és pálcát tartó keze is elfehéredett. Lily látva, hogy most eléggé fölhúzták a drága öcsikéjét gyorsan hárított.
- Lex és Jul még túl fiatalok ehhez… különben meg, miért mondogatsz ilyeneket?
- Én? Csak – vont vállat Antonius, majd elindultak kifelé.
- Akkor inkább hallgass, mielőtt bajba kevered magad – dorgálta meg Lily. Nott fölnyalábolta a könyvét, amit érkezésükkor az ajtóban hagyott. Ahogy érte nyúlt Lily fölfigyelt rá hogy a fiúnak vérzik a keze.
- Te jóságos Merlin! Te vérzel – hüledezett a lány. Megragadta a fiú kezét és alaposabban megvizsgálta. A mardekáros srác most kezdett csak igazán vörösödni.
- Ferula! – suttogta a lány, mire a fiú kezére egy vékony kötés került.
- Öm… köszönöm – motyogta zavartan.
- Jól van, elég az enyelgésből – horkantott föl Antonius. A páros úgy rebbent szét mintha rajta kapták volna őket valamin.
- Mi nem!
- Csak a kezem – emelte föl kezét Nott.
- Na persze – morogta Antonius. Valahogy már nagyon elege volt abból, hogy mostanában Cupido sorra szedi a szerencsétlen áldozatait ŐT KIVÉVE!
Eileen az igazgatói iroda elé érve bekopogott. Várta, hogy meghallja a már annyira ismert – és számára kedves – hangot.
- Szabad – szólt ki Piton. Eileen beslisszolt az ajtón. Mivel nem tudta, hogy miért is hívatják nem tudta, hogy kezdjen el magyarázkodni.
- Öm… Először is nem én voltam, másodszor semmi közöm hozzá, harmadszor tuti megérdemelte… - Perselus felvont szemöldökkel nézett lányára.
- Most nem büntetlek meg semmiért, szóval nem kell a szöveg – dünnyögte. Albus a portréjából szélesen a lányra mosolygott.
- Akkor miért hívtál? – kérdezte még mindig tétován a lány.
- Mert mostanában furcsa vagy… Sehol egy panasz, egy levont pont. Még csak káromló leveleket se kapok a szülőktől… Jól vagy? – kérdezte apja komoly képpel. Eileen felsóhajtott majd leült vele szemben.
- Heléna azt mondta legyek kedvesebb… - kezdte, de apja félbeszakította.
- Ez nagyon jó tanács… - vágta rá Piton.
- …mert így sohasem lesz pasim – fejezte be a lány. Piton képe úgy megnyúlt, ahogy még a Kóbor Grimmbusz utasaié se szokott.
- Pasi? Neked? Miféle tréfa ez? Te még csak kislány vagy – sápítozta a férfi. Az elképzelhetetlen volt, hogy az ő kislánya… pasizni akarjon.
- Apa, már nem vagyok kislány – ellenkezett vöröslő arccal a lány.
- Dehogynem! Nagyon is kislány vagy még… - kötötte az ebet a karóhoz.
- Apa már… nem vagyok kislány… - morogta Eileen és szemével úgy nézett az apjára, mintha valamire nagyon föl akarná hívni a figyelmét. Piton hirtelen elsápadt, és ha nem ült volna, akkor most kénytelen lett volna leülni.
- Úgy érted… te… Anyád ezt miért nem mondta? – fakadt ki a férfi. Eileen felkönyökölt apja asztalára és fejét fáradtan a kezeire támasztotta. Egy csomó papír hevert az íróasztalon. Csupa hivatalos okirat, ami egy cseppet se érdekelte.
- Azért nem szólt, mert megígértettem vele – magyarázta a lány kelletlenül.
- De hát miért? Az apád vagyok – értetlenkedett a férfi.
- Pontosan ezért! – pattant föl és elkezdett körbe-körbe járni. – Milyen ciki már erről beszélni az apámmal! Totál égő már az is hogy tudsz róla! Én nem akartam ezt, sőt utálom, de anya szerint ez jó dolog és ettől leszek nő… - hadarta dühösen.
Piton hátradőlt a székén. Ami igaz az igaz, neki is elég kellemetlen volt ilyesmiről beszélni a lányával. Az anyjának meg pláne igaza volt, hiszen ez a felnőtté válás lényege. DE AKKOR IS AZ Ő KISLÁNYA!
- Nézd Eileen… még csak tizenkettő vagy, még korai a fiúkra gondolnod.
- Már majdnem tizenhárom, csak pár röpke hónap. Amúgy is állandóan azt mondjátok, hogy a lányok előbb érnek – bizonygatta. Megállt apja előtt keresztbefont kézzel és olyan nézéssel ahogy Piton szokott nézni az idióta diákokra.
- Ez igaz… de akkor sem kéne fiúkon gondolkoznod – morogta a férfi.
- Apa, nem készülök feleségül menni senkihez egy jó ideig, mondjuk úgy harminc évig. Utálom a pasikat, legalábbis a legtöbbjüket… de vannak, akik érdekelnek…
- Ki az? Mondd meg és azonnal kirúgatom – pattant föl a férfi.
- Apa! – szólt rá a lány. Piton vett pár mély lélegzetet, hogy megnyugodjon. Kissé kezelhetetlennek vélte a szituációt.
- Jól van… Tehát nincsenek komoly szándékaid, ezt szögezzük le. Viszont, ha úgy alakul járni szeretnél valakivel… - taglalta a férfi.
- Pontosan – bólintott a lány.
- Ha meglátom, hogy a fiú csak egy ujjal is hozzád ér és ebbe a kisujja is beletartozik, személyesen átkozom le a…– sziszegte a férfi.
- Kissé gyerekes vagy – dünnyögte a lány.
- Cö… tudod mit? Nevezd aminek akarod, én apai féltésnek mondanám. Most pedig elmehetsz – mutatott az ajtóra.
Eileen fölhúzott orral sétált ki a helyiségből, de az ajtót azért jól becsapta maga mögött. Albus kuncogva ücsörgött portréján.
- Maga csak ne nevessen! – mordult rá a festményre.
- Perselus, drága barátom ideje, hogy a lányod felnőjön…
- Még csak egy gyerek – tiltakozott a férfi.
- Egy ifjú hölgy. Egy két év, és már tényleg gondban leszel… - pedzegette az öreg.
- Mire gondolsz? – kérdezte rosszat sejtve Piton. Gondolatban már készítette magát a legrosszabbra.
- Tudod, a festmények sok mindent látnak… és a fiúk legyen az végzős, vagy akár Eileen korabeli, már kezdenek rá fölfigyelni. Nem tagadhatod, hogy az édesanyja csinosságát örökölte az apja makacságával egybekötve.
- Na mesélj csak vénember… miket tudsz még róla – állt oda a festmény elé Piton.
- A fiúk szerint a lányod nagyon csinos és aranyos lenne, ha nem lenne ennyire gőgös és vad… Most viszont, hogy már nem kötözködik mindenkivel még nagyobb rá az esély, hogy akár már egy hét múlva udvarlója is akadhat – kuncogta az öreg mágus. Piton azt hitte, hogy felrobban mérgében.
- Csak próbálják meg, olyan büntetőmunkát adok az összesnek, hogy…
- Perselus! – szólt rá Dumbledore.
- Mi van? – mordult föl az említett.
- A lányod felnő, ha akarod, ha nem. Engedd kicsit szabadjára. Ne félj, meggondolt, okos és belátó személyiség. Nem fog semmi rosszat csinálni. Abban még semmi sincs, ha kettesben sétálgat kézen fogva egy fiúval, vagy megisznak közösen egy töklevet… - nógatta az öreg.
- Albus, már régen meghaltál, látszik, hogy mennyit nem tudsz a mai fiatalokról – ezzel befejezte a beszélgetést és kiviharzott a szobából. Albus csak lemondón megcsóválta a fejét. Tudta, hogy nehéz eset, de hogy ennyire…
Közeledett a Roxmortsi hétvége és Alexei születésnapja is. A fiúk már javában rendezték a felnőtté avatási partit. Beszereztek mindent, ami az ünnepléshez kellett. Volt ott vajsör édesség tömkelegével és még valami, amit a fiúk csakis Alexeinek szereztek be.
Már lefelé tartottak Roxmortsba, mikor Antonius odaslisszolt a fiú mellé és halkan a fülébe súgott valamit.
- Este nyolcra gyere a Szükség Szobájához – mondta, mire az értetlenül meredt rá.
- Minek? – kérdezte a mellette lévő Hermész.
- Nem rád tartozik, nagyfiú, buli lesz – vigyorogta Antonius.
- Ha kihagytok, beköplek titeket – zsarolta meg őket a szőke srác.
- Hogy azt a jó… rendben, de aztán ciki lesz, ha sírva elrohansz – vetette oda a fiú, majd tovább állt.
- Kösz, hogy velem jössz – hálálkodott Lex.
- Ki nem hagynám… Te, amúgy mit értett azon, hogy nagyfiú buli? – kérdezett rá a szőke fiú.
- Őszintén szólva, nem tudom – vallotta be Alexei. Ennyivel le is tudták a dolgot és eliramodtak az édességes felé. Egy jó nagy szatyornyit vásároltak össze a boltban.
- Ez kitart egy ideig – vigyorogta Hermész.
- Az biztos – jegyezte meg Lex. Elmélyülten beszélgettek így nem vették észre az eléjük toppanó Harryt.
- Áááá! – kiáltott föl Hermész ijedtében.
- Bú! Remélem a frászt hoztam rátok. Nem úgy volt, hogy egyedül nem mászkáltok? – rótta meg a fiúkat.
- Szia, apa – mosolyodott el Alexei. Harry átölelte és alaposan megszorongatta őt.
- Bocs, hogy nem jöttem mikor beteg voltál, de tudod a munka…
- Semmi vész! Túléltem, fő, hogy itt vagy – vigyorgott rá Harryre.
- Üljünk be a Három seprűbe – ajánlotta Harry.
- De mi kicsik vagyunk hozzá – aggodalmaskodott Hermész.
- Hé! Nem alkoholra akartalak meghívni titeket – bizonygatta a férfi. A két gyereknek nem ellenkezett tovább, csak mentek a férfi után. A Három seprűben jó meleg volt, így leakasztották talárjaikat és kerestek egy szabad asztalt.
- Á, Harry Potter! Micsoda öröm újra itt látni téged – köszönt a kocsmáros nő.
- Nekem is az Madam. Hozna nekem és a fiúknak valamit inni? – Az asszony végignézett a fiúkon és mosolyogva így szólt:
- Rendben, kapnak egy-egy forró csokit, és Ön Mr Potter kap valami erősebbet – lelkendezett az asszony.
- Jó lesz a forró csoki nekem is – válaszolta Harry. A kocsmáros nő odébb állt, így Harryék végre tudtak beszélgetni.
- Alexei, először is nagyon boldog születésnapot – köszöntötte föl a fiút, mire az meghatottan nézett rá.
- Köszönöm.
- Van ajándék is – húzta elő a talárjából a két csomagot. – Ez a miénk, ez pedig a nagyiéktól van – adta át a két csomagot.
- Fú, de jó! – nyitotta ki a Harryéktől kapott csomagot, amiben egy varázslósakk készlet volt.
- Említetted, hogy szeretsz játszani – kacsintott Harry.
- Igen köszönöm. – Nekilátott a másik csomagnak is, amiben egy kötött pulcsi volt egy nagy A betűvel az elején. Mellette pedig egy könyv: Útmutató, ifjú mágusoknak a boszorkányok megértéséhez címmel.
Még Harry is kikerekedett szemekkel meredt a könyvre.
- Hát, ez meg? – kérdezett rá.
- Ez biztos nagyapától van… Öm, a szünetben elbeszélgettünk… pár dologról – vallotta be a fiú zavarában.
- Á, már értem! Semmi vész, de ha valamit nem értesz, nyugodtan szólj nekem – ajánlkozott Harry.
- Köszi… - épphogy kinyögte megérkezett a forró csokijuk és vele együtt egy elég idegesen ácsorgó Nott is.
- Mr Potter, beszélnünk kéne – kezdte a fiú idegesen.
- Szia Nott, mi a baj? – érdeklődött Harry és hellyel kínálta a fiút.
- Nos én… Uram tudja, hogy Lilyt hívtam el a bálba, de… most szerintem jobb lenne ha nem velem menne oda – nyögte ki nehezen. Harry értetlenül nézett hol rá, hol a fiára.
- Mégis miért, ha szabadna kérdeznem? Én megbízom benned, hogy… - kezdte Harry, de Nott kétségbeesett arcát látva nem fejezte be.
- Ne bízzon uram… - nyöszörögte a fiú, nagyon frusztráltnak és feszültnek tűnt.
- Mi történt? Összevesztetek? – kíváncsiskodott Harry.
- A múltkor még semmi bajuk nem volt. Megdicsérte Lilyt a balett miatt, és Lily meg bekötözte a kezét – árulkodott Lex. Hermész kissé oldalba bökte, hogy fejezze be.
- Ebben még nincs semmi, amiért vissza kéne utasítani a bált – merengett el Harry.
- Uram, nem lennék megfelelő partner Lily számára.
- Miért is? – kérdezte meg ismét.
- Mert… mikor elhívtam nem ismertem és nem figyeltem föl rá, mint… mint nőre, de most… Mr Potter nem mehetek a lányával, mert én sem bízom magamban – suttogta a fiú.
Harry szája kissé tátva maradt a döbbenettől. Ezt nem gondolta volna. Viszont azt jó pontnak vette, hogy a srác ennyire becsületes.
- Úgy vélem, hogy ha a lányom nem akarna tőled semmit te nem erőszakoskodnál, igazam van?
- Persze! Semmit, még a kezét se fognám meg, ha nem akarná – esküdözött a fiú. Harry kénytelen volt hinni neki. Látta a szemében a kétségbeesett őszinteséget.
- Akkor egyszerű a dolog. Ha a lányomnak nem tetszel, akkor evidens, hogy mi történik, ha pedig igen, akkor… - direkt elhallgatott és kissé megropogtatta a kezét. Nott nagyot nyelt rémületében és el is sápadt. – Akkor nem tehetek ellene semmit. Ha járni akar veled… legyen. Te rendes srác vagy, ezért nem szólok bele a dolgotokba. Viszont, ha megbántod Alexei ott lesz – mutatott a fiúra, aki az öklét csapkodta tenyerébe, hogy megfélemlítse a másikat.
- Én… köszönöm szépen, uram! Ígérem, ha úgy alakul a dolog, sohasem bántom meg a lányát – lelkendezett a srác. Olyan öröm ült ki a képére, mintha megnyerte volna a lottó ötöst.
- Gideon… Elég lesz – intette le a fiút. Nott alaposan meglepődött, hogy a férfi a keresztnevén szólította. Őt mindig csak nottozták, vagy mardekárosozták.
Harryék még elbeszélgettek egy darabig, majd a fiatalok elindultak visszafelé az iskolába.
A vacsora gyorsan és igen izgatottan telt. Antonius lépten-nyomon átkacsintgatott Alexeinek, akit már kezdett idegesíteni a másik hülyesége. Amint lehetett elindultak Hermésszel a megbeszélt helyre.
- Szerinted mit terveznek? – faggatózott Hermész.
- Nem tudom, de nemsokára megtudjuk – sóhajtozott a fiú.
Pár perc után már meg is érkeztek a helyre. Belépve az egész helyiség tele volt lufikkal, a fejükre pedig konfetti felhő hullott. Mindenfelől varázstrombiták hangja hallatszott.
- Boldog születésnapot! – kiáltották el magukat a srácok. Ott volt, Antonius, Teddy, Nott és még néhány srác Tonyék házából.
- Hű… köszi – mosolyodott el a fiú.
- Merlin hozott a férfiak táborában – üdvözölte komoly képpel Antonius.
- És én? – nyögött föl Hermész.
- Örülj, hogy beengedtünk, majd neked is csinálunk egyet, de addig még majdnem van egy éved – vigyorogta Tony. Hermész sértetten karba fonta kezeit és bosszúsan meredt az idősebbekre.
- Most pedig jöhet a torta meg a vajsörök! – tapsolt egyet Teddy és belebegtette a tortát, amint tizennégy gyertya égett.
- Kívánj valamit – mondta Hermész. Alexei lehunyta a szemeit és kívánt, de azt nem árulta volna el, hogy mit. Elkezdték fölvágni a tortát, aminek a krémjében is volt alkohol bőven. Hermész már egy szelet után kissé szédelegni kezdett, de Alexei még a vajsör után is jól bírta.
- Nézd már, a srác tökösebb, mint gondoltuk – vigyorogta egy griffendéles srác.
- Na, ha már a férfiúi erényeknél tartunk, ez a mi ajándékunk neked – vigyorogta Antonius, majd egy lapos csomagot adott a fiúnak. Alexei gyorsan kibontotta, de mikor meglátta az újság elején az eléggé hiányos öltözetű boszorkányt, amint a seprűjéről rákacsint, ijedten nézett a fiúkra.
- Basszus! – nyögött föl.
- Alexei fiam, ebből megtanulhatod, hogy hogyan is néz ki a női test. Mit érdemes nézni rajta – oktatta ki Antonius. Közben Hermész is rápislantott a borítón lévő boszorkányra és lebiggyesztett szájszéllel kezdett motyogni.
- Nem is néz ki jól… A nővéremnek nagyobb a melle, és az arca is szebb – állapította meg, mire minden srác – nyál csorgatva –, várta volna a további infókat, de Teddy dühös tekintete elvette tőle a kedvüket.
Az este folyamán sem Lex, sem Hermész nem úszta meg a felvilágosítást a fiúk részéről. Alexei sokkal több – illetve részletesebb –, dolgot tudott meg, mint a nagyapjától, pedig az se volt piskóta.
A takarodó előtt értek vissza a szobájukba, kissé illuminált állapotban. Hermész azonnal elaludt, de Alexei agya még az este alatt hallott dolgokon gondolkozott. Annyira furcsának és „bizarrnak” gondolta az egészet, de mégis, mintha tudta volna, hogy van abban valami, amit a fiúk mondtak neki. Ilyen gondolatok közepette nyomta el végül az álom.
<< >>
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Lex, nem kötelező itt lenned, nyugodtan elmehetsz – ajánlotta fel szelíden a lány, majd folytatta a táncot. Hosszú lábait fehér harisnya fedte, karcsú derekát pedig egy szoknya fogta körbe. Lex ugyan látta már a nővérét fürdőruhában, de eddig nem igazán nézte meg. Az már előfordult, hogy Helénán – főleg, ha kivágott ruhában volt – még neki is megakadt a szeme. Viszont a nővérét nem gondolta nőnek, inkább lánynak. De ahogy így elnézte, rá kellett döbbennie, hogy Lily igenis nő. Igaz fiatalabb Helénánál, nincsenek akkora… Ennél a gondolatmenetnél elvörösödött, majd fáradtan dörzsölte meg a szemét. 
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Ezek a lányos apák mind egyformák
Biztos a visszaemlékezéseikből táplálkoznak, azért nem kedvelik a lányuk barátját. 
Én viszont kedvelem ezt a történetet is, és kérem a folytatást. 
Örülök, hogy tetsik ez a történet is. Kicsit félve tettem föl, tekintve, hogy ebben már nem annyira a megszokott HP szereplők vannak a porondon, de ezek szerint nem csináltam vele szentségtörést XD